2012. október 07. 02:34 - Reckl_Amál

Három gondolat a regisztrációról

Nincs is talán jellemzőbb közös nevező a diktatúrák között, mint a paranoia. Bár okvetlenül szükséges minden diktatúra működéséhez a hülyék vastag rétege, a csúcson állók pontosan tudják, hogy nem teljesen kóser, amit tesznek, lesznek olyan emberek, akiknek nem tetszik majd. Ezért meg kell akadályozni, hogy a kritikus hangok terjedjenek. Ám minden szájat bajos befogni, ezért végül hamar eljut arra konklúzióra a diktatúra esze, egyszerűbb úgy alakítani a szabályokat, hogy minél kedvezőbbek legyenek a szavazás feltételei.

Nem választási regisztráció az első állomása ennek manapság. (Hiszen már átrajzolták a szavazókerületek térképét és választójogot adtak a határontúli magyaroknak is többek között.) De ez teszi egyértelművé azt a szándékot, hogy ne bízzák a véletlenre, a választók szeszélyére a választások végeredményét.

Leleplező az a gőgösség is, amikor azzal büszkélkednek mindenféle hivatalos és nem hivatalos megmondóemberek, hogy végülis senkitől sem vették el a választójogát. Igazán szép tőlük!
Sőt, még azt a pimaszságot is megengedik maguknak, hogy növelték a demokráciát, amikor megnyitották a határontúliak előtt is az anyaországi szavazás jogát. Minél több szavazó, annál nagyobb demokrácia. Úgy látszik, ez is darabra megy.

A regisztráció ugyanis nem rólunk szól, csak a törvényhozás kapkodós akarnokság néha visszaüt. A regisztráció eredetileg arra szolgált volna, hogy a határontúliak közül csak azokat engedje az urnákhoz, akik a hatalmon maradás céljának megfelelnek. Úgy képzelték, valószínűleg nem alaptalanul, hogy hasonló politikai ízlésűnek kell lennie annak a külmagyarnak, mint amilyenek ők, aki nem érzi annak visszásságát, hogy olyan ország sorsáról döntsön, amelynek működéséhez nem járul hozzá, és nem is viseli döntése következményeit. Akit nem zavar, ha a kulturális nemzet és a tényleges állam határait aprópénzre váltott eszmék aláfestésével összemossák.
Azonban az ellenzék újabb demokráciadeficitet látott meg ebben az abszurdumban, és a Fidesznél meg is tetszett az, hogy az ő szemükben sokszor mellékes belföldieket is ezzel regulázzák. Ez megér egy kis belpolitikai botrányt.

Ami a dolog technikai megvalósítására vonatkozik, arra személyes tapasztalatot említek. Egy olyan szabadidős közegben is, mint a blogszféra, a regisztráció akadály. Azt csak feltételezem, hogy amikor nem a blog.hu gazdája, az Index, választ ki egy-egy írást a címlapjára, és a magas látogatottság ellenére a kommentek száma alacsony, az azért van, mert csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Tehát, aki nem indapassos, az nem.
Azt viszont magamról tudom, hogy olyan blogokon, amelyeknél nem jó a regisztrációm, csak egyetlen hozzászólásért nem szoktam regisztrálni.
Pedig itt nem kell személyesen valami hivatalban megjelenni, többnyire csak meg kell adni pár adatot online.

Azt is szokták mondani, hogy az érdektelenek és a politikai termékek impulzusos vásárlóinak kizárása egyféle intellektuális cenzus. Noha ilyesmiről minden közélettel foglalkozó ember titkon álmodik, sajnos a demokráciával ellentétes olyanokat nem engedni szavazni, akikről azt gondoljuk, nem képes jó döntést hozni. Ahogy egy manapság igen sikeres magyar vállalkozó fogalmazott még APEH-elnök-korában az előző Fidesz-kormány idején, a hülyeség alkotmányos jog.
Azóta azonban már alkotmány sincs, a választási törvény pedig a regisztráció által a hülyeséget is privilégiummá emelte.

De ehhez is van személyes történetem, és nem is szólaltam volna meg regisztráció-ügyben, ha ez nem esik meg. (Mert belemegyek a játékba, regisztrálok. És e kötelezettség egy picikét hozzájárul a döntésem kialakításában.)
Kérdeztem az anyámat, regisztrál-e majd. Nem is értette a kérdést. Friss nyugdíjasként a hírek helyett inkább vetélkedőt néz, nem is hallott róla, hogy kell.

Pedig ő aztán semmilyen józan megfontolás szerint nem eshetne értelmi cenzus hatálya alá. Merthogy ez nem is az. Hanem a modern demokráciák első számú tényezői, az ún. bizonytalanok elleni sunyi intézkedés. A Fidesz már két választást is elveszített az utolsó napokban, ez nem fordulhat még egyszer elő.

És, ha belegondolunk, hogy Orbán Viktor ezekbe a vereségekbe bolondult bele, talán jobb lett volna, ha már annak idején se bízzuk az ún. bizonytalanokra a döntést.
Legközelebb a bizonytalankodás viszont nemcsak a mostani kormánypártra nézve veszélyes, hanem egyenesen végzetes lehet mindannyiunkra. Mindenkinek regisztrálnia kell, és aztán belátása szerint szavazni, különben élőben végignézheti egy diktatúra kiépülését. Bár nyilván sok ember örömmel üdvözölné ezt, azért remélhetőleg többen vagyunk, akik nem. 

169 komment
· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr644824039

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Paranoid téveszméket feltételez Orbánnál az ex-fideszes Fodor Gábor 2012.10.07. 10:50:18

Képzelt ellenségek, rettegő bizalmasok, gátlástalanság, az ellenállás megtorlása – a Fidesz alapítói közül nem Orbán az első, akin az elmebaj jeleit véli felfedezni a környezete. Fodor Gábor kijelentéseire azért érdemes odafigyelni, mert a Fidesz...

Trackback: Salamon László a legaljasabb élő magyar politikus szerintem 2012.10.07. 10:48:39

A választási névjegyzékbe csak személyesen vagy ügyfélkapun át lehessen regisztrálni – ez az alaptörvény-módosító javaslat Salamon László KDNP-s politikustól származik. Az, hogy a választói névjegyzékbe kerüléshez regisztráció kell, az önmagában ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brix 2012.10.07. 12:38:24

Úgy látom, a fideszes kommentelők egyetlen racionális érvet sem tudnak felsorakoztatni a kormány politikájának védelmében, csak " liberálbolsevikozni " tudnak. A "liberálbolsevik " kifejezés, egy értelmetlen hülyeség, oximoron, egymásnak ellentmondó retorikai-stilisztikai gondolatalakzat. Aki liberális, az nem bolsevik, és fordítva is igaz
Azt látom, hogy sokan az autoriter társadalomban hisznek és liberális demokráciát hibáztatják az ország gazdasági problémái miatt, ezért támogatják Orbánt, aki rohamléptekben építi ki autoriter rendszerét. Valójában, ami itt Magyarországon kiépül, az egy korlátozott demokrácián és pártok nem egyenlő versenyén versenyén alapuló új közjogi rendszer. A fő kedvezményezett: a már nyugati szinten élő felső-középréteg, és a nemzeti nagytőkések, akik tényleg jobban élnek mint 2 évvel ezelőtt- de az a legnagyobb probléma hogy gazdasági teljesítmény hiányában más emberek bőrén élősködve.
A fidesz, kapzsi, hataloméhes politikusai és a hozzájuk kapcsolódó gazdasági maffia átvette az ország irányítását. Kisajátítanak, megszereznek mindent amit lehet: termőföldvagyon, állami vállalatok , állami megrendelések és pályázatok.
Nem csak országos, hanem a helyi közigazgatás szintjén is MINDEN pozíciót átvettek, a legutolsó általános iskolai igazgató szintjéig. Ezt a feudális, maffia, érdek-összefonódási rendszert védik foggal körömmel, erről szól a 2014-es választás
Ha a demokratikus ellenzék össze tud fogni, közös jelölteket állít és Bajnai Gordon miniszerelnöknek jelölik akkor van esély Orbán leváltására, ha nem akkor a kisember újabb megszorításokat és jogtiprásokat fog elszenvedni. Nem tudom mi kell még a kisembernek hogy felemelje a seggét, és elmenjen szavazni?
Semmi garancia sincs persze, hogy jobb kormány lesz, de ezt amelyik most van meg kell büntetni, mivel gyakorlatilag felszedte a pártok egyenlő versengésén és váltógazdálkodásán alapuló demokrácia alapjait, a klientúra hatalmán alapuló osztálytársadalmat épített ki.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.07. 12:42:51

Regisztrálni kell mindenáron!
Ha már kitalálták hadd szopjanak vele!
Bár ezekből simán kinézem hogy csalnak a választásokon.
És az utolsó utáni pillanatokig törvényt módosítgatnak.

AutosVilli 2012.10.07. 12:42:53

@Brix: Sokan elfelejtik,hogy ezt csinálták
az előző kormányuk alatt is.Akkor nem állt rendelkezésre a 2/3 nevű csoda fegyver. Amúgyí korrekten leírtad amit gondolok a FIDESZ maffiáról!!!
Élükön Orbán Viktor Maffia vezérrel.

_Molly 2012.10.07. 12:45:59

@Prof. Dr. James Onedin a naviatika elismert tanára:

Köszi. Csak valami olyasmit is hallottam, hogy előtte valami regisztrációs számért be kell menni az Önkormányba. De hová, melyik osztályra? Vagy a jegyzőhöz?:-o

(És IMÁDOM James Onedint, de tényleg!:) )

_Molly 2012.10.07. 12:48:13

@JT_Biopower:
Köszi.
A telepítésig én is eljutottam, de ez nem volt neki elég.
Elképzelhető, hogy a gépem nem volt kompatibilis, vagy ilyesmi? TÉNYLEG vért izzadtam vele, és végül föladtam, mert nem ment.:(

Mindegy. Jövőre újra megpróbálom, esetleg akkor majd újra írok neked, ha nem bánod. (?)

zbzbzb 2012.10.07. 12:49:28

a posztolónak hangsúlyosabban kellett volna jeleznie, hogy szerinte a megoldás a REGISZTRÁCIÓ.

ugyanis a demokrácia nem attól lesz, hogy beleírjuk a kotmányba, meg szónokolunk róla, nem.

demokrácia attól lesz, ha ELMENTEK SZAVAZNI.

sokan gondolkodnak úgy: "mit ér az én 1 szavazatom?" hát pont azt. 1-et a 10 millióból.

MINDENKI SZÁMÍT, MINDENKI FONTOS.

kérek mindenkit, akárhogy is szavaz, menjen el, regisztráljon (okmányirodát sok esetben hétvégén is fel lehet keresni és ügyfélkapun regisztrálni) és SZAVAZZON, ha eljött az idő.

az előttünk lévő generációk azért harcoltak és haltak meg, hogy legyen DÖNTÉSI JOGUK.

még egyszer: MINDENKI SZÁMÍT, SENKI NEM HÚZHATJA KI MAGÁT A FELELŐSSÉG ALÓL!

laci_52 2012.10.07. 12:50:22

@Brix: Sajnos, nem látom, ki fogja '14-ben legyőzni Orbánt, de azért regisztrálok és nem őrá szavazok...

Az ellenzék megosztott és nem tud összefogni...

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2012.10.07. 12:51:36

@nemsirunk:
Igen!
Bár, nem biztos, hogy szólni kell hozzájuk. Végül, is, akihez szólunk, válaszolunk neki, azt embernek nézzük, és megtiszteljük. Ezek meg csak férgek.

Netuddki. 2012.10.07. 12:54:13

@Brix: A ballib az = kb. a "qrva anyád" megszólítással. Ennyi az értelme. Max. annyit jelent, hogy nem tartozol a csordába.

Mellesleg a fidesz felépítését tekintve és amit csinálnak az 1990 előtti rendszert idézi. Amire ugye azt mondják ezek az IQ huszárok, hogy a komcsik uralkodtak. Kb. azok is annyira voltak kommunisták mint az orbánék demokraták fiatalok és polgáriak...

zbzbzb 2012.10.07. 12:56:00

@Brix: figyu, nehogy azt hidd, hogy a másik oldal nem pont ezt csinálta. mert de.
az egész magyar jogrendszernek az a legnagyobb baja (azon kívül, hogy toldozott-foltozott, önmagának sok helyen ellentmondó), hogy nem érvényesíti a civil kontrollt -> értem ezalatt a német, svájci, akár francia vagy angol mintájú kontrollt.
ez nem liberalizmus. sőt. ez arról szól, hogy mivel az állam tulajdonosai MI, ADÓFIZETŐK vagyunk, igenis kontrollálni akarjuk, hogy ki, mikor, mire költi el a MI PÉNZÜNKET.
ezt építették le az elmúlt 15 évben, illetve talán nem is hagyták felépülni.

mindegy, ki van kormányon: ha nem akarsz még több adót fizetni, ha nem akarsz akármi miatt is megbélyegzett lenni, a saját hazádban szemlesütve járni, akkor nap mint nap élned kell a jogaiddal!
erre kéne megtanítani a népet!

napi szinten néznek hülyének minket folyamatosan, akár a legegyszerűbb ügyintézések során is.

ÁLLJATOK KI MAGATOKÉRT, REGISZTRÁLJATOK ÉS SZAVAZZATOK, VÁLLALJATOK RÉSZT A KÖZÖSSÉGBEN, MERT CSAK ÍGY FOG AZ ORSZÁG FELEMELKEDNI.

Netuddki. 2012.10.07. 12:57:18

@_Molly: A regisztráció korlátozott ideig (tértivevény, 2hét?) történhet levélben vagy ügyfélkapun, azután csak személyesen a jegyzőnél egyeztetve. Jól kitalálták ezek a férgek, hogyan bonyolítsák az életünket és persze a regisztrációt...

Netuddki. 2012.10.07. 12:58:10

@laci_52: Kitartás, meglesz az is hamarosan...

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2012.10.07. 13:00:32

Egyébként meg a teljesen gátlástalan fideszmaffia, az elmebeteg vezérükkel az élen, akkor, és úgy fogja átírni a törvényeket (ha kell alkotmányba írva), akár még a választások előtt 2 nappal is, ahogy nem szégyelli. És szégyellni nem fognak semmit. És ezért, bár a regisztrációról való beszéd jogos, az értelme csak annyi, hogy erodálja a fideszmaffia népszerűségét, amennyire lehet.

zbzbzb 2012.10.07. 13:00:45

@nemsirunk: @ipartelep: megértem, ha így éreztek, de valóban így kell viselkedni egy másik emberrel?
mennyivel vagy így több nála? mivel több az, aki uszít, mert a másik is?

szerintem mind a két oldal hibázik. meg kellene találni a közös hangot.

és mind a két oldalnak el kellene fogadnia, hogy a másik ugyanarról a dologról mást gondol.

ettől még, ha pl. tűzoltó, ugyanúgy ki fog hozni az égő házból, akkor is, ha más eszmerendszerben hisz, máshogy éli az életét.
erre gondolj.

Netuddki. 2012.10.07. 13:00:57

@Prof. Dr. James Onedin a naviatika elismert tanára: "Az Ügyfélkapuhoz nem kell semmilyen szoftver."

A böngésző is szoftver.

pandacsökiboborján 2012.10.07. 13:05:09

@_Molly: én sem értek hozzá,csak lejárt és azt valászolták,hogy csak okmányirodában lehet....amúgy csak a lakcímem akartam megváltoztatni...

AutosVilli 2012.10.07. 13:07:13

@kovi1970: hülye! Ezzel az erővel az ügyfélkapuhoz Napfény is kell!

zbzbzb 2012.10.07. 13:08:53

@ipartelep: ha így lesz - ez szerintem legalábbis 50-50% - akkor pedig meg kell tennünk, amit megtehetünk. ki kell mennünk az utcára, tüntetnünk kell, nem hagyhatjuk, hogy elvegyék a jogainkat.

emlékeztek még mi volt amikor kiderült, hogy fletó hazudott?

bár mélységesen elítélem az erőszakot, és most sem szeretnék arra buzdítani, de egy 100 ezres tömeg (és van annyi ember akár csak budapesten is) azért elég fenyegető bármilyen hatalomnak.

de először ki kell várni, hogy mi lesz a végeredmény.

Brix 2012.10.07. 13:20:26

A fidesznek akár visszafelé is elsülhet az előzetes választási regisztrációs kísérlete. Nem számoltak ugyanis azzal, hogy az elhúzódó gazdasági válság általában politikai válságot is eredményez. Az ország megszorítások sorozatán, és trendszerű életszínvonal-csökkenésen megy keresztül és elég új kipattanó botrány, ami kiprovokálja, hogy a most politikától elfordult 55-60%-ot kitevő " bizonytalan szavazókból protest szavazók legyenek akkor pedig Orbánéknak menni kell a hatomból
A válaszható pártok halmaza valóban silány, de talán lesznek új generációk akik a politikai hatalom megszerzését nem a saját meggazdagodásukra akarják felhasználni, hanem tenni akarnak a közjóért. A fidesz nem ilyen, hanem csak átvette a módszereket az Mszp elittől és folytatta az ország lerablását

nemsirunk 2012.10.07. 13:22:05

@zbzbzb: Nem hiszek ebben. Nagyon humánus és emberi, de ez a gondolkodásmód vezetett el végül Hitlerhez is. Az emberek csendben ültek, magukban dünnyögtek, ezek meg már az utcán masíroztak. Vétkesek közt cinkos aki néma, aki csak otthon ül és csendben átkozza őket, mondván hogy ugyan mit tehetnék. Aki saját gyávaságát és lustaságát leplezendő ezer és ezer indokot talál ki, hogy még csak szólni se kelljen. Ezek a férgek olyan embereken tudnak uralkodni, akik nem válaszolnak, nem mennek ki egy demonstrációra, hanem csendben elkotródnak, meghúzzák magukat, és reménykednek, hogy rájuk nem kerül sor, őket nem viszik el.
Nem sokat tehet egy hozzánk hasonló szürke senki, de amit lehet, azt tegyük meg: ne hagyjuk szó nélkül a náci propagandát, menjünk el a demonstrációkra, írjuk alá a petíciókat stb. Nem sok, de cseppekből áll a tenger.

sanyix 2012.10.07. 13:25:36

kár óbégatni a regisztrációval, semmi jelentősége nincs.

Mást kéne találni a ballereknek, pl megszellőztetni az ügynöklistát amiből jó pár van a fityiszben... ja hogy az msz(m)p-ben meg a dk-ban is? :D járulékos veszteség :)

nemsirunk 2012.10.07. 13:36:32

@Brix: Orbán már rég nem számol a szavazók akaratával. Addig módosítja a választási törvényt, amíg a végén egyszer megszünteti az egész "liberális bohóckodást" és kinevezi magát atyúristennek.
Nagyon hasonló a pálya Hitler hatalomra jutásához. Először csak kisebb módosítások, egyre nagyobbak, végül már senkinek sem volt beleszólása a Vezér dolgaiba.
Átrajzolták a választási kerületek határait, szavazati jogot adtak a határon túli millióknak, megnehezítették a belföldi szavazók dolgát, bevezették a csalásra alkalmas levélben szavazást. A külföldön dolgozó munkavállalókat egyenesen kizárták, senki sem fog hazarepülni a regisztráció miatt. Egy Magyarországon sosem járt határontúlinak több lehetősége van szavazni, mint egy külföldön dolgozó magyar állampolgárnak!
Nem fognak itt megállni, ha kell további módosításokat találnak ki. Orbánt már csak megállítani lehet, leszavazni nem.

Prof. Dr. Simon Templar 2012.10.07. 13:40:14

@_Molly: A helyi önkormányzatnál az ügyfélszolgálaton van külön ablak erre, mivel amikor regisztrálsz, az elsőre csak ideiglenes és ha jól emlékszem 30 napod van rá, hogy élesítsd, ehhez tényleg időpontot kell foglaljál, de egyébként minden klasszul le van írva itt:

ugyfelkapu.magyarorszag.hu/regisztracio

nemsirunk 2012.10.07. 13:52:47

@zbzbzb: Ki kell várni a végeredményt? Várni a végéig???? Csak ülni és csendben, engedelmesen várni, hogy döntenek a sorsunkról? Mint a birkák? Ilyen emberek kellenek Orbánéknak, akik csak csendben várnak, ezeken tud uralkodni.

A gyurcsányi hazugság-beszéd utáni rombolás nem hasonlítható egyéb demonstrációkhoz, az nyilvánvalóan előkészített, szervezett és irányított művelet volt. Épeszű ember nem hiheti, hogy spontán módon ilyen erőszakot váltott ki pusztán az, hogy Gyurcsány kijelentette, hogy "hazudtunk", miközben manapság Orbán ezerszer durvább dolgokat mond és tesz, és alig pár ezren mennek az utcára. Remélem egyszer elnyerik méltó büntetésüket a 2006-os utcai erőszak szervezői.

T mint T 2012.10.07. 13:58:05

szívemből szóltál.

farcsika67 2012.10.07. 14:07:48

@nemsirunk: ez igen. a tartalmával egyetértek.

Behajtó70 2012.10.07. 14:16:52

@nemsirunk: tőled is kifordul! Egy szemmel nem vagy jobb náluk, magyarellenes köcsög...

Behajtó70 2012.10.07. 14:22:56

@légügyi megfigyelő: rám bízod? Kösz. Akkor ítom is: egy millió új munkahely 10 év alatt. Vágod, te félhülye? Vagy ennyi szót már nehéz megjegyezni?

Egyébként meg az ígéret elhangzásakor meg épp kifele ment a világ a válságból...vagy elő kellett volna látni a második hullámot? Senki nem látta előre, a Németek sem, az USA sem...akkor te mit osztod az észt, te szerencsétlen!

Behajtó70 2012.10.07. 14:26:03

@belekotty: én a nemlesz-ről beszélek....nem megy a szövegértés? (A lassanmondom...nemlesz...t lendvai barinőd hazudta...róla és rablóbandájáról van épp szó...)

légügyi megfigyelő 2012.10.07. 14:38:02

@Behajtó70: Apa, a főnököd a Cinege utcában már tizenkét éve készen áll a kormányzásra. Nálánál felkészültebb zsenit nem tart számon a világnemzetek összessége. Nos, megelőlegezem a tízmilllió, sőt csillió munkahelyet is, hidd el nekem, mert főnököd is hamarost előáll mindezzel.

Azért azt gondold végig, talán sikerül, bár a bites memóriádat meghaladja. Tegnapelőtt munkahelyvédelem (höhö), tegnap meg húszezres leépítés (nono). Beruházások a béka segge alatt, tőke nuku. No persze ha beírja az alaptörvénybe, akkor az más lesz.

Figyu, ne veszítsd el az eszed, te is szopni fogsz mindannyiunkkal, hacsak nem a világ másik végéről írkálsz.

légügyi megfigyelő 2012.10.07. 14:42:22

@Behajtó70: ja, és még valami apa, nem volt ám válság 2010 előtt, a főnököd így tartja. Munkahelyvédelmi program egy baromság, maszlag a magadfajtáknak, legfeljebb a saját munkahelyét védi főnököd.

bgp 2012.10.07. 14:46:50

@Mikulka2: ez nem fog megtörténni, a jobbiknak jó a fidesz. az lmp nem fog közösködni semelyikkel sem.
Max a dk meg a maszop fog összeállni.
Készülj egy botrányos fidesz jobbik koalára. A mostani vérjobbosok fogják a legnagyobbat csalódni amikor látják, hogy a jobbik se más. Még 5 év mire kitör a forradalom.

belekotty 2012.10.07. 14:53:59

@Behajtó70: Világos. Tehát az hogy előtte ment a riogatás hogy gázáremelés lesz, az érdektelen. Mig ha egy konstruktív ellenzék is azt mondja hogy a piaci viszonyokhoz alkalmazkodjon a gáz ára, akkor esetleg lett volna egy épeszű emelés. De ez mind érdektelen, ugye?

belekotty 2012.10.07. 14:55:32

@Behajtó70: Tíz évre előre én is ígérek Kánaánt, csak válasszanak meg kétharmaddal! Kánaán garantáltan lesz nekem, a családomnak, haverjaimnak, üzlettársaimnak és sleppemnek.

belekotty 2012.10.07. 14:57:00

@Huorn: Az a rézbagoly, amivel ijesztegettek kiskorodban, amikor megállt a fejlődésed, nem a balosok.

pjm 2012.10.07. 15:09:42

@libbancs: te nem vagy normális. Vörösök most ülnek a kormányon. De a maegállapítás igaz, soha többé vörösöket.

Kerek négyszög 2012.10.07. 15:43:33

@pjm: Csak akkor lennének vörösök, ha baloldali kormány művelné ezt az országgal. Mivel ezek jobboldalinak nevezik magukat, ezért inkább fasizmus a helyes definíció.

smartdrive 2012.10.07. 15:48:28

szerintem a bizonytalanoknak vigyék házhoz az urnát, és ők szavazhassanak több pártra is egyszerre. senkit nem hagyunk az út szélén

Az ezredes 2012.10.07. 16:13:33

Arra leszek kíváncsi, hogy mi lesz, ha valaki az egybites frakciótagok közül, vagy az alul-determinált holdudvarból elfelejt regisztrálni (vagy nem ér rá, vagy ez is meghaladja a képességeit)?

Mert valahogy nem látom magam előtt, hogy Demjánt, Fábryt, vagy Eperjest megkérik a szavazáskor, hogy legyen kedves hazafáradni, mert nincs a listán.

Az meg ugye elképzelhetetlen, hogy ha elfelejtettek regelni, akkor besétálnak a pártszékházba és csudák csudájára felkerülnek a listára.

renevol 2012.10.07. 16:53:15

@Brix: "Ha a demokratikus ellenzék össze tud fogni, közös jelölteket állít és Bajnai Gordon miniszerelnöknek jelölik akkor van esély Orbán leváltására.."

Az általad írt többi dologgal egyetértek, ezzel azonban nagyon nem.

A "demokratikus ellenzéki pártok" kifejezés összesen három, azaz 3 pártot jelöl a mai, "összeborulás" kérdéséről szóló szóhasználat szerint: az MSZP-t, a DK-t és az LMP-t.

Én bármennyire is Fidesz-ellenes lettem a kormányra kerülésük óta, soha, tehát SOHA nem fogok egy olyan formációra szavazni, amiben az MSZP vagy DK benne van. Ezzel szerintem vannak néhány millióan (!!) így Magyarországon.

Az összefogás egyetlen lehetséges módja tehát, ha az MSZP és a DK lemondanak részvételükről az LMP javára. Egyetlen jelöltet sem indítanak.

Mivel ez nem fog megtörténni soha, innen tudhatjuk, hogy az MSZP-t/DK-t nem az ország sorsa érdekli, hanem ugyanaz a mocskos hátsó szándék vezérli, mint vezérelte a 2010-es választásokkor is.

rohadjmegARCgeci 2012.10.07. 17:10:58

Teljesen mindegy mit talál ki faszjankó fidesznyik,úgy sem fognak nyerné és ennyi.Ennek pedig nagyon egyszerű okai vannak,sokkal egyszerűbbek mint azt valaha is sejtenék.

Gáborom 2012.10.07. 17:16:25

Az a gond,hogy a fideszt állítólag utáló fiatalok nem az állítólag demokratikus ellenzék - muhaha - csoportféléire fognak szavazni , hanem a Jobbikra.
És ez rosszabb ezer lendvaiildikónál is.

Valóban az lenne a jó, ha egy valóban liberális és valóban baloldali és egyúttal valóban hozzáértőket vezetői pozícióba küldő csoport,párt lenne, bár tény, hogy a valóban baloldali és liberális eszmék mentén eddig gyakorolt gazdaságpolitika nem folytatható. Legalábbis én úgy látom, Európa épp kakiban van emiatt, még ha szeretnénk is mi azt a bilit....

És pont ez az, ami miatt akkor is igen nehéz helyzetben lennénk választás kérdésében, ha lennének a mai kor friss kihívásaira megfelelő kormányt felmutatni képes pártok,szervezetek.
De ma még a múlt problémáit sem képes megoldani egyik sem.

Nagy baj lesz itt, egyre jobban úgy látom.
Vagy így, vagy úgy, de összedőlünk...

Brix 2012.10.07. 17:30:19

@renevol: Az Mszp vagy a DK nem vezetheti az ellenzéki koalíciót, de civil szervezetek és jelöltek már igen. Lehet jobboldali, közös miniszterelnök-jelölt is, pl Róna Péter vagy Bod Péter Ákos. A lényeg , hogy minden pártnak, aki rész vesz a koalícióban, együtt kell működni az Alkotmány megváltoztatásában, és a demokratikus viszonyok helyreállításában
Nem lesz könnyű dolog szétverni az országos szinten létrehozott feudális struktúrát, de meg kell kísérelni, és olyan törvényeket hozni, amelyek garanciát nyújtanak, hogy többé semmilyen párt ne építsen ki feudális összefonódásokon alapuló hatalmat.
Orbánnak távozni kell a politikából és az őt vakon kiszolgáló talpnyalóknak mint Lázár és Szíjártó. A fideszben is van egy mérsékelt szárny, amelyik háttárbe van szorítva, nekik kell átvenni az irányítást, a karrier- politikusokat meg kidobni a pártból
Egyúttal visszatérhetnek az évekkel ezelőtti gondolatokhoz. Hol van már a meghírdetett plebejus politika? Helyette az elit gátlástalan támogatása folyik...Hol van a korrupció ellen küzdelem? A fidesz Simicskáékkal és a földbérletekkel a legkorruptabb párttá vált.
Az egy millió új munkahelyről és a társadalmi különbségek csökkentéséről már ne is beszéljek... Semmi sem sikerült nekik!

JT_Biopower 2012.10.07. 17:32:34

kicsit off

Ezt olvasom az indexen:
"Zátonyra futott egy tankhajó a Dunán

Az ezer tonnányi üzemanyagot szállító hajó Dunaföldvárnál feneklett meg, ki kell üríteni."

Miért kell ennyire körülírni, hogy ott az időközi választáson nem a fideszes jelölt győzött? ;)

kicsit on

dögölj meg 2012.10.07. 17:44:48

@AutosVilli: És mit tegyek,ha a Maszop-Szadeszre szavaztam?

seagull 2012.10.07. 18:01:23

@Huorn: Van egy rossz hirem: akinek hányingere van attól az ostoba, otromba, tehetségtelen és végtelenül káros csapkodásból, amit a Fidesz kormányzásnak nevez, az nem mind balos. Nem mintha a normalis balos gondolkodással baj lenne. Aki k..va unalmas, az a hozád hasonló gondolkodni képtelen csürhe, aki ha törik, ha szakad, csahol kritikátlanul a gazdája után. És mindegy, hogy balos, vagy jobbos...

Brix 2012.10.07. 18:04:18

@Gáborom: " bár tény, hogy a valóban baloldali és liberális eszmék mentén eddig gyakorolt gazdaságpolitika nem folytatható. Legalábbis én úgy látom, Európa épp kakiban van emiatt, még ha szeretnénk is mi azt a bilit...."
Te milyen eszmék mentén képzeled el a gazdasági kilábalást? Pinochet féle diktatúra?
Akárhogy nézzük, még mindig az európai típusú szociális piacgazdaság jelenti a társadalom többsége számára a legjobb életszínvonalat. El lehet indulni ásziai irányba, de ott a leggazdagabb olaj államokat kivéve, mindenhol rosszabbul élnek mint Nyugta-Európában..
DE, ha már itt tartunk: nincs ballib gazdaságpolitika!! Az tévedés!
Van gazdasági liberalizmus, ami a szabadpiacot hirdeti és nem sok köze van a gazdasági értelemben nem létező " balliberalizmushoz" Sőt, a történelem lehető legjobboldalibb és legkonzervatívabb emberi, mit Pinochet vagy Thatcher gazdasági liberálisok, vagy másként fogalmazva neokonzervatívok- neoliberálisok voltak
A gazdasági liberalizmussal ellentétes redszer a goverment controled gazdaság, ahol az állam kisebb vagy nagyobb mértékbe megszabja a piac működését, regulázza a piacot, és szerepet vállal a gazdasági folyamatokban. Ilyen rendszer a szocializmus, vagy az Orbán rendszer.. Magyarországon összes párt szinte az állam szerepét akarja erősíteni, a jobbik , az LMP , Mszp gazdasági értelemben mind szocialista pártok. Gazdasági értelemben vett liberális párt nem létezik Magyarországon . A fidesz is az állam szerepét erősíti a piaci szabadság helyett, azonban ők nem szociális államot akarnak, hanem egy szilárd osztálytársadalmat, egy szűk maffia réteg, a " nemzeti nagyvállalkozók" hatalmát a "nemzeti együttműködés rendszerén belül" Fasiszta módon a valós társadalmi érdekellentéteket ebbe a nemzeti rendszerbe akarják belesimítani

házelnök 2012.10.07. 18:06:06

A libbancs nevű honnan szökött meg?
Értelmeset nem ír csak gyalázkodik.

seagull 2012.10.07. 18:06:22

@renevol: "Mivel ez nem fog megtörténni soha, innen tudhatjuk, hogy az MSZP-t/DK-t nem az ország sorsa érdekli, hanem ugyanaz a mocskos hátsó szándék vezérli, mint vezérelte a 2010-es választásokkor is."
Meg a 2006-oson, azt se felejtsük el. Amikor az ország sorsát beáldozták a választás megnyerése érdekeben(két ev nem kormányzás és hazudozás), és amivel azután a Fidesz hathatós"támogatásaval" a négy év alatt sikerült összehozni ezt a remek kétharmadot és vele ezt a tébolyt.

nemsirunk 2012.10.07. 18:15:18

@Az ezredes: Nem kell regisztrálniuk, mert addigra benne lesz az alkotmányban, hogy a Nemzet Kiválóságai ez alól felmentést kapnak. Erre a listára a Nemzetvezető Fejedelem javaslatára lehet felkerülni, és szavazatuk 1000-et ér. Mert ők ideológiailag képezettek, ezért nagyobb súllyal kell szerepelnie az akaratuknak.

Van még pár ötletem, amivel segíthetném a Nemzet harcát az elnyomó imperialisták ellen:
- nyugdíjasoknak sem kell regisztrálniuk, mert ők már nehezen mozdulnak, méltánytalan lenne velük szemben
- a külföldi munkára átjelentkezettek elvesztik szavazati jogukat, kiiratkoztak a NER-ből (esetleg itt maradt családtagjaik is)
- külföldi állampolgároknak a Nemzetvezető Fejedelem egyéni elbíráslás alapján adhat szavazati jogot (pl. a Békemeneten részt vevő lengyel barátainknak)
- a manyup-akció mintájára csak azoknak kell szavazniuk, akik esetleg nem a Fideszre szavaznak, mindenki más alapértelmezetten a Fideszre voksol.
- nyílt szavazást kell bevezetni, hiszen aki egyenes úton jár, annak nincs titkolnivalója.

nemsirunk 2012.10.07. 18:18:41

@Behajtó70: Azt miből vezetted le, hogy magyarellenes lennék?

Wl 2012.10.07. 18:21:13

"Sőt, még azt a pimaszságot is megengedik maguknak, hogy növelték a demokráciát, amikor megnyitották a határontúliak előtt is az anyaországi szavazás jogát. "
WTF??? Pimaszság? Pont az lenne pimaszság, ha lennének normális és másodrendű állampolgárok.

"A Fidesz már két választást is elveszített az utolsó napokban"
Csak szólok, hogy diktatúrákban nem szokott lenni választás. Vagy ha igen, akkor egy jelölt indul, aki meglepő módon nyer:) Diktatúrában nem szoktak megjelenni olyan kemény kormányellenes vélemények, mint amik itt napi szinten. Diktatúrában nincsenek tüntetések, de ha mégis, akkor nem úgy bánik velük a karhatalom, hogy azt tették például karácsonykor. Ne zavarjanak a tények, még Baroso is elismerte, hogy Magyarország demokratikus jogállam.

Wl 2012.10.07. 18:26:24

@Brix: "Ha a demokratikus ellenzék össze tud fogni, közös jelölteket állít és Bajnai Gordon miniszerelnöknek jelölik akkor van esély Orbán leváltására"

Orbán leváltására... Figyelünk? Nem egy olyan kormány felállítására, aki szerinted/szerintük/szerintünk (nem kívánt törlendő) olyan irányzatot vesz, hogy az ország sorsa jobbra forduljon. Nem. Erről szó sincs. Csak a hatalom megszerzése, semmi más. Gratulálok

Don Quixote de la Ferko 2012.10.07. 18:32:44

@Wl:

Figyelünk.

Ha nem emlékszel segítenék, orbán nem a programjával nyert, mivel ilyen huncutságokkal nem rendelkezett, hanem azzal, hogy leváltsa Gyurcsányt-Bajnait.
Nála is csak a hatalom megszerzése volt a cél, és vissza is él vele eléggé alaposan.
Nála nem számít? Gratulálok.

Wl 2012.10.07. 18:45:56

Ez aztán a logikus érvelési technika. Ha valami kritika ér, akkor elővesszük a deazorbánazmeg...kezdetű szöveget :)

Súgok: ha valaminek vagy valakinek az alternatívája akarok lenni, akkor az édeskevés annyi, hogy az engem ért kritikákra azzal válaszolok, hogy elmondom, hogy a másik se különb.

Wl 2012.10.07. 18:46:29

@Don Quixote de la Ferko: Bocs, az előző komment erre akart válasz lenni.

nemsirunk 2012.10.07. 18:48:33

@Wl: Most még nincs diktatúra, de már demokrácia sem.

Európai demokráciákban nem szoktak ilyen brutálisan beavatkozni a választási rendszerbe a hatalmon lévő párt érdekében. Nem szokták a miniszterelnök akaratát bebetonozni 20 évre előre. Nem hoznak létre olyan tanácsot a haverokból, akiknek végső soron joguk lesz majd a következő parlamenteket feloszlatniuk. Nem szokták a hatalmi ágakat összevonni egy kézbe. Nem szokták lenullázni az ellenőrző mechanizmusokat és intézményeket.
Mindez inkább Iránra és egyes példaképként tekintett félázsiai diktatúrákra jellemző, mint Európára.

A határontúliak szavazati joga kapcsán az a felháborító, hogy tömegesen kaptak szavazati jogot olyan emberek, akiknek semmi közük a magyar belpolitikához, rájuk nézve semmi következménye nincs a választásuknak. Ráadásul ezek az emberek egyszerűbben szavazhatnak, mint a belföldiek! Ha csak pár ezer embert érintene, akiknek még ide is kellene utazniuk szavazni, az nem lenne probléma, jelképes gesztus lenne, de így akár a választást is eldönthetik. És nincs kétsége senkinek, hogy mi volt Orbán célja ezzel: nem a határontúliak megbecsülése, a demokrácia kiterjesztés és más efféle blabla, hanem abban bízik, hogy az elpártolt belföldi milliók helyett ők fognak rá szavazni. Hogy pár milliárdért (mint most a Sapientiának juttatott 4 milliárd, miközben a magyar felsőoktatást önfenntartóvá akarják tenni) majd támogatják őt. Remélem nem fognak idáig süllyedni, Orbán gerinctelen csicskává válni egy kis baksis fejében.

Don Quixote de la Ferko 2012.10.07. 19:33:35

@Wl:

Segítek, ha valakit istenítesz valamiért, akkor a másikat ne szidd ugyanazért.

Hogy értsd is:

Ha orbántól elfogadod, hogy program nélkül, kizárólag csak azért akart nyerni, hogy a másikat leváltsa, akkor ne csodálkozz, és főleg ne szólogass be, ha a másik ugyanezt teszi. Főleg annak függvényében ne tedd, hogy Bajnai azért az egy éve alatt felmutatott valamit, amit a gazdasági szereplők is elismertek, míg orbán a két éve (+ az előző négy) alatt csak olyat tudott felmutatni, ami a gazdaság teljes tönkremenetelével járt.

gg630504 · http://gg630504.atw.hu 2012.10.07. 19:35:28

A körülmények változása miatt új szavazási eljárást vezettem be.
A választási regisztrációt megszavazó pártok és utódpártjai jelöltjeinek regisztrálniuk kell magukat nálam. Ellenkező esetben automatikusan kiesnek a választhatóim köréből. A regisztrálás nagyon egyszerű, a választás előtt legalább 30 de legfeljebb 33 nappal, személyesen az állandó lakcímemen, 14 és 18 UTC között van lehetőség. A regisztrálás során fényképfelvétel és ujjlenyomatvétel történik. A jelöltnek három egyszerű fizika-feladatot is sikeresen kell megoldania, zsebszámológép és négyjegyű függvénytábla használata megengedett. Pártlista esetén minden jelöltnek külön-külön regisztrálnia kell magát.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.07. 20:15:33

Nagyon szánalmas, ahogy diktatúráról papolsz (az MSZP ezt teszi minden ciklusban mikor nem nyert), miközben szavazásra buzdítassz.

Nem vagy te egy kicsit paranoiás hülyegyerek ?

aranyláz 2012.10.07. 20:25:42

@belekotty: "Kik azok a balosok? Miről ismerődnek meg?"

Gondolom arról, hogy nemet mondanak az Új-Hazugokra, nem? Más szóval, ha a kék a kedvenc színed, nyilván utálod a zöldet. Vagy, ha a csirkepaprikást szereted, utálnod kell mondjuk a mákosgubát. Ez ilyen egyszerű-szerintuk. Akinek nem tetszik a mostani kormány, az balos. Vagy aminek ők mondják, de mindenesetre ellenség.

A regisztráció hátsó szándéka nyilvánvalóan az, hogy megnehezítse a szavazást, ezt az alapvető állampolgári jogot, így nem támogatható.
A sötétséget meg úgy lehet megszuntetni, hogy fényt gyújtunk. Tegye hozzá mindenki a saját kis fényét, hadd ragyogjon ez a kis ország!

ertelmetlensegi 2012.10.07. 20:38:05

Alaptörvénybe rögzítik, hogy Magyarországon csak a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt. A miniszterelnök neve csak O. V. lehet.

renevol 2012.10.07. 20:53:13

@Gáborom: "... tény, hogy a valóban baloldali és liberális eszmék mentén eddig gyakorolt gazdaságpolitika nem folytatható. Legalábbis én úgy látom, Európa épp kakiban van emiatt ..."

Attól függ, mit nevezel baloldali és liberális eszméknek, és hogy szerinted mitől van kakiban Európa.

Magyarországon kb csak két nagyobb ívű liberális gazdasági rendszerelem került bevezetésre a rendszerváltás óta, az egyik a hivatásos hadsereg, a másik a magánnyugdíj-pénztárak. Az egyiket már felzabálta a Fidesz maffia, a másikat "hazafias kötelességre" hivatkozva fogja megszüntetni vagy ugyanő, vagy a másik sültbolond jobboldali párt. Szépen visszatértünk a Kádár-rendszerbe a magát jobboldalnak nevező politikai maffiacsoport erőlködésének hála. (Orbánék szerint csak az egyetemi oktatásból kell kivonulnia az államnak, sehonnan máshonnan, sőt, minden máshova be kell vonulnia...)

Hát szóval ennyi a Magyarországot nyomorító gazdasági liberalizmusról. A másik, a baloldalinak mondható gazdasági jelleg már sokkal inkább létezik. Főleg a magát jobboldalinak és baloldalinak nevező pártok szívéhez áll közel...

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.10.07. 21:15:04

@Wl:

Megengeded, hogy segítsek?
Szépen sorban.

"Diktatúrában nem szoktak megjelenni olyan kemény kormányellenes vélemények, mint amik itt napi szinten."

Kormányellenes vélemények?
Napi szinten?
Még szép, hogy vannak, evégre egyelőre parlamentarizmus és szólásszabadság van, nem?

De kérlek, ne a blogszférából indulj ki, hanem mondjuk, nézd meg a közmédiákat. Azokat, ahol a nemkívánatos személyeket szimplán kiretusálják (Sztálin bevett módszere volt).
Szóval, csak nézd meg a magyar közszolgálati vagy kereskedelmi adókat és próbálj olyan adást taláni, ahol egy nem pártos műsorvezető (azaz nem Obersovkszky-típusú) a regisztrációról tart vitaestet, vagy szembesíti Szíjjártót, Giró-Szászt a mára szinte permanens hazugságokkal.
Amit Kovács Manyi néni is lát Jászkarajenőn.

"Diktatúrában nincsenek tüntetések, de ha mégis, akkor nem úgy bánik velük a karhatalom, hogy azt tették például karácsonykor."

Nem tudom, melyik tüntetésre célzol, de talán az andrássy útira. Két dolgot mondhatok erről.

Egyrészt nem tehet mást a kormány, tűrnie kell a kritikát, mert egyelőre, valóban demokrácia van, mégha szűkülni látszik is (és irtó rosszul mmutatna Brüsszelben, ha a kormány nem tűrné a civil hangokat).
Másrészt, ha láttad a TV-ben a helyszíni riportot(!), direkt a olyan szögből mutatták a tüntetést, ahonnan nem látszott, hogy valójában igen sokan voltak ott (az Operától másik irányba állt a szpíker, ahol szinte üres volt az út). A magyar köztévé tehát riportot hamisított (miért, ki rendelte így?), hogy Kovács Manyi néni Jászkarajenőn azt hihesse, minden nagyon szép és jó.
Manipuláció. Ennyi. Tipikus hatalmi efegyver és tipikusan nem jóra használják.

Mondd, úgy egyébként, hol töltötted mondjuk ez elmúlt 6 évet?
Tényleg ennyire nem látod, mi folyik itt?

*****

Regisztrálnia pedig annak kellene, aki NEM AKAR szavazni.

/Miért annak adnak pluszmunkát, aki élni akar ALAPVETŐ állampolgári jogával?

A szavazólisták megvannak (hiszen ezek alapján húzták újra a szavazókörök határait, ugye), nem kellene mást tenni, csak kihúzni azt, aki regisztrál, hogy ő NEM SZAVAZ./

ob.szerver 2012.10.07. 22:01:23

@MikeBoy:

Nem, nagyjából belillik a trendbe. Az MSZP nyert 15%-ot a Fidesz veszített ugyanannyit az előző választáshoz képest. A jobbik nyert 2-t, az LMP veszített 2-t. De hogy lesz ebből 3. pólus?

KG2000 2012.10.07. 22:20:10

"Mindenkinek regisztrálnia kell, és aztán belátása szerint szavazni, különben élőben végignézheti egy diktatúra kiépülését."

Én regisztálok, és minden erőmmel meg fogom akadályozni, a gyilkos, terrorista, hazug, paranoid, gyűlöletgerkesztő MSZP hatalomrakerülését. Mert ők már bebizonyították, hogy csak gyilkolni, terrorizálni, uszítani, rabolni tudnak, összesen 12 évük alatt. Ha pedig hatalomra kerül, pontosan azt fogom tenni, mint amit most művelnek az MSZP itt megjelenő hazugjai.

2012.10.07. 22:25:12

@ob.szerver:

Úgy értettem, hogy Sopron nem erősen jobb oldali város?

ottomoll 2012.10.07. 23:01:33

Medián: szeptember 27, bizt. szav. párt vál.: Fidesz 43%, mszp 28%, Jobbik 15%, lmp. 7%, Dk 6%
Szerintem semmi ok a bizakodásra. Valszeg a szociknak fontosak ezek a kis helyi győzelmek, hogy legyen mit felmutatni, és egyszerűen jobban dinamizálják a potenciális szavazóikat.Ráadásul a földvári győztes nem szoci színekben indult, hanem függetlenként.

Kandabula 2012.10.08. 00:38:45

@AutosVilli: nem pontos. Most már egymás szaros úját szopogathatják.

Brix 2012.10.08. 01:50:41

@ottomoll: Ebbe te ne éld bele magad! A biztos pátválasztók a lakosság kisebbik hányada, a nagyobbik hányad, az 55-60 % bizonytalan szavazó nagy valószínűleg protest szavazó lesz. A Medián amúgy is a kormány etetett kutyája, nem irányadó!
A kisember, akit többször megrövidített Orbán, nem fog a fideszre szavazni!

sanyix 2012.10.08. 02:20:50

@Brix: hanem a maszopra szavaz, és ugyanolyan szar lesz... és így megy egy 20 éve. Azután meg megint jön a fityisz. Majd a maszop, majd a fityisz...

nemecsek ernő áruló 2012.10.08. 05:55:26

@libbancs:
"mi basszuk el, de pusztuljon az idegen
léptek a ruszkik, de látszik, hogy ide nem
több párt kell, hanem több külön ország
Az Okosak Földje, Magyarország"

nu pagagyí 2012.10.08. 06:05:48

@ottomoll: Úgy sikerült dinamizálni az ellenzéki szavazókat, hogy még a tévéből is kitiltották az MSZP-t. Lehet, hogy így jobb is volt, nem hiszem, hogy Mesterházy sokat lendített volna. Gyakorlatilag kampány nélkül nyert az ellenzék, ami azt mutatja, hogy a Fideszt már utálják az emberek. Teljesítményük nem nyerte el a polgárok tetszését, a pökhendi, korrupt viselkedés pedig egyenesen undorítóvá vált. Leváltási hangulat kezd kialakulni. Ha ez továbbra is így alakul a Fidesz saját választási törvényének nagy vesztese lesz. A győztest felpumpáló törvény, akár kétharmadot jelenthet, ami elég lehet a Fidesz okozta károk felszámolásához.

nu pagagyí 2012.10.08. 06:17:02

@KG2000: Nem látod a fától az erdőt. Az MSZP volt már 12 évig hatalmon, mégsem volt diktatúra, tőlük nem kell félnie egy polgárnak. De mi a helyzet a Fidesszel? Ha két év alatt kiépített rendszerüket a demokrácia kiteljesítésének érzed, akkor komoly bajok lehetnek az agyműködéseddel. Ha kevesebb a demokrácia, akkor másból van több. Igen, abból, amitől rettegsz: diktatúrából. Egy pitiáner csaló tulajdonított ki minden hatalmat, ha van bennünk büszkeség elhajtjuk a fenébe.

röhögő 2012.10.08. 06:19:13

@ottomoll: Sopron. SOPRON!!!

index.hu/belfold/2012/10/07/mszp-s_jelolt_nyert_a_soproni_valasztason/

"Varga Gyula 631 szavazatot kapott, ami a voksok 45,99 százaléka. A második helyen Táp Lászlóné (Fidesz-KDNP) végzett 460 szavazattal (33,53 százalék), a harmadik Gőbl György (Jobbik) lett 178 szavazattal (12,97 százalék). Uzoni Pál (Városvédők Összefogtunk Sopronért Egyesület) 70, Szakács Gyula (LMP) 33 szavazatot kapott. Az előbbi az érvényes voksok 5,1, az utóbbi pedig 2,41 százaléka."

röhögő 2012.10.08. 06:22:24

@házelnök: libbancs egy régi idióta.

röhögő 2012.10.08. 06:23:37

@Huorn: Látom többen kérdezték tőled mi az hogy balos, mert láthatólag fogalmad sincs.

Roy 2012.10.08. 07:42:00

@libbancs: Te normális vagy? Az egész Fidesz-KDNP-s banda Kisz titkár vagy Mszmp funkcionárius volt. Akkor most kiket kellene elzavarni?

Hertelendi 2012.10.08. 08:01:48

@KG2000: Azt csinálsz, amit akarsz! Felőlem fel is akaszthatod magad orbánék mellé.

vitamax 2012.10.08. 08:15:40

En a fideszre szavaztam, mert az MSZP egy szenny, de ezek sem jobbak nalluk, ha lehet akkor meg szennyesebbek.
Most akkor mi van? Kikre lehet meg szavazni? mert a FIDESZ nem maradhat, ezt latni kene mindenkinek. En ugy latom a dolgokat, hogy lesz ami lesz, de egy masodik HITLER ( Orban Viktor )
nem kell Magyarorszagnak. Szavazzon mindenki, de jol gondolja meg kire mert ez az orszag meg terkeprol is lekerul elobb utobb, es senkinek nem hianyozna meg egy 56. A FIDESZ-nek orokre menni kell, es ezt a nemzeti osszetartas neveben mondom.

vitamax 2012.10.08. 08:25:12

Kisvarosban elek, es tobb szaz ismerosom van aki szinten a FIDESZRE szavazott, de ez mar megfordult, es ebben a varosban nem a a fidesz fog nyerni. Sosem volt meg eddig ennyire erkolcstelen part, es valoszinu a hatalom teljesen elvette az eszuket.

felcsutisuttyo 2012.10.08. 08:27:37

@nemsirunk: EGYETÉRTEK A Fidesz Maffiát demokratikus úton nem lehet leváltani!!! CSAK MEGDÖNTENI!!!! MERT EZ MÁR DIKTATÚRA A JAVÁBÓL!!! s a DIKTATÚRÁT MEG SZOKTÁK DÖNTENI
A "LÁZADÓ"-T KELL BEVEZETNI...de most az embereknek. A kaszát egyenesíteni..és a jó magyar " baltát2 kézbe venni!!!!!
MINDEN NAP ROSSZABB LESZ!!!
2014- re nem is szabad gondolni!!!!! ELŐBB KELL LERENDEZNI ÉS VÉGET VETNI ENNEK A MAFFIA ÁMOKFUTÁSNAK!!!!

vitamax 2012.10.08. 08:30:33

Az MSZP csak ugy tud megujulni, ha egyszeruen kidobjak a regi aljas embereiket, Lenvai , Kovacs, es az osszes regi MSZMP-t es uj fiatalabb csapat jon, akkik meg hitelesek tudnak lenni.

bohuš 2012.10.08. 09:04:27

@czjanos:
Tök érdekes a véleményed visszanézni a dolgok alakulását ismerve.

czjanos 2012.10.08. 10:46:33

@bohuš: Nem bánom, hogy nem lett igazam, de azt a részét fenntartom a véleményemnek, hogy az ellenzéki pártvezetőknek észbe kellene kapniuk.

ottomoll 2012.10.08. 12:13:27

@Brix: A medián a kormány etetett kutyája? Egy Hann Endrével az élén? Ez azért elég meredek.(Ráadásul 2002-2010 között a jobboldal mondta róluk rendszeresen ugyanezt.)
A felmérésben egyébként a szavazási hajlandóságot 55% -ra mérték, tehát 45% nem venne részt jelenleg egy választáson, viszont 30-35% soha nem is szokott részt venni(többnyire 65-70% szokott lenni a részvétel). Tehát kb 15%-nyi olyan ember van, aki részt fog venni 2014-ben,de jelenleg nincs pártpreferenciája. Ezekért folyik a küzdelem, amiből az utolső év osztogatásával a Fidesz is kiharap majd egy szeletet. Ehhez jönnek még a határon túliak szavazatai is,és az akkorra csúcsra járatott mozgósítási rendszer.
Ráadásul ne felejtsük el, hogy az elégedetlenek mostmár nemcsak a baloldalhoz tudnak átvándorolni, hanem a Jobbikhoz is.

sanyix 2012.10.08. 12:18:33

@vitamax: aha mesterházi meg a többi alakkal? A molnár csaba is az mszpből jön, az is egy elmebeteg állat. A régi aljas emberkék voltak a mestereik, a fiatalok is ugyan olyanok. el kell tűnnie a fityisznek, maszopnak (így a dk-nak) is, hogy valami változás legyen ebben a "kurvaországban".

De nem, marad a ping-pong, látszik is hogy ahol nem a fidesz nyer ott a maszop, folytatódik az ami 20 éve megy.

ottomoll 2012.10.08. 13:30:46

@Brix: De nem tudnak összefogni Bajnai mögött. Egyértelműen látszik, hogy az mszp mostmár Mesterházyt favorizálja az Orbánt kihívó posztjára(ebben erősítik őket ezek az apró győzelmek is),pedig Bajnaival jóval több esélyük lett volna. Hasonlóan asszimetrikus Orbánhoz képest, mint Medgyessy volt 2002-ben, és ez már egyszer sikeres volt.

ottomoll 2012.10.08. 13:32:57

@röhögő: Hát igen egy koldus az aprópénznek is örül...

ottomoll 2012.10.08. 13:41:09

@Brix: Ehhez már késő van. A magyar politikai térben 1,5 év borzaztóan kevés egy új politikai szerveződés felépítéséhez. A civilszervezetek(milla,3k stb.) pedig nagyon eltűntek tavaly okt. 23 óta. Nincsenek jelen, és szinte mérhetetlenek.
Az egyetlen esélye a baloldalnak egy mszp-lmp-dk-civilek választási koalíció lenne, viszont ez egyre távolabbinak tűnik, és ne feletsük, hogy csak egy forduló lesz, tehát viszaléptetni nem lehet majd. Ezért volna fontos a választási koalíció.

röhögő 2012.10.11. 20:55:52

@ottomoll: Látom nagyon be vagytok szarva. :-))

Pikk 2012.10.12. 16:19:53

A "regisztráció" csak egy lépés a bebetonozás felé.A "nemzeti" választási bizottság közli a választás lebonyolítási folyamatát. Nem látszik megoldottnak a határon túli magyarok levélben küldött szavazatainak korrekt feldolgozása. A szavazáasi eredmény plusz 4 napos közlése
az aznapi helyett. A jelöltállítás csalafintaságai, a szervezetek jelölhetőségének kibővítése, a megtévesztő nevű szervezetek alkalmazása
Az utolsó 2 hét törvényhozási megoldásai. A külföldi ellenőrző szervezetek korlátozása. A szavazatkezelési sajátosságok (boríték, érvénytelen szavazólap, a mozgó urnák kezelése, stb.)

Pikk 2012.10.12. 16:25:17

A fideszt egy olyan választási csalásba kell belezavarni, ami a választás megismétlését és/vagy a párt feloszlatását de mindenképpen a választás rendszerének helyreállítását követően.

Szúrófény 2012.11.12. 06:01:45

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Széchényi megmondta "Az önkény rendszerint karöltve jár az ostobasággal"!
süti beállítások módosítása