Bár olvasóimnak csak töredékét ismerem a web2-es világon kívül is, valahogy feltételezem, többségük már rég nem tini, szóval valószínűleg nem ismeri túlzottan a mai tinisztárokat. Másrészt azt vallom, aki nem érti a tinibálványokat, az már bizony menthetetlenül öregszik. Hölgyeim és uraim, elő a járókerettel! Bemutatom Barbee-t, a vadonatúj tinisztárt.

2008 tavaszán fedezték föl a most 18 éves, bár fiatalabbnak kinéző lányt. Pedig tehetségét már előtte is bizonyította különböző iskolai darabok főszerepében. Aztán egy producer rátalált és addig házalt a demóival, amíg le nem csaptak az ügyes lánykára.

Innen már indul is a sztárság. A magyar könnyűzene nyálas egyhangúságáért nagy mértékben felelős Rakonczai Viktor írt is neki egy dalt, egyelőre ez az egy publikus. Ehhez rögtön klip is készült, melyet a műfaj egyik legelismertebb mestere, Indián rendezett. (Kicsit lejebb a videót be is tettem.)

Barbee körül egyébként komplett birodalom épül föl. Az egyelőre egy számmal rendelkező sztárról készültek fotók, van MySpace oldala, profi honlapja sok fotóval, fórummal és webshoppal (!) is. Továbbá Barbee máris a főszereplője egy divattervezős pc játék (Divatsuli) magyar változatának, melyhez a képeket nem más, mint a méltán világhírű fotós, Kasza Tibi (igen, a chrystalos) készített el. Rajongóit is olyannyira megihlette, hogy máris húsz nem hivatalos Barbee-oldal érhető el a www.barbee.hu linkgyűjteményéből.

Az image is nagyon ki van találva. Előre közlik, mik/ kik Barbee kedvencei. Természetesen Harry Potter, Bajos csajok, Tokio Hotel (sic!), az Olsen ikrek (mint kedvenc színésznő, naja). Apropó Olsen lányok: Barbee előző imidzse (most esett át imidzsváltáson) erősen táblálkozik a békaarcú egypetéjűek stílusából. Ami azért kár, mert a mi Barbee-nk alapvetően szebb kislány, mint túlértékelt dúsgazdag amerikai kollégái.

Ez tehát Barbee első és egyelőre egyetlen munkája. A klip készítőit egyértelműen az Adams Family ihlette meg, ami nem baj, sőt a gyatra magyar klipek világában legalább valami újdonság. És ha már itt tartunk, a klip egésze egyáltalán nem rossz, sőt. Néhol kifejezetten ötletes, a tánc egyszerű, de jó, a figurák érdekesek, emlékezetesek. És végsősoron egy videoklip nem más, mint egy hosszabb reklám, célja, hogy figyelemfelkeltő legyen. Ezt ez a klip mindenképp teljesíti.

Viszont! A klip gyengesége maga Barbee. Először is nagyon nem mindegy, hogy hány éves a kis bébiszitter, akit játszik. Mert ha ez egy kislány (akinek tűnik), akkor szegény Fester bácsi nem csak a különböző kínzások szintjén perverz... (Ez a Fester bácsi szexuálisan mintha kicsit túlfűtöttebb, mint a filmből ismert. Ami elég vicces a karaktert ismerve.) És kedves, Barbee, felejtsük el gyorsan azt a fekete parókát, mert rettenetes, kifejezetten csúnya. Szintén érthetetlen a grafitszürke szaténban való forgolódás, ahol mindenféle kezek nyúlkálnak felé.

Mindezek ellenére ez a klip nem lenne rossz, ezt újra leszögezem, talán csak több benne az értelmetlen, öncélú és olcsó utalás, mint kéne. (Egy kis szexisség úgy kamaszlányosan, kezelhetetlen rosszcsont, látványos téboly stb.)

Csak sajnos Barbee dalra fakad. Szegény tinisztárnak gyenguska, jelentéktelen és színtelen hangja van. Nyilván a stúdióban lehet rajta segíteni, de egy ilyen hanggal elvileg nem érdemes lemezt csinálni. (Főleg ilyen béna dalokat fölvenni.) Barbee nem véletlenül van körbebástyázva honlappal, számítógépes játékkal, olsenes imiddzsel, mert a benne szunnyadó tehetség még nem ébredt föl. Szóval amennyire találó a Barbee név ennek a szőke, műanyaggá formált kislánynak, annyira passzol a bemutatkozó dal címe is.

Aki az utóbbi időben járt itt, és kicsit körül is nézett, az láthatta a jobb oldalon elhelyezett kis számlálókat.

Kaptam egy kérdést, hogy mik ezek, hogy működnek stb. A működésükről tessék valamilyen programozót megkérdezni, mert fogalmam sincs, már azt nagy eredménynek érzem, hogy sikerült föltenni őket, és még számolnak is szépen.

Azért tettem őket föl, mert nem szeretnék külön a statisztikákról posztolni. Afféle nagyképűsködésnek tartanám, ha egy-egy jól sikerült nap után mutogatnám a megugrott grafikákat. (Erről jut eszembe, amíg ezt írom, éppen átléptük a 20.000-ik látogatót. Ami nem a blog fönnállása óta értendő, hanem kereken egy hónap összes Amálra kattanását mutatja.) Aki szeret nem sokat jelentő számokat nézegetni, nyugodtan kattintson bele ezekbe a számlálókba, mert ezek teljesen publikus helyekre vezetnek.

A legújabbat Jacint blogján láttam. (Kellemes, békés blog mindenféléről: jacint.blog.hu) Mivel tetszik nagyon ez a nemzetköziség (ami nyilván külföldön tartozkodó magyarokat jelent), tetszett ez a zászlószámláló is, ráadásul kevés olyan esztétikus tárgy van, mint egy zászló, szóval szerintem ez még kicsit színesíti is az oldalt optikailag is.

Így mulat egy orosz úr!

A szenzációhajhász sajtó már napok óta adagolja azt a tragikus hírt, hogy megint áldozatul esett 20 ember értelmetlen katonai kísérletezésnek.

A Fóka nevű gagyi tengeralattjárót évek óta próbálják összerakni, de elsőre még azt sem sikerült elérni, hogy a heggesztéseknél ne folyjon be a víz.
Az is sokat mondó adalék, hogy a készítők közül senki sem vállalkozott a tesztre.

Így vegyes társasággal indult el első próbaútjára a Fóka. Katonák és civilek együtt szálltak vízre és víz alá. Jelenleg az a legvalószínűbb, hogy azért kellett húsz embernek megfulladnia, mert valaki rágyújtott a fedélzeten. (Álljunk meg egy szóra! Mekkora idiótának kell lenni ahhoz, hogy egy kísérleti atomtengeralattjáró első útján rágyújtson valaki? A nikotin tényleg pusztítja az idegsejteket...) A többi már csak a világhírű orosz technológia eredménye: a tűzjelző rendszer rossz működése következtében fogyott el az oxigén.

Ez a kaszni 785 millió dollárba kerül! (Kb. 165 ezer mrd Ft.) De legalább megéri. Mert bizony vevő is van erre a tákolmányra, amit lassan húsz éve próbálnak összerakni. Ez nem más, mint India.

Sosem fogom megérteni, hogy miért kell egy olyan fejletlen országnak, mint India egy atomtengeralattjáró.

Általában nem szeretem a katonákat, de egy dolgot azért ez eset kapcsán a javukra kell írni: valószínűleg nem ők gyújtottak rá. Ha nem is az intelligenciájuknál fogva, de legalábbis a szabályzat miatt. Olyan veszélyes üzemen, mint egy atomtengeralattjáró semmi keresnivalója sincs felelőtlen civileknek.

Péntek éjjel óta a blogok adminisztrátorai kaptak egy üzenetet, hogy dönteni kell a blog sorsáról. A fő kérdés, hogy hajlandó-e a blogger a blogjában helyet szorítani hirdetéseknek, melyek persze csak részben neki hoznának pénzt a konyhára.

Kettő plusz egy lehetőség közül lehet választani.

A Csizmás Kandúrok maradhatnak reklámmentesek, viszont a blogjuk többé nem kerülhet ki a címlapra. Énblogoknak ideális.

A Kétpupú tevét választók megtűrik az Index hirdetését, sőt a hirdetési felület 50%-ával szabadon gazdákodhatnak. Egyúttal bekerülnek abba a belső körbe, amelyből az Index igényességről és változatosságról híres szerkesztői a címlapra válogatnak. A közepes méretű blogok többsége nyilván rákényszerül erre.

A plusz egy kategória az Index liblingjei számára lett kitalálva. A szerintük érdekes és ezálatal nagy látogatottságú blogoknak fölajánlják, hogy legyenek kvázi az Index házi blogerrei, a hirdetésekből is csurrana-cseppene valami fix jutalék. Övék a Sültgalamb.

Szerencsére a döntés nem végleges, menet közben is lehet változtatni.

Természetesen, hogy kinek melyik variáció felel meg a legjobban, az a használat során fog eldőlni. Mégis meg kell hozni az első döntést még a kipróbálás előtt.

Az oldalt látható szavazás elméleti; szívesen venném azok véleményét is, akik nem vezetnek blogot, de szoktak blogokat olvasni, esetleg kommentekkel is megtisztelnek bennünket.

Szóval: melyiket választaná az Amál - olvasó?

(A szerzők a döntés napján majd közlik azt. Állítólag már nem kell sokat várni addig.)

Info: http://inda.blog.hu/2008/11/08/uj_hirdetesi_szabalyok_a_blog_hu_n 

Kis házi közvéleménykutatásunkat a Celeb vagyok, ments ki innen! nyerte. A sztárok a fejükre estek lényegesen kevesebb olvasót vonz.

De ezzel a diadallal azonban nem nyugodhat meg az RTL Klub, mert állítólag borsos büntetést kapnak amiatt, hogy a stáb turistavízummal a zsebében forgat 5. hete Argentínában, és ahhoz munkavállalói kellene...
Be kell valljam, nekem azért megfordult a fejemben, hogy a mostanra ellaposodó műsor utolsó napjait ezzel a kis sztorival akarja a csatorna földobni. Már cáfolják, hogy elmaradna az adás... Vagyis néző, nézzed, mert lehet, hogy ma látod utoljára! Mañana már ki is toloncolhatják a stábot.

Az utóbbi időben látványosan mellőzött Vágó István végiggondolta a karrierjét, és végül oda lyukadt ki, hogy miért ne lehetne ő is milliomos.

Miután lassan egy éve nem látható a képernyőn, és a nyilvánosság idegeit csak egy Fábry Sándorral folytatott, parttalan politikai vitával borzolta idén, először a reklámiparba akart betörni. Hirdetett ő ugyan fogyikávét is, de az igazi nagy pénz mégis a hitel. Volt. De ezeket az álmokat meg lerombolta a világválság. (Kötelezően ajánlott olvasmány egy baráti magyartanártól: http://sasika61mondja.blog.hu/2008/10/25/egy_hiteles_ember_1 )

Szóval mihez kezdhet egy öregedő, kellemetlen modorú, de a zemberek körében még mindig nagyon népszerű és okosnak tartott tv-s személyiség?

Természetesen politikusnak áll! Azt, hogy politikailag inkorrekt, már legkésőbb az említett cikkben bizonyította, igaz, oda is azért hívták, mert tudták, a baloldal ismert tv-s arcai közül kevesen vannak, akik ennyire nyíltan azok. (Nyilván felejthetetlen Fásy Ádám könnyfakasztóan szép sorozata az MSZP elnökségéről, azért Vágó mégis egyfajta színvonalat képvisel.)

A legismertebb Gyurcsány-párti civil, azonban meglepő módon az SZDSZ kedvéért mond le erről a minőségéről. A tervek szerint Vágó a magát liberálisként megnevező párt európai listáján kapna előkelő helyet. A hírt egyik fél sem tagadta. Gulyás József szerint azért gondoltak rá, mert a kvízprofesszor szimpatizál a liberális eszmékkel. Eddig nekem úgy tűnt, hogy inkább a szocikat szereti, de ők tudják. Nyilván Vágó népszerűsége nem fontos. Elvégre az SZDSZ és vezérkara csupa közkedvelt emberből áll.

Vágó István viszont legalább egyenes. Ki is mondja: neki ez bizony több pénzt jelentene, de mivel bekerülése esetén sokat kellene Brüsszelben tartózkodnia, a tévézésnek annyi lenne.

Egyrészt vicces dolog, hogy az SZDSZ azt hiszi, az elkövetkező harminc évben bárhova is bejutnak. Másrészt elegánsan elvhű dolog Vágótól, hogy már most jobban izgatja a karrierje alakulása, mint ama magasztos liberális eszmeiség, amellyel, ugyebár, annyira szimpatizál.

(Források - Hír: http://index.hu/politika/belfold/vagszdsz1108/; kép: www.hologramember.hu )

Keleti Györgyi politikuscsaládból származik, ezért úgy érezte ez önmagában feljogosítja arra, hogy ő legyen a világpolitika megmondóasszonya.

Azt mondja a drága:

"Én nem vagyok rasszista, nem vagyok tele előítéletekkel, de azt gondolom, hogy Amerikának nem egy színes bőrűt kellett volna választania. Lehet, hogy most ezzel csak példát akarnak mutatni."

Példát mutatni a rasszizmus ellen pedig nyilván hülyeség. Milyen idióta is ez az amerikai nép, hogy nem törődik az elnökjelöltek bőrszínével!
Aztán jött a magyarázkodás (mégiscsak politikusi gének!). Györgyi tisztában van vele, a fönti szöveg kicsit erős, de ő már csak ilyen őszinte. Györgyi szerint így majd sok a feketéknek kedvező intézkedés születik, nem egészen értem, hogy ezzel mi a gond, de legalább a helyükre kerültek a dolgok.
A folytatásban még kiderül, hogy Obama végig favorit volt (Györgyi már három hónapja tudta, hogy ő lesz a befutó), és Obama mellesleg "a legszimpatikusabb, hiszen a félvér elnökjelölt nagyon jó stratégiát dolgozott ki, jó kiállású, és nem mellesleg jó szónok is."
Tényleg nem kell így dolgoznia a bloggernek, ha így tálcán hozzák neki az anyagot. Asszongya a nem-kurva, hogy félvér. Illik ilyet mondani még? Szerintem utoljára Isaurára hallottam ezt a kifejezést...
Aztán dicséri a stratégiát. Szinte látom, ahogy az aktfotózás szünetében Györgyi éppen a Washington Postban elmerülve kapcsolódik ki, értesül a világ történéseiről. Mellesleg a legnagyobb fogásnak Obama-nagymama halálát tartja. Én sem díjazom, ha valaki ilyennel kampányol, de azért az kicsit túlzás, hogy "ez nagyon ügyes politikai húzás volt tőle".

Aztán közelmúlt történelméről értekezett. Clintont a szexbotránya miatt nem szerette. (Erős a konkurencia.) Bush nem volt szimpatikus. (Nem volt szexbotránya.) Hillary Clinton meg maradjon a tűzhelynél, ott van a nő helye, mégha van pár asszony, "akik egy gyár vagy cég élén állnak".
Ezeket a mélyenszántó, nagy tapasztalatot és szakértelmet igénylő gondolatokat azért képes kidolgozni, mert másképp látja a politikát családja révén.
Elgondolkodtató dolog, hogy valaki ennyit szűr le a világból, és még bennfentesnek is képzeli magát...

Persze Györgyit menti, hogy ennél sokkal többre valószínűleg ő sem számított. Ellenben Silvio Berlusconi, aki mellesleg Olaszország miniszterelnöke meg azt mondta Obamáról, hogy "fiatal, szép és napbarnított". Kedves egy bunkó!

Keleti Györgyi lokikájából kiindulva: én nem mondom, hogy nem szeretem a debileket, de azért ne pofázzanak össze-vissza! 

A bohóctársadalom tiltakozik az ellen, hogy a Fővárosi Nagycirkusz száműzte a bohócszámokat a műsorából! A bohócok műsorai hozzátartoznak a cirkuszművészet tradíciójához, hiszen bohóc nélkül nem cirkusz a cirkusz! Követeljük, hogy a Fővárosi Nagycirkusz vezetése tartsa szem előtt a hagyományokat, az értékeket, és tegyen ígéretet, hogy a Ritmus Cirkusz mellett a hagyományos előadások is porondon maradhassanak!

A bohócszakszervezet Zozo bohóc elnökletével alkotta meg felhívását. Aki azt hiszi, ez vicc, téved. A bohócokkal nem lehet viccelni, kérem!

Már egyszer értekeztem itt arról, mennyire taszító számomra a cirkusz világa. Elavult marhaságbnak tartom, ahogy akkor írtam állat-és emberkínzásnak. Főleg a színvonaltalan vándorcirkuszok formájában találkozom vele, és messze el is kerülöm. Tudom, vannak olyan artisták, akik emberfölöttire képesek, engem mégsem nyűgöznek le. Mi értelme van egyik trapézról a másikra ugrani?

Amiért nemcsak érdektelen, de utálatos is a cirkusz, az pont a bohóc. Gálvölgyi Jánoson kívül nem láttam még embert, aki a bohócokkal csak egy kicsit is szimpatizált volna. A bohóc számomra a ripacs archetípusa, egy irritáló, hangos, csicsás idióta, aki inkább elvesz a cirkusz műsorából.

Na ezek tiltakoznak most a cirkuszigazgatónál. Az igazgató szeretett volna ugyanis valami olyat mutatni a cirkuszban, amit ott ritkán látni, pantomimelőadást. Én mondjuk arra sem mennék el, de hátha van, akit a gyereküket/ unokájukat bugyutának tekintő anyucikon/ nagyszülőkön kívül érdekel. Aki a gyereknek szeretne adni egy kis cirkusz-feelinget, de mégsem azt a kritikán aluli értelmetlen vinnyogást, amit mi (a ma kisgyerekes szülők generációja) láttunk annak idején.
De bohócszakszervezet nem akar változtatni, el akarja lehetetleníteni ezt a hagyományokat nem tisztelő műsort, mert még a végén kiderülne, hogy bohócra nem nagyon van szükség, pontosabban tortadobálásra, banánhéjon való elcsúszásra és hasonló elcsépelt dolgokra nincs. Úgyhogy most figyelmeztetik az igazgatót.

A Helyi Téma cikkéből (ahonna a Nyilatkozatot is kimásoltam, és a történetről értesültem) kiderül, Zozo igazának bizonyítása érdekében azért hajlandó modern dolgokra, például piackutatást is végzett. A cirkusz körül mászkáló emberektől meg is tudta, ha nincs állat és bohóc, akkor ők bizony nem is vesznek jegyet a műsorra...
A cikkben Zozo, akit Zoboky Zoltánnak hívnak, innen a frappáns művésznév, még védi is a mundér becsületét, mondván bohócnak lenni nehéz dolog. Ki kényszerítette őt vagy bárkit is erre a pályára? Nagyon nem szeretem azt, ha valaki panaszkodik, milyen kemény szakmát választott, de nem vált.
Persze az is elhangzik, hogy Zozóban tombol a küldetéstudat (Ajjaj!): a bohóc a cirkusz pillére, nélküle meginog a cirkusz.

Ezzel egyet tudok egyébként érteni. Többek között ezért nem járok cirkuszba. 

Adva van egy szándékosan giccses, bulváros, de jól kitalált tv-s licenc, amit az RTL Klub tökéletesen megvalósít magyar celebbekkel.

És a magyar utánzat, amely nemcsak azzal okoz magának hátrányt, hogy egy hónappal később kezdődött, hanem - TV2-nél ez, úgy látszik, hagyomány - az átgondolt koncepció hiányával, rossz műsorvezetőkkel (az RTL itt nagyon jól választott), bizarr szereplőkkel, és frei tamásos túlzásokkal.

Ettől függetlenül lehet olyan olvasó, aki azt mondja, szívesebben nézi a volt eü minisztert, amint a valódi afrikai piacon pénzt próbál váltani, mint mesterséges (stúdió)dzsungel mélyén Delhusát kisgatyában duzzogni.

Ennek értelmében lehet szavazni.

Tényleg történelmi mérföldkő Barack Obama győzelme.

Örülök is, meg nem is.

Egyrészt óriási fegyvertény a rasszizmus elleni harcban az első fekete amerikai elnök megválasztása.

Másrészt viszont:

Nem olyan, mintha egy filmkocka lenne valami jó kis amerikai politikai drámából? Valahogy nem hiteles nekem ez az ember. Szomorú, hogy az őt fölnevelő nagymama már pont nem élhette meg ezt a napot, de nekem egy poltikus ne operáljon ilyen eszközökkel!

Reméljük, legalább egy részét betartja annak, amit ígért. Nagy a felelősség rajta: az emberek rengeteget várnak tőle, ha csalódnak benne, akkor nagyon nagyot.

Mindenesetre rendkívül sok szavazat, pontosan 180 érkezett.

78,3 %-nak, vagyis a többségnek volt igaza.

21,7 % viszont látott esély McCainben is.

Fantasztikus film, tökéletes vígjáték a nyolcvanas évekből. A reklámszakembernek elege lesz a hazudozásból, és elkezd igazat mondani a hirdetendő termékekről és egy "furcsaságokat" is csinál, ezért diliházba kerül. Talpnyaló beosztottjai igyekezetének hála ottani munkája is kikerül az óriásplakátokra, és óriási sikert arat. Az ápoltak segítségével valóságos forradalmat indítanak a hirdetési piacon... Kedves, aranyos és persze teljesen fiktív sztori, és nagyon jó szövegek vannak benne.

Ennek a filmnek egyik csúcspontja, amikor a Sony képviselői elmennek a tébolydába, hogy hagyományos reklámajaik helyett "új hullámos" hirdetésekkel promotálják termékeiket. Finoman szólva félresikerül a dolog, tessék a videót megnézni, hogy miért. (Az ápoltak sincsenek mindig kreatív állapotban.)

Hozzánk ma jön a Sony...

Elégia - filmkritika

Régóta vártam erre a filmre. Pontosabban egy ilyen filmre, amiről végre leírhatom, rossz volt.

Az Elégia egész egyszerűen unalmas és érdektelen. Ha már az idősödő professzor és szépséges tanítványa szerelmét akarja megfilmesíteni az ember, akkor inkább olyan kedves, kicsit könnyes humorral tegye, mint a Párizs c. filmben. Tegyük hozzá, ott sem tölti ki a teljes sztorit. Mit lehet mondani ugyanis egy ilyen kapcsolatról?

Persze: nincs jövője. 30 évet nem lehet csak úgy áthidalni. Főleg, mert nincs itt szó másról, csak szexről. Az Elégia rendezője nő, nyilván maga is szeretné elhinni, hogy a vén kecske mást is lát egy harmnicassal fiatalabb nőben, mint szexuális partnert. De ezt elhitetni az istennek sem sikerül! Ez azért vicces, mert még a főszereplő professzor barátja is elmélkedik ezen. Ez egyébként a legjobb gondolat a filmben. A szép nő láthatatlan, a külseje annyira leblokkolja a férfit, hogy az sosem jut el a belsőig. Ezzel egyébként minden el is van intézve.

A film ugyanis ott bukik meg, hogy nem érteni, miért is szeret egymásba ez a két ember. Elmennek a színházba, művészeti albumokat nézegetnek, a férfi zongorázik a nőnek...aztán a világ legesztétikusabban fotózott, idealizált szexjelenete következik. Ebből miért következik a szerelem?

Érezhette a rendező is, hogy nem stimmel valami, mert ezután hosszasan, szájbarágósan mutatja a meghittség képeit. Egy kis borozás, egy kis szex, egy kis beszélgetés, egy kis szex - és közben mély filozófia, mint pl. "Szeretkezés közben a férfi bosszút áll minden elvesztett csatájáért." Mi a fenét jelent ez?

Hogy a néző ne aludjon el, tele van hatásvadász dolgokkal a film. Például, hogy az erkölcsös, fiatal nőnek volt tinikorában egy barátja, aki szerette nézni, ahogy menstruál... Vagy amikor a professzor barátja halála pillanatában forróan megcsókolja a professzort. Kérdem én, minek?

Ami a karaktereket illeti, ők talán a film erősségei, persze nem zárom ki, hogy ez a kiváló színészeknek köszönhető. Ben Kingsley emberesen megküzd logikátlanul megírt szerepével, Penélope Cruz végülis jól hozza a szép, fiatal nőt (Talán, mert a valóságban is az.) A legjobb mégis Dennis Hopper, ill. az ő karakterének legalább van humora. Az egyébként mindenevő Peter Saarsgard viszont egyszerűen csapnivaló, mintha nem ugyanazt játszaná a film egyik felében, mint a másikban. Patricia Clarkson az egyetlen igazán kifogástalan szereplő, bár az is igaz, elég keveset van jelen a filmben. Ha egy pillanatra jóindulatú akarnék lenni a filmmel, akkor azt mondanám, az ő jelenléte a professzor életében az észre nem vett lehetőség szimbóluma. Azt gondolom ugyanis, hogy ez a korosodó üzletasszony pont jól illene a professzor mellé. Az ágyban huszonéve jól megvannak, az életben meg jól megértenék egymást, és akár úgyis megöregednhetnének együtt, hogy annak lenne értelme. Valószínűleg így gondolkodik a nő is, de ezt csak féltékenységi jelenetében mondhatja el.
Ehhez képest a vén kecske a fiatal nőre hajt, akiről ő maga is tudja, nem reális. És inkább szenved egy beképzelt szerelem (ami valójában a fiatal énjéhez való görcsös ragaszkodás, érdekes, hogy ezt is elfelejti a rendező a film végére, holott az elején el is hangzik) miatt hagyja széthullani életét. És mi a tanulság? Hogy egy hüly vén f....

A film lassú, de nem méltóságteljessése miatt, hanem túlzott patetikussága folytán, mely fárasztóan hosszú és semmitmondó snittekben materializálódik. A filmnek nincs semmi más koncepciója csak a hatásosság. Túl nagy ívet akar fölvázolni, de többször is visszazuhan a középszerűség talajára. Néhol a sztori a fontos, néhol az ún. mondanivaló. (Ami kb. annyi, hogy omnia vincit amor.)

Ilyen színészekkel kár ilyen filmet készíteni. A képek viszont szépek, bársonyosak.

Értékelés: 3/10

Kedves Barátom!

Már több mint hét éve annak, hogy kölcsönösen elárultuk egymást.

Azért is írok ma, mert ennek ellenére eszembe jutottál ezen a számodra és szeretteid számára fontos napon. (Boldog születésnapot egyébként!)
Gyakran eszembe jutsz, mert valaha benne voltál a top 3-ban a legfontosabb emberek listáján, ráadásul az ember életének egyik legmeghatározóbb időszakában. Ez mindenképp magyarázza, hogy még mindig gondolok Rád néha.

Sok minden történt, és én már nem akarok tíz éves dolgokkal foglalkozni. Nem fontosak már.

Két dolgot nem tudok Neked megbocsájtani. Mindkettő árulás.

Először, amikor az életformánknak hátat fordítottál. Belevetetted magad az egyetemisták bohém világába: ivás, csajozás, haverok... Mi nem ilyenek voltunk, és én mindig azt hittem, egyik közös vénánk az ilyesmi megvetése. A tartalmatlan időtöltés, értéktelen emberekkel, pillanatnyi célokért.
Mostanra megértettem, Te mindig is közéjük vágytál, de valahogy nem sikerült. Aztán az új város adta tabula rasa lehetővé tette, hogy jófej, everybody's darling legyél.
Amikor - egyszer az életben - nem álltam melléd, akkor jöttem rá erre. Neked már ez a másik élet volt fontosabb, nem a miénkkel folytatott. Ebben az egész létem és személyem kritikáját láttam, ezért árultalak el aznap én is.

A másik dolog, amit nem tudtam elfogadni, az ítélet volt. Te azon a napon lezártál mindent. Onnantól kezdeve nem léteztem többé a számodra. Szóval egyik nap mindent kritizáltál, aki és ami vagyok, másik naptól kezdve tagadod is a létemet.

Jó lenne, de sajnos nem tudom leírni, hogy mennyire megbántam, amit tettem (ill. nem tettem, de ez most mindegy). Azt hiszem azóta is, hogy az ottani viselkedésed elfogadhatatlan volt. (Tudom, hogy ugyanezt gondolod rólunk. Szerintem viszont maximum azt lehet mondani, hogy a dologra gyáván és gyerekesen regáltunk.) Persze ismertelek, nem voltál sosem egyszerű ember, mint megtudtam (És nagyon meg is döbbentem!), nagyon sokan kifejezetten utáltak az osztályban. De egyrészt egészen addig az időig velem nem voltál olyan, másrészt elviseltem, mert megérte. De azon a ponton már nem érte meg. Már csak azt láttam, hogy valaki parancsolgat és sosincs megelégedve semmivel. Nem akartam tovább egy elkényeztett kényúr szolgája lenni! Pláne nem, ha én a a barátomnak tekintettem.

Aztán volt még egy fájó epizód, mivel irodalmi tehetséggel megáldott ember vagy, azt mondanám epilógus. Elhívtál mindnyájunkat, ahogy fogalmaztad, "az elvarratlan szálak elvarrására". (Istenem! Hányszor olvastam azt a levelet!) Akkor reméltem, hiányzunk Neked, de legalábbis jelentünk valamit. De mint nagy csalódásomra kiderült, csak azért találkoztunk - egyesével - hogy még utoljára elmondhasd a sérelmeidet, és lesöpörd az asztalról a mieinket. (Szánalmasan kisstílű voltál akkor.) Látszólag a legjobb barátom ült velem szemben, de valójában egy sértett óvódás, már megbocsáss!
És bár aznap, azt hiszem, megszakadt a szívem, és mint egy igazi traumából, csak sokkal később (szégyellem kimondani, mennyivel később, ráadásul nem is egyedül) tudtam továbblépni, emiatt már nem haragszom.

Szóval nem ez a raportszerű megbeszélés az, amely megbocsájthatatlan. Hanem ami azóta történt. Hogy leszarod a személyemet. Igaz, kb. három éve nem is volt köztünk semmilyen kommunikáció.

Mást vártam Tőled, de most már mindegy. Már gyakorlatilag vadidegen vagy, megvan a saját életed, amelyben nekünk (nekem) már nincs hely, és ma már én sem ragaszkodom hozzá. Érdekes, hogy eltűntél mások elől is, vicces, hogy még mindig kb. a harmadik kérdés, ha találkozom valakivel, mi van Veled. Hát ezt kérdezném én is!

Remélem, elégedett vagy a mostani életeddel.

Minden jót kívánok hozzá!

Nagyon fölháborított tegnap a Heti hetesben elhangzó tömény kádárista, rövidlátó, populista szöveg, amit Gálvölgyi János, Hernádi Judit, de főleg Farkasházy Tivadar előadott a 13. havi nyugdíj és a hitelek kapcsán.

Elfogadhatatlan az az oktondi agresszió, amellyel leugatta Farkasházy Hajós Andrást, aki annyit merészelt megjegyezni, hogy lassan akár születhetne olyan lényeges politikai döntés, ami az aktívaknak, az ország működtetőinek kedvez.
Hajós nyilván ott követte el a hibát, hogy szóba hozta a mindenkori szociálpolitika szent tehenét, a nyugdíjasokat.
Farkasházy a rá jellemző alattomos módon rögtön generációk közötti konfliktust kreált ebből a kérdésből. Mondván a fiataloknak mennyivel jobb.
Hajós érvei teljesen elfogadhatóak: az előző rendszerben nem kellett adózni. Mindenkinek jutott munka. Persze tudjuk, SZJA nem létezett, de ennek fejében a fizetések nem voltak magasak. Szóval kisebb volt a szakadék az emberek között: nagyon gazdagnak sem lehetett lenni, de éhen halni sem. (Legalábbis nem olyan mértékben, mint ma.)
Az, hogy ma egyáltalán nyugdíjat és segélyeket tudnak fizetni, nekünk, aktív adófizetőknek köszönhető. Igazán megérdemelnénk már, hogy egyszer legyen valami, aminél nem az az első szempont, hogy a nyugdíjasnak jó vagy nem, hanem hogy nekünk jó legyen.

Erre azt válaszolni, hogy ma mennyivel jobb az élet, mert van mobiltelefon (tíz éve még a brunei szultánnak sem volt), egyszerűen hülyeség. Illetve, ha belegondolok abba, hogy Farkasházy közgazdász, akkor szándékos hülyítés. A tv előtt ülő törzsközönség pont ezt akarja hallani.
Erre persze Gálvölgyi és Hernádi is rákontráztak. Ízléstelen, ha olyanok sírnak az előző rendszer miatt, akik nagyon szépen éltek akkor is, szakmailag is álltak mögöttük, és anyagilag is elismerték őket, sőt azóta is dolgozhatnak jó pénzért. (Hozzátéve, hogy Gálvölgyi és Hernádi esetében jogos, hogy vezető művészek voltak és maradtak, de Farkasházy munkájának színvonalát látva már elgondolkodik az ember, mitől lehet ez a sótlan, unalmas alak a "humor nagyágyuja.)

Végül szóba került a hitel is. A Fidesz persze azért kritizálja az IMF "segítségét", mert nem Orbán Viktor személyesen érte el a Valutaalapnál. Ettől függetlenül csak nevében hitelkeret ez, biztosan fel fogjuk használni ezt a pénzt.
Erre jött, hogy Debrecen is hiteleket vett föl. A konzervatív fellegvárnak számító város azonban fejlesztési munkákra veszi föl a hitelt, nem azért, hogy teletömje sok jogos vagy jogtalan rászoruló zsebét, és ezáltal szavazatokat próbáljon szerezni. (Főleg, hogy most várhatóan azokat fogják megint pénzelni belőle, akik nem járulnak hozzá az országhoz, mi viszont majd részt vehetünk a törlesztésben.)

A hitel nem az ördögtől való. Pont azért találták ki, amire Debrecen (és csúnya fideszes polgármestere) használja. Debrecen ugyanis fejlődik. Az ország meg nem, hiába próbálja néhány Farkasházy szerű elkötelezett tv-s figura elmagyarázni, hogy ez így van rendjén.

Aki rákattint a Szegénységblogra, elsőre azt hiheti, hogy csak kipiheni magát a blogger a munkába állás előtt, ezért nem írt múlt hét óta.

Azonban a posztokon belül látszik, hogy már nem lehet hozzászólni semelyikhez sem.

Két variáció lehetséges.

Vagy Szegényné úgy döntött, hogy egy kis siránkozás, aztán büszkélkedés után lehúzta a rólót. Elvileg ma kezd budapesti állásában, ami talán idővel a szegénység végét jelenti.
Ha így van, akkor semmit sem tanult az elmúlt időkből. Ha azt hiszi, most majd más lesz, nagyon téved. Nagyon sokáig fog az még tartani, mire tényleg biztonságban érezheti magát, mire tényleg biztonságban lesz. A blog bezárása ugyanis arra utal, neki most új korszak kezdődik, pedig az csak később indul el.
Egyébként ma már elmondhatom, nem volt Szegényné túl szimpatikus nekem. Egy elkényeztetett, szerencsétlenkedő és nagyképű embernek láttam. Valaki olyannak, aki mindig elhárítja a felelősséget magától. A férjétől is kirázott a hideg. Egyébként pont Zolinál (zolivagyok.blog.hu) olvastam, hogy mennyire szégyellné magát, ha az aktuális partnere ilyen szerencsétlen flótásnak állítaná be. Szegény úr ugyanis álmokat kerget, világot vált meg, és közben magasról tesz arra, hogy mi lenne az érdekük.

A másik lehetőség, hogy azoknak lesz igaza, akik kezdettől fogva kamublognak nevezték Szegényné leírt gondolatait. Vagyis kételkedtek személyében, helyzetének hitelességében. Én a másik táborhoz tartoztam, sokszor Szegényné mellé is álltam. Ha így van, akkor szégyellje magát az a hazug, aki ezt csinálta.

Mindenki maga döntse el, melyikben hisz. Én mindekettőt, sőt a kettő sajátos kombinációját is el tudom képzelni.

Update: Azóta észrevette Szegényné ezt az írást, most újra lehet kommentelni, sőt ő maga is megjelent a színen. Még gondolkodik a blogja sorsán...

És a döntés is megszületett: a blog megy tovább!

A két jelölt rendkívül különbözik egymástól.

John McCain idős, vietnami veterán (hadifogoly!), igazi republikánus. A párton belül Bush legnagyobb ellenfele. Laza, jó humorú WASP, akinél jobbat sem találni a status quo fenntartására. A világ viszont változik...
Alelnök-jelöltje érdekes választás. Sarah Palin először csodafegyvernek tűnt. Egy fiatal nő, aki Alaszka szépségkirálynője volt, ma viszont odaadó édesanya. Azóta kiderült róla egy s más, és most úgy tűnik, ha volt esélye McCainnek, akkor azt a kicsi előnyt elviszik Palinné drága ruhái, erkölcstelen kislánya és persze a Free Alaska mozgalomban végzett áldozatos munkája.

Barack Obama lehetne az első sötétbőrű amerikai elnök, és nem kisebb ellenfelet győzött le határozott, de szerény modorával, mint az ellenszenvesen öntelt és törtető Clinton szenátorasszonyt.
Sokan úgy gondolták, ezzel meg is van az elnöki cím, hiszen a republikánusokra nem szavaznának akkor sem harmadszor, ha a mostani kormányzat jól tette volna a dolgát, pedig... Érdekes módon azonban McCain megnyerő modora, és nyugalmat sugárzó fellépése okán folyamatosan szorongatja a változást ígérő jelöltet.

Kedden eldől, ki nyeri ezt a versenyfutást. Reckl Amál olvasói exkluzívan már most szavazhatnak az esélyeket illetően.

Gratulálok!

Remek verseny volt. Ritkán vagy talán eddig sosem láttunk ilyet.

Remélem, a 2009-as bajnokság is ilyen jó lesz.

Magam sem gondoltam, hogy egyszer Fekete Pákó "oldalára" fogok állni, de amit ma láttam vele kapcsolatban, az ijesztő volt.

A Celeb vagyok... második, halványabb, szürkébb társasága a nigériai születésű mulatóssztárral bővült tegnap. Nyilván a szerkesztők is érezték, ennyi unott pofa és a folyamatos eső mellé nem ártana valaki, aki esetleg érdekes. (A műsor sajnos annak ellenére unalmas, hogy két rendkívül ostoba, ám ezt palástolandó összeférhetetlen résztvevő is van a táborban Delhusa "Délcegjános" Gjon és Sütő Enikő személyében.)

Hogy miért pont Pákóra esett a Celeb készítőinek a választása, szintén nem érthető. Fekete Pákó már nem túl izgalmas. Öt éve még újdonság volt a csoki-kukit osztogató, túlkoros, afrikai diák. Ma viszont már semmi vicces nincs benne. (Én annak idején sem találtam olyan hű de poénosnak a sajátos fonetikával beszélő figurát.)

Szóval Pákó lejárt lemez. És afelől sincs kétségem, hogy hülye. Az viszont, hogy a didi-dallal be tudott futni, inkább minősíti ezt az országot, mint őt.
Egy dolog viszont sosem jutott volna róla eszembe, hogy Pákó rosszindulatú volna. Úgy képzelem, hogy egy vihogósan buta, de ártalmatlan fickó.

A táborlakók viszont nyílt ellenszenvvel fogadták. Egyátalán nem is próbálták leplezni, hogy nem örülnek érkezésének. Egyeseken látszott, nem is tartják embernek Pákót, míg mások ezt bele is mondták a kamerába. Kinek képzelik ezek magukat?

Csak Delhusa Gjon valamiféle szeressük-egymást-gyerekek hangulattól vezérelve, és az ebben a közegben szimpatikus Szőke András nem volt bunkó. Mert bárki bármit is gondoljon Pákóról, a jelenlétében így viselkedni, minimum tahóság.
Ha megnézzük az indokokat, nem látunk sokat. Pákót ezek közül az emberek közül senki sem ismerte eddig személyesen, vagyis kb. annyit tudtak róla, mint például én. Ha találkoznék vele személyesen, biztos nem az lenne az első mondatom felé, hogy menjen a francba, mert nekem ő nem a szintem. Akkor sem, ha ezt gondolnám. A kulturált, hovatovább diplomatikus viselkedés jegyében ugyanis nem kell mindent kimondani, amit az ember gondol. Ha valakit lenézek, mert butábbnak tartom magamnál, akkor sem mondhatom ezt a szemébe. Főleg, hogy ez még az első konfliktus előtt megtörtént.

Érdekes, hogy egyeseknek mennyire derogál együtt tölteni pár napot egy valószínűleg irritáló emberrel, miközben sárban kúszni-mászni vagy éppen élő csótányt enni nem... Mivel úriasszony vagyok, nem írom le, milyen szavak jutnak erről eszembe.

A 2008-as világbajnokság két nap múlva véget ér, és szerencsére a végeredmény még nyitott. Lewis Hamiltonnak és Felipe Massának is van esélye a győzelemre. Vasárnap délig itt is lehet szavazni, ki tűnik esélyesebbnek.

Lewis Hamilton

Ami mellette szól:

• 7 ponttal vezet Massa előtt
• Az idei bajnokság második felében a McLaren megbízhatóbb
• Világszerte több rajongója van
• A szezon elejétől fogva deklaráltam első számú pilóta
• Természet adta tehetség célirányos képzéssel

Ami ellene szól:

• Forrófejű
• Nehezen viseli a nagy feszültséget, ilyenkor hajlamos a hibákra
• Tapasztalatlanabb
• Nagy a nyomás rajta mint favoriton

 

Felipe Massa

Ami mellette szól:

• Higgadt
• Képes a meglepetésekre
• Csapattársát, a tavalyi világbajnokot megverte csapaton belül
• Räikönnen nem csupán segítőkész, de általában bele is tud szólni az élmezőny alakulásába
• A Ferrarinál nagy stratégiai megbeszélés volt a héten
• Jó az esőben
• Hazai pályán, százezer brazil előtt versenyez

Ami ellene szól:

• A hátránya túl nagy
• A Ferrari csapat hibát hibára halmoz a boxban
• Nem győztes személyiség
 

Update: A Reckl Amál olvasói 61, 1% - 38,9% arányban Lewis Hamiltont tartják esélyesebbnek Felipe Massával szemben.
 

Én Massának drukkolok, és persze a Ferrarinak.

A melltartó meglehetősen érdekes ruhadarab. Elsősorban azért, mert a világ minimum felétől idegen, a férfiak általában nem hordják. És ennek ellenére többségüket izgatja. Szerintem jópár meleget is, de a transzvesztitákat mindenképp.

Másrészt a melltartó nem csupán egy ruhadarab, hanem kifejezett funkciója van. Ha fennkölt akarnék lenni (és miért ne?), akkor azt mondanám, civilizációs eszköz. Az ember (a nő) természetes állapotát mesterségesen átalakítja. A nő másodlagos nemi jellegét - ha illuziorikusan is - de elsődlegessé teszi. Nem akarom ezzel persze a férfivágyakban a női nemi szervek szerepét degradálni, mégis a mellek "sztárstátusza" nagyrészt köszönhető a melltartóknak.

A mai értelemben vett melltartó száz év körüli. A szabadalmat 1914-ben vette meg egy amerikai nőtől, Mary Phelps Jacobtól egy fehérneműcég. Népszerű pedig a háború alatt lett, amikor a nők is kénytelenek voltak fizikai munkát végezni, mert a férfiak a küzdőtéren (lövészárkokban főleg) harcoltak a hazájukért. Szóval a fűzőt praktikussága miatt ütötte ki a nyeregből.

Érdkekes, hogy a ruhadarab eleinte pont a modern, dolgozó nő szimbóluma volt, addig pár évtizeddel későbbre pont a férfiuralmat jelképező dolognak tartották, és nyilvánosan elégették.
Az igazi csapást a férfiakra azonban a '90-es évek elején mérte a melltartó, amikor is megjelent a wonderbra (erről egy kicsit később). Bár ez a fehérnemű nagyon nem természetes, de kétségkívül gyönyörű dekoltázst varázsol. Azóta minden férfi csak a csomag kibontása után tudja meg, mi van benne igazából.

Mára rengeteg féle melltartó létezik, sokféle igényt ki is tud szolgálni. A fehérneműgyártás külön iparág, a fehérnemű ugyanúgy a popkultúra része, mint az edzőcipők vagy Jacko. Akinek nem futja rá túlzottan, az talál párszázért a Tescóban; aki szereti (és tudja is) a rongyot rázni, az több millió dollárért is vehet egyet magának gyémántosat.

Én kifejezetten szeretem hordani. Mindig furcsálom azokat a nőket, akik az emberek közé mennek melltartó nélkül. Szerintem hozzátartozik az ember kulturáltságához, hogy egy bizonyos kor fölött kordában tartsa a melleit. Ez teljesen független a mérettől, a formától, mert állítólag minden típusnak megvannak a drukkerei és az ellendrukkerei. Az angolszász országokban kifejezetten rossz néven veszik a hiányát. Őszinté szólva valóban közönségesen hat az össze-vissza mozgó mell, vagy az egyértelműen áttüremkedő mellbimbó látványa. (Férfiaknál sem szeretem.)

A legfőbb hiba a méret megválasztása, de a kérdés valóban összetett. Két méretet kell megmérni, és kivonni egymásból. Majd egy táblázat segítségével meghatározni a kosárméretet.

Néhány alapvető modell:  

A legelterjedtebb valószínűleg a merevítős melltartó. A merevítő nem más, mi egy az anyagba varrt kis műanyag (régebben halcsont), melynek segítségével a melltartó teszi a dolgát: tart és formáz.
Bármilyen típusú mellhez alkalmas. Ha jó a méret, akkor a kényelmetlenségre sem lehet panaszkodni.

Előnye: szolíd, elérhető

Hátránya: néha unalmas

Ennek egy "alfaja" a push up. A fejlesztés ennél a darabnál az, hogy a kosarak is előre formázottak, néha ki is vannak párnázva kissé. A hatás egyébként megdöbbentő, mert egy jól megválasztott modell segítségével akár annak is lehet látványos dekoltázsa, akihez a természet nem volt túl bőkezű. De a nagyobb méreteknek is kedvez.

Előnye: szemetgyönyörködtető dekoltázs

Hátránya: nem túl természetes, esetleg félrevezeti a szemlélőt

 Igazi Wonderbrám sosem volt, de utánzat egyszer igen. Furcsa érzés viselni. Az embernek saját magának is az az érzése, hogy minimum kétszer akkora a melle, mint egyébként. Kicsit pornósztárnak tűntem magam előtt is.

Előnye: feleslgessé teszi a plasztikai sebészetet

Hátránya: ettől még természetellenes, szerintem kényelmetlen

Bár annyira nem szexi dolog, de mellkisebbítő műtétek is léteznek. Ennek is van fehérneműs alternatívája. Aki túl nagynak érzi a mellét, az vehet méretcsökkentőt, melynek olyan a kialakítása, hogy maximum egy kosármérettel kisebbnek látszik.

A kép azért nem túl jó (csak sajnos nem találtam mást), mert a modellnek nem különösebben nagy a melle. (Illetve lehet, hogy az, akkor viszont a termék zseniális!)

Szerintem egyébként az ilyesmi nem sokat változtat a dolgokon, pontosabban én már néha azt is eredménynek tartanám, ha néhány tényleg dúskeblű hölgytársam bármilyen melltartót fölvenne. Nem akarok méret-diszkriminatív lenni, de a fizika törvényei miatt minél nagyobb (nehezebb) a mell, annál inkább kellene melltartót hordani.

 A bikinifelsőről azt írja a Wikipedia, hogy az egyetlen nyilvánosan hordható melltartó. (Én mondjuk egy ízléses, jó minőségű sportmelltartót is el tudok képzlni.)
Tény, hogy adott szituációban önálló ruhadarab.
A bikini, ugye, a csendes-óceáni Bikini-atollról kapta nevét, mert akkorát villant, mint az ott végrehajtott atomkísérlet. (Milyen kedélyes is volt a hidegháború!)
Rengeteg stílus van, a képen a brazil látható.

Előnye: mutatós

Hátránya: nem mindenkinek áll jól (és sokan nem tudják ezt)

 A végére szántam egy furcsa darabot, persze lehet, hogy csak nekem az. Ez, kérem szépen, egy egyszerhasználatos, fölragasztható melltartó. Olyan ruhák alatt ajánlatos használni, amelyek nagyon kivágottak.

Előnye: praktikus (lehet)

Hátránya: nem szép, szerintem nem kellemes, nem tart különösebben, így inkább csak kisebb méreteknek jó; végig félnék, hogy elveszítem

Általában is ajánlom ezt a blogot, mert a kolléga nagyon eltalálta a hangnemet.

De ez az írás (illetve maga az ötlet) érzékenyen érint:

http://zolivagyok.blog.hu/2008/10/29/a_mediarendorseg_kinyalhatja

Nem akarunk cenzúrát! Nekem senki se mondja meg, mi a jó. Majd én azt eldöntöm.

Ellenben az ORTT az összes fölösleges karikájával együtt megszünhetne.

Drága politikusaink meg talán máson is törhetnék okos kis fejüket, a külföldi lapok valami válságot emlegetnek, meg ott van az a furcsa szó is, hogy hángöri...

Jókedvet adj! - tv-kritika

Nem mondom, hogy előítéletmentesen vártam volna a szombatesti showt, mely Gálvölgyi János vezénylete alatt futott. Lehet, lemaradtam valamiről, de csak a műsor megtekintésekor tudtam meg, a műsor Gálvölgyi 40 éves színpadi jubileumának ünneplése, vagyis bruttó másfél órás, élő Gálvölgyi-show.

És bárcsak az elmúlt negyven évről szólt volna... Azonban az RTL-nél úgy döntöttek, inkább adnak egy pillanatképet a hatvan éves színészről, minthogy tényleg az életművét mutatják be.

A célcsoport egyértelműen a Heti Hetes nézőközönsége volt. Pont annyit láttattak Gálvölgyiből, amennyit az átlag tv-néző tudhat róla. Így az első szám a Ki mit tud? - ot idézte. Gálvölgyi is unta már egyébként szenzációs paródiáit. Negyven év telt el azóta, talán ki lehetett volna találni valami mást. Latinovicsot persze még jól ismerjük, de Rajz Jánost kizárólag Gálvölgyitől.
És ha már ezeket a "régi" nagyokat még mindig ilyen remekül meg tudja idézni Gálvölgyi, miért nem talált ki/ találtatott ki magának valami újat velük? Szerintem nemcsak én lettem volna vevő a múlt és a jelen abszurd keverékére. Feleki Kamill a Mátyás király téren, Mensáros a Celeb vagyok-ban... Ha valaki jól megírja ezeket, új műfaj születik.
Ugyanilyen elcsépelt és taktikailag téves volt, Gálvölgyi későbbi paródiái közül pont Lagzi Lajcsit és Zámbó Jimmyt levenni a polcról. Kik ezek az emberek ma? Egyiküknek sincs már igazán relevanciája, és a túl sokáig bejátszott jelenetből csak az derült ki, mennyivel jobb volt Ki mit tud?-os korában Gálvölgyi.

Ezt követte a műsor kakukktojása, Dolák-Saly Róbert, aki sejpegő-raccsoló cirkuszigazgatóként diafilmet vetített. Kár, hogy ez a szám is volt már. Csak szólniuk kellett volna, nekem legalább harminc diafilmem van, bármelyiket kölcsönadtam volna egy pár friss poén kedvéért, mert egyébként imádom ezt az ötletet.

Innentől viszont már minden nagyon kiszámíthatóan ment. Természetesen a Heti Hetes többi tagja teljesen spontánul beszélgetett a hatvan éves Gálvölgyi negyen éves karrierjéről. Ez kb. olyan szellemes volt, mint bármelyik véletlenszerűen kiragadott 3 perc a műsorból.

És persze Farkasházy Tivadarnak személyesen is meg kellett jelennie, hogy szokásos, sótlan, izzadságszagú rádiókabarésnak nevezett, valójában csak vizualitásában nem kidolgozott jelenetét Gálvölgyi és Bajor Imre rettenetesen ripacskodva előadja. Tényleg, mikor szól már valaki Farkasházynak, hogy a tv-ben rádiójeleneteket előadni non sense? A Heti Hetes nézhetetlenségi faktorát is nagyban növelik ezek a kínkeservvel összetákolt marhaságok, ahol a színészek kénytelenek a legidiótább hangjukon beszélni, hátha valaki azon bír nevetni. És a szerkesztőktől is kérdezném: mit keres egy Farkasházy kaliberű figura egy szombat esti showműsor színpadán?

Ezután jött a Hernádi-blokk. Először egy gyengén megírt, rosszul szerkesztett békebeli - szerű jelenetet adtak elő. Csak rutinjuk és összeszokottságuk miatt nem lógott ki teljesen a lóláb.
Aztán Hernádi Judit a maga részegnek tűnő énekmodorában adott elő két számot. Egy is elég lett volna. És egy ötven fölötti színésznő tütüben inkább keserédes látvány, mint vicces. Ezt is csak a két kolléga egymás iránti barátságának kedves légköre mentette meg.

A műsort zenés produkciók zárták. Először az egész jó Freddie Mercury hangimitátor Serbán Attila énekelt, szerencsére egy olyan Queen-számot, ami azért nem folyik a csapból is. Aztán Heilig Gábor a műsor címét adó Jókedvet adj! c. dalt, gospelkórussal kísérve. Ez is rendben volt.

Gálvölgyi az egyes műsorszámok között összekötőszövegeket mondott, egyfajta fáradt standup volt ez. Sokszor megcsillant általam egyébként kedvelt humora. De az intimbetét-reklám vacsoraidőben problémakört már lassan húsz éve hallgatjuk különböző humoristák tolmácsolásában. Szóval inkább az állt jól Gálvölgyinek, amikor saját magáról, rövidebben beszélt a műsor elején. Ezt a vonalat is lehetett volna követni. Például, ha színházi dolgokat mesél, hiszen - bármekkora meglepetés is ez az RTL szerkesztőinek és nézőinek - Gálvölgyi egyúttal színpadi színész is, aki meglehetősen ügyesen választ magának olyan szerepeket, amelyek illenek hozzá. Esetleg valami utalás a remek Csinibabára?

Szerettem volna valami frappánssal zárni ezt a kritikát, mint például: "Legalább te adj jókedvet, ha nekünk nem megy". De ez kb. annyira frappáns, mint az egész műsor. Valószínűleg szokás szerint az ötlet hiányzott belőle. Mert egyébként a fönt leírtak ellenére jobb volt a műsor, mint amilyennek eredetileg gondoltam. Vagyis nem menthetetlen. Egy pár ötlet itt, egy pár személycsere stb ott., és egy kellemes, nézhető program lehetett volna. Dehát ilyen rizikót az RTL Klub nem vállalna föl, szóval maradnak a jól megszokott dolgoknál. Sajnos.

A Megasztár 4 nyugodtan átkeresztelkedhetne a fönti címre. A készítők koncepciója ugyanis nem nagyon lehet más.

Hien, a határozott szándékú, saját bevallása szerint is arrogáns vietnami kislány, a zsűri szerint világszínvonalú. Szerintem meg Beyoncé Knowles gyenge koppintása volt.

Szecsődi Károly ügyesen választott dalt. Lionel Richie-vel elnyerte a nagymamák szívét, metroszexuális külsejével a lánykák sms-einek ezreit söpörte be, hiába volt olyan izgalmas, mint egy tál pacal.

A végül kieső Pacsirta (Hogy lehet egy felnőtt férfinak ilyen neve?) nagyon jól el tudom képzelni egy elegánsabb éjszakai szórakozóhely jófej, mindenki-kedvence bárénekesének. Az ő karakterében ennyi van.

Fekete Dávid tragédiája (és a nézőé is), hogy nem Ausztriában született, mert ott volt musical-sztár verseny, megbukott a műsor, mert hát kit érdekelne az ilyesmi, de volt. És hát nem biztos, hogy kiejtés-órákat Fekete Pákótól kéne venni, brádör.

A kötelező határon túli szokás szerint rettenetes volt. Hogy egy ilyen számban is lehet ripacskodni, az meglepő. De őt még a fura ízlésű közönség sem akarta, csak a zsűri lát benne valamit.

Sonia tanult a múlt hétből. Most, hogy felbukkanása óta először régimódi és középszerű volt, csont nélkül tovább is jutott. Végülis igaza van; úgysem a legjobb nyer, akkor meg miért ne lehetne taktikázni.

Krisztián hozta a szokásos jó formáját. Ebben a versenyben ragyog, de én azért nem látom az óriási piaci potenciált abban, hogy egy szimpatikus cigánysrác minimum ötven éves számokat ad elő.

Király Viktort eleinte nagy gyanakvással figyeltem, de őszintén szólva nem sok rosszat tudnék róla mondani. Nem nagy egyéniség, de sallangmentesen teljesíti a feladatokat.

Szegény Lüszike meg megint elvinnyogott gyerekhangján egy dalt, amihez semmi köze. Azért kivált belőlem valami érzelmet, szánalmat érzek iránta, és nem látom, hogy élvezné a dolgot. Mivel szereti lovakat (és ezt minden adásban hangoztatják, mert olyan aranyos tény), talán nem veszi rossz néven, ha azt írom, leginkább egy versenylóra hasonlít. De ez a lélek nélküli dalolás csak az idiótáknak tetszik. Szavaznak is körmök szakadtáig!

Végén Fenyő azért megjegyezte: lassan lehetne már valami kiemelkedő, mert így hogy lesz Megasztár. Egyetértünk. Mondjuk nekem mindegy, mert jövő héten úgyis a Lázt nézem az RTL-n.

A nyíl segítségével a többi versenyző neve is látható lesz.

Ugyan ellenszenves a bennfenteskedés, én most mégis előre elárulom, ki nyerte meg máris a Bár 2.0 című pultos-realityt.

A műsor - mint ismeretes - megbukott, emiatt kb. egy hónappal korábban fejezik be, holnap este. Szóval a rokonok még holnap estig izgulhatnak, ki kapja a több szavazatot. Nekünk, többieknek már egyértelmű, ki volt a legjobb a szégyenletesen teljesítő versengésben.

Ez nem más, mint az olasz machóként megismert Gianni Annoni. A Magyarországon több sikeres éttermet működtető celeb felmentő seregként érkezett az első kiábrándító nézettséget produkáló hét után. Nem tudom, hogy a műsorkészítőknek mi volt a szándékuk, hogy tényleg egy kemény, igazi főnököt küldjenek a sok szedett-vetett szerencsétlen közé rendet vágni, vagy csupán egy jópofáskodó digót akartak, hátha a híres ember is vonz pár érdeklődőt.

Érdekes módon viszont Giannit nem hatotta meg a szereplők flegmasága. Egész végig szigorúan, sőt keményen kezeli ezeket az öntelt senkiket. Egyesek, az intelligensebbek, vették az adást, és inkább nem ütköznek az olasz főnökkel. A síkhülye csajok viszont még mindig nem értik, hogy vannak szabályok, és ezeket be kell tartani. Most már a főnyereményre megy ki, ötvenezresével vonja le a büntetést Gianni. De ezekre a sötét libákra ennek sincs hatása. Valószínűleg nem is értik, mi történik.

Én emiatt néztem az utolsó pár adást. Mert azt hiszem, Gianni jól leleplezi ezeknek a HP-knak  a hozzáállását. Hogy azt hiszik, nem kell dolgozniuk, mert már a médiában vannak. És a főnök meg minden alkalommal visszarántja őket a földre, és én nagyon élvezem ezt.

Tudom, hogy valószínűleg szokás szerint fordítva ülök a lovon, mert a nézőknek Gianni viselkedése nem érthető. (Tegnap is fölhívta valaki, hogy legyen kedvesebb.) Sajnálatos dolog, hogy a magyar néző nem azt várja el egy munkahelyen, hogy rendesen dolgozzanak a versenyzők, hanem az, hogy a jogosan ingerült üzletvezető bánjon kesztyűs kézzel szegény kis csajszikkal. Hogy ő a rossz, mert szóvá meri tenni, ha 50 üveg kólát 66-nak számolnak össze záráskor; és nem az, aki hat hét alatt képtelen felfogni, hogy ne a bejáratnál cigizzen, hanem hátul.

Szóval az a pár családtag, akik a műsort még nézi, még holnap 11-ig izgulhat. Mi nézők pedig újra szembesülhettünk azzal, hogy valóságshowba csak hülyék jelentkeznek. A Bár bukása jelez valamit, kedves szerkesztők, lehet, hogy pihentetni kellene a műfajt kicsit?

Ahogy nézem a jobboldali beállítottságú tv-ket, feltűnt október 23. közeledtével, hogy a jobbolalon van egy népszerű nézet, mely szerint a magyarok közül "a jobbik fajta" (Czakó Gábor) elment '56 után Amerikába, és azért jut újra és újra hatalomra a csaló baloldal. Ha ez a kétszázezer ember itt maradt volna, akkor ma egész más lenne a helyzet Magyarországon.

Én az ittmaradottak, de főleg a nagyszüleim és a szüleim nevében kikérem magamnak ezt a lenézést!

Talán az egyik legnagyobb szörnyűség egy ember életében, ha nem marad más választása, minthogy el kelljen hagynia a szülőföldjét, mert az élete forog kockán. Senki sem vitatja (senkinek sem szabadna vitatnia), hogy akik akkor elmenni kényszerültek Magyarországról, igaz ügyért küzdöttek. Ebből következik, hogy nyilván igaz emberek is voltak.

De az akkor is égbe kiáltó igazságtalanság azokkal szemben, akik nem hagyták el az országot akkor, hogy ők nem annyira értékesek, mint emigráns kortársaik. (Nem beszélve arról, hogy az Echo egyik nyugdíjasa kiterjesztette ezt a dolgot több generációra is. Vagyis az amerikai ötvenhatosoknak a gyerekei, unokái is jobbak, mint mi.)

Nem kívánok messze menő történelmi okfejtésbe bocsátkozni. Valami mégis azt súgja, nemcsak amerikai magyarként volt rögös az út, hanem magyarországi magyarként sem volt egyszerű az élet. Amennyire tudom, a bevándorlás nehézségei ellenére, abban az időben a magyarokat hősként kezelték nyugaton, leginkább azért, mert a hidegháborúban szembe mertek szállni a Nagy Szovjet Medvével. Az itthoniak meg retteghettek, mikor csönget be a rendőrség. Azok is féltek, akik nem vettek részt az eseményeken, úgy képzelem az 1957 - 63 közötti időszakot, hogy mindenki félt mindentől és mindenkitől. És sokszor sajnos nem ok nélkül.
Aztán lazultak némileg a viszonyok, de aki akkor a hatóságok látókörébe került, az a rendszerváltásig nem nyugodhatott meg, és ugyan sokaknak kiszúrták a szemét a gulyáskommunizmussal, azért ez diktatúra volt, mégha egyre puhább is, ahogy az idő telt. De az ország működött, és ez nem kis mértékben az ittmaradottak érdeme.

Szóval senki érdemeit nem akarom alábecsülni, ahogy senki szenvedéseit sem szeretném elvitatni, csak meglehetősen dühít, hogy pár ostoba ember már megint éket akar verni a magyar emberek két csoportja közé.  Egyúttal alaptalanul megsért több generációt, és másodosztályúnak titulálja őket. Bezzeg, ha azok, akik elmentek, itt maradtak volna... Nem tudjuk, mi lett volna. Leginkább meghurcolták volna őket is, és utána már csak az egészen elhivatatottakban maradt volna erő az ellenállás folytatására. De az ő elhallgatattásukra mindig vannak eszközök a diktatúrák tarsolyában.

De ha már minden áron különbséget kell tenni, akkor bízzunk a hősökben (ha vannak), és ne foglalkozzunk (túl sokat) az ilyen szájhősökkel!