Az alapbeállítások győztek végül, de nem sokkal. A klasszikus zene mint csengőhang szintén nagyon népszerű.

Ketten pedig kedvelik, ha telefonjuk aktuális zenékkel csörög.

A BKV tagadhatatlanul a nehezen mozduló, lomha, szocialista nagyvállalat tipikus példája. Egyáltalán nem rugalmas, a dolgozói és főleg utasai érdekeit csak a Budapest megbánító sztrájk után volt hajlandó figyelni. Mindenkinek megvan a saját rossz története. A buszok állapotáról érekző hírek rémisztőek; tavaly majdnem a járatok csaknem 10%-át csak úgy megszüntették volna. A problémák megoldását sajnos szinte kizárólag anyagi, de hogy pontosabbak legyünk, főleg pénzügyi szempontból vizsgálgatják. (Hiszen a tárgyi vagyon elherdálására számos példa van, a buszgarázsok eladása sajnos ilyen.) Csak egy tipikusabb van: a MÁV...

A városvezetés elfogadta a szakértők javaslatát, így valószínűleg - szintén a MÁV-hoz hasonlóan - kisebb cégeknek osztják szét a közel ezer feladatot, amelyet a BKV végez.

Vagyis létre akarnak hozni most kis zrt - ket, az egyik a HÉV-ért lesz felelős (Ez lesz az első, olyan színvonaláról méltán híres társakkal, mint a MÁV Start és a Volánbusz.), a másik a metróért stb. Emellett megütötte a szemem még három zrt neve: a BKV Trade ZRt-é, a BKV Felújítás ZRt-é és a BKV Szolgáltató Központ ZRt-é.

Nyilván a pesszimizmus beszél belőlem, de ez a változás valószínűleg nem hozza magával a várva várt javulást. Mivel egyelőre még csak a tényt közölték, a következő okfejtés csupán rosszindulatú spekuláció, nem egyéb.

Egyrészt él bennem a félelem, hogy még nagyobb lesz a fejetlenség, mint most. Már most is non sense, mennyire nincs egymáshoz hangolva a különböző járművek menetrendje. Vajon, ha egy BMW (busz-metró-willamos) útra kell kelnem, és (jó esetben) egy órát alatt három különböző cég járművét kell majd igénybe vennem, jobban passzolnak majd az érkezési - indulási idők? Nem hiszem, hiszen ma házon belül sem jön össze igazán.

Az is tisztázandó kérdés, vajon elfogadják-e egymás jegyeit a különböző társaságok. Volt már Budapesten olyan időszak, amikor nem.

És ezek még csak kellemetlenségek, bosszússágok. Mert például a következő csodálatos paraméterkönyv-tervezetnél majd lehet arra hivatkozni, ha egy útvonal ellátatlan marad, hogy nem foglalkozhat minden területtel az Autóbusz ZRt., tessék a Villamos ZRt-hez fordulni. Vagyis nem kell globális megoldásokon elmélkednie az okosoknak, elég, ha a maguk kicsi területén értik a szakot. Ha pedig nagyobb horderejű kérdésbe botlanak, akkor annak nem lesz gazdája. Pont, mint a főváros... Az is olyan remekül működik.

A beszámolóból kiderül, a kiadások majdnem fele a bérekre ment el. Ilyenkor harap saját a farkába a kígyó; legalább ilyenkor szisszenhetne föl egy pillanatra az állam, milyen sokba kerül valakit legálisan foglalkoztatni. De persze csak egy pillanatra, hiszen a pénz úgyis egyik zsebből a másikba kerül, csak közben még keresztül megy a drága államgépezeten is.
Szóval a BKV 2008-as összes költségének a 44%-át dolgozóik kapták meg. Bár örök problémám a bkv-sok munkamorálja, valahogy azt érzem, nincsenek túlfizetve. És hát, a busz megy, hogy hogyan, az már megint más kérdés.
Viszont ezzel a döntéssel ügyesen lehet újabb igazgatókat, igazgatóhelyetteseket, főosztályvezetőket és mindenféle egyéb tisztségeket kiosztani a politikában megbukott, de azért még használható csinovnyikoknak.
A BKV ugyan meg akar szabadulni 350 főtől a menedzsmentben, de ismerjük az ilyet. 2003-ban is befenyítették a köztisztviselőket, hogy minden tizediket kirúgják. Ezzel a remek lépéssel leginkább azt sikerült elérni, hogy három hónapig az érdemi munkának nevezett tevékenység helyett székbekapaszkodással legyen elfoglalva az ügyintézők keze. Végül a leggyengébbet, a sor legvégén állót elbocsájtották (függetlenül attól, hogy szükség volt-e rá, vagy sem).

Ezt a gyanút erősíti meg a három már említett zrtécske, melyeket egyelőre nem tudok észszerűen elhelyezni. A Szolgáltató Központ vajon kinek szolgáltat? Külön zrt-t kell alapítani a formaruhák beszerzésére, vagy a buszvezetők pihenőhelyeinek takarítására? Ha már átszervezünk, lehet, hogy még azzal is jobban járnának, ha az ilyen tevékenységeket kiszerveznék. Ennek irányítására viszont nincs szükség külön zrt-re, de legalábbis túlzás.
Amennyiben ez az utasoknak jelenti a plusz szolgáltatást, avagy a szolgáltatás javítását, megintcsak ugyanabba a falba ütközünk: minek ehhez külön céget alapítani?
A Felújítás, gondolom, a járművek karbantartását végzi majd. Pontosan ez a terület indokolná a szétválást. Ugyanis ez az a feladata, amit minden üzemigazgatóságnak magának kell megszerveznie és elvégeznie. Különös tekintettel a járműállomány közismerten szegényes állapotára, fontos, hogy minden járműtípusnak meglegyen a saját szervíze, a saját igényekre fazonírozva.
És végül a talányos nevű Trade. Mivel akar a BKV kereskedni? Gondolom, nem a jegyek eladásáért felel majd ez a fölöslegesen angoloskodó nevű cég. Inkább két dolgot sejtek én a háttérben.

Egyrészt ezzel megalakul a BKV saját jogú sóhivatala. A megunt, leszerepelt funkcik így kirúgásuk után puhára eshetnének.

Másrészt az ilyen megfoghatatlan cégek mindig nagyon alkalmasak arra, hogy valaminek a fedőszervezetei legyenek. Eleinte - amolyan tesztelésként - csak a kisebb-nagyobb lopások zajlanak majd a Trade-en keresztül, később pedig nyilván az, amiért ez az egész történik, a privatizáció. Persze baráti áron.

Reméljük, azért azt nem ígérik meg az ellenőröknek, hogy minden eladott buszgarázs után jár nekik 10 000 forint.

A mezőkövesdi Vasember jeges vízben úszott. ( http://index.hu/politika/bulvar/bulvarhirek/373691/)

Normál esetben csak azt mondanám erre, szép, szép, de minek? De azért visszafogom magam ilyenkor általában, mert a véleményem nem igazán mérvadó. Elég testneveletlen vagyok, ezért nem tudom értékelni az ilyen biztos nagy rákészülést és erőt igénylő, szerintem viszont teljességgel értelmetlen magánszámokat.

De most azért megkérdőjelezném az ilyet pont most végrehajtó, magamutogató fickó emberi jóérzését. Az elmúlt hétvégén minimum 10 ember halt fagyhalált, többnyire hajléktalanok, de nemcsak azok, bár végülis teljesen mindegy.

Szóval ezen idén (január 12. van!) már közel ötven magyar ember fagyott meg a kiemelkedően zord időjárás miatt, erre ez a mutatványos hajlamú tűzoltó önlegyőző parádéval önmegvalósít.

Ízléstelen. Még akkor is az lenne, ha valamiért csinálta volna ez a remek sportember. Gyakori ugyanis, hogy az ilyen feltünősködés mellett valamilyen jó ügynek is adnak publicitást. Múlt héten például meztelen emberek másztak ketrecekbe Mexikóban, hogy a kóbor kutyák szembeni emberségesebb bánásmódért tüntessenek. De itt ilyenről nincs szó. Ez maga volt a l'art pour l'art.

Ebben a taszító öncélúságban még bűnrészes a média, amely szerepelteti az ilyen cirkuszba illő alakokat.

Ma hosszú agónia után kileheli a lelkét az MDF, a rendszerváltás vezető ereje.

Boross Péter ugyanis úgy döntött, lemond a parlamenti mandátumáról. Így a pártból távozik az utolsó hiteles arc.

A hírt a Magyar Hírlap szellőztette meg, és az MDF sajtósai meg is erősítették, ám a hivatalos bejelentés szombaton hangzik majd el.

Boross felháborítónak tartja azokat a találgatásokat, melyek szerint Dávid Ibolyával való elégedetlensége miatt távozik. Régebben egyértelműen az elnökasszony támogatója volt, de azért két megjegyzést kell ehhez fűzni. Egyrészt nem annyira Dávid Ibolya mellett állt, hanem inkább a Lezsák-féle undormányok ellen. Másrészt könnyen elképzelhető, hogy egy ilyen régi vágású konzervatívnak Lengyel Zoltán feltűnése nem éppen tetszetős esemény.

De Boross Péter azért még búcsúzásával is megmutatja, így is lehet. Nem csinál botrányt, nem akar ártani egykori pártjának, csak szépen, viszonylag csendben hagyja el egykori csapatát.
Mandátumával az MDF szabadon gazdálkodhat a jövőben, a frakció léte nem kerül veszélybe.

Borosst egyébként nem tartom különösebben tehetséges politikusnak. Gyakorlati politikai munkássága nem túl nagy. Mert bár nagyon rövid ideig, de Magyarország miniszterelnöke volt, és nem okozott gondot, de ahhoz sem volt ereje, hogy az akkortájt eléggé zilált közéletben valamiféle rendet teremtsen.
A Fidesz - FKGP - MDF kormány idején Orbán Viktor személyes tanácsadója volt. Nem tudni, miket is súgott a ma már inkább ellenségnek tekintett kormányfő fülébe.

Ma ún. mértékadó, régimódi konzervatív, bölcs öregúrként véleményezi a magyar közélet eseményeit, jelenségeit. Látásmódja beleillik az MDF által az utóbbi időben képviselt mindenkitől való távolságtartás.
Amiért becsülni lehet, az a józanság, amellyel megközelíti a dolgokat. Szomorú azonban, hogy valaki azzal már bölcs lehet manapság, hogy nem habzik a szája...

Szóval az MDF újabb veszteséget kénytelen elkönyvelni. Ki tudja, lehet, legközelebb végleg eltűnnek a süllyesztőben.

Az itt csak Baráti blog néven futó pontilyen.blog.hu-n érdekes személyiségteszt olvasható.

Nem hosszú, és szerintem valami vicc lesz a vége:

http://pontilyen.blog.hu/2009/01/09/milyen_vagy_te

Önismeretben gazdag hétvégét kívánok!

Ateizmus

Egy atesiták tömörítő szervezet nagy léptékű hirdetési kampányba fogott Londonban. A buszok oldalán ott díszeleg a felirat: Nincs Isten!
Így péntek délután nem akarok én belemenni annak hosszasabb megvitatásába, hogy ennek kijelentése mennyire megalapozott. Inkább maradjunk annyiban, hogy nem igazán értem, miért kell valamit hirdetni, ami nincs.

Panteizmus

Főleg, hogy nem is igaz, amit ezek állítanak. Isten mindenütt ott van. A héten kétszer is láttam.

Először pici, fekete és két dimenziós volt. Ja, és ózonillatú.
Orosz partnerünkkel a szerződéskötés fennkölt időszakában járunk. El is küldték a szerződést aláírásra, lepecsételésre.
Az én feladatom ebben az volt, hogy olvassam át, és ha nincs benne "turpisság", akkor írassam alá a főfőnökkel, legyen rajta pecsét, és küldjem el Zseleznogorszkba TNT-vel.
Ahogy olvastam a záró rendelkezéseket, ott szerepelt: "Egyik fél sem tehető felelőssé, amennyiben a káresemény árvíz, tűzvész, földrengés vagy Isten egyéb tevékenysége miatt következik be."
Szerintem ez gyönyörű! Maga a költészet.
És így isteni védelemmel fölvértezve meg is úsztam egy kis bakit is. Az igazgatótól visszajött ugyan szépen aláírva a szerződés, de nem pecsételte le. Sajnos utóbbit már csak akkor vettem észre, mikor a futár elvitte a küldeményt.
Kétségbeestem. Már megint nem figyelek. De agyalásom eredményeképpen sikerült visszahozatni a borítékot, melyet szépen lepecsételgettem, és újra föladtam.

A másik történet sokkal inkább privát, de akivel ilyesmi megesik, az nem hihet a véletlenben semmiképp. Az év eleji, valószínűleg kialvatlanságból származó depresszív, öngyülölő állapot átmeneti elmezavart okozott. De aki szeret, az nagyvonalú. Hála Istennek!

Továbbra is nézzük a csodálatos Klinikát, nem csoda, hogy annak idején is szerettük, egyszerűen szórakoztató minden bárgyúságával együtt.

Tegnap már megosztottam a kedves olvasókkal Brinkmann professzor Dr. House-t megszégyenítő gonoszkodását. Ami főleg azért üt, mert Brinkmann kedves, nyájas, joviális ember.

A tegnapi részben az ifjabb Brinkmann, mindenki Udója, a kabrióba ugrás nem hivatlaos világbajnoka volt kőkemény.
A gyerekszínészetet felnőtt filmekre váltó, majd a Klinikával és az Álomhajóval (Emlékszik még valaki arra a giccsre?) népszerű tv-sztárrá avanzsált sármőr, Sascha Hehn karaktere eleinte még megzabolázhatatlan, nem túl jellemes nőcsábász volt. Később sajnos érett gondolkodású és nagy tehetségű sebész lesz belőle, és a figura éle ezáltal el is veszik. (Pedig milyen jó ellentétpárja most apja már megállapodott köztiszteletben-állóságának. Szóval élvezzük sokrétű csatározásaikat, amíg még lehet.)

Szóval Udo tegnap a féltékennyé tevés taktikájához folyamodott, hogy Christa nővért piszkálja. Ezért fölszedi a kis butus tanulónővérkét. (Ahogy apja fogalmaz, kiváltja a vadászengedélyt apróvadra. Egyébként ez sem rossz szöveg. Bár a Modorosblog külön posztot szentelhetne a Brinkmann famíliának.)

De a nyolcvanas évek két lábon járó férfiideálja összetűzésbe kerül Elke nővér exével, aki behúz neki egyet, ettől Udo fején vérző seb keletkezik.
Amikor a Fekete-erdő Tarzanja visszatér a tóparti lakba első útja az elsősegély nyújtó szekrénykéhez vezet. (Ugye, eü alkalmaottról van szó.) És ki is veszi a legéletbevágóbb tárgyat: egy tükröt.

Na, ezen nagyot röhögtünk testvéremmel, aki nyilván örömmel olvassa majd, hogy ismét megemlítem.

Legutóbb az 54 éves (Majdnem, mint a szüleim! Oh!) Sascha Hehn a Shrek 2 német változatában volt a Csizmás Kandúr szinkronhangja. A gonoszkodóknak üzenem, hogy a Shrek persze rajzfilm, de azért ezt a karaktert az amcsiknál maga Antonio Banderas, a 175 centi latin férfierő, adta. Szóval Udo még most is jó nyomon jár.

A brittudósok fékezhetetlen fantáziájáról már sokat hallottunk, jelesül, hogy újabb és újabb fontosnak nem nevezhető, de annál hangzatosabb kutatási témát találnak ki maguknak.

Most a németek mutatták meg, ők sem mennek a szomszédba, ha lélegzetelállítóan releváns kérdéseket kell boncolgatni.

Így a kölni Rheingold Intézet megállapította, hogy az emberek jellemének egy fontos szegmense azon is megvizsgálható, hogy milyen csengőhangot állítottak be a mobiljukon.
Ennek hátterében az van, hogy a globalizálódó világban az emberek egyre egyformábbak, és sokakban felébred az igény az egyediségük kifejezésére.

A felmérésnek azonban prózaibb oka volt, mint a kor emberének lelki világát firtatni. A csengőhangokkal való kereskedelem ugyanis virágzik, de ez egyúttal azt is jelenti a szolgáltatók számára, hogy folyamatosan kell fejleszteniük, folyamatosan kell ráhangolódni az újabb és újabb igényekre.

Az ő szempontjukból a legkezelhetetlenebb kategória a közömbösöké. Nekik mindegy, hogy milyen hangon szólal meg a telefon. Ezért megelégszenek azzal a kínálattal, amely a készülékben eleve benne van.
Azért nem túl körültekintő, de nyilván a megrendelő, vagyis a marketing szempontjából kedvező, hogy kihagynak egy fontos dolgot.
Mert itt nem biztos, hogy csupán egyéniség nélküli, érdektelen emberek csoportjáról van szó. Sokan vagyunk, akiknek egyáltalán nem mindegy, hogy milyen a csengőhangunk, de úgy véljük, csengőhangért fizetni badarság.
Mindkét telefonomnál igyekeztem a legkevésbé zavaró, legkevésbé feltűnő, lehetőleg bármilyen szituációban elfogadható csengőhangot kiválasztani. Ez is elmond valamit az én és a hozzámhasonlók személyiségéről. Bár szerény megfigyelésem szerint a marketingeseknek nem a józanság a legjobb barátja.

Következő csoportba tartoznak a trendkövetők. Ők azok, akik képesek rengeteg pénzért hetente letölteni a legeslegújabb slágereket. Ennek megfelelően - és ezt már én teszem hozzá - a telefonjuk is drágább típus, hiszen ezeket a real tone dolgokat igazán szépen csak egy fejlettebb mobil tudja lejátszani.
Az ilyen emberek lényeglátásával gond van: a mobil használati tárgy, nem érdemes a szívünkhöz növeszteni.

Az eredetieskedők csoportját arról lehet fölismerni, hogy kifejezetten a szokatlan csengőhangokra utaznak. Első hallásra nem is gondolná az ember, hogy ez az effektus nem egy szuperszonikus repülőgép, sőt nem is egy elszabadult ménes szabadságtól ittas nyerítése, csak Ilonka néni jelentkezik, hogy a nagyon originál Pistike vigyen neki túrót is.

Az önjelölt VIP a kutatás szerint nagyon hangosra állítja a csengőhangját, hogy mindenki lássa, őt fontos ember, őt állandóan hívogatják, mi lenne nélküle... Szóval, ha buszmegállóban állva egyszer csak drámaianfelcsendül az Eorica, akkor lesz ott a közelben egy öltönyös frusztrált is.

Főleg a fiatalokra jellemző, hogy már a csengőhangjukkal is a határokat tesztelik, ők a provokátorok. Szerintem nevezhetnénk őket kis fábrysanyiknak is, mert a polgárpukkasztás csak az út fele. A lényeg, hogy a világ legnagyobb vicce, amikor a karateedző fölhívja a maximum 12 éves, és valószínűleg hímnemű delikvenst, és a szigorú Géza bácsi neve mellett hangos szellentés hallható. Be jó poén!
Ennek az elvetemültebb alfaja, amikor valaki emberi hangon mondott, de leginkább ordított szövegeket tesz be csengőhangnak. Annak a személyiségnek az épségét még a kutatás vezetője is "kérdésesnek" nevezi, aki a mobilján magára kiabáltat, hogy vegye már a föl azt a kurva telefont.

Én azért hozzátenném, elég szegényes fantáziára vall, ha valaki attól képzeli magát egyedinek, hogy milyen hangra csörög a mobilja, de ettől még nem teljesen alaptalanok a megállapítások, én persze vizsgálat nélkül is le tudtam volna ezeket a dolgokat vezetni, mert elég kézenfekvőek.

Hosszú idő után újra lehet szavazni a Reckl Amálon. Csak őszintén, kedves olvasók!

Forrás: http://de.news.yahoo.com/12/20090108/ttc-was-handy-klingeltoene-ueber-uns-aus-a8a9a5f.html

Mire nem jó az ex-Szegénységblog! Ott bukkantam erre a nagyon szórakoztató, (ön)iróniára nevelő blogra.

A szerzők a szintén nagyon szellemes Szlengblog sikerén felbuzdulva fogtak hozzá, hogy pellengérre állítsák azokat a rossz nyelvi/ viselkedési szokásokat, amelyek ugyan ártalmatlanok, de néha felettébb idegesítőek.

A kiindulás az általan is gyakran forgatott Közhelyszótár volt, ill. a néhai Matula cikke. Azóta folyamatosan gyűjtik a jobbnál jobb szövegeket, apró momentumokat. És bizony, ha valakinek eddig nem tűnt volna föl, a modoros emberek mindenütt ott vannak. Valószínűleg mindenkiben van egy ilyen kicsit túl jólfésült, überkorrekt én, amelyik mindig meg akar felelni a közhelyes elvárásoknak, és megpróbálja a lehetetlent: átlagember akar maradni, miközben ő a leg... Hogy éppen miben a leg..., az már változó.

A modorosságot én egyébként korántsem tartom negatív dolognak, sőt - a sznobsághoz hasonlóan - pont azt díjazom benne, hogy az illetőben megvan a szándék a jóra, Aki modoros (sznob), az szeretne jó lenni, csak egy kicsit görcsös az igyekezete, és ez általában nem cool, nem menő, hanem inkább kissé komikus.

Ahogy a blogot olvasom, egyre inkább rájövök, valószínűleg elég modoros vagyok én is. (A sznobságról már coming outoltam régebben többször is.)
Nem véletlen vonzódásom a németek, a német biedermeyer világ iránt sem. A németek gondolkodásában, és ennek tükrében, a nyelvben tényleg megfigyelhető ez az überkorrektség. Ez egy nagyon pontos meglátás a bloggerek részéről.

Mert a modoros emberben egyszerre szimpatikus és kissé megmosolyogtató vonás, hogy mereven hisz az ideális világban, az ideális állapotokban, és szent meggyőződése, az Aranykor nem csupán mítosz. Ez belőlem, az örök álmodozóból, némi tiszteletet is kicsikar.

Az oldalon lehet szavazni is az Arany Farmermellény Díjra, mely a legmodorosabb magyar embernek jár. Én Kolláth Györgyre szavaztam első felindulásomban, de aztán rájöttem, ő nem jó választás a blog defínició-magyarázata alapján. Van ugyanis "mentség" a modorosság alól, és ez a kor. Kolláth alkotmányjogász doktor úr, nem mellesleg főiskolai oktatóm, már ahhoz a korcsoporthoz tartozik, amelyik föl van mentve a modorosság elkerülése alól.

És végül a saját modorosságaim - a Modorosblog gyűjtéseiből megjegyzéseimmel kiegészítve:

• Farmermellényt visel – Több is van, ajjaj!

• Médiamunkásként "kis magyar abszurd"-ként vagy "kor- és kórkép"-ként vezeti fel mondanivalóját – Nem médiamunkásként, csak bloggerként, de már előfordult.

• Visszamenőleg kitölti a határidőnaplóját – Szégyen, sőt kezdődő agyalágyulás, de sajnos igaz.

• A XVII. kerület résztelepüléseit Rákosborzasztónak nevezi – Miért? Mi a kerület neve?

• Amikor félmondatban azzal érvel, hogy az emberek nem egyformák, a "hál'istennek, persze" nyomatékosítással él – Nyelvi panelekben kevesen erősebbek nálam.

• Zsúfolt buszon tömegről panaszkodik – Illetve bárhol, ahol sokan vannak.

• Esztétikai, esetleg akár morális kérdésnek is tekinti, hogy valaki autójával a járdától hány centire parkol le – Vagy hol áll meg a buszon az ajtóhoz képest. Fontos dolgok ezek.

• Ha két dologról beszél-ír, akkor a másodikat úgy kezdi: "Más:" – A blogon is.

• Szerinte neki életformája van – Ez megint evidencia.

• No comment – Kedvelt nyelvi panel, azóta érzem gáznak, amióta a tudatosult bennem a Hócipőben lévő Yes, comment rovat címének erőltetett volta.

• Két kézzel, két – két ujjal mutatja az idézőjelet – Gyakran.

 

Szóval nagyon vicces, nagyon szórakoztató. Manapság az egyik legnagyobb kedvencem.

Érdemes benézni: http://modoros.blog.hu , aztán végiggondolni, vajon mi igaz saját magunkra. Eleinte kellemetlenül soknak tűnik az aha-effektus, de egy idő után nevetés átveszi a hatalmat. Szóval még hasznos is.

Nagyon dicséretes, hogy a Story tv újabb klasszikus sorozatot karolt föl. A Dallas után újra látható a Klinika.

Ha rosszkedvem lenne, és épp a Fika blog szerkesztőfelületén pötyögnék, akkor hosszabban elméláznék, miért van az, hogy utoljára kb. húsz éve tudtak sorozatot csinálni. (Mert valljuk be, a mai, három rész után kultnak kikiáltott, futószalagon forgatott amcsi műsorok közül csak pár élvezhető. Gondoljunk bele például, hogy az egyébként jónak induló, és a színvonalat sokáig tartani képes Vészhelyzet manapság micsoda egovezérelt síró-picsogók marhaságává laposodott.)

De most, hogy már visszazökkentem a dolgos hétköznapokba, és ráadásul állítólag szombaton mégsem dolgozunk, örömmel közlöm le azt a mondatot, amit testvéremmel azóta idézgetünk, mióta először hallottunk.

Prof. Klaus Brinkmann a beteg feleségét nyugtatja:

- Meg fog halni? - kérdezi az aggódó asszony.

- Igen - válaszolja komolyan Brinkmann - úgy 30 - 40 év múlva.

Zseniális!

Idén még nem ment nulla főlé a hőmérséklet, és nemsokára a volt szovjetek jóvoltából tényleg fagyos lesz a levegő. Most éppen 2. kategóriánál tart a gázfogyasztási korlátozás, és ez bizony már több magyar üzemet is érint. A nagy hőigényűek, pl. a téglagyárak már most leállnak, és sajnos egyelőre úgy tűnik, a tendencia folytatódik. Már az én munkahelyemen is van szó arról, hogy mi lesz, ha életbe lép a 3-as fokozat, akkor minket is vár a kényszerszabadság. De amíg a 2. tart, addig mi is eldöcögünk valahogy.

Kedves, idős kollégámat kérdeztem, mi lesz, ha ez bekövetkezik. Azt mondta, nem tudja, ilyen még nem volt. Felidéztük ugyan a szénszünetek (számomra szüleimtől származó) emlékét, de a hatvanas évek szénhiánya miatt csak az iskolákat zárták be, a gyárak azért mentek.

Ráadásul reggel óta vinnyog egy tűzjelző sziréna, amit rosszul állítottak be. Reggel még a hatása alatt voltam a tegnap látott, és megdöbbentő tájékoztató filmeknek, melyek most élik reneszánszukat a Youtube-on. Mindkét film arról szól, mit kell tenni atomtámadás esetén. Egyik sem vicc, vagy paródia, készítőik (az ötvenes évek Amerikájában, és a hetvenes évek Nagy-Britanniájában) bizony tényleg tartottak attól, hogy a hidegháborús ellenségek bevetik az atomfegyvereket a polgári lakosság ellen is.

Talán ez egyelőre nem fenyeget minket. Némi malíciával mondhatnám: mert most taktikát váltottak. (Bár ebben az esetben inkább az oroszok pártján állok. Az ukránokra is vonatkozik a szabály, amit megvettek, azt ki kell fizetni.)

Egyébként ezek a filmek döbbenetesek, és - bár állítólag a céljuk a pánik szerteoszlatása - önmagukban félelmetesek. Az angolul (annyira) nem tudóknak is nyilvánvaló, hogy miről van szó. Itt bizony arra készítik föl a gyerekeket, hogy mit csináljanak, ha látják az atombomba villanását. Hát, őszintén szólva, akkor már ne csináljanak semmit, talán egy ima még belefér...

Kicsit hosszú klipek, de "megéri" végignézni őket.

Gyerekkorom óta abban az egyben bíztam töretlenül, hogy talán sikerül megúsznom a háborút, mert azt az emberi rossz esszenciájának tartom. Rossz okokból kezdődik, rossz dolgok járnak vele, és a következményei is rosszak. (Jaj, de finoman fogalmaztam!) És most egy ideje egyre inkább az az érzésem, hamarabb, mint gondolnánk eljön megint.

Ha nem is "klasszikus" formában, hanem így, amiből most ízelítőt kapunk. (Remélem, tényleg csak azt!) Látható, hogy egyátalán nincs senki fölkészülve egy ilyen helyzetre.

Szép világ lesz itt!

Megnyugodtam.

Az ún. civilizált világ hivatalos megmondóemberei ilyenkor mindig mondanak pár okos közhelyet a közel-keleti helyzetről úgy általában, aztán a vége úgyis az szokott lenni, hogy Izrael jogosan lőtt.

De most ez nem jellemző! A szakértők a Hámászról szinte nem is beszélnek, mert a mostani offenzíva nem is róluk szól. Hanem a nemsokára megtartandó izraeli választásokról. A mostani kormány és annak feje meg akarja mutatni, hogy képes keménykézzel rendezni a terroristák ügyét. (Mert azt senki sem vitatja, hogy a Hámász terrorszervezet, sokszor még maga a Hámász sem.)

Az ENSZ és az Európai Unió békét, ill. ennek kevésbé pátoszos változatát, fegyverszünetet kíván elérni. De látszik rajtuk, hogy ők maguk sem hisznek abban, hogy akármelyik felet jobb belátásra tudják majd bírni.
Az ENSZ-ben azért működnek a régi reflexek: az arab országok elítélik Izraelt, de az egész ENSZ nem tud adni még egy körmöst sem, mert az amerikaiak vétóznak.

Mégis érződik valamiféle visszafogottság Izrael tevékenységét illetően. Óvatos, nem egyértelmű nyilatkozatokat hallani. Még a háborús tudósítások is igyekeznek nem állást foglalni.

De a Fehét Házban már más szelek fújnak... Barack Obama, pontos meghatározás szerint megválasztott elnök (mert pár napig még a nagy formátumú Bush van hatalmon), ehhez egész egyszerűen nem szól hozzá. Csak annyit mondott, figyelemmel kísérik az eseményeket...
Nyilván tudja Obama, hogy ez a durva támadás nem csak egy elszánt nemzet honvédő háborúja, hogy nem az izraeliek védelméről van szó csupán, hanem sokkal inkább izraeli belpolitikáról. Ebben a kampányban nem riadnak vissza semmitől.

Szóval Obamát jól felkészült tanácsadói tájékoztatták erről is, azt pedig nyilvánvalóan tudta már eddig is, hogy Amerika legjobb barátja Izrael. Rosszat mondani róla nyilvánosan nem lehet, nem illik, de azért az új elnökben még van annyi erő, hogy ne álljon ki emellett a gyilkolás mellett. Elvégre - többek között - azzal győzte le riválisait Obama, hogy egyértelműen békepárti volt. A fene sem gondolta, hogy komolyan így érez, de az embert lépten-nyomon érik meglepetések.
De persze az amerikai közvéleményt is ki kell szolgálni, egy amerikai elnök nem ellenezhet egy terrorellenes háborút 9/11 után.

Szóval megnyugodtam. Mert így nem érzem magam rohadt antiszemitának, amiért nem tetszenek ezek a hadműveletek, ill. akkor az új amerikai elnök és sok európai állam - és kormányfő is az. A fene sem védi a Hámászt, de az izraeli támadások túlzóak, és embertelenek. Köztudott például, hogy a Hámász aljas taktikája civil lakóházakba beköltözni, ezáltal ún. élőpajzs mögé bújni. Az én szemléletem szerint inkább ússza meg három terrorista is, ha egyúttal a házban élő száz másik, ártatlan ember is életben marad. De egy izraeli nyilatkozat szerint: sajnos elkerülhetetlen volt szétbombázni egy lakóházat, mert erős volt a gyanú, hogy ott terroristák is lehetnek... Ez az érvelés számomra elfogadhatatlan.

A háború jogosságán (ti. hogy a Hámász és elvbarátai miatt Izrael örökös terrorfenyegetettségben él) lehet vitatkozni, de az offenzíva módja inkább hasonlít a terrortámadásokra. A Hámász működését el kell ítélni, ez nem lehet kérdés. Viszont - éppen azért, hogy Izraelnek mint államnak legyen továbbra is joga megvédenie magát - nem kell a Hámász szintjére süllyednie.

A téma iránt érdeklődők számára ajánlom Sasika61 írását: http://sasika61mondja.blog.hu/2009/01/03/szabad_e_biralni_izraelt

A bűnrossz Producerek című musical csúcspontja, amikor bemutatják a Hitler tavasza c. romantikus, zenés színpadi komédiát. (Amit eleve bukásnak szánnak, hogy aztán levegyék a produkciót a műsorról, így a költségeit el lehet sikkasztani. Viszont siker lesz.)

Na, valami ilyesmit sejtek a Hócipő által megnyert pályázat hátterében is.
Már a múlt héten megírta a Magyar Nemzet, hogy Farkasházy Tivadar lapja négy millió fotintot kap a kormányzattól. Ennek fejében szórakoztató, humoros formában kell népszerűsíteni a polgári titkosszolgálatokat.

Ne legyünk rögtön rosszindulatúak! Lehet, hogy az egyébként az utóbbi időben kissé erőltetett vicces újság csak új kihívásokat keres szerzői számára. Szilvássyékról "könnyed, humoros" propagandacikkeket írni nem lehet kis feladat, igazi tehetséget igényel.
Valami tragikomédia összejönne tán ennek a sötét figurának a ténykédéséről, csak az nem sokat használna a titkosszolgálatok "népszerűségének a megerősítésére".
Ellenben most a népszerűsítés a cél. Ezt a két dolgot kellene házasítani. Mert, ugye, az, hogy egy magyar újságíró valótlanságokat ír le, azt elképzelni sem tudjuk.

Ne feledjük! A Hócipő főszerkesztője főszerkesztőjének a férje, a Heti Hetes fáradhatatlan kulturosa, nem ismeri a lehetetlent. A kilencvenes évek elején még bőszen azt vallotta, hogy nincs kormánypárti humor.
Azóta nemcsak föltalálta ezt a látszólag fából vaskarikát, de még a műfaj egyik kiválósága is lett, művészi szintre fejlesztve azt a bátor és gerinces gyakorlatot, hogy bármikor meg meri ráncigálni bármelyik ellenzéki párt bármelyik tagjának a bajszát.

Időnként veszek még Hócipőt, leginkább a múlt miatt. Talán már alig van, aki emlékszik még rá, egykor Fábry Dizájn Centere is ott indult. És akkor még volt anyag bőven! Még nem kellett Gipsz Jakab fogpiszkálógyűjteményét mutogatni, mint most a show-ban.
És Fábry csak egy volt a sok jó közül.
De majd most újra beizzítják a propaganda-gépezetet, és az olvasók válogatott jópofáskodásokat olvashatnak a titkosszolgálat mindennapjairól.
Már látom is a frappánsabbnál frappánsabb címeket: A titkosügynök is ember, csak titkosabb; A magyar James Bond egy napja; Poloskákkal az ágyban...

Már alig várom, mi lesz ebből.

Csak nehogy tényleg Hitler tavasza!

Az eduline.hu-n találtam a következő hírre:

http://www.eduline.hu/hirek/20081227_piros_tollal_javitani_tilos.aspx

Összefoglalva: egyes angol iskolákban eltekintenek a piros tintával való javítástól, mert ez túl nagy megrázkodtatást okoz a gyerekek lelkében. Az uralkodó szín ugyanis csak azt hangsúlyozza a diák számára, hogy mennyire gyenge képességű.

A hír (kár)örömteli része: nemcsak a magyar oktatás hanyatlik.

Egyébként felbőszít az ilyen szőrszállhasogatás. A piros toll mint a megaláztatások netovábbja! Szegény, finomlelkű kis gyerekeknek!

Sajnos bármennyire bámulom is az angolokat, ők sem világelsők az oktatásban. Sem a tanulmányi eredményeket, sem a fiatalok "emberi" minőségét tekintve. (Halljuk a híreket, öngyilkos közösségek, egymást viccből halálra verő gyerekek, és persze a drog.)

És akkor ez a legnagyobb probléma? Hogy a tanár már a tényleges hibákat sem javíthatja ki rendesen? Miféle pedagógiai non sense ez már megint?
Szegény tanároknak már teljesen meg van kötve a keze. Fegyelmeznie nem szabad, mert ne éreztesse a gyerekkel szemben a dominanciáját. És egyébként is a nevelés a szülő dolga. (Lenne, ha csinálná.)
De a szülővel sem lehet csak úgy beszélni, mert természetesen a szülőt pláne nincs joga nevelni. (Hiába férne rá párra igazán.)

Úgyhogy most a szigorúan a katedra mögé visszaszorított tanártól még az értékelés lehetőségét is be akarják szűkíteni. Közben olyan marhaságokra hivatkoznak, mint például ez:

Nem hivatalnokokat gyártunk, hanem megpróbálunk olyan oktatást nyújtani a gyerekek számára, amely alkalmassá teszi őket a 21. századi munkaerőpiacra. Az elképzelésnek szabvánnyá kell válnia, megkövetelve a pozitív megközelítést. Az egyik színnel azt kell kiemelnünk, amiben igazán jók a diákok, és egy másik szín használatával azokat a területeket kell jelölni, amik javításra szorulnak.

Ez ráadásul önellentmondás is. Kicsit olyan, mint az a bizonyos vicc az amerikai politikailag korrektség elharapódzásáról. Az iskolabuszban előre a világoskékek, hátulra a sötétkékek...
Itt is az szerepel, hogy egyik színnel bátorítanak, a másikkal, ami nem megy. Vagyis akkor nem a piros lesz a mumus, hanem a hupilila. Ha valaki nem tud helyesen írni, vagy hozzám hasonlóan csodálatosan számol, akkor ez úgy is igaz lesz, ha mosolygó napocskákat rajzol a tantónéni a margóra ennek jelölésére piros aláhúzások helyett. (Apropó margó: minek korlátozni szegény kis nebulót az önkifejezésben!)

Aztán itt ez a szöveg a XXI. sz. munkaerőpiacáról. Nem tudom, tanáréknál mi a szokás, de a munkahelyek nagy részén többször alkalmazzák a korbácsot, mint a cukrot. Ha tényleg az életre akarják úgymond a gyerekeket fölkészíteni, akkor nem ártana, ha (ön)fegyelemre, szorgalomra és lényeglátásra tanítanák őket.
A javaslatból viszont látszik, ez utóbbiból az ötlet kitalálóinak sem ártana pár órat vennie, mert bizony nem az erősségük.

Elvileg persze egyetértek azzal, hogy az iskolának figyelnie kell a munkaerőpiacra. De azért esetleg megpróbálkozhatna annak a szemléletnek a terjesztésével is, hogy az ember tetteinek vannak következményei. Nem tanultál, fiam, ülj le, egyes! (Persze van, ahol már egyest sem lehet adni, merthogy az a kényes kis gyermeki lélek...)

A cikkből kiderül, ez nem csupán egy szakmai vita, számos iskola át is vette, és ott már sokkal hepibb színekben megy a dolgozatok javítása. De megint nem vagyok persze korszerű, hiszen a régimódi dolgozat már csak a nekem való begyepesedett tanároknál működik. Ma már feleletválasztós teszteket iratnak. Nyilván, nehogy szegény agyonhajszolt gyermek kacsója elfáradjon a nagy körmölésben!

Szomorú látni, hogy egy ilyen nagy múltú és nemes kultúrnemzet, mint a briteké sem képes megvédenie az oktatási rendszerét az ilyen sarlatán ötletektől. Hogy csak ilyen lényegtelen butaságokra futja, ahelyett, hogy a igazi kihívásokkal foglalkoznának. Nem akarok most újra ezekre a burjánzó fiatalkori bűnözésre utalni, bár lehetne. Valahogy nem érzem azt a kicsipkézett kis lelkecskét az egyre kisebb bűnözőknél, amelyet annyira védeni kellene...
De - ha már az a Neveléstudományi Intézet végzett ilyen kutatásokat - azon is érdemes lenne elgondolkodni, miért olyan kicsi az angol iskolások önbecsülése, hogy egy pár piros aláhúzástól "kevésnek érezhetik magukat". Na ne mondja, hogy csak a piros tintától!

Szombat este lett volna a nem hivatalos osztálytalálkozóm. Nem mentem el, mert húsz perccel előtte értesültem róla. Ez a hivatalos indoklás. Ezt mondtam annak a kedves barátomnak is, aki felajánlotta, hogy el is visz kocsival, legfeljebb késünk kicsit, ami egy ilyen rendezvényen nem probléma még szerintem sem.

Ha a többi volt osztálytársamnak is ennyire fontos lett volna, ha elmegyek, akkor összekaptam volna magam húsz perc alatt. Mert akkor lett volna értelme. De így semmi. Nem túlzottan törte össze magát senki, hogy értesítsen. A meghívót a régi e-mail címemre küldték. Egyedül most ennek az egy embernek jutott eszébe, hogy talán ez már nem jó.

Pedig nem nehéz engem megtalálni. Amióta élek, itt lakom, ebben a házban; a telefonszámunk sem változott mióta 1994-ben bekötötték. Nyilván, ha akarnak, megtalálnak. Csakhát nem vagyok éppenséggel az, akire nagyon kíváncsiak lennének.

Végsősoron meg is könnyítették a dolgomat. Nem kellett valami gagyi hazugságot kitalálni, hogy miért nem megyek. Mert az biztos, hogy közéjük többet nem megyek.

Az ötéves érettségi találkozó után egyszerűen nincs miért. Több dolog is történt akkor, ami felnyitotta a szememet, és mindezek tudatában nem teszem ki magamat mindannak, ami egy ilyen eseményen történik.

Először is volt egy film, amit a szervező állított össze osztálykirándulások, karácsonyi színdarabok, évzárók és hasonlók anyagaiból. A félórás filmben összesen kétszer bukkanok föl egy-egy rövid pillanatra. Nem mintha annyira szeretném magamat nézni, de ennél azért fontosabbnak tartottam a szerepemet.
Nagyon szerettem abba az osztályba járni. Azt hittem, ha nem is szeret mindenki, de azért hagyok hátra valami nyomot. De nem hagytam, és négy éve leginkább azt éreztem, hogy maréknyi baráti körömön kívül (azokon kívül, akikkel ma is találkozom), egész egyszerűen szarnak bele a többiek, hogy élek-e vagy halok. Akkor engem miért érdekeljen az ő sorsuk?
Az vált nyilvánvalóvá akkor, mennyire nem értettem semmit. Valószínűleg semmit sem jelentettem nekik, ha mégis, akkor leginkább irritáltam őket.

A másik dolog személyesebb. Elnézést kérek mindenkitől, aki azt hiszi akkori ismerőseim, főleg barátaim közül, aki most háttérbe szorultnak érzi magát, nem erről van szó. De nekem két kulcsfigura volt a gimnáziumban: a legjobb barátom és az egyik tanárom (mindkettejükről írtam már korábban). Őszintén szólva az osztálytalálkozókra főleg miattuk mentem. Azokat, akik osztálytársból baráttá nemesedtek az évek során, egyébként is látom, róluk egyébként is tudok.
De ezzel a két igazi VIP-vel máskor, máshol nem találkozhatom.
Mindketten semmibe vettek, mondhatni átnéztek rajtam.
A tanár még meg is alázott kicsit. Miután mindenkit végighallgatott alapos figyelemmel, az est végén a ruhatárban hozzám is odafordult. Na, veled mi van? - bökte ki nagy nehezen. Aztán, mint beépített emberemtől és örökös padtársamtól megtudtam, hazafelé még szidott, mint a bokrot szokás. Azóta egyszer futottam vele össze egy irodalmi esten, mintha kísértetet látott volna... El is menekült, csak nehogy megkérdezhessem, hogy van.

Persze bunkó, de ettől még nekem nem lesz jobb.

Szóval ennek én még egyszer nem teszem ki magam. Sokkal többet vártam ezektől az emberektől. Mert a nemtörödöm osztálytársaimra esetleg még kedvem is lenne, ha épp olyan passzban vagyok. (Egyébként most nem, de ez nem lesz mindig így.) De az igazán fontos emberektől nem vagyok hajlandó ezt elviselni.

UPDATE Bandee és más esetleges érdeklődők kedvéért:

Link az egykori legjobb baráthoz: http://recklamal.blog.hu/2008/11/04/nyilt_level_amit_mindenki_olvas_a_cimzetten_kivul

És az egykoron nagyon sokra tartott tanárról: http://recklamal.blog.hu/2008/03/23/o_kapitany_kapitanyom_1

Már régóta tartoztam ezzel, most végre rászántam magam a linkblog rejtelmeinek kibogaraszására.

Így mostantól nem csak azt lehet olvasni, amit Dyson és én írunk, hanem azt is, amit (elsősorban én) olvasunk, amikor épp nem a hozzászólásokat.

Ma hajnaltól a Friss topikok és a Veled együtt között látható a Reckl Amál állandósult blogajánlója.

A rejtjeles elnevezésekre menve megjelenik az adott blog url-je, úgyhogy nagyjából lehet tudni,  hova kerül az ember kattintás után.

Jó szórakozást kívánok személyes kedvenceim oldalain is!

Hosszú idő után végre ma újra rávettem magam arra, hogy elmenjek hajnalban sétálni.

Kb. hat éve találtam ki, akkor még főiskolás voltam, és eléggé nem tudtam mit kezdeni magammal. Sokszor éjszakába nyúlóan dolgoztam ki a tételeket, és amikor kész lettem, úgy négy felé, még kellett valami levezetés. Ezért indultam sétálni.

Ez a legjobb időszak egyébként. Már nincs senki, még nincs senki az utcán. Tíz percenként megy el egy-egy autó, az is többnyire pékségi furgon, rendőr vagy taxi.

Ma is nagyon kellemes volt. Csak -4 ° C, igazi csípős, friss hideg, nagyon szeretem az ilyet. Egyúttal bátorságpróbának is bevált volna, hiszen tegnap dél körül esett egy kis porhó, amit én a házunk elől lesöpörtem, de magától is eltűnt, miután a hó elállt. Szóval azért annyira bátor mégsem voltam, hiszen szinte száraz lábbal lehetett végigmenni az utcánkon.
Egyedül a BKV megállóiban volt egy kis nagyon felületi lefagyás. A Fővároshoz méltó szakértelemmel lesózták ezt kis porhóleplet, ettől ez megolvadt, és természetesen ebben a hőmérsékletben két percen belül már egy kis csúszós réteg alakult ki.
Tisztel BKV és Koszterületfenntartó! Nagy fagyban nem sózunk! Mert az olvadást nem tudjuk fölszárítani, és az rögtön ráfagy az útra. A porhóhoz meg egyébként sem kell nagyon hozzányúlni, elég csak letolni. De egyébként ez a helyzet sem vészes. És, ha ezt én mondom, aki mániákusan fél a csúszós utaktól, akkor a probléma nem nagy. De azért ezt illene tudniuk. (Bezzeg, ha bokáig érő hó esett volna, akkor biztos nem lenne letakarítva.)

Most jól érzem magam. Frissítő volt ez a kis kimozdulás. Vissza kéne rá szokni.

Szilveszteri tv-műsor

A szilveszter nagy ellenség az önálló gondolkodásra mint az igényesség egyik zálogára tekintő ember számára. Mert, ugye, itt van a kötelező jókedv, lehetőleg gombnyomásra. Ha úgy mégsem megy, akkor jön az, hogy nemcsak a gusztustalan alkoholisták szegény, szerencsétlen alkoholbetegek tábora rúg be, de nagyon sokan.

Azt viszont meg kell adni, a szilveszteri buli (lenne) az egyetlen, ahol sok emberre van szükség a jó hangulathoz. A tv-k yuppie-típusú vezetősége nyilván ilyen helyeken tölti ezt az estét, ezért - elnézést - leszarja, mi megy aznap a csatornán, ahol dolgozik.

Egy jópár évvel ezelőtti felmérés szerint az emberek 70%-a otthon van szilveszterkor, és reménykedve figyeli a tv-t, hátha lesz valami nézhető... De természetesen nincs, hiszen a korfasiszta nézettségi szemléletnek megfelelően abból indulnak ki, hogy a fontos korosztály nagy része a 30%-hoz tartozik, tv-t ilyenkor be sem kapcsolja. Az értéktelen maradéknak meg nem baj, ha összetákolnak valamit, ahol hamis mulatozást mutatnak pezsgőzéssel és konfettivel. Ez persze alibi, szívük szerint ezeknek a nem sikeres lúzereknek a fekete képernyő járna, esetleg egy nagy piros középsőujjal a középen, a konzervatívabb csatornákon esetleg fityisszel.

Mivel a blog teljes szerkesztősége együtt töltötte az estét, sőt egyik törzsolvasónk is megtisztelt a jelenlétével, mi remekül éreztük magunkat debil petárdázó muszklimiskák és részeg partyribancok nélkül is. És szerencsére ezt a végtelen igénytelen, ötlettelen és a mai magyar tévézés foga fehérjét kimutató programkínálatot sem kellett végigszenvedni. Illetve időnként végigkapcsolgattunk, persze vérmes reményeink sokkal inkább a gagyiságot áhították, mert az világos volt, jó műsort nem fogunk látni.

m1 - Sajnos a "királyi" továbbra sem képes korszerű szórakoztató műsort készíteni. De van archívuma, ahonnan szépen szemezget. Minden tisztelet mellett, az, amit az egyesen Hofival csinálnak, az már hullagyalázás.
Könyörgök, felejtsük már el Harsányi "Jópofa" Leventét!
Az is lejárt lemez már, hogy szilveszter este a híradós, a meteorológus és a hrvatsky kronika műsorvezetője együtt énekel sanzonokat. Amikor Antal Imre és Vitray Tamás táncoltak Lollóval, az még valami volt, de azóta már kitalálhatnának mást. Súgok: ha már szerepcsere, akkor a műsorok között. Ilyen is volt már, csak még egyszer sem sikerült szenzációsra.
Éjfél után a Társulat tagjai nótáztak. Nagyon groteszk volt. Látszott egyik-másik arcán, hogy nem ilyen lovat akart. Dysonnal egymásra is néztünk: tényleg ez kell a népeknek 2009-ben?

TV2 - A TV2 nagyjából az elmúlt, sikerekben nem éppen gazdag évének egyfajta összefoglalójával készült az év legvidámabb estéjére. Először az indiai bölcsként pózoló talkmaster, Joshi Barath legjobb pillanatai voltak láthatóak. Aztán jött az őszinte vélemény a csatorna részéről a törzsközönségéről: a TV2 sötét prolinak képzeli átlagos nézőjét. Természetesen nem maradhatott el a vérciki Irigy Hónaljmirigy show (kétszer 1 óra!), és hogy a biológiai nosztalgia iránt elkötelezettek sem maradjanak ki, a Mikroszkóp freak show-ja feat. Sas József.
A zenét a részeg karaokizással azonosító polgártársaink az igen igényes Popdarából kaptak rögtön két adagot.
Végül - hogy a humor kaki-pisi vonaláért rajongók számítása is bejöjjön - először Ali G. in da house, aztán a Jackass film. A TV2 ilyennek látja a mai fiatalt: tiszteletlen, bunkó és egy röhögésért a saját anyját is... (Nem beszélve, hogy különösen a második "film" a "tehetségtelen vagyok, mindenhez hülye, oszt' mégis engem nézel" tévézés úttörője.)

Annyit azért még idefűznék, hogy az HBO is Sasha Baron Cohen által nyújtott poénokat érezte a legalkalmasabbnak újévi meglepetésfilmként. A Borat című, másfél órás bunkósággal kezdődött 2009 a fizetős mozicsatornán.

Az RTL Klub nem erőlködött: ezerszer játszott filmekkel oldotta meg a dolgot. Nehéz eldönteni, hogy ez a hozzánemértés, vagy a nézői igények iránti totális érdektelenség eredménye. Az ember nem filmeket akar nézni szilveszterkor, legalábbis este 8 és éjfél között nem.

A Viasaton is úgy döntöttek, inkább betesznek valamit végtelenítve. Igaz, a Bár bukása után sok ünnepelnivalójuk nincs is. Szóval egy rosszul pozícionált, de egyébként remek vígjátékkal kezdtek (Betörő az albérlőm, éjfél után favorit lehetett volna). Aztán a "Képernyőt a tehetségtelen surmóknak" mozgalom keretein belül készített Így tévéztek ti! c., valójában TV6-os műsor jött egy órában. Aztán 5(!) órán keresztül a Nevess csak! harmatgyenge, műnevetésekkel kínosan megtűzdelt szellemtelen kandikamera. Éjfélkor is ez ment.

A Fidesz- és főleg Orbán Viktor - pártiságot a konzervatív szóba sűrítő tv-k kilógnak a sorból. Lehet vitatkozni Usztics Mátyás személyén, annyira nem rossz színész, mint amennyire ellenszenves, ahogy túl komolyan veszi magát. Mindenesetre az Echo egy modern kesernyés hangvételű színházi felvételt mutatott be tegnap este, Polgár András: Pesti beteg címmel, rendezte és főszerepli: Usztics Mátyás. Nem láttam, véleményt éppen ezért nem kívánok róla nyilvánítani. Az mindenképp dicsérendő, hogy próbáltak valamit kitalálni, ami rendhagyó.
A Hír tv éves összefoglalóit sugározta. Ez egyébként nagyon helyénvaló dolog, de nem szilveszter este.

A másik oldal párttévéjén, az ATV-n nem akartak a jól bevált recepten változtatni. Tudják pontosan, mi kell a magyar (szoci érzelmű) nyugdíjasnak: öreg sztárok. Úgyhogy négy műsor uralta az estét: a Szilveszteri jam, ami nem kis újítással a reggeli műsor ismétlése volt. Egyfajta ráhangolódásként a két rendkívül esetlen riporternő kedveskedő modorban fényezte azokat a "művészeket", akiknek már szó szerint nyugdíjas állásuk van az ATV-n. Aztán jött a Hajdú - Dömsödi páros által kreált, és érthetetlen módon népszerű Névshowr szilveszteri rongyrázó kiadása. A rendszerváltáskori újgazdagok milliőjét máig megőrző páros néhány rászoruló celebet vitt Ausztriába síelni.
Végül Sas József itt is énekelhette siralmasan gagyi nótaszerűségeit. És csodálkozunk, hogy ilyen Fekete Dávidok majdnem megasztárok lehetnek ebben az országban, mikor egy Sas ünnepelt sztár, sőt majdnem Kossuth-díjas művész. (Megismétlem, iszonyatos, hogy csak egy köztörvényes bűncselekmény választotta el a legnagyobb művészeti díjtól.)
És persze a szintén a '90-es évek elejét idéző, kisstílű maffiózókra hajazó, beszédképtelen Fásy Ádám különbejáratú Zeneexpressze zárta e remek estét.

A kisebb csatornák sem tettek ki magukért: a Budapest TV-n a Zeneesxpresszhez hasonló színvonalú önjelölt sztárevicsek taposták egymás sarkát, az elvileg humorra specializálódott, valójában iszonyatgáz Comedy Central frappánsan 4 óra South Park maratont sugárzott. (Követeljük vissza a VH-1-et!), és persze a tematikus csatornákon sem látszódott, hogy elvileg ünnep van. De legalább idén nem Goebbelsszel kellett koccintania azoknak a családoknak, akik annyira színvonalasak, hogy csak a Discovery van beállítva a tv-jükön.

Azért remélem, 2009 jobb lesz, mint az utolsó estéje tv-s szempontból.

Új év, új élet...

CLS Dysonnal úgy döntöttünk, továbbá egyik törzsolvasónk is szorgalmazta, hogy az új évvel frissüljön a blog külseje.

Őszintén reméljük, hogy az olvasók örömmel fogadják ezt a kis változást.

Új, immár saját fejlesztésű sablonunkkal kívánunk boldog, sikeres évet!

B U É K   2 0 0 9 !

Szűk két napig tart még ez az év, eljött a számvetés ideje.

A blog összes bejegyzését végignézve most már nyilvánvaló, hogy alapvetően közéleti (politikai), tv-s, filmes, blog.hu-s és néha privát témákkal foglalkozunk leginkább. Így - az utóbbit leszámítva ezekről készítettem egy kis összeállítást. Ebben a posztban a magyar közéletről lesz szó.

Minden témakörnél alkalom nyílik szavazásra is. De ezúttal minden szavazónak lehetősége van további válaszlehetőségekkel bővíteni a kérdést. A szavazás lezárása 2008. utolsó perce. Utána meg majd jön az értékelés.

Kommentben - igény szerint - mindenki írhat privát élete fontosabb történésről is.

Közélet

A blog első címlapját is rögtön közéleti témával tudta megszerezni. Legtöbbször emiatt is kerültünk reflektorfénybe. Nézzük, mi is történt idén, aztán, kérem, szavazzatok arra a jelenségre, eseményre, amelyet 2008-ban a legjellemzőbbnek éreztetek. Amelyik elsőként az eszetekbe jut majd, ha visszagondoltok az évre.

Náci - cigányveszély
Az országban kétségkívül megerősödtek a szélsőségesek, de azért minden bokorban nácit látni enyhén szólva túlzás, mégis sokan így érzékelték idén a magyar valóságot. Mások meg minden cigányban vélnek bűnözőt, vagy ami még rosszabb, ingyenélőt felfedezni Volt itt minden: a meleg fölvonulás megdobálásától a Magyar Gárda még nem jogerős feloszlatásáig.

Sztrájk
A magyar szakszervetek erejét jól jellemzi, hogy az igazi magáncégeknél nincs hír sztrájkról. Csak az állami pénzen fenntartott, és sajnos minden ember életét befolyásolni tudók képesek sztrájkolni. Ez is két véglet között zajlik: a BKV buszvezetői előtt le a kalappal, főleg nekik köszönhetjük, hogy megúsztuk a paraméterkönyvet; Gaskót és mávos partizánjait viszont jogos közutálat övezi.
Az objektivitás kedvéért elmondom, ha Gaskó nem lenne ennyire magamutogató, akkor az emberek a MÁV tehetlen vezetését is vádolnák, dehát akinek politikai ábrándjai vannak, annak már korán kell kezdeni az pofátlanság gyakorlását.

A kis pártok balhéi
Az állítólagos ellenzéki kis pártok, az SZDSZ és az MDF is ugyanazért küzd, az életben maradásért. De sajnos nem túl jók az esélyeik, mert az egyediséghez szükséges bátorság helyett arcpirító vakmerőség jellemzi őket, továbbá még az a pár maradék ember sem képes egymással zöld ágra vergődni a párton belül.
Az SZDSZ kénytelen volt újra összehívni a kongresszust, mert Kóka 2007-es megválasztása nem tiszta körülmények között zajlott.
Az MDF-nél pedig Dávid Ibolya képtelen volt a maga oldalára állítani a párt friss arcait, ezért inkább elérte, hogy kizárják őket. Ezzel a frakció gyakorlatilag megszűnt, és bár formailag mégis működik, a volt fideszes Lengyel Zoltán megjelenése nem sokat segít rajta.

Politikai bűnözés
Két kiemelkedő ügyről van szó. Egyik gusztustalanabb, mint a másik.
Helmeczy László ügyvéd körül azért forrt a víz, mert a Veres Jánosékkal szenvedélyesen kegyetlenkedő Hír tv-s riportereket próbálta lejáratni.
Az MDF környékén pedig az UD ZRt. megfigyelési ügye bonyolódott.
Mindkettőről meglepően keveset hallani manapság.

A monoki modell
A település polgármester egyfajta politikai sztárrá nőtte ki magát, mert végre mert valamit kitalálni a rossz koncepciójú segélyezési rendszer orvoslására. De csak a jobboldalon. A baloldal először fújt rá, majd ellopta az ötletét, azóta főleg csak nyilatkozik.
Elképzelés felvet néhány aggályt, de a jelenség, hogy változás kell, önmagában figyelemreméltó.

Tanárverés
A bulvárban sokáig vezető hírként szerepelt az a néhány eset, amikor képletesen szólva a nádpálca gazdát cserélt. Sok kérdés merült föl ennek kapcsán.
A legfontosabb ezek közül, hogy működőképes-e a magyar közoktatás mint rendszer.

A szociális népszavazás és a kisebbségi kormány
A vizitdíj, kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről tartott referendum eredménye teljesen egyértelmű volt. És ugyan a koalíció szakadt - jellemzően egy személyi ügy miatt - a kormány, úgymond, a helyén maradt. Azóta trükkök százaival lavírozik, igaz ebben profi.
Azóta nem egészen világos még elméletileg sem, milyen program alapján dolgozik a kormány.

Világválság, IMF hitel
Az év utolsó harmadának fő eseménye az Egyesült Államokból indult hitelválság, mely az egész világot megrázza.
Magyarországot ez a dolog készületlenül érte. Először próbálták bagatellizálni, aztán pár hét múlva már Nemzeti csúcs néven országos válságtanácskozást hívtak össze - teljesen eredménytelenül, a látszat kedvéért.
A háttérben ugyanis már folytak a tárgyalások a Nemzetközi Valutalappal egy történelmi nagyságú hitelről. Még kormánykörök sem cáfolták, enélkül a külső segítség nélkül összeomlott volna a magyar gazdaság.

Szűk két napig tart még ez az év, eljött a számvetés ideje.

A blog összes bejegyzését végignézve most már nyilvánvaló, hogy alapvetően közéleti (politikai), tv-s, filmes, blog.hu-s és néha privát témákkal foglalkozunk leginkább. Így - az utóbbit leszámítva ezekről készítettem egy kis összeállítást. Ebben a posztban a magyar tv-k műsorairól lesz szó.

Minden témakörnél alkalom nyílik szavazásra is. De ezúttal minden szavazónak lehetősége van további válaszlehetőségekkel bővíteni a kérdést. A szavazás lezárása 2008. utolsó perce. Utána meg majd jön az értékelés.

Kommentben - igény szerint - mindenki írhat privát élete fontosabb történésről is.

Ebben az évben sok új műsor indult, mielőtt szavaznátok, melyik volt a legemlékezetesebb, előrebocsájtok egy kis emlékeztetőt.

Tehetségkutatók

2008-ban is számos lehetőség nyílt arra, hogy a magukban tehetséget érzők végre kiléphessenek a közönség elé.
Az m1 monstre castingja az István a király ősbemutatójának 25. éves jubileumi előadásához keresett szereplőket. A műsor nehézkesen haladt előre, a szereposztás eléggé kiszámítható volt. Istvánt a profi színész Feke Pál játszhatta végül el. Az előadást végül augusztus 20-án még a tv is leadta, sokak szerint kissé merész volt a rendezés.

Idén sem úsztuk meg Megasztár nélkül. Szinte egyöntetű a vélemény: a 4. széria messze elmaradt az első háromtól. Király Viktor győzött végül. A többiek nem említésre méltók.

Főzőversenyek

Ebben az évben szinte percre pontosan egyszerre indult a két nagy kertv főzős vetélkedője. Ezt a kört kivételesen a Hal a tortán nyerte. Már az elején csak ún. celebek tüsténkedtek a konyhában, a Vacsoracsatában eleinte próbálkoztak még civilekkel, de ide is csak főleg hülyék jelentkeztek, és ha már magamutogatás meg beszólás a lényeg, akkor bízzuk ezt azokra, akik ebből élnek, vagyis a celebekre.

Valóságshow-k

2008-ban két valóságshow-val rukkoltak elő a tv-k. A Viasat 3 vissza akart nyúlni a gyökerekhez (képletesen), de csak igazi gyökereket talált végül. A Bár 2.0 akkora bukás volt, hogy egy hónappal korábban be is fejezték. Azóta a csatorna programigazgatója is távozott.

A Story tv hajléktalanok kikupálását akarja dokumentálni. Nem akármilyen csapatot nyert meg magának a produkció: Csisztu Zsuzsa vezeti a műsort, Bakács Tibor Settenkedő és Tornóczky Anita tanácsokat ad a rábízott versenyzőkre. A háttérben az ízléses bulvár magyar pápája, Hajdú Péter áll természetesen. Mikor legutóbb belenéztem, éppen valakit azért tettek hazugságvizsgálóra, hogy bevalljon valami lopást. (Eddig bármikor néztem bele, mindig ez volt.)

Híresember-túlélőshow-k

Az RTL Klub egy az egyben lemásolt egy külföldön jól bevált receptet. A celeb vagyok, ments ki! innen az év egyik legabszurdabb tv-s vállalkozása volt. A csatorna hálás lehet mind a résztvevőknek, mind a műsorvezetőknek. Profi volt az egész, és kész!

A tv2 maga fejlesztette ki azt a műsort, ami újabb szépen kiérdemelt bukta lett, a nagy rivális mögött való kullogás megerősítése.
Amit a másiknál dicsértem, itt inkább kritizálni kell. A műsorvezetők Liptai Claudia és Popdaráló Áron rettenetes erőltetettségét csak az tompította, ahogyan a sztárok - főleg Bódi Guszti és Fekete László - az afrikaiakkal szemben viselkedett.
A műsor szenzációjának szánták Horváth Ágnes bukott egészségügyi miniszter szerepeltetését, de nem volt az.
Állítólag még a producer, Frei Tamás is elégedtlen volt a műsorral. Szóval a Sztárok a fejükre estek ennél jobban nem is bukhatott volna meg.

A blog.hu-n már régóta vendég voltam. Régebben Lou néven szóltam hozzá pár blogon, de főleg olvastam.

Aztán 2008. január 28-án megírtam életem első blogbejegyzését, melyet 399 követett. Igen, ez a 400. bejegyzés.
De nem csak itt publikálok, hanem a Fika blogon is, ahol augusztus 1. óta 31-szer írtam cikket.

A Fikát az év eleje óta olvastam hébe-hóba, áprilistól pedig napi rendszerességgel. Aztán július végén történt valami, amit Rékuc, a Fika blog alapítója, azóta sem mondott el. (Félreértés ne essék, nem hiányolom.) Akkor abba akarta hagyni a blogolást. Amit egyébként a titkos esemény nélkül is értek így utólag. A Fika a blog.hu egyik legellentmondásosabb, legeredetibb blogja volt, Rékucot pedig sokan szeretik gyűlölni.
Végül úgy döntött, folytatja, és legnagyobb meglepetésemre - sok törzsfikázó nagy bánatára többek között engem kért föl társszerzőnek. A felkérést megtiszteltetésnek éreztem, és azóta is írogatok oda is.
Október 10-én az allamenvagyokkal egészült ki a csapat. Ő is rendkívül termékeny szerző.

Szintén októberben elindítottam német nyelvű blogomat, az ilonaspricht.blog.de címen. De valahogy nem ment. A látogatottság odaát elég lehangoló volt, ezért pár hét után felfüggesztettem a dolgot.

Az Év Bloggere lehetne Szegényember Felesége. A vidéki nyomorgó nő szeptember elején kezdett írni, és az Index valamiért fölkarolta. Szinte naponta kapta a címlapokat, melyben csak az volt a zavaró, hogy néha teljesen jogalap nélkül.
Fogalmam sincs, hogy csinálta, de a blog.hu egyik jelenségévé vált.
Sikere azonban tiszavirág életűnek bizonyult. Ma már nem is Szegénységblog néven körmölgeti le banális és kidolgozatlan posztjait, hanem SZF blogja címmel.
Érdekesség, hogy kisebb közössége ma is visszajár hozzá, és képesek mindenféléről beszélgetni gyakorlatilag a posztoktól függetlenül.
A Szegénység csúcspontja valószínűleg a róla készült riport volt a Népszabadságban.
Egy időben az indexesek kamublogjának tekintették sokan. Ha valaki ma elolvassa, viszont látja, ezt tényleg egy nyavalygásra erősen hajlamos, nem túl kreatív nő írja, vagy inkább firkálgatja.

Akiket rajta kívül rendszeresen szoktam olvasni:

Pontilyen
Vastagbőr
Zoli vagyok
Ruszkibaka (az utóbbi időben)
Bloge
Fika többi szerzője
Konzervatórium
comment.com
Gaybears
BKV Figyelő
B-oldal

Az utóbbi időkben változások történtek a blog.hu-n. Novemberben bevezették az új hirdetési szabályokat. Ez nem csupán technikai módosítást jelentett, de valahol arra is késztette a bloggereket, hogy színt valljanak. Elfogadják-e - a publicitás ígéretéért cserébe - hogy hirdetések villódznak majd a blogjukon, avagy önnön erejükből élnek, immár a nagy testvér, az Index segítsége nélkül.
Azért van rés a pajzson, mert Rékucnak már sikerült Csizmás Kandúrként a címlapra kerülni. Le a kalappal!
Legutóbb pedig azt vezette be a Gépház, hogy csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a blogokhoz. Erről is folyt egy kis vita.

Kvázi a születésnapomra kaptam én is egy társszerzőt. A Reckl Amál legelső és valószínűleg legaktívabb hozzászólója, CLS Dyson október közepén hivatalosan is szerzője a blognak. Főleg közéleti témákról ír kérlelhetetlen stílusban. Az őn első és eleddig egyetlen címlapos művéhez érkezett a legtöbb komment, szám szerint 268.

Ha már statisztikáknál tartunk. Reckl Amál blogja eddig 21 alkalommal kapott helyet az Index címlapján. A Fikán elkövetett dolgaim pedig kilencszer.

De még nincs vége az évnek!

Köszönöm a kitüntető figyelmet. A munkát folytatjuk jövőre is. Még hátra van két évértékelő poszt, de én már itt megragadom az alkalmat, és boldog új évet kívánok!

A 2008-as év utolsó és a 2009-es év első napjainak műsorából ajánlom:

A válság szót szavazta meg a Duden-bizottság, vagyis az élő német nyelvtan legmagasabb grémiuma 2008 szavának. A szót már számtalanszor hallottuk, hogy pontosan mit jelent, senki sem tudja.

A szakértők szegényes karácsonyt prognosztizáltak, a szokásos vásárlási láz elmarad, mert az emberek nem akarnak túlköltekezni.

Erre kiderült, idén többet költöttek a kiskereskedelmi csúcsidőben, mint 2007-ben. A szakértőknek újabb elmélete született: az emberek most még költötték a pénzüket, mert a válság fenyegetettségében úgy gondolták, addig vásárolgatnak, amíg van, mit.

Szerintem fogalmuk sincs. Ahogy senkinek. A gondot az amerikai hitelpiacon a virtuális pénz okozta - ha jól értem a magam laikusokhoz méltóan leegyszerűsítő módján. A válság azonban valóságos lesz, de a vak találgatás nem segít. Az a kibíc vagyok, akinek most minden drága, szóval arra kérném a nagytekintetű szakértőket, hogy legalább utólag gondolkodjanak, mielőtt előrejelzésekkel borzolják a kedélyeket, ha már előre nem voltak képesek.

Egyébként az igazságot egy angol vásárló mondta ki. A riportban mutatták, ahogy a karácsonyi utáni árleszállítás miatt szó szerint megrohamozták a vevők a boltokat. A nő azt nyilatkozta, hogy nem is nézte mit vesz, csak mindent megvett, amit meg tudott kaparintani, hiszen olcsó volt! Szóval racionalitást meg bölcs belátást feltételezni a mostani, túlfogyasztásra idomított vásárlókról nem éppen szakértelemre vall.

Elég régóta esedékes lenne a felsőoktatás reformja. Az egyértelmű, hogy csökkenteni kell a létszámot, de ennél is fontosabb lenne használható, piacképes tudást adni a hallgatók kezébe.

A változásnak semmi nyoma, vagyis némi jóindulattal egyelőre lassú a változás. Mégis vannak újdonságok a felsőoktatásban. Új szakokra lehet jelentkezni 2009-től.

Egy kis ízelítő: alkotóművészet és muzikológia, szabad bölcsészet és a kedvencem: barokk tanulmányok.

Miközben úgy gondolom, a tanszabadság mindenkit megillet, és egyik sem hangzik első hallásra sem érdektelennek, sem haszontalannak, kicsit azért furcsa nekem, hogy állami pénzen alkotóművészetet és muzikológiát hallgasson állami pénzen.

Vagyis nem az új szakok létesítésével van a problémám, hanem azzal, hogy automatikusan állami támogatás jár annak, aki ezeket akarja tanulni. Költséges álszentségnek tartom, hogy nem lehet a munkaerőpiaci tendenciákat követően igenis egy rangsort fölállítani a szakok között. Aki olyat akar tanulni, amire a társadalomnak - vagyis a rendszer fenntartóinak szüksége van - azt többel támogassa a társadalom, mint azt, aki egy kevésbé kurrens dolog iránt érdeklődik.

Lehet, ez nem éppen igazságos. De erre az igazságtalanságra úgyis ráébreszti az élet a munka világába lépőket. A régi mondás szerint az iskola az életre nevel, engedjük meg legalább megpróbálni!