Az angolok olyan nyitóünnepséget rittyentettek, hogy még engem is megfertőzött az olimpiai láz, holott alapvetően képmutatásnak tartom ezt a sportversenysorozatot. De a szervezésnek és a magyar meglepetésérmeknek köszönhetően most, pár nappal később is érzem a lelkesedést magamban. Annak ellenére, hogy valószínűleg nekünk, magyaroknak az elmúlt vasárnap volt a csúcspont.
Sok jóra már nem számíthatunk valószínűleg, ezért kell a kisebb sikereknek is örülni.
De egyelőre kitart még az eufória, amit a cselgáncsozók Csernoviczki Éva és Ungvári Miklós, illetve persze a kardozó Szilágyi Áron és Gyurta Dániel úszó okoztak. Különösen azért, mert a három sport nagy menetelése rövid idő leforgása alatt zajlik, mint valami klasszikus dráma.
De megközelíthetjük a dolgot a popkultúra irányából is. Ahogy újabb és újabb ellenfelek jelentek meg a tatamin, illetve a páston, mint valami számítógépes játékban. Ez már zsigeri közösségi élmény a mi generációnkban is: a húsz évvel ezelőtti barcelonai olimpia utáni születésnapom egyik fő attrakciója volt, amikor a gépünkön egymás ellen játszottunk az olimpiai játékkal. Hát, még az azóta született és felnőtt generációknak!
Egyébként a hagyományos és a popkultúra keveredésére jól ráéreztek a szervezők is. A nyitóünnepség lehengerlő és szórakoztató is volt egyszerre. Very British és egyúttal velejéig globalista. Egyszerre lobbant az ember kicsi káeurópai (és még véletlenül sem félázsiai!) szívében a mélységesen mély vágy, hogy angol lehessen, és közben volt egetverően büszke, hogy európai; ez bizony az ő kultúrköre, amelyet most éppen valami sportverseny apropóján ünnepel pompázatosan a világ egyik fővárosa.
Hol máshol fordulhatna elő egy olimpia nyitányán, hogy Kenneth Branagh a Viharból (mely egyébként a legkedvesebb Shakespeare-drámám) szaval a mesefilmként megelevenedő angol történelem színpadán?
Hol máshol lépne föl a meglepően fiatalos Paul McCartney egyetlenegy font honoráriumért a Hey Jude-dal?
Hol máshol engednének meg maguknak a rendezők egy olyan geget, mint II. Erzsébet ejtőernyős ugrása?
Csak Londonban elképzelhető, hogy a nagyság ilyen sokféle formában megmutatkozzék.