Pánik – filmkritika
…akkor ilyen nagyon szabályos, nagyon koncepciózus filmet kapunk. A Pánik alkotóinak célja a tökély: minden kép meg van komponálva, minden ki van számítva, egy-egy momentum felér egy-egy nagyon elmésen kitalált és igényesen megvalósított reklámmal. A film végére már biztos voltam benne, a reklámokat idéző képiség szándékos. Lehet ez egyrészt általános kritika arra, hogy a mai vizuális kultúrát szinte egyeduralkodóan határozza meg a reklám, de lehet fricska is a szponzorok felé, mert néha a Kisvárost is megszégyenítő pofátlansággal látszódnak a reklámozandó termékek/ szolgáltatások/ médiapartnerek. Utóbbit aláhúzza az a jelenet, amikor a film egyik szálának két öreglánya a plázában beleütközik magába Till Attillába (aki egyébként a film forgatókönyvírója és rendezője is egyben). Az egyébként tv-s műsorvezető kicsit talán önmagát is parodizálja ebben a beépített Szerencsejáték ZRt. reklámban: ő a pláza olcsó termékbemutatójának kikiáltója.
A film első fele elég kaotikus. Kicsit úgy éreztem magam, mint Kern András egy bő lére eresztett Farkasházy-tiráda közben („Aki ebből egy hangot is megért…”). Négy szcenárió van: Zsuzsi, a menő csaj a csoportterápián; két korosodó barátnő idiótáskodik; az egyik barátnő kicsit zavart tudatú fia leszámolásra készül; két meleg rendőr sorskérdés előtt áll. Mindezt eleinte nehezen érthető, váratlan pillanatokban elcsippentett jelenetek halmaza mutatja be. Veszélyes dolgot vállalt Till Attila, ezen a banánhéjon lehet csak igazán elcsúszni, mert ha elügyetlenkedik, akkor az értelmetlen(nek tűnő) jelenetekből kialakul egy értelmetlen film.
Szerencsére azonban a történet összeáll, és hál’ Istennek nemcsak az utolsó pillanatban, hanem szépen egyre jobban bontakozik a sztori a film előrehaladtával. Ez mindenképp dícséretes. A film elején elővezetett néhány igazán ütős abszurd poén kárpótol a kezdeti csapongásért (főleg Bánsági Ildikó előadásában, például amikor fotókat készít a viccből kihívott rendőrökkel/ tűzoltókkal/.
Az első három helyszín teljesen egybefügg egymással: a menő csaj, a zavart fiú és az egocentrikus mama egy család. A papa már rég sehol, csak említik. A lány túlpörög, pánikrohamai vannak, ezért beutaltatja magát egy magánklinikára, ahol az új terapeuta erőszakos és sajátos módszerei kiszakítják belőle a fájdalmat és a pánikot. És a pszichiáter ellen érzett gyűlölet olyan erős, hogy az orvos érkezésének napján már távozik is az addig toporgó, javulásra reményt sem látó fiatal nő.
A zavart fiút sajátosan rázta meg a felnőtté válás. Legtöbben végtelenül kétségbe esünk, mikor kiderül, hogy szüleink minden híresztelés ellenére nem tökéletesek. Én 14 éves koromtól kezdve Bélának hívtam emiatt az apámat (semmi gúny nincs ebben, tényleg így hívták), Kálmánka ennél is messzebb megy. Meggyőződése, hogy anyját elrabolták a földönkívüliek, és helyette most egy űrszörny főzőcskézik a konyhában. Csak úgy lehet megszüntetni ezt a kibírhatatlan helyzetet, ha lelövi a szörnyeteget. Az ufók akkor kénytelenek visszahozni az imádott mamát, és a világ rendje helyre áll. Igazi töltött pisztolyt is szerez a leszámoláshoz, és napja azzal telik, hogy az igazságtételt tervezgeti. Ebben szintén kissé flúgos, de ezzel a helyzettel teljesen elégedett barátnője is segít neki. Eleinte ugyan felveti, hogy inkább „dugjanak”, de aztán ő is az ügynek szenteli magát.
A mama kicsit őrült. Parókában jár, heccből kihívja a tűzoltóságot, sőt még egy használt műpéniszt is vásárol barátnőjével 1500 Ft-ért a közeli szexshopban. Elég sok klisét használnak ennek a nőnek a bemutatására. A film egyik hiányossága – bár a műfaji meghatározás vígjáték – hogy csak a külsőségek szintjén ábrázolja a mamát, aki viszont kulcsfigura. Csak sejteni lehet, ő ugyanaz a nő, mint Alföldi filmjében az élőhalott színésznő. De ezt a műfajt nem lehet emberi drámákkal terhelni, legalább is a történet ezen szálán ez a forgatókönyvíró véleménye.
Egész másképp gondolkodik viszont a fősodorhoz csak érintőlegesen csatlakozó szálnak, a meleg rendőrökének. Legjobban ezt az ágat dolgozták ki. Talán külön filmet érdemelnének, de lehet, hogy csak egy unalmas sírás-rívás jönne ki belőle. Magyar filmben még nem láttam olyan homoszexuálisokat, akik nem a feminin vonalat vitték volna. Dick és Dino (beszélőnevek, erre rá is világítanak) két macho havernak mutatják magukat, valójában szeretők. Dick az idősebb, zavarja saját szexualitása, szinte senki sem tud róla a környezetében. És ezt így tartja jónak. Dino fiatal, későhuszonéves lehet. Ő is kiváló rendőr, de ő nem akar hazudni a világnak, úgyhogy eldönti, elmondja a rendőrkapitánynak, mi a helyzet. Barátja ettől kiakad, és ezt minden áron meg akarja akadályozni. Ám Dino elszánt, és be is megy főnökéhez, de végül csak fizetésemelést kér, főnöke elhajtja.
A csattanó, amitől ez a remekül eljátszott szeretlek-gyüllölek dráma nem sablonos „a kemény pasiknak is lágy a szíve”- sztori, az, hogy a rendőrfőnök mindent tud, de leszarja. Egyébként a film elején is elmondja ezt. Ez talán a legerőteljesebb csapás minden ostoba homofóbnak, és sokkalta többet ér mindenféle jelmezes felvonulásnál. Két igazi férfi szereti egymást, mindenki tudja ezt ( a wc-ben is fel van firkálva), de senkit sem érdekel igazán. Ez a film legerősebb pillanata.
Innentől már csak a többi apró happy endnek kell kialakulnia. Zsuzsi otthagyja a kórházat, és varázsütésre normálisan tud élni. A fiú nem öli meg anyját, viszont barátnőjével eljutnak Mexikóba. Az anya pedig végre magára figyelhet (nem mintha valaha bármi mást csinált volna), és barátnőjével élhetik a korosodó és bohókás nagyasszonyok vidám életét.
Összefoglalva – meleg vonaltól eltekintve – a már tárgyalt Nyugalom kifordított változatát, már-már paródiáját csinálta meg Till Attila első filmjében, amihez alapvetően gratulálunk, mert jól sikerült. Egyedül a két gyerek vonala nem túl erős, de erről a két számomra eddig ismeretlen színész tehet. Gubik Ági bár fazonra teljesen hozza azt a sztereotípiát, amelyet az ember az ilyen menő csajokról gondol, mégis valahogy nem hiteles, kicsit végig mesterkélt. De – ha már a Nyugalommal látok párhuzamot – messze nem olyan rossz, mint Gryllus Dorka. Nagy szerelme Kirillhez (aki miatt végül is összeomlott) nincs kifejtve, sőt valamelyest ellentmondásos is. Zsuzsi akkor kezdi újra érezni magát, amikor legecizi a pasit. De flashekben látszik, már a kapcsolat alatt is voltak pánikrohamai.
Végül a rendőrökkel való találkozás a fordulópont a sorsában: szemtanúja lesz, amint a két szerelmes a maga férfias és durva módján egymásnak szegezi a pisztolyát. Ez kizökkenti az őrület egyre mélyülő kútjából. (Hogy írjak egy szép képzavart is!)
A film jó, érdemes megnézni. A képi világa tényleg roppant műgonddal van kitalálva, látszik, hogy készítője nagyon jártas a vizuális világban. A történet(ek) is jópofá(k). Fájó azonban egyes szálak ügyetlen elvarrása (mint például a teljesen fölösleges szál a mama barátnőjének lányáról és unokájáról), vagy a vígjátéktól idegen túl komoly lelkizés. Persze nem kell mindig hahotázni (nagy röhögésre szinte alig van esély, talán csak a szexshop second hand részlegénél), de a lelkizést szellemesen is meg lehet oldani. (Pl. a már sokszor említett Lesz ez még így se! c. filmben, amikor Jack Nicholson hajnlaban átmegy a szomszédba, és kínai levest esznek. Csak a rendezésnek köszönhető, hogy nem egy tragédiát látunk.)
Azok közé az emberek közé tartozom, akik „a humorban nem ismernek tréfát”, és vallom, a legjobb viccek másképp elmesélve sírásra sarkallnak. De pont az a vicc lényege, hogy annak ellenére nevetünk… Ez a film sok helyen képes erre, de néha nem. Szerencsére előbbiből van több.
Értékelés: 8/10
Az m1-en megválasztották Istvánt. Nagy - nagy meglepetésre a sok amatőr előadó közül emelkedett ki a győztes: egy profi színész. A filmes körökből is ismert Feke Pál.
Ma reggel a Mokka egy ingyenes háborús propaganda-riporttal indított. A stréberségre amúgy is hajlamos Azurák Csaba első vendége Dr. (!) Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Senky Enikő rádióhallgató voltak.
A dolog szépséghibája, hogy Ambrus nem más mint a whiskey-s rabló, vagyis egy bűnöző. Nemcsak ellopta az emberek pénzét, de veszélyeztette is őket. Az, hogy végül egyik rablótámadása során sem sérült meg senki, leginkább szerencse. És még ez a kijelentés is pontosításra szorul: testileg nem sérült senki sem. Mert az talán vitathatatlan, hogy az áldozatokat lelkileg megviselte az attrocitás.