Ahogy nézem a jobboldali beállítottságú tv-ket, feltűnt október 23. közeledtével, hogy a jobbolalon van egy népszerű nézet, mely szerint a magyarok közül "a jobbik fajta" (Czakó Gábor) elment '56 után Amerikába, és azért jut újra és újra hatalomra a csaló baloldal. Ha ez a kétszázezer ember itt maradt volna, akkor ma egész más lenne a helyzet Magyarországon.

Én az ittmaradottak, de főleg a nagyszüleim és a szüleim nevében kikérem magamnak ezt a lenézést!

Talán az egyik legnagyobb szörnyűség egy ember életében, ha nem marad más választása, minthogy el kelljen hagynia a szülőföldjét, mert az élete forog kockán. Senki sem vitatja (senkinek sem szabadna vitatnia), hogy akik akkor elmenni kényszerültek Magyarországról, igaz ügyért küzdöttek. Ebből következik, hogy nyilván igaz emberek is voltak.

De az akkor is égbe kiáltó igazságtalanság azokkal szemben, akik nem hagyták el az országot akkor, hogy ők nem annyira értékesek, mint emigráns kortársaik. (Nem beszélve arról, hogy az Echo egyik nyugdíjasa kiterjesztette ezt a dolgot több generációra is. Vagyis az amerikai ötvenhatosoknak a gyerekei, unokái is jobbak, mint mi.)

Nem kívánok messze menő történelmi okfejtésbe bocsátkozni. Valami mégis azt súgja, nemcsak amerikai magyarként volt rögös az út, hanem magyarországi magyarként sem volt egyszerű az élet. Amennyire tudom, a bevándorlás nehézségei ellenére, abban az időben a magyarokat hősként kezelték nyugaton, leginkább azért, mert a hidegháborúban szembe mertek szállni a Nagy Szovjet Medvével. Az itthoniak meg retteghettek, mikor csönget be a rendőrség. Azok is féltek, akik nem vettek részt az eseményeken, úgy képzelem az 1957 - 63 közötti időszakot, hogy mindenki félt mindentől és mindenkitől. És sokszor sajnos nem ok nélkül.
Aztán lazultak némileg a viszonyok, de aki akkor a hatóságok látókörébe került, az a rendszerváltásig nem nyugodhatott meg, és ugyan sokaknak kiszúrták a szemét a gulyáskommunizmussal, azért ez diktatúra volt, mégha egyre puhább is, ahogy az idő telt. De az ország működött, és ez nem kis mértékben az ittmaradottak érdeme.

Szóval senki érdemeit nem akarom alábecsülni, ahogy senki szenvedéseit sem szeretném elvitatni, csak meglehetősen dühít, hogy pár ostoba ember már megint éket akar verni a magyar emberek két csoportja közé.  Egyúttal alaptalanul megsért több generációt, és másodosztályúnak titulálja őket. Bezzeg, ha azok, akik elmentek, itt maradtak volna... Nem tudjuk, mi lett volna. Leginkább meghurcolták volna őket is, és utána már csak az egészen elhivatatottakban maradt volna erő az ellenállás folytatására. De az ő elhallgatattásukra mindig vannak eszközök a diktatúrák tarsolyában.

De ha már minden áron különbséget kell tenni, akkor bízzunk a hősökben (ha vannak), és ne foglalkozzunk (túl sokat) az ilyen szájhősökkel!