Az élmény, melyről most írni fogok, már több napos, de sürgős dolgaim voltak (szerdán a terveim ellenére mégis dolgoztam, ma meg több órás mézeskalács-sütés stb.), így csak most tudom elmesélni, milyen az, amikor egy sznob találkozik számára érdekes híres emberekkel. Ráadásul mindegyik magánemberként kavarog a karácsonyi vásár forgatagában.

Először a 173-as buszon ácsorogva figyelmes lettem valamiféle különleges hanghordozásra, hangra. Hamar kapcsoltam, ez Kovács Lajos színész lesz, és igazam is volt. Lányával, a szintén színész Kovács Vandával igyekeztek az Astoria felé. Nem tudom, hogy mennyire látszott rajtam a felismerés, mindenesetre leszálltam én is az Astoriánál, de mivel követni őket azért groteszk ötlet lett volna, vissza is szálltam még egy megállóra. Teljesen hétköznapi dologról beszéltek egyébként. Valami olyasmire hívta föl az apa a lány figyelmét, hogy túl hosszú a szoknyája, és ne lépjen rá.

A Ferenciek terénél találkoztam nagynénémmel, akivel szokásos Váci utcai sétánkra indultunk. Most már 11. éve jövünk el minden karácsony előtt. Először akkor jártunk itt így kettesben, amikor 18 éves lettem, és elvitt a Gerbaud-ba. Sajnos akkor még munkanélküli volt, de mindenképpen meg akart vendégelni ezen az elegáns, szerintem túlértékelt helyen. Ismertem a helyzetét, ezért csak egy teát kértem, de az is 450 Ft volt, tíz évvel ezelőtt is már.
Aztán egy évvel később egy elmaradt bécsi út helyett kaptam vigasztalásul. Azóta mindig úgy hívjuk ezt az utat, hogy megyünk Bécsbe. Persze már párszor jártunk az ausztriai Bécsben is, nagynénémmel is az elmúlt években, de az a gesztus, hogy kárpótolni akart, értékessé teszi. Venni persze nem szoktunk semmit, ez nem nekünk van kitalálva, hanem a külföldi turistáknak.
Idén mégis találtunk egy standot, ahol érdemes volt körülnézni, mert pár száz forintért is voltak szóbajövő apróságok.
Ahogy a nagynéném a hűtőmágnesek között kutakodott, nekem feltűnt egy kimondottan jól öltözött, de szigorú tekintetű középkorú úr. Nagy műgonddal válogatott a textil angyalkák között, a szemüvegét az orra hegyére tolta, láthatóan koncentrált. Majd szótlanul átnyújtott egy pár, főleg piros színű angyalkát az elárusítónak. Bizony, láttam, amint Parti Nagy Lajos 7000 forintért vesz angyalkákat. Sikeres túrán lehetett túl, mert már nagy, teletömött zacskókat szorongatott, de a következő, agyagedényeket kínáló standnál újra ugyanazzal a figyelemmel vizsgálta a portékát.

Később, mikor nagynéném beugrott a Gerbaud-ba 200 forintért pisilni, leültem az egyik kajálda padjára. Három nagydarab férfit hallottam hahotázni. Csak az egyiküket ismertem föl, Filló Pál mszp-s politikus volt.

Hát ezek a mi celebjeink! Mert honnan is ered a celebrity szó? Celebration - ünneplés, vagyis elismert, közszeretetnek örvendő emberek ezek. Na, jó Fillónál kicsit kilóg a lóláb, de tény, hogy nem a legutáltabb magyar politikusról van szó.
Ami különösen jó ebben, hogy rajtam kívül senki másnak nem tűntek föl, nyugodtan lehettek azok, akik. Már ez is önmagában egyfajta nagyság.