Tegnap volt a Föld Napja. Szép dolog tőlünk, hogy megemlékezünk róla. Jó lenne, ha a környezetvédelem (amely valójában az embervédelem globális formája) nem csak pár hippinek titulált egyén vinnyogása lenne, hanem az igazi helyén kezelnék. Vagyis végre nemcsak a tanácsadók unszolására elhadart mondat lenne a sokat kibíró politikusi szájban, hanem a teljes pártprogramot átitató elméleti és gyakorlati alap.

Lehet világvégével riogatni az embereket, mint ahogyan Leonardo di Caprio teszi. Eleinte engem is ezek a rémisztő globális problémák fogtak meg. Viszont mára beláttam, kevés vagyok az üvegházhatás ellen. A mozgalmakban pedig nem hiszek, többségük munkáját (mint például a Greenpeace-ét) kifejezetten kontraproduktívnak tartom.

Amivel meg lehetne ragadni az embereket, az olyasmi, ami a mai embereket is megfogja. A következő generációk emberi jogaiért (például az egészséges környezethez való jogért, amelyet a Magyar Köztársaság Alkotmánya is tartalmaz) küzdeni nemes dolog, de a mai rövidlátó korban túlságosan elvont.

Jó megoldásnak tartom, ha például az egyre szélsőségesebb időjárást vesszük elő. Az is látványos, sőt azt már ma is lehet látni. Ma is veszélyt jelent, és számítani is lehet rá, hogy még jönnek "évszada-viharai".

Sokáig nagy híve voltam a fenntartható fejlődés eszméjének. Az a kompromisszum, amelyet ez az ötlet sugall, elfogadható. Nem ártunk, ha nem muszáj, de egyúttal nem is kell lemondanunk sok kényelmes dologról, melyek, valljuk be, mai életszínvonalunk szerves részét képezik. A fenntartható fejlődés nagyjából egyet jelent mind az egyén, mind a társadalom számára: odafigyelünk arra, mit csinálunk.

Kicsiben: nem szemetelünk, nem öntjük a mosószeres vizet a folyóba, nem égetjük olyan szobákban a villanyt, ahol nem vagyunk, nem fűtjük föl a lakást 28 fokra, mert 20 is bőven elég egy egészséges felnőttnek... Ezek szerintem könnyedén betarthatóak.

Ugyanez igaz az államra (településre, régióra stb.) is. Az állam ügyel arra, hogy a területén élők ne szemeteljenek (hulladékgazdálkodás), ne égessék a lámpákat ok nélkül (bármilyen szép is egy köztéri szökőkút, hajnali háromkor úgysem látja senki) és az energiával is gazdálkodik (pl.: az országgyűlése törvényt alkot, hogy csak az a cég kaphat működési engedélyt, amelyik betartja a határértéket. És ha átlépi, akkor bírságol, majd bezár.)
Az állam tehát bünteti a "rosszakat", viszont akkor jár el a leghelyesebben, ha jutalmazza, ösztönzi a "jókat". A természetbarát termékek előállítóinak adhat adókedvezményt, vagy ingyenes reklámidőt a közszolgálati televízióban.

Magyarországon egyébként annyira nem súlyos a helyzet, mint gondolnánk. Ennek egyik oka ugyan az, hogy nem igazán zajlik ipari termelés, mégis mondjuk ki, a levegőnk, a vízünk és főleg az élővilágunk sokszínűsége egész jó.

Nagy gond viszont a hulladékgazdálkodás és az elavult technológia.
A technológiai hendikepet nehéz behozni. A legnagyobb szennyező (világszerte) a közlekedés. A magyarok imádnak autózni, de érzéseiktől függetlenül is egyre inkább rákényszerülnek, mert a mai közlekedési kormányzat mindet megtesz a tömegközlekedés visszaszorítására, és ész nélkül építi az autópályákat, ahelyett, hogy megfelelő vasúti logisztikai központokon gondolkodna. A baj csak az, hogy az autópálya drága, és annyira gyorsan nem is készül el.
Az ipar még nehezebb kérdés. Nehéz úgy feltételekhez kötni az esetleges új beruházást, amikor igazából nekünk van szükségünk az ilyesmire, mint egy falat kenyérre. Hasonló dilemmával nézett szembe annak idején a román állam Verespatak esetében. A térségnek szüksége volt a vérfrissítésre, de szerencsére végül úgy döntöttek, nem minden áron.

A hulladékgazdálkodás más történet. Elsőször is határozott akaratra lenne szükség. Nem ártana, ha egy hiteles ember (tényleg nem tudom, ki. Talán Sólyom, de ő meg túl természetvédő) meggyőzné az embereket, hogy valamit kell csinálni a szeméttel. Igenis elvárható lenne az államtól, hogy a legjobb nyugati technológiát honosítsa meg Magyarországon is. (Belgiumban és Hollandiában húzóágazat.) Talán gazdaságilag is megérné. Eleinte sok támogatás, sok segítség (például adminisztratív: az engedélyeztetés útvesztőjében egyenes, gyorsított eljárás) és persze konszenzus. (Akárki kormánya alatt megy a dolog, elvárnám a másik oldaltól is azt a bölcsességet, hogy felismeri az ügy fontosságát.)
És persze a lakosság kulturáltabb hozzáállása a kérdéshez. Márpedig fogékonyság van: a szelektív gyűjtők majdnem mindig tele vannak. Talán itt is jó lenne, ha látszódna, valaki koordinálja ezt.

Szóval a környezetvédelem nem ördöngősség, csak mindenkinek a saját portája előtt kellene söprögetnie. Egyébként ez esetben a szörnyű globális problémák is enyhébbek lennének, de legalább is időt nyernénk velük szemben, addig meg hátha kitalálunk más megoldást.