Nem szeretem azt a narratívát, hogy A hullaégető mennyire a máról szól. Sokkal többről van ugyanis szó, mint arról, hogy ma sem megy túl jó irányba a világ. Azért a mai sok szempontból válságban lévő Európa helyzete messze nem olyan, mint a második világháború előtti évben. A hullaégető a mindenkori emberi gyengeségekről szól.

A hullaégető mindenekelőtt a nagyravágyás drámája. Az unalmasan boldog kispolgár fülébe mindig el lehet ültetni a bogarat, hogy annál ő többre született, mint ami most van. A történet szerint a prágai krematórium ügyintézőjét kísérti meg a kivagyiság démona a szudéta náci párt egyik tagjának személyében, aki valami múltbéli barát egyben. Jól érez rá, hogy a direkt és ellentmondást nem tűrő propaganda mellett mivel kell megdolgozni ezt a joviális nyárspolgárt, akinek kedélyes, gemütlich világrendje gránitba van vésve. Persze vonzó a párt klubja, ahol patakokban folyik a pezsgő és mindenféle könnyű nőcskék táncolják körbe az embert. De ez csak vékonyka mézesmadzag ahhoz képest, amikor felmerül jutalmul a krematórium igazgatói széke a pártnak tett szolgálatokért cserébe.

A hatalomvágy éleszti föl a szörnyet ebben a mintaemberben. Az ő igazi szenvedélye a munkája. Minden e körül forog az életében, mindig erről beszél. Valószínűleg tényleg a hullaégetés mestere, tényleg érti a szakmáját. Már olyan régóta csinálja, hogy számára nincsenek meglepetések. Fölényes könnyedséggel avatja be legújabb tanítványát, akit egyszerre nyűgözi le és borzasztja el ez a rutin, ahogyan a halálról beszél. De ez a megszokás már nem elég, ennél több kell. A kisember lelkét abban a percben szerzi meg az ördög, amikor fölmerül, hogy ő lehet a főnök a krematóriumban.

Onnantól kezdve lép a romlás nyaktörően lejtős útjára. Onnantól kezdve nincs erkölcs, mindent lehet. Ártalmatlan besúgással kezdődik ez az út. Végülis nem olyan nagy dolog véleményt mondani a kollégákról, mindenki megteszi. Az más kérdés, hogy ezen kis jelentések faji alapú koncepciókat szolgáltak. A megrendelt szempontok szerint bárkire bármi rábizonyítható, és ahol a természetes szelekciót az emberek saját kezükbe veszik, nincs megállás.

Álljunk meg egy pillanatra! Itt nem macbethi hatalomvágyról van szó. Nem a trónért kell térdig járni a vérben. Hanem egy vacak kis krematórium igazgatói székéért nem drága semmilyen áldozat. Ez is nagy trükk egyébként. A jóbarát nem mulasztja el elhitetni az általa csak bábnak tekintett kisemberrel, mennyire fontos. A párt klubja sem pia meg a nők okán érdekes igazán, hanem a VIP státusz miatt. A pórnép nem léphet csak úgy be ebbe a földi paradicsomba. Ez csak a kiválasztottaknak jár. Meg a nácipárt marionettjeinek.

Ez a groteszk horror-tragikomédia egy személybe sűríti az összes megalkuvást a legenyhébbektől a legsúlyosabbakig. Olyan közelről látjuk az erkölcstelenség arcát, hogy először föl sem ismerjük. Sőt! Harmóniának hisszük azt a diktatúrát, amelyet ez a kisember otthon fölépített. Az, amit családjával játszik, csupán a benne rejlő hatalomvágy kiélése, a nagy szerep permanens főpróbája. Nem nehéz olyanokon uralkodni, akik függenek az embertől. De amint jön valaki domináns, ez a felesége, gyerekei vagy épp tanítványa előtt végtelenül magabiztos ember rögtön haptákba vágja magát. Dalai lámának képzeli magát, pedig csak az engedelmeskedésben tehetséges.

Gálvölgyi János negyven éve vágyott ennek a szerepnek az eljátszására, miután az előadás alapjául szolgáló regényből készült filmben ezt a karaktert szinkronizálta. Az Orlai Produkciós Iroda most karolta föl az ötletet, hogy ezt az expresszionista filmet színpadon is meg lehessen valósítani, így két éve Győrben mutatták be a Vaskakas bábtársulat közreműködésével, Budapesten pedig a Belvárosi Színházban látható. Legközelebb február 14-én.
Gálvölgyi remekel ebben a szerepben. Émelyítő a kenetteljessége, gusztustalan a megfelelési kényszere; egyszerre van jelen rajta a belső önhittsége és a tutyimutyisága. Félelmetes, ahogy kisemberként bele-csetlik-botlik a gonoszságba. Társai a színpadon többnyire bábszínészek, szomorú, groteszk, túlméretezett fejeket viselnek, keveset beszélnek. Tanúi és áldozatai a tébolynak. Nem minden kisember korrumpálható. Van, akit meg kell félemlíteni. És akkor csendben tűr.