2012. október 03. 16:12 - Reckl_Amál

Szegény Zámbó Krisztián!

Soha sem fogják ugyanis a helyén kezelni. Egyesek szemében trónörökös, a nagyságos Zámbó Jimmy fia. Másoknak - például nekem - ennek a szörnyű bulváriszonyatnak az újabb epizódszereplője, amely könnyű sikert és főleg pénzt hoz mindenféle médiumnak.

De nem is azért sajnálnám ezt a fiút, mert óhatatlanul az apján keresztül ítélik meg. Kikerülhette volna ő ezt azzal, ha nem éneklésre adja a fejét, hanem valami másban kamatoztatja királyi képességeit. Dehát a környezettől azt láthatta - a tehetségkutatók elburjánzása mutatja, hogy sokan hiszik így az országban - hogy a zenélés a munka alternatívája, a középszerű emberek könnyű érvényesülésének egyik módja.
Pedig erre maga Jimmy az ellenpélda. Mielőtt a primitívség koronázott királyává választotta őt a puszták sekélyes ízlésű népe, jópár kemény évet lehúzott éjszakai lebujokban Zámbó Imre.

De ha már Krisztiánnak nem volt jobb ötlete, hát körülnézhetett volna a panelballadák világán túlra is. Azért azt még talán a legelvakultabb kocsmárosnék is elimerik, nem Jimmy az egyetlen csillag az égen. Krisztián is próbálkozhatott volna mással, mint az apja egyik teljesen átlagos számával az X faktor castingján. Noha nyilvánvaló volt, hogy továbbengedik, azért még a milliós sztárgázsi mellett is ki kellett mondani, jobban jár, ha inkább önmaga, mintha folyton azt erőlteti, hogy ő a nagy Zámbó Jimmy fia.

Az RTL Klub X Faktora már nem akkora durranás, mint indulásakor volt, ami érthető is. Akkor azt ismertük el benne, és ezzel verte is agyon szerencsétlen Megasztárt, hogy összehasonlíthatatlanul profibb és komolyabb volt. Nem tessék félreérteni! Az X Faktor elsősorban tv-show, és nem pop-konzervatórium, mégis sokkal precízebb és megalapozottabb volt, mint a haldokló Megasztár.

Most viszont szégyentelenül nagy lépésekkel haladnak a bulvárosodás útján. Pedig milyen ígéretes versenyzők (is) vannak! Az ember csak reméli, az RTL-nél elég okosak, hogy az érdemtelenül, csak a show kedvéért beszavazott énekesek csak reklámot csinálnak a műsornak, és nem nagyon jutnak be az élő versengésbe. Ha az RTL Klub meg szeretné őrizni azt a szakmai tekintélyt, amelyet ez a műsor megszerzett magának, akkor így tesz.

Ám Zámbó Krisztián szárnyaltatása aggasztó jel. Az előválogatón a fiú nem volt botrányos, tűrhetően adta elő apja dalát. A mentorok háza előtti utolsó fordulóra viszont elfogyott. Mégis beválasztották. Látszott a mentorok arcán, hogy senkinek sem drukkolnak annyira, mint a Kiszámbónak. Mindenképp tovább kell, ugye, juttatni, hiszen máskülönben szörföző mókusokról szóló videókkal kell megtölteni a Fókuszt. De minél kevésbé égő a produkció, annál kevésbé lóg ki a lóláb.
Hát, ez most a trójai faló lába! Látszott, hogy Krisztián - annak ellenére, hogy természetesen már lemeze is jelent meg - nem profi énekes. Nem kapott rendes kiképzést, elcsúszása hangképzési hiba; olyasmi, amibe egy profi nem fut bele.
A papa újabb pontot szerzett fiával szemben. Bár Jimmy virnyákoló hangjától a falra másztam világéletemben, azon mindig hallatszott a képzettség, a profizmus.

Természetesen egy ilyen jó kis szenzációhajhászásból a rivális sem maradhatott le, és rögtön támadni kezdték a Zámbó-csemetét. Először "valaki" összeférhetetlenségről beszélt, mondván, Malek Miklós írta az egyik dalt Krisztián korábbi szólólemezén. De ezt könnyen visszaverték.

Aztán rájött a TV2, hogy a fiút nem kell bántani. Az apja felől kell támadni, és Hajdú Péterrel rendeztettek egy jókora gusztustalan vájkálást a halott énekes múltjában. Guns 'n' Roses - fegyverek és nők Lagzi Lajcsi előadásában.

A TV2 persze lúzer (ez abból is látszik, hogy egy Hajdú Péter színvonalú ember a nagyágyújuk), és nem számított a Jimmy-hívek haragjára. Szegény Lagzi Lajcsi, a bunkók Salierije talán még sosem volt ennyire népszerűtlen, mint azután az interjú után. Még halálos fenyegetést kapott, ami az ő pirospozsgás világában merőben szokatlan fordulat. Még tüntettek is a háza előtt páran.

Zámbó Krisztián nem érdemelné meg, hogy a döntőben induljon. Mert nincs meg benne az X Faktor, ez világos már most. Csak arra használják, hogy a Zámbó bulvárbrandet a felszínen tartsák. Szegény Zámbó Krisztiántól persze nem várom el, hogy az apja ellen forduljon.
Ám az beszédes, és ha szegénykém valódi egyéniség lenne, ő is látná, hogy még a Jimmy-hívek szemében sem ér sokat személye.
Most, hogy az X-tábor miatt kihagyta a 4357. Jimmy emlékkoncertet itt, a kies Csepelen, már terjed a csalódottság a szektán belül a tékozló fiú miatt.
Úgy látszik, mindenkinek olyan rajongói vannak, amilyeneket megérdemel. Jimmy-t azért emelte pajzsra annak idején a sok bunkó, mert olyan szépen dalolt a szeretetről meg a szerelemről. Közben meg egy erőszakos, arrogáns seggfej volt, és abban Galambos Lajosnak is igaza van, hogy ezt mindenki tudta.
Ugyanez a lágyságtól elaléló, finom lelkű közönség fúj most imádottja 32 éves, vagyis felnőtt fiára, mert az próbálja építgetni karrierjét, és ezért nincs jelen egy művházas rendezvényen.

És akkor még nem beszéltünk arról a szintén jelentős néptömegről, akik Zámbó Jimmyt és az ő ijesztő családját utálják...

Szegény, szegény Zámbó Krisztián!

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr194813410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KZsoci 2012.10.03. 16:44:23

Én nem sokat láttam még ebből, de állítólag nem kizárólag értékelhetetlen szarok jelentkeztek, vagyis van egy-két olyanféle, akiből akár lehet énekes. De akkor miért kell ezt? Magyarországon miért akar mindenki a legkönnyebb úton valamit elérni?

Nagyon nagy esély van a TV2 előtt, ha a Voice-t sikerül(t) ennél komolyabbra csinálni, akkor szerintem azokat automatikusan bezsebeli, akik legalább egy kicsit a zene miatt néznék ezt, és nem a "megható emberi sorsok" miatt. Arra már van bőven elég. A minap láttam az "1 perc és nyersz" reklámját, ott is azt hallhattuk, hogy a hétköznapi hősök hogyan küzdöttek nap nap után, hogy megtanulják mind a tíz pingponglabdát megadott pályaíven elfújni; mintha kb. A halál ötven órája reklámja lett volna.

Zámbóék nyalják ki. Mind.

"Guns 'n' Roses - fegyverek és nők Lagzi Lajcsi előadásában."

:DDD Ez meg eleve olyan abszurd, hogy viccnek hangzik, még jobb, hogy igazi. :D

szappanfőző 2012.10.03. 18:48:00

Az egész jimy mítosz trágya kavarás, vihar a biliben.
Mint ha nem is lenne más irányzat, ....mert csak a cigó diridári és zsizsik klezmer dől minden zenei műsorból és vetélkedőből!
Remek találmány a TV-n a kikapcsoló gomb!
Gusztustalan....pujjjj a belem jön ki!

meli2012 2012.10.04. 09:02:59

Rekl Amál!
Nem értem ,hogy kaphat mindenki újságírói végzettséget és ha már van legalább valaki elolvassa mielőtt a netre kerül felháborító a cikk ha valaki nem is szereti a Zámbó családot akkor sem szabad ilyen csúnya jelzőkkel illetni senkit főleg nem nyilvánosan ez a cikkíró primitivsége ilyesztő család? ismeri őket a magáé milyen?primitívség választotta meg?ezek szerint sok magyar hülye mert kedvelnek valakit akinek mellesleg jó hangja volt az ,hogy milyen ember volt a magánéletben nem hiszem,hogy élt vele ilyen véleményt írni valakiről ismeretlenül akiről innen -onnan hallok valamit hát a primitívség és a sok jelző szerintem magára illik én az ön helyében komoly önvizsgálatot tartanék és elég bátor,hogy ilyen cikket meg mer írni!de gondolom magának is kell hírnév kihasználva a Krisztiánt azért írt ilyen cikket,hogy felfigyeljenek magára ez igencsak szánalmas, felháborító,hogy egy ember ennyi mindent megenged magának akik szereti valaki zenéjét az mind bunkó hát ez nagyon durva és az egész szánalmas cikk , puszták sekélyes népe? maga teljesen normális? a magyar emberek egy részét ilyen véleménnyel illetni ?azt hiszem ezek után magának is lessz hírnév de nem lennék a helyébe

Lord Kensington 2012.10.04. 09:34:14

hajdúpéter népe támad. :)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2012.10.04. 09:41:56

@meli2012:
Először is köszönöm a tipikus Jimmy-rajongó kiváló ábrázolását e nehezen olvasható kommenten keresztül. Pontosan ilyennek képzelem az olyan embereket, akik ezt az igénytelen zenét és ezt a rettenetes családot kedvelik.

Onnan ismerem őket, mint kegyed. A médiából. Azt látom, hogy meghalt - érdekes, de a nagyképű suttyosághoz méltó körülmények között - a testvérük, férjük, apjuk stb.-jük, és több mint tíz éve ebből élnek.
Ha én ezzel az írással hírnevet is szeretnék magamnak kivívni (nem szeretnék, csak mint az X Faktor állandó nézőjét foglalkoztatott a téma; az X Faktor nagyobb dolog ma már, mint Zámbóék, és nincs elvileg szüksége a Zámbó-gyerekre sem), még mindig lényegesen gusztusosabb lenne, mint amikor egy közeli rokon hullarablóskodik bő egy évtizede. Erre az iJesztő jelző elég enyhe...
Írhatnék gyomorforgatót vagy visszataszítót is.

Zámbó Jimmy egy jó és jól képzett hangú, sokat dolgozó bárénekes volt, aki jó húsz éve rájött (egyébként okosan), hogy ha a legprimitívebb érzéseket tingli-tangli számokban megénekli, azt majd sok egyszerű lelkületű ember imádni fogja. A számítása bejött. Emellett lerítt róla, és számos forrás is megerősítette azt, hogy mindez egy szerep. Szegény Lagzi Lajos most azért lett első számú közellenség (őt sem tartom sokra művészként, de mint showman és üzletember szintén figyelemreméltó), mert beszélni mert arról, amit a Jimmy-szekta és -biznisz működtetői (vagyis a család) próbálnak titkolni. Miféle szent az, aki fegyvert fog a kollégájára, mégha az a szerencsétlen, debilis Pataky Attila is? Például.

Sekélyesnek azért nevezem a rajongótábort, mert nem hajlandóak ezt tudomásul venni. Önhöz hasonlóan agresszívan védnek valakit, akinek nemcsak az az arca volt, amit a lemezborítókon mutatott.

Krisztiánt én nem támadom. Sajnálom (kicsit). Én is 32 éves vagyok, mint ő, és azt is ijesztőnek tartom, hogy szegénynek semmi jobb ötlete sincs, minthogy az apja gyenge másolata legyen. Meggyőződésem, hogy sokkal boldogabb ember lenne bármilyen más szakmában, mint így.
De ha már apuci nyomdokain kell haladnia, hát megtanulhatott volna legalább annyira énekelni, mint ő. És az elmúlt évek során akár gyakorlatra is szert tehetett volna, így talán nem omlik össze, mert egyszer valami nem úgy sikerült, ahogy kellett volna.

Ehhez képest a Jimmy-mániások a szemére vetik, hogy nem ment el valami koncertre, mert a saját életét merészelte élni. Nekem ez is elég visszás.
Ha nem képmutatás és majomszeretet jellemezné ezeket az embereket, akkor örülnének a srác sikerének, és megértenék távollétének okát.

Egyébként nem vagyok újságíró, nem is az a végzettségem. Blogger vagyok, kedvtelésből írok, nem pénzért. Fel sem merült bennem, hogy 2012-ben ezt még tisztázni kell...

elfláj 2012.10.05. 01:27:35

Kedves Rekl Amál!

Ha tényleg csak a médiából tudod táplálni a beteg agyament elméleteid csavaros kuszaságát, akkor szerintem hagyj fel a blogolással, vagy figyeld a hangyák nemi életét és arról irkálj, biztosan jó témákat találnál..
Mielőtt összekeversz az általad bunkónak és egyszerűnek nevezett fanokkal, előre leszögezem, hogy nem rajongóként és nem családtagként írok Neked!
A munkám révén Krisztiánt elég jól ismerem, azt is, ami körülötte van. Amit erről az egészről állítasz, az egyszerűen felháborító!!! Csak azért nem veszlek komolyan, mert nevetséges, amit leszűrtél a TV-ből és az újságokból és Te magad is komolytalan vagy 32 éves létedre. A zenéhez biztosan nem értesz, mert akkor nem írnál ilyen baromságokat. Sok műfaj létezik, nem kell érteni mindegyikhez és nem kell mindent szeretni, de akkor sem kell sületlenségeket állítani. Hogy is mondják? "A suszter maradjon a kaptafánál?" - valami ilyesmi...
Az utolsó-előtti mondatodra reagálva: Tudatlanul, kedvtelésből fikázol más embereket? (A kérdésem költői volt, nem várok rá választ!)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2012.10.05. 08:39:21

@elfláj:
És az mit bizonyít, amit leírtál? Ismered Krisztiánt, helyes. Remélem, a valóságban is olyan rendes ember, amilyennek látszik. Könnyedén visszavághatnék azzal, hogy akkor te meg nem tudod objektíven megítélni...

A környezetéről nem tehet, nem lehet könnyű ilyen családban felnőni. És ez nem leminősítés, csak annyit jelent, hogy ő nem választotta ezt a sorsot.

Nem kell ahhoz zenegurunak lenni, hogy az ember hallja, nem sikerült a mindent eldöntő fellépés. Nem színtelen volt, hanem egyszerűen nem sikerült kiénekelnie egy részt.
Ez egy verseny. Mint néző, vagyis akinek a kegyeiért versengenek az x-jelöltek, elvárom, hogy csak a legjobbak kerüljenek döntőbe. Választék volt bőven. Sajnálatos, és Krisztián barátoddal szemben némileg megalázó is, hogy nem képessége, teljesítménye miatt jut tovább, hanem mert a bulvárnak érdekes. Akár sikerül az apja emlékének megfelelni, de főleg, ha nem.
Nem ellene drukkoltam, hanem az ellen a médiacirkusz ellen, ami ekörül a család körül zajlik. Mert én ezt már hallatlanul unom.

Sajnos valóban nincs "szerencsém" ismerni őket. De nem lenne muszáj állandóan megjelenni a médiában. Krisztiánnak nem lett volna muszáj az apja dalát énekelni az első válogatáson. Vagy a nyilvánvalóan irigy Lagzi Lajcsival sem kell a nyilvánosság előtt vitatkozni (pláne egy olyan lelketlen, trágya műsorban, mint a Frizbi), mint valami piaci kofának a nagyságos Edit asszonynak. És akkor talán a magam fajta szemetekben sem ébrednének olyan gondolatok, amilyenek.
Mutassa magát a Zámbó család normálisnak, és annak fogom őket látni! (Remélem, nem elvárás, hogy csak olyan személyekről írhasson az ember, akik valódi ismerősei.) Aki kiáll a reflektorfénybe, az feljogosítja a közönséget a véleménynyilvánításra.

Zámbó Krisztián megérdemelte volna, hogy a saját értékén kezeljék - legyen ez magas vagy alacsony, nehéz objektíven megítélni - de ezt sem a családja, sem a média, sem a rajongók nem hagyják. És ezért sajnálom. Az ő hibája ebben annyi, hogy másképp kellett volna bemutatkoznia.
De ezt éppenséggel a környezet - család, média, rajongók - teszik lehetetlenné.
Ez valóban egy vérlázító gondolat!

stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2012.10.11. 11:23:36

Zámbó Krisztiánt (és Csobot Adélt) még sokáig láthatjuk a képernyőn. És mindketten felvállalták ezt, az egész cirkusz minden járulékával egyetemben.
Lelkük rajta. És ahogy azt már több helyen jelezték: ne innen várjuk az új tehetségeket. Itt történetek és karakterek vannak (pl. az apja emlékével küzdő szimpatikus fiatalember, vagy a helyesen idétlen kiscsaj).
És félek, a Voice is tartogat majd még érdekes momentumokat...

gébence · http://soraim.blog.hu 2012.10.26. 09:25:45

Bill a király, nem a Jimmy! :)
süti beállítások módosítása