Még abban a szerencsés korban vagyok, amikor kimondhatom, nem lennék tíz évvel fiatalabb. Semmi pénzért.

Az átlagos mai fiatal életvitele és -szemlélete rendkívül távol áll tőlem. Úgyis mondhatnám, idegenkedem attól, ahogyan ma sokan élnek/ élni kényszerülnek a tizenévesek közül. Fontos kitétel ez egyébként, mert annyira öreg azért nem vagyok, hogy azt higgyem, a generáció X eleve romlottabb, butább és általában rosszabb, mint mi voltunk. Csupán arra kívánok rávilágítani, mekkora szakadék tátong köztük és köztem. Mennyire furcsa nekem az a világ, amelyben ők élnek, mennyire idegen és távoli az egész életük. Mintha nem csupán tíz év választana minket el, hanem egy komplett világ.

Két dolgot azért feltétlenül el kell mondanom az igazság kedvéért. Egyrészt én akkor sem voltam átlagos, amikor tizenéves voltam.

Másrészt azok a jelenségek, amelyek miatt én most ostorozni fogom a fiatalokat, nem feltétlenül az ő hibájuk. Az egész világ rosszabb lett kicsit. Illetve tárgyilagosan fogalmazva: eltolódtak az értékek egy olyan irányba, amely nekem nem tetszik.

Lássuk, merre is!

1. Cigaretta, alkohol, drog

Lehetne külön-külön bontani, de lényegében ugyanarról van szó: vannak ezek a káros, gusztustalan szokások, amelyek a majmolásra oly' hajlamos tinik átvesznek, mert az olyan nagyos. Aztán nem tudnak tőle szabadulni, mert leszokni nehezebb, mint gondolnák.
És persze a csajozós/ pasizós vonalról sem szabad elfelejtkezni. Míg a cigaretta csak erotikus, ill. hasznos segítség a beszélgetések kezdeményezésében, addig a drogok (az alkohol is az, csak legális) oldják a feszültséget, leépítik a gátlásokat.
Nagyon taszító látni azt a már tizenéves korban is negatív IQ-val rendelkező tinicsordát, akik a Zöld Pardon, ill. hasonló helyek környékén üveges tekintettel csámborognak, nem ritkán balesetveszélyesen az úttesten. Ez volna a felhőtlen boldogság? Nekem biztos nem.

2. Kurválkodás

Lánykák szokása, hogy amint valami kis mellkezdemény kezd kialakulni gyermeki testükön azt azonnal meg kell mutatni a külvilágnak. Minek? Egyszer egy evangélikus istentiszteleten mondta a lelkész, hogy nagyon sajnálja a mai fiatal nőket, hogy ennyire nincs önbecsülésük. Azt hiszik, csak akkor kellenek, ha önmagukból kifordulva, önmagukat egyáltalán nem tisztelve kell kidobniuk a húspiacra. Én nem vagyok igazán vallásos, de ezzel egyet tudok érteni. Tényleg szomorú, hogy ma az a benyomás keletkezik a csajokban, mindent ki kell dobniuk az ellenkező nem szimpátiájáért.
Már megjelentek a lotyó-anyák egyébként. Minden nap látok a buszon fiatal nőket (ők csak öt évvel fiatalabbak), akik kicsi gyerekek kezét szorítják műkörömépítők által kicsicsázott kezükkel, öltözékük bármelyik kocsisoron elmenne. Ilyen emberek nevelnek gyereket!

3. Nyálgúnárok, plasztikmachók és hmcs2000

Az én ifjúkoromban minden nap láttam hip hop-osokat, akik a fenékről félig lecsúszott nadrág divatnak hódoltak. Jókat nevettem rajtuk, reméltem, elesnek bő gatyáikban.
Mára megjelentek újabb hajmeresztő divatok a fiúk terén is.
Vannak egyrészt a zselé-imádók, aki állandóan bezselézett hajjal mennek mindenhová. A súlyosabb változat szolárium/ önbarnító segítségével fokozza a természetellenesség hatását.
Plasztikmachóknak azokat a tizenéves fiúkat nevezem, akik el vannak ájulva maguktól, ill. férfiúi képességeiktől. A macho szó hímet jelent spanyolul, vagyis ha emberre használjuk, akkor olyan embert értünk alatta, akinek a neme a legfőbb erénye. Vannak ilyen férfiak, legyenek, nem zavarnak.
De amikor egy tizenhét éves döngeti a mellét, hogy ő bizony már száz nővel is..., hát az finoman szólva röhejes. Mit akarhat ezzel kompenzálni?
A hmcs2000 a nyálgúnár és a plasztikmacho érdekes elegye. Mert míg előbbi leginkább saját magának akar imponálni, a második meg a nőknek, addig a hmcs2000 egyszerre hajt mindkettőre. Általában gazdag szülei vannak, ezért mindig neki van meg először a legújabb mobil, ha valamilyen csoda folytán leérettségizik, autó alatt nem is fogad el ajándékot stb. Általában onnan lehet felismerni, hogy mindig mackónadrágban és mégis úgy érzi, hogy sportos imidzséhez megy a zselé. Frappáns.

4. Jó családból valók

Ha már szóba kerültek a rút anyagiak, feltétlenül el kell mondanom, mennyire taszít, hogy ma az iskola udvarán az anyagi helyzet szerint alakulnak ki a klikkek, természetesen a szülők anyagi helyzetéről beszélünk. Tehát a gazdag gyereket még amiatt sem lehet tisztelni, hogy sokat dolgozott érte. Mert általában nem.
Bevallom, régi baráti köröm kicsit meg is vetette az ilyen újgazdagokat. De ma az már nem is ember, akinek nincs mobilja, mp3-a és persze számítógépe. Ennek leggusztustalanabb lecsapódása, amikor valakit azért közösítenek ki, mert a ruhái nem márkásak. Egyébként ez nem magyar vívmány. Erről a jelenségről a Spektrumon hallottam jó pár évvel ezelőtt, és büszke voltam, hogy nálunk azért ez nem gyűrűzött be. Hát, jelentem, sikerült ezt is átvenni! Undorító!

5. Iskolai problémák

Már ez a blog is lerágott egy darabot abból a csontból, amelyen a média idén tavasszal lakmározott, az iskola erőszak bűzös cupákjáról. Ettől függetlenül nem ezt tartom a mai oktatás legnagyobb csődjének. A tanárverések azért nem elterjedtek, a diákok pedig ősidők óta verekedtek egymással. Bevallom, egyszer én is kaptam azért szaktanárit, mert egy barátnőmmel a sírásig vertünk egy fiút, igaz, ő megérdemelte. Persze ez nem volt brutális, inkább csak a megalázottság ríkatta meg. Ha az iskolai agresszióról beszélünk, akkor inkább a kegyetlenségről kell beszélni.
De ennél nagyobb, vagyis általánosabb gond, hogy ma egész egyszerűen nem éri meg suliba járni. Egyrészt mert nincs miért tanulni, másrészt mert nincs kitől. A mai oktatási rendszer nem képez igazi szakembereket, ahogy a Béka-blogon írták, leginkább Vágó István aktuális vetélkedőjére készít föl. A lexikális tudás ugyan nagyon derék dolog, viszont korszerűtlen. Egy perc alatt megtudhatunk bármit. Csak annyit kell megtanulni, mit hol keressünk. Egyedül a nyelvek szintjén már csak helye a hagyományos magolós tanulásnak. Sajnos viszont a nyelveket különösen rosszul oktatják. Én részben fordító is vagyok, és megdöbbent hogy az egyébként nyelvvizsgával rendelkező kollégáim milyen primitív szövegeket küldenek néha, mert képtelenek értelmezni.
A másik súlyos és már itt is körülírt probléma a tanári alkalmatlanság. A kezdeteket már én is tapasztaltam. A fiatal tanáraink egy része már akkor is a kontraszelektív társaságból jött, vagyis azok közül, akik a tanári pályát kényszerből választották. Alkalmatlanságuk ijesztő volt. Mára ezek a tanárok ellepték az iskolákat, sajnos az én alma materemet is. Rossz látni, milyen emberek állnak a gyerekek előtt. Semmi hitelük, semmi tekintélyük...
Az meg egy rossz vicc, hogy a felvételizők 80%-át fölvették valamilyen felsőoktatási intézménybe.

6. Érzéketlenség

Most átmegyek nyugdíjasba, ha eddig nem tettem volna már eléggé. Akár arról van szó, hogy a buszon át kellene adni valakinek a helyet, akár a jótékonyságról, az érdeklődés hiánya megdöbbentő. A koldusokat én sem szeretem különösebben, de nem is zavarnak, amíg nem erőszakoskodnak. Megdöbbenve látom, hogy sok fiatalt nemcsak nem érinti meg a sorsa ezeknek az embereknek (mert még, ugye, naív a szentem), de még bele is rúgnak a földön fekvő szerencsétlenekbe. Egyszer szó szerint meg is tették fényes nappal, közben röhögtek. Miféle ember az ilyen?
Olvastam, hogy egy elméleti felmérés szerint a tizenéves generáció a legkevésbé adakozó. Tehát nem konkrét összeget kértek, nyugodtan válaszolhatták volna, hogy persze, adnának. De nem, a fiatalok még csak a filantrópia látszatát sem akarják kelteni.

Lehetne még hosszasan folytatni. Nem kizárt, hogy ezzel a témával még foglalkozik a blog. Ugyanis ezek a tünetek biztos nem szűnnek meg azzal, hogy ez a generáció fölnő. A németekről mondták régebben, hogy középiskolás korukban fékevesztettek, de ez azért jó, mert felnőttként már nincs meg bennük az inger, hogy mindentkipróbáljanak. Ez az én korosztályomra már nagyon nem igaz. Lehet, hogy németek csak tíz évvel járnak előttünk?

Sértett perverz

Amióta én Forma 1-et nézek, Max Mosley a posztján van. Elvileg Ecclestone-nál is nagyobb hatalma van, mert az egyfajta sporthatóságként működő FIA elnöke. Ecclestone ennek ellenére mindig érvényesíteni tudta az akaratát vele szemben.

A sportszerűség és a szabályosság őréről a Daily Mail fotókat közölt, és emiatt elmarasztalták. A képeken a hetven körüli Mosley egy csokorra való lengén öltözött prostituálttal látható, akik ráadásul náci egyenruhába bújtak. Kíváncsi vagyok, hogy ez valamilyen sztenderd szolgáltatás abban a kupiban, vagy kifejezetten a versenybírók doyen-jének a kedvéért öltöztették a lányokat tüzes SS-eseknek.

Mindezek után még Mosley-t sértették meg! Lehet, hogy igaza van jogilag, de ettől függetlenül egy vén perverz.

Pisis Robi az olimpián

A magyar sport egyik fő lejáratója, Fazekas Róbert az utolsó pillanatban mégis kvalifikálta magát Pekingbe. Igaz, sosem tudták a doppingvádat rábizonyítani, de nem is nagyon volt rá alkalmuk, lévén Fazekas Annus Adriánnal együtt elmenekült Athénból, és még hosszasan vitatták bűnösségüket.

Nem a pekingi lesz a magyar csapat legnagyobb olimpiája. Viszonylag kevesen (172-en) jutottak ki, és nincsenek tiszta favoritok. Pontosabban azért vannak éremesélyesek, de biztos aranyérmünk egy sincs. Három sportágban várható érem: kajak-kenu, úszás és persze a vízilabda.
A kajak-kenu csapat nem valószínű, hogy összeszedi magát Kolonics halála után. Az úszók fiatalok, talán Cseh Lászlónak sikerül. A vízilabdások jó formában vannak, de riválisaik is...

Úgyhogy egy doppinggyanús, amatőr hozzáállású pofa indulása, esetleges újabb balhéja nagyon hiányzik még.

Kínai sportrabszolgák

Már Tibet kapcsán is írtam, hogy nem kellett volna Kínának adni az olimpiát. Most, két héttel az olimpia előtt a kínaik cseh szövetségi kapitánya állt föl. Elfogadhatatlannak, embertelennek nevezte a kínaiak edzőtáborát. Azt, hogy a kínai élsportolók nem beszélhetnek egymással, csak ha az edző közvetít. Nem engedélyeznek nekik szabadidőt, a családjukkal sem tarthatják a kapcsolatot.

A NOB elutasította az edző feljelentését, mondván kulturális kérdésekben nem kívánnak véleményt nyilvánítani. Tehát ha valakit halálra dolgoztatnak, és gyakorlatilag rosszabbul kezelnek, mint egy hadifoglyot, az kultúra.

Az élsport rettenetesen ellenszenves irányba halad. Szerencséje van azoknak a sportolóknak, akik nem olyan sportágban küzdenek, amelyben dopping és/ vagy beledöglés nélkül ma már nem ér el eredményt. (Ezért is szurokolok a vízilabdázóknak.) A másik oldalon meg ott van Ian Phelps, aki mindent megnyert húszszor, amit csak lehetett, az összes rekordot megdöntötte, és 22 évesen meg sem tudott szólalni, annyira buta volt. A teste talán izgalomba hozta az X-men rajongóit, de valójában izmossága ellenére olyan torz volt, hogy emberre már nem emlékeztetett. (És akkor még nem beszéltünk a nehézatlétákról.)

A szárnyaló magyar foci

A magyar foci érdektelenségét mi sem bizonyítja jobban, mint az az eset, amely a napokban történt a Fradi lelátóján. A meccs közepette az unatkozó fiatalok rátaláltak a megoldásra: az ifjú pár nő tagja orálisan kielégítette a couple hím tagját. A finom lelkű fradistáknak csapatukért való izgalma mellett még arra is jutott idejük, hogy hangosan biztassák a hölgyet. Akit a lelepleződés nem zavart, állítólag fél órán keresztül ügyködött.

A Fradi-szurkolók főnöke, Boros Bánk Levente, aki konzervatív ízlésű műsorok állandó résztvevője elítélte az esetet. Bár kifejtette, ő semmit sem tehet. Ez így is van!

Mégis kíváncsi lennék, hogy manapság még mi mindent tolerálnak a futbal-pályák körül. Esetleg ha valaki a szögletzászló mellé szarik, vagy leokádja a játékvezetőt, akkor majd közbelép a hatóság? Ez ugyanis, bármilyen vonzóan hangozhat egyes a túlszexulaizált média befolyása alatt álló emberek számára, közszemérem-sértés.

Fél évvel ezelőtt vágtam bele a blog írásába. Korábban csak olvastam pár blogot, az írás nem jutott eszembe, sőt, amikor először találkoztam a médiummal, még értetlenkedtem: ugyan kit érdekel egy arctalan szerző szövegelése. Aztán úgy fordultak a dolgok, hogy az én életem is beindult. Mert el kell mondjam, tavaly április előtt meglehetősen hosszú ideig az inaktívak táborához tartoztam. Dolgozni egyet jelent azzal, hogy az ember óhatatlanul más emberekkel tölti az idejét. Ez fejleszti egyrészt a szociális érzékeit, másrészt meg kell szokni a többféle vélemény meglétét. Ez a magamfajta kissé önfejű embernek talán nem is árt; akkor sem, ha nyilvánvalóan a pluralizmusnak inkább csak elméletileg vagyok híve. Egyébként a blog erre is jó: most már kézzel fogható bizonyíték van arra, hogy nem kezelem jól az ellenvéleményt. Ez nem feltétlenül jó tulajdonság. Igaz az is viszonylag ritka volt, hogy sokkal megalapozottabb véleménnyel szembesültebb, mint az enyém.

Péntek este Csepelre voltunk hivatalosak főzőversenyünk legújabb fordulójára.

A vacsora koncepciója a mexikói életérzés volt, és ez nagy mértékben sikerült is.
A menüsor egy könnyű, egyszerű paradicsomlevessel kezdődött. A választóvizet a napközi stílusú piros leves és a gasztronómiailag értékelhető leves között sikeresen átlépte a fogás, tekintve valódi zöldségek adták az alapanyagot. A versenyző tortilla chipsszel szolgálta föl a házigazda. Szerintem fölöslegesen, bár rontani sem rontott a levesen.

A második fogás fajitas volt, ami a tortillán föltálalt pikáns pulykaragu volt, friss konyhakerti zöldségekkel, tejföllel, reszelt sajttal. A készítés során történt malőr miatt a versenyző először nem akarta föltálalni enyhén odakozmált, saját sütésű tortilláját, de második adagnál előkerült, és talán jobb, de mindenképp tartalmasabb volt, mint a bolti. Mindenesetre nagyon korrekt volt, hogy az "elrontott" helyett érkezett felmentő tortilla, de a házi sem lett elrejtve. Nekem ez a fogás ízlett a leginkább.

A desszertre kicsit sokat kellett várni, de a látvány miatt érdemes volt. Egy kivájt ananásztestben az ananász húsából főzött krém nyakonöntve piros bogyókból készült fanyar szósszal.

A plusz egy fogás mexikói kakaó volt, éjfél előtt pár perccel.

Az italokra is ki kell térni. Két koktélt illesztett a házigazda a menübe. Először egy ananászos, citromos, tequilás kompozíció. Még sosem ittam tequilát, nem volt rossz bemutatkozás. Az ételeket kellemes, nem túl puccos borok kísérték. A főfogás után jött a Tequila Sunrise: narancslé, tequila, áfonya szirup és jég. Az én gyermeteg ízlésemnek jobb lett volna mindez tequila nélkül, mert a narancs savanyúságát remekül egészítette ki az édeskés szirup, kicsit zavart is az alkohol-íz. Ráadásul megint megkínzott utólag a pia. Szombaton nem voltam valami jól, pedig nem ittam sokat. Mindegy, a verseny végeztével, megint folytatom kellemes absztinens életemet.

A hangulat jó volt.

Szűk két hét múlva az utolsó fordulóra is sor kerül. Még aznap kiderül a végeredmény. Nekem van favoritom. Amennyiben döntetlen alakulna ki, tudnám, kire szavazzak.

Nyilván öregedésem első jele, de nem tartanám akkora katasztrófának, ha az Egyesült Államoknak megint republikánus elnöke lenne. Egyrészt, mert akárkit választanának, az csak jobb lehet, mint a mostani, másrészt, mert elgondolkodtató az a párt, amelyik annyire nem egységes, hogy egy ilyen alapkérdésben, mint az elnökjelölt személye, sem tudnak igazán egyetérteni.

Mentségükre írandó, hogy a "választék" nem valami fényes. Hillary Clinton erőszakos, könyöklős és csúsztatós kampányával szép folyamatosan elvesztette erős támogatottságát, és előnye a szuperkedden végleg szertefoszlott.

Obama meg szörnyen demagóg, és egyáltalán nem tűnik őszintének. Az iraki háború ellenzőjeként sem győzött meg arról, hogy tényleg ki fogja vonni a csapatokat. Arról nem is beszélve, hogy régen rossz, ha egy elnökjelöltnek az a legfőbb víziója, hogy nem azt csinálja, amit eddig. De mégis mit? Ez nem derül ki, és akkor is kevéske mint program, ha nyilvánvalóan Bush mindent rosszul csinált, és a fegyvergyártó barátaira költötte az ország vagyonát.

Tegnap Barack Obama megérkezett Berlinbe, ahol százezrek hallgatták. Európa erős államai már meg is választották volna Amerika elnökének, de az amerikiak nem ilyen biztosak a dolgukban.
Pedig a Bush-adminisztráció után nem lehetne olyan ép eszű amerikai, aki újra republikánust szeretne látni az elnöki székben, a fegyver- és a gyógyszeripart leszámítva persze. Nem gondolom persze én sem, hogy Obama mögött nem állnak hasonló erejű piaci szereplők, Amerikában másképp nem is lehet. Éppen ezért kellene visszavenni ebből a nép-egyszerű-fia stílusból. Aki eljut odáig, hogy jelölik amerikai elnöknek, az nem "közülünk való".

A németek persze ünneplik ezt a szerintük történelmi pillanatot. Ahogy olvasom a lapokat, nagyon dícsérik Obama szónoki képességeit, törekvését a jobb kapcsolatra az "öreg Kontinenssel", békepolitikáját, környezettudatosságát. Én persze nem akarom eleve megvonni tőle a bizalmat, de Obama csak az előd árnyékában fénylik, hogy óvatosságomat egy zavaros képzavarral fejezzem ki.

Ami számomra kifejezetten ellenszenves, az az Obama által saját magának megelőlegezett történelmi szerep. Ez egyrészt adott: nemcsak fekete elnök nem volt még az USA történetében, de jelölt sem. Másrészt, és megint csak ez a jelző jut eszembe, azért az ember bőrszíne önmagában kevés a történelmi tényezővé váláshoz. A tettek juttatják Obamát a Pantheonba, nem a külsőségek. Persze a médiapolitizálás undorító korában elég elhitetni az emberekkel, mekkora dolog ez. Pont ez az! Hogy azzal van gond, hogy ez ma még nagy szó. Egy egészséges társadalomban ugyanis az ilyesminek nincs jelentősége. Aki ezzel jön - pro vagy kontra, mindegy - az egy barom.

Végül beszéljünk McCaine-ről. Legnagyobb erénye, hogy az esélytelenek nyugalmát a kampány egésze alatt meg tudta őrizni. Nem hibázott, igaz, nem is voltak különösebben nagy dobásai. Pártja bölcsen nem sokat lacafacázott, amikor látták, hogy McCaine a legnépszerűbb az előválasztásokon, hamar mögé álltak kivétel nélkül. Bush intelligenciájára utal, hogy azért mégis van kivétel, ő. De ez csak még szimpatikusabbá teszi McCaine-t. (Igaz, Bush se nyíltan ellenezte.) Legnagyobb hátránya viszont szintén pártja, sehol sem tesz túl jót, ha egy párt túl sok időt tölt a hatalomban.

Obamában viszont a legtaszítóbb az, hogy máris elnöknek képzeli magát. Különösen becsülöm Angela Merkel határozottságát, hogy nem engedte a jelöltet a Brandenburgi kapunál beszélni. A kancellárasszony (aki viszont ténylegesen a mai világpolitika egyik legkiemelkedőbb alakja; és nem azért, mert nő) érzékeltetni akarta, hogy Obama még ne érezze magát túlzottan nyeregben. Ha Obama nem egy médiasztár, akkor figyel erre a dorgálásra. Volt egy Gerhard Schröder nevű fickó, akit szintén nagyon szeretett a kamera, aki szintén azzal nyerte a választásokat, hogy ellenezte Irakot. Merkel első kézből tudna arról mesélni, mi is történt vele...

Kezdjük a magyarázkodással! Én is tudok biciklizni, szerettem is, amikor még volt olyan gépem, amelyen biztonságban éreztem magam.

Azzal is tisztában vagyok, hogy egészséges és környezetkímélő közlekedési mód.

De!
Be kell látni, hogy Budapest nem alkalmas a biciklizésre!

Először is a kerékpárosok szempontjából. Egész egyszerűen veszélyes. Nekem hosszú időre elment a kedvem tőle, amikor fényes nappal úgy száguldottak el mellettem, hogy majdnem leestem. Pár centin múlott, hogy nem ütött el az a barom. Nagyon megijedtem akkor. Most már rendszeres hír, hogy elütik a bicikliseket. Nyilván nem mindig vétlen a kerekező sem (erről majd később), ettől függetlenül az autósnak is figyelnie kellene. De tudjuk, hogy páran babakocsis nagymamákat a zebrán átvonulva sem veszik észre.

De nem erről akarok írni igazából, mert a bunkó autósok veszélyes és agresszív tombolásának megvitatására van külön blog is. Autózz! a címe. Különös tiszteletet érdemel azon tevékenységük, amikor kiteszik a paraszt vezetők fényképét, arccal, rendszámmal.

Az igazi téma a biciklisek számomra ellenszenves hozzáállása és ebből fakadó viselkedése. Megint magyarázkodás következik, tudom, hogy vannak kulturáltan közlekedők is, csak sajnos fájóan kevesen.

Abszurditás, hogy gyalogosként ma már a járdán is állandóan figyelnem kell, ill. folyamatosan veszélyben vagyok, mert bármikor letarolhat egy biciklis. Elterjedt ugyanis az a felettébb undorító szokás, hogy a csengetés helyettesíti a fékezést. Vannak, akik nem is csengetnek, a járókelő nézzen percenként a háta mögé, hátha egy kétkerekű VIP-t kell elengednie. És itt jön a kérdés: miért is kell nekem, a gyalogosnak félreugranom, ha valaki biciklivel arra jön? Miért nem száll le ő a cangáról? Értem, hogy nehézkes, értem, hogy lassítja a haladást a biciklisnek, de ugyanez igaz a gyalogosra is. Én nem látok hátrafelé, viszont a járda az enyém.

Ennek minősített esete a buszmegálló. Amikor a szintén környezetbarát tömegközlekedési járműről leszáll az ember, nincs sok választási lehetősége azt illetően, hogy mikor és hova lép. Ennek ellenére velem már többször is megtörtént, hogy éppen csak megúsztam az ütközést. A felszállás közel ilyen problémás.

A biciklisek állandóan sírnak meg tüntetnek (Critical Mass), hogy milyen sanyarú az ő sorsuk. És részben igazuk is van. De véleményem szerint jogokat csak az követlehet, aki a kötelezettségeit is betartja. Az a problémájuk, hogy a gyorsabb, erősebb autók veszélyeztetik őket? Akkor talán legyenek udvariasak és előzékenyebb a náluk lassabb és sérülékenyebb gyalogosokkal! Tartsák be a KRESZT, ha már elvárják másoktól is! Ha már folyton kerékpárutakra fáj a foguk, akkor ahol van, ott használják, és ne a gyalogosok között cikázzanak, ill. a buszokat tartsák föl stb.

A másik "képmutatás" ebben a környezetkímélés. A Budai Parkerdő útjai azért járhatatlanok, mert a Mountain Bike-osok tönkretették. Gyerekkoromban rendszeresen végigvándoroltuk a Normafa - Tündérszikla - Zugliget útvonalat. Kellemes erdei séta volt, gyönyörű tájon. Mikor legutóbb jártam ott, járhatatlanok voltak az ösvények, mert mély keréknyom szelte-szabdalta őket keresztül-kasul. Néhol, a meredek szurdokfalak tetején kifejezetten veszélyes volt a haladás. Főleg, mert ezek a környezetrombolók akkor is ott száguldoztak végig rajta. Persze az erdőgazdaság felelőssége is, hogy miért engednek be ilyeneket. De védelmükre legyen mondva, régebben is voltak biciklisek, csak azok nem tekintették mindenki erdejét a saját adrenalin-fokozó versenypályájuknak.
Szóval ne ájuljunk el a biciklisek környezettudatától sem!

Tudom, hogy sok biciklisben (és most nem a részeg, falusi csávókra gondolok) van egyfajta felsőbbségtudat, hogy ő már a jövő zenéjére bugizik, ő már öko, ő már egészségesen fog élni minimum 200 évig. És lehet, hogy igaza van, sőt szimpatikusabb, mint az autósok. (Istenem, őket is de nem szeretem!) De ez nem jogosítja föl őket arra, ne viselkedjenek az utakon civilizáltan. Főleg, hogy a járda eredetileg nem is az övék.

Ajánlom tehát figyelmükbe a mondást: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten!

Eszter hagyatéka - filmkritika

Nagyon szomorú ez a film. Semmi pozitív nincs benne. Tönkrement életek, túl későn ébredő, megöregedett emberek, csalódás, szélhámosság és érzéketlenség az egész.

Az alapanyag Márai Sándor azonos című regénye. Egyesek szerint a világsikert elérő, valóban kiváló A gyertyák csonkig égnek című mű utánérzése. Ebben nem tudok állást foglalni, mert ezt nem olvastam. Mégis érződik, ez ugyanaz a hangulat. A túl-késő érzése, a visszavonhatatlanság, a happy end-nélküliségé.

A történet klasszikus hármas egységbe van szerkesztve: egy napot mesél el, a helyszín kizárólag Eszter balaton parti háza és szőleje (eredetileg felvidéki, de filmes szempontból jó, hogy áthelyezték). Egyetlen szálon fut végig az egész: Eszter utolsó, egyben végzetes találkozás élete szerelmével, Lajossal. És ebben az egy napban benne van a két ember egész élete. Ez nagy erőssége a filmnek.

Hátránya viszont, és ezáltal talán az egész filmet tönkretevő hiányossága, hogy nem ad választ arra kérdésre, miért szereti Eszter ezt az embert. Nem tudom, Márai rávilágít-e erre, a film Lajost lerendezi abban, hogy minden rosszat elmond róla, amit egy férfiról el lehet. A rendező is azt kérhette Cserhalmitól, hogy legyen olyan gusztustalan, amennyire csak lehet. Nem feltétlenül rossz megoldás ez. Elvégre talán pont az a lényeg, hogy Lajos tényleg egy velejéig romlott ember, csak Eszter nem veszi/ nem akarja észre venni ezt. Élete tragédiája, hogy több évtizeden keresztül.

A másik hiba a szájbarágás. A forgatókönyv mindent túlmagyaráz. Az egyébként sem túl élénk cselekményt is elnyomja a sok narráció. Enélkül is értjük. Főleg, mert a fantasztikus színészgárda egy-egy gesztusa sokszor minden veretes szónál többet ér. És ez a fő előnye a filmnek: a színészek. Udvaros Dorottya, Eperjes Károly, Szilágyi Tibor, Törőcsik Mari, Áron László és persze a főszereplők, Cserhalmi György és Nagy-Kálózy Eszter. Ez önmagában sok-sok érv a film mellett. Mégis valahogy feszengenek ezek a kiválóságok. Néha nehéz eldönteni, a film nehézkessége miatt vagy Lajos ottromba és átlátszó viselkedése miatt.

Sok ügyes dolog is van azért benne. Az egyik a Balaton-felvidék és régi módi családi összejövetelek hangulata. A másik az öregség ábrázolása. Ez az öregedés középső fázisa: már túl van az illető az első sokkon, hogy már nem fiatal, de még nem belenyugvó idős ember. (Illetve ilyen is van, Nunu, a családtagnak számító cseléd; Törőcsik Marinak a tökéletesen testhez álló szerep). A messziről még fess arcokon közelről már jól látszanak a barázdák, a szem alatti karikák. Ezt a jó eszközt többször is használják.

Tetszett-e a film? Nem tudom. Igen is, meg nem is. Tetszettek a képek, a milliő, a színészi játék. Ellenben ott van az erős kezdet után ellaposodás, Lajosék érkezésének túlfeszítettsége, és gyenge kipukkanása, a mesterkélt dialógusok...

Úgy látszik a filmre leginkább illő szó a nehézkesség. El kell mondjam, hogy ötödik nekifutásra sikerült megnézni, mindig közbejött valami. Tegnap poénból azt mondtam a film előtt mozis társamnak, hogy most meg majd elszakad a film. És el is szakadt. Legalább nevettünk. A film ugyanis erre nem ad okot, de ez inkább előnye.

Értékelés: 6/10

Az olvasó most már végképp összecsapja majd a kezét, és azt mondja: kész, ennyi, Amál végre színt vallott!

Be kell ugyanis vallanom, hogy az egyik példaképem egy gorilla. Általában is nagyon szeretem ezt a bölcs, méltóságteljes és békés főemlőst, amelyet mostanra már majdnem sikerült kiírtania az embernek. És miért? A gorilla húsa nem különösebben jó, a prémje sem. Nem veszélytelen az emberre, de nem is vadászik rá ádáz módon. Hülye emberi babonák áldozata: a hím gorilla pénisze kiszárítva, porrá törve afrodiziákum, tenyere preparálva dísztárgy...

Koko San Franciscóban született Hanabi-Ko néven 1971-ben. Különleges képességét, vagyis hogy "beszélni" tud, hosszú éveken át fejlesztették ki a Stanfordon. Harminchat éve dolgozik vele mentora, Francine "Penny" Patterson, bár inkább gyereknevelésről van szó.

Patterson és csapata 1972-ben kezdett abba a kísérletbe, hogy a kölyökként is intelligenciájával kitűnő emberszabásúnak megtanítják a siketnémák által használt jelnyelvet. Ma már 1000 különböző jelet tud használni Koko, és több mint 2000 kiejtett szót ismer, ill. ért meg. Ha most csak humorizálni akarnék, írhatnám, hogy volt olyan angoltanárom, akinek ez már gond lett volna...

Történetében azonban több van, minthogy csak elvicceljük. A jeleléssel kommunikáló gorilla léte ugyanis további kérdéseket vet föl. Az emberi privilégiumnak tartott beszédet (nyelvi szintű kommunikációt) ezek szerint egyes nagyon fejlett intelligenciájú állatoknak is meg lehet tanítani. Beszélni nyilván leginkább azért nem, mert a beszéd nagyon speciális szervrendszert igényel. A gorilla természetes közegében is bonyolult kommunikációt folytat, és hangkészlete is gazdag, de például nem rendelkezik az emberi beszédhez elegendhetetlen "lesüllyesztett" garattal. Enélkül ugyanis nem lehet szabályozni a be- és főleg a kilélegzett levegő mennyiségét, amely fiziológiailag a beszéd, ill. az ének alapfeltétele. (Mindig lenyűgözött egyébként az a feltételezés, hogy az emberi nyelv először éneklés volt, csak mai bonyolultság miatt föl kellett gyorsítani a tempót.)

Másrészt megdöbbentő látni, ahogy Koko gondolkodik. Egészen komplex, képszerű gondolatai vannak. Ilyen például az, hogy a meglévő szavakból újakat alkot, amennyiben ki akar fejezni valamit. A klasszikus példa az "ujj-kötő" (finger-bracelet), melyet az ujj és a karkötő szavakból állított össze, amikor azt akarta mondani, hogy gyűrű. Hihetetlen nyelvi intelligenciára vall ez az eset! Egyébként ez a jelenség megfigyelhető olyan embereknél is, akik nem beszélnek egy idegen nyelvet túl jól, és abból "gazdálkodnak", amit tudnak. Koko is képes erre a bonyolult dologra. Több ilyen esetről is beszámoltak. (Pl.: hattyú nála víz-madár, dinnye: ivó-gyümölcs /angolul, ugye, water melon, amely szintén magas folyadéktartalmára utal; ha Karsaiék tudnák, hogy ügyükkel a Bolygó egyik legnagyobb koponyája is foglalkozik.../ vagy a gorilla megnevezése, mely filozofikus mélységet is magában foglal, az állat-személy.)

Ráadásul gondolatai kreativitásra, megkockáztatom, művészi tehetségre is utalnak. Előbbi meglétét vadon élő gorillák esetén is bizonyították (2005-ben megfigyelték, hogy egy csapat gorilla egy bot segítségével vizsgálta a folyó mélységét, amelyen át akart menni), utóbbit állatokról nem feltételezik. Koko állítólag nagyon szép képekben fejezi ki magát, sőt egyszerűbb hasonlatokat is használ.

Az idős gorilladáma nem szült kölyköt, mondhatni egész életét a tudománynak szentelte. Anyai ösztöneit - mint sok gyermektelen ember - kismacskák iránti gyöngéd szeretetben éli ki. Mindegyik macskájának adott nevet. Legjobban a képen is látható All Ball-t szerette, de azóta is több macskája volt, akiket személyesen gondoz, félt és védelmez meg, ha kell, sőt néha a macsekokkal is próbált jelekkel kommunikálni, de mivel választ nem kapott tőlük, nem folytatta ezt a dolgot. (Az ember is beszél az állataival. Néha még a halakkal is, pedig belátható, hogy nem túlzottan kommunikatívak. Legalább is emberi léptékkel.) Két társa is volt, de az egyiket, a 2000-ben elhunyt Michaelt, testvérének tekintette. A másikat, Ndumét, ugyan nem, de vele sem párosodott. Elképzelhető, hogy nem tekintette dominánsnak a hímet. Bár viszonyuk nagyon kellemes volt: mindkét fiút megtanította jelelni. Michael 600 jelt ismert, bár kétségtelenül nem volt olyan tehetséges, mint Koko.
Sajnos a kísérletnek a fent vázoltak miatt elmaradt az a része, hogy vajon a kicsiknek is megtanították volna a jelnyelvet. Patterson szerint biztosan.

Koko egyébként nagyon szívesen tartózkodik emberek között. Szelídségének köszönheti, hogy Amerikában tv-sztár státuszt küzdött ki magának. Seinfeld, a showman, már többször is meghívta a műsorába, ahol egy tolmács segítségével interjút készített vele. Koko láthatóan érdeklődő volt, és a nevető - tapsoló közönség sem zavarta.

Sok emberi szokást vett föl. Például tud késse-villával enni, és pohárból inni. Szeret színes könyveket, újságokat nézegetni, és maga is fest néha. Figyeli a tv-t, és nagynénémhez hasonlóan néha vitatkozik az ott hallottakkal.

Miért példaképem? Azért, mert - ahogy már írtam - a Föld egyik legintelligensebb lényének tartom. Ha egy ember a saját korlátain belül arra lenne képes, amire Koko majomként, azzal én szívesen cserélnék. (Nem beszélve arról, hogy Koko Hawaii-on tölti nyugdíjas éveit...)

A hétvégét barátaim vidéki házában töltöttem nagyon kellemesen. Ez az oka az elmúlt napok viszonylagos csöndjének is.

A privát eseményekről is beszámolhatnék, ha ez kizárólagosan egy én-blog volna, de ahhoz szemérmes vagyok, továbbá nem kaptam rá felhatalmazást a többi vendégtő, no meg a házi gazdáéktól.

Inkább azt tartom említésre érdemesnek, amelyet egy hosszadalmas politikai vita értékeléseként egyik hűséges kommentelőm mondott: meglepő, hogy tanult, művelt és intelligens emberekben is még mennyire erős az Orbán-fóbia.

A beszélgetés során ugyanis kialakult két csapat: azok, akik minden ellenére újra a szocialistákra (horribile dictu az SZDSZ-re?) szavaznának, csak Orbán ne jöjjön vissza, és azokra (ránk), akik bár szintén nem kívánjuk Orbán ismételt országlását, de ennél csak azt tartjuk rosszabbnak, ha a dolgok változatlanok maradnak. Értelemszerűen a jelenlegi kormányzatot csak a Fidesz tudja leváltani, Orbán népszerű, miért ne ő lenne a következő miniszterelnök.

Szóval a vita arról szólt, melyik kormány teljesítménye a jobb. Persze jöttek a slágertémák: koronaúsztatás Nagyboldog Asszony napján Esztergomba, vizitdíj, összekacsintás a széljobbal, Őszöd...

Érdekes, nagyon élvezetes és élénk (vagy ahogy világot látott vitapartnerünk mondta, lively) beszélgetés volt, és a szokásos patronok durrogtatása ellenére mind a tíz ujjamat megnyalnám, ha bármelyik tv-n ilyen izgalmas viták mennének.

Két alapvető tanulsággal távoztam: egyrészt az, amit már föntebb írtam, egyúttal egy ballib érzelmű, ám a mai ballib pártokból teljesen kiábrándult ember grátisz tanácsa a Fidesznek, és különösen Orbán Viktornak. Mégsem lehet hátradőlni! Még mindig vannak olyanok (és nemcsak kisnyugdíjasok), akikben erősebb az Orbán iránti ellenszenv, mint a jelennel való elégedetlenség.

Másrészt pedig az, hogy rá kellett döbbennem a kérdésre, mi egyéb lesz jobb 2010 után, mint az, hogy nem Gyurcsány van az első számú bársonyszékben? Enne előnyeit persze nem szabad lebecsülni. Mégis a változáson kívül mekkora lesz az előnye ennek?

Na, az ilyenekért jó leülni beszélgetni! (Köszönöm is.)

Halottnak a csók

Nem akármilyen halottnak, és nem is akárkitől: Heath Ledgernek az Amerikai Mozgókép Akadémiától.

Azt rebesgetik ugyanis, hogy a fiatalon elhunyt színészt posztumusz jelölik az Batman and the Dark Knight című filmben nyújtott alakításáért, melyet már nem tudott befejezni.

Két kérdés fogalmazódott meg bennem ennek kapcsán. Egyrészt mi van, ha valaki más nyeri meg? (És egyáltalán: hogy érzi majd magát a többi jelölt?) Nem fullad-e ez az egész újabb kínos epizódba az Oscar-díj amúgy is belterjes, óvatoskodó történetében?

Másrészt, és ez a szomorúbb gondolat, nem arról van-e szó, hogy az egyébként őstehetség Heath Ledgert így utólag már szeretni kezdi az Akadémia? Nem a James Dean - jelenségről van szó, hogy amíg élt szétkritizálták (Mondjuk csak egy filmjét láttam, és nem tetszett.), de most, amikor kulttá kezd válni, egy kicsit jófejkedik majd az Akadémia. Az a társaság, aki annak idején nem szívesen adott semmit a Túl barátságonért. (Amely egy eszméletlen lassú, vontatott, mondhatni unalmas film, de Ledger elképesztő jó benne. Egy modern Bánk bán, a "Nincs a teremtésben vesztes, csak én" - verseny mindenkit elsöprő győztese.)

A film forgalmazói nyilván ráülnek majd erre a hype-ra, hiszen mi kell egy Batman-film promójához? Egy titokzatos körülmények között meghaló főgonosz. Egyébként állítólag jobb Joker, mint Jack Nicholson volt 18 éve. Ez azért kíváncsivá teszi az embert...

Hogyé' a Fábry kilója?

Érdekes cikk jelent meg az egyébként teljesen érdektelen Borsban. Arról szól, melyik magyar sztár mennyiért haknizik.

Eszerint Fábry kéri a legtöbbet, 750 ezer Ft/ óra a gázsija, és ráadásul igényeskedik is. Vagyis megválogatja hol, mennyi ember előtt lép föl.

A forrás, egy rendezvényszervező, éppen ezért helyette az olcsóbb Sas-kabarét ajánlja. 100 ezerrel kevesebbért nemcsak egy pisi-kaki-gyurcsánykormány vonalón élcelődő humoristát kap az ember, hanem egyszerre egy tetszőleges válogatást a magas színvonalú Mikroszkóp Színpad zombijaiból is, sőt az a műsor még zenés is.

Egy ideje Fábrytól sem vagyok elájulva, de azért legrosszabb napján is jobb, mint bárki a Sas-kabaréból. Egyrészt ez azért jó képet mutat arról, hogyan gondolkodnak egyes magyar rendezvényszervezők. De egy tévedést azért tisztázzunk: Fábry megteheti, hogy sokat kér, és hogy válogat. Nem azért magas az ára, mert "problémás", hanem mert értékesebb.

Helen Mirren a korfasiszták arcába köp

Elnézést, természetesen csak képletesen. A Daily Mailben megjelent cikk számos képet mutat a ma már hatvan fölötti, ám csöppet sem szégyellős hölgy olyat mert tenni, hogy csak na! Na ne arról van szó, hogy valami Zalatnay-típusú, ízlételen kitárulkozást mutatott volna be pénzért valamilyek nyálcsorgatós magazinban. Csak férjével nyaralt Olaszországban, és ott a tengerparton bikiniben jelent meg. Ez a szenzáció maga.

Vicces, mert a cikket jegyző 75 éves Joan Collins pont arról értekezik, hogy az "arany generáció" mennyire menő és trendi lehet, ha vigyáz a vonalaira. Nem vitatom persze, hogy nem árt, ha egészségesen él az ember, mégis inkább azt gondolom, ez fajta kérdése. Vannak emberek, mint Helen Mirren is, aki szépen öregszik. A cikkhez mellékelt korábbi frivoll fotói (sok közülük mai szemmel is erotikus) mutatják, eleve szerencsés alkattal született.

Mi lehet egy olyan ember kommentárja mindehhez, aki ugyan a húszas éveiben jár, de sajnos (?) a természet nem volt ennyire kegyes hozzá? Csak annyi, hogy nem érti, miért kell valakinek 60, 70 vagy 80 évesen szexisnek lennie. A szex nem csak a fiatalok privilégiuma, ez rendben is van. De miért kell a huszasok szexepiljét ráerőltetni az aranykorúakra is? Ha az ember már megöregedett (ami azért nem a legjobb dolog a világon), akkor miért nem élvezheti, hogy nincs rajta az örökké jól kinézés nyomása? Miért nem lehet az idősek első számú szexepilje a méltóság?

Biztosan megérte annak az idiótának, akit tegnap gyorsított eljárásban, felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, mert utcaköveket dobált a melegfelvonulókra és a rendőrökre. A tv2 valahogyan bejutott, és felvételt tudott készíteni a tárgyalásról. Azért nem kell börtönbe vonulnia, mert eleddig büntetlen előéletű. Most ez is ugrott, persze a büdös buzik, a rendőrök, de legfőképpen Gyurcsány miatt.

A bíró úgy beszélt ezzel a zavarodott majommal, mint ahogy egy hülye gyerekkel szokás. "Tudod, mit csináltál, te szerencsétlen?" - persze nem ezeket a szavakat használta, de mondadójának ez volt a lényege.

A szigort azzal magyarázta a bíró, és ezt rágta szájba a vádlottnak hosszasan, hogy cselekedete eredménye akár egy másik ember halála is lehetett volna.

A vádlott először tagadta tettét, majd mikor nyilvánvalóvá vált, hogy ott volt, és hogy az tette, amivel vádolták, arra azt tudta mondani ez a gyáva futóbolond, hogy nyugtató hatása alatt történt, és nem emlékszik már rá.

Persze a nyugtató alatt elkövetett undorító csőcselék-viselkedésre már van példa a magyar kriminalisztikában: volt már egy barom, aki bekábítozott cukorka elszopogatása következtében érezte úgy, hogy el kell tipornia lábbal  égetnie Izrael zászlaját a Tilos Rádió elleni tüntetésen.

Az, hogy vannak idióták, akiknek nincs jobb dolguk, mint valami ellen tüntetni, az egy dolog. Joguk van rá, bár nem érdemlik meg ezt a jogot. Az, hogy ezeken a tüntetéseken állandóan van egy-két hülye, aki bűncselekményekől sem riad vissza, mert annyira ki akarja mondani a véleményét, egy másik; ilyenkor meg a társadalomnak van joga arra, hogy megbüntesse a zavargókat. Ez történt most is, szerintem kiváló bírói munkával.

De az, hogy ezek a nagy fomátumú forradalmárok nem vállalják hőstetteiket, a jogot folyton kijátsszák, gyáván valamilyen tudatmódosítóra hivatkoznak, mindent elmond erről a csürhéről. Aki olyan bátor, hogy maszkba burkolózva fegyvetelen emberekre támad, az legyen később a felelősségre vonáskor is bátor!

Kifejezetten groteszknek tartom, hogy ezek az emberek nevezik magukat rendpártinak. A rendpártiság minimuma, hogy be kell tartani a törvényeket! Vagy ha mégsem, akkor pedig a törvényes büntetést állni kell.

Azt pedig magyarként kikérem magamnak, hogy egy ilyen ostoba, gyáva és primitív csürhe a magyarság letéteményeseként hirdesse magát. Ez egyébként logikailag is értelmetlen: ha van valami, ami tényleg globális, az az emberi hülyeség. Bárhogy is próbálja a csőcselék hungarikummá kisajátítani, nem megy.

Ez a hozzászólás persze dilletáns lesz, de talán egy civil is elmondhatja még a véleményét. Talán árnyalva a képet, miért tartja rossznak a háborút.

A tegnapi hírekben mindenütt beszámoltak arról az 500 kilós bombáról, amelyet egy angyalföldi építkezésen találtak. Emiatt a fél kerületet evakuálni kellett, "szerencsére csak" hét órán át nem mehettek haza az ott élők.

Több mint hatvan év telt el a háború óta, és még mindig érződik annak a mocskos, szar időszaknak a hatása. Erre mondom, hogy egy háborúnak csak rossz következménye van.

Legyünk fairek, és mondjuk ki, egy kis kényelmetlenséget nem kell így felfújni. Elvégre megérte részt venni a II. világháborúban Magyarországnak...

3. helyezett: Veres János, hétfő reggel, Nap TV

Veres János önmagában ellenszenves, irritáló médiaszereplő. Egy profi nem engedhetné meg magának azt a dacoskodó, sértődött viselkedést még akkor sem, ha a rá specializálódott Hír tv-sek stílusa igazán tenyérbe mászó.
Hétfőn a Napkeltében ő volt a Keresztőrláng (tűzről itt már rég nincs szó) vendége. Ha én ott lettem volna, minimum rákérdezek Veres jólnevelt csemetéinek pénteki viselkedésére. De ezek az újságírók kímélték. Az egyetlen "keményebb" kérdés is arra vonatkozott csupán, hogy miért hagyta ott sértődötten a költségvetési bizottság ülését, amikor az Áfa-csökkentésről beszéltek. Erre Veres: ő nemhogy elrohant, hanem szépen komóttosan összeszedte a papírjait, és úgy távozott. Fontos, politikailag releváns válasz volt, miniszter úr.

2. helyezett: Gulyás József, szerda reggel, Nap TV

Az szdsz-es politikusnak föltették ma reggel a kérdést, mit szól ahhoz, hogy az Állami Számvevőszék elítéli a MÁV Cargo privatizációját, melynek pénzügyi hátterét különösen aggályosnak találja, pláne annak fényében, hogy akkor Kóka volt a miniszter. Mit bírt erre Gulyás mondani?  Azt, hogy majd meg kell vizsgálni az ÁSZ jelentésében szereplő dolgokat. Nagy tévedés. Az ÁSZ-t nem kell vizsgálni, mert ő vizsgál.
Mellesleg emiatt az arrogancia miatt utálja lassan mindenki ezt a mikroszkopikus pártot.

1. helyezett - megosztva: Gaskó István, általában

De különösen a mostani sztrájk közben és után, amikor körbehaknizta a tv-ket. Itt sem az az újdonság, hogy egy öntelt paprikajancsi hatalmi vágyai miatt két-három havonta. Ehhez a pofátlansághoz már hozzászoktunk, és budapestiként csak becsülni tudom Nemes Gáborékat, hogy a BKV-nak ilyen kulturált szakszervezete van.
Most Gaskó arról cseveg megfelelően szervilis riporter barátjával (Istenem! Matúz Gábor annyira jó meleg lenne! Ahogy az ilyen tekintélyt parancsoló, idősebb férfiakra rá tud csodálkozni...). Közben mindig elmondja, mennyire fáj neki az a sok veszteség, amelyet a sztrájk sajnálatosan a MÁV-nak okoznak. (Öcsém osztrák kollégájának remek szövege, hogy a MÁV azt jelenti, Mein armes Vaterland.)

1. helyezett - megosztva: Mikola István, a Semmelweis napon

Ezt nem lehet kimagyarázni, bármilyen erős narancs árnyalatú pulcsit is húz Szíjjártó Péter. Mikola, aki a magánosodó egészségügyet egyenesen a Nemzethalállal azonosította, most fideszes körökben gyülölt kizsákmányolónak és nyerészkedőnek tartott Hospinvest befektetői csoporttal már elnézőbb volt. Nem pénzszivattyúk ők, csak üzleti szereplők, akik az eü-vel akarnak foglalkozni. Ja, így már más!

És ehhez kapcsolódik a különdíj: a Fidesz vezetése, amelyik nem küldi Mikolát végleg el a francba, ha már több választás elvesztésében olyan remekül közreműködött. Hány öngólra van még szükség?

A termelők másodjára borítottak ki több mázsa dinnyét a soroksári Auchan parkolójában. Álláspontjuk persze érthető: a hipermarket megalázóan alacsony áron forgalmazza a görögdinnyét, ezzel a magyar őstermelők lehetetlen helyzetbe kerülnek.

Tiltakozni kell, ezt nem vitatom. Sőt, egyszer-egyszer ez is belefér, elvégre egy békés felvonulásra az Auchan (vagy bármelyik multi) csak megvonná a vállát. Ennek pedig már tegnap is volt eredménye, hiszen az Auchan értékesítési igazgatója hajlandó lett volna áremelésre, igaz ennek mértékével a termelők nem voltak megelégedve.

Ez máris rávilágít az első problémámra, vagyis arra, hogy a magyar őstermelőnek fogalma sincs a piacról és a kapitalizmusról. Közgazdasági alapvetés, hogy mindennek annyi az ára, amennyit a piacon hajlandóak fizetni érte. A dinnyeszórós akció nagyon érzékenyen érinthette az Auchant, mert azonnal reagáltak, és tárgyalás nélkül azonnal felajánlották a 65 Ft/kg-os árat, amely33%-os áremelés, vagyis nem csekély. Egy multival szemben ez óriási siker, de makacs magyar parasztnak persze nem jó! Ő ragaszkodik ahhoz, amit otthon kitalált. El kellett volna fogadni, de nem ez történt.

A multi meg pont ezt szereti: a sok tudatlan vagy értetlen embert. Mert amíg ez a cirkusz tartott, melynek szemtanúja voltam, lévén a környéken lakom, a vásárlás zavartalanul zajlott. Sőt, az ingyen dinnye ígérete talán még a szokásosnál is több embert vonzott oda.

Hát persze, hogy a multik lubickolnak ebben az országban. Egyrészt vannak a pici, erőtlen, szervezetlen és tudatlan beszállítók (erről Mover írt alaposabban: http://mover.blog.hu/2008/07/14/dinnyehaboru), akiket akkor és úgy lehet átverni, kizsákmányolni vagy éppen ignorálni, ahogy a nagy cég csak akarja. (Mert tegyük föl, hogy a Versenyhivatal több tíz milliós büntetést sóz a nyakukba. Egy hipermarket napi bevétele 70 - 80 millió forint. Szóval zsebből kifizetik.)

A másik oldalon meg ott van a magyar vásárló, akinek tudatossága az árcéduláig terjed. Nem érdekli, nem érti, mi miért történik. Szellemileg a fogyasztói társadalom első fázisában tart, ahol mindent meg kell venni, mert lehet, hogy holnap jön a III. világháború és akkor mit csinálnánk orrszőrnyíró nélkül? Erre utal a magyar lakosság eladósodása is. Abszurdum, hogy házi mozi rendszerek miatt (Mert mi más kellene egy szép panellakásba?) jelzálog terheli a lakást.

Egyébként a fönti állításokat tökéletesen illusztrálta az a képsor, amelyet többször is megnéztem, mert annyira jó. A nyugdíjas bácsi békésen tologatja a buszmegálló (!) felé az ingyen összeszedett dinnyékkel teli kocsiját. Az őstermelő rohan utána és agresszív fejjel dobálja ki a kocsiból az ép dinnyéket, hadd loccsanjon szét a betonon.

A bácsi tipikus példája a bármit csak ingyen legyen mentalitásnak. Mit csinál vele? Hogy eszik meg 30 kiló dinnyét egymaga? Hogy viszi haza? A Soroksár-busszal?

A termelő jelszava ezzel szemben az, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is! Itt van a dinnye, amit azért hozott, hogy kiszórja a szemét multi elé. Vagyis nem kell neki, de kellhet másnak. De azé se legyen!

(Persze nem minden vásárló így járt el, és a termelők között is volt szép számmal civilizáltabbak.)

A vasárnapi fordulóra megint nálunk jött össze a társaság, mert a testvérem főzött, pontosabban sütött.

Tapasztalatlanságát ötletesen hidalta át. Előételeknek sós kekszek és sajtkrémek sokféle permutációját kínálta. A kezdeti tétovázást követően majdnem minden elfogyott.

Az est fő attrakciója: a grillezés. Elárulok annyi műhelytitkot, hogy az ötlet egy családi grillparty során merült föl. Akkor is a testvérem sütögetett, és nyilván megkérdezte magától, nem lenne-e ez a jó kaja.

Az ötletet nemcsak azért díjaztam, mert szinte garantáltan jó ízekkel kecsegtetett, hanem mert a verseny lényegét ragadta meg: a versenyzőt mutatta be az ételsoron keresztül. A testvérem nem akart úgy csinálni, mintha a kelet-ázsiai vegetáriánus étkek rajongója és tudora volna, hanem őszintén olyat választott, amelyről tudta, meg tudja csinálni.

A desszert fagylaltkehely volt. Itt már nem tetszett annyira a biztonsági játék. A hatalmas fagylaltválasztékból szegényesnek éreztem a csoki - vanília - eper hármast.

Az italok értékelését némileg befolyásolta, hogy 50 fok volt aznap. Senki sem kívánta az alkoholt. Eddig ez volt a teljesen alkoholmentes buli. Nem bántam, különösen a múltkoriak fényében. Érlelődik bennem ugyanis a gondolat, hogy megint beiktatok egy absztinens korszakot. Pár éve már volt egy ilyen, és minden további nélkül bírtam. Könnyebb nem inni, mint utána rosszul lenni...

A testvérem ezen kívül még kiváló házigazda is. Folyton a vendégek igényeit leste, magával nem is foglalkozott.

Az ő produkciójára voltam a legkíváncsibb, mert tudtam, hogy van érzéke a gasztronómiához, viszont nagyon ritkán csinál valamit... Jól sült el.

A Veres fiúk egyike azt mondta a bíróságnak, hogy a "Kurva anyátokat!", mert nem mondhatta úgy el a történetet a saját szemszögéből, ahogy szerette volna.

http://index.hu/politika/bulvar/kanya9471/

Gondolom, hamarosan beindul a nagy verbális pofonofon a jobboldali elemzőműsorokban (három is lesz ma este). Csermely Péter is elismételheti 425-ször, hogy Veres János a magyar politika egyik legsötétebb figurája. És tényleg elég sajátosan kezeli a nyilvánosságot ez a többszörösen megbukott pénzügyminiszter, aki csodák csodájára mégis marad székében, pedig abban van a legnagyobb fluktuáció az elmúlt 18 évben.

Én mégsem tartom politikai ügynek ezt a történetet. Egy viselkedni nem tudó bunkóról van szó. Egy suttyó parasztról, aki nemcsak nem adta meg a bíróságot megillető tiszteletet (Ez a jogállam egyik alappillére. Ennek szemléleti háttere, hogy a bíróság kezébe adjuk a döntés jogát, ezért eleve elfogadjuk fennhatóságát. Főleg, ha mi indítjuk a pert, mint ebben az esetben is.) Másrészt ez a tirpák még buta is. Ezzel most nyilván megnyerte a bíróság jóindulatát. Valószínűleg nem egy kétes ügyletekkel megvádolt, a lebukás okozta idegességében kapkodó fickót látnak majd benne, hanem egy kulturált, európai polgárt, aki jogáért kiállt.

Vicces dolog, hogy egy olyan ember nyújt be becsületsértés miatt keresetet, aki egy nővel szemben (ha már a tisztségét nem tiszteli) így viselkedik. Persze Tocsik Márta óta tudjuk, hogy van olyan, hogy jogsértés és van olyan, hogy jó ízlés elleni vétség.

Mégiscsak sikerül Veres Jánost is belekeverni a történetbe. Kiváló nevelésben részesítette fiait!

Kedvenc alteregóm névnapja van ma. Nem mehetek hát el szó nélkül az Amália nap mellett.

A névszótár szerint az Amál- kezdetű szavak az európai kultúrában egy gót királyi családra utalnak, és mint később kiderül, ez nem is nagy ritkaság.

A másik értelmezés szerint az Amál arab női név, melynek jelentése remény. Mindkét magyarázat tetszetős.

Még egy érdekesség: Amál(ia) névnap van ma, 07.10-én és durván három hónap múlva 10.07-én.

Híres Amálok

Sisi - vagyis Elisabeth Amalie Eugenia Zweibrücken - Birkenfeld - Gelnhausen, Bajorország hercegnője

Róla nem is sejtettem, de múltkor valahol megláttam a teljes nevét, és mivel egyébként is kedvelem, gondoltam, róla is írok. Pláne, mert az életét - hibásan - a wales-i hercegnő címre teljesen méltatlan Dianáéval szokták összehasonlítani. Ez teljes tévedés. A magyar királynőnek számos szeszélye volt, de végig tökéletesen látta el feladatát, és főleg nem csalta meg férjét. Végig népszerű maradt népe körében anélkül, hogy közönséges vagy olcsó lett volna.
Mániái és szépségkultusza egész életében kísérte, de különösen fia elvesztése után erősödött föl. Ferenc József az idő múltával elhanyagolta, de ő inkább befelé fordult. Egy idő után már nem akarta játszani a szerepét (melyről számos levele és naplóbejegyzése tanúskodik), mégis megértette, mit jelent a nép szolgálata.
Érdekesség, hogy számos mai női betegségben szenvedett: állítólag bulímiás volt és vásárlási kényszer is gyötörte. De mivel szerencsés időben ült a Habsburg Birodalom trónján, ez nem okozott visszatetszést.
Élete egy olasz merénylő gyilkos tőrdöfésével ért véget a Genfi-tó partján.
Az 1960-as években készült róla Romy Schneider főszereplésével egy bidermeyer hangulatú film, mely ugyan maga a tömény negédes giccs, mégis sok kellemes személyes élmény fűződik hozzá.

Amélie Poulain

Az egyik legkedvesebb, legeredetibb francia film főhőse. Amélie csodálatos életének szintén fontos érintkezési pontja Diana hercegnő. Az ő halálának napján kapja meg Amélie ugyanis az égi jelet, amely aztán az életét megváltoztatja.
Az Amélie-film műfaja meghatározhatatlan, és az benne az igazán csodálatos, hogy sosem lehet tudni, mi igazi és mi elképzelt. Bevallom, eleinte idegenkedtem tőle, nem szeretem túlzottan a francia filmeket. De ez a film a fantázia ünneplése! Valójában sok szomorúságot láthatunk benne, de Amélie csodákat tesz. És még happy end is van.

Amelia Earhart

Ő volt az első nő, aki egyedül átrepült az Atlanti-óceánon 1932-ben. Ez a hőstette a szüfrazsettek utolsó nagy generációjának éllovasává tette. Repülési szenvedélye (több világrekordot is fölállított) azonban vesztét okozta: földi maradványait egy lakatlan szigeten találták. A repülés eddigi történetének legnagyobb keresőakciója indult útnak, de nem találták meg. Bár arról is szól könyv, hogy a hölgy vissza akart vonulni, és csak megrendezte a balesetet...

 Egyébként rendkívül népszerű volt a nők körében. Az egyenjogúságot valószínűleg ő hangoztatta a legértelmesebben. Igaz, ő már folytathatta elődjeinek munkáját.

Azt állította, hogy a nők semmivel sem hitványabbak, mint férfiak, és ennek megfelelő bánásmódot is érdemelnek. Első műve, a Nők kiengedése a kalitkából (nyersfordítás) amerikaszerte ismert íróvá tette, és onnantól kezdve megvolt az alaptőke is költséges hobbijához. Számos egyetemen adott elő, a férfiak nagy megrökönyödésére.

Szepessy Zsolt monoki polgármester pillanatnyilag népi hős: végre valahára ki merte mondani, nem lehet a végtelenségig csak fizetni, fizetni, fizetni a segélyeket. Változás kell.

Nagyon helyesen népszavazási kezdeményezést indított, melyet remélhetőleg nem csáklyáznak meg a különböző fórumok, és minél hamarabb mehetünk szavazni. Ennek van értelme! (Szemben a Gaskó és Albert koprodukcióban előadott baromsággal; ők egy már nem létező törvényt akarnak visszavonatni. Dehát Gaskót eddig sem az emberi vagy szakmai színvonaláért szerettük.)

De Szepessy most túllőtt a célon. Abba az esetbe avatkozott bele, amely messze túlmegy a hatáskörén. Ráadásul rosszul közelíti meg a dolgot. Már én is írtam arról az esetről, amikor a nyugdíjas a veteménye köré áramot vezetett, amely agyoncsapott két embert. Egyfajta sajátosan értelmezett önvédelem motiválta az öreget. Igazságtalan, hogy rendszeresen meglopták, de a tényen, hogy két ember meghalt, nem változtat.
Sajnos a polgármester beállt azok közé, akik most rasszizmussal kevert szerecsenmosdatásba fogtak, sőt az élükre állt azzal, hogy ügyvédet biztosít az idős férfinak.

Kedves Szepessy úr! Ne rontsa el ilyen kétes (Illetve dehogy kétes! Ez egyértelmű dolog.) ügyekkel az Ön igazi ügyét! Ne élje bele magát népi hős szerepébe, mert ami ebben az ügyben történik, az már színtiszta populizmus. A rend óhajtásának csak akkor van értelme, ha rendesek maradunk. Egyébként csak ellenséges falkák csatározása lesz az egész!

De legalább is az ügyésznek!

Ügyészségi vélemény alapján ugyanis három tojásdobáló polgártársunk mehet Isten hírével. Hiába dobáltak, hiába lettek tetten érve, letartóztatva, bíeóság elé nem állnak, mert az ügyész véleménye szerint ők csak a véleményüket fejezték ki, és ez joguk.

Szerintem meg az is joga az embernek, hogy végigmehessen úgy az utcán, hogy közben nem dobják meg semmivel. Sőt! Az én furcsa jogfelfogásom több jogot biztosítana annak, aki békésen felvonul (még ha irányultsága nem is tetszik mindenkinek), mint aki azért megy oda, hogy zavarja eközben.

Ballib körökben a magyar igazságszolgáltatás jobbra tolódása kedvelt téma. Eddig úgy tartottam, nincs rá igazi bizonyíték. Ezek szerint ez eufémizmus volt. Ez az ügyész egyenesen a szélsőjobb és az elmebeteg találkozási pontján áll. Gratulálunk!

My Blueberry Nights - A távolság íze -filmkritika

Szép film. Kedves, hangulatos, kellemes. Majdnem elég ennyi is. Egy ilyen nyári délutánra, amely végre elhozta a várva várt felüdülést, ideális. Mint film, elég közepes.

De nem a látványvilága. Az ugyanis nagyon csinos. Mindenki, még az alkoholista zaklató is, szép. A színek mélyek, élénkek. A kép éles és tiszta, minden tárgy a helyén van, a kompozíciók tökéletesek.

Továbbá a zene is kiváló. Főleg a főszereplő Norah Jones számai hallatszanak, úgyhogy ez is rendben van.

Sajnos ez már a forgatókönyvre nem igaz. Vagyis túl igaz. Nem igazán vannak konfliktusok, illetve könnyedén oldódnak meg. Az is, amikor az alkoholista zaklató le akarja lőni az őt elhagyó feleségét. De végül nem teszi meg (eddig ez jó is), aztán részegen balesetet szenved. Rettentő sablonos, és nem is illik ebbe a finoman melankolikus filmbe.

A romantikus kerettörténetbe ágyazódik bele két epizód. Mindhárom helyszínt Elizabeth személye köti össze. A rendezői koncepció nyilván az volt, hogy három alteregót jelenítsenek meg. Ezt a komoly színészi feladatot a csodaszép, és nagyon szimpatikus Norah Jones sajnos nem tudja megcsinálni. Az ő interpretációjában Elizabeth végig egy kedves és okos lány, akivel mindenki barátkozni akar.

Az első epizód a már említett alkoholista és neje körül bonyolódik. Elizabeth bárpultos, itt ismeri meg az alkoholistát, aki nem tudja földolgozni, hogy fiatal, csinos felesége elhagyta. A történet nem túl eredeti, és ábrázolásmódja sem az. Elhibázott dolog az alkoholistát túl pozitív fényben feltüntetni, míg feleségét gonosz lotyónak ábrázolni. Igaz, ezen később kicsit korrigálnak, mégis mindenki utálja a nőt, aki legalább ki akart törni ebből a rossz házasságból, míg férje csak piálni tudott, aztán gyáván meghalni.

A második epizód Las Vegas alsón játszódik. Elizabeth egy kaszinóban dolgozik. Itt ismeri meg a szeles kártyáslányt, aki épp pechszériája kellős közepén tart, és mindent elveszít. Aztán elkéri Elizabeth spórolt pénzét is. Ha elveszti, akkor neki adja gyönyörű Jaguárját. Így hát Elizabeth még elviszi egy utolsó körre az autó eredeti tulajdonosát, mielőtt továbbáll. Ám Las Vegasba érve kiderül, a kártyás lány apja meghalt, és ő pedig emléknek meg akarja tartani a kocsit.
Végül elmondja, nem is vesztett, csak annyira kellett neki a támogatás ehhez az úthoz, hogy kicsit átvágta Elizabethet. Végül vesz Elizabethnek egy használt kocsit a nyereményből.

Ez a két sztori nem rossz. De alapvetően a kiváló színészi játék miatt állja meg a helyét. Rachel Weisz még sosem volt ilyen romlott femme fatale, úgy látszik az egész lényén volt férjének megvetése, hogy egy hanyag tincs végig eltakarja az arcát. (Alig lehet felismerni.) Férje, a szintén kiváló David Strathairn, például képes két "szerepet" játszani, a józan, magabiztos rendőrt nappal, és éjszaka a tökrészeg, megfáradt kocsmatölteléket.

A második történetben Natalie Portman, a hivatásos kaméleon, brillírozik. Valósággal lejátssza Norah Jones-t, aki mellékszereplővé válik saját életében. Az ő külsejét is úgy megváltoztatták, hogy alig lehet ráismerni. Natalie Portman valószínáleg mindent el tud játszani.

A film legrosszabb vonala a kerettörténet. A lány bemegy a sarki kajáldába, és összebarátkozik a jóképű, angol, törött szívű tulajjal (Na persze!). Minden este ott rinyál egy másik férfiról a pasinak, aki alig tudja leplezni vonzalmát iránta (Ebben speciel profi Jude Law). Végül az utolsó estén a pulton alvó lányt megcsókolja. Aztán csak képeslapokat kap tőle tíz hónapon keresztül. Hát nem tudom, ha én Jude Law lennék, azért más nőket is meg tudnék szerezni. Akkor is, ha kicsit slamposan áll a hajam, és a ruhámból is ömlik a sült krumpli illata. Norah Jones (akit énekesnőként imádunk!!!) sajnos nem tudja megértetni a nézővel, miért vár rá olyan rettenetesen ez a pasi.
Végül Elizabeth visszatér, de már semmi sem olyan, mint volt. Ettől még csókolóznak, de - és ezért dicséret illeti a film készítőit - ez lehet búcsúcsók is.

Két mínuszpont (nem a film eredményéből):

1. a cím fordítása teljesen félrevisz, és értelmetlen is egyúttal. Azért Blueberry nights (Áfonyás éjek - jó giccses nyersfordításban) arra a hasonlatra utal, amit az angol vendéglős mond a lánynak. Vagyis nem azért marad meg az áfonyás pite, mert rossz, hanem mert nem kéri senki. A távolság íze túlokoskodás. Vagy meghagyják az eredeti címet (és nyugodtan megtehették, erre olyanok ülnek be, akik értik ezt a kapcsolatot), vagy kitalálnak valami jót. Mondok egyet: Édes életek. Ez még a magyar címadási metódusba is passzol.
2. a Puskin mozival általában elégedett vagyok, de tegnap eléggé elrontottak valami zúgással egy szép, lassú jelenetet, amely teljesen néma volt, illetve lett volna.

Értékelés: 6/10 (5 lenne, ha vége nem lenne olyan, mint amilyen.)

Klipkritika - Desperado: Kerek az élet

A magát találóan Depsperadónak (sp.: kétségbeesett) nevező formáció már legalább egy évtizede jelenik meg újabb és újabb igénytelenségekkel a pop-piacon. Már az együttes neve nagyon ötletes. Látszik mögötte a nagyívű művészi koncepció, de az is lehet, hogy amikor a három fiatal kigondolta, hogy sztárként fog mostantól dolgozni, akkor épp ez ment a moziban (tv-ben?). Biztos valakinek tetszik, máskülönben nem vennék, és más ok, ugye, nincs arra, hogy ezek a jogilag zenészek lemezeket adhassanak ki, ill. - mint a jelen kritika tárgya - klipeket forgassanak.

Szóval mindenkinek, aki szereti ezt, jó szórakozást kívánok, eszem ágában sincs lebeszélni őket róla. A többiek olvassák tovább a beillesztés után!

Mint a videoklipek nagy rajongója, tíz éve megfogalmaztam magamnak azt az axiómát, amely meghatározza a jó klipet. Ez a jó zene. Például a Genesisnek van az Invisible touch c. száma. A nyolcvanas évek egyik legjobb pop dala. De a klipben annyi történik mindössze, hogy egy nagy hodályban három brit módon csúnyácska férfi ott van, Phil Collins időnként beleénekel a dobverőkbe. Ez nagy semmi, én mégis végig szoktam nézni, ha adják a VH-1-on, mert a zene jó.

Ebben az esetben erről természetesen nem beszélhetünk. Ez a dal maga a nagy semmi. Sem dallama nincs rendesen, sem szövege, ill. minimálisan van. De az elfogadhatatlan egy igényes dalszövegben, hogy "Hisz nem szólsz bele, hogy mit, hogy, mért (sic!) már". Ugyanilyen elképesztő igénytelen a hangszerelés. Ez a hangzás már tíz éve is elavult volt. Tudom, hogy a magyar zene mindig le van kicsit maradva, de ennyire? (Mellesleg fütyülnék én a külföldi trendekre, ha csak úgy lgt-sen jó lenne a szám, de ha már trendy-k vagyunk meg kommerszek, akkor alkalmazkodjunk!) Emiatt az színvonaltalan hangzásvilág miatt ment el a kedvem a magyar könnyűzenétől boldogult zsengekoromban, és ha nincs KimNowak vagy Jazz+Az, talán teljesen le is szokom a magyar popzenéről végleg.

De nézzük magát a klipet!

Az együttes mindhárom tagja látható, és mind elemükben vannak. A nő énekel főleg - az ő szerepe érthető. A kopaszodó szakállas is énekel, a nő hangján, ill. a klip második felében gitározik. De hogy a gyanúsan somolygó indián miért is van itt, az nem egészen tiszta.

Érdemes a szereplők arcjátékát megfigyelni. Mindig tanulságos, amikor valaki tudja magáról, hogy veszi a kamera, és akkor belead apait-anyait, hogy még véletlenül se tűnjék természetesnek. Mindez meg van fejelve a tánccal. Tudomásul kellene venni végre, a tánc, mint művészet, tudást igényel. Nem mondom, hogy minden videoklipben csak versenytáncosok szerepelhessenek, de ha csak ilyen diszkós lábrogyasztásokra futja, akkor inkább ne erőltessük! (Ki lehet olyan koreográfiát találni, amelyet egy laikus is egész jól meg tud valósítani.)

Nem kell túl jó megfigyelőnek lenni ahhoz, hogy az ember lássa, a két fiú mennyire eltérő karakter. A somolygó indián végig be van tojva, és mint idomított csimpánz követi az utasításokat, néha kinéz a képből (Jó lesz így, rendező úr?). Ennek ellenére őt tartom jobbank. Attól ugyanis, hogy valaki zenész, még nem biztos, hogy színészkedni is tud. Akkor meg ne csináljon úgy, mert iszonyatgáz! A kopaszodó szakállas eszméletlenül ripacskodik, röhejes, ahogy bedobja, és közben állati jófejnek hiszi magát. Különösen vicces a guitar hero imitáció, amikor ebben a 100% plasztik számban feltűnik a gitár, és szakállas barátunk tolni kezdi rajta az ipart. Mögötte kivetítő, mintha leglalább is Santana és Eric Clapton adna közös koncertet a Wembleyben. Nagyon ciki ez a nyálgúnár. (Bár lelkes, ez tény.)

A klip ötletei is nagyon menők. Valami folyondárból tör elő az énekesnő és végtelen számú klónja. (Ezt egyébként a végén megismétlik, annyira frappáns.) Aztán már említetten elmés szöveget eljátsszák, tizenöt évvel ezelőtt flash animációknak hála. Ennél szegényesebbet elképzelni sem lehet. Ha kevés pénze van az együttesnek, és semmi sem jut az eszébe, vegye föl egyik buliját. Az sem túl ötletes, de legalább nem ennyire gagyi.

Még egyszer melegfelvonulásról

Betelt a pohár! - mondta a miniszterelnök. Pedig volt idő, amikor ő maga is behúzott volna egyet szívesen Horn Gábornak.

Egyébként igaza van. Tényleg betelt a pohár. Kár, hogy még mindig úgy csinálnak, mintha a pohár nem tőlük származna. Mert az nyilvánvaló, hogy amit a csürhe rendszeresen csinál, az nem a kormány hibája. Közvetlenül. Mégis a pohár elősör akkor telt be, amikor az őszödi beszéd nyulvánossá vált. Azon a vasárnap estén nemcsak szélsőséges höbőrgők mentek ki a Kossuth térre, hanem sok józan ember is. Köztük MSZP-szavazók is. Mert igazán ők lettek megvezetve. Igaz, akkor nem így gondoltam, de ma már osztom azok nézetét, akik azt mondták: Gyurcsánynak le kell mondania! Akkor telt be a pohár igazán.

Minden, ami azóta történt, következmény. Illetve a kormányfő és a csürhe nem tudatos összekacsintása. Gyurcsánynak le kellett volna mondania egy normális országban. De ez az ország másfél nappal később minden volt, csak normális nem. A tv-ostrom után is le lehetett volna mondani, de annak már lett volna egy olyan mellékzöngéje, hogy az erőszakos szélsőség mondatta le. Ezért káros a szélsőség: csak ártani tud. Elvileg nekik is Gyurcsány távozása a céljuk, és pont az ő randalírozásuk akadályozta meg akkor a logikus és jogos forgatókönyvet. Azért fontos kitétel az elvileg szó, mert nekem az az érzésem, hogy ezeknek mindegy, ki van hatalmon. (Persze, ha nem zsidó vagy cigány vagy buzi az illető, azért az jobb!) Ők ugyanis eredetileg nem politikai tényezők. Szerencsétlen, perifériára szorult agresszív figurák, akik a világ minden igazságtalanságának rigmusokban adnak hangot. És minden alkalommal, amikor hangot adnak, azzal kicsit segítenek Gyurcsánynak. Hát ezért hülyéztem le őket az előző posztban.

Többen kommenteltek a kuruc.info, a Jobbik, a Szentkorona rádió honlapjának leállításáról, melyre nem volt még példa Magyarországon. Bár nagyon nem értek egyet ezen honlapok tartalmával, helytelenítem az ilyesmit. Nem tudom, ki áll mögötte, de bárki is volt, rosszat tett.
Nem pusztán az elvek miatt, hanem a hasznosság szempontjából is.

Ha a kormányhoz közeli csinálta, mert "betelt a pohár", akkor ezzel csak jogalapot adott a radikálisoknak a felháborodásra. Ráadásul az oldalak pár óra múltán újra elérhetőek voltak, a kuruc.info kivételével.

Ha az oldalak szellemiségéhez közelálló műve volt, az pedig aljas provokáció.

Sajátos az a jogfelfogás, melyet Tomcat vall. Az üres lakásban elfogottak védelmére azzal kelt a blogger, hogy ők a tojásba csak piros ételfestéket és vajsavat fecskendeztek, nem pedig sósavat. Milyen kedves tőlük! Furcsa, hogy aki folyton a rendről papol, az természtes dolognak tartja, hogy az egyik ember tojást dob a másikra a nyílt utcán. Apropó vajsav! Amennyire én tanulmányimból emlékszem, a vajsav valóban ártalmatlan vegyület, egyúttal viszont az "illata" erősen büdös (azt hiszem, az állott izzadságszagra emlékeztet), és nem lehet csak úgy lemosni, kvázi pár nap alatt kopik le. Lehet, hogy sérülést nem okoz, de akkor is milyen alattomos, szemét dolog ez már!
A piros ételfestékről pedig csak annyit, hogy szaga ugyan nincsen, de a hatás nem maradt volna el. Ha ugyanis ebben a felfokozott feszültségű menetben valakit eltalálnak valamivel (és kövekkel meg üvegekkel is dobálóztak páran), és az illetőn egy hatalmas vörös folt keletkezik, akkor azt vérnek is nézhették volna. És kitörhetett volna a pánik, ki tudja, milyen következményekkel.

Nem értem Tomcatet. Mert egy olyan ostoba lúzer, mint Budaházy mi mással tűnjön ki? De P. Tamás nem hülye, van humora, tud írni. Akkor miért csinálja?

+1 sztori

Jártam szombat éjjel az ezen az oldalakon is szidott pride.hu-n, és beleolvastam a friss élménybeszámolókba. Remélem, a normális többség önjelölt képviselői dörzsölik a markukat, hogy tizenéves lánykákat sikerült halálra rémíteni! Ez az igazi mélymacho magyar virtus! Gratulálok!

A fenti mondat nyugodtan lehetett volna a mai melegfelvonulás mottója. Hülye volt ott mindenki.

Hülye a szervező. Először is azért, mert nem tanult a tavalyi esetből. Másodszor azért, mert azt a hamis látszatot kelti, mintha a meleg közösség egészét képviseli, miközben egy töredékét csak, és pont a melegek azok, akik a legjobban tiltakoznak a módszerei ellen. (L. bármelyik meleg blogot, pl.: Gaybears).
Továbbá hülye, mert nem mondott nemet a gusztustalan tapadó politikára, pedig sok attrocitást megelőzhetett volna, ha elküldi az SZDSZ-t a francba.

A SZDSZ is hülye. Komolyan azt hiszik, hogy így kell szavazatokat szerezni? Úgy, hogy minden Christopher Street Day-en kiáll a bukott államtitkár Szetey, és elmondja, ő magyar, keresztény, Barcelona-drukker és meleg? Ez a nagy terv. Ennyire futotta.
A magyar társadalom homofób. De nem azért, mert a büdös nácik megfertőzték őket ordas eszméikkel, hanem mert tudatlanok. A többség annyit tud a melegekről, amennyit ilyenkor a tv-ben lát, és ez félrevezeti. Vannak melegek, akik ilyenek, és vannak, akik nem. Persze olvasóim többsége most azt gondolja, milyen egysíkú közhelyekkel jövök itt, de felhívom arra mindenki figyelmét, hogy a fenti mondatot a magyar emberek többsége nem hallotta vagy nem érti.
Szóval hülye az a párt, amelyik azt hiszi, hogy a homofóbia azzal megszüntethető, hogy gőgösen lenácizunk mindenkit, akit mi homofóbnak hiszünk. Egyetlen érvünk az, hogy nekünk van igazunk, mert mi okosabbak vagyunk. Erre gyakorlatilag logikus reakció a felháborodás és az agresszió. Pláne olyanoktól, akik gyakorlatilag nem léteznek már politikailag.

Hülye Horn Gábor, mert nincs benne annyi emberi színvonal, hogy távol marad egy rendezvénytől, amelyhez semmi köze. Hülye, ha egyedül indul el az ellentüntetés dacára.

Hülye Lévay Katalin. Ezt a teljes eredmények nélkül dolgozó, magát végtelenül okosnak gondoló politikusnőt a fent körülírt szervezet kérte föl, hogy nyissa meg az ünnepségsorozatot. A megnyitón minden logikát nélkülözve azt fejtette ki, milyen intoleráns a társadalom. Valami olyasmit magyarázott, hogy bezzeg az előző rendszerben nem volt ilyen fajgyűlölet. Most lendüljünk túl azon, miért kell a fajgyűlöletet és a homofóbiát egybemosni, önmagában elég annyi, hogy ez az állítás nem igaz! Csak nem volt nyilvánossága az ellenérzéseknek, ügyeltek rá, hogy ne legyen kommunikálva, de volt. Én 1987-ben kezdtem az általánost, és akkor voltunk mi az 1.a osztály, a jobban szituált gyerekeké; és volt a b, ahova 90%-ban cigány gyerekek jártak. Pár bajkeverő gyerek ából is b-ből is néha össze is verekedett a cigányozáson. Szóval nem kellene ennek a mihaszna nőszemélynek ilyesmiket hazudnia.
Más kérdés, hogy miért van MOST ilyen xenofóbia Magyarországon. Az persze föl sem merült, hogy talán egyre elégedetlenebbek az emberek a semmit tevő, de folyamatosan kioktató kormányzati stílussal.

De persze a legnagyobb hülye mégis az, aki felül ennek a béna provokációnak, és a jól megérdemelt szombat délutánt nem kellemes otthoni pihenéssel vagy valamilyen szórakozással tölti, hanem elmegy egy számára ellenszenves rendezvényre, hogy megnézzen egy nagy csapat olyan embert, akitől undorodik. Pár hülye még a gyerekét is elvitte, hogy lássa a kicsi, mi az, amit sosem szabadna látnia.

A súlyosabb hülyék még tojást is vittek magukkal (Ilyen élelmiszerárak mellett!), hogy dobálhassanak. Ezzel a híradók számára egyúttal látványos képeket is produkálva. Sőt, egyes hírek szerint a tojásokba valamilyen mérget is fecskendeztek, hogy csípje a bőrét a gusztustalan buzijának! Csodálom a magyar huligán találékonyságát!

A leghülyébbek pedig fölpofozták Horn Gábort; betörték Lévai és Szetey autójának az üvegét; és még a tudósító Orosz József sem úszta meg. Ezzel a hülye vandálok mártírt csináltak ezekből az emberekből, magukból pedig veszélyes, BTK. által keményen elítélendő bandát. Na, nem mintha baj volna, ha az ilyen hülyéket bezárnák egy kis időre, mégis ehetik a kefét, mert nagy szívességet tettek a fasisztaveszéllyel riogatóknak.

Szóval ma tartották Magyarország (ha nem is Világ) hülyéinek seregszemléjét Fővárosunkban. Legalább ma nem kellett matektanárokat nézni, az ugyanis elég uncsi.

Már csak pár óra, és elindul az idei melegfelvonulás, melyet most nem a Meleg Büszkeség, hanem a Méltóság hat át, legalább is a szervezők szerint.

Mióta az ország kevésbé toleráns fele rákapott a tüntetősdire, a melegek ünnepe ellen is megjelentek az agresszívabb hangok, tavaly még szervezetlen (?) tojásdobálás és kisebb verekedésekké fajult a dolog. Idén már nem kisebb személyiség állt az antihomo csoport élére, mint Tomcat.
Sőt! Még ellenük is lesz tüntetés a nemrégiben frekvencia nélkül maradt Tilos Rádió szervezésében. Szóval a nyár délutáni punnyadás könnyen izgalmas, három oldalú utcai hepeninggé alalkulhat, kis verekedés inklúzíve.

Hogy a témára hangolódás meglegyen, az Echo tv már előre foglalkozott a témával. Először a Korrektúra asztaltársasága, aztán az Éjjeli menedék.
Vicces dolog látni, hogy az SZDSZ-nél jobban semmit sem utálnak ebben az országban manapság. Már-már megható volt, ahogy Bayer, és főleg a nagy formátumú Tóth Gy. László történész a maguk módján gyámolítani próbálták a melegeket, akikre rátelepszik a liberális párt. Tóth szerint ez persze deviancia (már régen nem az, de ő biztos Óegyiptommal foglalkozik, ezért kerülte el a figyelmét), de nem baj.

(Tegyük hozzá, az SZDSZ tényleg ízléstelenül túlexponálja magát. Tényleg nem tudom, mi a fenét képzelnek ezek magukról? A meleg közösség is lassan jobban utálja őket, mint "természetes" ellenségét. Összeesküvést sejtek, valaki fizet a mostani SZDSZ-vezetésnek, hogy tegye tönkre a pártot.)

Az Éjjeli menedék mélykonzervatív szerkesztősége meghívta Amanda Elstakot, akihez az Alibiben volt szerencsém, nem az eszéért szereti, aki szereti, ill. a kunhegyesi fogorvost, aki a vizitdíjak nem szedésével kisebb népi hőssé vált még az év elején. Később őt Tomcat váltotta, a beszélgetés színvonalát erősen megemelve.

Szórakoztató volt, hogy - Tomcatet leszámítva - mindenki egy-egy meleg archetípust jelenített meg, nyilván nem szándékosan. Amanda volt a transzvesztita meleg, bár ő ekként is vett részt. (Egyébként le a kalappal, hogy vállalta a beszélgetést adott körülmények között.) Matúz Gábor az érzékeny szépfiú meleg (háttérben a tipikus feminista leszbi Siklósi Beatrixxel) és Dr. Robin Hood, a látens és egyben frusztrált meleg.

Amit ez a rendkívül alacsony szellemi képességekkel megáldott fogorvos összenyekegett arról, hogy a homoszexualitás betegség, azt kín volt hallgatni. Mellette még Amanda is kifejezetten intelligensnek tűnt.
Humoros fordulat volt, hogy még Amanda is az SZDSZ-t szidta, amiért rákapaszkodik a melegfelvonulásra, és emiatt sokan a párt iránt érzett gyűlöletüket is a melegeken akarják majd levezetni.

Tomcat csatlakozásakor először empatikusra vette a figurát, de aztán kibújt a szög a zsákból. Természetesen egy jól irányzott zsidózás sem maradhatott ki. Ráadásul egy olyan körmondatban, amiben volt egy kis USA-konspirációs utalás is, egy kis ENSZ-es összeesküvés is, nemhiába ő a sztárblogger!

Tomcat egyébként ügyes volt. Példának hozta a Gaybears blogot (már én is ajánlottam), melynek szerzője maga is meleg, ám pride-ellenes egyben. Apropó Pride! Régebben én is fórumozgattam ott, de hamar elment a kedvem, mert hemzsegnek az idióták azon az oldalon. (Ez a legrosszabb tapasztalatom, pedig öt éve napi szinten járok fórumokba.) Gaybears-szel a kuruc.info stílusában számoltak le, kitették az iwiw-es profilját a honlapjukra. Ezek az emberek az SZDSZ-szel karöltve fognak képet mutatni a Meleg Méltóságról. Igaz, minket, heterókat meg Tomcat fog képviselni...

(A képet hűséges olvasóm, Dyson küldte.)

 Itt tartunk. Ennyi. Csak azért szólalok meg, hogy bemásoljam az ezen formában nehezen olvasható gyöngyszemet.

Szóval a tartalomból - szabadon válogatva ki a gyöngyszemeket:

Csúcsra ért a mellével karatézó nő

Megszülte gyermekét a terhes férfi

Tévedésből mészárolták le a franciákat Londonban

Mariah Carey rabszolgaként tartja a férjét.

Rendes formájában az összes téma az index.hu címlapján olvasható. Gondolom, egészen addig, amíg be nem jön egy hír arról, hogy Fekete Pákó keresztanyja lefejelte a transzvesztita postást.