Hazahozhatják a háborús bűnnel vádolt férfit

Zenthai Károly állítólagos bűne nem csekély: a világháború legszörnyűbb évében rendszeresen kínzott, majd megölt egy budapesti zsidó fiatalembert.

Aztán elmenekült Ausztráliába, ahol 80 valahány éves koráig éldegélt. Egészen addig, amíg a Wiesenthal Alapítvány, melynek célkitűzése a lehető legtöbb holokauszt-részvevőt "elkapni", rá nem talált.

Mostanáig ment a huza-vona, mert az ausztrál állam nem akarta kiadni Magyarországnak az idős embert. Most mégis úgy tűnik, sikerült ezt elérni. Zenthai korára és betegségére hivatkozik, hogy ezek miatt nem tud "hazajönni".

Bizonyos bűnök, mint a gyilkosság vagy az állam-, ill. emberiségellenes bűncselekmények nem évülnek el sosem. Az áldozatok és hozzátartozóik indulata és gyűlölete is elfogadható.

Az áldozat családja időt és pénzt nem kímélt, hogy megtalálja ezt az általuk bűnösnek gondolt embert. Kíváncsi lennék, hogy most mit éreznek. Látják ezt az öregembert, aki talán, ha minden igaz, 64 évvel ezelőtt elkövetett egy szörnyű cselekedetet, és most, ennyi idő után bíróság előtt kell felelnie érte.

Tegyük föl, hogy Zenthai tényleg bűnös minden ellene felhozott vádpontban! (Mert abba még belegondolni is iszonyatos, mi van, ha tévednek vele kapcsolatban.) Húsz éves volt, amikor az eset történt. Valószínűleg egész életére rányomta a bélyegét ez a tett. Először is el kellett menekülnie Magyarországról. Valószínűleg egész életében érezte azt a félelmet, hogy egyszer felismerik, talán elkapják és felelnie kell mindenért.

Viszont ez a rettegés idővel egyre enyhébb üldözési mániává törpült. Az ausztrálok nem a háborús bűnöst látták Zenthaiban, csak egy átlagos kelet-európai bevándorló (messziről jött ember) volt. Családot alapított, dolgozgatott, normális élete volt.

Az áldozat családjában viszont egész végig ott égett a tehetetlen düh tüze. 64 év sem volt elég a felejtésre, mert vannak dolgok, amiket nem lehet elfelejteni. Nyilván ők is élték a hétköznapi életüket, ők is alapítottak családot, nekik is voltak boldog napjaik. De a megmagyarázhatatlan árnya sosem hagyta őket nyugodni.

Sok-sok év után az erre specializálódott szervezet segítsége révén megtalálták a bűnöst. Követelésük jogos, és alapvetően civilizált is: bíróság döntsön Zenthairól! (Mert megtehetnék akár azt is, hogy az öregember címét ismerve ráállítanak egy bérgyilkost például.) De nem! Ők az igazságszolgáltatásra bízzák az ügyet.

Sajnos kötve hiszem, hogy Zenthai (amennyiben bűnös) elítélése, esetleges börtönbüntetése megnyugtatná az áldozat családját. És őszintén: mire lenne az jó, ha egy meglehetősen idős embert egy 64 évvel ezelőtti dologért megbüntetnénk. Naivitás azt hinni, hogy ez a társadalom igazságérzetét, vagy akár igazságszolgáltatásba vetett hitét növelné. A szélsőségesen gondolkodóknak viszont jó ürügyet adna arra, hogy mártírt faragjanak egy közönséges gyilkosból, aki a barna mocsok uralmán felbátorodva kiélte legalantasabb ösztöneit. (Ismétlem, abból indulok ki gondolati szinten, hogy Zenthai bűnös.)

Mert az egész történetnek egyetlen tanulsága van: az, hogy az ilyen gyilkos eszmék mindenkinek ártanak. Nemcsak az áldozatoknak (persze főleg nekik), de azoknak is, akik a másik oldalon álltak. Nincs semmilyen mentség a gyilkosságra. Mégis, aki részt vett benne (és nem őrült, márpedig a többség biztos nem volt az, legfeljebb manipulált), egész életében nem szabadult a magához térés után a tettének súlyától. (Minden egyes visszaemlékezésben ez olvasható.) Zenthaival, aki csak lehet, hogy bűnös, mit tesz? Vajon mekkora diadala lesz az igazságnak, ha esetleg majd a bizonyítottan bűnös Zenthai 88 évesen börtönbe vonul, esetleg élete végéig?

Vannak kérdések, amire nem lehetséges válaszolni... (Vagy talán nem illik.)