A vasárnapi fordulóra megint nálunk jött össze a társaság, mert a testvérem főzött, pontosabban sütött.

Tapasztalatlanságát ötletesen hidalta át. Előételeknek sós kekszek és sajtkrémek sokféle permutációját kínálta. A kezdeti tétovázást követően majdnem minden elfogyott.

Az est fő attrakciója: a grillezés. Elárulok annyi műhelytitkot, hogy az ötlet egy családi grillparty során merült föl. Akkor is a testvérem sütögetett, és nyilván megkérdezte magától, nem lenne-e ez a jó kaja.

Az ötletet nemcsak azért díjaztam, mert szinte garantáltan jó ízekkel kecsegtetett, hanem mert a verseny lényegét ragadta meg: a versenyzőt mutatta be az ételsoron keresztül. A testvérem nem akart úgy csinálni, mintha a kelet-ázsiai vegetáriánus étkek rajongója és tudora volna, hanem őszintén olyat választott, amelyről tudta, meg tudja csinálni.

A desszert fagylaltkehely volt. Itt már nem tetszett annyira a biztonsági játék. A hatalmas fagylaltválasztékból szegényesnek éreztem a csoki - vanília - eper hármast.

Az italok értékelését némileg befolyásolta, hogy 50 fok volt aznap. Senki sem kívánta az alkoholt. Eddig ez volt a teljesen alkoholmentes buli. Nem bántam, különösen a múltkoriak fényében. Érlelődik bennem ugyanis a gondolat, hogy megint beiktatok egy absztinens korszakot. Pár éve már volt egy ilyen, és minden további nélkül bírtam. Könnyebb nem inni, mint utána rosszul lenni...

A testvérem ezen kívül még kiváló házigazda is. Folyton a vendégek igényeit leste, magával nem is foglalkozott.

Az ő produkciójára voltam a legkíváncsibb, mert tudtam, hogy van érzéke a gasztronómiához, viszont nagyon ritkán csinál valamit... Jól sült el.