Érettségi

Tegnap reggel örömmel konstatáltam, milyen kevesen vannak a buszon. Elég nehéz éjszakám volt előtte, és még reggel is elég rosszul voltam. Eleve utálom a tömeget, de hogy ebben a hányásközeli állapotban átpasszírozzam magam rajtuk, valahogy nem hiányzot. De szerencsére nem voltak sokan. Csak napközben jöttem rá az okára: érettségi szünet van.

Én mindig nagyon szerettem ezt a pár napot, ez csak a középiskolásokat illeti meg, egyúttal jelzi, jön a nagy megmérettetés. A matekot leszámítva élveztem a saját érettségimet, főleg a szóbelit.

Persze akkor még szó sem volt 480 pontról (a negyede volt a maximum) meg emeltszintről. Utóbbi, úgy tűnik, nem jött be: idén magyarból - és ez az érettségi legkönnyebb tárgya - 83 ezren középszintű érettségit tettek, és csak kb. 2500-an választották az emeltszintet.

Mindig érdekelt, mi az írásbeli feladat. Régebben áttekinthetőbb volt a dolog: három esszé-téma közül kellett a legszimpatikusabbat kiválasztani. Ez persze - minden mostani látszat ellenére :) - hazai pálya volt. Ma azonban már jobban meg kell dolgoznia a jó jegyért.

Valószínűleg a novellaelemzést választottam volna (Petelei István: A könyörületes asszony), de csak azért, mert fontos vizsgán a legegyszerűbbet kell. Ha ez egy évközi dolgozat lett volna, inkább az érvelést írtam volna meg.

Már a matekon is túlvannak a delikvensek. Nem akármilyen érzés volt, amikor vége lett a mateknak. Persze a főiskolán is tanultam, meg a mai munkámban is vannak számok, mégis önmagában az, hogy a geometria hülyeségeivel nem kell többet foglalkozni, isteni volt. El is törtem a körzőmet. Hál' Istennek azóta sem kellett. Pedig már nyolc éve...

Érettlenségi

Továbbra is nézem a tv-s főzőversenyeket. A TV2-n tegnap Puskás Peti, a hangnélküli énekes (Magyarországon ilyen is van!) mutatta meg, mennyire alkalmatlan bármire is.

Az, hogy annak ellenére fölkapták, hogy sem a Megasztár-zsűri, sem a nézők nem találták elég jónak, a nyekergő fickót, a bulvártv sajátos kontraszelekciójából fakad, és engem egyre kevésbé zavar. Az, hogy valaki 25 éves korára nem tanul meg főzni, az fiúknál szokásos, pláne, ha anyuval élnek.

De hogy valaki ennyi idősen se bevásárolni ne tudjon, se a vendégség alapvető lefolyásával sem legyen tisztában, az már szegénységi bizonyítványt érdemel.

Engem persze rettenetesen irritál az ilyen tehetlenkedő butaság, de azon aztán pláne felidegesítem magam, amikor valaki elvállal valamit (jelen esetben, hogy megvendégel négy embert), és még végig sem gondolja.

Az RTL színeiben induló Delhusa Gjon is idióta, és semmi fogalma a főzésről, de legalább megpróbálta, legalább kitett magáért. (Mégha nem aratott nagy sikert.) De Puskás Peti teljesítménye értékelhetetlen. Az egész ember egy nagy nulla.

Hipp - Hopp

Az Index arról számol be, hogy a Kis Vuk ajkai szobrának hátára valaki horogkeresztet festett. Így jár, aki vörös! (Hülye tahók!)

Havas Fábry nyomdokain

Rászoktam Havas önmagáról elnevezett műsorára. Tegnap sajnos a Rippel fivérek nevű erőművész-tesvérpárt hívta meg. A beszélgetés érdektelen volt, de nem is vártam tőle sokat. Két ember, akik képesek egymást egy kézen tartani. Ügyes, de minek? (L. a cirkuszról írt bejegyzést!)

De hogy Havas Henrik szó szerint a nyakukba ugrik, azt nem vártam volna. Már Fábryban is eléggé zavar, hogy mindenféle mutatványokra adja a fejét, de ő viccesember, az kicsit más.

De Havas Henriktől azt várnám, hogy fölteszi a kérdést ezeknek az anakronisztikus figuráknak: tessék mondani, mi ebben a jó? Igaz, azt azért tudakolta, nem lenne-e jobb olimpiai bajnoknak lenni, mint a Rippelékkel egy időben induló Csollány Szilveszternek. De ez annyiban is maradt.

Sok ez a heti öt nap! (Pedig még mindig az egyik legnézhetőbb műsorok egyike.)