Már megint a régi hiba! A Fideszben nem fékezik meg azokat, akikkel nem szabad kampányolni, mert megjelenésük kontraproduktív.

Répássy Róbert erősen ez a kategória. Nem találkoztam még olyan emberrel, akit magával ragadott volna a politikus személyes varázsa. Ettől még lehet jó jogi szakember, de a kampányba nem való. Ráadásul ő már bizonyított. Leginkább azt, hogy a mód, ahogyan a témákat megragadja, általában ellenszenves. Így kitartása nem lelkesedésnek tűnik, hanem durcás vehemenciának, buldogos makacsságnak.

Most az ún. ejtőernyősökről nyilatkozott meg. Szerinte a kifelé menő kormány ugyanis közel ötszáz az MSZP-hez hűséges magas beosztású tisztviselőt nevezett ki. A régi, pártállami kifejezéssel élve őket nevezi Répássy ejtőernyősnek.

Az Orbán kormány semmiben sem volt annyira előremutató és szakszerű, mint a közigazgatási reformban. Stumpf István nem titkoltan a közszféra presztízsének növelésével akarta elérni, hogy minél több jól képzett és tehetséges fiatal vállaljon állást az államigazgatásban. Ha ugyanis jó szakemberek dolgoznak a közigazgatásban, akkor valószínűleg a közszolgáltatások színvonala is magasabb. Ezekkel az emberekkel - akik nyilván már az "új" gazdájukhoz lettek volna lojálisak - könnyebb lett volna a sokak által szorgalmazott, mégis rettegett közigazgatási reformot is megvalósítani. Ez a draskovicsi időktől fogva annyiban "folytatódott", hogy koncepció nélküli leépítésekkel borzolták a kedélyeket. Pár embert elküldtek, de még az osztályvezetőket is megkímélték.

Nem kellett volna. Mert bizony tele vannak az államigazgatási szervek olyanokkal, akikre egy modern államnak nincsen szüksége. Többségük régi bútordarab, vagyis az előző korszak kontraszelekciójának maradéka. Csak azért nem rúgták ki őket, mert nem kirívóan rosszak, vagy ha mégis, hát a felettesük még sokkal rettenetesebb, de a megfelelő gépről ugrott le.

Nagyon távol áll tőlem az ész nélküli kommunistázás, senkit sem vádolok a normál emberek közül azért, mert az előző rendszerben is boldogulni akart. Az államigazgatás törzsgárdája ilyenekből áll. A rendszerváltás előtt nem sokkal beleültek egy kényelmes székbe, és azóta ott dolgoznak igazi, kapitalista munkapiaci elvárások nélkül. Szakmai tudásuk az előző évezredből való, nyelveket többnyire nem beszélnek, és még dédelgetik magukban a nyugdíjas állás álomképét. Értelmiséginek alig nevezhetőek, elitnek pedig egyáltalán nem. Az előző rendszernek nem abban az értelemben a haszonélvezői, mint amire Répássy utalni akar, hanem abban, hogy nekik még mindig nem kellett magukat megerőltetni.

A tisztogatás éppen ezért nagyon is időszerű volna, és már nem bánnám a friss levegőnek enyhe narancsillata lenne. Csakhogy ezt nem kellene előre ebben a bosszúálló, befenyítő stílusban bejelenteni, mint ahogyan Répássy teszi. Ezekkel az emberekkel egy ideig még együtt kell majd dolgozni, mert elküldésük nem csupán anyagi terhet jelent, de azt is, hogy az általuk irányított szervhez meg kell találni a megfelelő utánpótlást, és az átállásra is időt kell szánni.

Ha a leendő Orbán-kormány mégis azt az utat választja, hogy azonnal kirúg mindenkit a minisztériumokból és főhatóságokból, akit a szocik neveztek ki, és gyorsan beültet a helyükre a saját embereit, akkor ugyanazt követi el, mint amit most Répássy elődeiről feltételez. Folytatja a zsákmányrendszert. Óhajtjuk a határozott kormányzást, de csak akkor, ha az végiggondolt koncepció mentén zajlik. Ez a Répássy féle kisszerű, frusztrált gyanakvás - minden gyanús alapon - ellenszenves és amatőr. Ha valami nagyon hiányzott az elmúlt nyolc évben, az a megfontoltság. Az ilyen populista szövegek nyilván tetszenek a párt radikális, kommunistázó híveinek, ellenben nehezen összeegyeztethetők azzal a komoly embereket igénylő feladattal, amely a Fideszre vár.

Az Olasz Opera Barátai

Szegény hülye Hagyó Miklós! Úgy képzelte, hogy ha bűnözőkkel paktál le, azok majd elviszik a balhét, ha minden kötél szakad. A főtolvaj Antal Attila máris fölcserélte a fogda barátságtalan, vagy éppen túl barátságos atmoszféráját a jól megszokott saját kis rezidenciájára. Balogh Zsolt meg még szinte elő sem került, már be is mószerolta azt a balekot, aki őt és a többi enyveskezűt a BKV húsosfazekához engedte. A hála nem politikai kategória, állapították meg az okosok már jópár éve, most már tudjuk, nem is kriminalisztikai.

Hagyó, ez a rendkívül ellenszenves, nagyképű alak, aki teljhatalmúnak képzelte magát, most végre szembesül azzal, hogy valójában mennyit ér. Semennyit. A pártja sem áll ki mellette, helyesen teszik amúgy. Órák, talán percek kérdése, és oda a hely a budapesti listán.

Azt mondjuk nem egészen értem, miért csak most vált Hagyó elég szalonképtelenné ahhoz, hogy végre fölocsúdjanak az MSZP-ben, és úgy gondolják, a harmadik hely egy kissé nagylelkű egy olyan politikussal szemben, aki egy felmérés szerint többet ártott a pártnak, mint a 13. havi nyugdíj elvétele. Úgy látszik, a feddhetetlenség vélelme tényleg addig tart a szocialistáknál, amíg valakit láncon el nem vezetnek. Későn reagáltak, mint mindig.

Állítólag azért sikerül manapság a fél BKV-t előzetesbe küldeni, mert az MSZP-n belül Hagyónak nem kisebb ellenfele akad, mint maga Gyurcsány. Tény, hogy nem egy körhöz tartoznak, és ijesztő még elgondolni is, hogy a volt miniszterelnöknek még mindig ilyen hatalma van. Nem, nem a rendőrség felett, hanem a pártban. Hagyóval ugyanis nem történt semmi egyéb, csak a párt kiállt mögüle. Így mások védelme is megszűnt.

Elsőként Hagyó szeretőjét tartóztatták le. Azt hiszem egyébként, hogy Évácska tehet mindenről. Az ő kamu bkv-s foglalkoztatásától nem lehet tagadni, hogy Hagyó saját zsákmányának tekintette a tömegközlekedési céget. Tízmillió forintot fizettek ki valakinek, akit a cégnél nem is láttak soha, és aki történetesen Hagyó személyes munkatársa volt. Onnantól fogva nem lehetett arra hivatkozni, hogy a BKV rajta kívül áll, és neki alig van betekintése.
Az meg csak egy vicc, hogy Hagyó nem értette, miért kellene elgondolkodni az alternatív folytatáson sajtósa gyanúsítottá előlépése kapcsán.

Múlt héten aztán bűnöző haverokat is nyakoncsípték. Az eddig kínosan diszkrét és lojális Antal Attilánál szombaton tört meg a jég. A szemfüles és dörzsölt egykori igazgató jó időérzékkel segített önmagán. Már nem is vele foglalkoznak, pedig kérne.

Demszky Gábor pedig még rosszabbik önmagának is a paródiája lassan. Ahogy félrebillentett fejjel, mint valami nyugatos költő, bölcsen, belemondta a kamerába, ő már annak idején is szólt a Miklósnak, nem lesz ez így jó. Tudom, hogy Demszky csak a jóról tehet Budapesten, de sajnos már nyilatkozni sem tud.

Hagyó a hierarchiában alatta volt még alpolgármester korában. Ha Demszky mondott neki valamit, az nem feltétlenül kérés volt, vagy ha az, hát akkor is illett volna figyelni rá. Vagyis ha tényleg figyelmeztette Hagyót a "kézi vezérlés" veszélyeire, de Hagyó folytatta üzelmeit, az nem vall a várost keményen irányító, a dolgokat kezében tartó főpolgármesterre. De az is lehet, hogy Demszky egész egyszerűen hazudik.

Főzőcske - nem okosan

Szegény Mádi László! Az első perctől a Fidesz tagja volt, nem tört senki hatalmára, semmilyen botrányra nem emlékszem vele kapcsolatban. Unalmas, szürke pártkatona, aki ráadásul ért is valamihez.

Most egy szakmai összejövetelen elszólta magát, kivételesen nem a betanult szöveget mondta, hanem a saját véleményét, amely nézetem szerint megalapozottabb, mint valamelyik semmihez sem konyító szóvivő vagy elsőgenerációs politikus kampányökörsége. Mádi ugyanis azt mondta, amit minden józan embernek be kellene látnia: az ingatlanadó nem az ördögtől való. Csak éppen ésszel kell hozzáfogni, nem úgy, ahogy most történt.

De a Fidesz - valószínűleg egyébként jogosan - nem néz ki annyit a választókból, hogy megértsenek egy differenciált üzenetet. Mert persze a primitíven kommunikáló MSZP azonnal ráugrott volna erre a félmondatra. Ahelyett, hogy beismerték volna, hogy nem csupán a saját törvényüket tákolták össze kontár módon, de bizony hosszú időre ellehetetlenítették mindenféle vagyonadó lehetőségét is, ujjal mutogatnak a másikra. Annyira hülyék, hogy az már fáj! Úgy tűnhet most, hogy a Fidesz is nyúzza majd a népet. Ezek szerint a vagyonadó népnyúzás? Természetesen nem az, ha okosan csinálják.

Kár, hogy mindkét nagy párt a lényegről maradt le megint, és a kommunikációjában még véletlenül sem akar tiszta vizet önteni a pohárba. Mindent lehet, csak csinálják jól!

A Fidesz meg ismét bizonyította, hogy a demokrácia-felfogása enyhén szólva is sajátos.

Tegnap és ma majd' harminc centi hó esett! Meglepő módon nagyon élvezem, és nemcsak én. A fotókat öcsém (KZsoci) készítette.

Pár napja a híradók közepesen fontos hírként számolnak be egy illegális pornóforgatás körüli botrányról.

Az újpesti házban olyan embereket is szado-mazóra kényszerítettek, akik azt nem akarták.

Először azt hihette az ember, az egész pornózás a jelenlevő hölgyek akarata ellenére történt. De mára szép lassan kiderült, csak annyiban, hogy "útközben" jöttek rá, bizony, ha az embert nádpálcával elfenekelik, az fáj.

Mert az ellen nem volt kifogása az amatőr művésznőnek, aki mellékállásban hétgyerekes anya, hogy pénzért fűvel - fával szerelmeskedjen. De amikor a gonosz, matektanárnő kinézetű domina belépett, és rásózott párat a popójára, akkor rájött, nem sima kurválkodás lesz ez, hanem valami durvább.

Most ez a közönséges nő körbejárja a tévéket, és elpanaszolja, milyen csúnyán elbántak vele. A tizenötödik pálcacsapás után már semmit sem érzett. Gondolom, már az első is fájt, de akkor miért nem szállt ki? Miért nem mondta azt, hogy ezt ő nem vállalja? A világ tele van olcsó nőkkel, biztos találtak volna helyette is valakit, nem vették volna ezt annyira zokon a filmesek sem.

Természetesen a fizikai fájdalmai miatt sajnálom. Senkit sem kellene véresre verni szórakozásból sem, azt sem, aki akarja. De ezt a helyzetet kizárólag magának köszönheti. Gyors, egyszerű pénzt akart, és csúnyán pórul járt, most nyivákol, mert a szemforgató, a pornógráfiát egyébként örömmel hirdető média ártatlan áldozatot kreált belőle. Áldozat ő, de semmiképp sem ártatlan, és csak részben a lelketlen, embereket tönkre tevő, az emberi nyomoron élősködő pornóipar áldozata, legalább ennyire a saját pénzéhségének, tunyaságának és butaságának áldozata is. Nem tudom sajnálni, sajnálom.

Már emiatt a remek új szó miatt is dicséret illeti a kormányt: nyelvalap. Egyelőre 50 millió forinttal indul útjára a szlovákiai nyelvtörvény kárvallottjait segítő pénzalap. A tervek szerint ha egy szlovákiai magyarral szemben érvényesítik ezt az értelmetlen, abszurd és a XXI. századba nem való jogszabályt, akkor az a nyelvalaphoz fordulhat jogi és pénzbeni segítségért. Magyarán kifizetik helyette a bírságot.

Kifejezetten üdvözlöm ezt a kezdeményezést! Végre egy jó ötlet. Végre egy olyan válasz az elmebeteg szlovák hatalmaskodóknak, aminek értelme is van, nemcsak viszonthőbörgés. Erre nincs mit mondania Ficóéknak sem, hiszen a hülye törvényét így betartják, mégis a magyarok bizonyították, hogy összetartanak. A Nyelvalap léte és hirdetése pedig elég jó tiltakozás is, és a szó abszurditása egyúttal sugallja ennek az eszement elgondolásnak is az abszurditását.

Hogy azért bizonyítsuk, tényleg magyarok vagyunk, kell egy kis kellemetlenkedés is. Csáky Pál, az MKP elnöke, azért mégis kicsit jobban kötődik a mostani ellenzékhez, ezért egy Bajnai féle ötletet kicsit kell kritizálni is. Az a baja, hogy nem egyeztettek vele, hanem kész tények elé lett állítva. Vagyis Viktor barátja kedvéért nem csáklyázhatta meg ezt a jó elgondolást. Persze igazi hazafi nem feltételez ilyet, de azért bennem néha Csákyt látva felmerül, nem lehet könnyű a szlovák félnek sem. Nem ennek a mostani tankszellemű, háborodott bandának, mert ők nyilván meg sem próbálnak egyezkedni senkivel.
De nekem elég ellenszenves, ha valaki a jót sem bírja elegánsan, epéskedés nélkül elfogadni, ha olyantól jön, akit nem szeret annyira.

Juj! A nagy kapkodásban majdnem elfelejtettem, hogy a blog immáron két éves. Sosem gondoltam volna...

Köszönöm az olvasást!

Már mérgelődtem korábban, hogy a T-Kábel egyre kevesebbet szolgáltat ugyanazért a pénzért. Az még nyíl sisakos harc volt a tisztességes viselkedés elleni harcban, amikor az HBO-t levették az analóg katalóguskiosztásból, és ezért még újabb sarcokat is kivetett. Most a hanyatló színvonalú mozicsatorna helyén a FEM3 unalomgerjesztő adása jön. Kicsit még nézem, aztán majd elmesélem, milyen az a csatorna, melyről egyelőre legyen annyi elég, Gombos Edina lesz az arca.

Mindenféle tájékoztatás nélkül eltűnt két további tévé is. A Mezzónak hűlt helye, kerestem, hátha áttették máshova, de sajnos nem. Most már tényleg nincs igényes zenecsatorna, a VH-1 után a komolyzene is a süllyesztőben van.
Hétfőtől pedig a Reflektor helyén az amatőr kinézetű ESTV jelentkezik. Nem túl optimistán ismét végigfuttattam a csatornákat, de ezt sem áthelyezték, hanem szó nélkül lecserélték erre az érdektelen szarra. Napi hat órás műsorában stréber libák kérdeznek kellemesen alá helyi érdekű politikusoknak, akiket ennek ellenére nem ismerek. A háttérben természetesen fikuszok és gulyáskrém színű fal. Így is tele van csomó nézhetetlen, vacak, amatőr, pénztelen kis tévével a kínálat, amelyek ingyen sem kellenének, erre egy kimondottan nézhető tévé helyére betuszkolnak egy újabbat.

Persze az előfizetési díj nem lett kevesebb. És természetesen tájékoztatni is elfelejtettek ismét. A T-Kábel lassan BKV-színvonalú. Utálom.

Az Alkotmánybíróság döntésével az ingatlanadó beszedése egyelőre meghiúsult. Két felé szakad a véleményem: esetleges adóalanyként örülök, hogy biztosan nem kell újabb adót fizetni (fogalmam sincs, hogy kellett-e volna), állampolgárként viszont sajnálom, hogy az állam újabb, nem a jövedelmet terhelő adóbevételtől esett el. Szóval az ingatlanadó helyessége nem teljesen egyértelmű, de egy biztos, pont ez a legnagyobb hibája.

Az ingatlanadó – bármit is próbál a Fidesz kommunikálni – nem azért nem állta ki az alkotmányosság próbáját, mert milyen csúnya dolog a népet nyúzni, hanem mert jogszerűség nincs biztosítva a kivetést illetően. Egész konkrétan azt kifogásolták, hogy bár semmilyen exakt mérce nincs, az adóalanyoknak meg kell állapítaniuk az ingatlanjuk értékét, és ha az APEH ellenőrzése során 10%-nál nagyobb az eltérés az adóhatóság és az adóalany értékbecslése között, akkor bírságot kell fizetni. Ezt még csak tetézi az, hogy a revizor is csak a hasára üt.

Így nem lehet! Ezt mondta ki az Alkotmánybíróság, nem többet. De ez éppen elég. Mert teljesen objektíven kimondhatjuk, a kormányzat megint trehány, összecsapott munkát végzett. Ingatlanadót ugyanis csak akkor lehet bevezetni, ha az adóalap egyértelműen megállapítható. Ez komoly előkészítést igényelt volna, mert egy olyan rendszert létrehozni, amelyből az ország bármelyik ingatlanjára vonatkozóan tisztán lehet tudni, mennyit ér, nagy fáradság lett volna. Valószínűleg már a lassan lejáró nyolc év legelején el kellett volna kezdeni, hogy most tényleg meg lehessen ezt a törvényt alkotni.

Csakhogy ez koncepciót és munkát igényelt volna, és ezek finoman szólva nem a szocialista – liberális kormányzás legfőbb erényei. A törvényalkotást manapság egyfajta önkénynek tekintik. Mintha a törvény csupán abból állna, hogy hoznak egy szabályt csak úgy, a szabályalkotás örömére. Hogy ez mivel jár, milyen körülményeket kell meghatározni, fogalmakat helyretenni, nem számít. A lényeg itt is az volt: a kormány tanácsadói jónak találták az ingatlanadó ötletét, úgyhogy összeeszkábáltak egy jogszabályt. A részletek meg majd kialakulnak.

Pont ez a spontán „kialakulás” mond ellent a jogállamiságnak. A jogbiztonság ugyanis azt jelenti, hogy minden körülmények között ugyanaz az értéke egy ingatlannak. Ez a törvény pedig ezt nemhogy nem tudta biztosítani – a megfelelő rendszer híján - de még bünteti is azokat, akik nem pont úgy saccolnak, mint a hivatásos saccolók.

Lehet a kormányt vádolni a politikai – erkölcsi mulasztásaival, mert volt jópár olyan húzás az elmúlt években, amit egy demokratikus országban nem illik megtenni. Nem túl szép gondolat, de sok mindent „meg tudnék bocsájtani”, ha a demokrácia – deficit mellett magas színvonalú kormányzás zajlana. De még arra sem képesek, hogy egy jogszabályt értelmesen fogalmazzanak meg! És ez nem az első alkalom. Ha a Gyurcsány – Bajnai kormány(ok) ténykedését vizsgáljuk, nem találunk túl sok igazán nagyszabású művet. Az SZDSZ dilettánsainak odadobott egészségügyi magánosítás nemcsak a Fidesz hangulatkeltésén bukott el, hanem azon is, hogy gyakorlatilag semmilyen előkészítés sem történt. A több-biztosítós modellt például úgy akarták bevezetni, hogy egyetlen olyan biztosítót sem ismertünk, amelyik ezzel foglalkozott volna.

Most azzal próbálja ezt az ismételt fiaskót mentegetni az ún. szakértői kormány, hogy valójában alkotmányos, csak éppen tisztázni kell egy-két dolgot. Pár szót kellene benne átjavítani, de erre már nem kerül sor, mert nincs rá idő.
Ez két hatalmas tévedés! Egy törvényben minden egyes szónak, beleértve a kötőszavakat és a névelőket is, megvan a szerepe. Egyáltalán nem apró módosítás az, ha négy szót kihúznak belőle, egész mást jelenthet úgy.
Másrészt ízléstelen dolog egy nyolcéves kormányzati periódus után időhiányra hivatkozni. Egy ilyen horderejű, az egész társadalmat érintő kérdést nem lehet csak úgy az utolsó öt percben lezavarni.

Az ügyetlenkedés kalapján szép kis bokrétaként virít a mindenféle adatvédelmi aggályokat ébresztő vagyonadó-kalkulátor, ill. rossz nyelvek szerint vagyonosodási vizsgálat – csapda, mely kizárólag a káosz mélyítését segítette elő. Azért a készítői nyilván ki lesznek/ lettek érte fizetve.

Az ingatlanadó megvalósítása tökéletesen modellezi a kormány munkáját. Hiába akartak is volna valami jót, előremutatót megvalósítani (tételezzük föl egy pillanatra, az ingatlanadó számos országban működik jól), még elméletben sem voltak képesek rendesen hozzáfogni. Igazából neki sem kellett volna futni, talán még pár szimpátiapontot is szerezhettek volna. A Fidesz nagyon eltökélten állította, hogy azonnal megszüntette volna, ha a hatalomba lépésekor még létezik. Ha úgysem lett volna belőle semmi, és az óra is vészesen ketyeg már, hát miért nem vették ki a Fidesz vitorlájából ezt a szelet? De nem, horváthágnesi makacssággal erőltették rá az Országgyűlésre (sok szoci is húzódozott tőle), és az eredmény: újabb projekt, ami nem sikerült.

Ennek a kormánynak semmi sem sikerült, csak mindent összezavarni az országban. Ahogy mondtam, Orbán Viktor országlását egyetlen porcikám sem kívánja, de ennél az sem lesz rosszabb. Mert ennél nem lehetséges rosszabbul kormányozni.
 

Hála James Cameronnak most már tudjuk, mitől javul meg a világ! Ez a béke, környezetvédelem és a kritikusok halála.

A Konzervatórium blog ma vette a bátorságot, és közölt két negatív kritikát a csodálatos, korszakalkotó Avatar című filmeposzról, mely megváltoztatja a filmművészetet. Legalábbis az alkotók ügyesen ezt magyarázták be erről a vélhetően elég bugyuta filmről. Nem láttam, és pont azért nem érdekel, mert az előzetesek alapján pontosan az volt a benyomásom róla, mint a Baranyi Mártonnak és Máthé Áronnak.
(Link: http://konzervatorium.blog.hu/2010/01/26/hupikek_az_avatar_jelenseg_ketten_az_avatarrol )

Akartam is írni egy ideje, hogy mennyire irritál ez a cirkusz az Avatar körül. Nekem elég kevés az állítólagos lélegzetelállító látványvilág, egy filmtől mást várok. Nem mondom, hogy többet, mást. Jól megvagyok a többi modern rajzfilmmel is, nem tetszenek, nem nézem őket. Az Avatar azért bosszant, mert a pacifista - zöld - szépelgő szósszal leöntött izét mondanivalója okán is próbálják fontos filmnek eladni. Sajnos Cameron - ahogy a Titanic katasztrófáját is bárgyú love storyvá butította le - nem elégszik meg azzal a dicsőséggel, hogy sikerült egy elképesztő technikai bravúrokat felvonultató filmet készítenie, ő eposzíró is akar lenni egyszerre.

De mondom, ez engem kevésbé zavar. Mit bántam én, ha ezzel a maszlaggal átvernek sok-sok embert? Bánni azóta bánom, mióta olvastam azt a gyűlöletáradatot, amelyet a kritikák szerzőire zúdított a film rajongótábora. Ezek az emberek még a film mondvacsinált, hajszálvékony mondanivalját sem értették meg. Ha jól értem, valami virtuális Nyihahák földjét jelenítenek meg a filmben, vagyis valami kitalált bolygón, egy bölcs nép megtanítja a buta és agresszív embert a valódi szépségekre, a békére és a természet szeretetére.

Ehhez képest olyan vérgőzös, suttyó, indulatos, személyeskedő fröcsögés megy odaát, hogy még a gyakorlott bloggeri szem is elkerekedik.

Közönségfilm ez, és tényleg nem lenne fair magasröptű igazságokat várni tőle. A Csillagok háborúja sem egy nagy szám, ha filozófiai szempontból vizsgáljuk, de nem is akar más lenni, mint egy hangulatos sci-fi. (Amikor aztán képmutatóskodni kezdtek az ún. első három résznél, az meg is látszott.) Csakhogy - és a két kritika ennek fényében húzza le az Avatart - a filmet azzal a trailerből is kivilágló hazugsággal hirdetik, hype-olják, hogy az üzenete is korszakalkotó, nemcsak a képi világa.

Érdekes, hogy mennyien elhitték ezt, és hogy okosabbnak látszanak, most agresszívan kardoskodnak a filmet védendő.
Amúgy ha ez a film történetesen tényleg a világ legjobb filmje lenne, akkor sem indokolja semmi egyes hozzászólok bunkó viselkedését.

Főleg azért nem, mert a véleményéhez mindenkinek joga van. A kritikus lehet, hogy hülye vagy vak, de igenis kimondhatja, ha nem tetszik neki egy film. Akkor is, ha őmaga nem lenne képes semmilyen filmet sem készíteni. Egyik krtikia hangvétele sem magyarázza azt a felindulást, amelyet egyesekből kiváltott.

Ebben a nagy felháborodásban nem látok egyebet, mint az értékítéletében bizonytalan néző félelmét. Neki tetszett film, elalélt a látványtól, megkönnyezte a fordulatokat, élete nagy élménye volt ez. Erre jön két ilyen nagyokos, és laza csuklóval leírja, hogy itt is, ott is kilóg a lóláb. Ha nem lenne az ilyen átlagnéző ennyire gyáva, nem félne attól, hogy esetleg butának és egyszerűnek fogni, mert egy a kritikusok szerint kérdéses értékű filmért rajong, akkor elég lenne csak annyit leírnia: nekem tetszett, kár, hogy neked nem. Ízlések és pofonok. De itt az ízlés helyett többnyire csak a pofonok záporoztak, mert az embernek a nem túl szilárd lábakon álló véleményét erőfitogtatással akarja egyetemes igazságként sulykolni. Nekem tetszett a film, akinek nem, az rohadjon meg!

Ijesztő, hogy a végén még Cameronnak igaza lesz, és egy ilyen sablonokból összeollózott történet két mondatban elmondható lényege is túl magas egyeseknek.

Kedves Zsolt!

Legyen kedves, ne nyilatkozzék minden keresztény magyar nevében! Főleg nevetséges baromságokat ne!

Fincsi kis történet: http://index.hu/kultur/showbiz/2010/01/18/hullagyalazas_a_syma_csarnokban_jacko_show/

Eddig is bővelkedtünk furcsán félresikerült szuperprodukciókban: az 1992-es Aida, Liza Minelli helyett Bonnie Tyler, a Guns 'n Roses majdnem eljövetele, és legutóbb Madonna, aki a repülőtéren tudta meg, aznap hol fog föllépni.

De a hétvégén megtartott Michael Jackson Tribute Show valószínűleg túltett mindenen.

Számomra az elgondolás is elég durva: szegény Michael Jacksonról újabb bőrt húznak le, sok-sok rajongójának gyászából akarnak meggazdagodni... Persze minden nagy halott művészre emlékeznek társai. De egyrészt nem ilyen hamar, másrészt nem egy százhúsz állomásos világkörüli turné keretein belül.

Ez így legjobb esetben is ízléstelen. Ettől még össze lehet állítani színvonalas műsort. Erre ráadásul a feltételek adottak voltak. Michael Jackson teljesen váratlanul halt meg, és a nagy visszatérés a küszöbön állt. Azt a show-t - értelemszerűen - lefújták, de fellépői közül párnak biztos tetszett volna a lehetőség, hogy a nosztalgiázásban is szerepeljen. Nem hiszem el, hogy ezek a valószínűleg jó, de ismeretlen táncosok nem vállalták volna ezt a munkát. De a szervező is érezte ebben a potenciált, mert a sajátos koncepció hitelét azzal igyekezett megalapozni, hogy Michael Jackson színpadi kollégáival hirdette a műsort. De ő az olcsóbb megoldást választotta, a papír mindent kibír alapon, a tűz közeléből szerződtetett táncosok csak a plakáton léteztek. Mint kiderült, szinte senki sem szerepelt együtt Jackóval a fellépők közül.

A produkció mégsem rajtuk múlott. Ahogy a fent idézett élménybeszámoló szerzője is megjegyzi, nem ezen a tényen háborodtak föl a nézők. Hanem sokkal inkább a színvonal rendkívül alacsony voltán.

Egy Jacko - koncerten ugyanis a minőség sarkalatos kérdés. A pop királya ugyan szép számmal adott el lemezeket fénykorában, érdekes, műfajalapozó klipeket forgatott és általában érdekes figura volt, de nagyszerűségének tagadhatatlan bizonyítéka mindig a turné volt. Jackson a legjobbakkal dolgozott együtt, a koncert összes apró nüansza hajszálpontosan meg volt tervezve és lebonyolítva.

Önmagában az, hogy ennek a koncertnek a kitalálását már az ötletelés fázisában abbahagyták, és valami elnagyolt izét adtak elő, nem méltó Jackóhoz, de főleg nagyon nem jellemző rá.

Ez különösen azért baj, mert pont a fentiek miatt, létrehozhattak volna valamilyen illúziót. Michael sose "csak" koncerteket adott, hanem komplex show-t, amelyhez foghatót nem nagyon látott a közönség. Pont azért lehetett volna - egy kis kreativitással és tehetséggel, no meg ráfordítással - utánozni, mert markáns. És valamennyire próbálkoztak ezzel a szervezők, de a végeredmény nagyjából annyira sikerült, mint a kínai Adios cégnek hozni az Adidas minőséget. Távolról nézve mind a kettő táska...

Az est főszereplője, Tej'ai Sullivan a közönség szerint sem énekelni, sem táncolni nem tud. Alapfokon sem, pláne nem pop királyi szinten. Szerencsétlen egy darabig próbálkozott mindenféle jackós manírral, de az értő közönséget nem tudta átverni.

Ez a másik buktató, amire a szervezők nem gondoltak. Egy ilyen eseményre többnyire a fanatikusok mennek el. Ők azok a rajongók, akik minden mozdulatot, minden nyögést, minden szemöldök-felhúzást kívülről fújnak. Nekik valami nyomokban Michael Jacksont is tartalmazó, tortabevonó szerű izét nem lehet kiosztani Michael Milka néven. Pláne nem ennyi pénzért.

A jegyeket 13 - 20 ezer forintért árusították. Ennyiért az ember Budapesten egy igazi világsztárt is megnézhet, meghallgathat, béna utánzójáért ennyit kérni pofátlanság. Akkor is az lenne, ha a fiú sokkal jobb lett volna. Bár annyit tegyünk hozzá, azért picikét gyanakodhattak volna a nézők a szuperprodukciót illetően, amikor kiderült, hogy a Tribute Show a bivalybaznádi kultúrban is föllépett... ötször.

A budapesti szervezők is szépen bemutatkoztak. Először bújócskáztak a feldühödött nézőkkel. Ha reklamáció van, akkor a szolgáltatónak az a minimális kötelessége, hogy meghallgatja és tudomásul veszi. De ezzel a "van fontosabb dolgunk" is mentalitással csak még jobban felhúzták a már egyébként is zaklatott tömeget. Egyébként pedig: nincs fontosabb dolguk, mint az ügyfél. Ne legyen!

Utólag aztán beismerték, utolsó pillanatban értesültek róla, a beígért sztártáncosok mégsem jöttek el. De inkább sunnyogtak, hátha nem veszik észre az emberek. Holott kutyakötelességük lett volna előre szólni, a program változott. De a fő üzenet: ujjal mutogatás a külföldi szervezőkre. Ők összeraktak egy produkciót, amellyel kapcsolatban akár a magyaroknak is lehettek volna aggályaik. De mégis megvették, így hát óriási ellenérzéseik nem lehettek. Így viszont a felelősséget is vállalni kell. Sajnos nekem erősen úgy tűnik, hogy a külföldi és a magyar szervező kizárólag nyerészkedni akar Jacko emlékén, az sem érdekelte, hogy az ilyen produkciók rontják a boltot. Mert hiába érti mindenki, hogy ennek a vásári komédiás bandának semmi köze a nagy énekeshez, azért mégis Michael Jacksont emlegetik sírban forgás kíséretében. Ez kevés nimbusznak tesz jót.

Igazi susogós vállalkozók ezek, akik az orrukig se nagyon látnak, csak a pillanatnyi haszon lebegett a szemük előtt. Amatőr szerencsevadászok ezek, kár, hogy a Syma Csarnok ilyenekkel dolgozik.

Szomorú röhej, hogy a nézőtéri csalódottságot megunó, magát aktivizáló Jackson-imitátort (aki klasszisokkal a színpadon szenvedő alak fölött volt) egyszerűen kidobták. A jogos kérdés már az idézett szövegben is elhangzik: miért is nem táncolhat egy néző egy Michael Jackson zenéjét játszó koncerten? Ja, mert jobb, mint akiknek fizetnek ezért? Hát akkor érthető, hogy egy ilyen leleplezőt kipenderítenek.

Vujity Tvrtko meg a leggázabb híres emberek egyike, az önjelölt népi hős groteszk megtestesülése. De kétségtelen, hogy ebbe a sírrablásba (a tehetségtelenség nem hullagyalázás) gyönyörűen illett az általa vezényelt és az utókor (no meg a bíróság) számára rögzített demokrácia - installáció.

Gratulálok, mert így talán sehol a világon nem emlékeztek meg Michael Jacksonról, mint a hétvégén Budapesten. Azt azért őszintén remélem, hogy a büntetés, amit ezek a pénzéhes, bunkó amatőrök kapnak szintén példanélküli lesz.

Hallottam egy igen találó hasonlatot az alakuló Demokratikus Centrum kapcsán.

Van egy viszonylag elfogadható elképzelésekkel rendelkező párt. Nem makulátlanok persze, de még mindig sokkal inkább ők, mint a nagyok, vagyis pontosabban nagyobbak. Igen ügyesen fölfedeztek egy rést már 2006-ban is: aki jobboldali létére nem kért a Fideszből, az szavazhatott az MSZP-re. Az akkori gerinces kiállás életben tartotta a '94 óta csak vegetáló pártot, egyúttal viszont elkövette azt a mindmáig megbocsájthatatlan bűnt, hogy nem állt be gondolkodás nélkül Orbán Viktor mögé, mint a nem létező KDNP.

Nekem már ez önmagában a hitelesség egyik próbája volt, melyet az MDF ki is állt. Sajnos azonban bőven maradtak a pártban olyanok, akik szívesen bebújtak volna Orbán szárnyai alá. Nem szép, ami velük történt. Talán még maga Dávid Ibolya sem büszke arra, ahogyan a mostani MDF belső ellenzékétől megszabadult. De valljuk be, ezekért a teljesen noname arcokért egyáltalán nem kár. A mélypont nyilvánvalóan a ma már bizonyítottan elmeháborodott Lengyel Zoltán felvétele volt a frakcióba. Súlyos hiba volt, és nem is érte meg. Még akkor és ott sem.

Ellenben az elmúlt évek egyik legérdekesebb és leghatásosabb húzása volt Bokros Lajost mint politikust újrapozícionálni. Bokros pragmatizmusa, kérlelhetetlensége főleg ez után a puhány, semmittevő nyolc év után szimpatikus. Úgy látszik, nem csak nekem.

Mostanra még nagyobb lett az a tömeg, amelyből az MDF talán támogatókra talál. Mostanra csatlakoztak azok a választók is a potenciális szavazókhoz, akik baloldaliként vagy liberálisként manapság fintorogva keresik a helyüket. Mert ha az ember nem teljesen hülye, akkor az MSZP - SZDSZ nem létező alternatíva. Azok a szörnyű napok, amelyeket ma egy budapestinek meg kell élnie, az nem utolsó sorban a helyi MSZP műve; az Antal Attila féle tolvajbandát szintén Hagyóék szabadították rá a BKV-ra. És ez csak egy történet, egy példa arra, milyen az, amikor az MSZP várost üzemeltet. Szintén felejthetetlen szolgálatot tettek a szélsőjobbnak, a Jobbik erejét az a felháborodás adja, amelyet az elmúlt nyolc elvesztegetett, békétlen, pocsék év gerjesztett bennük.

Az egész disznóságnak azért van valami pozitív hozadéka, az MSZP örökös bűntársa, az SZDSZ megszűnt. Gondoltuk mi. De sajnos ez az öntelt, hasznavehetetlen banda még mindig nem képes megérteni, hogy a magyar társadalom, a magyar választók nem kérnek belőlük.

De sajnos még mindig azt képzelik, hogy a hiba nem bennük van. Hogy ez a büdösnáci Magyarország nem érti a liberalizmust, mert a még büdösebb nácik nem engedik megérteni.

Úgyhogy most az MDF-et vették célba, most ott próbálnak túlélni. Sajnos ott tárt karokkal várják őket, ill. a pénzüket.

Most jön a remek hasonlat, amelyről a poszt elején beszéltem. A Demokratikus Centrum olyan, mint egy gumicsónak, amelyre mindenféle agresszív alakok görcsösen kapaszkodnak kívülről. Végül pedig mindenki a vízben végzi.

Természetesen a legnagyobb botrány az, hogy napok óta nem járnak a buszok és a villamosok, és még remény sincs arra, hogy hamarosan visszaálljon a rend. Hülyék párbeszéde ez. Egyik oldalon a sok behergelt buszsofőr követeli magának az extrawurstot a másikon a dilettáns, sunyi cégvezetés köti az ebet a karóhoz.

De ezeken kívül van még pár elég érdekes mellékzönge.

Ha már a tárgyalásokról szóltunk, hát számomra érthetetlen, hogyan engedhetik meg maguknak azt, hogy naponta csak fél órát tárgyalnak. Folyamatosan ott kéne ülni az asztalnál, és gyúrni, nyúzni egymást a megoldásig. Így hiteltelen, hogy tényleg meg akarják oldani a helyzetet, sokkal inkább azt kezdem hinni, hogy a buszsofőrök egész egyszerűen nem is akarnak dolgozni. Másrészt mi a fenét vár a cégvezetés, ha semmit sem kínálnak föl? Minden nap odamennek ugyanazzal az ajánlattal, és várják, hogy egyszer majd csak rábólintanak? Jelenleg nem ők vannak nyeregben, nem ők diktálják a tempót. Ezt már akkor elvesztették, amikor a sztrájk előtti fél évben nem vették komolyan saját munkavállalóik igényeit. Kíváncsi vagyok, ma is lerendezik-e pár percben, hogy pénz nincs, sztrájk viszont lesz.

Azt híresztelik - és biztosan nem zörög a haraszt csak úgy magától - hogy a dolgozni akaró kollégákat sztrájkoló társaik szidalmazzák, leköpik, terrorizálják. Szép. Nyilván értük haragszanak, nem ellenük. Pluszpont jár aggodalmuk elegáns, emberhez méltó kinyilvánításáért.

Gaskó újra bebukott az agresszív magamutogatásával. A szolidaritásból megszervezett sztrájkját a vasúti dolgozók 90%-a elutasította. Többségük kifejezetten kikérte magának, hogy ez a politikailag vezérelt, kártékony pojáca az ő nevükben játssza a szabadságharcost. Csak pár szerencsétlen kalauz sztrájkolt, egyes vonatok 20 - 30 percet késtek. Utóbbi MÁV-viszonylat nem is rossz. Egy sztrájk nélküli napon sem.

Gondolom, ahogy az emberek, utasok, nem érdeklik túlzottan a buszsofőröket, úgy az sem, hogy lassan szmogriadó lesz. A megnövekedett autóforgalom és az ebből a szempontból kedvezőtlen időjárás miatt a szállópor-tartalom elérte a tájékoztatási szintet. A riasztási szint azért még messzebb van, de a rossz mutatók nem fognak javulni, sőt!

Mit számít az emberek és az élővilág egészsége, jó állapota?! Mindent a pulykapénzért!

A magát mindenhatónak képzelő kormánybiztos, Horváth Csaba, egymaga megváltoztathatja a KRESZ-t. Legalábbis így hiszi. Ugyanis ő engedélyezte, hogy a legalább két utast szállító személyautók haladhatnak a buszsávban. Azóta már több illetékesebb szervezet jelezte, ez azért nem ilyen egyszerű. A KRESZ ugyanis egy törvény, és megváltoztatásához parlamenti többség kell. Szörnyűséges, hogy micsoda tudatlan, populista alakok kontárkodnak fontos pozíciókban.

Igazi hungarikum, hogy nálunk a legnagyobb szociális érzékenységgel a (szélső)jobbosok vannak felvértezve. A BKV-sztrájkot minden épeszű ember elutasítja, mert azokon csattan immár harmadik napja az ostor, akik a legkevésbé tehetnek a helyzetről. Így nem lehet! Sok hülye - már bocsánat - szolidaritásról beszél. Miért is kellene nekem szolidárisnak a buszsofőrökkel? Mivel kellene egyetértenem? Akkor is elégedetlen vagyok velük, amikor nincs sztrájk, most meg még az a gyatra szolgáltatás sincs, mint eddig.

De persze látom, hogy sokan - általában jobboldaliak - pár behülyített, helyzetével csúnyán visszaélő alak mellé állnak. Miért? Mert ellenkezni, lázadozni csudajó, és egyébként is kurucos hagyomány. Olvasom, és nem hiszek a szememnek! "Ezek végre megteszik, amit kell! Ha mindenki így sztrájkolna, akkor a gonosz, külföldi, kizsákmányoló, magyar vérre szomjazó multi vonyítva húzna el." Kár, hogy akkor még annyian sem dolgoznának, mint most.

Kár az is, hogy egyelőre annyi eredménye van a sztrájkjuknak, hogy három napja nem lehet a városban közlekedni. Kár, hogy azzal kellene szolidárisnak lennem, hogy más munkavállalók még több pénzt kapjanak a közösből. Abból a közösből, amelyet mi, magáncégeknél dolgozó, sztrájkolásra nem képes állampolgárok rakunk össze.

Szóval ilyen kitekert országban élünk: a sztrájk a gaz kapitalisták ellen van, mégis nálunk csak a közszféra dolgozói sztrájkolnak. És vajon a kommunisták vagy a szocdemek támogatják őket? Nem, a jobboldal.

Abban azért még reménykedem, hogy Viktor - okulva a mostani káoszból - átalakítja a sztrájkolás szabályait, megnyirbálja ezeket az eltúlzott jogokat. Mégsem hagyhatja majd, hogy holmi buszsofőrök itt akárcsak a diszfunkció látszatát keltsék. (Hívei meg egy csapásra visszaváltoznak igazi jobboldalivá, és megvetik az ilyen szocialista vívmányokat.)

Még csak reggel tíz van, de szerintem máris megvan a nap mondata:

"Riporter: Mi okozza a BKV gondjait?

Demszky Gábor: Az állandó sztrájkfenyegetettség."

Nagyon nem hiányzott a mai (holnapi, e heti?) sztrájk, de azért a fönti mondathoz pofa kell!

Részletes véleményemet pedig elég jól megfogalmazták a Vastagbőrön: http://vastagbor.blog.hu/2010/01/11/mi_lesz_holnap_2

Kicsit megkésve kaptam a kezembe a Nők Lapja mellékletét, amely az internethez ad tippeket.

A kiadvány tíz évvel ezelőtt haladó és értelmes kis füzetecske lett volna, de 2008-ban, amikor hozzátűzték az újsághoz, hervasztóan maradi. A Nők Lapja, ill. az ismertető szerzői – a számomra ismeretlen Kertész Gábor és Nagy Réka – az olvasótábort ostoba, félanalfabéta konyhatündérnek képzeli. Avagy a két újságírónak sincs túl sok fogalma a netről, de a főszerkesztőnek szupi ötletnek tűnt nyomtatott agytágítást tartani a netről, és rájuk esett a választás.

A stílus olyan, mint a Modoros blog egyik-másik jól sikerült paródiája: okoskodó, jópofáskodó, bratyizó és persze mindent tudálékosan túlmagyaráz.

Kis ízelítőként: a Google mint extra tipp szerepel a füzetben… Azt hiszem ezzel mindent elmondtam a kiadvány tudásszintjéről.

Ennél érdekesebb, ahogy a szerzők mit gondolnak a mai magyar nő érdeklődési köréről. Kedves nőtársaim, elég lesújtó a dolog.

Nézzük a témaköröket! Mire jó egy nőnek 2008-ban az internet? Először is, ugye, guglizik. Természetesen Dolhai Attilát és Mészáros Árpád Zsoltot. Hát, nem tudom…

Aztán skypol. Tessék megkapaszkodni, a Skype segítségével még konferenciahívást is lehet „kezdeményezni”. Mintha az egész világ a szobánkban ülne…

A fórumokról szóló részből világlik ki csak igazán, mennyire él még mindig ez a kép a hűséges kis feleségről, aki el sem mozdul a tűzhely mellől. Tiszta Pleasantville. Miről fórumozik – a szerzők szerint – egy nő? Hát természetesen a piskótáról! Hogy hány tojásból kell sütni. Továbbá megoszthatjuk viszontagságainkat sorstársainkkal, amennyiben azok külföldön vállaltak állást. Tiszta középkor, nem? Az asszonyállat otthon őrzi a tűzhelyet, amíg az ember küzd a messzeségben a szeldzsuk törökökkel.

És természetesen a „babaprojectről” (sic!) is itt lehet beszélgetni a legjobbakat. Ez az én legnagyobb bajom a modern nővel. Megszállottként hajkurássza a klasszikus értékeket, de ahhoz már túl modern, hogy magától hagyjam a dolgokat a maguk rendje szerint haladni. A baba (Még véletlenül sem gyerek, nehogy kiderüljön, hogy ember!) prodzsekt, határidős feladat, amit le kell vezényelni!

Fontos azonban – bár, és ez az egyik legjobb mondat, „Sokan azt gondolják, ez valami beteg, virtuális világ, korántsem így van.” – hogy egészségügyi témákban ne hagyatkozzuk a „botcsinálta szakértőkre”!

De még csak ezután jutunk el addig, amiért az internetet feltalálták: a társkeresés és a fogyókúra.

Előre tisztázni kell, hiszen a társkereső honlap nem véletlenül adott pénzt erre a baromságra, hogy a netes társkeresők nem perverzek meg deviánsok meg bolondok. Csak töredékük az. Mindesetre kezdjünk gyanakodni, ha valaki küld egy képet egy jókora lomposról… Ezzel az útravalóval már könnyen felismerjük ezeket a beteg embereket, és ki is tudjuk őket szűrni.

Továbbá azért a neten sem mindenki csak szexet akar. És azt sem szabad elfelejteni, hogy időt kell hagyni, nem biztos, hogy egyből összejön.

Ezekkel a megfizethetetlen alapismeretekkel a tarsolyunkban irány a regisztrációs űrlap. Annyit azért még megjegyeznék, hogy eléggé szűkös a fantáziája a tisztelt szerzőpárosnak. Mi van, ha a kiadvány olvasója pont olyan deviánsokra hajt, aki előszeretettel küldözgetnek képeket a fütykösükről, mivel ő is csak azt akarja? Ja, hogy ez nem illik egy mai, magyar úrinőhöz? Hát hogy lesz belőle tűzhely melletti pirulós kis ara? Azzal a szájjal fogja majd csókolni a gyerekek fejét…?

Sajnos a regisztrációról szóló szájbarágás jogosságát nem tudom elvitatni. Bár a társkereső oldalakat nagy ívben kerülöm, az Iwiw-en és a Facebookon bőven látni idiótákat, akik jópofának hiszik magukat, valójában meg leginkább ijesztően hülyék. Azért innen is szemezgetek: kerülendők az olyan szellemességek, mint „Szelídíts meg! – mondta a róka.” vagy „NŐ vagyok, csupa nagybetűvel.” Ha pedig idézünk (mint én az előbb, ugye), akkor még végén azt hiszik a férjjelöltek, hogy nincsenek önálló gondolataink. (Ez mióta hátrány?) TUDTÁTOK, HOGY A CSUPA NAGY BETŰ KIABÁLÁSNAK HAT? Mondom, 1998-ban ez egy pompás kis összeállítás lett volna…

Amikor valaki végre bennakadt a hálóban, akkor mindenek előtt bókoljunk neki. A férfi olyan állat, amelyik szereti, ha bókolnak neki. Minket nőket, ugye, a bók hidegen hagy, egyenesen irritál a dicséret.

Aztán kérdezzünk. Ez mindig beválik. A férfi olyan állat, amelyik szeret válaszolni.

És végül egy fontos információ: a férfiak szó szerint értik a leveleket. Ahá! (De mi köze ennek az internethez?)

És még néhány jollyjoker-téma, ami a nőket biztosan érdekli: vásárlás – általában nehéz dolog, pláne a neten; online ügyintézés – őszintén, aki öt perce tanulta Google-t használni, az mit kezd az APEH kibogarászhatatlan honlapjával?; ciklusfigyelés – tetszik emlékezni, babaproject; álláskeresés és persze „élménymegosztás”. Ez egyrészt a képfeltöltő oldalakat takarja. Ország-világ láthassa a képeinket, csuhaj! Másrészt mesél kicsit a blogokról, azoknak egyik legirritálóbb válfajáról, a csecsemőnaplókról. (Hát persze!) Továbbá a szerzők megengedik: az ember írhat „csak úgy”, magának blogot.

Még szerencse! Így én is leírhatom, hogy a Nők Lapja melléklete szégyen. Csak úgy, magamnak.

ÖMV

Na, kedves politikusok és bemondók! Tanuljuk meg egyszer és mindenkorra: a osztrák olajtársaság neve helyesen kiejtve: Ö EM FAU. Agyamra megy már, hogy nem képesek normálisan kimondani!

A Mester

A múlt heti Hal a tortán vendégserege elég sajátos volt, mindenki hozta a formáját amúgy. Liptai adta a ripacskodó - rikácsoló tramplit, Tilla jaggeresen vigyorgott, Vágó okoskodott és lihegve röhögött - business as usual.

A társaság további két tagja - Kovács Áron és Mester Tamás - is többnyire a szerepüket játszották. Áron a saját fenekéről mesélt (részegen) jópofának tűnő sztorikat, Mester meg 35 centivel a föld felett lebegett végig, akkora művész volt. Játszotta a szokásos hippi-filozófusos nem-eszem-húst műsort, meg a nagy nyeglét. Ez eddig nem is lenne érdekes.

Ám kettejük között egyfajta hidegháború bontakozott ki. Áron föltett egy kérdést Mesternek, kedveli-e őt a guru. Mire Mester Tamás meglepő őszinteséggel kifejtette, az zavarja benne, hogy nem a zenének él (mint ő), hanem olcsón eladja magát. Az örökösnek látszó mosoly önkéntelenül is lehervadt Áron arcáról.

Másnap valaki (talán Tilla) megkérdezte, miért tűnt el Mester Tamás a Megasztár után. Erre a művész kifejtette, hogy neki sok volt a Mega körüli cirkusz, és persze ha életben akarta volna tartani azt a nagy figyelmet, akkor vállalnia kellett volna mindenféle nemszeretem szerepléseket. De ő csak a zenélésnek és a zenélésből él. Erre a még mindig sértett Áron előugrott rejtekéből, és tőle teljesen váratlan módon a műsor történetének egyik legdurvább mondata az ő szájából hangzott el: Most is csak úgy éhes voltál...

Nem gondoltam, hogy valaha ilyet fogok mondani, de köszönöm Áronnak, ez zseniális volt!

Gaskóék megint

Holnap minden valószínűség szerint taxival jövök dolgozni, mert nem jár majd semmi. Egyszer kibírom.

Sajnos azonban ez a sztrájk napokra elhúzódhat. A taxizásokról kérek majd áfás számlát, amelyet beküldök az ügyfélszolgálatnak, hogy éves bérletem fejében megtérítsék az engem ért pénzben kifejezhető kárt.
Azért is bosszant ez a vacakolás, mert végre emberhez méltó idő van. Sem fagyoskodni nem kell, és ezen a héten életveszély sem várható az utakon a hülye téli csapadékok miatt.

Csak szeretném figyelmeztetni a BKV szakszervezeteit, hogy aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Múlt héten már elindult néhány partizánszellemű buszvezető a gaskói úton, írtunk is róla. Most maga a főszakszerv jelentette be, hogy vasúton sem lehet majd közlekedni. Szolidaritásból.

Egyszer már velünk, fizető utasokkal is lehetne szolidáris valaki. A BKV szakszervezetei meg jobban tennék, ha nem keverednének olyan alja népséggel, mint a VDSZSZ.

Meghalt Lucy O'Donell. Julian Lennon egykori osztálytársa 46 éves volt, és a lupus szövődményeiben hunyt el.

Persze tudom, rajtam kívül senki sem hiszi el a hivatalos legendát, mely szerint John Lennon fiának rajza ihlette a híres számot. Sokkal inkább látják bele az LSD betűit a dal címébe. És hát, valljuk be, a dal szövege sem a realizmus csúcspontja, az ilyen látszólag összefüggéstelen, álomszerű dolgokra nyomják rá a szakértők a pszichedelikus jelzőt. Ami elegáns és szofisztikált kifejezés annak körülírására, hogy a Beatles tagjai karrierjük nagy részét réveteg állapotban töltötték, és bizony ez a későbbi munkájukon meg is látszott.

Akárhogy is Lucy tényleg létezett, és én mindig büszke voltam arra, hogy hittem ebben a mesében. A szám meg persze még mindig fantasztikus.

Ezennel lezárom a szavazást, és eredményt hirdetek.

Michael Jackson magasan veri a mezőnyt, nekem is nagy kedvencem. Erre kaptam az egyik legkedvesebb kommentet Ziebitől. Michael Jackson halálában egyébként az volt a legmegrendítőbb, amit Dyson mondott. Szerencsétlen már évek óta halott volt, most a teste is elment. Szerettük, szeretjük, elválaszthatatlanul az életünk része. (21,43%)

Második helyre került a T-Home-ot kritizáló írásom. A bunkó multi módjára viselkedő kábeltévé-társaság ugyanis pont kedvenc zenecsatornám, a VH-1 helyét szemelte ki az izzadmányok hazájának, a Comedy Centralnak. Még mindig haragszom ezért a döntésért, a posztra érkező CC-t vehemensen védő reakciókból viszont azt kell leszűrnöm, az igénytelenség - most épp amerika agyonhypolt tucatsorozatok formájában - folytatja diadalmenetét Magyarországon. Nem feledem viszont azon nagyon is sokak véleményét, akik velem együtt siratták a színvonalas zene utolsó bástyájának elestét. A mostani szavazás eredményét remény jelének tekintem. (16,67%)

Harmadik helyen egy nagyon személyes írás végzett. Nagymamám 100. születésnapja ezek szerint nem csak nekem volt fontos, és bár olvasóim zöme (egész pontosan az öcsémet leszámítva) valószínűleg sosem találkozott Nagymamával, írásom révén szimpatizált vele. Köszönöm szépen! (14,29%)

Ahogy köszönöm a részvételt is. További jó olvasást!

Nagyon kellemes meglepetés ért, amikor pár hónappal ezelőtt a Pontilyen blogra, közvetlen szomszédunkra, tévedtem. Ponti barátom (itt kommentelőként a Csöncsön nevet használja) ugyanis egy teljes bejegyzést írt születésnapom alkalmából.

Érdekes dolog, de ismeretségünk 14 éve alatt még egyszer sem adtunk egymásnak ajándékot. Illetve karácsonyra én neki kétszer is - egyszer csak úgy, másodszor pedig őt húztam, de január 7-én sosem. Az ő családjában - mint elmondta - nem szokás. Ezt én akceptáltam, és valamiféle tapintatból talán, de többet én sem adtam neki semmit díszcsomagolásba burkolva, mintegy formálisan. Csak talán úgy össze-vissza.

Ponti az egyik legjobb barátom. Sajnos (talán nekem szerencsére) én meg sem pendíteni, hogy esetleg ő volna a legjobb. Mert akkor kicsoda Dyson? Ettől függetlenül azért elég közel van a tűzhöz. És tudom, hogy nem bánja, hogy most nem futottam le a kötelező, de nem őszinte tiszteletkört.

Hogyan is kezdődött? Ahogy erre már egy párszor utaltunk, osztálytársak voltunk. Ő valamiért vicces figurának tűnt, ám egyúttal különcnek is. A legelső padban ült, az ajtó mellett - teljesen egyedül. Egyik németórán számomra nagyon nem kedves páros feladatot kaptunk. (Aminek, ugye, az a lényege, hogy egymással németül kell beszélgetni - életszerű - és aztán németül előadni a diskurzus eredményét. Borzalmas feladattípus.) Mivel ő egyedül volt, hirtelen az az ötletem támadt, majd én leszek a párja. Jól tudtunk együttműködni, ő ráadásul örökös kitűnő, ami rám is jó fényt vetett, továbbá lehetett róla némi kötelességtudatot feltételezni.

Kezdetben elég elvarázsolt volt. Sokan - néha én is - egyenesen kinevették. Mert nem értették. Mindig mosolygósan járta a folyosókat, fiúktól szokatlan gyöngybetűkkel írt, és minden ujján be tudta hajlítani az utolsó ujjpercét - külső rásegítés nélkül. Néha furcsa kérdéseket tett föl: egyik lánytól megkérdezte (akit a többi fiú nem is nagyon mert megszólítani, mert jó nőnek számított korát meghazudtoló méretű, másodlagos nemi jellegei miatt; pedig szerény, kedves teremtés volt súlyosan beteg lélekkel szóval Ponti odalépett hozzá azzal, hogy miért ilyen nagy a feje a testéhez képest...
Engem egyébként a mackónadrágom miatt talált meg. Kamaszkoromban a dackorszak nálam azt jelentette, hogy nem volt hajlandó nőies (lányos?) ruhákban járni, csak melegítőben. Ezt Ponti szóvá is tette, nagyon örültem neki, mondhatom.

Magyar órán szökkent szárba a barátságunk. Hárman ültünk egymás mellett: a Tehetséges, a Tanár kedvence (én) és a Szakértő (Ponti). Remek esszéket írtunk e szerint a szereposztás szerint éveken át, nagyon jó idők voltak. Kicsit mintha valamiféle irodalmi társaság lettünk volna. De nem ilyen mostani, köldöknézős, hanem egy olyan igazi kiegyezéskori, amikor az irodalom még nem csupán egy tárgy volt az iskolában... És ez főleg két dolog miatt vicces így visszatekintve. Egyrészt mert a fontosságunkat főleg mi érzékeltük (hasonlóan a köldöknézősökhöz), és hát az irodalom nekünk elsősorban mégiscsak egy tantárgy volt. A legutóbbi osztálytalálkozón előbbiről erősen megbizonyosodhattam, kevés emberre tojtak olyan erősen, mint ránk. A Tehetséges jól menedzseli magát - mint mindig - meg hát nyitottabb is, úgyhogy ő többekkel is diskurált.

Nekem viszont igazából teljesen kielégítő volt, hogy főleg Pontival beszélgettünk. Erre is rájöttem akkor, hogy valószínűleg azért kölcsönös a közöny társaságunkon kívül rekedt osztálytársaimmal, mert a bentiek túl érdekesek számomra.

A második évtől kezdve mindig egymás mellett ültünk. Emlékeim szerint sosem éltem vissza azzal, hogy ő általában mindent tudott. Sem puskázni, sem másolni sem tudtam soha, szerencsére szükségem sem nagyon volt rá.

Játszhatta volna a nagyokos jótanulót, akit megtiszteltetés tegezni. De sosem tette, mert pontosan tudja, nem csak lexikális tudás létezik a világon. A legjobb tulajdonsága a kíváncsiság egyébként. Szenvedélyesen és állhatatosan kutatja az őt foglalkoztató kérdéseket. Általában azonban szellemi úton. Annál hangsúlyosabbak az életében a valós események. Ritkán és nem túl szívesen jön ki a szobájából. Jellemzően onnan figyeljük mindketten az életet.

Leginkább csak szemlélődünk. Nem akarok az ő nevében persze elhamarkodottan nyilatkozni, de azt hiszem, az is közös vonás, hogy bármennyire is aggaszt néha, azért alapvetően nem bánjuk, hogy általában kimaradunk az élet sűrűjéből.

Ennek ellenére jellemző, hogy együtt mentünk el először a sajnos ma már csak néhai Alibibe. Ritkán járok szórakozni, az a zajos, füstös, piás világ nagyon idegen tőlem. De azon az estén nagyon jót mulattam. Semmi káröröm, két-két pohár pezsgőt ittunk meg, és halálra röhögtük magunkat a Szép város Kolozsvár transzvesztita verzióján. Felejthetetlen élmény volt! Többször jártam utána még az Alibiben, de többnyire már csak a zajt, a füstöt és a részegeket tapasztaltam. Egy évvel később - az első alkalom emlékére - újra kettesben mentünk, de csalódottan távoztunk. Annyira, hogy ezt meg is beszéltük.

Lassan tizenöt éve ismerem, ami a fél életem, életünk, és valahogy mindig ott volt valahol. Emlékszem, az első nap után róla meséltem otthon elsőként.

Nagyon meglep még ma is, hogy kedvel. Nemcsak azért, mert engem elég kevesen kedvelnek. Hanem azért is, mert több olyan dolog is van, amiért utálhatna. Érdekes dolog, hogy az ilyesmi min múlik. Ő azt írta, kezdettől fogva érezte a láthatatlan összeköttetést. Én meg simán nem tudom, miért. Mert a kérdés megfordítható. Miért kedvelem (jajmá, hát a születésnapján csak ki lehet mondani: szeretem) én őt, ha szinte semmi sem stimmel? Okoskodás következik: mert a lényeg stimmel. De azt hiszem, ennél őszintébb, ha azt mondom, nem tudom. Nekem természetessé vált az évek során. Azért vonzott, mert érdekes volt; tetszett, hogy a világ legtermészetesebb dolga számára, hogy olyan, amilyen. És minden emberi kapcsolat legfontosabb pilléréről sem szabad megfeledkezni: nagyon jókat nevetünk mindenfélén.

Boldog születésnapot, kedves Ponti! Isten éltessen sokáig!

Mindig is sejtettem, részben már be is ismerte, hogy Benkő Dániel, csak szerepet játszik. A mostani nyilatkozatával viszont végképp elárulta magát.

Most ugyanis azzal próbálkozik feltűnést kelteni, hogy előadóművészként kiérdemelt Köztársasági Érdemrendet vissza kívánja adni az államnak. Erre szerencsére nincs lehetősége, de elvileg el is vehetik tőle. Hiszen az oklevélre rá is írták: a kitüntetés birtokosának erkölcsi példamutatásával is rá kell szolgálnia a megtiszteltetésre.

Benkő pedig saját szánalmas médiaszerepléseit maga is erkölcstelennek titulálja. Már várja, mikor jön a szigorú hangú levél, amelyben visszakérik.

Ebben minden benne van, ami miatt megvetem Benkőt. Tudja ő pontosan, hogy amit csinál, az finoman szólva nem szalonképes, de azért kéjesen dagonyázik, és a képünkbe hazudja, hogy az a helyes, amit ő tesz. Mert ő annyira szabad, hogy csak na! Pedig dehogy az! Egyszer majd rá is ráun az RTL Klub, lesz helyette másik idióta. A gagyitévéktől függeni pedig a modernkori rabszolgaság egyik formája. Mert nincs utána jövő. Ha az ember egyszer benkősen meglóbálta a kamerák előtt, akkor életfogytiglan ezt kell csinálnia. Mert normális munkája már sosem lesz az ilyennek. Benkőnek annyi előnye van, hogy nemsokára nyugdíjas, szóval új állásért már nem nagyon kell kuncsorognia.

A botrány, a ciki a kenyere az ilyen szórakoztatóipari betanított munkásnak. Minél nagyobbat szól, annál jobb. Lehet menni mindenfelé nyilatkozni, persze pénzért; no és ott a "dicsőség": lehet szerepelni!

Benkő, aki saját magát valamiféle szex-filozófusnak képzeli, pedig csak egy kapuzárási pánikban és feltűnési viszketegségben szenvedő alak, már régóta házal egyszemélyes szexuális forradalmával. Volt már három méteres szobor-terv a saját férfiasságáról, az emlékezetes meztelen gitározás, egy nagyon tré reality az ország legsötétebb lotyóival, illetve legújabban Kiszel Tünde buja fanszőrzetéről szóló nedves álmok. De most úgy gondolta, rádob még egy lapáttal, és provokálni próbálja az államot. Hátha lesz ott valamilyen hülye, aki beleesik ebbe a nyilvánvaló csapdába, és komolyan veszi. Remélem, még csak el sem gondolkodnak ezen az illetékesek. Benkő vállalhatatlan, nem szabad vele együtt szerepelni - semmilyen kontextusban sem.

Mert, aki beugrik állami funkcionáriusként ennek a médiahacknek, és Benkővel, ill. tevékenységével hivatalból foglalkozni kezd, csak lejárathatja magát, onnantól kezdve a közvélemény szemében nem komolyan vehető. Benkő,aki az ötlet kifundálása közben biztos már előre dörzsölte a tenyerét , pofázhat akár komolynak nevezett műsorokban is - cenzúráról, szabadságjogokról, prüdériáról és kedvenc témájáról, önmagáról.

Amúgy rosszul időzítette ezt a cinikus nyilatkozatot. Egy év múlva - amikor azért még biztos emlékszünk a "gitárom pengetem, faszomat lengetem" mottójú előadásokra - már kényelmesen elhelyezkedett pár kereszténydemokrata a miniszterelnöki hivatalban. Azok hasonló intellektusú emberek, mint Benkő, csak még annyi humoruk sincs, mint az önjelölt szexgurunak. Biztos akadna egy-kettő közülük, aki hazafias és keresztényi kötelességének érezné fölülvizsgálni Benkő disznólkodásait. Aki azt hiszi, hogy csupán kedvenc hobbimnak (a kötésen és a blogoláson túl) szeretnék ezzel eleget tenni, vagyis a KDNP-t rugdosom, az kivételesen téved. A tematikus csatornán már többször értekezett egyik-másik arról, hogy Benkő lerombolja a házasság szentségét. Ha ehhez egy ilyen ráncos komikus elég, akkor a házasságot rég megette a fene! Szóval vaskalaposék már kiszúrták maguknak Benkőt.

Pedig abban, semmi igazán erkölcstelen nincs. Ahogy a szépemlékű Simicska Lajos is fogalmazott, hülyének lenni alkotmányos jog. Benkő pedig nem tesz egyebet, csak játssza a hülyét. Közben okosnak képzeli magát, de ez nem változtat azon a tényen, hogy végeredményben mégiscsak sötét és idegesítő vénember. Ez pedig nem bűn.

Két nappal ezelőtt gorillakölyök született a Fővárosi Állat-és Növénykertben.

Szeretném köszönteni a kis jövevényt. Reméljük, minden a legnagyobb rendben alakul.

Egyelőre természetesen nem lehet látogatni, de remélhetőleg tavasszal, amikor amúgy is készültem meglátogatni Golóékat, már ott lesz a kicsi is.

A kép az Állatkert honlapjáról származik, nem tudom, hogy az újszülöttet ábrázolja-e, de valahogy így nézhet ki, szóval mindegy is.

Jó hír ez egy ilyen rusnya napon!

Van nekem egy hobbim, szeretek sálakat kötni. Ezért tiszteletteljes kéréssel fordulnék a leendő kormányfőhöz. Szeretném, ha májustól ingyen lenne a fonal és a kötőtű.

Általában nehezemre esik kérni bármit is, de látva, milyen könnyen ment az előbb is, hát felbátorodtam. Bizony blogolni is eléggé szeretek, de a számítógépemre ráférne egy update (nem Norbi féle!), úgyhogy már alig várom a május 2-t, amikortól ingyen laptopokat osztanak a Magyar Üzletlánc (Mit magyar?! Egyenesen gój!) parkolójában. Alanyi jogon természetesen, leleményesebbek kétszer is beállhatnak a sorba.

Ugye mekkora marhaság ez? Pont ezt gondoltam, amikor stratégiai célként jelölte meg Orbán Viktor - természetesen a kiöregedett olimpikon, azóta is az emlékeiből élő Schmitt Pál társaságában - hogy Magyarország a londoni olimpián az éremtáblázaton benne legyen az első tízben.

Gyorsan változik a világ. Ezek szerint mégsincs akkora szarban az ország, minden más probléma meg van oldva, adjunk több pénzt az élsportra!

Persze tudom, a sport sokak mániája, és ezzel természetesen Orbán még jobban tisztában van, mint én. Ez a bejelentés - pláne azzal a hétpróbás talpnyalóval a háttérben - alig különbözik attól, mintha a miniszterelnök-aspiráns ingyen sört ígért volna.

Ha ez nem csupán egy populista kampányfogás lenne, hanem valóban stratégiai jelentőségű tervezet, akkor nem a doppingparádén akarnánk villogni, hanem mondjuk minden iskolás gyerek kapna uszodabérletet. Az is meglehetősen sokba kerülne, de tényleg lenne valami hozadéka azon kívül, hogy nagyszerű sportolóinkat a Szent Koronával együtt lehajóztatjuk Esztergomig meg vissza.

Ezért merészkedtem én is elő a vágyásaimmal. Ha Orbán és Schmitt hobbijára eltapsolhatunk sok-sok pénzt, akkor az enyémre miért nem? Bár, ha jobban belegondolok, lehet, hogy a buszozás hobbijának kellene hódolnom inkább. Ott sincs jelenleg elég pénz, bár tény, hogy a tömegközlekedés kevésbé stratégiai kérdés.

Azt mondták, tegnap azért került sor a buszvezetők szabotázsára, mert végleg elvesztették lojalitásukat a BKV felé. De ez csak szöveg, a valóságban még sosem volt ekkora egység a tömegközlekedési cégnél.

Bár a buszvezetők eddig sem álltak a BKV szellemi - erkölcsi hierarchiájának a csúcsán, tegnapi (és mai) akciójukkal sikeresen felzárkóztak a vezetőség és a fővárosiak mögé, ami a pofátlanságot és a kártékonyságot illeti. Továbbá lassan lesüllyednek a VDSZSZ szintjére is, jobb munkakörülményekért és juttatásokért az utasokat szívatni igazi Gaskó féle gaztett!

Mikor értik meg végre? Az utas/ vevő/ ügyfél nemhogy nem ellenség, hanem pont az, amiért nekik munkájuk van. A BKV szolgáltatása nemcsak azért ótvar, mert nincs pénz a karbantartásokra, fejlesztésekre, hanem mert a buszvezetők is olyanok, amilyenek. Eléggé valószínű, hogy aki most a leghangosabb kollektív szerződés-ügyben, az rendszeresen odacsuk embereket, 5 méterre áll meg a járdától, hadd ugráljon az utas, ha már akkora szívességet teszünk neki, hogy a kedvéért megállunk. Továbbá nyilvánvaló, hogy a spontán sztrájk igazi alulról jövő kezdeményezés. Az a gondolat, hogy szó nélkül többször tíz percen át hagyjuk ácsorogni az embereket a megállóban, jól kipróbált gyakorlat. Ismerjük jól azt a helyzetet, amikor a végállomáson várakozik 450 ember, a busz becammog, de nem áll oda, hanem 5 - 10 percet vár 3 méterrel a megálló mögött. Másik busz nem jön, a vezető nem is hagyja el a járművet, hanem kényelmesen üldögél. Aztán induláskor indítja be a buszt, persze a sok ember felszállása időbe telik, úgyhogy a busz eleve egy-két perc késéssel hagyja el a végállomást. Ez a mentalitás találkozott most a sztrájkhangulattal.

Miért nem az ellenőrök sztrájkoltak tegnap? Az tényleg fájna a vezetésnek, hiszen ha egy hétig nem vesz jegyet senki, az már elég csúnya hiányt eredményezhet. Annak idején, amikor magukat nagyon szellemesnek hívők utassztrájkot hirdettek, azzal nem tudtam egyetérteni. De ha házon belül szerveznek egy ilyen ellenállási mozgalmat, az nagyon is helyénvaló lett volna. Nem azért, mert bliccelni akarok, nem is tudnék, hiszen éves bérlettel utazom. (Apropó: még mindig nem tudom, hogy nekem, aki előre kifizettem a viteldíjat, vajon hogyan biztosítják egy totális sztrájk esetén a szolgáltatást.) Hanem, hogy egyértelmű legyen végre mindenkinek: menedzsernek, politikusnak és persze az utasnak is, a valódi munkát itt is az első sorban küzdők végzik. Ha ők nem dolgoznak, akkor nincs mit kiutalni saját maguknak a privát nyugdíjalapba vagy az azóta szerencsére megbukott fővárosi, szocialista politikus szeretőjének.

Arról nem is beszélve, hogy az ellenőrsztrájk társadalmi támogatottsága igazán nagy lenne. Míg ez az alattomos szabotázs még jobban megutáltatja a BKV-t az emberekkel, immáron nem csak azokat, akik fönt töketlenkednek, ha közügyekről van szó, és ügyeskednek, ha magukról, jelenleg a BKV tetőtől talpig vacak alakok gyülekezete. Mindegyik csak a saját pénze után fut.

Mert tegyük hozzá, az a bajuk, hogy bizonyos béren kívüli juttatást már nem biztosítana a BKV az újonnan megkötendő kollektív szerződésben. Sajnálatos. Azért arra hadd figyelmeztessem a tisztelt buszosokat, hogy idén mindenki kevesebb cafetériát kap, én például kb. 45 000 Ft-tal; én hova mehetek tiltakozni? Azokról nem is beszélve, akiknek béren belüli pénzük sincs, merthogy nem egy mesterségesen életben tartott, posztszoc monstrumnál dolgoznak, hanem egy valódi cégnél, ahol, ha csőd van, akkor elküldik az embereket.

Sunyi a BKV vezetése, hiszen próbálta elhallgatni a változásokat, nem is irigylem a BKV dolgozóit. Mégis azt hiszem, kezdenek visszaélni a helyzetükkel. Jópáran vannak ebben a városban, akiknek nincs választási lehetőségük, ha iskolába vagy dolgozni igyekeznek, akkor csak a BKV-val tehetik. A MÁV-nál Gaskóék már bemutatták, milyen undorító, ha valaki a saját érdekeiért átgázol az utasokon. Ez eddig a bkv-s szakszervezetkre nem volt jellemző, én nem vagyok ugyan sztrájk-fan, és igen nagy kellemetlenséget is okozott a majdnem két évvel ezelőtti leállás is, még támogatnám is, hogy szorongassák meg Demszkyéket. De egy ilyen szemét módszerrel nem tudok azonosulni. Sajnálatos, hogy ebben az országban lassan mindenki megőrül...

Az év eleji optimizmus jogosságát nem áll szándékomban senkitől sem elvitatni, olyan ez, mint a malacsült, ilyenkor jár. De azon a messiásváró derűn, amely a jobboldali sajtóban, tévéjben tapasztalható kissé megdöbbentem.

A dolgot a ma már leplezetenül elfogult köztársasági elnök nagy ívű beszéde indította. Sólyom Lászlót a tájékozatlanabb tévénéző valamilyen sosemvolt, de áhított kulturált konzervatív kormányfőnek is gondolhatná, annyira egy irányba beszélt. Normál esetben elutasítanám, ha a köztársasági elnök a jelenlegi kormányzat bukását, ill. a számára kedvesebb ellenzékiek választási győzelmét nyilvánosan áhítaná. De jelenleg nincs normális helyzet, a mai nem létező kormányzásnak tényleg véget kell vetni, és ez csak úgy lehetséges, ha a mostani kormánypártot KO-val illeti ellenfele.

Kedves jobboldaliak! Ne ringassuk magunkat illúziókban, a 2010-es Fidesz-győzelem is a kisebbik rossz győzelme lesz. Pontosan úgy, ahogy eddig is, az ellenzék melletti egyetlen elfogadható, racionális érv a mostaniak leváltásának szükségszerűsége lesz. Tegyük hozzá, még sosem volt ilyen erős ez az érv.

A jobboldali sajtó és Orbán tévés talpnyalói (pl. Korrektúra, Echo) meg nem bír magával, és alig várja, hogy a csodatevő Viktor király végre beüljön a trónjába. Akkor aztán egyből kitisztul az ég, a vakok látni fognak, a bénák futóversenyeket nyernek, sőt talán Hajdú Péter is emberré változik egy csapásra.

Pedig a párt intelligens, és egyúttal vonzóbb alakjai, Stumpf István és Schmidt Mária pl., hónapok óta figyelmeztetnek, nagy pofára esés lesz, ha a gyurcsányizmus abszurd kártékonyságai alatt nyögő emberek túlzott elvárásokat támasztanak. De úgy látszik, ez nemcsak az egyszeri fideszesig nem jut el, hanem a párt és holdudvara sem látja be. Mert - és Stumpfnak ebben teljesen igaza van - ha túl sok lesz a be nem teljesült ígéret (vagy túl sokat kell rá várni), az a szélsőségesek felé hajtja majd az embereket. Ráadásul ma már nem csak általánosságban beszélünk róluk, hanem nagyon is konkrétan; a Jobbik már a második helyre ácsingózik. Márpedig azok lennének csak a sötét idők, a Jobbik várható kormányzati tevékenysége még a mostaninál is sokkal siralmasabb lenne, hiszen a párt prominensein végignézve csupán nagyhangú, beszűkült senkiket látunk; és még ránk is lenne tukmálva ez a prolimagor hangulat is, amelytől én személy szerint undorodom, annyira hazug, annyira primitív.

A legfőbb baj Orbán Viktorral az, hogy nem elégszik meg azzal, ami van. A Jobbik parazita, önmagában nem létezik. Nem kell ellene külön küzdeni, mert egy jó kormány mellett elsorvad, csak akkor erős, ha a környezete kellően legyengült, kellően romlott. Meglep, hogy Orbánék már nem emlékeznek arra, milyen sikeresen semlegesítették annak idején a MIÉP-et. Mert - bár akkor nem így láttam - az Orbán kormány még tényleg kormányzott, a látványos hülyeségek, a kisgazda téboly és a lopkodások mellett azért zajlott munka. Csurkáék meg benn ültek a parlamentben, és semmire sem voltak jók. A ciklus végére legtöbb hívük is látta, mennyire fölösleges volt rájuk szavazni.

Most a Fidesznek "csupán" annyi a dolga, hogy szinten tartsa jelenlegi pozícióját. Finoman, kényelemesen dolgozhatnának kellemes többséggel. Ezzel a messanisztikus hangulattal viszont már készítik is elő maguknak a feszültséget, az elégedetlenséget. Mert a népszerűséghajhászó Orbán még mindig nem akarja megérteni: a mostani közel kétharmados tábor nem mind megvilágosodott új-fideszes, hanem jobbára csalódott, sértődött, türelmetlen mindenféle szavazó, amely a racionalitás alapján a legkisebb rosszat a Fidesszel azonosította. De ez nem Orbán eredménye. Éppen ezért kellene szerényebben, higgadtabban hozzáállni a dolgokhoz. Mert ahogy halványul Gyurcsány képe, úgy erősödnek meg Orbán arcélének ellenszenves vonásai. A gyökértelen vagy kitépett gyökerű szavazókat meg könnyedén viszi a szél.

A 2010-es választást a Fideszt már megnyerte, már nem kell izmozni, főleg olyan "kocsmatöltelékekkel" nem, mint a Jobbik. Az elmúlt évek legfőbb tanulsága az, hogy egy választást bárki meg tud nyerni trükkökkel, na de a kormányzás, az az igazi feladat. Erre kellene józan módon készülni végre!

A legmegnyugtatóbb az, hogy lényegében semmi sem változik. Napra pontosan tíz évvel ezelőtt életem legjobb szilveszteri buliján vettem részt. Az volt az ezredforduló egyben. (Tudom, tudományosan a 2000/ 2001-es szilveszterrel léptünk be a 3. évezredbe, de az én egyszerű lelkemnek látványosabb volt az 1999-ről 2000-re való váltás.) Már gyerekként izgatottan vártam azt a napot, mintha akkor tudtam volna, hogy az lesz az első életem utolsó napja. Mert akkor bizony tényleg megfordult a világ, de most ez nem ide tartozik, mert az írás nem a régmúltról szól, hanem sokkal inkább arra magyarázat, hol voltam az elmúlt napokban.

A dickensi történet mindenki előtt ismert, ha máshonnan nem hát a Hallmark csodálatos filmjéből: a begonoszodott, öreg üzletembert meglátogatják a karácsony szellemei, és ettől magába száll, jó útra tér. Azt nem tudom, már a helyes úton haladok-e, de a múlt árnyai mindenesetre a beléptek a jelen valós idejébe.

A figyelmes olvasó talán emlékszik, havonta huszonháromszor fogadkoztam, hogy én többet osztálytalálkozóra el nem megyek. Az ökörről és a következetességről szóló mondásra hivatkozással kedden mégis ott voltam. Illetve az indokaim is megszűntek: akikre öt éve megharagudtam vagy kiengeszteltek, vagy el se jöttek. Persze nem azért döntöttem a részvétel mellett, mert hirtelen kíváncsi lettem azokra, akikre már annak idején sem voltam. Hanem, mert egykori jóbarátom, akit hat és fél éve nem láttam, jelentkezett, hogy ő is jönne. Rajta kívül szintén az elsők között jelzett vissza az a kedves másik barátom, akivel szintén évek után augusztusban futottunk össze lélekemelő, szívmelengetően kellemes spontaneitásban. (Méghogy véletlen! Fogait összeszorítva trükközött a sors /a HÉV felsővezetéke pont akkor szakadt le/, hogy pont arra a Combinóra szálljak föl, ahova eggyel később ő is. Háromnegyed órával később a várhatónál.) Ezekért az emberekért megéri elmenni, gondoltam. Helyesen egyébként.

Mert tényleg semmi sem változik. Ennek azért örülök, mert így bebizonyosodott, nem is volt olyan rossz az értékítéletem annak idején. Akartam is Dysonnak ezzel kapcsolatban egy gonosz sms-t írni, de aztán ezt elnyomta a nagy aha-élmény.

Azt is sokszor meséltem már, mennyire jól éreztem magam a gimnázium évei alatt, pedig utólag rá kellett ébrednem (többek között ilyen jellegű összejöveteleken), mennyire utált a többség, mennyire hülyének tartottak. Nem vettem észre, mert azokra koncentráltam, akikre érdemes volt, a barátaimra. A többiek nem számítottak már akkor sem. Az egykori ösztönös bölcsességet most tudatosan alkalmaztam, és így olyanokkal lehetettem, akiket szerettem anélkül, hogy az engem utálókra a minimálisnál több figyelmet szenteltem volna.

A megvilágosodás pillanatát sötét gondolatok előzték meg. Ott ültem egyedül, a kutyát sem érdekeltem. Ez nyilván régen is így volt. Egy darabig. A különbség csak az a felismerés volt, hogy én ebből a választékból most is ugyanazokat választottam volna ki. És eszembe jutott Dyson és az el nem küldött sms. Az az érzés, hogy lett volna kinek sms-t írni leírhatatlanul boldoggá tett, másrészt rendkívül büszkévé a mindenkori barátaimra, és saját remek ízlésemre. Jobban nem is csinálhattam volna.

Itt van ez a második élet, amely pont ma tíz éve kezdődött, és kezdetben végtelenül utáltam, és mostanra kiderül, ez is nagyon jó. Nagy hülye lettem volna, ha itthon maradok.

BUÉK minden kedves olvasónak, de mindenek előtt a barátaimnak!