Úgy látszik, az állam feneketlen zsebe most már tényleg kiürül. Legalább is az önkormányzatok nem képesek tovább finanszírozni a tehetetlenkedő állami "jótékonykodást".
Vége kell, hogy legyen lassan annak a mentalitásnak, hogy az állam a viszonylagos nyugi kedvéért csukott szemmel osztja a pénzt azoknak, akik sorba állnak érte, miközben nagyon szigorúan (elméletileg legalább is) vonnak el azoktól, akiktől lehet.
Kicsit olyan ez, amikor a gyenge akaratú, elfoglalt szülő ahelyett, hogy foglalkozna gyerekével, nevelné, kikérdezné a leckéjét, hasznos ajándékokkal lepné meg, csak minden reggel iskolába menet dugna egy kis pénzt a zsebébe. A gyerek nem értené a pénz fogalmát, nem ismerné értékét, mivel különösebben semmit sem kell tennie érte. A szülő pedig vagy tönkre menne, vagy kénytelen lenne még többet dolgozni, egyúttal még ritkábban látni a lurkót.
Ezt kezdik lassan megelégelni az emberek.
Két vidéki polgármester ugyanis saját elképzelései szerint kezdett bele a thatcheri hagyományok magyarországi bevezetésébe. Nem akarják ugyanis a különböző ún. szociális alapon kiosztott segélyeket válogatás nélkül, boldog-boldgotalannak kifizetni.
Ellenük szól az Alkotmány, mely szerint a segélyeket nem lehet sem feltételekhez kötni, sem diszkriminatív módon megítélni.
Mellettük áll viszont a társadalom nagy része.
De lássuk a konkrétumokat!
Az első ötlet a monoki polgármester fejéből pattant ki. Mivel úgy ítélte meg, hogy települése jobban is el tudja költeni azt a kb.160 millió forintot, amelyet szociális segélyként oszt ki a rászorulóknak, előállt ötletével. Eszerint az kap segélyt, aki cserébe a település javára közhasznú munkát végez (füvet nyír, utcát söpör, árkot ás stb.). Egy napért 5000 Ft járna, ami nem is rossz, viszont maximum 10 napot kellene dolgozni érte.
Ez a megoldás első hallásra több mint korrekt. Miért is kellene egészséges, munkaképes embereket a többieknek a semmiért eltartaniuk egész életükben? (Mert persze van olyan, hogy valaki olyan szituációba kerül, hogy átmenetileg a társadalom segítségére szorul. Ez természetesen belefér a korrekt társadalmi szerződés feltételeibe.)
Feloldja azt az ellentmondást, hogy a segély néha több, mint a munkabér. (Pláne az olyan anomáliákat, amikor olyan embernek "jár" a segély, akinek nincs rá szüksége, csak ismeri a kiskapukat.)
És ami még ennél is fontosabb, visszaszoktatja a hosszú ideje inaktívakat a dolgozásra. Ugyanis dolgozni életforma, nemcsak tevékenység. Munkát végezni otthon is lehet: ha egész nap takarít a háziasszony, abban is elfárad, csakhát a körülményeket ő teremti meg. A legtöbb munkahely viszont olyan, hogy időre oda kell érni; ki kell jönni főnökkel, kollégákkal; rendesen föl kell öltözni stb.
Akinek soha életében nem volt még igazi állása, annak ezt is meg kell tanulnia. Irreális elvárás, hogy ezek az emberek majd találnak munkát maguktól, és ott hosszú távon maradnak is.
Viszont ez a program segíthetne szokni a munka milliőjét.
Feloldja azt az ellentmondást, hogy a segély néha több, mint a munkabér. (Pláne az olyan anomáliákat, amikor olyan embernek "jár" a segély, akinek nincs rá szüksége, csak ismeri a kiskapukat.)
És ami még ennél is fontosabb, visszaszoktatja a hosszú ideje inaktívakat a dolgozásra. Ugyanis dolgozni életforma, nemcsak tevékenység. Munkát végezni otthon is lehet: ha egész nap takarít a háziasszony, abban is elfárad, csakhát a körülményeket ő teremti meg. A legtöbb munkahely viszont olyan, hogy időre oda kell érni; ki kell jönni főnökkel, kollégákkal; rendesen föl kell öltözni stb.
Akinek soha életében nem volt még igazi állása, annak ezt is meg kell tanulnia. Irreális elvárás, hogy ezek az emberek majd találnak munkát maguktól, és ott hosszú távon maradnak is.
Viszont ez a program segíthetne szokni a munka milliőjét.
Persze a politika rögtön rátelepedett a dologra. A jobboldal ünnepelte, a jogvédők gágogtak a szociális miniszterasszony majd megvizsgálja... Az aggályok között fölmerül rögtön, hogy az ebben az értelemben hozott rendelet valószínűleg alkotmánysértő. A polgármester mindenesetre nem vacakol: mindaddig, amíg az Alkotmánybíróság ezt ki nem mondja, a rendelet hatályban marad, és végre is hajtják.
A program ellenzői úgy érzik, az egész egyfajta "büntetés". Helyette munkahelyteremtő, munkára ösztönző akciókban kellene gondolkodni. Ez lenne az ideális megoldás, de addig is, amíg valalki megszüli a bölcsek kövét, meg lehetne próbálkozni vele.
A program valódi hibája azonban az, hogy miért nevezi segélynek a közmunkáért járó munkabért. Ezen kívül szintén nem tesz jót az ügynek, hogy a polgármester populista nyilatkozatokat tesz. Ha azt akarja, hogy komolyan vegyék a javaslatát, és ne egy demagóg, vidéki kiskirály öntörvényeskedésének hasson, akkor kerülni kéne utólag az olyan hatásvadász szövegeket, mint amilyenek elhangzottak. Félreértés ne essék! Semmi durvaságot nem mondott, csupán szakszerűtlenül és főleg érzelmektől fűtötten beszélt. A népet nem kell már meggyőzni!
A másik ötlet Szerencs szocialista polgármesterétől származik. Ma szembesültem vele, amikor a Mokkában kifejtette a lényegét. Az intézkedés célja (és a polgármesterasszony már országos méretekben gondolkodik), hogy gátat vessen a megélhetési gyerekszülés elé. Ez a csúnya hangzású jelenség azt jelenti, hogy vannak olyan emberek, akik abból élnek, amit a gyerekek után fizet az állam. A hölgy ezért javasolja, hogy három gyerek fölött ne járjon a családi pótlék. Ne azért szüljön egy eleve nehéz helyzetben lévő nő újabb gyereket, hogy ezért újabb pénzt kapjon, ahelyett, hogy dolgozna.
A program alapvetése helyes. Nekem is régi mániám, hogy a gyermekvállalásnak felelős döntés alapján kell történnie, és nem szabad egyetlen gyermeknek sem úgy megszületnie, hogy a háttérben anyagi spekulációk vannak csupán. Viszont a legjobb szándék mögött megint meghúzódik ez a - finom leszek - naivitás, amely miatt az egész szociális rendszer nem működik. Egyrészt ez a rendelkezés sérti számos sok gyermekkel rendelkező, ám tisztességes ember érdekét, és őszintén szólva személyes szabadságát is (bármilyen nagy és egyúttal üres is ez a kifejezés). Jóra vezetne az, ha az állam mondaná meg kinek hány gyereke lehet? Ezt még akkor sem lehetne, ha a hatóságok tévedhetetlenek lennének, pedig... Másrészt akik hajlamosak az ilyen féle nyerészkedésre, azok úgyis találnának kiskaput.
Furcsa dolog ez a föltámadó pénzügyi öntudat, amelynek nem csak ezen példái ismertek. Van például olyan település, ahol nem elég dolgozni a segélyért, de még büntetlen előéletűnek is kell lenni például.
Ezek a jelenségek egyvalamire mindenképpen jók, mégha sok elméleti és gyakorlati buktatójuk van: felhívják a figyelmet. Arra, hogy a társadalom lassan változik. Nyilvánvaló, hogy a nagypolitika azért ódzkodott megvonni ezt a sok jogtalan támogatást, amelynek osztogatásába belerokkant az ország pár éve, mert ezzel szó szerint szavazatokat vásároltak, pénzért.
Miközben helyeslem az ilyen határozottságot, és az ötletet is támogatom elméletileg, arról álmodom, bárcsak a háttérben ezeknek a programoknak a feloldásán dolgoznának olyanok, akik igazán értenek hozzá. Nem gondolom, hogy a megoldás az lenne, ha az állam nem törődne a rászorulókkal. De azon azért érdemes elgondolkodni, milyen ország az, ahol az embereknek több mint a fele rászoruló.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.05.28. 19:26:04
"Ugyanis dolgozni életforma, nemcsak tevékenység."
A mostani alacsony foglalkoztatottság átka nem csak gazdasági átok. Leneveli az embereket egy életmódról. És nem ad helyette mást, csak kétségbeesésbe vagy devianciákba taszít.
Hogy ez ellen efféle partizánakciókban is föllépnek polgármesterek, az olyasmi, mint a Magyar Gárda: válságtünet. (Na nem olyasmi, csak mint válságtünet olyasmi.)