2008. november 07. 10:19 - Reckl_Amál

Fekete lyuk

Keleti Györgyi politikuscsaládból származik, ezért úgy érezte ez önmagában feljogosítja arra, hogy ő legyen a világpolitika megmondóasszonya.

Azt mondja a drága:

"Én nem vagyok rasszista, nem vagyok tele előítéletekkel, de azt gondolom, hogy Amerikának nem egy színes bőrűt kellett volna választania. Lehet, hogy most ezzel csak példát akarnak mutatni."

Példát mutatni a rasszizmus ellen pedig nyilván hülyeség. Milyen idióta is ez az amerikai nép, hogy nem törődik az elnökjelöltek bőrszínével!
Aztán jött a magyarázkodás (mégiscsak politikusi gének!). Györgyi tisztában van vele, a fönti szöveg kicsit erős, de ő már csak ilyen őszinte. Györgyi szerint így majd sok a feketéknek kedvező intézkedés születik, nem egészen értem, hogy ezzel mi a gond, de legalább a helyükre kerültek a dolgok.
A folytatásban még kiderül, hogy Obama végig favorit volt (Györgyi már három hónapja tudta, hogy ő lesz a befutó), és Obama mellesleg "a legszimpatikusabb, hiszen a félvér elnökjelölt nagyon jó stratégiát dolgozott ki, jó kiállású, és nem mellesleg jó szónok is."
Tényleg nem kell így dolgoznia a bloggernek, ha így tálcán hozzák neki az anyagot. Asszongya a nem-kurva, hogy félvér. Illik ilyet mondani még? Szerintem utoljára Isaurára hallottam ezt a kifejezést...
Aztán dicséri a stratégiát. Szinte látom, ahogy az aktfotózás szünetében Györgyi éppen a Washington Postban elmerülve kapcsolódik ki, értesül a világ történéseiről. Mellesleg a legnagyobb fogásnak Obama-nagymama halálát tartja. Én sem díjazom, ha valaki ilyennel kampányol, de azért az kicsit túlzás, hogy "ez nagyon ügyes politikai húzás volt tőle".

Aztán közelmúlt történelméről értekezett. Clintont a szexbotránya miatt nem szerette. (Erős a konkurencia.) Bush nem volt szimpatikus. (Nem volt szexbotránya.) Hillary Clinton meg maradjon a tűzhelynél, ott van a nő helye, mégha van pár asszony, "akik egy gyár vagy cég élén állnak".
Ezeket a mélyenszántó, nagy tapasztalatot és szakértelmet igénylő gondolatokat azért képes kidolgozni, mert másképp látja a politikát családja révén.
Elgondolkodtató dolog, hogy valaki ennyit szűr le a világból, és még bennfentesnek is képzeli magát...

Persze Györgyit menti, hogy ennél sokkal többre valószínűleg ő sem számított. Ellenben Silvio Berlusconi, aki mellesleg Olaszország miniszterelnöke meg azt mondta Obamáról, hogy "fiatal, szép és napbarnított". Kedves egy bunkó!

Keleti Györgyi lokikájából kiindulva: én nem mondom, hogy nem szeretem a debileket, de azért ne pofázzanak össze-vissza! 

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr84755359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemtudom 2008.11.07. 11:07:59

én ennél a pontnál döntöttem az egymondatos kritika mellett:

"Abból következőleg, hogy politikus családban nevelkedtem, én egy kicsit máshogy látom a politikát, mint egy átlag ember."

Abból következőleg, hogy apuci elkényeztetett kislánya voltál, teljes értékű hülye picsaként éled felnőtt napjaid, nem úgy, mint az átlagember.

phaidros 2008.11.07. 12:34:11

Várom Kannácska politikai nyilatkozatait azon a címen, hogy ő sok politikussal került közeli kapcsolatba. :)

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.11.07. 22:39:09

phaidros: majdnem beletaláltál. A Subbán látható a genyórázó mária kísértő zombi, aki Marilynnek képzeli magát. Szerintem egy hétig nem alszom.

Amál:
"Elgondolkodtató dolog, hogy valaki ennyit szűr le a világból, és még bennfentesnek is képzeli magát..."

Hát pont azért érzi magát bennfentesnek, mert ennyit képes leszűrni a dologból. Talán Murphy törvénykönyvében olvastam, (talán máshol), hogy az a baj a világgal, hogy akik értenének a politikához és kormányzáshoz, mind hajat vágnak és taxit vezetnek.
:)

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.11.07. 22:40:44

az első sorból kimaradt a "néven". de talán így is érthető. linket nem adok, mert Amál is kitiltana, ha kiraknám. :)

Ron Vibbentrop 2008.11.10. 14:32:31

Mér, a Genyórázó meg gratulált és énekelt is neki.
Tehát Obama magyar celebtámogatottsága kiegyensúlyozott.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.11.10. 15:02:40

Jaj, hallottam róla. (A videót azért nem néztem meg.) Honnan húzzák elő ezeket a rémeket?

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.11.10. 15:08:25

Drága Dyson!

vastagbor.blog.hu/2008/11/07/obama_kedves_video

Nem tudom, mi van a felvételen, de nem ajánlom, hogy megnézd!

(De ha mégis, nem moderállak ki, ha őszintén leírod a véleményed.)
süti beállítások módosítása