Hosszú alkony
Nem klasszikus kritikának szánom ezt az írást, mivel egy tizenöt éves filmről lesz szó, tehát újnak nem mondható, viszont a figyelmet szeretném felhívni rá mindenképp, merthogy remekmű.
A Hosszú alkony 1997-ben végignyerte az összes fesztivált, amelyen csak járt. Magyar filmtől - pláne Törőcsik Marival a főszerepben - viszonylag meglepő, ha kifejezetten horror műfajú alkotásoknak szánt elismeréseket is besöpört.
Ezt a besorolást vélhetően a film alapjául szolgáló novella (Shirley Jackson: Az autóbusz) miatt kapta. Az ő története egy szekáns vénlány véget nem érő rémálma. Nem tocsog térdig a vérben, éppen azért ijesztő, mert minden történés a végletekig banális, bármikor bárkivel megtörténhet. Csak éppen ezen hétköznapi események olyan konfúz és kaotikus spiráljában találja magát a főhősnő, melyből nincs kiút. Talán soha sem.
A film készítői - Janisch Attila rendező és Forgách András forgatókönyvíró - csak keretnek használták a rémisztő sztorit. Ezzel pedig megalkották az öregedés filmes allegóriáját.