2008. november 03. 12:21 - Reckl_Amál

Bezárt a Szegénységblog

Aki rákattint a Szegénységblogra, elsőre azt hiheti, hogy csak kipiheni magát a blogger a munkába állás előtt, ezért nem írt múlt hét óta.

Azonban a posztokon belül látszik, hogy már nem lehet hozzászólni semelyikhez sem.

Két variáció lehetséges.

Vagy Szegényné úgy döntött, hogy egy kis siránkozás, aztán büszkélkedés után lehúzta a rólót. Elvileg ma kezd budapesti állásában, ami talán idővel a szegénység végét jelenti.
Ha így van, akkor semmit sem tanult az elmúlt időkből. Ha azt hiszi, most majd más lesz, nagyon téved. Nagyon sokáig fog az még tartani, mire tényleg biztonságban érezheti magát, mire tényleg biztonságban lesz. A blog bezárása ugyanis arra utal, neki most új korszak kezdődik, pedig az csak később indul el.
Egyébként ma már elmondhatom, nem volt Szegényné túl szimpatikus nekem. Egy elkényeztetett, szerencsétlenkedő és nagyképű embernek láttam. Valaki olyannak, aki mindig elhárítja a felelősséget magától. A férjétől is kirázott a hideg. Egyébként pont Zolinál (zolivagyok.blog.hu) olvastam, hogy mennyire szégyellné magát, ha az aktuális partnere ilyen szerencsétlen flótásnak állítaná be. Szegény úr ugyanis álmokat kerget, világot vált meg, és közben magasról tesz arra, hogy mi lenne az érdekük.

A másik lehetőség, hogy azoknak lesz igaza, akik kezdettől fogva kamublognak nevezték Szegényné leírt gondolatait. Vagyis kételkedtek személyében, helyzetének hitelességében. Én a másik táborhoz tartoztam, sokszor Szegényné mellé is álltam. Ha így van, akkor szégyellje magát az a hazug, aki ezt csinálta.

Mindenki maga döntse el, melyikben hisz. Én mindekettőt, sőt a kettő sajátos kombinációját is el tudom képzelni.

Update: Azóta észrevette Szegényné ezt az írást, most újra lehet kommentelni, sőt ő maga is megjelent a színen. Még gondolkodik a blogja sorsán...

És a döntés is megszületett: a blog megy tovább!

43 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr3747229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.11.03. 14:29:02

Igen, nekem is feltűnt, de őszintén szólva, nem bánom a dolgot. Bár elég sokszor kommenteltem oda, és általában elolvastam a posztokat, úgy vélem, a Neked mennyi táskád van című, és az ehhez hasonló színvonalú írások hiánya nem fog tömeghisztériát okozni.
A vége felé kezdtem arra hajlani, hogy valóban kamu, de továbbra is úgy gondolom, valós (volt) a dolog. Nekem a bezárás is erre utal. (Szépen beleillik az általad is említett elkényeztetett, kényes egykor nagy lábon élő fruska képébe.)

Azzal is teljesen egyetértek, hogy rá fog menni az új állására. Eddig már kétszer így volt. Azt mondják, okos ember más kárán tanul, a buta a sajátján.
De minek tartsam azt, aki a sajátján sem?

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.11.03. 14:37:10

Az aki ennyire nem bírja a gyűrődést, hogy kiütést kap egy kis stressztől, az ne végezzen olyan munkát, ahol nagy a lelki terhelés.

Most is választhatta volna azt a melót, amelyik a közelében van, egyszerűbb, de kevesebb pénzért. De pesti karriert akar sok pénzért!

Komolyan mondom, ez nő néha síkhülye! Rettenetesek a választásai, és tényleg nem tanul semmiből.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.11.03. 15:54:33

Én naív vagyok, ráadásul rossz emberismerő.
Ezért, amikor feltette a kérdést, ki melyik munkát választaná, nekem evidens volt a válasz. Ezzel szemben ő a pestit választotta.
No comment. Yes, ambulance...

milena 2008.11.03. 20:41:49

Tegyük fel, hogy hiteles volt a blog. És tegyük fel azt is, hogy azért került a kezdetektől indexcímlapra, mert a szerkesztők úgy gondolták, hogy fontos témát feszeget.

Ebben az esetben érthető, hogy miért voltak hánytáskádvanotthon-jellegű posztok. Odaszokott egy csomó ember, akiknek új olvasnivalót kellett szolgáltatni, és akik, bármilyen jogalap nélkül, el is várták ezt a szolgáltatást (rendszeresen érkező, érdekes posztok).

Ha mindkét feltevést elfogadjuk, akkor viszont váratlanul érte Szegénynét a kb. második posztja körül rázuhanó népszerűség. A blogírás nem könnyű feladat, ezért is hagyják abba nagyon sokan az első próbálkozások után. Ritka az az ember, aki hetente több érdekes posztot is tud produkálni, kivéve, ha rendkívül eseménydús élete van, vagy ha rendkívüli módon érdekli egy bizonyos téma.

Lehet, hogy egyszerűen csak elfogyott a mondanivalója. Hiába költözött elvileg Budapestre, ha már minden ott bevetendő spórolási trükköt megírt.

A mondanivaló elfogyása pedig nem valami nagy dicsőség; talán azért zárta le a blogot így, hogy az jöjjön le, tudná ő folytatni, ha akarná.

Azt meg, hogy kamublog vagy sem, tartok tőle, hogy sajnos soha nem fogjuk megtudni...

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.11.04. 08:12:26

Az index-címlapot nem gondolhatod komolyan. Annak, hogy mit raknak ki, legfőképpen egy motivációs rugója van: a várható klikkelések száma. Eleinte jó, olykor provokatív címekkel jelent meg a blog, utána pedig már akkor is rákattintottak volna, ha a nem létező kutyájuk menstruációs görcseiről ír.
Kitartok amellett, hogy valós blog volt. Szerintem nem számított ekkora olvasottságra, s főként nem ekkora fikázásra.

Minden blogban vannak gyengébb posztok, sok helyen ezek vannak többségben. De nekem is elmenne a kedvem az egésztől, ha naponta 80-100 kommentet kapnék, hogy kitaláltam a hülyeségeimet, és hogy miért nem hagyom már abba.

Az egyetlen komolyan gyanús dolog nekem a számláló gyors beépítése a blogba. Szerintem ezt egy átlagfelhasználó csak igen nagy energiával tudja megoldani. Ráadásul nem látom a funkcióját: tényleg érdekel valakit, hogy Ontarioból hányan klikkeltek rá? (Bár, ha naponta lenne 10500 klikkelésem, lehet, hogy magam is beépítenék egyet; ebben még nem vagyok biztos.)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.11.04. 12:10:36

Nekem onnan a kommentelőgárda hiányzik. ilyen szempontból igenis jó volt a blog: a bejegyzések minőségétől eltekintve érdekes beszélgetések alakultak ki arrafelé.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.11.04. 12:37:21

Igen, ebben egyébként egyedülálló volt: a kommentek miatt ment leginkább az ember, a posztok meg... hullámzó színvonalúak.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2008.11.04. 13:21:54

Nekem is hiányzik. Nem a táskák, hanem a kommentek miatt. Meg az _érdekes_ posztok miatt.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.11.04. 13:38:59

"érdekes beszélgetések alakultak ki arrafelé"

Talán azért, Rékuc, mert ott nem moderálták ki az emberfiát, értelmes válasz helyett.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.11.04. 14:21:32

Látom, ez a seb nehezen gyógyul.

(Lobbizhatok érte, Rékuc? Itt olyan jól viselkedik. :) )

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.11.04. 16:49:03

Loge több blogon nekemesik ezzel a szöveggel, anélkül, hogy megszólítanám. Felőlem teheti, engem nem zavar. Az én blogomban viszont többet nem kommentel, ebben biztos vagyok :) nálam nem viselkedett szépen.

missparker · http://hogyvolt.blog.hu/tags/a_kam%C3%A9leon 2008.11.04. 20:03:56

SZF a tipikus önsorsrontó. Én spec direkt nem sugalltam neki, hogy melyik állást válassza, de a pesti költözésre szavaztam volna, ha választani kell. Erre mit csinál? Elfogadja az állást, és otthagyja a pasiját (aki nem a férje), hogy két albérletet lehessen fizetni fenenagy szegénységükben.

Embereket nem lehet ostorral a Mennyországba kergetni. Ha nem akar menni, nem megy. Arra kíváncsi vagyok, hogy a blogolásból mi lesz, végülis kommentelni jó volt ott. Posztot írni is, csak nagyon bicskanyitogató voltam posztíróként :)

milena 2008.11.05. 12:19:18

Loge · bloge.blog.hu/ 2008.11.04. 08:12:26

Szerintem többek között akkor várható sok klikkelés, ha a poszt a címe alapján fontos problémát feszeget :)

Számlálót nagyon sok ember épít a blogjába. Az enyémen is van Google Analytics, pedig védett, és így pontosan tudom, kik olvassák. (Azért tettem rá, hogy megtudjam, milyen adatokat lehet ezzel a módszerrel megismerni, és ezek pontosan hogyan látszanak.) Mások pedig bizonyára kíváncsisággal szemlélik, hogy hányan és honnan olvassák a blogjukat :)

Számomra inkább az volt gyanús, hogy soha nem írta meg, amire annyian kérték, hogy pontosan mire és mennyit költ egy hónapban, és gyanúsak voltak a sokak által emlegetett ellentmondások is.

Most viszont visszanéztem a szegénységblogra, és látom ám, hogy ismét lehet kommentelni. Ez inkább amellett szól, hogy valódi a blog; egy valódi szzemély elhamarkodott döntése látszik mögötte...

nemtudom 2008.11.05. 14:39:39

Szegényné = Saszinko

Kísértetiesen mindkettejük blogjára jobban rászállt a zindex, mint a békávéfigyelőre. Mindkettő "viharos" volt. Mindkettőnek volt egy kis emberkísérlet illata:)

Az ostobapasik utolsó bejegyzése szeptember 4.
A szegénység elsője szeptember 1.

Várjuk a következőt:)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.11.05. 15:00:40

"Szerintem többek között akkor várható sok klikkelés, ha a poszt a címe alapján fontos problémát feszeget :)"

Hát ha ez így lenne, akkor a Szakítós aligha lenne olyan gyakran címlapon.
:-)

Avagy: miért volnának (és kinek) FONTOSAK tök ismeretlen emberek tök ismeretlen történetei?...

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.11.05. 15:24:45

De utálom a Szakítost meg az Ostoba pasikat is.

Annyira szánalmas ez lebegtetés (végvonaglás), ami most SZF-éknél megy.

nemtudom 2008.11.05. 16:02:37

pedig ilyet majd én is akarok egyszer:)

mindig kiváncsi voltam rá, hogy állna nekem a "nagyhalál":)

KiNG 2008.11.05. 19:46:15

Nos, szvsz SZF nem egyenlő Céadaoinnal. (Bár, Céadaoin is éppen most befejezte blogját). Szerintem Céadaoin az orvosa/pszichiátere SZF-nek, ezt a megállapításomat ki is moderálta az Iterumból, sőt, a rólam szóló posztokat is. Viszont SZE jelleme nagyon nem tetszik, bármennyire is pozitívnak akarja SZF őt beállítani, úgy hiszem, az első pillanatban, ahogy alkalma adódna SZF-nek, dobná. Talán meg is fog történni hamarosan az új munkával.

Rejtőzködik SZF, (mint) a mazochista Spiegelmann Laura. Az egyik telenyomja GoogleAds-cel a blogját, a másik meg rátukmálja a könyvét a Garaczira, hogy jobban fogyjon. Kell a pénz, bébi? Végezd az ősi mesterséget, ahhoz tényleg fell kell költöznöd Pestre! Bár igaz, a nemi átalakító műtét sokba fáj, igaz?

nemtudom 2008.11.06. 08:44:34

hű:)

továbbgondoltam a "Szegényke" = Szaszinko feltevést. Eleve megjegyzem: onnan indult a feltételezésem még hónapokkal ezelőtt, hogy pontosan ugyanazt az ellenszenvet éreztem mindkét bloggal kapcsolatban. Ugyanaz az ellenszenv eleve ritka az emberben, nem még az, ha két igencsak eltérő témával kapcsolatosan jönnek elő.

Sokaknak feltűnt Szegényember irreális karaktere. Álmodozó, jóindulatú, böcsületes "mamlasz", akit a felesége kicsit lábtörlőnek kezel, aki 4-ed rangú prioritást élvez az életében, aki arra jó, hogy okosabbnak, jobbnak érezhesse magát mellette Szegényné.

Az ostobapasik.blog.hu-n megjelenő ferdített, lenézett férfiképpel rendelkező ember - kellő tapasztalatok híján - lazán gondolhatja úgy, hogy az ő kicsiny életében a férfi (szigorúan kisbetűvel) kb úgy nézne ki, mint a Szegényember.

Mint kihívás is tökéletesen követi egymást a kettő, hisz egy egyszerű témából továbblép egy összetettbe. Egyszerű írói fejlődés. Először sallangos novellákat ír, majd elgondolkodik és belevág egy komolyabb regénybe. Csak még az élettapasztalata hiányzik hozzá...

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.11.06. 09:39:11

Rékuc: "Nem viselkedett szépen." Ez tetszik. Ellenvélemény = "nem szépen viselkedés" ?

Aki elolvassa a kommenteket, amikért a kitiltást kaptam, és egyetért Rékuccal, kérem emailezzen. Ha megfelelő számú összegyűlik, átgondolom az életem.

Rékuc, a saját diktatúrádban élsz.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.11.06. 09:45:55

milena: "Szerintem többek között akkor várható sok klikkelés, ha a poszt a címe alapján fontos problémát feszeget :)"

Komolyan gondolod? Szerintem csakis arról szól a dolog, hogy milyen blikkfangos címet/felhívószöveget sikerül írniuk.
Az egyetlen index-címlapom a Laudatorban közölt Brian életés, humorosnak szánt poszt volt. Az mennyire fontos probléma? (Persze mondhatnám a KMK, Subba (többezer klikkelés!) és más fontos blogok rendszeres címlapját...)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.11.06. 11:11:36

Számomra követhetetlen az Index címlap-politikája.

Tegnap is mivel voltam kint? Másfél perc alatt írtam, és főleg azért, mert a testvérem kérte, hogy a szavazáshoz mindig legyen valami kis magyarázat.

Számomra bebizonyosodott, hogy a Szegénység nem kamublog. Ha röhögő profik állnának a háttérben, akkor nem menne ez a bénázás.

Ja, és a jó hír: folytatják!

nemtudom 2008.11.06. 11:19:39

Az index egy rejtély:)))

a szegénység: röhögők, de nem profik:)

milena 2008.11.06. 11:41:58

Csöncsön, Loge,

azért írtam bele, hogy "többek között", mert azt szerettem volna mondani, hogy amennyiben fontos problémáról ír egy poszt, az _is_ lehet ok arra, hogy kikerüljön :)

Én nagyon szeretem a szakítóst, az ostobapasikat kevésbé.

Szerintem igenis fontos, hogy mások miért szakítanak, és milyen hibákat követnek el. Egyrészt így látjuk, hogy a saját szakításainknál van sokkal rosszabb is, ami megnyugtató, és rögtön nem hisszük azt, hogy "én vagyok a legszerencsétlenebb ember a világon". Másrészt meg ez végre egy olyan fórum, ahol lehet beszélgetni, vitatkozni a párkapcsolatokról, sokféle emberrel, még férfiakkal is...

Off: Loge, hol lehet elolvasni a kommentjeidet, amelyekért kitiltottak?

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.11.06. 11:59:43

off:
milena: megtisztelsz, hogy érdekel. a fika.blogon a bkv-s posztban, aminek az elején egy Rambo-kép van.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.11.06. 13:19:17

off: köszönöm, CLS. Megnyugtattál és hasonló elveket vallunk. (Nem számítva a szándékos blogrombolást, de szerencsére ezekkel nemigen találkozom.)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.11.06. 14:50:53

Én is elolvastam.

Bár nem értek Veled egyet az első megállapításodban, kicsit mindketten túllihegtétek a dolgot. Biztos rossz napotok volt.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.11.06. 18:38:30

Igen. Normál esetben nem megyek bele ilyenbe.

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2008.11.06. 20:54:29

Loge!

Elolvastam én is az ominózus dialógust.
Ugyan első megállapításod csak részben fedi az igazságot, a továbbiakban viszont meg tudlak nyugtatni :
kettőtök közül Rékuc volt az, aki meglehetős impertinenciájával jogosan rúghatta volna ki önnön magát, saját blogjáról!
Hallod, én biza nem vártam volna meg a "putris" szintet, hamarabb rácsaptam volna az ajtót, Te egész sokáig bírtad...

Bocs Rékuc, de sajna, e szócsata vesztese Te vagy, alulmaradtál mind érvelésben, mind lojális házigazdaként, mind úrinőként.

Hozzáteszem : szerintem.

Persze Amál "túllihegésében" is van valami....

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.11.06. 22:39:44

Csatlakozom én is a Loge mellé állókhoz.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.11.07. 09:21:00

Kicsit vissza az eredeti témához.

Folytatják a hölgyek. De olyan görcsösen, hogy nekem fáj olvasni, így nem is fogom.

Először bizonygatják két párhuzamos, unalmas posztban, hogy SZF nem egyenlő a moderátorral... (Ki a fenét érdekel?)

Másrészt kihirdetik a Durcás Rend programját.

Inkább tessék az új melóra koncentrálni!

milena 2008.11.07. 11:02:36

Loge ügyében csatlakozom az előttem szólókhoz.

Ez a durcásrend-program "szerény véleményem/tapasztalatom szerint" is para :)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.11.07. 11:22:54

De valamit mégis jól csinálnak. Megint címlapon vannak. Érthetetlen.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.11.08. 01:27:33

hú de meghatódtam azon, hogy itt megalakult a ProLoge gárda :D pont leszarom lógós bácsit, csorgassa tovább a nyálát a gyerekekre és nevezze magát ezel együtt pedagógusnak. Nekem nem is ez tetszett, hanem az volt a legaranyosabb, ahogy a csóróblogon meg itt is vagy hatszor nekemesett, hogy miért merészeltem kimoderálni. És még szép hogy nem látjátok a durvulásait, mert ugye azokat már kiszedtem :)
És nagyon örülök, hogy ez a társaság nem kedvel engem. Szomorúan szállnék magamba, ha rokonszenvesnek tartanának.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.11.08. 18:43:45

Csatlakozom az előttem szólóhoz.

Egyszerűen semmi értelmét nem látom egy blogban a moderálásnak (egészen szélsőséges esetektől, azaz a blogrombolástól eltekintve); a végső "kitiltásnak" pedig végképp nem.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.11.08. 23:29:14

"És még szép hogy nem látjátok a durvulásait, mert ugye azokat már kiszedtem :)"

Na ez az, ami megint csak nem igaz. A teljes párbeszéd ott van a mai napig.
Ennyit az igazmondásról.


A szegénységblog pedig, ha jól láttam, ott folytatja, ahol pár napja abbahagyta: értelmetlen posztok, semmitmondó kommentek. Olyan, mint Rékuc: ír valamit, megerősítést vár, aztán kiakad, ha nem azt írják. A különbség az, hogy ott (eddig) nem volt moderálás, ellenben a Fikán sokkal értelmesebbek a posztok.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.11.09. 02:44:31

"És nagyon örülök, hogy ez a társaság nem kedvel engem. Szomorúan szállnék magamba, ha rokonszenvesnek tartanának."

Bocs, Rékuc, de biztos, hogy kell ez a hang?

Itt senki sem támadott meg Téged, pusztán a véleményüket mondták el, szerintem kulturált formában. Mellesleg talán pont ez szól a moderáció ellen. Ha olvasható lenne Loge "garázdálkodása" teljes egészében, akkor tán más lenne a vélemény is. A bunkó hozzászóló önmagát minősíti, nem Téged vagy a blogodat.

A végleges kitiltásnak én sem látom értelmét, sem az adott esetben, sem általánosságban. Mellesleg lenne ötletem, inkább kiket kellene kidobni végleg a Fikáról, ha már.... ;)

Értem én, hogy Loge megbántott, és természetesen én leszek az utolsó, aki megvonná Tőled a sértődöttség jogát. Mint már párszor elmondtam, a bloggert nem terheli feltétlenül az objektivitás terhe, magyarán akkor is sértve érezheted magad, ha történetesen nincs igazad (ebben én szándékosan nem foglalok jobban állást, mint ahogy tettem korábban). Elfogadom továbbá, hogy Loge túllőtt a célon (Azért valljuk be, kicsit Te is.), de az iránta érzett ellenszenvedet, légy szíves, ne terjesztd ki az én kedves és békés olvasóimra! Nem mindenki ellenség, aki nem ért velünk egyet.

Itt semmilyen gárda nincs, ezen a helyen nem kedveljük az ilyen típusú csoportosulásokat.

Egyúttal kérem a kedves olvasókat, lépjünk túl a Rékuc vs. Loge témán, és koncetráljunk az eredeti témára!

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.11.09. 11:38:06

Utólagosan elnézést kérek, hogy itt került sor az újabb pengeváltásra. Részemről (itt) lezártam a dolgot.

(Mentségemül szóljon, hogy a fikáról a MOST IS OLVASHATÓ KOMMENTEK miatt ki vagyok tiltva, így ott nem tudom kibeszélni a sérelmeimet.)

Még egyszer bocs, Amál.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.11.09. 13:04:24

"lépjünk túl a Rékuc vs. Loge témán, és koncetráljunk az eredeti témára!"

Pedig ez sokkal érdekesebb, mint a Szegénységblog. :-))

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.11.09. 13:29:55

A Szegénységblognál szinte minden érdkesebb.

Loge, semmi gond. Nekem is rosszul esne, ha egy olyan helyről tiltanának ki, ahol egyébként szívesen vagyok. Tényleg nem szeretnék állást foglalni, lojalitás is van a világon.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.11.09. 15:10:42

(Egyébként elképesztő, hogy, noha mindnyájan kifejtettük, hogy a Szegénységblognál a magyarországi blogszférában gyakorlatilag nem létezik rosszabb, immár 43 hozzászólás óta beszélgetünk itt ennek ürügyén. Valamit tényleg tud Szegényember felesége.)
:-)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.11.18. 15:46:57

Azok odaát végleg elvesztették a fonalat.

Érthetetlen, ami ott zajlik.Én ilyet még nem láttam, és szinte már szégyellek oda nézni. (Na, ez egy igazi train crash!)
süti beállítások módosítása