Kezdjük a magyarázkodással! Én is tudok biciklizni, szerettem is, amikor még volt olyan gépem, amelyen biztonságban éreztem magam.

Azzal is tisztában vagyok, hogy egészséges és környezetkímélő közlekedési mód.

De!
Be kell látni, hogy Budapest nem alkalmas a biciklizésre!

Először is a kerékpárosok szempontjából. Egész egyszerűen veszélyes. Nekem hosszú időre elment a kedvem tőle, amikor fényes nappal úgy száguldottak el mellettem, hogy majdnem leestem. Pár centin múlott, hogy nem ütött el az a barom. Nagyon megijedtem akkor. Most már rendszeres hír, hogy elütik a bicikliseket. Nyilván nem mindig vétlen a kerekező sem (erről majd később), ettől függetlenül az autósnak is figyelnie kellene. De tudjuk, hogy páran babakocsis nagymamákat a zebrán átvonulva sem veszik észre.

De nem erről akarok írni igazából, mert a bunkó autósok veszélyes és agresszív tombolásának megvitatására van külön blog is. Autózz! a címe. Különös tiszteletet érdemel azon tevékenységük, amikor kiteszik a paraszt vezetők fényképét, arccal, rendszámmal.

Az igazi téma a biciklisek számomra ellenszenves hozzáállása és ebből fakadó viselkedése. Megint magyarázkodás következik, tudom, hogy vannak kulturáltan közlekedők is, csak sajnos fájóan kevesen.

Abszurditás, hogy gyalogosként ma már a járdán is állandóan figyelnem kell, ill. folyamatosan veszélyben vagyok, mert bármikor letarolhat egy biciklis. Elterjedt ugyanis az a felettébb undorító szokás, hogy a csengetés helyettesíti a fékezést. Vannak, akik nem is csengetnek, a járókelő nézzen percenként a háta mögé, hátha egy kétkerekű VIP-t kell elengednie. És itt jön a kérdés: miért is kell nekem, a gyalogosnak félreugranom, ha valaki biciklivel arra jön? Miért nem száll le ő a cangáról? Értem, hogy nehézkes, értem, hogy lassítja a haladást a biciklisnek, de ugyanez igaz a gyalogosra is. Én nem látok hátrafelé, viszont a járda az enyém.

Ennek minősített esete a buszmegálló. Amikor a szintén környezetbarát tömegközlekedési járműről leszáll az ember, nincs sok választási lehetősége azt illetően, hogy mikor és hova lép. Ennek ellenére velem már többször is megtörtént, hogy éppen csak megúsztam az ütközést. A felszállás közel ilyen problémás.

A biciklisek állandóan sírnak meg tüntetnek (Critical Mass), hogy milyen sanyarú az ő sorsuk. És részben igazuk is van. De véleményem szerint jogokat csak az követlehet, aki a kötelezettségeit is betartja. Az a problémájuk, hogy a gyorsabb, erősebb autók veszélyeztetik őket? Akkor talán legyenek udvariasak és előzékenyebb a náluk lassabb és sérülékenyebb gyalogosokkal! Tartsák be a KRESZT, ha már elvárják másoktól is! Ha már folyton kerékpárutakra fáj a foguk, akkor ahol van, ott használják, és ne a gyalogosok között cikázzanak, ill. a buszokat tartsák föl stb.

A másik "képmutatás" ebben a környezetkímélés. A Budai Parkerdő útjai azért járhatatlanok, mert a Mountain Bike-osok tönkretették. Gyerekkoromban rendszeresen végigvándoroltuk a Normafa - Tündérszikla - Zugliget útvonalat. Kellemes erdei séta volt, gyönyörű tájon. Mikor legutóbb jártam ott, járhatatlanok voltak az ösvények, mert mély keréknyom szelte-szabdalta őket keresztül-kasul. Néhol, a meredek szurdokfalak tetején kifejezetten veszélyes volt a haladás. Főleg, mert ezek a környezetrombolók akkor is ott száguldoztak végig rajta. Persze az erdőgazdaság felelőssége is, hogy miért engednek be ilyeneket. De védelmükre legyen mondva, régebben is voltak biciklisek, csak azok nem tekintették mindenki erdejét a saját adrenalin-fokozó versenypályájuknak.
Szóval ne ájuljunk el a biciklisek környezettudatától sem!

Tudom, hogy sok biciklisben (és most nem a részeg, falusi csávókra gondolok) van egyfajta felsőbbségtudat, hogy ő már a jövő zenéjére bugizik, ő már öko, ő már egészségesen fog élni minimum 200 évig. És lehet, hogy igaza van, sőt szimpatikusabb, mint az autósok. (Istenem, őket is de nem szeretem!) De ez nem jogosítja föl őket arra, ne viselkedjenek az utakon civilizáltan. Főleg, hogy a járda eredetileg nem is az övék.

Ajánlom tehát figyelmükbe a mondást: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten!