2008. december 04. 15:49 - Reckl_Amál

A karácsony színei

Két (három?) szörnyen stresszes munkanap után úgy határoztam, hogy végre valami kellemes témáról írok. (Ha hagynának. Mert bizony még az első sort sem fejeztem be, már jött egy kellemetlen e-mail.)

Szóval. Közeledik a karácsony, és én, aki már augusztusban túl van az ajándékbeszerzés első turnusán, még egy hete sem voltam ünnepi hangulatban. (A második turnus november elején indul. Érdemes a rokonomnak lenni...)

Aztán múlt szombaton megtört a jég. A Brico Store-ba, vagyis egy számomra alapvetően érdektelen helyre mentünk be útszóró sóért. (Remélem, ránk rohad, vagyis nem lesz rá szükség. Az esernyővel sokszor működik: ha magával viszi az ember, garantáltan egy csepp sem esik.) Érdemes már időben beszerezni, mert a tavalyi túl havasnak nem nevezhető télen is ripsz-ropsz hiánycikké vált. De mivel házi hómunkásként már egy évtizedes karrierre tekinthetek vissza, dörzsölt vagyok, és az idők során kialakítottam eme "szakma" fortélyait is. Mint minden profi, nekem is komoly infrastruktúrám van. (Hómaróm még nincs.)

A Brico Store-ba lépve ért az első meglepetés: a barkácsáruháznak tekintélyes karácsonyi dekoráció kínálata van. Eleinte egykedvűen nézegettem, de aztán megláttam Őt. Egy kínai újévkor használatos lámpásra hasonlító díszt. A műanyag testet borvörös és fekete (mű)bársonnyal borították be. Be is tettem a kosaramba.

Aztán további díszeket ebben az elegáns színkombinációban: vörös és fekete. Nálam idén ezek a színek kerülnek a fára.

Most már csak színben harmonikus szaloncukrot kell valahonnan felhajtani. Valószínűleg sikerül.

Múltkor írtam, hogy mivel nem tudok közeli dolgokat igazán jól fotózni, nem tudom szegény kis olvasóimmal megosztani a fám szépségét, de azóta a testvérem fölajánlotta a segítségét, úgyhogy december 24. után exkluzív, sehol máshol nem látható képek lesznek a blogon! Már ezért is megéri majd beugrani.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr90804225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ziebi 2008.12.04. 23:27:23

Alig várom a fotókat :)

Nálunk idén ha minden igaz kék-ezüst lesz, de ki tudja addig még mit találok ki... :) Ami sokkal fontosabb hogy idén lesz az első közös karácsonyFÁNK. Díszbe öltözött eddig is a lakás, de fa nem volt, csak ágak egy vázában... :)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.12.05. 08:14:52

A kék-(ezüst) korszakomon már túl vagyok.

Sőt viccből egyszer vettem a Tescóban egy rózsaszín fát, és csak rózsaszín szívcske égők voltak rajta. Giccs a javából, de néha szeretem az ilyet.
süti beállítások módosítása