2018. október 01. 23:59 - Reckl_Amál

reStart

remenyrab.jpgMajdnem 11 éve azért kezdtem el írni ezt a blogot, mert végre elkezdődött az életem. Vagyis megmelegedtem az első rendes munkahelyemen, a Nyomdában. Mindenféle próbálkozások után először éreztem magam a helyemen. Hat évig dolgoztam ott, aztán átcsábítottak egy másik helyre. Erről azt gondoltam, megütöttem a főnyereményt. Nagyon jó érzés kiválasztottnak lenni! Szegény drága Nyomdánk meg már az utolsókat rúgta. Mindenki tudta, hogy hamarosan bezár.

Most azért írok újra, mert kirúgtak. Jelenleg nincs munkahelyem. Voltam már munkanélküli. Az előző évtized derekán. Akkor a munkába állás jelentette a megszabadulást. Élveztem, hogy az életem végre fölvesz egy formát. Rend, te szültél nekem szabadságot.

A blog indulásakor annyi energia tombolt bennem, hogy naponta többször is posztoltam. Bájos, hogy amikor egy (!) napot ki kellett hagynom, elnézést kértem az olvasóktól restségem miatt.
Mert voltak bizony olvasók! Az Index briliáns ötlete, a blogketrec hozta őket ide. Érdekes, de mindenképp örömteli volt ezt a sikert megtapasztalni.
Olyan felszabadulás volt ez a kettő - a rendes munkahely és az írói sikerek - amelyről még csak nem is álmodtam korábban. Mint azokon a  Youtube-videokon, amelyeken színtévesztők először veszik föl a korrekciós szemüvegüket, és rádöbbennek, hogy az általuk ismert világ ilyen is lehet.

Öt évig pezsgett igazán a blogélet. A csúcsponton megkaptam az olvasóktól ajándékba az írásaimat nyomtatásban. No, nem az összeset, hanem egy válogatást a szerkesztők kedvenceiből.

Aztán elhalkultam. Bekerültem a főnyereménybe. De nem volt jó. Sosem volt igazán jó. De ezt kellett mondanom magamnak is. Mert a szabadságot makacsul összekötöttem a munkával. Közben pedig egyre csak vesztettem el mindazt, amitől szabadnak éreztem magam. Rossz energiájú helyen töltöttem a napjaimat, egészen más értékrendű és sajnos meglehetősen intoleráns emberek között. Végül pedig minden elromlott. Amikor erre rájöttem, és küzdeni kezdtem a szabadságomért, ellenségnek kiáltottak ki, és aszerint is kezeltek.
A kirúgásomat a Drakula című regény utolsó pillanatához tudom hasonlítani. Amikor Drakula szívébe döfik a végzetes karót, mielőtt szétporladna 400 éve halott teste, annyit mond: köszönöm.

Szabad vagyok tehát ismét. Teher ez persze, mert újra munkát kell találnom, ami nem lesz egyszerű most sem. Amivel több vagyok az előző keresgélésnél, az a tapasztalat. A szokványos kérdésekre ma már tudok mit mondani. Hogy ne legyen túlságosan őszinte, az általános megfigyeléseimet, amelyeket az elmúlt tizenegy és fél év alatt gyűjtöttem be, itt írom meg. Meg aztán még mindenféle mást. Ahogy egy bő évtizede is.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr1514276091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KZsoci 2018.10.02. 07:19:16

Törzskommentelőként jelentkezem. :)

Liping 2018.10.02. 15:18:42

Jó hírek! remélem, ez a visszatérés kevésbé lesz kérészéletű, mint az utolsó néhány felbukkanás. De nagyon örülök.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2018.10.02. 20:23:34

Üdv újra itt!

Tetszik az új dizájn, az meg egyáltalán nem baj, ha ritkábban fog frissülni a blog, mint a csúcsidőszakban. Ahogy Pilinszky írta: nem az a lényeg, hogy mennyit csap a madár a szárnyával, hanem hogy íveljen. :-)

(Egy másik törzsolvasó.)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2018.10.05. 12:47:13

Köszönöm. :) Jó titeket újra itt látni.

Most téma és idő is van. Meg közléskényszer.

Örülök, hogy az új külső is bejön.
süti beállítások módosítása