2008. május 27. 13:53 - Reckl_Amál

A lét a tét

A pénzhamisítók - Filmkritika
Németek az elmúlt években sorra kiváló filmeket csináltak történelmük legsötétebb korszakáról. A Sophie Scholl, A bukás vagy éppen jelen film tárgyilagos, nagyívű és lélektani eszközökkel operál.
Az újítás azonban nem ez, mert a jobb filmek korábban is bővelkedtek ilyesmivel. Inkább az a nyíltság, amellyel a német filmkészítők szembenéznek történelmi múltjukkal. Ehhez annyit föltétlenül érdemes hozzátenni, hogy a németek élenjártak mindig is a szembenézésben. Ott hosszú évtizedeken keresztül egész egyszerűen nem létezett, nem létezhetett a méricskélés. Elfogadták, hogy háboút elvesztették, és belátták nemcsak alapvető morális kötelessége a német népnek (és ebben a berlini fal sem volt igazi választóvonal), de elemi érdeke is Németországnak minél jobban deklarálni, a Harmadik Birodalmat mélységesen elítélik, ellenvetés vagy magyarázkodás nélkül.
Éppen ezért gondolnánk, hogy ott esélye sem lenne egy olyan politikai erőnek, amelyik birodalmi sasok alatt menetelve demonstrálja, hogy mekkora barom.
És mégis, a háború óta sok idő telt el, és az NSZK és az NDK egyesítése óta újra felkbukkantak ezek az elemek.
A német társadalom tudatlanabbik fele elgondolkodik a nevezett szervezetek mondadóján, és itt lép be az írástudók felelőssége. Érthető, objektív képet kell adni a holokausztról, el kell mondani, mi történt és főleg miért és hogyan történhetett. Ha jól értem, emiatt kapta Kertész Imre a Nobel-díjat. És ezt az új irányt követik ezek a filmek. A pénzhamisítók még Oscart is nyert legjobb külföldi filmként. Pedig szerencsére annyira nem szentimentális, mint pl. az Élet szép!
Ez a film is igaz történetet dolgoz föl. Azt meséli el, hogyan szabotálta néhány bátor és okos ember a nácik utolsó próbálkozását, vagyis hogy a hamis pénzzel árasztják el az angol és az amerikai gazdaságot. Ezek az emberek ráadásul a koncentrációs táborokból összeszedett szakik (nyomdászok, grafikusok, fotósok és bankárok), vezetőjük pedig a kor egyik leghírhedtebb fehér galléros bűnözője, a világ legjobb pénzhasmisítója. De itt ez nem számít.
A film legerősebb oldala a karakterábrázolás. Ez igaz az emberi természet sokszínűségének megvillantásában és az egyes szereplők jellemének izgalmas, sokrétű bemutatásában egyaránt. A főhőssel végig ambivalens érzése van az embernek. Sally, ami a Salamon rövidítése, ugyanis csaló, abból él, hogy azt a pénzt, amelyet a többiek munkával keresnek meg, ő otthon rajzolja meg. Na nem mintha keveset dolgozna vele, ez nem igaz, de akkor is illegális, amit tesz.
Viszont végtelenül tehetséges, egy igazi művész, de allűrök nélkül. Megszállott, hiperaktív művész, aki a KZ-ben, szétfagyott kézzel is csak rajzol - gyönyörűen. Még egy kis groteszk karrierre is futja a haláltáborban: a hiú SS-esek családjáról fest portrékat.
Nem érdekli sem a háború, sem a politika. Persze a túlélés sem mellékes, de rövid idő után azért segít a náciknak, mert a dollár tökéletes hamisítványának megalkotása doppingolja.
Meg is csinálná, ha nem lennének olyan fogolytársak, akik idológiai okokból kerültek be, akik átlátják a helyzetüket. Vagyis, hogy a munka végeztével őket is megölik.
Sally viszont spekulál. Nagyon érdekes az a kettős párharc, amit egyrészt egy kommunista ifjú ellen vív, másrészt pedig az a manipulációs játszma, amit a műveletet irányító ravaszkodó SS-tiszttel folytat. És közben még ott van saját ambíciója is!
A tét nem kevés. Ha megcsinálja a dollárt, akkor segítenek a náci Németországnak finanszírozni azt a háborút, amely egyik alapvető célja, az ő "fajtájukat" lemossa a Föld színéről. Ha nem, akkor mind záros határidőn belül meghalnak... Sally magára veszi ennek a dillemának a megoldását. És ő úgy dönt, a világot nem tudja egyedül megváltani, de a rá bízott emberekért tehet valamit, talán megmentheti őket. Így kezdődik el ez a remekül megírt játszma az Obersturmführerrel. Oda-vissza zsarolgatják egymást. "Méltó" ellenfelek, és sajátos módon ugyanaz az érdekük. Ha a dollár befuccsol, őt sem fogják a feljebbvalói megdícsérni. Őt is ambíciók hajtják, csak míg Sallyt a kihívás hajtja, addig OSF az elismerésre.
Ráadásul szinte rajong Sallyért, a zsenialitásáért, a tehetségéért és az állhatatosságáért. Annál nagyobb elégtétel neki, hogy akármi van, rangban fölötte áll. És érdekes módon, Sally sem utálja, persze megveti, de látja, hogy az SS-es nem az ideológia rabja, csak haszonélvezője. Ezért a idealistább beállítottságú társai különösen utálják. De Sally tudja, az ilyenekkel lehet üzletelni, és amíg megy az üzlet, addig életben maradnak.
Aztán véget ér a háború. A nácik elmenekülnek, a foglyok kiszabadulnak. Nincs katarzis. Sally magával viszi az SS-es táskáját benne sok-sok hamis dollárral, és a Cote d'Azure-ön egy este eljátssza a pénzt. Majd csinál másikat...
Értékelés: 10/10
 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr35490140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása