Még abban a szerencsés korban vagyok, amikor kimondhatom, nem lennék tíz évvel fiatalabb. Semmi pénzért.

Az átlagos mai fiatal életvitele és -szemlélete rendkívül távol áll tőlem. Úgyis mondhatnám, idegenkedem attól, ahogyan ma sokan élnek/ élni kényszerülnek a tizenévesek közül. Fontos kitétel ez egyébként, mert annyira öreg azért nem vagyok, hogy azt higgyem, a generáció X eleve romlottabb, butább és általában rosszabb, mint mi voltunk. Csupán arra kívánok rávilágítani, mekkora szakadék tátong köztük és köztem. Mennyire furcsa nekem az a világ, amelyben ők élnek, mennyire idegen és távoli az egész életük. Mintha nem csupán tíz év választana minket el, hanem egy komplett világ.

Két dolgot azért feltétlenül el kell mondanom az igazság kedvéért. Egyrészt én akkor sem voltam átlagos, amikor tizenéves voltam.

Másrészt azok a jelenségek, amelyek miatt én most ostorozni fogom a fiatalokat, nem feltétlenül az ő hibájuk. Az egész világ rosszabb lett kicsit. Illetve tárgyilagosan fogalmazva: eltolódtak az értékek egy olyan irányba, amely nekem nem tetszik.

Lássuk, merre is!

1. Cigaretta, alkohol, drog

Lehetne külön-külön bontani, de lényegében ugyanarról van szó: vannak ezek a káros, gusztustalan szokások, amelyek a majmolásra oly' hajlamos tinik átvesznek, mert az olyan nagyos. Aztán nem tudnak tőle szabadulni, mert leszokni nehezebb, mint gondolnák.
És persze a csajozós/ pasizós vonalról sem szabad elfelejtkezni. Míg a cigaretta csak erotikus, ill. hasznos segítség a beszélgetések kezdeményezésében, addig a drogok (az alkohol is az, csak legális) oldják a feszültséget, leépítik a gátlásokat.
Nagyon taszító látni azt a már tizenéves korban is negatív IQ-val rendelkező tinicsordát, akik a Zöld Pardon, ill. hasonló helyek környékén üveges tekintettel csámborognak, nem ritkán balesetveszélyesen az úttesten. Ez volna a felhőtlen boldogság? Nekem biztos nem.

2. Kurválkodás

Lánykák szokása, hogy amint valami kis mellkezdemény kezd kialakulni gyermeki testükön azt azonnal meg kell mutatni a külvilágnak. Minek? Egyszer egy evangélikus istentiszteleten mondta a lelkész, hogy nagyon sajnálja a mai fiatal nőket, hogy ennyire nincs önbecsülésük. Azt hiszik, csak akkor kellenek, ha önmagukból kifordulva, önmagukat egyáltalán nem tisztelve kell kidobniuk a húspiacra. Én nem vagyok igazán vallásos, de ezzel egyet tudok érteni. Tényleg szomorú, hogy ma az a benyomás keletkezik a csajokban, mindent ki kell dobniuk az ellenkező nem szimpátiájáért.
Már megjelentek a lotyó-anyák egyébként. Minden nap látok a buszon fiatal nőket (ők csak öt évvel fiatalabbak), akik kicsi gyerekek kezét szorítják műkörömépítők által kicsicsázott kezükkel, öltözékük bármelyik kocsisoron elmenne. Ilyen emberek nevelnek gyereket!

3. Nyálgúnárok, plasztikmachók és hmcs2000

Az én ifjúkoromban minden nap láttam hip hop-osokat, akik a fenékről félig lecsúszott nadrág divatnak hódoltak. Jókat nevettem rajtuk, reméltem, elesnek bő gatyáikban.
Mára megjelentek újabb hajmeresztő divatok a fiúk terén is.
Vannak egyrészt a zselé-imádók, aki állandóan bezselézett hajjal mennek mindenhová. A súlyosabb változat szolárium/ önbarnító segítségével fokozza a természetellenesség hatását.
Plasztikmachóknak azokat a tizenéves fiúkat nevezem, akik el vannak ájulva maguktól, ill. férfiúi képességeiktől. A macho szó hímet jelent spanyolul, vagyis ha emberre használjuk, akkor olyan embert értünk alatta, akinek a neme a legfőbb erénye. Vannak ilyen férfiak, legyenek, nem zavarnak.
De amikor egy tizenhét éves döngeti a mellét, hogy ő bizony már száz nővel is..., hát az finoman szólva röhejes. Mit akarhat ezzel kompenzálni?
A hmcs2000 a nyálgúnár és a plasztikmacho érdekes elegye. Mert míg előbbi leginkább saját magának akar imponálni, a második meg a nőknek, addig a hmcs2000 egyszerre hajt mindkettőre. Általában gazdag szülei vannak, ezért mindig neki van meg először a legújabb mobil, ha valamilyen csoda folytán leérettségizik, autó alatt nem is fogad el ajándékot stb. Általában onnan lehet felismerni, hogy mindig mackónadrágban és mégis úgy érzi, hogy sportos imidzséhez megy a zselé. Frappáns.

4. Jó családból valók

Ha már szóba kerültek a rút anyagiak, feltétlenül el kell mondanom, mennyire taszít, hogy ma az iskola udvarán az anyagi helyzet szerint alakulnak ki a klikkek, természetesen a szülők anyagi helyzetéről beszélünk. Tehát a gazdag gyereket még amiatt sem lehet tisztelni, hogy sokat dolgozott érte. Mert általában nem.
Bevallom, régi baráti köröm kicsit meg is vetette az ilyen újgazdagokat. De ma az már nem is ember, akinek nincs mobilja, mp3-a és persze számítógépe. Ennek leggusztustalanabb lecsapódása, amikor valakit azért közösítenek ki, mert a ruhái nem márkásak. Egyébként ez nem magyar vívmány. Erről a jelenségről a Spektrumon hallottam jó pár évvel ezelőtt, és büszke voltam, hogy nálunk azért ez nem gyűrűzött be. Hát, jelentem, sikerült ezt is átvenni! Undorító!

5. Iskolai problémák

Már ez a blog is lerágott egy darabot abból a csontból, amelyen a média idén tavasszal lakmározott, az iskola erőszak bűzös cupákjáról. Ettől függetlenül nem ezt tartom a mai oktatás legnagyobb csődjének. A tanárverések azért nem elterjedtek, a diákok pedig ősidők óta verekedtek egymással. Bevallom, egyszer én is kaptam azért szaktanárit, mert egy barátnőmmel a sírásig vertünk egy fiút, igaz, ő megérdemelte. Persze ez nem volt brutális, inkább csak a megalázottság ríkatta meg. Ha az iskolai agresszióról beszélünk, akkor inkább a kegyetlenségről kell beszélni.
De ennél nagyobb, vagyis általánosabb gond, hogy ma egész egyszerűen nem éri meg suliba járni. Egyrészt mert nincs miért tanulni, másrészt mert nincs kitől. A mai oktatási rendszer nem képez igazi szakembereket, ahogy a Béka-blogon írták, leginkább Vágó István aktuális vetélkedőjére készít föl. A lexikális tudás ugyan nagyon derék dolog, viszont korszerűtlen. Egy perc alatt megtudhatunk bármit. Csak annyit kell megtanulni, mit hol keressünk. Egyedül a nyelvek szintjén már csak helye a hagyományos magolós tanulásnak. Sajnos viszont a nyelveket különösen rosszul oktatják. Én részben fordító is vagyok, és megdöbbent hogy az egyébként nyelvvizsgával rendelkező kollégáim milyen primitív szövegeket küldenek néha, mert képtelenek értelmezni.
A másik súlyos és már itt is körülírt probléma a tanári alkalmatlanság. A kezdeteket már én is tapasztaltam. A fiatal tanáraink egy része már akkor is a kontraszelektív társaságból jött, vagyis azok közül, akik a tanári pályát kényszerből választották. Alkalmatlanságuk ijesztő volt. Mára ezek a tanárok ellepték az iskolákat, sajnos az én alma materemet is. Rossz látni, milyen emberek állnak a gyerekek előtt. Semmi hitelük, semmi tekintélyük...
Az meg egy rossz vicc, hogy a felvételizők 80%-át fölvették valamilyen felsőoktatási intézménybe.

6. Érzéketlenség

Most átmegyek nyugdíjasba, ha eddig nem tettem volna már eléggé. Akár arról van szó, hogy a buszon át kellene adni valakinek a helyet, akár a jótékonyságról, az érdeklődés hiánya megdöbbentő. A koldusokat én sem szeretem különösebben, de nem is zavarnak, amíg nem erőszakoskodnak. Megdöbbenve látom, hogy sok fiatalt nemcsak nem érinti meg a sorsa ezeknek az embereknek (mert még, ugye, naív a szentem), de még bele is rúgnak a földön fekvő szerencsétlenekbe. Egyszer szó szerint meg is tették fényes nappal, közben röhögtek. Miféle ember az ilyen?
Olvastam, hogy egy elméleti felmérés szerint a tizenéves generáció a legkevésbé adakozó. Tehát nem konkrét összeget kértek, nyugodtan válaszolhatták volna, hogy persze, adnának. De nem, a fiatalok még csak a filantrópia látszatát sem akarják kelteni.

Lehetne még hosszasan folytatni. Nem kizárt, hogy ezzel a témával még foglalkozik a blog. Ugyanis ezek a tünetek biztos nem szűnnek meg azzal, hogy ez a generáció fölnő. A németekről mondták régebben, hogy középiskolás korukban fékevesztettek, de ez azért jó, mert felnőttként már nincs meg bennük az inger, hogy mindentkipróbáljanak. Ez az én korosztályomra már nagyon nem igaz. Lehet, hogy németek csak tíz évvel járnak előttünk?