Kaltenberg - Bajor Királyi Söröző - étteremkritika

A hét elején nagy társasággal voltam hivatalos egykori törzshelyünkre, a Kaltenbergbe. Rég jártunk ott, most már értem, miért.

A dolog részünkről rögtön teljesíthetetlen kérések sorával indult: volt, aki a hűvös napon jég nélkül kérte volna az üdítőjét (nem jött össze), mások meg egyenesen forró vizet szerettek volna teájukhoz (szubjektív dolog ez: a pincér szerint forró volt az, ám a díváskodó filter vonakodott feloldódni benne), egyesek egyenesen zsíros kenyeret ettek volna a sör mellé. Az nincs. Igaz, ez a bonyolult fogás az étlapon se szerepelt. Volt, aki nem olyan levest kapott, mint amilyet kért, ellenben igazságosan egységes 30 percet kellet várni egy-egy sörre.

Az már csak részletkérdés, hogy a házi készítésű sörperec, ill. pogácsa este hatra elfogyott, majd másnap reggel újat sütnek... E sorok szerzője itt döntötte el, semmit sem fogyaszt ezen a helyen a már megrendelt vörösboron kívül. Azt sem adták olcsón: egy pohár borért és a kísérő vízért (ami jobb helyeken jár) 1100 Ft-ot kértek. A wordből nyomtatott, szűkszavú itallap csak az est végén került hozzánk, máskülönben egy 500 forintos (3 dl) gyömbérrel beértem volna.

Éppen ezért az ételekről csak annyit tudok nyilatkozni, hogy az adagok - különösen az árhoz képest - megelehetősen aprócskák. Csöncsön barátom (pontilyen.blog.hu) gazdag, tarjás lencseleves címén egy félig megtöltött leveses csészét kapott, a húst meg hozzáképzelte. Igaz, a leves állítólag így sem volt rossz. Kár, hogy 70 perc alatt érkezett meg.

Mert a kiszolgálás kritikán aluli volt. A pincérek hanyagul néztek ki, illedelmességük a tolakodóan (mű)alázatostól a bénán jópofáskodón át a nyíltan vendéggyűlölőig terjedt. Ha valaki egyszer tényfeltáró riportot akar készíteni a felszolgálói hibákról, terepgyakorlatnak elég lesz elmenni a Kaltenbergbe. Ha a vendég magyar, és nem rendel egymaga 10.000 Ft fölött, akkor emberszámba sem fogják venni, örüljön, hogy nem rúgják ki páros lábbal.

Nyilvánvaló, hogy tulajdonos- és/vagy menedzsmentváltás történt, mert a Kaltenberg régebben igazi jollyjoker volt: tisztességes pénzért tisztességes szolgáltatás. Mára pedig trehányság, udvariatlanság, nyerészkedés a jellemző. A magát alaptalanul királyinak nevező hely a tájékozatlan külföldi turistacsoportok kifosztásából él. Megteheti: a (régi) híre még mindig vonzóvá teszi, japán turisták esetén meg visszatérő vendégekről beszélni érdekes is volna. Az a pár magyar, aki szaros sörpereccel akarja az étterem szemét kiszúrni, hogy a melegben ülhessen, meg ne is jöjjön. Ezt aztán azzal is megerősítették, hogy a mi termünkben nem is nagyon fűtöttek.

Néhány nyalánkság: Bajor Királyi Sörözőnek nevezik magukat, de egy cigányzenekarnak látszó valami játszik szúrágta, utoljára a rendszerváltás környékén felhangolt hangszereken mindenfélét. Sajnos hozzánk is bejöttek. Szomorú volt.

Feltálaltak egy közepesen kellemes tortát is. Ezen az exponált, nagy múlt (jövőre 25 éves) étteremben a főpincér nem tud tortát szeletelni, vagy nem akart ezeknek a csóróknak itt figurázni, úgyhogy a tortaszelet szabad értelmezéseit kaptuk, szörnyű spraytejszínhabbal alaposan lefújva.

Fizetéskor nemcsak alaposan megvárakoztattak, de még ránk is mordult a nem a mosolygástól ráncos kasszásnő, mert nem mondtuk be azonnal, hogy melyik különteremből jövünk. Háta mögött kis réztáblán: I. kategóriába sorolt hely. De akkor ez már nem tévesztett meg: ez kizárólag az árra vonatkozott.

Szégyelljék magukat!

Értékelés
Duchemin - skála: fél *

Képünk nem a felszolgálót ábrázolja, hanem annak spinter unokabátyját.

Az év végéhez közeledve arra kérem az olvasókat, válasszák ki az elmúlt 12 hónap legtetszetősebb írását.

Természetesen az idei termést áttekinteni kissé nehézkes volna, még én sem, aki ezeket elkövette, sem emlékszem az összesre. Ezért segítaségképpen jelöltem párat, amelyet arra érdemesnek tartok, hogy esetleg végül mint a blog első teljes évének legjobbja legyen.

Íme a jelöltek:

Január: http://recklamal.blog.hu/2009/01/28/barati_kor

Február: http://recklamal.blog.hu/2009/02/15/kicsit_savanyu

Március: http://recklamal.blog.hu/2009/03/30/saviour_of_the_universe

Április: http://recklamal.blog.hu/2009/04/05/a_parttal

Május: http://recklamal.blog.hu/2009/05/05/le_a_comedy_centrallal

Június: http://recklamal.blog.hu/2009/06/22/sentimento_naplemento

Július: http://recklamal.blog.hu/2009/07/07/michael_elt_michael_el_michael_elni_fog

Augusztus: http://recklamal.blog.hu/2009/08/15/100_ev_2

Szeptember: http://recklamal.blog.hu/2009/09/10/lazalom_3

Október: http://recklamal.blog.hu/2009/10/02/megszunhet_a_kettannyelvu_oktatas

November: http://recklamal.blog.hu/2009/11/30/szappanopera_top_5

December: http://recklamal.blog.hu/2009/12/08/mar_a_lista_is_rossz

Ha valaki nem elégedett ezzel a listával, kommentben szívesen látjuk a kedvencét.

A szavazást és természetesen mindenek előtt az olvasást köszönjük!

Minden évben nézni szoktuk az éjféli mise közvetítését a tévében. A hivatalos indoklás szerint azért, hogy a szemfüles kameramannok által kiszúrt éppen elbóbiskoló vagy hülye arcot vágó embereken röhögjünk.

Az éjféli mise ugyanis a legképmutatóbb dolgok egyike, amely a világon létezik. Azok mennek olyankor többnyire templomba, akik ugyan normál vasárnap reggeleken inkább alszanak, de annyira azért vallásosnak tartják magukat, hogy karácsonykor átadják magukat az áhítatnak. Természetesen nem áll rendelkezésemre reprezentatív felmérés, de valószínűsítem a karácsonyi keresztények és a házukat 70.000 wattos világítókapacitású égősorokkal agyonaggató konzumidióták közös halmaza igen nagy.

Szóval rajtuk szeretünk nevetni.

Engem ezentúl még a pap beszéde is érdekel. Hátha idén mond valamit... Olyan jó lenne, ha egyszer mondana valamit, aminek egy kicsit több értelme van a szokásosnál. A mai katolikus gondolatsort a frusztráció szinte mindig áthatja. Szinte még sosem hallottam olyan beszédet, ami ne egyfajta visszafogott undorral ítélte volna meg a mai világot. A szószékről, úgy látszik, csak lenézéssel lehet beszélni. Természetesen a szeretet nevében.

Persze semmi csodálatos nincs abban, hogy a katolikus egyház, ez az anakronisztikus monstrum, kényelmetlenül érzi magát ebben a mai, világi világban, amikor az emberek mást is gondolhatnak, vagy akár semmit. És egyáltalán nem is akarom elvitatni egy paptól azt, hogy rosszallja, ha a számára legbecsesebb értékek másoknak nem sokat jelentenek. A kereszténység meg van verve a dogmával, másképp gondolkodni eleve bűn. Sajnos.

Mert nem ártana néha. Legalább pici dolgokban. Például itt van ez az éjféli mise. Tudom, hogy egyházon belül a húsvét fontosabb ünnep, de a karácsony jelentősége össztársadalmilag nagyobb. Mit is ünneplünk ilyenkor? A Megváltó eljövetelét. Ez egy örömünnep, Isten létének tagadhatatlan bizonyítéka, maga a csoda!

És mi történik a templomban? Monoton beszéd a csúnya, lelketlen vilgáról. Bűntudat és ostya.

Nem az amerikai filmeken látott hiperaktív, gospellel fűszerezett jókedvet vágyom én. Az talán még jobban taszít. Csak, hogy legalább ilyenkor pozitív dolgokról beszéljenek. Legalább ilyenkor mondja el a pap, mennyire szép a világ - a rossz ellenére - mennyire értékes az élet, mennyi boldogság éri az embert. Na jó legyen! A keresztény embert. Nyugodjatok meg, emberek, megszületett Jézus, és ez jó!

Sajnos azonban idén is csalódnom kellett, mert mi katolikusok ünnepelni is csak szomorúan tudunk. Én ezért nem járok misére, éjfélire sem.

Tudom, hogy elcsépelt, és hogy már hetvenezerszer hallottuk, de akkor sem tudok jobbat... 

A Wham! utolsó igazán nagy slágere, a Last Christmas a legújabb kor Kiskarácsony, nagykarácsonya. Kivétel nélkül mindenki ismeri, leválaszthatatlanul eggyé vált az ünneppel. Utálhatjuk persze, de akkor is audiális fenyőillat marad.

George Michael és Andrew Ridgely ugyanis ráéreztek a karácsonyi ünneplés lényegére: a giccsre. Mert a karásony sok egyéb mellett a giccs ünnepe is. Soha máskor nincs akkora létjogosultsága a csillogó - villogó bizbazoknak, mint ilyenkor. Az emberek önmagukat és egymást hajszolják ilyenkor bele ebbe a gyermekien tarka és pont ezért nem valós vilgba. A karácsony a mese ünnepe is. Vallásosabban vagy fennköltebben kifejezve a csodáé.

Zsörtölődöm persze én is, mert a sokan túlzásba viszik, hajhásszák a csodát, de azért nekem is megvannak a magam rituáléi. Bár elég szomorú - most nem kifejtendő - indítattásból tíz évvel ezelőtt indultam először szentestei sétámra. Olyankor tényleg kihaltak az utcák, tényleg nincs senki és semmi. A csend, amely az én ízlésem szerint a legjobban kifejezi a karácsony szellemét, olyankor tökéletes. A jóslatok szerint idén akkora talán már vége lesz ennek a farkasordító időszaknak (most is szakad a hó, de mivel nem megyek sehova, jelenleg nem zavar; próbálom a látványát élevezni), és mehetek egy kört.

A karácsony a magányosság ellensége is. Egyedl nincs értelme ünnepelni, legfeljebb csak megemlékezni róla. Ilyenkor föl lehet mérni - úgyis közelít az év végi leltár - hol is van az ember a világban, számít-e, és ha igen, kinek. Nem az ajándékok miatt, aki elmúlt tíz éves, jobban izgul amiatt, amit ad, mint amit kap. Sokkal inkább az apró gesztusok szintjén. Ezért sérelmes számomra, hogy egyébként szeretett munkahelyemen képtelenség a karácsonyi partyt összehozni. A munkások sajnos túlságosan anyagiasak, és semmi belátás nincs bennük. Idén, mikor először felvetettük a dolgot, kellemetlen csenddel fogadták az ötletet. Aztán arra hajlandóak lettek volna, hogy - szigorúan munkaidőben - a tárgyalóban együnk közösen egy-egy pizzát. De amikor kiderült, hogy önköltséges a buli, elálltak tőle. Kár, hogy azért nem tellik rá, mert folyton reklamációkba ütközünk, melynek elsőszámú felelősei ők...

Szóval szívesen részt vennék egyszer egy igazi karácsonyi partyn. Jobb híján a barátaimmal csinálunk valami ilyesmit a karácsony előtti hetekben. Idén - sajnos nem teljes létszámban - gondoltunk egy merészet, és a balatonfüredi Balaton Étteremben ültünk le egy kellemes ebéd erejéig. Ezüst vasárnap a Balatonnál már esett a hó, igaz, nagy pelyhekben, és ahhoz is meleg volt, hogy megmaradjon. De azért nem volt semmi a kellemes, tiszta meleg libamájgombócos húslevest kanalazgatni, az ablakon át a sűrű hósesést, hátterében pedig a Tagore sétány lánckorlátjain túl a Balaton kékesszürke vizét. Aznap 4,1 °-os volt. Aztán mire a parkolóban álló kocsinkhoz ballagtunk, sötét lett, és a nyáron alkonyatok párájában nyüzsgő sétányon most csak a nagy pelyhek kavarogtak a gázlámpák narancssárga fényében. Mint egy álom.

Nem véletlenül mondtam, ilyenkor az ember rendkívül fogékony és elnéző lesz a giccs iránt.

Boldog karácsonyt!

Azt szoktuk mondani, hogy két képkockából, hang nélkül meg tudjuk mondani, ha egy klip magyar. Ez általában pejoratív megállapítás.

A most prezentált videóra is igaz, hogy rögtön látszik, Magyarországon készült. De ebben az esetben megemeljük a kalapunkat a készítők előtt: nemcsak magyar viszonylatban (az nem lenne nagy szám), hanem nemzetköziben is kiemelkedően ötletes, és szerencsére a megvalósítás is hibátlan. Kíváncsi lennék, mennyibe került.

Továbbra is tartja magát az axióma, hogy a jó kliphez feltétlenül kell egy jó szám is.

A frivol kalauznő szerepében Péterfy Bori, zenél a Love Band.

Dysontól érekzett egy döbbent sms tegnap este, gondolom, a híreket nézte. Ellopták az auschitzi haláltábor hírhedt feliratát: Arbeit macht frei.

Elgondolkodtam, ki lehetett a tettes. Először az érintettek környékén nézzünk körül!

Nem tartom túl valószínűnek, hogy az áldozatok vagy azok leszármazottai tették volna. Gondolom, akinek egyszer - akár csak közvetve - köze volt azokhoz a szörnyeteg időkhöz, az nem akar rá emlékezni. Legalábbis nem abban a formában, hogy a hátsó kertbe kiteszik ezt a pokolian cinikus feliratot.

Bár valamilyen zsidó szervezet antiszemitákra tippelt, és ez hihetőbb is, mint az előző csoport, őket is kizárnám. A modern antiszemita rejtőzködik, álcázza magát. Egyrészt demokratát játszik - nem túlságosan nagy hitellel. Másrészt pedig - ha valamilyen elmebaj folytán - Hitlerék szellemi követőjének tartja magát, mindenekelőtt tagadja a holokausztot. Mintha a Harmadik Birodalom holokauszt nélkül annyira pozitív lenne... Az egykori SS-eseket azért lehet kizárni, mert ma már aggastyánok, ráadásul általában annyira gerincesek, hogy az elmúlt 65 évet a múltuk elrejtésével töltötték. Bolondok lennének a bűntett színhelyére visszamenni, hogy aztán ott esetleg lebukjanak.
A maiak meg pont azért, mert még annyi tisztesség sem szorult beléjük, hogy legalább fölvállalnák a szellemi rokonságot, vagy - főleg önmaguk előtt - beismernék, azért a hitleri Németország a történelem egyik legtorzabb állama volt, próbálják elbagatellizálni a történteket. Nekik szintén nem érdemes Auschwitzot nagyon pedzegetni, mert ez a lengyel város ennek a jóvátehetetlen bűnnek a szimbóluma.

Vagyis nem marad más, minthogy sima őrültek voltak, eszeveszett bolondok. Azt gondolták, jó poén lesz, jól odab*szbnak egyet a világnak! Tényleg a hülyeség az emberiség legnagyobb ellensége! 

Szögezzük le, nekem is forog a gyomrom az összes harcászati machinációtól, a NATO diktátumaitól, és természetesen minden katonai tevékenységet károsnak tartok. De sajnos a jogállam attól jogállam, hogy a jogerős bírói döntéseket betartják.

Páva Zsolt, aki képes volt arra a bravúrra, hogy Pécset megkaparintotta a harmatgyenge szocik kezéből, most a Tubest védi. Ráadásul a saját testével, ami szép nagyon, pláne ebben a hidegben, de a hatásosabb lépés mégis az volt, amikor kitettek egy sorompót hatalmukkal erősen visszaélve. A lokátorállomás építési munkálatai ezen a héten kezdődtek volna. A területet a kivitelező nem tudja azonban megközelíteni a tiltakozók miatt.

Lassan hozzászokom, Magyarországon szelektív jogrendszer működik, mindig az a jogszabály érvényes, ami a pillanatnyi érdekeknek kedvez. Mégis alapvetően felháborít, hogy egy polgármester fogja magát, a tiltakozás élére áll, és nem idegenkedik a jogtalanságoktól sem. Mivel még friss polgármester, súgok neki valamit: ez a poszt már nem olyan kellemesen felelőtlen, mint a majdnem örökös ellenzékiség. Most már az a munka lényege, hogy az ember egy várost irányít a magyar jogszabályok értelmében. Természetesen joga van a véleményét elmondania, sőt, jogi keretek között mindent bevethet, ill. lobbizhat, amíg csak bírja. De az elfogadhatatlan, hogy itt játssza a független forradalmárt, és nemcsak támogatja ezt a polgári engedetlenségi mozgalmat, hanem egyenesen a vezéralakjává válik.

Az meg, hogy Szili Katalin, akit Páva a sárga földig lejáratott alig fél éve, szintén ott páváskodik a vártán, egyenesen visszataszító. Számomra csupán annak a bizonyítéka, hogy a szocialista politikus nem véletlenül közkedvelt a fideszesek körében is...

Mert ez az akció csak mellékesen szól a természetvédelemről és a lakosság érdekeiről. Szerintem még csak nem is a telekárak fontosak. Itt egy igazi populista kiskirály újabb nyilvános szereplését látjuk. El kell ismernem, ügyesen csinálja. Mert ki ne állna mellé a józan ész alapján? Az első látványos, nemzetköti hullámokat is verő akcióját ki ne támogatta volna? A lopkodó, terpeszkedő franciák rövid úton történő kiebrudalása egyedülálló elégtétel volt a privatizáció miatt megrövidített magyar ember szemében. A dolgoknak azonban mégsem ez az elintézési módja.
Ahogy a lokátorellenes mozgalom célját is csak támogatni lehet. Ki akar egy ilyen gyanús objektumot a szomszédjába? Ki tudja, valójában mire fogják használni? Biztos, hogy semmilyen élettani hatása nincs? És az sem utolsó szempont, hogy egy támadás esetén kiváló célpont.

Csakhogy egy polgármesternek nem így kell megoldania a problémát. Az meg tényleg egy vicc, hogy szerencsétlen, népszerűséghajhászó Szili még asszisztál is ehhez.

Talán azonban ez az ellenzéki hév lelohad nemsokára, amikor Orbán honvédelmi minisztere ül majd a NATÓ-val szemben. Ha egy kicsit korábban kerül Páva Zsolt a pécsi polgámesteri székbe, talán még a Pécsi Köztársaság kikiáltását is megértük volna.

Tegnap este megnéztem egyik kedvenc műsorom, a Szempont, utolsó adását. A Magyar Televízió 2010-től már nem tart igényt erre az igazán igényes, értelmes háttérműsorra.

Ha jobban belegondol az ember, jogos is ez a döntés. Minek fenntartani a köztévé szinte egyetlen olyan műsorát, amelyre még kíváncsiak is az emberek? Életem nagy részében a közszolgálatiság kifejezés a gyenge színvonalat és az unalmas, öncélú baromságokat jelentette, természetesen a háttérben alig vagy egyáltalán nem leplezett pártpolitikai kézivezérléssel. Érthető, hogy egy szellemes riportokkal, végiggondolt struktúrával és kellően objektív látásmóddal rendelkező műsor ebbe a koncepcióba nem fért bele.

De persze a pénz beszélt most is! Az nem járja, hogy gazdasági válság zimankós idején a riporterek riportkészítés címén százezret autózzanak, másik százezret meg eldorbézoljanak szabolcsi falvak luxuspanzióiban vagy - teszem azt - a miskolci, hat csillagos Hotel Avas királyi lakosztályában. Mindezt ráadásul havonta.

Más cégeknél, pl. egy bizonyos fővárosi tömegközlekedési cégnél ennyi pénzért egy vezető beosztású munkatárs akár egy - másfél percig is hajlandó az irodájában tartózkodni. De belátjuk, meg kell húzni a nadrágszíjat, a Szempontnak távoznia kell. Csak észreveszi magát a kormány, hogy mekkora bakot lőtt ezzel a spórolósdival, ha az egyik zászlóshajó eltűnik. Végtére is Bajnai Gordon személyesen ígérte meg, ha a köztévé bebizonyítja, hogy képes takarékosan működni, akkor még csurranhat - cseppenhet valamicske. Hát íme! Itt a bizonyíték! A legjobb műsorunkat is feláldozzuk annak érdekében, hogy...

Miért is kell akkor a MTV-t fenntartani, ha a jó műsorok eltünedeznek? Gondolom, a mai felfogás szerint jobban szolgálják a közt a Sztársáv erőltetett beszélgetései, vagy Szulák Andrea mélyen emberi csevejei délutánonként, nem is beszélve a leradírozhatatlan csodáról, az Önök kértékről. Hátha van még olyan ebben az országban, aki nem halotta Alfonsót Die kleinen Vögelt énekelni, vagy aki sehol máshol nem tudja Shakira (relatíve) új klipjét megnézni, csak ebben a zombimúzeumban.

Amúgy az MTV archívumára a trónbitorló szemét csodás Comedy Central is rátalált, amely méltó követője a köztévé műsorpolitikájának: fennállása óta ugyanaz az 5 - 10 műsor cirkulál rajta. De - mivel még sosem láttuk eleddig - majd Hofi is lesz. Nem vagyok az a kimondott Hofi-rajongó, kicsit túlhype-olt figurának tartom, de még így is abszolút méltatlannak, hogy Hofélia feje fölött ott virítson a műanyag, futószalagon, tudományos kiszámítottsággal gyártott, izzadságszagú humor jelképe, a Comedy Central logója.

Hogy jön ez ide? (Leszámítva, hogy nekem külön élvezet a CC gagyi hátsójába belerúgni?) Úgy, hogy a Magyar Televíziónak még mindig van a szememben nimbusza. Még mindg minőséget jelent. A tévémen az 1-es csatornahelyen még mindig az 1-es van beállítva. Örömmel tapasztaltam, hogy a közszolgálati tévé képes szembemenni az ún. kereskedelmi trendekkel, és igenis megenged magának olyan műsorokat, amelyeket biztos nem fog 2 millió ember megnézni. És ez így van jól!

Elvárom tehát, hogy ezt a színvonalat tartsa az a tévé, amelyik deklaráltan nem a puszták népének szól, az ő ízlésüket úgyis kiszolgálja más, kivételesen nekem is készítsen hát műsort. A Szempont az egyik olyan volt, amelyért érdemes  bekapcsolni a tévét, leállítása ostobaság, indokolatlan, bár visszaütni nem fog. Akkor sem történt semmi, amikor az A lá carte-nak vége lett egyik napról a másikra.

Addig is nézzük Weiszer Alindát a Zárórában! Csak nehogy aztán valamelyik okosnak feltűnjön, hogy Alinda minden este más pulóverben üldögél a stúdióban, és leállítsa ezt az esztelen pazarlást!

Bár balzsamosnak nem nevezném a mostani estéket, de a karácsony csodája épp elég romantikus ahhoz, hogy évődjünk egy cseppet, nemde?

Mai címlapsztori, hogy Liptai Claudia egykori színésznő, ma főállású magamutogató és a Gyurcsány-kormány egyik szóvivője egymásra találtak. Örül az ember szíve, mert ez a románc bizony a mennyben kötetett, keresve sem lehetne találni két ennyire összeillő embert.

Persze első ránézésre az ember - én is - meghökken. Azért Daróczi Dávidot ennél igényesebbnek gondolná az ember, ahogy Claudiát is jobban el tudja képzelni egy olyan bővérű plüssmackó karjaiban, mint az előző delikvens. De a körülményeket elemezgetve, rájöttem, tényleg a zsák és a folt tipikus esete áll fönn.

Az első számú közös szenvedély a pénz. Fölösleges lenne tagadni, mindketten nagy rajongói a gazdagságnak.

Liptai, akit én mindig is egy kimondottan szexis nőnek tartottam, nemrég lesüllyedt a luxusprostik szintjére. Egész pontosan a képmutató luxusprostikéra, hiszen az ún. nyuszis magazinban szereplő pénzért meztelenkedő nők kérik ki a maguknak ezt a címet a legjobban. Bár Claudia ár-fekvése az átlagosnál magasabb volt a hírek szerint, többet is kellett elviselnie, t.i. ezt a vonzó nőt annyian undorítózták le, mint talán senki mást. Kell-e alaposabb bizonyíték, mint az, hogy valaki hagyja magát pocskondiázni fél éve rongyos három millióért? Mert az összeg lábszéttevésért sok, ledegradálódásért viszont kevés. De aki a megszállottja, az nyilván nem hagy ki egyetlen alkalmat sem.

Daróczi Dávid hamar feledni tudta, hogy egy magát szocialistának nevező kormány szóvivőjeként vált ismertté. Azóta az általa alapított cég végzi ugyanis annak a gusztustalan cégnek a kommunikációját, amely számos szerencsétlen hülyeségét kihasználva sok-sok pénzt tett zsebre uzsorakölcsöneivel. Persze Daróczi mossa kezeit, ő akárkit képes képviselni, és különben sem politikus.

Szintén együttes hobbi a kínos médiaszereplés annak dacára, hogy profik. Claudia nagyon régóta van jelen a magyar képernyőn. Annak idején a rossz emlékű Csíííz!!! c. műsorban volt rettenetes, bár abban nem is nagyon lehetett volna más. Azóta 12 cm-es tűsarkúban menetelt végig a Big Brother-ön, saját talk showján és 2004 óta a Mokkán. (Utóbbi eleinte remek volt!) Ez predesztinálta őkelmét néhány igazán olcsó tévés balhéra: (megrendezett) paprazziverés és könnyes vallomások a nehéz gyermekkorról természetesen nem hiányozhattak. A korona mégis a már említett ruhátlan fotózkodás, és az erre való büszkeség.

Daróczi repertoárja messze nem ilyen színes, de a hülyeségből erényt kovácsolásban ő sem sokkal rosszabb. A szociális népszavazás estéjén ugyanis Daróczi az MSZP-nél töltötte az idejét. Holott nem a párt, hanem a kormány szóvivője volt. Amikor erre rákérdeztek, csak nagyon gyenge hebegésre futotta, aminél azért egy független kommunikációs szakembertől sokkal többet vár az ember. A szóvivő hazudhat, sőt ez a dolga, de akkor viszont legyen benne elsőrangú!

A párkapcsolatokról kialakított véleménye is összecseng a két szerelmesnek. A legfontosabb, hogy minél többen értesüljenek róla. Így fordulhat elő, hogy egy komoly szakember rózsacsokrokról és bécsi kiruccanásokról nyilatkozik ahelyett, hogy egyszerűen ne állna szóba valamelyik ócska bulvárlap riporterével.

Claudia nyilván szintén alig várja, hogy a Story és/ vagy a Best végre lehozza azokat a fotókat, amelyen Esmeraldát megszégyenítő hitelességgel és természetességgel mosolyognak spontán egymásra a Mariahilfer Straßén végiglejtve. Bár én egy síelős tematikát is el tudok képzelni, úgy képzelik a marinénik a gazdagokat télen. A hölgy szemérmessége amúgy is legendás, szóval egy-két éven belül lesz még rózsák háborúja majdnem-politikus főszereplővel.

Szóval beragyogja ez a történet az adventet. Melegség önti el a kis lelkemet, ha arra gondolok, hogy egyes emberekben a pénz-és szereplési vágy hogy viaskodik egymással.

Szeretnék egy számot küldeni annak a kedves, francia biztosítótársaságnak, akikkel én is majdnem szerződtem.

Közvetítőn keresztül jutottam ehhez a noname biztosítóhoz, amely Magyarországon jövedelem-kiesési biztosítása révén vált ismertté. A szerződést is megkötöttem velük, de a közvetítők bénasága és bunkósága miatt végül érvénytelenné vált a megállapodás. (Nem bírták kivárni a becsatolandó mellékleteket.) Szerencsére.

Az ACE Biztosító jövedelem-kiesési biztosítással foglalkozó üzletága ugyanis elhagyja Magyarországot, mert a velük szerződött 5000 emberből több mint 500-an, vagyis 10% fölött, vesztették el az állásukat. Így már nem éri meg a biztosítónak. Úgy látszik, ezek is csak beszedni szeretik a pénzt, de fizetni már nem nagyon akaródzik. Tisztességtelen magatartásnak tartom ezt. Biztosítást ugyanis nem jó kedvében köt az ember, egyfajta szükséges rossz ez. Ki a fene fizetne ki sok-sok pénzt a semmiért? Pont azért fizet az ember, hogyha mégis bekövetkezik az elkerülni remélt esemény, akkor legyen valami kapaszkodó.

A biztosítónak persze ebben az az üzlet, hogy az ilyen események lényegesen kisebb számban fordulnak elő, mint ahányan biztosítást kötnek. Továbbá viszonylag szabad kézzel határozhatják meg a feltételeket. Ezért érzi úgy magát például a nagy értékű életbiztosítást kötni kívánó ember, mint egy féllábú meleg zsidó, aki be akar lépni az Árja Atléták Klubjába. Olyan fifikásan van meghatározva, mely esetekben nem érvényes a biztosítás, hogy már az elkedvetleníti az embert. De be kell látni, még így is jobban megéri, mint teljesen kiszolgáltatottan és védtelenül csak reménykedni, soha semmi rossz sem fog történni.

Ebbe a - nevezzük így - körültekintő, óvatos rendszerbe viszont az nem fér bele, hogy amikor már nem annyira jó üzlet egy biztosítási termék, akkor egyszerűen kiszáll belőle a biztosító cég, és átadja az ezen a téren teljesen tapasztalatlan másik cégnek. Az nem megy, hogy egy egyedülálló szolgáltatással sok-sok ügyfelet toborzunk, aztán, ha túl sokan élnek a lehetőséggel, akkor lelépünk. Ez a kockázata a biztosítónak, néha ők is bukhatnak.
Engem már az kissé fölháborított, hogy ez a termék nem érvényes csoportos leépítésre, hiszen a válság pont ezzel fenyegeti a legjobban a munkavállalókat. Emiatt futott föl ez az üzlet. Akkor most tessék a következményeket is viselni! Ez nem etikai kérdés csupán, hanem ez a munkájuk, erre vállalkoztak. Az a minimum, hogy ezt teljesítik.

Szóval szóljon most George Harrison szerzeménye a legendás Fehér Albumról, a Piggies! Utána kibújok a Che Guevara pólómból.

Előzmény:  http://recklamal.blog.hu/2009/10/25/hiaba_konyokolsz

Végre tanult valamit az MSZP! Pedig ők az a gyülekezet, akikről az ember a legkevésbé feltételezne ilyesmit. Sajnos azonban a párt most pont azt leste el a Fidesztől, amely miatt az már kétszer is elbukott. Ez pedig a személyzeti politika.

Lendvai Ildikó sokat sejtetően elmondta, a lista első 20 helyén azok találhatóak, akik a párt 2010-es arcát alkotják. Vegyes társaság.

Érdekes gondolat egy senkit állítani a lista élére. Nem pejoratív meghatározás ez, egyszerűen semmi sem jut eszembe Mesterházy kapcsán. Fiatal, menedzserkülsejű, gyorsan beszél, nem sokat mond, személyes ambíciók fűtik, és ezekre büszke is. Ő lenne a modern szociáldemokrácia megtestesülése Magyarországon?

Mesterházy Attila egyöntetű jelölése után nem is igazán meglepő, hogy Gyurcsány Ferenc épp csak lemaradt a dobogóról. Gyurcsány legalább egy karakter, róla sok minden beugrik...

Többek között az, hogy az ő kormányzásánál talán nem volt rosszabb. Egyrészt amiatt a cirkusz miatt, amely az őszödi beszéd után kitört, és azóta is virágzik. A Gyurcsány és bandája által oly szívesen megidézett szélsőjobbos szellemet pont az ő viselkedése eresztette ki a palackból, és hízlalta akkorára, hogy jövő tavasszal talán még az MSZP-t is megelőzi a Jobbik. (Amit én ugyan nem tartok valószínűnek, de nem lehetetlen.)

Másrészt a Gyurcsány-kabinet húzta az időt, és kommunikált ahelyett, hogy valamit, bármit is tett volna.

Mert ha sok károkozás ellenére Gyurcsány valahogy még ma is népszerű lenne, még belátnám. De a pártot is ő amortizálta le, elsősorban azzal, hogy nem mondott le. 

Éppen ezért volt nevetséges a szörnyen ostoba Szili Katalin hisztis akciója. Ha Gyurcsány negyedik a listán, akkor ő nem akar rajta lenni. Kit érdekel? Kit vonz Szili? Egy jobboldali nem szavazna rá sosem, mert mégiscsak mszp-s. Hiába szereti exponálni magát olyan kérdésekben, mint az egyházak és a határon túliak ügye. Talán elismerik Szilit mint az egyetlen tisztességes baloldalit (A balfóbiás lelküket megnyugtatandó, mennyire toleránsak már!), ha van jobbos jelölt is, akkor ez mit sem ér. A pécsi választási fiaskó óta pontosan tudjuk, egy percig sem haboznak a jobboldali lapoknál, ha élesedik a helyzet, minden további nélkül lejáratják. A baloldaliak meg már többször is kiábrándulhattak belőle, hiszen az ő erőszakos karrierizmusa miatt kapták meg a nyakukba Sólyom Lászlót; de az is ízléses volt, hogy saját sikertelenségét a pártjára fogta.

Szili mostani, sértődött reakciója csak árt a pártnak. Bár az MSZP mindig szerette kuszaságát, szervezetlenségét fennkölten párton belüli demokráciának nevezni, most igyekeznek egységesnek látszani. Szili bélyeggyűjtőklubja és durcás visszalépése pont szembemegy ezzel az egyébként stratégiailag helyes elgondolással. Persze az is megfordult a fejemben, hogy Szili csupán a süllyedő hajót kívánja elhagyni még időben. De ilyen fifikát nem feltételezek róla.

Lendvai Ildikó mint pártelnök az őt megillető helyen szerepel, ha valakinek nem tetszik, hogy ő ott van, ahol, annak akkor kellett volna reklamálnia, amikor jobb híján megválasztották elnöknek. Frakcióvezetőnek igenis jó volt! De a pártelnöki pozícióra egyszerűen nincs felkészülve.

Viszont szegény, öreg Kovács László! Brüsszelből egyenesen érkezett meg a listára. Mit tud Kovács, ami miatt állandóan magas pozíciókat kap? Ő az örök ígéret, ő az örök jelölt, de a munkája eredménye láthatatlan. Imidzse szerint a nyugodt, higgadt, európai politikus magyar megfelelője, de valójában soha semmit sem ért el.

Sokkal jobban örülnék, ha az ötödik Botka László, Szeged kiváló polgármestere, lenne a helyén. Fiatal, de - Mesterházyval ellentétben - van karizmája, hiteles és kompetens aurája van. Kósához hasonlóan - aki a Fidesz szimpatikus prominense - van annyi esze, hogy túl nagy szerepet nem vállal. De mindig jelen van. (Ha nem is annyira aktív a médiában, mint Kósa.)

Innentől kezdve jön a nagy névsor! Szekeres Imre, Kiss Péter, Lamperth Mónika, Veres János, Szűcs Erika - hogy csak a legjobbakat említsük! Külön - külön is ciki ezekkel az emberekkel bárhova is kiállni, nemhogy így együtt. Miért jár ezeknek a szintén teljesen eredménytelen, egyúttal kellemetlen hírű és megítélésű embereknek automatikus bejutás a parlamentbe? Mi jó származott ezeknek az embereknek a működéséből? Semmi, és nem csak az országnak, hanem a pártnak sem. Miért várják el a baloldali (vagy bármilyen) szavazótól, hogy megint ugyanazokra szavazzon, akik személyükben hozzájárulnak ahhoz, hogy a szociáldemokráciát lejáratják, a büdös, kádári langyos lábvízzel újra és újra összemossák? Miért jár az eljövő ínséges időkre ezeknek előmelegített hely az Országgyűlésben?

A következő parlamenti frakció biztosnak tűnő helyein (vagyis a következő húszasban) a semmirevalók listája folytatódik. És sajnos a fiatal, ismert nevektől sajnos szintén nem lesz jó érzése az embernek. Tudom, hogy nem lehet lecserélni egy párt teljes első és második vonalát, pedig lehet, hogy az használna. Amúgy ezek az emberek leleplezik magukat. Vagy nem értik, hogy itt az ideje a nagy visszavonulónak, és hülyékből nem kérünk (többet), vagy nem érdekli őket.

Mindaddig viszont, amíg semmi következménye sincs a párton belül semminek, amíg a Gyurcsány - mítoszt még mindig ennyien vallják, amíg megújhodásnak nevezik, ha kineveznek egy semmilyen alakot, addig a Fidesznek nem kell semmilyen programmal bajlódnia. Elég csak a szocialisták listáját artikuláltan, hangosan, megfelelő hatásszünetekkel felolvasni.

Rájöttem, mit nem szeretek a téli ünnepekben. A kötelezőséget.

Már gyerekként sem szerettem a mikulást. Maga a figura sem volt sosem szimpatikus. Ehhez kapcsolódik egy kulcsélmény. A szüleim - nyilván más szülők hülye szokásainak behódolva - felbéreltek egy mikulást, aki történetesen az utcában lakó asztalos felesége (!) volt. A télanyó előttem rögtön lebukott, és mivel tudtam, hogy ki az, nagyon rossz néven vettem, hogy a jógyerekségről kioktatott, és ajándékmegvonással fenyegett. Ez a fajta primitív szülői trükközés a mikulással vagy Jézuskával nálunk nem volt szokás. Pláne nem tetszett, hogy ez az imposztor még itt okoskodik is nekem. Szerencsére többet ilyen ökörség nem történt mikulásozás címén, de sajnos még ma is meg kell ünnepelni ezt a számomra nem túl szimpatikus napot.

Értelmetlennek gondoltam azt is, hogy december 6-án van. Mindjárt itt a karácsony, minek ilyenkor még egy ajándékozós ünnep, miért nem inkább valamikor a rusnya januárban vagy az unalmas februárban van, amikor egyébként semmi, amire egy gyerekszív reménnyel gondolhat...?

Az iskolai mikulásokra nem nagyon emlékszem, csak onnantól, mikor már nekünk kellett műsort készíteni. Színpadi szerzőként pont egy ilyen télapóünnepségen arattam. Mivel ötödikes koromban már snassznak éreztem, hogy kiálljunk Hull a pelyhes fehér hó-t énekelni, egy karácsonyi képeskönyv alapján írtam egy kis jelenetet, amit aztán az osztály előadott az alsósoknak. Évekkel később, amikor öcséméken volt a sor, egyik osztálytársa megszólalt, nem lehetne az én darabomat előadni, az annyira jó volt...

Gondolom, nem kell különösebben finomkodó sznobnak lenni ahhoz, hogy az ember enyhe émelygést érezzen a most már Magyarországon is elburjánzó, amerikai dekorolimpia láttán. Az ízléses, visszafogott díszítés ellen nincs kifogásom természetesen, de a négyezer égős, hohohós, twistelő télapós csiricsártól nekem csak rossz érzésem támad. Az ilyenekért rajongó embereket nevezik jobber oldalon konzumidiótának, teljes joggal.

Az megsemmisítő csapást azonban a Hallmark csatorna rettenetes, giccses, szirupos karácsonyi tévéfilmjei mérik. Tíz éve hülyítik azzal a magyar nézőt, hogy angolszászosan összemossák a Mikulás alakját a karácsonnyal. Ha valaki ismer egy Doom típusú játékot, ahol kötényes, kék szemű amerikai háziasszonyokra lehet lőni, szóljon!

Éppen ezért tartom az egyik legjobb, legszellemesebb karácsonyi filmnek a Tapló Télapó (Bad Santa) című groteszk vígjátékot. (A fene essen a hülye forgalmazóba ezért a gagyi címért! Teljesen megtéveszti a nézőt.) Ilyenkor azt szoktam montani, hogy ajánlom mindenkinek, ám mégsem való mindenkinek. Csak olyanoknak, akiknek a kötelező jókedv, fennköltség és fahéjas süteményszag viszonylag hamar az idegeikre megy, továbbá az ünnepet nem formaságnak tartják, hanem az élvezetek halmozásának. Legyenek ezek akár bűnös élvezetek is.

Dicsekvéssel kezdem, úgysem történik velem ilyen túl gyakran. Tegnap megérkezett a fizetésem, és az év végére való tekintettel (mozgóbér, jutalék, ilyenek) majdnem a dupláját utalták. Tudtam, hogy több lesz, mint normál esetben, de hogy ennyivel, az igen kellemes meglepetés volt.

Tegnap amúgy is jó kedvvel dolgoztam. A nehéz és hosszadalmas csütörtöki robot után tegnap kellemes feladatokat kaptam. Először is egy spanyol érdeklődőt kellett föltérképeznem. Sajnos azonban az esetleges leendő vevőnél még nem tette be a lábát a rút globalizáció, így honlapja csak spanyolul volt elérhető. Kicsit tanultam spanyolul, de annyira azért (már?) nem tudok, hogy csak úgy egyből értsek mindent, így Csöncsön barátomhoz fordultam. Őt első körben meglepte a felkérés, de miért ne alapon ránézett a szövegre, amiről megállapította, amit én is sejtettem, bizony katalánul van. Mire megfejtettük, addigra megláttam, hogy át lehet váltani spanyolra. Béla kollégám szinte természetesnek vette, hogy csak úgy előrántottuk a dolgot.

Este aztán jöttek a kulináris gyönyörök. A hirtelen nagy összegtől függetlenül tervbe volt véve, hogy pénteken bizony libamáj és libatepertő lesz. Ahogy kell: hirtelen sütve, tejben párolva, lila hagymával és friss fehér kenyérrel. Én az étkezés előtt már megágyaztam neki egy Normaflorral, sajnos már nem vagyok elég fiatal ahhoz, hogy bármit csak úgy megegyek emésztési problémák nélkül. És hát ezek a finomságok elég nehezek, lássuk be. Gondolom, a sok jól nevelt ember most felszisszen, a fene a pofámat, de én bizony a libamájnál sokkal jobban szeretem a frissen kisütött háját, és ha már belsőség, akkor a csirke máját. Anyukám nem bánja ezt (nyilván nem csak önzetlen, megértő toleranciából), és a liba mája mellé befér a csirkéé is.
Ellenben a kutya nagy libamáj-rajongó. Mivel nálunk családtag, természetesen  - módjával - kap belőle, főleg tőlem. "Hivatalosan" a meleg libazsírral nyakonöntött maradék tarhonyát kapta, rajta a feltét: a csirkeszívek sütve. Ez gyorsan eltűnt, és bár nem annyira kopjos Kópé, mint a régebbi kutyáink - akik gyakorlatilag ostrom alatt tartották az asztalt - emberi hangon szólalt meg a következő falatért.
A jó konyha egyik alapja a jó időzítés. Hát tegnap este bizony pont addigra izzadta ki magából az elviselhetetlen csípősséget a lila hagyma egy kis só hatására, mire a forró tepertő (mi puhányan szeretjük, a ropogós tepertőt meghagyjuk az élelmiszerüzemeknek) megérkezett. Pár perccel később ott gőzölgött már a jó kis citromos tea a kellemesen bézs, puha libamáj mellett. Egy mesés lakoma tökéletes nyitánya!

A fotókat nem mi készítettük. Csupán igen élethű illusztrációk.

Már egy ideje fontolgatom magamban, hogy írok egy-két keresetlen szót a magát mozicsatornának hívó HBO-ról.

Annak idején az HBO maga volt a csoda! Vágyaim netovábbja volt kis- és középkamaszként egy igazi mozicsatorna, mivel nem nagyon jártam be egyedül a városba, a közelünkben lévő mozi meg valami szekta törzshelyévé alakult át. Így az otthoni mozizás, vagyis, hogy a Pesti Műsorban nyálcsorgatva kinézett filmeket mégis meg lehetett nézni - ha kis késéssel is - felért egy főnyereménnyel.

Végül 1998-ban vezették be a kábeltévét, és azonnal elő is fizettünk a borsos árú szolgáltatásra. Az első pár évben nem is csalódtam benne, szinte minden nap volt olyan film, amelyre kíváncsian vártam. Eleinte külön naptáram is volt, melyik filmet mikor játsszák, és sokat fel is vettem. Ezek a kazetták ma is megbecsült tagjai a filmgyűjteményemnek.

Aztán az HBO hanyatlani kezdett. Az első ilyen jel 2002-ben bukkant föl. Az HBO, amelyet én addig mindig is a csatornák arisztokratájának láttam, meghajlott a kereskedelmi tévék előtt. Műsorrendje a Big Brotherhöz alkalmazkodott: a nagy film nem 8-kor, hanem 9-kor kezdődött, hogy a nézők a napi kukkolásadag megszerzése után nyugodtan kapcsolhassanak a filmcsatornára. Ez már akkor sem tetszett, méltatlannak éreztem.

Mostanában már alig-alig kapcsolok oda, a vetített filmek nagy része nem érdekel. Ellepték az idióta családi filmek, gagyi vígjátékok és azok a rettenetes animációs szarok, amelyektől nem csoda, hogy minden második gyerek kezelhetetlen hiperaktív lesz. Igazán jó filmet egészen ritkán lehet kifogni, de azok sem csigáznak föl annyira, mert többségüket moziban láttam már. A saját gyártású sorozataik pedig egyre rosszabbak, a jókat (pl. Szex és New York) huszonötödször ismétli az "ingyenes" Viasat3...

Nem beszélve arról, hogy szinte alig látni ma már magyar filmeket, csak azokat a legismertebbeket, amelyeket két hónappal később úgyis lead valamelyik nagy kereskedelmi, és egyébként már a csapból is folynak (= nem érdekel), ellenben meg sem említi a többi magyar mozit. (Talán készülhetne magyar mozimagazin, a mostani - a holland - se rossz, csak éppen a kínálata köszönőviszonyban sincs a magyar mozik műsorával.) Pedig ma már nem panaszkodhatunk, a kilencvenes évek pangásának rég vége.

Nincs mit szépíteni, az HBO-t meghaladta az idő. Ma, amikor olyan filmdömping van a mozikban, hogy hetente többször kellene moziba mennie annak, aki egyik érdekesnek tűnő filmről sem akar lemaradni, mert hamar helyet kell csinálni a következőknek, az HBO egy - másfél éves "késése" már túl hosszú idő. Nem beszélve arról, hogy addigra már kint van DVD-n is, amely ugyan drágább elvileg, de így viszont akkor és azt a filmet nézem meg, amit akarok. És nem fizetek jópár olyan filmért, amelyeket legszívesebben nagy ívben elkerülök. A DVD-ket egyre olcsóbban lehet beszerezni ráadásul.

Pár hónapja le is akartam mondani, de mint kiderült, a dekóder eltávolítása pénzbe kerül (!). Egyelőre nem foglalkoztam vele, hátha bejön mégis egy-két jó film...

A mai poszt apropója azonban a tegnapi levél, amelyet a T-Home-tól kaptunk. A szolgáltató tenyérbemászó, sablonos stílusban közli, hogy január 5-től megszűnik az analóg HBO. Ha továbbra is szeretném nézni, fizessek elő a digitális HBO Max Pacra. Vagyis nem elég az amúgy is szar HBO, most még jöjjennek a vacak klónjai, amelyeken ugyanazokat a béna filmeket adják, mint az analógon. Nooooormális?! Kell a fenének! (Najó, a Cinemax nem lenne annyira rossz, talán az emlékeztet valamelyest a régi HBO-ra, csak egy kicsit régiek a filmjei.)

De a poén csak most jön! Nem elég, hogy már megint önhatalmúlag megszüntetnek egy csatornát (mint a német tévéket és az azóta is siratott VH-1-t; pusztuljon a rongy Comedy Central!), de még külön meg is akarnak kopasztani. Mert a levélben kiemelt betűkkel ott áll: a dekódert el kell távolítani, ha magamtól nem tudom, pénzért kijönnek, és kihúzzák a dugót. Hát, anyátok, hogy finom legyek!

Ismételjük át! Évek óta - egyre növekvő árért - egyre gyengébb szolgáltatást nyújtanak, aztán egyik napról a másikra ismételten megszüntetik. Természetesen azért, hogy a szar lefagyós, nem működő és katasztrofálisan háttértámogatott digitális vackaikat tukmálják rá az előfizetőikre. Tudom, hogy a T-Kábelnél még a szar is digitális csatornában úszik tova, akkor sem kell! Amíg ilyen kezdetleges, addig nem. Ismételten visszaélnek azzal, hogy ők a nagy szolgáltató, mi meg a kis előfizetők. A T-Home filozófiája szerint alkalmazkodjon a szolgáltatást igénybe vevő!

És ennek tetejébe még majd telefonon is zaklat valami gyorstalpnyalóban beidomított liba, hogy azonnal fizessek elő a szar digitálisra. Előre szólok, nem fogok, hiába hív.

Sajnálatos, hogy az HBO nívója így lesüllyedt, azt önmagában, hogy leveszik a programról, nem sajnálom túlzottan. De ahogyan és amiért ezt megteszik, nagyon nincs rendben. Megszüntetnek egy szolgáltatást, és még én fizessek érte? Nevetséges, de sajnos igaz. Így működik az ország egyik legnagyobb szolgáltatója, a T-Home.

A szappanopera megvetett műfaj, a tv ponyvája. Aki magát "entellektüellnek" látja, bizony nem látott még ilyet, illetve biztosan nem nézi.

Tény és való, hogy a legtöbb, klasszikusan Latin-Amerikából importált teleregény tényleg csapnivaló: fájdalmasan lapos történet, ötlettelen rendezés és szörnyű ripacskodás jellemzi. Normális ember egyszerűen képtelen végignézni, annyira vontatott, annyira sablonos. Egykori spanyoltanárom szerint a szappanopera-nagyhatalmakban ezeknek a filmeknek csak egyik funkciója a szórakoztatás, legalább ennyire fontos, hogy az ottani emberek ebből tanulnak "élni". Ebből látják, hogy viselkedik az ember, ha pénzhez jut, ha előkerül egy elveszettnek hitt rokon vagy hogy milyen csúnya dolog a féltékenység.

Magyarországon alapvetően otthonülő, unatkozó háztartásbelinek képzeljük el a tipikus szappanopera-nézőt; valaki olyannak, aki a megszokás zátonyára futott, sivár házasságából ebbe a mágikus, egzotikus világba menekül. Ahol a férfiak még szőrén ülik meg a lovat, a nők meg boldogan rendelik alá magukat uruknak és parancsolójuknak. Ahol az emberek az igazukért és persze a szerelmükért akár meg is halnak. Szabadság, szerelem!

A sok plasztik banalitáson túl van természetesen ennek a műfajnak is egy - két klasszikusa, amelyek mégis kiemelkednek a sok nézhetetlen butaság közül. A szelekció alapja elég egyszerű, azokat sorolom itt most föl szubjektív tetszési rangsorban, amelyeket én is néztem, sőt emlékszem is rájuk.

Az utolsó helyezettet leszámítva közös jellemzőjük és erényük, hogy még akkor érkeztek, amikor a szinkronban csak és kizárólag igazi színészek dolgoztak, és ez valószínűleg sokat hozzátett a filmecskékhez. Olyan színészek bukkantak föl a pampákon, mint Gruber Hugó, Szilágyi Tibor, Vass Gábor, Papp János vagy Menszátor Magdolna.

5. Betty, a csúnya lány - Yo soy Betty la fea

A rút kiskacsa tematika óriási karriert futott be az utóbbi években, még agyondíjazott, agyonhypolt amerikai változat is készült belőle, a SAT1 is nagy sikert aratott a saját verziójával (Verliebt in Berlin, azt is néztem), pedig először ez a kolumbiai sorozat dolgozta föl a témát. Meg kell adni, minden ripacskodás ellenére, a legjobban.

Betty ijesztően csúnya és persze az önbizalma sem túl nagy. Egy divatcégnél kap munkát, ahol a tulaj-főnökbe halálosan szerelmes lesz. A sok szép, de üres, és értéktelen ember között (közéjük tartozik a főnök is) Betty képességei felragyognak, és felvirágoztatja végül a céget. Bár a történet végére egész helyesre csinosítják, az egykoron felszínes nőcsábász főnök a belső értékeibe szeret bele. De a happy endig sokat kell szenvednie szegény Bettynek a sok gonoszságtól.

A történet természetesen bárgyú tündérmese, de a főszereplő (Ana Maria Orozco) nagy átéléssel, szappanopera-hősre nem valló hitelességgel játszotta szerepét. Ezenkívül sok olyan dolog hangzik el a sorozatban, amelyre nem csak a dél-amerikai háziasszonyoknak kellene odafigyelnie, hanem bizony a divat szívtelen (néha esztelen) diktátorainak is. Betty ugyanis kimondja azt, amit én is nagyon régóta gondolok: szép, tökéletes nőkre ruhát tervezni nem nagy kunszt. Az igazi kihívás az, ha egy divattervező a problémákra nyújt gyógyírt, persze optikailag.

4. Topmodell

Szerintem erre a sorozatra annak ellenére sokan emlékeznek, hogy utoljára 15 éve játszotta a magyar tévé, annyira furcsa volt. Akkortájt ha azt hallottuk, hogy brazil modell, még nem Giselle Bündchen jutott eszünkbe, hanem - ahogy nagynéném érzékletesen körülírta - a paszulykaró Dudá. A szappanopera 1989-ben készült, és érdekessége, hogy Kate Moss sajnálatos megjelenése előtt már a betegesen sovány, csúnya érdekes arcú nőket állította be szépségnek. Szegény Dudá sajnos ilyen volt, és bármennyire is próbálták őt izgalmas, szexis és főleg szimpatikus főhősnőnek beállítani, nem sikerült megszeretnünk.

Ez a történet is egy divatcégről szól, amelynek két tulajdonosa két fivér. Ám a fiatalabbat jobban leköti a szörfözés, a koktélok és a szépséges cariocák világa. Egészen addig, amíg a "gyönyörűséges" Dudá fel nem bukkan, akin végül össze is kapnak a testvérek. Végül a lány a nagyszabású karrier helyett a szerelmét és annak kis, saját cégét, az Orango Tangót választja. Ám a jóság meghozza jutalmát: a gonosz (dolgozó) báty nagyhírű cége csődbe megy, az életművészék viszont befutnak.

A brazil playboynak már ősz a haja, és számtalan feleségétől nevel egy-egy gyereket (számomra az első patchwork család, nagyon erkölcstelennek gondoltam akkor az ilyet). A gyerekeket ráadásul egy-egy példaképe után nevezett el, így egy fedél alatt él John Lennon, Ringo, Elvis, Jane Fonda és Maradona Kunderával, utóbbi a kutya. Már ezért megérte nézni!

3. Rabszolgasors - Escrava Isaura

Az első, Magyarországon vetített dél-amerikai sorozat szerény 12 részből állt csupán, mégis valószínűleg a legnagyobb hatása ennek volt. Emlékezetes magyar vonatkozás, hogy néhány honfitársunk gyűjtést rendezett állítólag Isaura felszabadítására. Ami viszont biztos, hogy Gálvölgyi János élete egyik legjobb paródiáját épp a sanyarú sorsú rabszolgalány történetének kifigurázásával készítette el. Az Isaurát játszó Lucelia Santosnak megmutatták a humoros képsorokat, és a színésznő halálra röhögte magát rajta. Nagyon bájos sztori.

Az alaptörténetet egyébként egy romantikus brazil regény adta, amely Magyarországon Isaura, a rabszolgalány címen meg is jelent. (Talán mondanom sem kell, nekünk is megvan, és olvastam is.) Fontos, hogy ez egy kifejezetten igényes filmsorozat volt. Jó színészekkel, jó zenével és nem utolsó sorban jó üzenettel érkezett meg a nyolcvanas évek derekán a magyar nappalikba. Mert a románcok hátterében ott volt a brazil történelem sötét foltja: a modern kori rabszolgatartás, továbbá annak eltörlése, ill. a rendszer haszonélvezőinek bukása. Nagyon lelkesítő volt.

A sorozat sikerét bizonyítja, hogy először spin off (A kisasszony - szintén nem rossz.), pár éve pedig re-make készült, utóbbi a Leonciót játszó Rubens de Falco feltűnése ellenére a felejthetőnél is felejthetőbb.

2. A pampák királya - O Rei do Gado

A pampák királyában a brazilok felvonultatják az összes giccset, ami csak létezik: dinasztikus gyűlölködés, gazdag lány - szegény fiú szerelme, eltűnt rokonok stb. És mégis jó volt!

Elsősorban azért, mert a főbb szerepekben többnyire igazi színészeket láthattunk, a karakterek amúgy sem voltak túl egysíkúak, de ez a párosítás máris érdekessé tette a helyenként kicsit túlnyújtott cselekményt. A két egymást utáló szomszéd közül nem volt jó meg rossz, hanem csepegtettek a szimpatikusabba is kellő gyarlóságokat és az ellenszenvesebbe is nemes tulajdonságokat. Az pedig teljesen szokatlan a műfajban, hogy a végén senki sem győz le senkit, hanem gyakorlatilag ráébrednek, apáik birtokvitája nem is az ő ügyük, nincs is miért utálniuk egymást. (A történet fele a negyvenes években játszik, főszerepben olasz bevándorlókkal.)

Az egész valahogy jópofa és romantikus volt egyben, kellemes humorral és remek zenével fűszerezve (melyet a valóságban is létező, a Pirilampo & Saracura /nálunk Vékonydonga és Pirospozsga/ nevű duó játszott). A sorozat mindent elsöprő siker volt, hazájában szinte minden televíziós díjat begyűjtött. A magyar közönség szinte ropogósan láthatta, mert még Brazíliában is futott, amikor nálunk az első részeket adták.

1. Megveszem ezt a nőt! - Yo compro esa mujer

Szintén egy létező irodalmi mű adaptációja, talán az első rétestészta-hosszúságú sorozat a magyar tévében. Minden részt láttam, és bizony az alapregény magyar változatát is olvastam. Mentségemre szóljon, 12 évesen.

A Megveszem ezt a nőt! nem valami kedélyes, szenvedélyes love story, pár acsarkodó rosszfiúval. Nem, ez a sorozat végtelenül nyomasztó, sötét, és azt hiszem, fő témája a téboly. Minden más csak mellékszál.

Mert én is csak Ana Christináról és Alejandro Aldamáról találtam képeket, de a történet valódi főszereplője a kegyetlen Rodrigo és eszelős unokahúga, Matilde Montes de Oca. Az ő mániáik miatt történik minden.

A háttérben lassan kitör a mexikói forradalom, és a régi társadalmi rend (amelyhez a gonoszok is tartoznak) omladozik. Az új, kapitalista világrendet Aldama, a rejtélyes üzletember képviseli. Míg ő tudása és tehetsége révén meggazdagszik, addig a rátarti nemesek tönkremennek. A cím is innen ered: Aldama még pénzt is felkínál Rodrigónak Ana Christináért cserébe. De persze a történet végére kiderül, az idegen is a Montes de Oca családhoz tartozik szegről - végről.

Számos kellemes és érdekes mellékszál tarkítja a történetet: az arisztokrata származású cigánylányé (mintha ilyen a magyar irodalomban is lenne...), a szabadságért meghaló, sánta halászfiúé, a gyermekkereskedőké. Még misztikus vonalat is sikerült belecsempészni: a campechei halászok védője, a fekete Krisztus, mint Abigél Szabó Magda ifjúsági regényében, alakítja a benne hívők életét. (A legjobb, hogy sosem derül ki, ki is cselekszik a nevében. Csak sejteni lehet, hogy a dadus.)

Hogy mennyire nem vicceltek ebben az eposzban, az bizonyítja, hogy Aldamát - aki egyben forradalmár is - a kivégzőosztag elől mentik meg Zappata csapatai, amikor a Yucatán - félsziget csúcsára, vagyis Campechébe érkeznek. Az utolsó rész utolsó öt percében.

Meg kell mondjam, amikor ismételték, újra és újra megnéztem. Mert ilyen hátborzongató hangulatú tévésorozatot nem nagyon láttam.

Csókolom a kezét az Index szerkesztőjének a hírek eme remek párosításáért!

Már csak a hüvelykujjamról nem írtak musicalt. De már tervezzük!

Vessen meg Vissy Károly, én naponta nézem a Köpönyeget!

Tudom, el is mondták nekem százszor, hogy komolytalan egy olyan időjárás-előrejelző oldal, ahol két hétre előre van prognózis. Én meg védem mondván, nem szoktak sokkal nagyobbakar tévedni erre a tág intervallumra sem, mint tudományosan megalapozottabb társaik.

Na de ez?

Miféle veszélyhelyzet? Kell a kányának a hó! Örüljünk, amíg nem esik.

Már lassan a legbutább szocialistának is leesik a tantusz, nem vár rájuk más, mint sírás - rívás, fogak csikorgatása a következő választásokon. A holdudvar is kezd lemondani róluk. Az atv-s Újságíróklubban több percen át kritizálták a Hunwaldot védő kerületi MSZP-frakciót, Kéri László pedig csak legyintett, amikor arról kérdezték, Mesterházy Attila lesz-e a kormányfőjelölt. A politológus szerint teljesen mindegy.

Tegnap aztán nagy meglepetésre az ifjú titán lett a jelölt. Kovács László tudomásul vette, szép tőle. Mondjuk, Kérynek teljesen igaza van, nem oszt, nem szoroz. Mindenki tudja, hogy Mesterházy csak az a szamár, akire akkor fanyalodnak, amikor nincs ló. A már a bevezetőben említett pártvezetői kör egyik legemblematikusabb tagja, Szekeres Imre elutasította ma reggel azt a riporteri feltevést, miszerint a 35 éves Mesterházy Attila a politikai hulla szerepét kapta meg. Szerinte ugyanis Orbán Viktor sem tekinthető politikai hullának, pedig ő is 35 éves volt 1998-ban. A hangyányi különbség csak az, hogy ő megnyerte a választásokat, és kormányt alakított. Mesterházynak erre minimális az esélye, legalábbis 2010-ben az.

A nagymellényű nyilatkozatok ellenére pontosan tudják az mszp-sek, hogy már nem sok van hátra, és föl kell állni a bársonyszékekből. Ezért gyorsan felgyújtják a szajrét, minél kevesebb jusson a rohadt fidesznyikeknek.

Az egyik ilyen - amúgy eleddig példátlan - döntés a közszolgálati televízió ellehetetlenítése. Az éves költségvetésük egyharmadát egész egyszerűen megvonták! Hogy ez nem csupán a tévé siránkozása, bizonyítja, hogy külföldről is nagyban kritizálják ezt a drasztikus lépést. Nevetséges, hogy pont akkor teszik ezt, amikor az mtv végre folyamatosan jó teljesítményt nyújt, politikai - közéleti háttérműsorai kifejezetten jók, érdekesek, és nem feltűnően részrehajlóak. Nyilván ez utóbbi a baj, továbbá egyesek rebesgetik, a Nap TV elkaszálása sokkal jobban fáj egyeseknek, mint gondolnánk, és ez bizony a bosszú.

Mire a Fidesz átveszi a hatalmat, az mtv talán csődbe is megy, az újdonsült kormánypártnak tehát tennie kell valamit. Vagy hagyja veszni, és a helyén új, saját televíziót hoz létre, akkor csaholnak majd sokan az ún. független médiában, hogy képzeli Orbán Viktor, hogy állami pénzen tévét nyit saját magának. Tiszta Berlusconi! Ha meg költenek a régire, és csak annyira bolygatják, amennyire feltétlenül kell, akkor meg az lesz a baj, hogy miért erre a költ a kormány, amikor az emberek éheznek. Alattomos trükk ez.

A másik rendkívül pitiáner, gyermeteg disznóságot szintén a bosszú motiválja. Kocsis Istvánnal jól megjárták a szocik, a BKV vezérigazgatója nem nézte tétlenül, hogy a Hagyó - Regőczi - Antal bűnbanda és vazallusai tovább folytassák üzelmeiket. Igaz késve, igaz társadalmi nyomásra, de belekezdett a tisztogatásba, és ez Hagyó Miklós parkolópályára állítását eredményezte. (Már megérte.)

Ezért most sikerült a hajánál fogva előrángatni egy gyenge sztorit Kocsi előéletéből. A MVM-nél ugyanis Kocsi két szolgálati autót használt: egyet reprezentatív célokra, a másikat, egy terepjárót meg akkor, amikor nehezen megközelíthető helyekre kellett mennie. Most emiatt akarnak belőle pöffeszkedő kiskirályt csinálni, csak sajnos nem megy. Kocsi ugyanis - az általa üldözöttekkel ellentétben - nem kapálózik, nem tagad. Elismerte, valóban volt egy terepjárója is, de ez a menedzserszerződése szerint járt neki. A TV2 - ki más? - szerkesztői persze nem tudják, hogy a szerződést kellene megnézni, ha abban csak egy autóról van szó, lehet folytatni a nagy tényfeltárást. Ellenkező esetben viszont kiderülhet, Kocsisnak tényleg járt a terepjáró, és akkor már megint felkészületlen vádaskodás hibájába esnek. Elég valószínű egyébként, mert az egész annyira erőltetett, annyira kicsinyes, és természetesen béna. Már a gyenge kivitelezésből lehet tudni, ez bizony a dilettáns, rövidlátó, zsebre dolgozó fővárosi mszp-sek műve, annyira gagyi.

De ha történetesen igazuk lenne, akkor is, mi a nagyobb disznóság: 100 milliós jutalmakat osztogatni a semmiért, saját embereik jövedelmét a BKV-nál bérszámfejtetni, vagy egy  - állítólag - 20 milliós terepjáró, amelyet gazdája ténylegesen használt? (Érdekes módon azon senki sem akad fenn, hogy az utak minősége olyan, hogy csak "tankkal" lehet közlekedni.)

Kedves TV2!

Az, hogy a kereskedelmi tévéken normális hírműsor helyett valami bulvármarhaságot adnak, megszoktuk.

Hogy ezt a valójában olcsó, felszínes lustaságból fakadó műsortípust tudományosan megalapozott, nyugati vívmányként állítják be, mondván, ez az infotainment, szintén el kellett fogadjuk.

Hogy a hírolvasók rendre túljátsszák a szeepüket, nyilván a fentiek folyománya.

De hogy Tények címen kétszer öt perces önreklámot sugározzanak, elfogadhatatlan. Oké, nagyon ügyesek voltak, pont akkor vették meg a Bajnokok Ligájának közvetítési jogait, amikor véletlenül egy magyar csapat is bekerült. Ez nagy szerencse, becsüljék meg!

De ne úgy, hogy vezető hírként közlik, hogy a pontot szerezni nem tudó Debrecen elnöke azért büszke a csapatára! Legyen! De ez csak a focirajongókat érdekli, ha 18:30-kor sporthíreket akarnak bemondani, akkor tessék a műsort is így kiadni, és akkor biztos nem kapcsolok a TV2-re.

Úgyis nézik majd egy csomóan, mert valamiért érdekli az embereket ez Bajnokok Ligájának nevezett bazári majomkodás. Nézzék csak! Engem ez a sok túlfizetett, kiszámított, unalmas erőfocit játszó alak nem érdekel. (Nem a magyarokról beszélek, bár őket is kezdik túlsztárolni.) Vagy úgy is fogalmazhatnék, annak a focinak vége, amit még én is szívesen néztem.

A lényeg akkor is az, hogy egy műsorszám promócióját hírműsor gyanánt a néző arcába tolni - ha kéri, ha nem - egész egyszerűen pofátlanság. A sporthír a sporthíradóba való, ennyi. Ja, hogy önöknél olyan nincs?

Mert önöknek a sport nem más, mint valami showműsor. Igaz, hogy a Debrecen mindig kikap - nyilván ma is ki fog - de el lehet játszani, hogy milyen futbalnemzet a magyar. Közben meg már mióta nem az! Nem az eredmény a fontos, hanem a cirkusz. A TV2 amúgy sem tud mást. A cirkuszt is szarul általában.

A ma esti produkciójuk még a szokásosnál is sokkal ordenárébb volt!

Blogajánló: Tévhit blogja

Bár nem szorul különösebben a támogatásomra, mert az Index is szereti, mindenképp fölhívnám a figyelmet erre a kiváló, vadonatfriss blogra.

Link: http://tevhit.blog.hu

Szellemes fogalmazásmód, egyszerű, lényegre törő posztok, és a tartalommal is nagyon egyet tudok érteni. Én is megőrülök attól, hogy valamit hajlamosak vagyunk igazságnak elfogadni csak, mert sokszor hallottuk.

Igazi elismerésemet ez a bejegyzés váltotta ki.
(Link: http://tevhit.blog.hu/2009/09/20/tevhit_8_a_kisgyerekekre_mosolyogni_kell )

Régóta fontolgatom, hogy írok valami ilyesmit – kifejezetten a munkahelyi újszülött – látogatások okán – de bevallom, féltem az überszülők haragjától, hiszen már velük nem egyszer megütöttem a bokám ezen az oldalon. Tényleg rettenetes dolog, amikor valaki a gyerekét rátukmálja másokra. Főleg, hogy ezt általában olyankor teszik, amikor a gyerek még számomra nehezen értékelhető korban van, vagyis nem lehet vele rendesen kommunikálni. A főnököm felnőtt gyerekeivel például teljesen jól kijövök, de mit csináljak más kollégáim csecsemőivel? Nem akarom-e megfogni őket? Ilyenkor azt kellene válaszolni egy nőnek, hogy nagyon szeretném. Sajnos azonban én udvariasan, de negligálom az ajánlatot, amivel rendszeres, néma megütközést váltok ki az emberekből, különösen a boldog és büszke szülőkből.

Mert ahogy Misbelief kolléga is leírja, teljesen elfogadom én is, hogy nekik a kis poronty a világ közepe, de nekem csak egy vadidegen kisgyerek, aki szerintem sem szép törvényszerűen. Miért is akarnám megfogni? Nem is tudom, hogy kell, pont ezért félnék is attól, hogy leejtem. Másrészt még akkor is a gyerekkel érzek empátiát, ha ő maga túlzottan nem érdekel, és valami azt súgja, pár hónaposan nem az Kánaán, ha mindenféle emberek fogdossák. Elég félelmetes érzés lehet.

Csak épp a tisztelt szülő ezt nem fogja föl. Ahogy semmit sem. Például azt, hogy az élő mosolyalbum erőszakos bemutatásával mindenkit föltartanak. Szívem szerint oda se mennék, és ahogy a blogger kolléga meg is jegyzi, viszonylag hamar távozom.

A szülői szerep sajátos tettekre sarkallja az embereket, úgy tűnik. És ízlelgessük kicsit: a szülői szerep. Mert ez nem más, mint a kedves kisszülők show-ja, közreműködik: a baba. Mindig megdöbbenéssel látom, mennyire nincsenek tudatában az emberek azzal, hogy – bár egyelőre kevéssé hasonlít egy felnőttre – a baba is ember, csak még idő, és főleg nevelés kell neki. Na, utóbbi különösen nem szokás manapság.

A poszt – és számos komment – erre nagyon pontosan rávilágít. És hasonlóképpen magyarázza meg más témákban Misbelief, miért is téved mégis néha egymilliárd légy.

A Duna TV tegnap elnyerte az Eutelsat – Hot Bird közönségdíját, ill. „Nemzeti ablak” kategóriában – jelentsen ez bármit is – az első háromba választották.

(Link: http://www.dunatv.hu/kultura/duna_tv_tortenelmet_irt.html )

Sosem voltam a Duna TV nézője, de sosem tévesztettem szem elől sem. Nem nekem szól, magyarországi magyar vagyok, nem érdekel túlzottan, hogy ki lesz az elnök Romániában. Mivel azért járok arra minden nap, látom, ott most ez baromi fontos kérdés. Tegnap – rendes sznobhoz méltóan – meg is néztem egy műsort, Hírmondó volt a címe. Meglepően jó volt. Utolsó benyomásom – a csatorna jó szándékú, de amatőr – rögzült, és már csak a remek filmes kínálat miatt néztem néha oda.

Mert az ember nem nagyon talál már régóta fogást a Duna tévén. Bár kezdetben az MDF népnemzeti ágának a szócsöve volt, aztán, gondolom, Jankoics Marcell elnöki mandátumának lejárta után, a kapcsolat a hazai pártpolitikával egyre halványodott. A Duna tv érdekes módon azzá vált, amiért elvileg létrehozták: a mindenfelé szétszóródott magyarság csatornájává. Pont azért volt kissé unalmas, mert egyszerre felelt meg mindenféle magyar közösségnek. Sajnos az sokkal érdekesebb, ha valaki vagy valami megosztó, a Duna tv viszont nem az.

Valahogy ilyennek képzelem a régi vágású konzervativizmust. Ilyen kissé szürke, kissé száraz, de tisztességes, komoly modorúnak, amilyennek a Duna saját, főleg hírműsoraiban látszik.

Örülök na, hogy a Duna díjat kapott, és egyátalán nem bánom, ha a magyarokat olyannak látják, mint amilyen a Duna. Kulturáltnak, méltóságteljesnek, szociálisan érzékenynek, üsse kő, patriótának. Nem beszélve arról, hogy a Duna azon kevés magyar csatornák közé tartozik, akik a Csajom apja ideges c. alkotásnál kicsit mélyebb filmeket már éjfél előtt is leadja.

Gratulálok!

Azért a bunkóságnak is megvannak az előnyei. A bunkó ember például vicces.

A mai reggeliben Stohl Andrásék egy szelíd, filmekben szereplő farkas gazdájával beszélgettek. A szépséges állat miatt ragadtam ott, de a csevejért is megérte.

Horváth Éva ex-szépségkirálynő simogatni kezdte a farkast, aki erre nyalogatni kezdte, majd ráugrott kedvességből. Mire az ország Bucija: "Ha nem vigyázol, kisfarkasok lesznek!"

Az állat gondozója megjegyezte, hogy biztos a liba miatt van a szeretet ily heves kinyilvánítása. Stohl ezt jó ürügynek érezte, hogy félreérthetetlenné tegye véleményét kolléganőjéről. A koronát a spontán bohózata a farkasgazda tette föl mondván, ő arra a sült libára gondolt, amelyikhez Horváth Éva hozzáért.

Lezárásképpen - ekkor a farkas már megadta magát - elhangzott, hogy a farkast egyszer egy film kedvéért rá kellett venni, hogy lélekszakadva rohanjon. Ezt egy tüzelő szuka szagával érték el. Na ki jutott eszébe Stohlnak erről is? Hát persze, hogy Horváth Éva, akinek egyúttal boldog születésnapot is kívánt.

Jó, ha az embert ennyire szeretik a kollégái!

Casting, TV Paprika, kedd, csütörtök 23:30

Amíg Gianniékkal be nem indult az igazi amatőr verseny, a Mesterszakács addig a Castingban bíztam erősen, ez majdnem olyan lesz, mint a nagy bbc-s előd. De már a verseny célja és megvalósítása sem. Próbálkozom, próbálkozom vele, de nem győz meg...

A nyertes a TV Paprika séfje lesz, vagyis kap egy főzőműsort a főzőcsatornán. Nem is bonyolították túl a dolgot: minden forduló minden versenyszámában azt kell a versenyzőknek eljátszaniuk, mintha már győztesként állnának a kamerák előtt a konyhai díszletben.

A zsűri fele melléfogás: Szily Nóráról az embernek nem a gasztronómia jut az eszébe, lehetett volna mást is választani, aki a főzésben laikus, de a kommunikációhoz ért. Tegyük hozzá, Szilynél a kommunikációs szakértelem kimerül abban, hogy közhelyeket puffogtat és a férfi résztvevőkkel flörtöl - kortól függetlenül. Zsigmond Gábornak több köze van a kulináris kérdésekhez, ő a TV Paprika Magazin főszerkesztője. Ellenszenves, öntelt figura, aki unott fejjel bámul a levegőbe, ritka megszólalásaiban csak lenéző kritikai megjegyzéseket tesz.

Ellenben Serényi Zsolt, aki már régóta látványfőz a képernyőn, sokkal kellemesebb zsűritag, valószínűleg a legjobb a négyek közül. Nyitottan áll a dolgokhoz, értelmesen fogalmaz, és képes az elismerésre, vagyis igazi profi. Tökéletes ellenpontja a nagyképű főszerkesztőnek.

A másik civil zsűritag, Váncsa István is elég jó elgondolásnak tűnik elsőre: nem szakács, de tudományos szinten ért a gasztronómiához, szereti a jó kajákat, de akkor sem fog duzzogva nyammogni, ha a versenyző homárral áll elő. Mindezek mellett ízesen beszél. Nos, Váncsa ezeknek az elvárásoknak megfelel, de a rászabott szerep szűk neki, nem nagyon van lehetőség a jól ismert, furmányos eszmefuttatásokra. Ez Váncsát frusztrálja kissé, de mindenekelőtt dühíti.

A versenyzők alapvetően elég jól főznek, bár mindig történik valami kis malőr. Az igazi különbség az előadói képességekben van. Egyesek végtelenül unalmasan beszélnek, és sajnos nincs egy szerkesztő vagy rendező, aki a produkciót valahogy fellazítaná. Azért, hogy mindenki ki tudjon bontakozni, feláldozzák néha magát a műsort. Nemes szándéknak látszik, de ha az illetőt végül nem engedik úgysem tovább, akkor kár vele totojázni.

A műsor legfőbb hiányossága a tempó. Pedig a TV Paprikán tudnak érdekes receptbemutatókat tartani, ezért érthetetlen, miért hagyják kínlódni az izguló szakácsokat még most is, a középdöntőben. Minek nézzük végig még egyszer ugyanazokat a versenyzőket ugyanabban a szituációban?

Az unalmasság mellett állandó jelenség a modorosság. A legtöbb amatőr konyhaművész (apropó, a kifejezést szeretettel küldöm Modor Tibiéknek további szíves felhasználásra) úgy érzi, jópofáskodnia kell a zsűrivel. A szakács nem azért van ott, hogy vicceket meséljen, vagy a helyi menő csávót játssza. Nyugodtan meg lehet nézni a Mit eszünk ma? c. napi ópuszt, és abból kiderül, legfeljebb kacsingatnak a tévés főzőmesterek. (Az is épp elég baj.)

A kellemetlen hármas utolsó tagja az okoskodás. Nem baj, sőt dicséretes, ha a konyhatündér-jelöltek műveltek gasztronómiai kérdésekben, csak sajnos többségükön látszik, kizárólag a műsor kedvéért olvastak bele valami okos könyvbe, és tankönyvízűen adják vissza a leírtakat. Főleg, mert többségük nem olyan típus, akitől hiteles lenne a kapor szó etimológiájának spontán előrántása. Aki a vidéki bográcsozás koronázatlan királyaként érkezik, az ne tudományoskodjék, mert nem illik a stílusához.

Sajnos a szerkesztők túl sokat forgatták a How to make a reality show? c. könyvecskét, és szándékosan karaktereket válogattak be. Nem egyéniségeket, karaktereket. Van kiöregedett szőke csinibaba, jópofa francia természetesen akcentussal, 21 éves vízilabdázó őstehetség stb.

A stúdió sajnos elég sötét. A falakat sötétbarna lambéria borítja, a konyhapult is fekete. Talán valami elit, francia főzőshow-ban jól mutatna ez, de a lecsó mögé nem való.
A főcím értelmetlen, a zenéje idegesítő.

A műsorvezető a modellből lett, mindig überkorrekt Liebhaber Judit. Ő is inkább abba a haute cuisine - műsorba lenne való, amelyhez a díszlet készült, nem a pörköltszagba. Szegény elég mesterkélt, attól meg külön falnak megyek, ahogy próbálja elhinteni ezt a "Szeressük egymást, gyerekek" - hangulatot. Az ő békenagyköveti bájolgása miatt a versenyzők udvariaskodnak egymással. Ez egy verseny! Ne szeressék, hanem győzzék le egymást!

A Casting tehát már a középdöntőknél tart, már csak 11-en vannak versenyben. Sokkal jobb is lehetne, de valahogy nagyon el vannak tolva az arányok. Túl sok a zsűritag, a műsorvezető teljesen félreérti a szerepét, és a versenyzők is amatőr magukat adják, ami nem nagy baj. Sajnos azonban meg akarnak felelni valamilyen kimondott vagy kimondatlan műsorkészítői elvárásnak, és ez pont azt nem engedi kidomborítani, ami miatt érdekes lehetne egy ilyen műsor, az egyéniségüket. Így csak néhány főzni szerető, lelkes figurát látunk egy nyomasztó hangulatú műkonyhában.

Értékelés: 5/10

A félelem a legrohadtabb az egészben. Amikor a paranoia már nem csak a hivatásos rettegők kis hobbija, hanem amikor a hérköznapokat is átitatja valami ronda, ragacsos érzés, mint ez a köd...

Egyik nap hat óra előtt valamivel összetalálkoztunk anyukámmal a végállomáson. Szép nyugodtan bandukoltunk hazafelé, amikor a hátunk mögött nyekergést hallottunk. Két cigány, egy fiú és egy lány tolt egy kis kocsit maga előtt. Gyorsan jöttek, mondtam anyukámnak, álljunk félre, hadd menjenek el.

Aki olvassa a blogot tudja, hajlamos vagyok kellemetlenkedni. Bevett szokásom például, hogy amikor elengedek valakit, és az nem köszöni meg, hangosan odaszólok neki: "Szívesen!"

Most is ezt tettem, mire anyukám rámszólt, ne dühítsem fel őket, mert ezek akkor is ölnek, ha csak sértve érzik magukat, pláne, ha valaki még meg is sérti őket.
De szerencsére vagy nem hallották, vagy nem értették, mit és miért mondtam. Semmi sem történt.

Csak én gondolkodtam el erősen. Az anyám nem rasszista, lehet, hogy munkálnak benne előítéletek, de egyrészt kiben nem, másrészt ő aztán messze nem az a véresszájú gyűlölködő. A szélsőjobb műsorokat nem nézi, hacsak a Nők Lapja nem számít náci újságnak, akkor nem is olvassa a barna sajtót, egyátalán nem netezik, így nyilván a kuruc.infó is kimarad a látóköréből.

Bennünket a cigányok nem is bántanak, pedig a környékünkön sokan élnek. A helyzet nagyon hétköznapi, és éppen ettől szörnyű. Hogy ez a hisztéria, amely senkinek sem jó, beszivárgott az életünkbe.

Régebben az ilyen mániákus félelmek (mert ez igenis az) a habzószájúak privilégiuma volt. Régebben a normális emberek nem feltételezték csak úgy a többi járókelőről, hogy megölik, ha beszól nekik. Nem úgy mentünk végén az utcán késődélután, hogy ez simán fölmerül mint lehetőség.

Ezt utálom, hogy félni kell. Hogy korlátok között kell éljek, mert mindenféle bűnözők (cigány és politikai, egyre megy) ahelyett, hogy a maguk dolgával foglalkoznának, addig feszítik a húrt, amíg lassan mindenki megőrül.

Ma este 21:05-től az m1-en adják a Tréfa című filmet, melyet egy hónapja én is láttam moziban, és eléggé tetszett, kritika is született róla.
( http://recklamal.blog.hu/2009/10/07/holt_koltok_2 )

A Kosztolányi-novella ihlette játékfilmet sokan szívesebben látnák a tévé képernyőjén, a kritikusok zöme nem érezte elég erősnek a mozivászonra. Úgyhogy ma teljesül a kívánságuk, és ezt a szerintem igenis nagyon jó filmet immár az otthoni karosszékből is meg lehet nézni.

Jó szórakozást!