2008. december 28. 00:37 - Reckl_Amál

Karácsonyféltők

Péntek este a HÍR tv-n a karácsony valódi szellemiségéért aggódtak a beszélgetőpartnerek.

Előszöris azt hiányolta a műsorvezető, miért nem csináltak a keresztény egyházak az idei karácsonyból olyan látványos utcai demonstrációt, mint az izraeliták a hanukából. A zsidó szokásokat nem ismerem, nem tudom, a hanuka mennyire intim ünnep, a karácsony mindenesetre az. Mert, ugye, miről szól? A Megváltó születéséről. Ez persze világraszóló dolog, de maga a születés - és ez a Bibliában is így van - meglehetősen intim esemény.
A nem vallásos emberek is szűk családi körben vannak szenteste. Mindig is egyetértettem egykori osztályfőnökömmel még az általános iskolában, aki nem tartott osztálykarácsonyt. Nála elmaradt ez a képmutató gesztus is, amikor egymás nevét kell kihúzni, hogy mindenki kapjon ajándékot. Ez annyira sértő! Azt feltételezi, hogy egyes gyerekeket nem szeret senki az osztályban. Szóval Jutka néni mindig arra hivatkozott, hogy a karácsony családi ünnep, az iskolának nem sok köze van hozzá.

Aztán az volt a baj, hogy nem-keresztények is ünneplik a karácsonyt. Nem is Magyarországon, hanem pl. Japánban. Engem mint keresztényt nem zavar. Vagyis nem azért zavar, mert privilégiumnak tartom a faállításos ceremóniát, hanem inkább azért, mert bosszant, hogy a csodálatosan sajátos kultúrával rendelekező japánok europizálódni akarnak. A különlegességre büszkének kell lenni, nem pedig szégyellni kell!
Egyébként ebben a dologban a sosem túl éles eszével feltűnő Czakó Gábor író apokaliptikus látomást érzékel: akkor jön el az antikrisztus, amikor már az egész világon ismerik az Igét.
Kedves Czakó úr! Dehogy ismerik! Lassan már azok sem, akik akár ismerhetnék is...

Annak érdekében, hogy a bécsiek megismerjék, az ottani egyház óriásplakátokon hirdette: jön a karácsony, a Megváltó születésnapja, és ez jó. Magam is láttam ezt a hirdetést, nagyon ízléses: csak ez a szöveg látható a nagy, fehér papíron.
Fontos és okos dolog ez: nem árt tudatosítani az emberekben a nagy rohanásban.
Czakó mondta megint a butaságot. Demagóg szövege szerint az osztrák egyháznak jótékonyságra kellett volna költenie a kampány árát. A műsorvezető hozzátette, több osztrák reklámügynökség ingyen hozta létre az egészet. Nem baj, kötötte Czakó az ebet továbbra is a karóhoz, akkor is...

Végére került az a téma, amely a műsorban elsőként szerepelt. Vagyis a politikailag korrektség legfrissebb őrülete. Állítólag az Áldott karácsonyt! kifejezés sérti a nem-keresztényeket, tekintve, hogy kirekesztő.
Ezért Amerikában - és állítólag Budapesten is, bár én még nem hallottam - ildomos Boldog ünnepeket! kívánni, ill. semmit sem, hátha beszélgetőpartnerünk nem érintett.
Ennek a marhaságnak az elítélésében egyet kell értsek az asztaltársasággal. Nem azért, mert emögött valami szőrös liberális lólábat sejtek, hanem, mert egyszerűen hülyeség, és biztosan csak egy fontoskodó kisebbség sznobkodása marad. A karácsonyt még az ötvenes évek kommunista diktatúrája sem tudta eltörölni, nevezhették fenyőünnepnek, és bevezethették a semleges Kellemes ünnepeket! jókívánságot, az emberek szeretik a karácsonyt, és kész!

6 komment
2008. december 25. 23:20 - Reckl_Amál

Ajándékleltár

Ígérem, ez már az egyik utolsó karácsonyi poszt!

Tegnap átestem életem egyik legzökkenőmentesebb szentestéjén. Érdekes, hogyan változik az ember. Régebben, amikor már sejtettem, hogy azok a zárt ajtók mögül érkező zajon nem az angyali szárnyak suhogásai, hanem a család felnőttjeinek tüsténkedése a karácsonyfa körül, minden vágyam volt a fa díszítése, ma már évek óta nem veszek részt benne. Csak, ha kérik.

Ugyanígy átalakult az ünnep ajándék-szempontból is. Régebben kizárólag saját kapott ajándékaim izgattak, aztán persze némi irigységgel azt is figyeltem, öcsémnek mit hozott a Jézuska. Később kaptam 2000 forintot, hogy abból lepjem meg a család tagjait. Én ilyenkor mindig kimentem a közeli sétálóutca kirakodóvásáraiba, és mindenféle dolgot vásároltam. Voltak örökzöldek: egy időben a nagynéném mindig valamilyen furcsa színű körömlakkot kapott (pedig csak vöröset használt világéletében), az öcsém meg Matchboxot, ill. a kis kocsik utánzatát. A nagypapám mindig nehéz ügy volt, mert bár markáns érdeklődéi köre (keresztrejtvény, horgászat, akciófilmek, véres küzdősportok) elvileg utat mutatott, gyerekként ez nem volt annyira egyértelmű. Az a fajta ember volt, akit gyerekként nem lehet igazán "élvezni", mert bár mindig csalt nekem a ruletten, és a Kisvakond nadrágjának meséjét senki sem olvasta úgy, Nagyapó sosem az a gügyögős nagypapi volt. Csalafinta humorát is csak később kezdtem érteni.
A szüleimet hagytam mindig a végére. Nem azért, mert nem voltak fontosak, jaj dehogy! Hanem pont azért, mert az ő létük annyira magától értetődő, annyira elemi volt, hogy nem is gondoltam rájuk gyerekfejjel tudatosan. Másrészt tudtam tudat alatt, ők azt is megbocsájtják, ha történetesen nem kapnak semmit. A nagynéném biztos zokon vette volna, és szilaj természetének hála, ennek hangot is adott volna. (Pár hete esett meg, hogy a saját testvérétől, ti. az anyámtól kapott egy pólót a névnapjára, de a színe nem tetszett, úgyhogy azonnyomban továbbajándékozta - az anyámnak.) De a szüleim nem sértődtek volna meg, mert értették volna... Ezért történhetett meg, hogy egyszer 24-én döbbentem rá, apukámnak nincs semmi! Így nem maradt más hátra, benyúltam az egyik nem túl gyakran bojgatott könyvespolc harmadik sorába, onnan kivettem egy krimit és azt csomagoltam be. De ez nem volt elég, ezért kivettem egy kis üveges szeszt a bárszekrényből, és azt is szépen ünnepélyes papírban átnyújtottam neki. Kibontás után vettem észre, egy részét már megitták a frissen kibontott italnak - valószínűleg ő mikuláskor. De örült neki. (És magában biztos nevetett az ő túlbuzgó, csaló kislányán.)
Ma már ez foglalkoztat igazán, mit szólnak az ajándékomhoz.

A nagynéném tipikusan az az ajándékozó, aki túlzásba viszi azt az egyébként tőlem sem idegen ajándékozói elvet, hogy azt adunk a másiknak, ami nekünk is tetszene. Ezzel egyébként nem is lenne baj, csak ráadásul mindig ki is akarja sajtolni azt az örömöt is az emberből, amit ő maga érezne, ha ilyet kapna. Ilyen ajándék az értékes ékszer. Én bizsurajongó vagyok! Igazából nem szeretem az ékszereket, és a fülbevalón kívül nem is nagyon hordok. Fülbevalóban viszont minden jöhet: pávatoll, kagyló, hologramm és persze a sok műanyag: strandpapucstól a magnókazettáig minden. De ő ragaszkodik ahhoz, hogy nemesfémet ad. Most például csináltatott egy mérleget (ez a csillagjegyem) ezüstből. Szép, finom darab, ez kétségtelen. De rögtön két dolog is eszembe jut: egyrészt kár belém az ezüst, mármint az igazi. Nevezzetek parasztnak, de nem tudom értékelni! Másrészt: ha már (mert az ezüst színt kedvelem), akkor miért kell egy ilyen prolis dolgot csináltatni, mint a zodiákus?

A jópofa, ízlésem szerinti ajándékok öcsémtől származnak mostanság. Persze első, frenetikus ötletét (egy gyufásskatulya mélyére tollal odaírta: Nem nyert; á la Hamis a baba) felülmúlni nem tudja. (Hát igen, nekem gyerekként csak a már meglévő tárgyak újracsomagolására futotta, a testvéremnek meg ilyenekre.) De azért mindig jó dolgokat gondol ki.
Most például kaptam egy dögnehéz sógyertyát. Évekig fekete őves gyertyamániásnak számítottam, de egy ideje egy újat sem kaptam. Akár az asztmámra is jó lehet, mindenesetre szép. (És a súlya meg a keménysége miatt a betörők ellen is hatásos lesz.) Arra a kis dísztárgyra emlékeztet, amelyet még apukám hozott az NDK-ból valami sóbányából: egy kis csille, benne igazi sókristály. (Melyet gyerekkoromban titokban többször is megnyaltam, mert nagyon szerettem a sót, de sajnos annak semmi íze nem volt. Ennek a kis epizódnak mai elmondásával láthatóan sikerült sokkolni anyukámat. De mindenkit megnyugtatok, a sógyertyát nem nyaltam meg. Még.)
A legjobban a Pánik-Boxnak örültem viszont. Mielőtt valaki valami önvédelmi eszközre gondolna, elmondom ez egy két dvd-ből álló box-set. Tartalma a Csak egy kis pánik és a Még egy kis pánik c. filmek, melyeket - főleg az elsőt - nagyon szeretek. Eddig csak VHS-en volt meg, de most már digitálisan is.
Egyébként ez a film Robert de Niro egyik legjobb alakítása. Pánikbeteg maffiafőnökként ugyanis önmagát parodizálja, amire csak a legnagyobbak képesek. És hát parádésan! A Keresztapa Corleonéja és a Taxisofőr álmatlanságába belekattanó (ez nem az irodalmi nyelv) vietnami veteránjának egyfajta hiányzó láncszeme Paul Vitti karaktere. Tökéletes vígjáték, mert az ilyesmin akár sírni is lehetne, de nem. Én nem is vártam tovább, ma meg is néztük mind a kettőt. Az első fényévekkel jobb, a másodiknak is vannak jó pillanatai.

Még egy nap hátravan a karácsonyból, vendégségbe megyünk sajnos, de majd kibekkelem valahogy. Aztán még mindig hátra van a téli szünet második fele, közben sajnos szilveszter, amit tényleg és kifejezetten utálok, de talán nem lesz annyira rossz. (Régebben a karácsonyról is azt hittem, utálom, de az utóbbi időben rájöttem, nem.)

4 komment
2008. december 23. 13:36 - Reckl_Amál

Karácsonyi tévésáskák

Kedves olvasók!

Szégyen ide, szégyen oda, Amál bizony szeret tévézni. S annak ellenére, hogy tapasztalja, olvasói között számos sikeres ember is van, akik soha, de soha be sem kapcsolják a tv-t, vagy ha mégis, akkor csakis a rágcsálók nemi életéről szóló csatornákat néznek úgy tudományosan.

Most nem hozzájuk szólunk, hanem azokhoz, akik időnként mégis bekapcsolják, például egy-egy film erejéig. Fogtam hát a műsorújságot, és összeállítottam egy kis műsorajánlót az elkövetkező egy hét műsoraiból. Úgyis, mint amatőr filmkritikus egyes filmekhez megjegyzést is fűztem. Tétovázás esetén kommentben részletesebben is megvitathatjuk az egyes filmeket.

Jó szórakozást és boldog karácsonyt!

Hamis a baba23.dec22:05m1Klasszikus!
A tégla23.dec0:10HBO 
A szentfazék24.dec21:05Viasat 3Vicces
Tapló télapó24.dec23:10Viasat 3Giccsbe hajló szentségtörés
Rómeó + Júlia25.dec19:55m1Talán a legjobb feldolgozás
A karácsonyi látogató25.dec0:00m1 
Michael25.dec22:35RTL KlubAranyos, érzelmes
Igazából szerelem25.dec21:35tv2Romantikus, szellemes
Felejtsd el Párizst!26.dec19:05Viasat 3A romantikus vígjátékok
egyik prototípusa
Eszter hagyatéka26.dec20:25Duna tvMárai-adaptáció, l. kritika
Elveszett jelentés26.dec22:00Duna tvÉrdekes hangulatú
Junior26.dec14:55tv2Schwarzi helyében csak
ilyet csináltam volna
Az angol, aki a dombra ment fel,
de a hegyről jött le
26.dec21:55m2Angol humor, '40-es évek
Hatalmas Aphrodité28.dec23:30m1Woody Allen esete a görög drámával
Átkozott boszorkák28.dec14:35RTL KlubSzellemes, amerikai-női film
Nyomás utána!28.dec16:30RTL KlubSpencer - Hill
Noé bárkája28.dec23:15RTL KlubKedves, kicsit béna film
9 komment
2008. december 22. 19:43 - Reckl_Amál

Előkészületi körkép

A karácsonyban a legnagyobb élvezet, hogy szépen föl lehet rá készülni. Furcsa skizofréniában szenvedek: egyrészt ki nem állhatom a karácsony elgiccsesedését, másrészt időnként szívesen vetem bele magam mindenféle hagyományokba.

A karácson többek között a gasztronómia ünnepe is. Még a főzéstől egyébként ódzkodók is rászánják magukat valamilyen menü létrehozására. A magyar családok hagyományos étlapján van hal - halászlé és/ vagy rántott ponty, de az utóbbi időben angolszász hatásra egyre többen sütnek pulykát is. Már mindegyiket kipróbáltuk, de maradunk a rántotthús és barátai fantázianevű finomságoknál. (Rántott sertéscomb, rántott csirkemell, rántott csirkemáj, rántott gomba, párizsias sertéscomb, párizsias csirkemell.)
Karácsony első napján viszont a sült kacsa pozícióját soha semmi sem tudta megingatni.
Karácsony másnapján a legkülönbözőbb dolgok készülnek, idén nagynénémhez megyünk. Valami Hal a tortán-ból elesett csülkös-tésztás csodára készül.

Addig is már elkezdődött a sütés. Csütörtökön mézeskalácsot sütöttem életemben először. Igazság szerint nem szeretem a mézeskalácsot, de úgy gondoltam, ez tökéletes ajándék a kollégáknak. Tavaly ugyanis én készültem vett ajándékokkal, de kiderült, a munkahelyemen ennek semmi hagyománya sincsen. Viszont tartottam attól, most fogják viszonozni, és nem akartam üres kézzel ott állni. De most sem kaptam semmit, csak a cégtől, amit minden dolgozó megkap. Egy kis süti miatt viszont nem kellett kínosan éreznem magamat. A tanulság az, hogy jövőre már ezzel sem állítok be.

A mézeskalács remekül sikerült. Már a tészta összeállításakor éreztem. Aztán másnap a nyújtáskor és a kiszaggatáskor is látszott, jó lett. Kár, hogy nem szeretem, és azt az érdekes megfigyelést tettem, hogy a környezetemben szinte senki. Szóval itt ülök még most is egy halom gyönyörű, jó ízű, de utált süti fölött. No nem baj, szépen becsomagolom őket fóliába, és osztogatom. A többit meg majd megeszi a kutya, aki őszinte híve a süteménynek. Amikor nagy üzemben készültek csütörtök délután a sütik, arra mentem vissza a sütőtől, hogy a kutya a már kiszaggatott, nyers kalácskákból lakmározik. De sütve is ízlett neki.

Pénteken a cégünk nagyvonalúságának köszönhetően elment a majdnem teljes kollektíva a csepeli Árvay Csárdába ebédelni. A hely pontosan olyan, mint ezek a Kis-Duna menti éttermek, melyeket gyerekkoromban a családi horgászat lezárásaként mindig meglátogattunk. Furcsa volt a nyomdászokkal egy asztalnál ülni. Nem alakult ki semmi lényeges diskurzus, de mégis jól éreztem magam.

Szombaton már 5:22-kor kipattant a szemem, és nyitáskor már a szomszédos boltban voltam. Kicsit rendezkedtem, majd előkészítettem a kaját. Értem, Stahl Judit miért szeret ellesni Nigella Lawsontól, a szimpatikus angol szakácsnőtől, mindenféle dolgokat. Most egy a karácsonyi partyra szánt édes-pikáns oldalas receptet vettem át tőle, kicsit persze a saját ízlésem és a magyar alapanyag-valóság nyelvére lefordítva. Szóval miután bepácoltam a húst, előkerestem a kenyérhez való összetevőket. Egyszer elkövettem azt a hibát, hogy teljesen hagyományos fehér kenyeret sütöttem, és azóta folyton nyaggatnak érte. Bevallom, süteményt sokkal kevésbé szeretek sütni. Nem igazán szeretem a házi süteményeket, emiatt az egyik legrosszabb magyar cukrászati szokás, az utáncukrozás és a számomra undorító mák agyonhasználata felelős.

De a kenyér az más! Annyira letisztult, annyira egyszerű, és mégis tökéletes. A sütés-főzés csodája: pár szimpla hozzávalóból először massza lesz, aztán egy csodaszép és máshoz nem hasonlítható végtermék.
Szeretném rögvest hozzátenni, nincs kenyérsütőgépem. Mindent a két kezemmel csinálok. Ez is az élvezet része egyébként. Összegyúrni a tésztát, dagasztani, keleszteni, és mindezt háromszor, elég strapás. De nem bánom, mert mindent szeretek benne. Nagy szenvedélyt érzek a liszt mint anyag iránt. Csodás, selymes textúrája és hibátlan fehér színe van - maga a dekadencia. Aztán az öröm, hogy jó a tészta, vagyis nem nyúlós, nem tapad oda sem az edényhez, sem a kezemhez. Látni, ahogy feljön a tészta, látni, ahogy az élesztőgombák dolgoznak benne.
A végső fázisban a kenyér megformázása. Teljesen tőlem függ, milyen lesz az alakja, én mégis a klasszikus magyar fehérkenyeret akarom megalkotni. Így szép hosszúkás vekni születik a kezeim alatt, természetesen a mű megkoronázása, a mély vágások sem maradhatnak el. A forró sütőben még egy darabig kel a tészta, aztán egyszercsak elkezd sülni. Néha meg kell kenni hideg vízzel, hogy a kérge szép fényes legyen.

Amíg a kenyér hűl (ez több, mint egy óra), addig szépen megsül az oldalas. A kettőt együtt ettük, a kenyérhez vettem belga, enyhén sózott igazi, sárga vajat.

Volt egy kis segítőm, aki vagy leleplezi magát majd itt, vagy nem, akinek szemlátomást tetszett ez a rusztikus, vérbő menü. De nemcsak neki.

Már csak az ajándékok csomagolása és a fa díszítése van hátra. Remélem, az időjárás nem szól közbe, és szenteste el tudok menni szokásos sétámra. Akkor tényleg senki sincs az utcán, olyan, mintha csak én lennék az egész világon, de nem én vagyok, viszont elmélkedni nagyon jól lehet.

(A fotókat testvérem készítette.)

11 komment
2008. december 21. 19:09 - Reckl_Amál

Találó anagramma: Kika

Adva van egy méregdrága, osztrák bútoráruház, amely a világhírű IKEA gyenge másolata. Forgalma nem nagyon van, mert bár termékei nem rossz minőségűek, árszintje túl magas a magyar vásárlók számára.

A karácsonyi szezon azonban ennek az áruháznak is fontos és eredményes időszak. Sajnos. Mert a szolgáltatásuk színvonala ijesztően alacsony, mondhatnánk, hogy a rendszerváltás utáni mindenre-vállalkozókat idézi.

Ma délután ellátogattunk a KIKA soroksári kirendeltségébe. Parkolóhely alig volt, szóval lehetett arra számítani, hogy bent sokan lesznek. A nagy alapterületnek hála eloszlott a tömeg, és sokan csak a pénztáraknál csoportosultak.
Hosszú volt tehát a sor, de aranyvasárnap nincs választás, kivárjuk.

Az a közel húsz perces extra várakozás, melyet egy idióta vásárló és a kelletlen pénztáros összjátéka produkált, már eléggé felbosszantott, de a funkcionális analfabéták fizetése után hamar sorra kerültünk mi is, és a dolog zökkenőmentesen zajlott.

De a KIKA Soroksár ezután mutatta be, hogy a magas árak miatt elmaradozó vásárlók és így bevétel kiegyenlítésére a legolcsóbb munkaerőt alkalmazzák.
Mindenki utálja a biztonsági őröket, és ezt biztosan sokan sok helyen kifejtették. Ennek azért érezhető a hatása, hiszen azok a túlkapások, melyet a boltok öltönybe bújtatott marhái tíz évvel még naponta előfordultak, az utóbbi időben szinte már nem tapasztalhatóak. De nekünk - negyven perces várakozás után - sikerült egy ilyen önkényeskedő, pimasz díszfaszba belebotlani. A sokáig vacakoló parasztok lefárasztották a pénztárost, és ő elmulasztott valami jelzőt levenni az egyik termékről, ez bejelzett. Erre az a senkiházi barom egyből ugrott is oda, és minősíthetetlen stílusban kezdte a testvéremet és az anyámat egzecíroztatni.
Elnézést egyszer sem kért, és még - félig komolytalanul testüregvizsgálattal is fenyegetőzött.

Mikor érti már meg ez az alja magyar kiskereskedelem, hogy a talpunk nyalásából élnek? Mikor tanulják már meg ez a sötét banda, hogy a vevő a király? Mindig igaza van, és kész. A bolt személyzetének egyik tagja sem engedhet meg magának egy hangos szót, egy grimaszt sem.
A kereskedő munkaköri kötelessége az udvariasság. Olyan ez, mint a buszsofőrnek a józanság. Kíváncsi vagyok, hányan szállnának föl egy olyan buszra, amelyet egy részeg vezet.

Természetesen levelet fogok írni a Kikának, bár nincsenek illúzióim. Kika tipikusan az a hely, ahol magasról tesznek a vásárlóra. Elég szomorú, hogy ebben a helyzetben a leghatásosabb leszámolásnak ez az írás tűnik, hogy nincs hova fordulni, csak ahhoz a kis nyilvánossághoz, melyet a blogom élvez.

Kedves Olvasók! Ha rám hallgatnak, sosem mennek a Kika soroksári áruházába, mert ott így bánnak a vevővel. Remélem, a gazdasági válság ezt a vacak kócerájt is eléri, és kivágják ezt a sok szemetet az utcára.

5 komment
2008. december 21. 01:16 - Reckl_Amál

Szóljon hangosan az ének!

A fenti Soltész Rezső örökzöldet választotta a Megasztár 4 sajátos humorú zenei szerkesztője a castingokon felbukkanó nevetséges vagy rossz hangú "sztárjainak", akik a szombat esti fináléban léptek föl.

Többször kifejtettem már én is, más is, hogy ez a mostani Mega messze elmaradt színvonalban az első háromtól. Mégis néztük. Azon méláztam el, miért.

Ez a produkció volt a kulcs. Eddig is nagyon szerettük a műsorfolyam első fázisát, amikor azokat az embereket is megmutatják, akik nagyon nem valóak a színpadra. Többnyire az önismeret és -kritika teljes hiánya köti össze őket, ahogy a mai Castingsztárok néven futó alkalmi formáció vegyes tagjait: volt köztük kopaszodó bájgúnár, ötvenes kalauznő, egy főleg ordítani tudó rokker, sőt valami parókás mákvirág is.

Az első három alkalommal ezeket az arcokat gondosan elrejtették. Nem volt példa arra, hogy olyanok lépjenek a nagy Megasztár-színpadra, pláne a mindent eldöntő finálén, akiknek semmi, de semmi közük az énekléshez.

A Megasztár 4 ugyanis képtelen volt továbblépni. Ha valami érdekeset akart látni az ember, akkor ezekhez a fölöslegesen próbálkozókhoz kellett vissznyúlnia. Sajnos a döntősök közé egyetlen olyan karaktert sem sikerült beválasztani, aki igazán emlékezetes volna. Többnyire közepesen teljesítő tucaténekesek voltak. Különlegességük nem kvalitásaikban látszódtak, hanem a személyükhöz kapcsolódtak. Ki emlékezne Tóth Lüszire például, ha tíz évvel idősebb?

Sok mindent föl lehet róni a Mega 4 készítőinek. El lehet indulni olyan kukacoskodásoktól (melyek egy Tóth Vera vagy egy Rúzsa Magdi mellett föl sem tűnnének), hogy a finálén nem fordulhat elő több perces technikai malőr. Folytatni lehetne a miértek sorával, például: miért kellett a nagy bukásnak számító, érdektelenségbe torkolló Megatánc üdvöskéjét koreográfusnak fölkérni. (Főleg, hogy azt a versenyt nem is ő nyerte, de az igazi győztesről biztos nem készültek aktfotók.) De ez sem lenne baj, ha a Karsai Dance Center táncosai nem a Fásy Mulató aktuális nótafájának hátterében kacsatáncoló lánykák színvonalán ropták volna.
De beszélhetnénk a műsor rendezőjének meglehetősen giccses ötleteiről is. A két héttel ezelőtti döntőn tütüben parádézó balettáncosaitól a mostani adás furcsa, mesterkélt párbajjelentén át a győztesnek járó aranymikrofon fénytelen, sőt unalmas behozataláig.

De ezek a dolgok eltörpülnek amellett, hogy a felhozatal gyenge volt. Igazán senkit sem tudnék megnevezni, aki tényleg megérdemelte volna a Megasztár címet.

A győztes, Király Viktor színtelen, szagtalan, bár tény, hogy mostani teljesítménye egyértelműen jobb volt, mint vetélytársáé. Számomra teljességgel érthetetlen Fekete Dávid döntőbe jutása. Teátrális fellépése, sablonos színpadi viselkedése és hamis éneklése nekem nem fér össze azzal a képpel, melyet a Megasztártól megszoktam. Mert Caramell személyében unalmas megasztárunk már van, de unalmas és gyenge, kicsit sok lett volna.

A zsűri összetételéért eleinte rajongtam. Utólag azt gondolom, egyedül Mester Tamás értette meg, mi a feladata. A kicsit később érkező Friderikusz ugyan remekül helyettesítette Bakácsot, aki laikusként szintén mindig arról beszélt, ami őt a leginkább érdekli, saját magáról. Eszenyi nevelő - aggódó szerepét nem találtam helyénvalónak. Fenyő Miklós sokszor megragadta a lényeget, máskor meg teljesen értelmetlen volt, amit mondott.
Vagyis a zsűri nagy része pont azt nem csinálta, amiért ott ültek a sajátos ízlésű stylist kreációiban estéről estére, nem foglaltak állást.

Összességében tehát ez a Megasztár nem igazán tudta a régről megszokott színvonalat hozni. Attól tartok, nem ez volt az utolsó. Mert azért még mindig sok nézőt - legtöbbször engem is - ültet a képernyők elé, sms-t is küldenek bőven, úgyhogy erre mindig lehet hivatkozni, ha nem lesz jobb ötletük szombat estére. (És Isten óvjon a TV2 utóbbi időben hidegvérrel elkövetett műsorötleteitől! Akkor inkább ez!)

Ha megengednek egy megjegyzést, a szlogent cseréljék le. A legenda ugyanis minden erőlködés ellenére nem folytatódott, viszont sikeresen lerombolták. Szerencsére nem a régiek nimbuszát, a finálé fináléjára bejövő korábbi megák ma is nagyon jók. De a műsor elvesztette legendás voltát. Viszont igyekszem pozitívan szemlélni a dolgot: legközelebb, már nem Rúzsa Magdiék árnya mögött kell megtalálni az Aranytorkút, és nem lesz nehéz a mostaniakhoz hasonlókat fölvonultatni. Csak könyörgöm, a korhatárt vigyék följebb!

* * *

A kis házi szavazásunkon Fekete Dávid győzött, a valóságban viszont Király Viktor. Örülünk és természetesen gratulálunk!

 

 

50 komment
2008. december 20. 10:39 - Reckl_Amál

Az ÉV KÉRDÉSE

Viktor vagy Dávid? Dávid vagy Viktor?

A régebbi Megasztár évadoktól elmaradó színvonaló negyedik verseny döntője ma esedékes. Este fél nyolctól indul a két ifjú énekes párviadala, melynek győztese lemezszerződést és egy autót kap, no meg a jogot, hogy a Kapcsolatkoncert egyelőre nem megnevezett világsztárjának előzenekaraként néhány rajongó és Budapest prolijai (ingyé' lesz!) előtt fölléphessen.

Király Viktor amerikás magyarok magyaros amerikai fiacskája. Családjában két magyar sztár is van: édesapja a hetvenes években működő Color együttes dobosa volt; nővére a Mariah Carrey-imitátor Király Linda. Ikertestérével már próbálkoztak korábban is zenével, ám a siker egyelőre elmaradt.
A Megasztár legstabilabban teljesítő indulója. Egyéniségéről sok nem derül ki sem a sajtóban, sem a színpadon. Mint el is mondta a Joy interjújában, a sztárságot sokkal inkább tanulható, begyakorolható szakmának, mint ihletett művészetnek tartja, és tisztában van sok dologgal, mely a pop gépezetét működteti.
Mellette szól, hogy kiegyensúlyozott színvonalon szerepel, nem okoz csalódást. Triviális, de jó az angol kiejtése, ami elengedhetetlen, ha valaki komolyan gondolja nemzetközi lemezpiacon való megjelenést.
Ellene szól, hogy túlságosan biztosra megy, néha unalmas. Túlzott hangi adottságai sincsenek, és nem is próbálkozik olyasmivel, ami meghaladná a képességeit.

Fekete Dávid musicalszínész-tanuló, ennek megfelelően majdnem mindig musicalek népszerű dalbetétjeit adja elő. Akkor is teátrálisan érdekel, amikor történetesen nem egy színpadi műből hallunk tőle részletet.
Szerénységével, lelki érzékenységével számos fiatal rajongót szerzett magának. Népszerűsgének oka, hogy a zsűri rendkívül favorizálja kezdetektől fogva. Viktort csak a legutóbbi időkben találta meg magának a zsűri egy része, különös tekintettel Mester Tamásra.
Dávidot állítólag egy kisegyház hívei is támogatják nem csupán az imádságuk erejével, hanem sms-ikkel. Sokan a Hit Gyülekezetét sejtették Dávid mögött, de Német Sándorék, akiknek istentiszteletein több régebben popzenészként híres énekes is föllép, visszautasították a dolgot, mondván, ha indulni akarnának a Megasztáron, lenne jobb jelöltjük, és őt küldenék...

A kérdés nyitott az olvasók előtt: ki legyen a Megasztár 4 győztese?

2 komment
2008. december 20. 10:38 - Reckl_Amál

Gaskó: Politikai haszonleső

A Reckl Amál szavazói szavaztak. A többség szerint Gaskó István, a VDSZSZ elnöke nem más, mint egy politikai haszonleső.

Most már a karácsony sincs biztonságban, már azzal is fenyegetőznek, hogy akkorra sem normalizálódik a vasútközlekedés.

Amellett, hogy több ezer ember ünnepét rontja el ez a semmirekellő banda elenyészik az a reménysugár, hogy érzik támogatottságuk, esélyeik fogyását. Nem mennének egyre messzebbre, ha úgy gondolnák, hamarosan megkapják, amit akarnak.

A témában ajánlom további olvasásra a gasko.blog.hu -t, illetve a Reakció cikkét: http://reakcio.blog.hu/2008/12/20/magyarorszag_maradj_otthon .

 

4 komment
2008. december 18. 22:04 - Reckl_Amál

Kikérdezve

Éppen zajlott a nap fő tevékenysége, vagyis mézeskalácsot sütöttem, amikor csöngettek. Bevallom, van egy rossz szokásom, amikor nincs kedvem, úgy csinálok, mintha nem lennék itthon. De most ez átlátszó lett volna, így kimentem. Egy ázott veréb állt a kapu előtt. Nagyon udvariasan bemutatkozott, elmondta, a Sonda Ipsostól jött, és egy "röpke" 45 perces kérdőívet szeretne kitöltetni velem.

Nem volt a pillanat alkalmas, sült a negyedik adag a hatból, még volt szaggatni való tészta is. Mondtam neki, szívesen válaszolok, de nem most. Megegyeztünk, hogy négykor visszajön. És tényleg!

Beültünk a szobámba, gyors telefonhívás, jó alany vagyok-e. Az vagyok, belevágunk. Klasszikus országos-helyi politikáról szóló kérdések hosszú során megyünk keresztül. Köztük a kérdés, amire mindig is szerettem volna válaszolni: ha most vasárnap lennének a választások, melyik pártra szavaznék. Összefoglalván a dolgot jól szidtam a BKV-t és Demszkyt, ami született pestiként valahol lokálpatrióta kötelességem is.
Hetes skálán, ahol az 1 a baloldaliság és 7 a jobboldaliság, 3-asnak vallottam magam. Ugyanez a liberális - konzervatív viszonylatban 4-es lett (vagyis középút). Ugyanis eredetileg liberális volnék, de ahogy az idő telik, nem annyira evidensek azok a célok, melyet a szabadelvűek vallanak. (Nem az SZDSZ-ről beszélek, ha az a párt lenne a liberalizmus, akkor 8-as lennék.)

Pár apró finomság. Meghökkentő kérdés volt, hogy ki lenne alkalmas főpolgármesternek Budapesten. Meglepetésemben Botka László szegedi polgármestert mondtam. Később kiderült, hogy a lány Szegeden tanul. (Pszichológiát - remélem, nem elemezte külön a viselkedésemet. Kicsit túl barátságos voltam, ami nekem nem áll jól szerintem.)
A másik, hogy életemben először és utoljára egyszerre voltam az agyamban Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és a büszkeség érzése. A kérdezőbiztos szerint ma én voltam az egyetlen, aki meg tudott nevezni egy al-demszkyt.

Szóval örülök, hogy ma még ez is összejött. Furcsa, de mindig szerettem volna egy igazi közvéleménykutatásban részt venni. Régebben csak telefonon hívtak föl mindig. A kedvencem az volt, amikor a kereskedelmi rádiók számait játszották be, és 1 - 5-ig kellett pontozni őket, és a sok rémes zenei szörny (Ámokfutók, Scooter, más hasonló szemét) megkapta a magáét.

7 komment
2008. december 18. 20:38 - Reckl_Amál

Vásári celebszpotting

Az élmény, melyről most írni fogok, már több napos, de sürgős dolgaim voltak (szerdán a terveim ellenére mégis dolgoztam, ma meg több órás mézeskalács-sütés stb.), így csak most tudom elmesélni, milyen az, amikor egy sznob találkozik számára érdekes híres emberekkel. Ráadásul mindegyik magánemberként kavarog a karácsonyi vásár forgatagában.

Először a 173-as buszon ácsorogva figyelmes lettem valamiféle különleges hanghordozásra, hangra. Hamar kapcsoltam, ez Kovács Lajos színész lesz, és igazam is volt. Lányával, a szintén színész Kovács Vandával igyekeztek az Astoria felé. Nem tudom, hogy mennyire látszott rajtam a felismerés, mindenesetre leszálltam én is az Astoriánál, de mivel követni őket azért groteszk ötlet lett volna, vissza is szálltam még egy megállóra. Teljesen hétköznapi dologról beszéltek egyébként. Valami olyasmire hívta föl az apa a lány figyelmét, hogy túl hosszú a szoknyája, és ne lépjen rá.

A Ferenciek terénél találkoztam nagynénémmel, akivel szokásos Váci utcai sétánkra indultunk. Most már 11. éve jövünk el minden karácsony előtt. Először akkor jártunk itt így kettesben, amikor 18 éves lettem, és elvitt a Gerbaud-ba. Sajnos akkor még munkanélküli volt, de mindenképpen meg akart vendégelni ezen az elegáns, szerintem túlértékelt helyen. Ismertem a helyzetét, ezért csak egy teát kértem, de az is 450 Ft volt, tíz évvel ezelőtt is már.
Aztán egy évvel később egy elmaradt bécsi út helyett kaptam vigasztalásul. Azóta mindig úgy hívjuk ezt az utat, hogy megyünk Bécsbe. Persze már párszor jártunk az ausztriai Bécsben is, nagynénémmel is az elmúlt években, de az a gesztus, hogy kárpótolni akart, értékessé teszi. Venni persze nem szoktunk semmit, ez nem nekünk van kitalálva, hanem a külföldi turistáknak.
Idén mégis találtunk egy standot, ahol érdemes volt körülnézni, mert pár száz forintért is voltak szóbajövő apróságok.
Ahogy a nagynéném a hűtőmágnesek között kutakodott, nekem feltűnt egy kimondottan jól öltözött, de szigorú tekintetű középkorú úr. Nagy műgonddal válogatott a textil angyalkák között, a szemüvegét az orra hegyére tolta, láthatóan koncentrált. Majd szótlanul átnyújtott egy pár, főleg piros színű angyalkát az elárusítónak. Bizony, láttam, amint Parti Nagy Lajos 7000 forintért vesz angyalkákat. Sikeres túrán lehetett túl, mert már nagy, teletömött zacskókat szorongatott, de a következő, agyagedényeket kínáló standnál újra ugyanazzal a figyelemmel vizsgálta a portékát.

Később, mikor nagynéném beugrott a Gerbaud-ba 200 forintért pisilni, leültem az egyik kajálda padjára. Három nagydarab férfit hallottam hahotázni. Csak az egyiküket ismertem föl, Filló Pál mszp-s politikus volt.

 

 

Hát ezek a mi celebjeink! Mert honnan is ered a celebrity szó? Celebration - ünneplés, vagyis elismert, közszeretetnek örvendő emberek ezek. Na, jó Fillónál kicsit kilóg a lóláb, de tény, hogy nem a legutáltabb magyar politikusról van szó.
Ami különösen jó ebben, hogy rajtam kívül senki másnak nem tűntek föl, nyugodtan lehettek azok, akik. Már ez is önmagában egyfajta nagyság.

4 komment
2008. december 16. 13:57 - Reckl_Amál

Az illúzió ára

Kaméleon - filmkritika

A 2008-as év utolsó mozifilmje számomra Goda Krisztina szélhámosfilmje volt. A rendezőnő az utóbbi években több közönségfilmet is készített nagy sikerrel. Főprofilja a romantikus vígjáték, de ő jegyzi a Szabadság, szerelem című '56-os filmes emlékművet is.

Kíváncsi voltam hát, hogy ez a rendkívül precíz, és a nemzetközi trendek kiválóan ismerő és alkalmazó hölgy mit kezd egy csavaros történettel. Röviden összefoglalva: megbírkózott vele, és elkészítette az év egyik legérdekesebb magyar filmjét.

A Kaméleon egy szélhámos életrajzát vázolja föl. Szép és intelligens megoldás, hogy a karakter történetét csak pár mozzanattal mutatják be. Elég annyi, hogy a meghatározó élmény ennek az embernek az életében az árvaház. Az ott megélt szomorúságok, és az oda kerülés okozta elhagyottság-érzés adja a személyiség vázát.

Farkas Gábor életében egy dolog fontos, legalábbis ezt képviseli, ez a pénz. Ha az embernek pénze van, akkor minden ajtó nyitva áll előtte. De hogyan lesz gazdag egy végzettség nélküli, intézetis srác? Ahogy ő maga is elmondja, azt csinálja, amiben a legjobb. Hazudik és elfojtja az érzéseit.
Módszere egyszerű, már-már triviális. Kiszemel elhanyagolt nőket, és teszi nekik a szépet. A csábítás eredményeként szépen megkopasztja őket. Szerinte ez nem is bűn, csak üzlet. A nők pénzt adnak (végülis önszántukból), ő pedig azt az illúziót, hogy őket is szereti, sőt érti valaki. Az már csak ráadás, hogy ez a valaki egyben egy jóképű, menő, fiatal pasi. Gyönyörű kettős találat ez a forgatókönyvben. Egyrészt kritizálja azt a szemléletet, hogy a nőnek szépnek kell lennie, különben nem lehet boldog párkapcsolata. Másrészt rápirít a nőkre is, hogy egy jómodorú, magát orvosnak vagy építésznek kiadó bájgúnárnak bármit elhisznek.

Szerencsére azonban ez a bemutatkozás ügyesen le van rövidítve, és lényegretörően meséli el a Kaméleon jelenét.
Aztán következik a történet fősodra, és talán a legfontosabb adalék Farkas személyiségéhez, az igazi motiváció itt derül ki. Az igazi mozgatórugó a becsvágy. Farkas be akarja bizonyítani magának, hogy mégsem akkora selejt, mint amilyennek éreznie kell magát az intézet miatt.
Így a következő áldozat igazi nagyvad. Se nem hervadó negyvenes, se nem csúnyácska, szegről-végről még pasija is van. Csakhát Hanna balerina és megsérült a lába. Ez nem túl szerencsés párosítás. Különösen szomorú ez, mert dúsgazdag apja nem finanszírozza a 10 milliós műtétet, már gyerekkorában is rosszallotta lánya táncművészi ambícióit.

Farkas azonban segít. A nagy kaszálás már nem is fontos, már csak ürügy. Itt már a becserkészés örömén van a hangsúly. A romantikára hajlamos néző azt hiheti, Farkas szerelmes a balerinába, de ilyesmiről igazából nincs szó. Farkas Gábor sajnos túlságosan sérült ember ahhoz, hogy szeretni tudjon. Akit gyerekként elhagynak a szülei, az már soha senkiben sem fog igazán megbízni, és anélkül nem is lehet szerelmesnek lenni. Bár tény, egy ponton talán Farkas is elhiszi magáról, de a "régi" élet súlya elhúzza onnan.
Szóval a nő megszerzése és birtoklása lényegesebb, mint a személye.

Farkas ennek megszállotja lesz, és olyan messzire megy, mint még sosem. Tudja, a nem túl barátságos, kicsit hűvös balerina szívéhez az út a térdműtéten át vezet. Ennek elérése érdekében Farkas bevállal mindent: amerikai producerként hülyít egy sötét és öntelt szappanopera-sztárt, adományt ígér egy intézetiseket segítő alapítványnak, sőt, a jól bevált módszerrel a meleg ortopéd-professzort is elcsábítja.

A film nagy erőssége a karakterekben rejlik, Goda Krisztina hálás lehet a színészeinek, mert az egyébként kissé steril hangulatot élettelivé, már-már hihetővé teszik. A Kaméleont játszó Nagy Ervin tényleg átváltozóművész. A legjobb azonban a professzort alakító Kulka János. Hihetetlen, hogy ugyanabban az orvosi ruhában van, mint sok-sok éven át a Szomszédokban, és mégis egész más a szerep. Óriási teljesítmény, hogy egy az ember szemébe-agyába beégett kép ellenére képes elhinni, hogy Dr. Marton nem Dr. Mágenheim. És ez nem csak a homoszexualitás miatt van. Már az első percben egy egészen más orvostípust látunk. Bravúr!
Ahogy a meleg szerelem szépséges ábrázolása is. A film egyetlen igazán pozitív szereplője ugyanis Dr. Marton. Viselkedése végig őszinte, végig egyenes, annak ellenére ő a Jó, hogy nem tökéletes. Féltékeny, gyanakvó és birtokló. Szintén piros pont jár a magyar filmekben egyelőre azért nem túl szokásos meleg csókért.
A többi szereplőre sem lehet panasz. Bár Csányinak annyira nem örültem, és kicsit ki is lóg a lóláb. Nagy riválisának, Fenyő Ivánnak jobban feküdt volna a felfuvalkodott sorozatszínész szerepe. De nagy baj vele sincs. Dicséretet érdemel László Zsolt, bár ő sem először játszik pszichiátert.
Érdekes még egy karakter, akit hitelesen alakít a számomra ismeretlen Trill Zsolt. Az a figura adja meg a végső kulcsot Farkas Gábor jellemének megismeréséhez. Tibi az egyetlen, aki pontosan tudja, kicsoda Farkas. Együtt nőttek föl az intézetben. Bár egy darabig tűri, hogy Farkas irányítsa, parancsolgasson neki, végig érződik, kevés hiányzik neki a robbanástól. De rá az intézet más hatással van, és képes hűségre és a bizalomra. Legalábbis Farkas iránt, ami nagy hiba. Az ő kapcsolatuk szintén a film egyik legizgalmasabb mozzanata. Remek arányérzékkel dolgozták ki.

A film befejezése döbbenetes. Kivételesen nem lövöm le a poént, mert őszintén megnézésre ajánlom a filmet.
Egy kritikus az Amerikai pszichóhoz hasonlította, és az biztos, hogy az a szintén kiváló film nagy hatással van rá, de Patrick Bateman (aki magyarul egyébként László Zsolt hangján szólal meg) mindenképp egész más. Farkas egyik menekülési útvonala lehet az, hogy Batemanné válik, de mégsem tartom valószínűnek. Batemannek ugyanis lehetett volna választása, Farkasnak aligha.

Értékelés: 10/10 (Magyar filmnek először!)

1 komment
2008. december 15. 11:45 - Reckl_Amál

Trollmentesítés

Újabb érdekes ötletet jelentett be a blog.hu vezetése. Ezentúl megszűnik a regisztrálatlan hozzászólás lehetősége. Ez persze az Amál-olvasókat nem érinti, mert itt a második naptól az a rend, hogy csak regisztráltak szólhatnak hozzá. (l. http://inda.blog.hu/2008/12/12/valtozas_a_blog_hu_kommentezesebenentezes )

A troll-jelenség sajnos együtt jár azzal, hogy vannak gyáva, de bunkó emberek, akik így, a nick rejtekéből kikiabálnak valami csúnyát, és ettől nagynak és erősnek érzik magukat, pedig... Különösebben nem zavar ez már, mert szinte mind az Index címlapjáról vetődik ide, és szerencsére hamar tovább is áll. Nem, mondom, láttam már olyat, ahol a trollcsapatok szétvertek egy-egy témát, de többnyire nem zavarnak. A gyakorlott szem egyszerűen átugorja az ilyen hozzászólásokat.

Szóval a blog.hu Gépházának azon érvelése, hogy ez a blogszemét szűrhetősége miatt történik, azért nem teljesen hiteles.

Az első ilyen diktátumszerűséget akkor tapasztaltuk, amikor a bloggernek el kellett döntenie, akar hirdetéseket (és címlapot) vagy nem. Akkor ez nagyon fölkavarta a blog.hu-t. Sok blogger mélázott el a lehetőségeken, érvelt - ellenérvelt, aztán eljött a döntés napja, és azóta sok minden nem változott. Engem érdekelne, kik lettek Sült galambok például. Szerintem nem árt tudni, ki az, akit az Index érdemesnek tart erre a címre. De az is érdekes, hogy múlt héten a Fika büszke és nemes Csizmás Kandúr státusza ellenére a címlapon töltött pár órát. Természetesen nem irigylem Rékuctól ezt a kis időt, csak feltűnt ez a dolog. Olyan bloggerek, akik nem kerültek ki a váltás óta, de teveként tűrik a hirdetéseket, joggal kérdezhetnék, hogy is van ez?

Úgy gondolom, hogy mindezek hátterében valami nagyobb terv áll. Trollokról beszélnek, de másra gondolnak. Az elképzelés lényege - minden jel erre mutat - hogy a blog.hu felhasználóit feltérképezzék marketing szempontból. Aki regisztrál, annak megvan a valós e-mail-címe. Persze most nem küldenek semmit, de ez miért ne változhatna meg?

Másrészt már tapasztaltam más helyekre történő regisztrálásnál, hogy feltesznek pár kérdést a nemet, a kort és a lakóhelyet illetően. A trükkökre hajlamos emberek ide persze megadhatnak kamu adatokat, de azért lesz egy kép a felhasználókról. Célzottabban lehet majd hirdetni.

Apropó hirdetések! Eszembe ötlött, vajon mindegy-e a hirdetőnek, milyen környezetben jelenik meg a reklámja. Nickeken keresztül meg lehet figyelni egy-egy felhasználó működését. Ha valaki hajlamos a vadulásra, azt lehet, hogy az Index-közeli vagy Sültgalamb féle blogokról le is tiltják.

Szóval az egész a kontrollról szól szerintem. Azt gondolom, erről hogy a közösségépítésnek nem biztos, hogy legjobb módja az ultimátum.

Cserébe olyan üveggyöngyöket ígérnek, mint a tökfölösleges, és valljuk be, néha kifejezetten zavaró avatarok lehetősége. Hagyjuk ezeket meg a fórumoknak!

Azonban tudom, ez a szolgáltatás ingyenes, és valamiből fenn kell tartani. Csak az zavar, hogy semmi beleszólásunk sincs az ilyesmibe, és még csak nem is őszinték hozzánk. Pedig az is igaz, hogy a kapcsolatunk nem egyoldalú. Mert az ő szerverükön fut ez az egész, de a tartalmat a bloggerek adják.

19 komment
2008. december 15. 00:05 - Reckl_Amál

Egy majdnem jó étterem

Ferencz József Söröző - étteremkritika

Szokásos, karácsonyi - év végi díszebédünket Tritonus kolléga javaslatára idén a belvárosi Ferencz József Sörözőben költöttük el.

A hely teljes mértékben a K u. K kultuszát vette alapul: a falakon Ferenc József portrék láthatóak, de a császár/ király arcképe a tányérokon, a söröskrigliken, sőt a hamutartókon is visszaköszön.

Egyszóval kellemes, békebeli hangulatú hely ez. Az árak nem alacsonyak, de még éppen megfizethetőek. És a felszolgált ételek színvonala olyan magas, hogy nem is sajnálja rá az ember a pénzt. Az étlap ugyanis sokszínű, de mégis van irányultsága, saját stílusa. A kínálat klasszikus magyar ételekből áll , és semmit sem ígér, amit nem tud megtartani. Nem kísérletezik divatos ételekkel, viszont az ételek zöméről elképzelhető, hogy a boldog békeidőkben is ilyesmiket ettek a vendéglők vendégei.

Szóval az étlap azok szájára csal elégedett mosolyt, akik a hagyományos, belvárosi kis éttermi gasztronómia rajongói. A reformkonyha és a sushi-féleségek rajongói azonban nehezen találnak maguknak valót a sok emberes étek között.

Az viszont sajnálatos, hogy a neten közzétett étlap árai nem aktuálisak. Majdnem minden lényegesen drágább, mint ahogyan ez az on-line választékból kitűnik. Ha már készítettek egy használható, kellemesen egyszerű honlapot az étteremnek, akkor érdemes lenne aktualizálni...

De - mint már mondtam - az ételek színvonalával nincs semmi probléma, sőt. Megfelelő hosszúságú várakozási idő után egyszerre (!) szolgálták föl az étvágygerjesztő külsejű fogásokat. Tehát a tálalás, ízesítés és állag triásza nagyon jó.

De sajnos bennünket egy rendkívül modortalan pincér szolgált ki. Viselkedése nagyon sokat levett a hely megítéléséből. Először is civilben volt, és sajnos a saját ruhatárából mára valamiféle sötét mackót választott. Aztán tegezett bennünket. Sajnos - ahogy ezt egyszer már itt is kifejtettem - vagyok annyira arrogáns sznob, hogy az automatikus tegezést vadidegenektől, pláne egy ilyen helyzetben nem szeretem. Ez nem a McDonald's, kicsit több pénzt is hagytunk ott, akkor a pincér ne érezze magát automatikusan följogosítva arra, hogy tegezze a vendégeket. Főleg, hogy nem vagyunk már gyerekek, többségünk közelebb van a harminchoz, mint a húszhoz... és ez látszik is rajtunk.
A csúcs mégis az a szereptévesztés volt, hogy a pincér gesztusokkal, néha apróbb megjegyzésekkel véleményezte a döntéseinket. Az alkoholmentes sört kérő Dysont például nyíltan lesajnálta... Tritonus tejszínhab nélkül kérte a fagylaltkelyhét, és erre is pofavágás volt a reakció. Egyáltalán nem érdekel a felszolgáló véleménye. A szokásos, jópofizástól is falra tudok mászni egy idő után, de ezt meg egyszerűen bunkóságnak tartom.

Ahogy azt is, hogy mai, 26 ezres fogyasztásunkkal a feketegazdaságot támogattuk valószínűleg. Mert számla gyanánt odaadta azt a noteszlapot, amire a rendelést fölírta. Aztán odajött azzal: "Na, megvan már?" - mármint a pénz. Sajnálom, de én már csak ilyen maradi vagyok, elvárom, hogy a kiszolgálás udvarias legyen!

Összességében tehát a Ferencz József Söröző nem rossz hely, de nem hibátlan. Kár, hogy a személyzet kiválasztásakor a felszolgálóra ennyire kevés figyelem jutott, mert látszik, a szakáccsal nincs baj. Azért a jókedvünket nem vette ez sem el.

Duchemin skála: *** (5-ből)

26 komment
2008. december 12. 08:51 - Reckl_Amál

Szavazás: Világörökség vagy fejlődés?

Ez a kérdés annyira nem villanyozta föl az olvasókat, a szokásosnál lényegesen kevesebb szavazat érkezett.

Ha rosszindulatú lennék, elmosolyodnék, hogy bezzeg a fiktív titkosügynök banális története kb. tízszer annyi embert mozgatott meg, mint egy valódi és húsbavágó kérdés.

Mert a tokajiak - számomra még mindig döntetlen - dillemája rendkívül aktuális, mondhatni akár Magyarország igazi szibolikus kérdése.

Mert ha eltekintünk a két nagyszabású gittegylettől, amelyek a valóságban nagyon is egyformák, akkor ez a fő törésvonal. A magyar ember szentimentalizmusra, múltjára büszke és értékpárti hagyományos mentalitása áll szemben egy másikkal, elnézést, de a történelmünket kissé átgondolva, ránk nem túl jellemző pragmatikus, a problémákat megoldani akaró, dinamikus és jövőközpontú szemlélettel.

Szóval mindkét oldal érvei elfogadhatóak. Azé is, aki azt mondja, a Világörökség részének lenni nagy dolog, pláne, hogy értékörző hatása is van. Míg olyanok is vannak, itt kisebbségben, akik a haladás mellett teszik le a voksukat. Azt mondják, az önkormányzat feladata a jelen problémáinak megoldása.

Szóval még az idősíkok szemlélete is összekeveredik. Hiszen a kezdeményezés ellenzői évszázados perspektívában is gondolkodnak, míg a praktikusan gondolkodók a ma kérdéseit akarják elsősorban megoldani.

De a vita nyelvi, értelmezési is lehet. (Szemantikai?) A Világörökség szóból a címet megtartani vágyok az időtényezőt, vagyis az örökkévalóságot hallják ki; a többieknek meg az örökségről ebben az esetben a vagyon, a juss jut eszükbe.

Egyiket sem tudom elítélni, nem is szavaztam kivételesen.

(Ma délután 16:20-kor az m1-en ismétlik a Szempont c. műsor tegnapi adását, melyben az érintetteket meg is szólaltaták.)

 

3 komment
2008. december 11. 15:04 - Reckl_Amál

Sex sells!

Ezt az alaptételt gondolhatta anyacégünk marketingosztálya is, amikor a 2009-es céges falinaptárat megrendelték.

A cég, melynek imidzsében fontos szerepet játszik a környezettudatosság, eddig esztétikus természetfotókat választott reprezentációs naptárai oldalaira. Ez ellen senkinek sem lehet kifogása, bár az is tény, az eddigi naptárak nem voltak elég markánsak.

Illusztrációnak betettem ezt a képet. Ez a konkrét kép nem látható ugyan a naptárban, de ebben a stílusban állították össze a tizenkét képet. A természet vicces pillanataiban néha alkot olyan növényeket, amelyek az emberi pajzán képzeletvilágból hív elő asszociációkat.

Ezek a képek egy ideje keringenek a neten is. Jópofák, mosolygunk rajtuk. Túl nagy újdonságot már nem nagyon jelentenek, de felbukkanásukkor sem jelentettek, hiszen az erotika ma már a közbeszéd része, az ilyen vizuális szellemeskedés pedig csak árnyalja a képet, semmi ártalmas nincs benne, mert ha akarom, akkor nem látok mást csak zöldségeket és gyümölcsöket. (A műfaj ősatyja egyébként Bosch Archimboldo, bár ő inkább portrékat kanyarított a növények fölhasználásával. De feltételezem tetszenének neki ezek kései követők.)

Szóval a képek nem önmagukban jelentenek nagy poént, hanem abban a kontextusban, amelyben most szerepelnek. Vagyis az, hogy az ország egyik legnagyobb cégének (nem multinak!) a hivatalos naptára, melyet egyrészt dolgozóinak, másrészt nagyobb vevőinek ad karácsonyi ajándékként...

A híre már megelőzte a naptárat egyébként. Tudtam egyből, hogy imádni fogom, amikor a szintén a folyosón dolgozó nyugdíjas néni tegnap azt mondta rá, tiszta szex az egész. Sőt, ma reggel már Béla, akiről többször is szó volt említés szintjén, szintén forgatta kicsit a szemét. De ez érthető, ő fogja majd átadni személyesen a vevőknek. Ha kicsit kíváncsibb a kedves vevő, akkor lesznek majd érdekes arcok. Kár, hogy nem látom. (Illetve nem biztos, hogy kár.)

Mellesleg a világválság előszele ez, jön a recesszió, csökkenek a rendelések, csökken a termelés, a túlélésért kell küzdeni hamarosan, nem az extraprofitért. Szóval, ha az ember jobban végiggondolja, a marketing rendkívül előrelátó volt. A nagy versenyben egy ilyen finoman malackodó, kétértelmű naptár még jól is jöhet...

Címkék: humor szex ízléses
17 komment
2008. december 10. 12:35 - Reckl_Amál

Egy bácsi és egy néni

Csereüvegek - filmkritika

Hát ez aztán a nagy marhaság! A csehek mégis zabálják ezt a huncutkodó humorú filmet.

A hatvanas irodalomtanár nyugdíjba megy, mert már nincs türelme a mai gyerekekhez, de még nem akar szép lassan elmúlni, ezért sajátos karriert épít: egy balesetig biciklis futár, sőt még kalauz is, de a csúcs mégis a szupermarket üvegvisszaváltója.

A történet jó kedélyű nyugdíjas életének különböző színterein játszódik: otthon a feleségével, a munkahelyein, és azokkal az emberekkel, akik kapcsolódnak hozzá. A film fő konfliktusa, hogy Tkaloun úr mindenütt ugyanolyan. Nem játszik szerepeket, hanem őszintén, időnként kissé butácskán éli az életét. A célja, hogy jól érezze magát a bőrében. Csak éppen nem hagyják, de - mivel ez nem egy dráma - végül mégis beletörődik a külvilág, hogy Josef Tkaloun azt tesz, amit akar.

A jó humor definíciója számomra évek óta töretlenül az, hogy más aspektusból akár sírni is lehet rajta. Ez a történet is sok-sok szomorúság, sok tragikum, sírni is lehetne.
Ezzel a választással a jó öreg Josef is szembetalálja magát, de már rögtön az elején eldönti, hogy nem fog sírni. Hanem egyfajta svejkes derűvel lép túl ezeken a fájdalmakon.

A film frusztrációval indul. A tanár egyszerűen nem tudja kezelni a kamaszok pimaszságait, és olyasmit csinál, amivel máris kiemelkedik az átlagos tanári színvonalból: elhagyja a pályát. De a siránkozás, az öreges tempó helyett inkább keres valami mást. Az rögtön kiderül, öreg bölcsészként semmi keresnivalója a munkaerőpiacon. De Pepának nem esik le az ujjáról az aranygyűrű, még fűti az ifjonti vér. Ellenpontnak láthatóak a nyugdíjasok, akik már kissé belehülyültek az állapotukba.

De az igazi álommeló az üvegvisszaváltóban várja Pepát. Minden nap nagyjából ugyanazokkal az emberekkel találkozik, és mindenkihez van egy jó szava. Ezeket a kis bolti csevelyeket nagyon szeretik a vevők is, és Pepának is jót tesz, hogy újra benne van az élet körforgásában.
Nagy erény, hogy az üvegvisszaváltó "vendégeit" egy-egy momentummal jellemzik, de mégis élő embereknek hatnak. A kis csacsogások jó hangulatúak, az embernek kedve lenne hallgatni naphosszat. Pepa a kollégáit is megszelídíti, és mindkettőnek rendbe hozza a magánéletét.
Aztán a szupermarket vesz egy üvegvisszaváltó automatát...

Ő viszont házas. Felesége kimért, cinikus és távolságtartó. Folyton lehordja férjét, folyton gyanakszik rá. Mentségére legyen mondva, hogy nem alaptalanul. A bácsi ugyanis örökösen fantáziál. Visszatérő vágyálma, hogy a vonaton utazik, és kikapós kalauznőnek öltözve belép egykori tanárkolléganője és... de az még álmában sem történik meg. Pepa megelégszik az erotikus, izgató hangulattal. Szép, elegáns ábrázolása ez az időskori impotenciának. Azért az vicces, hogy míg ő titokban elég sablonos szituációkba képzeli magát, leszidja feleségét, hogy művelt nő létére valami brazil szappanoperát nézve álmodozik a romatikáról és a szenvedélyről...
Úgy tűnik, ma már szinte divat az ezüst generáció szexuális életéről beszélni a filmekben. Régebben ez elképzelhetetlen lett volna. De mostanra már megőszültek a szexuális forradalom egykori hippijei...

A házasság tovább romlik. Elszállt már a szerelem, nincs már vágy. Külön ágyban is alszanak, hogy ne zavarják egymást. Ez bántja is mindkét felet, de csak a nő panaszkodik emiatt. Pepa majdnem meg is csalja feleségét, de aztán valami átmeneti szenilitásból akkor megy el a másik nőhöz, amikor annak a férje is otthon van.
Pepa felesége is talál magának egy rajongót. A negyvenes, pedáns tisztviselő németórákra jár a nyugdíjas tanárnőhöz, de valójában csak azért, hogy félénkségét palástolva németül mondhassa el, amit érez.
A film végén azonban újra egymásra találnak, de eről majd később.

Fontos szál még Pepáék lányának sorsa. Helenkát elhagyja a férje egy másik, szexuálisan nyitottabb, szabadabb (szabadosabb?) nő kedvéért. Érdekes dolog, amit a volt férj mond: az volt a baja Helenkával, hogy túl rendes. Sosem beszél csúnyán, sosem hisztizik, nem költekezik... Bezzeg a másik nő! Csak egy pillanatig látjuk, vicces, hogy úgy néz ki, mint a felfújható nővérke babák. (Ez a foglalkozása.) Erről a hatásról a Fikán rendszeresen írunk, az igények ilyetén változását ez a film remekül ábrázolja.
Pepa próbál gondoskodni egy rendes társról lánya számára, és apró cselekkel összeboronálja egykori iskolai haverjával, a hagyományos értelemben férfias ízlésű Roberttel. Kicsit félresiklik a dolog (lebuknak), de talán nincs veszve minden... Ha más nem, hát a lánynak egy kicsit több lett az önbecsülése.
Mindenesetre itt jól látszik, hogy a házasságot hogyan látja Pepa. Nem a szerelem első látásra a lényeg. Az úgysem nagyon jön össze (talán ezért is bosszantja, hogy sokat látott feleségére hat a szappanopera). Szóval Pepa szerint azért kell házasodni, mert szokás, mert az az élet rendje, hogy az embernek társ kell. Tökéletes úgy sincs, szóval nem érdemes túl sokáig keresgélni.

A film lezárása elég béna. Kár érte, mert egyébként szép, kedves és okos film lehetne a Csereüvegek. Pepa a 40. házassági évfordulójukra egy hőlégballonos útra fizeti be magukat, de burleszkbe illő szerencsétlen eseménysorozat következtében a ballon elszabadul, és a két öreg tehetetlenül sodródik Prága külvárosai fölött. Látják életük fontos helyeit, azt hiszik, lezuhannak és meghalnak pár percen belül. Érdekes, hogy egészen eddig erővel lökték el maguktól a halál gondolatát. (Csak egyszer kerül szóba, a három éves unoka kérdez rá.) Most meg pár perc van csak hátra...

De szerencsésen érnek földet, sérülés nélkül. Egymás karjaiban.

A vége nem életszerű, pont azt veszíti el az egész, amitől olyan jó. Feloldatlanul marad pár konfliktus. Nem hiteles, hogy ez a "halálközeli élmény" miért hozza össze a házaspárt. Csak ismételni tudom magam: a film egy csapásra pont az erényeinek lesz híján.

Szóval maga a történet marhaság, ha úgy nézzük. De majdnem a végéig kedves, emberi marhaság. Viszont a végén megspórolhatták volna ezt a nézőnek is kellemetlen ballonutat, mert az baromság. Mindenféle báj nélkül.

Értékelés: 8/10

6 komment
2008. december 08. 14:52 - Reckl_Amál

Legeljebb enyhe zúzódás

Törés - filmkritika

Ezt a filmet nem moziban láttam, de majdnem. Annak idején föl volt írva, de aztán valahogy semmi sem lett belőle. Szerencsére, mert nagy csalódás.

A szüzsé fordulatos, furfangos krimit ígér. Az idős férj rájön fiatal felesége titkos kapcsolatára, és megrendezi a tökéletes gyilkosságot. Majd trükkök százaival megússza a felelősségre vonást. Vagy nem.

Szóval a történetből még valami nagyon jó is kisülhetett volna. De a forgatókönyv egy ponton megfeneklik és onnan már csak a biztos süllyedés tünetei láthatóak.

Ez azért kár, mert a film első fele kimondottan jó. Tipikus karakterekkel operál ugyan, de a színészek egyébként kifejezetten jó játékának köszönhetően ez nem baj. Az féltékeny férj szerepét nem kisebb színészre, mint Sir Anthony Hopkinsra osztották. Manapság - nyilván Hannibal Lecter óta - ő az intellektusa miatt már-már szimpatikus gonosz. Fájdalom, hogy a rendező nem engedi ki ebből a skatulyából, pedig ebben a filmben lehetett volna kicsit emberibb, de nem mertek változtatni a jól bevált recepten.
Filmbeli ellenfele fiatal és szintén jó teljesítményt nyújt, ám neki sem túl nagy a mozgástere. Ez azért is bosszantó, mert látszik a többlet visszafogása, a lehetőség elfojtása.

A film magánéleti szála fölösleges, banális és teljesen haszontalan. Kit érdekel a fiatal ügyész és leendő főnökének liaison-ja? A dramaturgiai szerepét értem, a szép jogásznő apja lendíti előre a cselekményt, de egyébként...semmi sem derül ki senkiről, holott valószínűleg az ügyész jellemábrázolásának van alávetve ez része a filmnek. Csak sajnos semmi sem sikerül benne.

Az igazi katasztrófa a film befejezése. Az utolsó öt-hat perc egyenesen kínos. Az, hogy a férj felfedi cselekménye részleteit, mert azt gondolja, nem lehet már megfogni, nem eredeti. Az lehetne, ha Hopkins legalább egy percre levetné Dr. Lecter maszkját, de azt nem lehet. Sokkal jobb lett volna egy a tökéletesen végrehajtott gyilkosságot elvégző ember eszmélését és összetörését bemutatni. Nem kellett volna ehhez sok. Pár apró gesztus, egy tekintet - ezeknek Hopkins amúgy is mestere.
Az meg szinte nevetséges, hogy milyen banánhéjon csúszik meg minden. Ez annyira triviális, hogy valószínűleg egy Starsky és Hutch epizódban is csak unatkozva legyintenénk. Ha valaki 2006-ban frappáns krimit akar készíteni, annak ennél jobbat kell kigondolnia. Ez nagyon kevés.

És, ha ez a végvonaglás nem volna már elég ciki, még az utolsó pár kockára át is verik a nézőt. A történetnek már vége van. Erre nyílik még egy befejezetlen jelenet. Semmi értelme, semmi funkciója, szájbarágós és ostoba. Nem elég, hogy a néző már eleve irritált a süsü "csattanó" miatt, még ráadásul jön a sekélyes túlmagyarázás a végére. Még reménykedik az ember, hátha valamivel megmentik a filmet, mert ahogy újra kinyílik a filmes tér az utolsó pillanatban, még mindig nem lehetetlen, de csak ez a semmi jön.

Szóval az egész kompozíció aránytalan, egy-két momentumtól eltekintve a párbeszédek sem túl jók, a zenére nem is emlékszem. Hát igen, szépen volt fényképezve...

Értékelés: 3/10

1 komment
2008. december 08. 11:17 - Reckl_Amál

Mega megint!

Sajnos a Velvet egyik munkatársát már a selejtezőkre sem hívták be, ezért - kizárólag profizmusból - manipulatív cikksorozattal támadják a teljes versenysorozatot.

A legújabb sztori: Ártverve érzik magukat az sms-ezők. Mert hiába nyomkodták a gombokat, először a zsűri választott biztos döntőst. És ez ráadásul mindenki kedvenc célpontja Király Viktor volt.

A másik két, szerintem gyengébben teljesítő fiú rajongói is összecsaptak. Lakatos vezérszurkolóinak az a baja, hogy Fekete Dávidot valamilyen vallási gyülekezet juttatott be, melynek az egysíkú, unalmas, a műsorba egyáltalán nem illő musicales szintén tagja.

Nem tudom egyébként, hogy miért baj az, ha egy kisegyház hívei is küldenek szavazatokat valakire. Miért ne tetszhetne nekik a csak színpadiaskodással operáló, bár kétségtelenül a tinilányok fő kedvencévé vált fiú? Miért ne szavazhatnának rá?

Ennyi erővel bárki kritizálhatná Lakatos Krisztiánt, hogy rá meg a cigányok szavaznak, Lüszit a gyerekek szeretik, Tamarát pedig a vajdaságiak stb. De eddig ilyet máshonnan nem hallottam. Kedves Lakatosék, tessék szépen elfogadni, hogy Krisztián kiesett!

És erről nem a versenytársak, ill. az ő rajongóik tehetnek. Lássuk be, amit Krisztián az utolsó adásban George Harrison számával művelt, az nem Megasztár szint, nagyon nem az.

Hogy a zsűri és a szabályok körül miért csavar folyamatosan egyet-egyet a TV2, számomra nagy talány. Nem is elegáns.

A mostani adást viszont olyan giccses ízléstelenség nevében álmodták meg, hogy a szörnyülködésem időnként átcsapott nevetésbe. Továbbá értjük, hogy a nagyszájú Karsai Zitát valamiért foglalkoztatni kell, de ha csak ilyen koreográfiákra és táncosokra futja, akkor inkább legyen zsűritag!

5 komment
2008. december 08. 09:42 - Reckl_Amál

Posztajánló: Parasztvakítás

Szeretnék egy pontos, jól megfogalmazott írást a kedves olvasó figyelmébe ajánlani Loge blog-barátom oldaláról:

http://bloge.blog.hu/2008/11/28/parasztvakitas_3

A nemrégiben szégyenletes képmutatás közepette összehozott "konszenzusról" szól, melynek során a politikusok 15%-os adót éreztek jogosnak saját bevételeik után.

Ez az arcátlanság, mármint, hogy az ÁFÁ-nál is alacsonyabb adókulcsot teremtettek maguknak a képviselők, nem csupán a parlamenti pártokat rántotta össze egy pillanatra, de a választókat is. Jóformán nem hallottam olyan véleményt, amely szerint ez így nagyon helyes és erkölcsös volna. Sokszor szidjuk a magyar embereket, hogy mindent elhisznek és elfogadnak a kedvenc pártjuknak és politikusaiknak, de azért úgy tűnik, mindent azért nem.

De annyi fejlemény azóta azért van, hogy az mszp-s Göndör István már magyarázkodásba kezdett. Sajnos azonban ez nem sikerült a legjobban. Legyen annyi elég tehát ennek a dolognak a hatásfokáról, hogy a jobboldalisággal nehezen vádolható Bánó András a szintén nem éppen Orbán-fan ATV-n többszörösen kikelt magából emiatt az arrogáns nyilatkozat miatt.

Szóval Göndör azért érzi ezt jó megoldásnak, mert az eredeti, egyébként valószínűleg a helyes út, a költségtérítés összegének számlákkal való alátámasztása, túl macerás neki.
Hogy lehetne egy ilyen fontos ember, mint egy parlamenti képviselő elvárni, hogy itt ilyen lényegtelen papírok gyűjtésével foglalkozzék?

Példaként két dolgot hozott föl. Az egyik a vidéki nyugdíjastalálkozó. Hogy adhatna egy nyugdíjasklub számlát az oda drága pénzen leautózó politikusnak a benzinköltségről? Az persze fel sem merül, hogy ilyenkor nem a drága politikus tesz szívességet a néniknek és a bácsiknak, hanem fordítva. Kvázi neki kéne örülnie, hogy van hallgatósága, ahol a csodálatos programját előadhatja, a szavazóbázisát építheti. Szóval az a benzinpénz befektetés, de mondjuk azt tudjuk, hogy ilyen hosszú távon nem képesek a magyar politikusok gondolkodni.

A másik példa a már megszerzett, így egyelőre nyilván teljesen érdektelen szavazatokkal kapcsolatos. Ha ugyanis például, Göndör urat felhívja valaki a körzetéből ügye előremozdítása érdekében, akkor a képviselő kegyet gyakorol, és telefonál ide-oda. Na de mivel, milyen számlával bizonyítja, hogy ő ebben az ügyben telefonált?

Őszintén szólva, nem is a pénzt sajnálom. Hadd telefonálgassanak kedvükre! Csak akkor viszont lenne egy olyan elvárásom, hogy ezeknek a telefonoknak legyen értelme! Sajnos nem látjuk, hogy ezek a telefonok értelmesek...

Másrészt - és ez már az egészre vonatkozik - kikérem magamnak ezt a saját magukra vonatkozó pozitív diszkriminációt! Mi az, hogy valaki kisebb adót állapít meg magának, mint bárki másnak? Mi az, hogy ezt aztán azzal magyarázza, hogy nem tud (nem akar) utólag azzal foglalkozni, amivel mindenki másnak kell, költségei törvényben előírt igazolásával.

Szóval a Loge kolléga által adott cím jelentése némileg módosul. A parasztvakítás szó mint tevékenység előtagja a tevékenység végzőjét jelenti. Természetesen nem a dolgos, vidéki földművelőkre gondolok.

5 komment
2008. december 06. 08:28 - Reckl_Amál

Világökörség?

A sajtóhír szerint a világon először egy a Világörökség részének nyilvánított terület kéri ennek a címnek a visszavételét.

Naná, hogy ez Magyarországon van! A Tokaj borvidékének néhány települése a Világörökség szigorú szabályait látja régiójuk ellehetetlenülésének egyik okaként. Ezért kezdeményezni akarják, hogy Tokaj ne legyen többé a Világörökség része.

Nagy dilemma ez egyébként. Mi a fontosabb? Az, hogy egy tényleg varázslatos magyar tájat és annak értékeit független, külső szemlélők is nagyrabecsülnek, ennek elismerésére ezt a nagyon megtisztelő címet adományozzák. Ráadásul ez a kitüntetés együttjár privilégiumokkal is, például különböző turisztikai támogatásokat lehet kapni az UNESCÓ-tól. (Eddig 2 milliárd forint folyt be ebből a forrásból.) Nem beszélve természetesen azzal a rendkívüli presztizzsel, amelyet egy ilyen kiemelés jelent.

Viszont Tokajban nem épülhet erőmű és csak korlátozottan lehet az ipart fejleszteni. A munkanélküliségi ráta a térség egyes településein 20 % fölött van. A jelek szerint mégsem vonz annyi turistát és borkedvelőt Tokaj, hogy az eltartsa az összes ott élő embert.

Így kilenc önkormányzat, melyhez esetleg Szerencs városa is csatlakozik az év végéig, le fog mondani a megtiszteltetésről, és területrendezési szempontból szabadabb kezet kapva próbálja a lakosság megélhetési esélyiet javítani.

A következmény azonban elég kemény: valószínűleg Tokaj egésze elveszíti a címet. Ez egyébként az UNECO részéről érthető, mert ezt a kitüntetést csak nagyon kevesen érdemlik ki, nem túl elegáns először lobbizni érte, aztán köszönettel visszaadni, mert mégsem felel meg.

Szóval a kérdés nagyon nehéz, és egyáltalán nem egyértelmű. Ezért is fordulok a kedves olvasóhoz, tiszteljen meg a szavazatával ez ügyben!

Egy dolog azért biztos. Szégyen a magyar állapotokra nézve, hogy döntésre kényszerülnek ezek a települések. A Világörökség részének lenni általában fellendülést, felvirágzást hoz magával, nálunk meg a jólétet akadályozza. Ki érti ezt?

6 komment
2008. december 06. 08:10 - Reckl_Amál

Szavazás: James Bond már nem akkora májer

A múlt heti, végül címlapra kerülő bejegyzés kapcsán megkérdeztem az Amál-olvasókat, érdeklik-e őket még a legprimitívebb férfiúi (női?) fantáziákkal avittul operáló titkosügynök kalandjai.

A magyar blogszféra civilizációs mezsgyéjét teljes egészében lefedő stílusú hangos ellenállás ellenére azért mi, vagyis a Bondot lesajnálók, megunók vagyunk többen.

Egy a témától kissé messze mutató megjegyzés: furcsa egy ország vagyunk, egy fiktív, vadidegen filmhős kedvéért az itt kommentelők egy részét a gutaütés kerülgette... Na de, íme a számomra nagyon is szimpatikus végeredmény:

 

Szólj hozzá!
2008. december 05. 14:51 - Reckl_Amál

A Megasztár vége

Amikor elindult ez a széria, az optimisták közé tartoztam. Bár eléggé zavart a korhatár 12 évre való levitele, ezzel az irritáló minisztárok és wannabe szüleik felbukkanása, de reméltem, azért valami maradt a régi, igenis veretes hagyományokból.

Sajnos azonban nem sok. Az egyik, jóformán az egyetlen eredeti "bútordarab" Tilla volt mint műsorvezető. Neki is jobban ment az előző szériákban, de még mindig hoz magával annyi lendületet, hogy legrosszabb szándékom szerint sem tudom a teljesítményét kritizálni.

Ellenben most nyilatkozott az Indexnek valamit, ami szerintem nem szerencsés a TV2 szempontjából, viszont egyúttal jelez is valamit.

Ismeretes, hogy két héttel ezelőtt, amikor Bencsik Tamara, a Megasztár történetének egyik legszörnyebb ripacsa végre kiesett, állítólag műszaki hiba miatt egy darabig nem érkeztek be a rá küldött voksok. Sokan ebben látják a vajdasági lány kiesésének okát. (Tegyük hozzá, ha rajtam múlik, be sem került volna.)
Sokan a szavazatok újraszámlálását kérték, sőt egyenesen csalást kiálltottak. Ez ma már a rendkívül intelligens Velvet szerint ott tart, hogy Király Viktor édesapja megvásárolta fiának az egész műsort... Erre kiderül, hogy az egyébként szerintem sem túl izgalmas, bár kétségtelenül stabilan jól teljesítő előadó ennek a mezőnynek tényleg a legjobbja. Micsoda pénzkidobás! (Az első vagy harmadik Megába nem nagyon fért volna bele, de a második verseny gyenge eresztésében meg tudott volna egy-két sztárocskát szorongatni talán.)

Szóval Tilla most azt mondta az Indexnek, ő bizony újrajátszaná a két héttel ezelőtti estét.

Régen rossz, ha már a műsor fő arca is így vélekedik. Ez azt tükrözi, hogy Tilla is elégedetlen ezzel a nyögvenyelős, cikisen bulváros negyedik évaddal. Ezt persze nem fogják belőle sosem kicsikarni, Tilla profi. De egy jól működő gépezetben nem merülnek föl ilyen dolgok.

Ahogy Moldova írta egyszer, a rossz táncost még a tökei zavarják. A Mega 4 bizony elég rossz táncos. Nehézkesen mozog, semmi könnyedség, semmi ritmus sincs benne, csak erőlködés és verejték.

Persze sokan nézik, hiszen a konkurencia egykori zászlóshajója, a Szombat esti láz sem túl tartós formátum. Egyszer-kétszer elnézegeti az ember, de mostanra már alapvetően érdektelen.

Egy pozitívum azért mégiscsak van: a kis Lüszi Addams már minden kétséget kizáróan kint van.

75 komment
2008. december 04. 15:49 - Reckl_Amál

A karácsony színei

Két (három?) szörnyen stresszes munkanap után úgy határoztam, hogy végre valami kellemes témáról írok. (Ha hagynának. Mert bizony még az első sort sem fejeztem be, már jött egy kellemetlen e-mail.)

Szóval. Közeledik a karácsony, és én, aki már augusztusban túl van az ajándékbeszerzés első turnusán, még egy hete sem voltam ünnepi hangulatban. (A második turnus november elején indul. Érdemes a rokonomnak lenni...)

Aztán múlt szombaton megtört a jég. A Brico Store-ba, vagyis egy számomra alapvetően érdektelen helyre mentünk be útszóró sóért. (Remélem, ránk rohad, vagyis nem lesz rá szükség. Az esernyővel sokszor működik: ha magával viszi az ember, garantáltan egy csepp sem esik.) Érdemes már időben beszerezni, mert a tavalyi túl havasnak nem nevezhető télen is ripsz-ropsz hiánycikké vált. De mivel házi hómunkásként már egy évtizedes karrierre tekinthetek vissza, dörzsölt vagyok, és az idők során kialakítottam eme "szakma" fortélyait is. Mint minden profi, nekem is komoly infrastruktúrám van. (Hómaróm még nincs.)

A Brico Store-ba lépve ért az első meglepetés: a barkácsáruháznak tekintélyes karácsonyi dekoráció kínálata van. Eleinte egykedvűen nézegettem, de aztán megláttam Őt. Egy kínai újévkor használatos lámpásra hasonlító díszt. A műanyag testet borvörös és fekete (mű)bársonnyal borították be. Be is tettem a kosaramba.

Aztán további díszeket ebben az elegáns színkombinációban: vörös és fekete. Nálam idén ezek a színek kerülnek a fára.

Most már csak színben harmonikus szaloncukrot kell valahonnan felhajtani. Valószínűleg sikerül.

Múltkor írtam, hogy mivel nem tudok közeli dolgokat igazán jól fotózni, nem tudom szegény kis olvasóimmal megosztani a fám szépségét, de azóta a testvérem fölajánlotta a segítségét, úgyhogy december 24. után exkluzív, sehol máshol nem látható képek lesznek a blogon! Már ezért is megéri majd beugrani.

2 komment
süti beállítások módosítása