ÖMV
Na, kedves politikusok és bemondók! Tanuljuk meg egyszer és mindenkorra: a osztrák olajtársaság neve helyesen kiejtve: Ö EM FAU. Agyamra megy már, hogy nem képesek normálisan kimondani!
A Mester
A múlt heti Hal a tortán vendégserege elég sajátos volt, mindenki hozta a formáját amúgy. Liptai adta a ripacskodó - rikácsoló tramplit, Tilla jaggeresen vigyorgott, Vágó okoskodott és lihegve röhögött - business as usual.
A társaság további két tagja - Kovács Áron és Mester Tamás - is többnyire a szerepüket játszották. Áron a saját fenekéről mesélt (részegen) jópofának tűnő sztorikat, Mester meg 35 centivel a föld felett lebegett végig, akkora művész volt. Játszotta a szokásos hippi-filozófusos nem-eszem-húst műsort, meg a nagy nyeglét. Ez eddig nem is lenne érdekes.
Ám kettejük között egyfajta hidegháború bontakozott ki. Áron föltett egy kérdést Mesternek, kedveli-e őt a guru. Mire Mester Tamás meglepő őszinteséggel kifejtette, az zavarja benne, hogy nem a zenének él (mint ő), hanem olcsón eladja magát. Az örökösnek látszó mosoly önkéntelenül is lehervadt Áron arcáról.
Másnap valaki (talán Tilla) megkérdezte, miért tűnt el Mester Tamás a Megasztár után. Erre a művész kifejtette, hogy neki sok volt a Mega körüli cirkusz, és persze ha életben akarta volna tartani azt a nagy figyelmet, akkor vállalnia kellett volna mindenféle nemszeretem szerepléseket. De ő csak a zenélésnek és a zenélésből él. Erre a még mindig sértett Áron előugrott rejtekéből, és tőle teljesen váratlan módon a műsor történetének egyik legdurvább mondata az ő szájából hangzott el: Most is csak úgy éhes voltál...
Nem gondoltam, hogy valaha ilyet fogok mondani, de köszönöm Áronnak, ez zseniális volt!
Gaskóék megint
Holnap minden valószínűség szerint taxival jövök dolgozni, mert nem jár majd semmi. Egyszer kibírom.
Sajnos azonban ez a sztrájk napokra elhúzódhat. A taxizásokról kérek majd áfás számlát, amelyet beküldök az ügyfélszolgálatnak, hogy éves bérletem fejében megtérítsék az engem ért pénzben kifejezhető kárt.
Azért is bosszant ez a vacakolás, mert végre emberhez méltó idő van. Sem fagyoskodni nem kell, és ezen a héten életveszély sem várható az utakon a hülye téli csapadékok miatt.
Csak szeretném figyelmeztetni a BKV szakszervezeteit, hogy aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Múlt héten már elindult néhány partizánszellemű buszvezető a gaskói úton, írtunk is róla. Most maga a főszakszerv jelentette be, hogy vasúton sem lehet majd közlekedni. Szolidaritásból.
Egyszer már velünk, fizető utasokkal is lehetne szolidáris valaki. A BKV szakszervezetei meg jobban tennék, ha nem keverednének olyan alja népséggel, mint a VDSZSZ.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.11. 18:20:43
Mocskos Kaviár 2010.01.12. 00:11:39
Mocskos Kaviár 2010.01.12. 00:13:39
Az Österreichischen Mineralölverwaltung Aktiengesellschaft (magyarul Osztrák Ásványolajkezelő Részvénytársaság, röviden OMV AG [o-em-fau], 1995-ig ÖMV AG [ö-em-fau]) egy ausztriai központú olaj- és gázipari konszern, Ausztria és egyben Közép-Európa legnagyobb forgalmú olajipari társasága...
...1995-ben a cég rövid nevét ÖMV-ról OMV-ra változtatta (az ékezetes nevek nem előnyösek a nemzetközi üzleti világban).
Szóval le vagy maradva egy laza 15 évvel :)