Mariah Carrey és Kozma Orsi
A két kiváló énektehetségű művésznő legfrisebb klipjében jópár idiótát vonultat föl, mind férfiak. Miközben örülnénk annak, hogy végre a sok limonádé után eljött a realista klipek ideje, felmerül, miért döntöttek így a rendezők, ill. mit kívánnak ezzel közölni a hölgyek.
Azért azt tegyük gyorsan hozzá, hogy nagyon okosnak kell ahhoz lenni (látszani!), hogy ennyi hülye és hülyeség mellett ne tűnjék hülyének az ember. De lássuk, miről beszélünk!
Mariah Carey - Touch my body
Az alapszituáció, ugye, az, hogy Mariah Carey számítógépét meg kell javítani, természetesen egy szemüveges okostojás jön házhoz. Ő aztán arról álmodozik, milyen jókat lehetne mókázni a világsztárral. Aki egyúttal persze szexszimbólum is, mégsem szexelni akar vele. Helyette kajálnak, jelmezekbe bújnak és lézerpisztolyokkal lövik egymást... Úgy tűnik, a lényeg az volt, hogy Mariah minél több abszurd ruhába bújhasson.
A nerdnek (ahogy amerikában ezt a típust nevezik) meg csak annyi volt a rendezői utasítás, hogy lehetőleg legyen hülye, amennyire csak bír. Frappáns.
Főleg, mert a csúnyácska lúzer szerepét azért nem bízták egy tényleg ilyen emberre. Régi jó recept egy szép ember elcsúfítása ostoba klisék (pl.: SZTK szemüveg) segítségével.
Azért a szöveg is elég vicces. Egyrészt a refrén nagyon is "erotikus". A Playboy fantáziák vagy a Vörös cipellők soft cuccain felnőtt generáció egyből ráismer ezekre a sablonszövegekre: "Dobj az ágyra!" vagy "a derekad köré csavarom a lábam." (?) Főleg annak fényében, amit a klipben folytatott nagyon sokféle tevékenység fényében.
Mégis a kedvenc szövegrészletem, az amikor Mariah kedvesen "levadászással" fenyegeti partnerét, amennyiben akciójuk a Youtube-on kötne ki. Remélem, azért Mr. Nerd túélte az esetet.
Mit akarhat Mariah ezzel a klippel mondani? Hogy ő akkora sztár, hogy a tipikuan mindenkire nyálat csorgató lúzerek is oda vannak érte? Szép teljesítmény. Vagy, hogy ő lenézi a rajongóit, akiket ilyeneknek lát? Esetleg, hogy róla csak álmodozni lehet, de akkor is csak távirányítós autóversenyzésről? (Arra már gondolni sem merek, hogy ezek mind szexuális metaforák volnának.)
Mindenesetre az látszik, Mariah így lassan negyven évesen is kislánynak (najó, kiskamasznak) érzi magát.
Mindezzel együtt ez egy vicces videó, és még a zene sem rossz, mégha nem egészen az én világom.
Kozma Orsi - Gyere velem
Ebben a klipben nem egy félnótás szerepel, hanem rögtön három is. A testépítő (de régi!), a pincér és a vicsorgós dj.
Itt is az énekesnő vonzó és normális személye körül sertepertélnek a majmok. Orsi viszont nem is reagál rájuk. Ami egyébként az idiótákkal szembeni legértelmesebb viselkedés, de akkor minek szerepelteti őket.
A refrén aztán teljesen összezavar mindent. Először is: ha Orsi valami vidéki diszkóba megy föllépni, akkor miért akarják egy hi-tech hely benyomását kelteni? Másrészt kinek énekli ezt az egészet? Kellene valami ellenpont a szellemileg lemaradt hapsik mellé. Vagyis inkább valaki.
Az üzenetről: Kozma Orsi a menő énekes, aki ki van téve a show business-ben (sic!) a sok hülyének, de ő csak nagyon lazán, nagyon csajosan teszi a dolgát. Orsi egyébként helyes, sőt szép nő. Ezért is érthetetlen ez a piros, flitteres borzalom. A mozgását is elmagyarázhatná nekem valaki. Ez most a disco queen paródiája, vagy önkifejezés? (Egyiknek sem elég jó.)
Ez a dala nem tetszik annyira, bár rossznak sem mondanám. De ez a klip melléfogás. A pincér pofáin és bokázásán mondjuk szoktam röhögni, de egyébként... A magyar mezőnyben nem rossz a klip sem, de csak ott.

Azért néha adtak jó filmeket is. Nekem az újkori vonzódásom pont Csepelen kezdődött a mozihoz. 1998-ban két barátommal (egyikük ma is az) ott láttam a Miniszter félrelép c. remekbeszabott vígjátékot. (A filmet egyébként a magyar film föltámadásának tartom, egy hosszú és ínséges időszak után, de erről majd egy másik alkalommal értekezem.)



Szó szerint. Pierre halálos szívbeteg, és transzplantációra vár, de az sem segít neki biztosan. Visszahúzódva él egy régi, párizsi lakás legfelső emeletén. Onnan figyeli az embereket. Nővére segíti - mindenben. Pierre átértékeli az életét, de egyúttal búcsúzik tőle. Még egyszer, utoljára lefekszik egy nővel, rendez egy fergeteges bulit, ahol utoljára táncol. Amikor az új szív rendelkezésre áll, elbúcsúzik a nővérétől is, és ahogy a taxi viszi őt a kórházba, Párizstól. Meg az élettől.
Tegnap este a Tűzvonalban fináléját akartam megnézni, de persze kapcsolgattam kicsit. Így bukkantam az Echo tv egyébként is egyik legkellemesebb műsorára, a Kunsztra. Aki nem ismeri: kulturális beszélgetős, tényleg mindenféle művésszel. Kedvesen, normálisan, csinnadratta nélkül. Már rég ajánlanom kellett volna...
Friderikusz Sándor amerikai típusú, elemző háttérműsora egy hónap múlva véget ér. Ezzel a showmannek nevezett tv-s újra lekrül a képernyőről.
Madonna egy amerikai talk show vendégeként azt mondta, a kor-fasizmus teljesen eluralkodott az országban, és főleg a nőket érinti.
Németek az elmúlt években sorra kiváló filmeket csináltak történelmük legsötétebb korszakáról. A Sophie Scholl, A bukás vagy éppen jelen film tárgyilagos, nagyívű és lélektani eszközökkel operál.
A szépségversenyt és résztvevőit általában megmosolygom. Nem értem, miért jelentkezik valaki egy ilyen mustrára, mire számít, mit vár ettől. De nem is kell értenem, mert sosem voltak ilyen irányú ambícióim.
Sármos, kellemes hangú ember volt akkoriban, aki lazaságával kitűnt a többi szakember közül. Ma - lányával fölváltva - az ATV időjósa. Továbbra is nagy vonzódással a színes öltözkedéshez és cool fellépéshez.
Visy Károly szintén régi motoros. Ő volt a rossz-idő felelős az Ablakban: egyszerűen minden pénteken, amikor ő mutatta be az előrejelzést, esős hétvége következett.
Pártai Lucia Aigner Szilárd volt felesége. Azt hiszem, nem mozdult a Nap TV-ből, amióta feltűnt a képernyőn. Egyébként az ő mai szereplése indítatta ezt az írást. Szegény elég mostoha körülmények között kénytelen dolgozni. Valamiért az az ember benyomása, szegény Luciát nem szeretik a Napkelténél, és csak megtűrik. Ez az érzésem azért van, mert az időjárás-jelentés alatt mindig beszűrődik valami krákogás, ajtócsapódás, egyszer még Aczél Endre röhögését is hallani véltem. Érezhetőne ez a műsorszám napkeltés körökben a pisiszünet. Ez Luciát láthatóan nagyon frusztrálja, idegesen, levegő után kapkodva néz jobbról balra, közben pedig a felhők csak vonulnak mögötte. Ma talán még a szokásosnál is megalázóbb volt, az ma reggel történt. A szokásos frontátvonulós képek rendezői jobb oldalán álló Lucia helyett, lentről, alulról mutatták, mögötte a puszta fal a bluebox technika miatt. Jaj!
Bóna Márta a Hír TV-hez igazolt pár éve. Illik is a csatorna nőről kialakított képébe, igazi vidéki jóasszony. (Mielőtt félreértené valaki, nem parasztoztam le, sőt egyáltalán nem is pejoratívan értettem.) A frizuráját mindig bírtam, nagyon illett hozzá. Egyszer olvastam vele egy interjút, kellemes embernek tűnik
Németh Lajos évek óta a TV2-nél teljesít szolgálatot. Ebből kifolyólag mindenféle egyéb médiaszereplést is a háta mögött tudhat. Például a magyar televíziózás egyik legsötétebb pillanatát jelentő Csáó Darvinban (sic!) is. Ujj Péter mondta is neki, két gatyában ugrálós szám között, hogy egyetemista korában, a 100 ismeretlenes egyenletek megoldása közben eszébe sem jutott, hogy egyszer majd ilyen sokra viszi...
Az RTL Klub stréber-gyanús munkatársa, Pataki Zita még nem döntötte el, hogy jó nő lesz-e, vagy inkább okos. Merthogy nagyon szeret plázacica öltözékekben fotózkodni, viszont köztudott, hogy három diplomával rendelkezik.
Véber István Pataki Zita párja az RTL-en, már ami az időjárást illeti. Valamilyen nyugaton biztos nagyon jól bejött recept miatt lehet időjós: a jó nő mellé kell egy jó pasi is. Hogy tényleg az-e, azt mindenki ízlésére bízom. Mindenesetre nagyon HMCS fazonra veszi a figurát. Nem csoda, Aigner Szilárd a példaképe.
Onyutha Judit kedves és szép. Valószínűleg a nem-meteorológus gárda legjobb és legprofibb tagja. Rendkívül csinos és természetes, jó az ízlése.
Érdekes, hogy az időjósság mélypontja szintén a TV2-nél dolgozik. Gaál Noémiben megvan mindaz, amit a mai nőben (Mit nőben? Szingliben!) nem szeretünk. Rettenetesen el van ájulva szakmai sikereitől, pedig valljuk be, szeretjük az időjárás-jelentést, de Pulitzer-díjat nem osztanak érte. De az mindegy is! Noéminak nem kell semmit sem csinálnia, és mégis a tv-ben van. Beszélnek róla, sőt pletykalapban is szerepelt már, a lakásába is "bekukkanthatott" az ez iránt érdeklődő.