Elnézést kérek azoktól, akiktől a német nyelv idegen, de mivel most egy meglehetősen privát történet következik, és a benne szereplőkhöz a német nyelv elég erős kapocs, talán nem bánják, ha kivételesen ezen a nyelven címzek pár szót hozzájuk. Ígérem, a végére az is érteni fogja e mondást, aki a fenti szavakat még szótárral se nagyon egyébként.

Holnap esküvőre vagyok hivatalos. Nagyon ideális, hogy mindkét felet barátomnak nevezhetem, bár az is igaz, hogy a vőlegényt sokkal-sokkal, mondhatni egy élettel korábban ismerem, mint a menyasszonyt. De ettől még a szende arát is a szívembe zártam.

Elsősorban azért, mert nagyon jó hatással van a vőlegényre. Nagyon szórakoztató páros ők ketten, és ez azért is érdekes, mert külön-külön is azok. Könnyen előfordulhatna, hogy együtt lerontják egymás hatását. Sőt, akár még valami tudat alatti versengés is mérgezhetné a velük töltött kellemes időt. De míg a felszínen folyamatos csipkelődés folyik, az ember látja a néma harmóniát. Igen, drágám, neked szabad nálam viccesebbet mondanod. Sőt, még rajtam is köszörülheted a nyelvedet!
Vagy ahogy Geszti Péter fogalmazott egy Jazz+Az-számban: "Ahogy a rendszert szidtad, kívántam a szádat..."

Mivel jól ismerem a félszavakból megértés mámoros érzését, örömmel konstatálom minden alkalommal az egyetértés búvópatakjának apró jeleit. 

A másik számomra igen élvezetes dologban már nekem is jut aktív szerep. Tekintettel arra, hogy a közös múltunk a vőlegénnyel a menyasszony előtti időkre nyúlik vissza, számos olyan emléket őrzök, melyeket nem vagy nem úgy hallott, ahogy én elmesélem.
És a (már nem sokáig) lány számomra igen szimpatikus személyiségéből fakad, hogy ezt kedves játékot, melyben kissé eljátssza a múlton megdöbbent jövendőbelit, tőlem sem sajnálja. A felszínen tehát olybá tűnhet, hogy a számonkérés miatt akar egyre többet és többet megtudni a gimnáziumi éveinkről. De az ember látja, hogy ezeken a történeteken, amelyeket mi harsány örömmel osztunk meg a társasággal, remekül szórakozik. Egyfelől nyilván jótékony kíváncsiság hajtja. Olyan forrás vagyunk mi, amilyenhez kevés fogható van.
Másfelől - de ez már tisztán spekuláció - talán jólesik látnia, milyen jól megvoltunk régebben.

Különösen nagy szó ez azután a tetemes, rossz ízű szünet után, mely alatt szinte alig álltunk kapcsolatban a vőlegénnyel.
Látva azonban a menyasszony nyugtató hatását, bizony elképzelhető, hogy főszerepet játszik az újraegyesülésben. Nem ismerve persze a háttérben zajló eseményeket, én ezt nem aktív, tudatos tevékenységnek gondolom, hanem annak, hogy egy boldog ember - amilyennek én mostanában a vőlegényt látom - könnyebben nagyvonalú. És mindezeket - tehát a megnyugvást, a nagyvonalúságot és a boldogságot - én a menyasszonynak tulajdonítom. Ahogy látom, neki is megéri, hogy ilyen jó a mi barátunkhoz.

A címben szereplő mondás nyersfordításban nem éppen kedves. Szó szerint: mint az ököl a szemre. Ha az ember ezt elképzeli, nem egy harmonikus kapcsolat jut az eszébe elsőre. (Hacsak nem kereszténydemokrata.)
Ám ezt a németek kivételesen nem mindig szó szerint értik. Amikor két ilyen mindent szeretetteljes játékból idézőjelbe tevő, de ha úgy fordulnak a dolgok, onnan azonnal kivevő ember egymásra talál, akkor ők pontosan így illenek egymáshoz.

Holnap összeházasodnak, melyhez sok szerencsét kívánok, noha meg vagyok győződve, hogy remek buli lesz. Ahhoz, ami meg utána elkezdődik, csak annyit, hogy minden így menjen tovább.