Dysontól érekzett egy döbbent sms tegnap este, gondolom, a híreket nézte. Ellopták az auschitzi haláltábor hírhedt feliratát: Arbeit macht frei.
Elgondolkodtam, ki lehetett a tettes. Először az érintettek környékén nézzünk körül!
Nem tartom túl valószínűnek, hogy az áldozatok vagy azok leszármazottai tették volna. Gondolom, akinek egyszer - akár csak közvetve - köze volt azokhoz a szörnyeteg időkhöz, az nem akar rá emlékezni. Legalábbis nem abban a formában, hogy a hátsó kertbe kiteszik ezt a pokolian cinikus feliratot.
Bár valamilyen zsidó szervezet antiszemitákra tippelt, és ez hihetőbb is, mint az előző csoport, őket is kizárnám. A modern antiszemita rejtőzködik, álcázza magát. Egyrészt demokratát játszik - nem túlságosan nagy hitellel. Másrészt pedig - ha valamilyen elmebaj folytán - Hitlerék szellemi követőjének tartja magát, mindenekelőtt tagadja a holokausztot. Mintha a Harmadik Birodalom holokauszt nélkül annyira pozitív lenne... Az egykori SS-eseket azért lehet kizárni, mert ma már aggastyánok, ráadásul általában annyira gerincesek, hogy az elmúlt 65 évet a múltuk elrejtésével töltötték. Bolondok lennének a bűntett színhelyére visszamenni, hogy aztán ott esetleg lebukjanak.
A maiak meg pont azért, mert még annyi tisztesség sem szorult beléjük, hogy legalább fölvállalnák a szellemi rokonságot, vagy - főleg önmaguk előtt - beismernék, azért a hitleri Németország a történelem egyik legtorzabb állama volt, próbálják elbagatellizálni a történteket. Nekik szintén nem érdemes Auschwitzot nagyon pedzegetni, mert ez a lengyel város ennek a jóvátehetetlen bűnnek a szimbóluma.
Vagyis nem marad más, minthogy sima őrültek voltak, eszeveszett bolondok. Azt gondolták, jó poén lesz, jól odab*szbnak egyet a világnak! Tényleg a hülyeség az emberiség legnagyobb ellensége!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
sebien 2009.12.19. 19:25:15
3.14159265 2009.12.20. 11:00:41
3.14159265 2009.12.20. 11:10:58
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.21. 01:13:49
szerintem is valami gyűjtő volt, lehet nem is náci, csak érdekli a történelem, és ha megengedheti magának, hogy valamelyik lakosztályában felakaszthassa, ahol csak ő látja néha...
Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.21. 17:37:40
wolfclaw · http://wolfclaw.blog.hu/ 2010.01.01. 15:27:45