Kedves olvasó, ha jót akar, és Szegeden jár, messze kerülje el a beszédes nevű Sramli Csárda nevű éttermet. Bár az étel nem rossz, de azon kívül alig tolerálható a többi. A kiszolgálás lassú, hanyag és udvariatlan. Lehet, hogy arrogáns barom vagyok, de nem szeretem, ha egy étteremben (beülős helyen) egyből, ismeretlenül letegez a pincér. Elvégre nem a McDonald's-ba ugrottam be egy kis kólára...
Az pedig, hogy közel fél óráig a pincérnek még a színét sem láttuk, felháborító. (Nem, nem nézett rajtunk keresztül, hanem ki sem jött a vendégek közé.) Maga az étel tehát nem volt rossz, de ilyet ennyiért bárhol lehet kapni. Ha például Pötyi mamától rendelem, akkor a saját tiszta(!) evőeszközömmel ehetem meg, sőt talán még szalvéta is lesz az asztalon. Nem vagyok egy rend- vagy tisztaságmániás, de azért egy kicsit lehetett volna tisztább a terítő is. Ezt a ronda, mű-korókat meg miért nem dobják már végre ki az ilyen helyekről?

És akkor még nem beszéltem arról a szörnyű vénasszony-csapatról, akik ott vinnyogtak a szomszéd asztalnál. Illetve Dyson szempontjából úgy is fogalmazhatnánk, testközelben. Már vártuk, mikor kap a kissé irritált haverom egy cuppanósat az arcára tévedésből a távozó banyáktól. A szegedi emberek egyébként nagyon jó benyomást tettek rám, de ezek a vihogó szörnyetegek kihoztak a sodromból. Hogy viselkedhet így valaki nyilvános helyen? Miért nem veszi észre, hogy nem ő van egyedül a világon?
Az étterem itt csak abban bűnös, hogy nem ülhettünk oda, ahova szerettünk volna (Ez is milyen dolog már?!), távol a hangoskodó matrónáktól. Mivel egy lényegesen csendesebb osztálytalálkozón, a nyugdíjas, antiszociális orvosnőkön, és rajtunk kívül senki még csak be sem nézett a helyre, érthetetlen, miért volt kötelező oda ülni. Valószínűleg az idős orvosnőknek sem volt kellemes, hogy gyakrolatilag mindenünk összeért. Bár őket lekötötte a piálás és a hangoskodás.

Szóval a szegedi Sramli Csárda a pályaudvar közelében Magyarország legszörnyűbb étterme, mindenkit lebeszélek róla. ÁNTSZ-vizsgálatot nekik! Aztán jöhet az APEH. (Egyébként a számlát sem sikerült elsőre kiállítani.)

Értékelés: a Duchemin-skálán 0

Budapesten élek születésemtől fogva, és mindig elszomorít ennek a városnak az állapota. Főleg az zavar, hogy a nagy, ünnepelt sokféleség leginkább azt eredményezte, hogy sem arculata (amely profizmust, ötleteket, távlatokat jelent, de mindenek előtt tudatosságot), sem lelke nincs a városomnak.

Eddig Bécs volt az etalon. Egy ideje ez a luxus az életemben: évente kétszer, háromszor elmegyünk az osztrák fővárosba egy napra. Nem turistáskodni, mert nincs annál hülyébb , amikor valaki azt hiszi, megismerhet egy várost, ha szigorú program szerint végignézi azokat a látnivalókat, amelyeket kifejezetten a hülye turistának alakítottak ki.
Én azt élvezem az ilyen utaknál, hogy elvegyülök a bécsiek között.

De múlt szombaton sikerült azt a közhelyet meghazudtolni, hogy a kulturáltság, civilizáltság és köztisztaság a Lajtától nyugatra kezdődik. A testvéremmel és Dysonnal ugyanis elmentünk Szegedre.

Testvérem jól ismeri a várost: sokszor járt ott, és egyébként is jól tájékozódik. Én is voltam már kétszer is. De első alkalommal még kisgyerek voltam (és Budapest is élhetőbb volt akkoriban), a második látogatásra pedig egy átbeszélgetett osztálykirándulási éjszaka után került sor, kissé kábán vánszorogtam végig az utcákon.

A Dómnál kezdtük magát a kirándulást. Sajnos éppen a Pick futóversenye volt, de azért annyit megjegyeznék, Szeged valahogy meg tudja oldani a futóversenyt úgy, hogy ez nem bénítja le a fél várost. Arról nem beszélve, hogy nem akármilyen jelenést láttunk: bent, a templom félhomályában maga Dr. Torgyán József beszélgetett idősebbekkel és unokáikkal. Dyson egy hajszállal maradt le az autogrammról...

Az élmény feldolgozásához lesétáltunk a Tisza partjára, ami majdnem öt percig tartott. A Tisza a borult időnek köszönhetően inkább sötétszőke volt most, de ez nem szegte a kedvünket. A parton végigmenve betértünk a Széchenyi térre, ahol utcai focibajnokság zajlott éppen. Engem persze tizenéves koromban sem vonzott az ilyesmi, de azt gondoltam ott, akkor, milyen jó, hogy van hova mennie a kölyköknek szombaton, ha akarnak valamit csinálni.

Átsétáltunk a Klauzál térre, ahol betértünk a legendás Virág Cukrászdába egy-egy forró csokira. Ezen a helyen el tudnám viselni az életet, talán még verseket is írnék.

Aztán megnéztük kívülről a zsinagógát, és felültünk Magyarország egyik legérdekesebb villamosára, a bengáli/ házi csuklósra. Egészen a lakótelepi végállomásig kizötyögtünk vele (Tarján). Ott láthattuk, milyen az, amikor a panelprogram működik is...

Miután visszajöttünk megint a Tiszához indultunk, és a Belvárosi hídon át eljutottunk a szegediek Népligetébe, amely mindhármunknak Terra Incognita volt, és sajnos maradt, de sebaj, mert legközelebb ott kezdünk. Nagyon hangulatos hely, semmi köze a lepukkant, kurvás budapesti Népligethez.

Ezt már csak az ebéd követte, a nap egyetlen, ám jókora csalódása. Mivel nem lenne igazságos a sok pozitívummal szemben, amit tapasztaltunk, ha a katasztofális gasztronómiai élményt is belevenném az értékelésbe, azt részleteiben a következő posztban olvashatja, akit érdekel.

Összességében Szeged remek hely. A városfejlesztés folyamatosan zajlik, van koncepció, melyet következetesen végre is hajtanak. A házak (akár a belváros századfordulós építményeiről, akár a panelekről van szó) tiszták, karbantartják őket. Az utcán alig van szemét és nincs kutyakaki. Sokkal nagyobb az ember biztonságérzete, ha például leléptünk a járdáról mindig automatikusan lelassítottak. A zebrán nem átrohanni kell, hanem szépen átmenni, ahogy jólesik. A biciklis már messziről csilingel, és lassít, amikor a közelünkbe ér... Érdemes elmenni oda nyugtatólag.

Hosszú idő után vettem ma egy doboz kotont, néha szükség van rá. Én még ahhoz a generációhoz tartozom, melynek tagjaiban élesen él a kétségbe esett Bodrogi Gyula téblábolása abban a remek jelenetben.
De a DM szerencsére önkiszolgáló, így nem kellett valamilyen unatkozó, kelletlen eladó kérdéseire válaszolgatni, nyugodtan megnézhettem magamnak a kínálatot.

A lehető legegyszerűbbet akartam megvenni, mert egyrészt így hóvégén azért nem kell ész nélkül szórni a pénzt (arra ott a fizetést követő egy hét), meg egyébként is fölöslegesnek tartom az "extrákat".

Hát sajnos "sima" óvszert nem lehet kapni. Van viszont ultravékony (ez a legolcsóbb, gondolom, mert ebben van a legkevesebb anyag), intenzív, rücskös, bordás, eperízű, ananászízű - általában 3-as csomagolásban a hagyománytisztelőknek (Három a magyar igazság, ugyebár.) és 12-es a "nagyétkűeknek", ill. bespájzolóknak.
És ez máris a probléma maga! Máris spekulálok annak kapcsán, ki milyet választ. Ezért zavar, hogy normált nem lehet kapni, nekem ne asszociáljon semmire a pénztáros!
Így végül egy extrabiztonságos mellett döntöttem, az végül is igaz, hogy védelemre lesz.

Amikor betettem a kosárba, a győztesek magabiztos mosolyával indultam a pénztár felé, mégiscsak várt lány várat nyer.

A vicc persze az, hogy bár valóban védelemre vettem, mégsem rendeltetésszerűen fogom használni. Kedden átestem egy kisebb lábműtéten, és hogy ne érje víz a kötést zuhanyozás közben, ez a legegyszerűbb és leghatásosabb módszer.

A magyarokat még az ősidőkben megverte a sors a turáni átokkal, vagyis az örökös széthúzással.

Hát ez most az ősi magyarsággal erősen szimpatizáló Jobbik - Magyar Gárda szövetséget is elérte. Hétfőn pattant ki az ügy, amely Vona Gábor Jobbik-elnök szerint bagatell, csak a sajtó fújja föl.

Dósa István, a Magyar Gárda főkapitánya, lemondott azzal a szűkszavú indoklással, hogy nem akarja a Gárdát egyik politikai pártnak sem kiszolgáltatni. Ő ugyanis a politikától való függetlenség feltétele mellett vállalta a dicső és nemes feladatot. Most, hogy a Jobbik nyilvánvalóan nyomul, már nem akar ebben részt venni. Ma öt újabb vezetőségi tag vált meg tisztjétől.

Két tanulságot vonnék le ebből a történetből. Egysrészt: a Magyar Gárda tagjainak egyik motivációjában nem tévedtem. Ezek a naiv emberek tényleg azt hitték, lehet alapítani egy ilyen mozgalmat a politikától távol, csupán a magyarság üdvére. Közben meg, ha volt valami az utóbbi időben, amit a politika összes szereplője mindenfélére használt, akkor pont ez a szervezet volt az. Oda-vissza.

A másik, és ez felettébb megnyugtató, hogy az ilyen Vona-félék végül mindig saját maguk miatt nem lesznek igazából senkik. A mai kaotikus állapotokban, mely egy valószínűleg nem egészen normális ember önfejűségének és ezek szerint rosszul megírt alkotmányunknak köszönhetően tartós válságot jelent, sokkal többen fordulnának a kemény kezet, egyértelmű viszonyokat ígérő Jobbik felé - ha csak egy kis ideig is, de legyen rend, hallom lépten-nyomon. De az ilyen törtetéssel Vona leleplezi magát, megmutatja, nem az ő kiváló politikai érzékének köszönhető a Jobbik népszerűsége. Vona a maga köreiben pont azt csinálja ugyanis, mint Gyurcsány nagyban: addig nyomakszik, amíg minden összezavarodik körülötte, a szövetségesek pedig elhúznak, és a végén semmi sem marad, csak duma.

Köszönjük, ezt már unjuk!

További részleteket tudtunk meg a megfigyelési ügyről. Ki kíváncsi rá?

Az MSZP és a Fidesz legsötétebb figurái csapnak most össze egy teljesen fölösleges harcban. Engem mint választót ugyanis ezek a titkosszolgálatot játszó alakok nem érdekelnek. Ők egyébként is leszerepelt (vagy inkább mindig csak ellenszenves) figurák, akik Magyarország javára semmit sem tettek, a közéletnek viszont annál többet ártottak. Szilvássy, Kövér és Demeter Ervin - három teljesen felesleges ember.

Természetesen semmi fogalmam a titkosszolgálatokról, azt gondolom, nem is kell az átlagembernek foglalkoznia velük. Ez is egy szakma, a semmihez sem értő politikusnak nem kell belepofáznia. Többnyire azonban arra használják, hogy megtudjanak egymásról ezt-azt, amit esetleg majd föl lehet ellene használni később, ha kell... Szóval valamire-csak-jó-lesz információval már tele van a padlás. Számomra ez az egész szarakodás; tehetségtelen, alkalmatlan, értéktelen emberek kisded játéka, amely nem vezet sehová.

Tényleg azt hiszi akár Szilvássy, akár Demeter Ervin, hogy ennek van valami értelme? Tényleg azt hiszik, hogy ezzel aztán majd megnyerik a választásokat? Szerintem ők is tudják, hogy ez az egész pótcselekvés.
Valaki mesélte, hogy amikor a II. világháború után betörtek az oroszok, sokan megint rémülten pakoltak össze, kivéve a házmestert, aki a Gestapo besúgója volt, ő vígan pipázott. Kérdezték: nem fél, hogy ő, aki olyan hűségesen szolgálta a nácikat elsőként kapja meg büntetését a ruszkiktól. De az öreg csak megvonta a vállát: szar ember nekik is kell. Erről van szó most is.

Pedig jó is lehetne, de nem az. Nálunk nem az. Ahogy már egyszer írtam, kénytelenek vagyunk bevezettetni a digitális tv-t, mert a szarházi T-Kábel önkényesen elvette a jobb csatornákat és átette digitálisra. Jó, akkor haladjunk a korral, hozzák.

De nem hozták! Csak átvertek minket.

Így az anyám szerzett egy Set Top Boxot, a kártyát még a T-Pontnál aktiválták, és azt mondták, csak össze kell kötni. Kicsit tartottunk tőle, ezért az itt Dyson néven írogató barátom segítségét kértem, aki szinte azonnal megcsinálta, pár percen belül már élvezhettük is a digitális minőséget, az összes luxus szolgáltatásával együtt.

Persze már akkor is voltak problémák: a digitális dekóder és a dvd nem működött együtt, a videót nem tudtuk úgy összekötni, hogy az új csatornákról is lehessen fölvenni, bár ez leginkább egy elosztón múlott csupán. De állítólag később is csak úgy lehet majd fölvenni, hogy közben mást nem lehet nézni, ami visszalépés. Többek között azért vesz föl valamit az ember, mert a műsorok párhuzamosan futnak. De nem foglalkoztam ezekkel, gondoltam, majd kieszelünk valami megoldást.

Tegnap a reggeli készülődés alatt még digitálisban néztem a műsorokat. Aztán mikor eljött az idő, kikapcsoltam a tv-t, és elmentem dolgozni. Mikor délután ötkor hazaértem, és bekapcsoltam, minden jött rendesen, kivéve a műsort magát. A csatornakisztás rendben volt, az elektronikus műsorújság naprakészen mutatta az állapotot, és feljött egy tenyérbemászó felirat: "Vagy nincs előfizetése erre a csatornára, és akkor előfizethet... Vagy vételi hiba van, amelyen már dolgozunk." Ez azóta sem változott semmit. Kénytelen voltam hát visszakötni az analógot, mert ennyi pénzért nem fogom két napig az üres képernyőt bámulni. Dyson utalt rá, hogy a kábelek kicsúszhatnak, de a rádió például hibátlanul jött.

Jellemző a rohadt T-Home-ra, hogy az előfizetésről szóló infókat persze kibírták írni, de a helpdeskét nem. A digitális tv értelme az lenne, hogy ilyen esetben kiírják a konkrét problémát, és értesítenek, mikor lesz megint.

Szóval a T-Home mint "új" szolgáltató ismét bemutatkozott. A szolgáltatásuk megbukott, és továbbra is teljesen bizonytalan, mikor lesznek megint német csatornák. Azt várom el - és ezért fizetek is - hogy vagy azonnal jöjjön ki a szerelő, és csinálja meg rendesen, vagy legyen egyszerű plug and play: bekapcsolom és működik.

Újra csak fölteszem a kérdést: ezek tényleg nem akarják eladni a szaros szolgáltatásukat. Csak az a szörnyű, hogy nem tudok átmenni a UPC-hez, mert nálunk nincs kiépítve. Egy percig se gondolkodnék, ennél minden csak jobb lehet.

A következő üzenet a szemét szerelőnek, idióta ügyfélszolgálatnak és általában azoknak, akik ezért felelősek szól: a büdös kurva anyátokkal szórakozzatok!

A Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének köszönhetően tegnap családostul elmentünk a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. Sokáig odzkodtam ettől a helytől a rácsok miatt, viszont ma már ezek a rácsok nem láthatóak, talán az Állatkert az egyetlen intézmény ma Magyarországon, amely teljesen EU-szabványok szerint működik. A rácsokat fölváltották az erős, masszív, zajvédő üveglapok, melyeknek hála az ember egészen közelről figyelheti meg az állatokat.

Nem jártunk mindenhol. A Pálmaház és az Aquarium teljesen kimaradtak például, de még maradt Üdülési Csekkem (ez a Szakszervezet szerepe), valószínűleg hamarosan újra elmegyünk.

Egyébként csak ajánlani tudom az egész helyet: rendkívül kulturált, nagyon kellemesen kialakított és szemet gyönyörködtető a park. Az állatok pedig lenyűgözőek és rendkívül szelídek.

Az összes nagy "klasszikussal" találkoztunk. Voltak, akik a szokásos formájukat hozták: az oroszlánok és a szibériai tigris fenséges szépségükben feküdtek, a párducok vadul játszottak egymással.
Az Állatkert új büszkeségénél, a Szavanna-kifutónál együtt legelnek a zsiráfok, a gazellák, a struccok és az orrszarvú. A zsiráfok egyébként kézből esznek, kicsit reszelős a nyelvük. A rinocéroszt pedig meg lehet simogatni. Olyan a tapintása a bőrének, mint a meleg kőnek. (Ajánlom az éppen első születésnapjukat ünneplő Vastagbőr - teamnek a figyelmébe!) A Jurassic Park számomra egyik legkedvesebb része, amikor a paleontológusok először járnak a még békés Parkban, és egy beteg triceratopszot találnak. Ehhez hasonló érzés lehetett.

És megtörtént a nagy találkozás is. Pár hónapja áradoztam a gorillákról, ill. Kokóról, a kézjelekkel kommunikáló gorilláról. Izgatottan vártam, hogy végre élőben láthassam ezeket a csodálatos lényeket. Arra számítottam, hogy majd a távolból látom ahogy jönnek-mennek a kifutójukban. Ehhez képest bent ültek a téli szállásukon (tegnap ideális idő volt nekünk, de a ruandai hőmérsékletektől azért messze voltunk), ez a Nagy-Szikla gyomrában van. Az üveglapoknál állva figyeltük, ahogy három gorilla tett-vett. Aztán a nagy, ezüsthátú nemes, nagyszerű léptekkel elsétált az üvegablakok előtt, hogy szemügyre vegye a kinti majmokat. Ez a hatalmas lény lassan, nagyon figyelmesen és kifejezetten szigorú tekintettel fürkészte a látogatókat. Egyszercsak ott állt velem szemben, és erősen belenézett a szemembe. Megdöbbentő erő és méltóság sugárzott belőle, pont olyan volt, amilyennek a távolból a gorillákat mindig is képzeltem. Hihetetlen kifejező arckifejezése és tekintete volt. Nem kedves vagy aranyos volt, mint az állatok általában, hanem egészen megdöbbentően kifejező és emberi. Itt az emberi nem minőséget jelent, hanem annak konstatálását, hogy tényleg rendkívül közel van hozzánk. A leírás szerint mindössze 1,4%-ban tér el a genetikai állománya az emberétől, és valószínűleg nemcsak azért értettem a gesztusait, mert nagyon fejlett állatról van szó, hanem mert közeli rokon.
Kicsit később a két fiatal gorilla a szabadfogású birkózás olimpiai döntőjét játszotta le újra, elég durván, de nagyon beszédes arcokkal. (Például még sosem láttam kifejezetten bosszúszomjasan dühös állatot.)

Ezután már minden csak bónusz volt: az elefántok indiai palotája Ganésa-oltárral, amelyet egy Magyarországra látogató indiai bölcs szentelt föl; a halat fogó gólya; a kedvesen erőszakos, kecskék; vagy a csótányoknak kedves emberi humorral berendezett kamra igazi lekvárral és kukoricakonzervvel.

Már alig várom, hogy újra menjek!

Néha olvashatott a kedves olvasó itt ilyen kitételt: németesek előnyben. Hát ez mostantól állandósul, mert a mai nappal elindult Reckl Amál német nyelvű blogja a blog.de-n. A címe: ilonaspricht.blog.de. Egyelőre egy beköszöntő/ bemutatkozás olvasható az oldalon. Aki tud németül, az néha nézzen át oda is, ha úgy gondolja!

Annak a blognak kicsit más lesz a profilja, mint a magyarokénak. Kicsit bulvárosabb, kicsit lazább, talán kicsit személyesebb lesz. Fogalmam sincs, fogja-e valaki olvasni, de ez az Amál indítása előtt sem volt előttem világos. Ki tudja, hátha... Vicces lenne mindenesetre. Igaz, a németekkel nem könnyű: engem már több fórumról is kitiltottak. Szörnyű, hogy mennyire szó szerint értenek mindent. Az itt is gyakran hozzászóló Csöncsön barátom (nem győzöm ajánlani sajátos hangvételű, ám kiváló, szellemes blogját ajánlani: pontilyen.blog.hu.) mesélte, hogy egy németnek azt mondta: ezt már ezerszer megbeszéltük, és az illető nagy megdöbbenéssel visszakérdezett: tényleg ezerszer?

Ettől függetlenül szeretem a németeket, kíváncsi vagyok, ők is szeretnek-e majd engem.

Szóval mégegyszer az URL: ilonaspricht.blog.de .

Elképesztő, ami szegény Kovács Kati körül zajlik!

A többszörös olimpiai bajnoknő pénzjutalmából egykori egyesülete, az MTK 1 millió 200 ezer forintot akar magának leakasztani.

Valóban karrierje nagy részét náluk töltötte az élsportoló, és nem jókedvében hagyta ott őket, hanem mert az egyetlen versenyzőt, akiben Kovács hinni tudott, Fábiánné elüldözte. Kati nem tehetett más, legalábbis így hitte, és a hit nagyon fontos, Janics Natasa után ment, amikor látta, a dacos öregasszony nem érti, mi a tét.

És jól döntött: kettesük aranyat nyert. Kati így pénzjutalmat kapott, és most az MTK jelentkezik a részéért. És az sem mindegy, hogyan! Fegyelmit adtak volt sportolójuknak, vagyis megbüntették, mert olimpiai bajnok lett. Mennyivel jobb is lenne, ha Kovács az MTK színeiben lett volna 9., Natasa meg szegediként 8. Külön - külön.

Lehet, hogy jogilag igaza van az MTK-nak, de erkölcsileg nulla, aki ezt kitalálta.

Gyakran kapok kritikát amiatt, hogy kifejezem ellenszenvemet a bulvár által fölkapott senkik (valóság show résztvevők, playmate-ek, pornósok stb.) szerepeltetése miatt. Illetve az ilyen számomra meglehetősen értéktelen emberek örökös mutogatását vádolom az színvonal devalválódásáért. És el is fogadom: nem vagyok toleráns ebben a kérdésben (sem). Nem gondolom, hogy be kéne fognia az embernek a száját, csak mert van olyan, akinek ez pont így jó, de ez egyébként nem is zavar. Abban sem hiszek - bár ez nem volt mindig így - hogy nem fejezheti ki az ember a saját értékrendjét.

Ma két hírről szeretnék írni. Nem magukat a híreket akarom kommentálni, mert igazából az egyiket végig sem olvastam, a másik meg abszolút magánügy. Célkeresztben pont a föntiek illusztrálása van, ezek tehát példák.

Az első "ügy": Keleti Györgyit lekurvázták. Fogalmam sincs, mit is csinál pontosan ez a nő. A Viva által kifejlesztett, a legbutább "vetélkedő" (Szexi vagy nem?) egyik zsűritagja. Sablonos, üres szövegeket mond kifejezéstelen arccal, valószínűleg valami modell lehet. (Azt egyébként munkának tartom, de ezt a döntnökösködést nem.) Na, szóval Őt lekurvázták, és Őt ez mélységesen fölháborítja.

A másik hír az, hogy Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó már jól érzi magát szívműtéte után. A cisztáról, melyet közvetlenül az olimpia után eltávolítottak, már Peking előtt is tudtak, de mivel nem veszélyeztette sem Biros egészségét, sem kondicióját, az orvosok engedélyezték az indulást. Biros egyébként nem akarta a verseny előtt nyilvánosságra hozni a dolgot, de ma már nyugodtan beszél róla.

Ugye, érezzük a különbséget? Van egy magamutogató liba, aki ugyan abból él, hogy meztelenül fotózzák, de kikéri magának, hogy kurvának tekintsék.

És van egy kiváló sportoló, aki a világ egyik, ha nem a legjobb vízilabdázója, aki ennek ellenére szépen, csendben, szolidan átesik egy műtéten (az egészségügyi állapot magánügy), és utólag mondja csak el. Mert a feladat fontosabb volt, mint drámázni valami bulvárműsorban.

A nő, akinek a személye és fantasztikus jóhíre a fontos, miközben pont azért írnak róla, mert meztelenkedik. És az olimpikon, aki szó szerint szívvel-lélekkel küzd a dicsőségért hosszú évek óta emberfeletti teljesítményt nyújtva.

Ezért nem érdekelnek a Keleti Györgyi-félék, ezért nem tudom a semmittevő, semmirekellő fajtájukat tisztelni.

A nagypapa - hangzott a rendkívül elmés poén az Aladdin és a Skoda-lámpa kazetták egyikén. 12 évesen hülyére röhögtük magunkat az ilyen poénokon.

Éppen ezért kellemes, széles mosollyal nosztalgiáztam, amikor a következő kis cetlit találtam egy fehérnemű mellé csomagolva.

A képsor hátoldalán lévő német/ angol felirat arra figyelmeztet, hogy a szóban forgó ruhadarab első felvétele előtt először kézzel ki kell nyújtani a body-t. De vajon miért érezte úgy a gyártó, hogy ennek sulykolása hatásosabb egy erotikusan meztelen nagymama-piktogrammal?

Na mindegy, csak gondoltam, megmutatom, min mulatok egy ideje.

Csak azt sajnálom, hogy Vujity Trvtko Fertő c. könyve már megjelent, melynek kiindulópontja pont valami nagymama-pornós dolog volt.

(Ma úgy látszik, ilyen napom van, a Fikán pedofilokról, a saját helyemen gerontofilokról írok. Ki érti ezt?)

Unja a zsidózást? Már Kolompár Orbán is csak kéthetente bosszantja föl? Nem tudja érdekelni, hogy az oroszok/ amerikaiak mit csinálnak Grúziában/ Irakban? Sőt, még Orbán/ Gyurcsány se dögöljön meg? Viszont szeret gyűlölködni, csak már nem tud? Akkor remek helyre jött, mert kiváló ötlteket kínál Reckl Amál ezek helyett a régi vackok helyett, ráadásul ingyen. Elvégre haladni kell a korral!

 Gyűlöljön embereket a kinézetük miatt!

Felnőttnek lenni nem könnyű ám: felelősséggel tartozunk a munkák és a családunk iránt. Hejj, pedig milyen jó volt gyereknek lenni...! Őrizzen meg egy darabot a gondtalan időkből! Miért kellene azt a pápaszemes Karcsikát Szabó károly úrnak vagy a pulykatojás fejű Pannit Kiss Annának szólítania, amikor őszintén meg is mondhatja nekik a véleményét. Ne kímélje őket!
Aki ronda, az minek mutogatja magát, nem igaz? Minek megy ki az utcára? Miért nem húz a fejére papírzacskót?
 

Gyűlöljön embereket a koruk miatt!

Az a sok ingyenélő nyugdíjas csak a vérünket szívja, elfoglalják a helyet a buszokon előlünk, miattuk késünk el az iskolából, mert beállnak a vacak tejükkel, kenyerükkel a boltban elénk, pedig csak egy cigiért ugrottunk be.  És még ki is oktatnak. Ki a fenét érdekel az ő idejük?Ismerős?

...

Reggel fél nyolc van, unalmas, hosszú napnak nézünk elébe, igaz. Fölszállunk hát a buszra, ahol ott gubbaszt az a sok neveletlen, udvariatlan, rosszindulatú kis bűnöző Az Én Helyemen! Micsoda világban élünk? Ma már mindent lehet? Az én apám bezzeg ostorral csapta volna ki a szájamból a cigarettát, ha húsz éves korom előtt rágyújtok. Mi még tudtuk, mi a munka, mi a becsület... de ezek a mai fiatalok, ezek nem törődnek semmivel, csak a buli meg a szex. Az én időmben még udvarolni kellett, virágot vinni, andalogni. Fél év után foghattam csak meg az én Arankám kezét! De ezek romlottak - egytől egyig.
Ha egyetért a fentiekkel, akkor Önnek is itt a helye.
  

Gyülöljön embereket a zenei ízlésük miatt!

Ön is gyülöli, hogy föltesz egy jó kis Brahms-ot, erre a szomszéd egy percen belül hallgatni kezdi Kadlott Karcsi Lakodalom van a mi utcánkba' c. kazettáját? Rettenetes, hogy Axl Rose éppen befejezi a Don't you cry-t, és amíg az mp3 a következő számra lép, behallatszik az utastársa Kelly Clarksonja? Régóta gyötri a kérdés, hogy képes valaki Omegát hallgatni? Hányingere van Szanditól és Delhusától, de főleg a rajongóiktól? Fel a fejjel, van megoldás!
 

Ne feledje: gyűlölködni minden nap lehet. A profi gyűlölők akár egyszerre mindenkit tudnak gyűlölni, de aki a változatosságot szereti, az akár naponta változtathat ellenségképén. Hiszen Ön is tudja: csak egy ürügy kell, és már mehet is fröcsögés!

Gegessy Ferenc, a fővárosi politika emblematikus figurája, megelégelte az szdsz-es töketlenkedést, hintapolitikát. Ma kilépett a pártból, országgyűlési helyéről is lemondott. Indoklása magáért beszél, lényegében mindenki ezt mondja az SZDSZ vezetésén kívül. Nem látja a párt jövőjét, nincs stratégia. A múltról nem beszélnek, pedig Gegessy szerint nem ártana. Döntésképtelen "ötletelés" zajlik csupán, így az SZDSZ aközül választhat, hogy szatelitpárt lesz vagy pedig eltűnik (mint ahogy e blog szerzője is megjövendölte). Szóval nagy lehet a gond, ha már a belső emberek is erről beszélnek. A hír pikantériája, hogy azt nem mondta ki Gegessy, melyik párt szatelitje lehet az SZDSZ...

Sándor Klára (SZDSZ) éllovasa volt annak a kezdeményezésnek, hogy több nő foglalkozzék poltikával, szegény naiv lélek még valamiféle női pártkvótát is bevezetett volna, de a sok gonosz férfi nem engedte, hogy ez a Jeanne D'Arc orvosolja hazánk legégetőbb problémáját. Nos, Klára biztosan nem ezekre a nőkre gondolt: Wittner Máriára és Morvai Krisztinára. A történelmi hős és a jogvédő ugyanis úgy döntött, a Jobbik környékén folytatja tevékenységét. Igaz, ellenkező irányból érkeznek. Wittner megunta a képviselőséget, saját bevallása szerint nagyon kellett moderálnia magát a parlamentben, hogy ne kiabáljon egy mocskos kommunistát a túloldalra. Becsülöm egyébként, ha valaki belátja, érdemben nem tudja feladatát végezni. Szóval ez a meglehetősen tudatlan, ám a maga világában jóindulatú nőszemély azt folytatja, amiben eddig is jó volt: a szélsőjobb haknit. Azt azért sajnálom, hogy ez a megtévesztett öregasszony most saját történelmi szerepét politikai aprópénzre váltja, de ő tudja...
Morvai ugyan nem lép be a Jobbikba, mert pontosan tudja, egy közismerten szélsőséges párt tagjaként sehol sem tekintenék tárgyalópartnernek. De a hátszelüket, az örökös, öncélú fasisztázós kormányzati kommunikáció által felkorbácsolt népszerűségükre azért igényt tart. Terve az EU Parlamentbe való bejutás. Végülis így indult a látszólag folyamatosan speeden lévő jogvédő ámokfutása: elvették a finom kis fontoskodó pozícióját az ENSZ-nél. Az európai képviselőség szép elégtétel lehetne neki.

A harmadik nő szép nagy fordulatot hajt végre. A szétbukott eü miniszter Horváth Ágnes végre megmutathatja igazi énjét. Tadadam: egy valóság show-ban! Az eredeti változatot persze most is az RTL Klub gyártja, de ő hagyományosabb celebeket küld az ausztráliai dzsungelbe: Győzikét, Steiner Kristófot stb-t. Ám a TV2 sem akar lemaradni, sőt ezzel a válogatottal nem is fog. Azt hiszem, a sokarcú SZDSZ közös vonala az önkritika teljes hiánya. Horváth Ágnes megbukott. Visszavonult. Maradjon végre csendben!

Madarat tolláról, üzletembert tanácsadójáról... A jobboldal ki nem mondott vezérének, Széles Gábornak nagy tervei, koncepciói vannak. Elég értelmes elgondolások is vannak abban, amit tervez, de már önmagában az, hogy gondolkodik a megoldásokon  jó dolog. De az nem igaz, hogy nem talált jobb szakértőt Túri Kovács Bélánál. Hiába ült át a Fideszbe, attól még nem mossa le magáról soha, hogy a vidék egyik nagy rombolójának, Torgyán Józsefnek köszönhetően kapott miniszteri címet, melyben talán a legtöbbet tette, amit kisgazda politikus felelős pozícióban tehet, semmit. Nem ártott, ez nagy szó.
Széles Gábor realista embernek tűnik. Tudhatná, hogy Orbán mindig személyzeti politikájába bukik bele. Ő elkerülhetné ezt. Eddig sosem tett jót a jobboldalnak a jobb sorsra érdemesek felkarolása. Főleg, ha az illető legnagyobb vívmánya, hogy a padlón lévő Torgyán doktort hátba tudta szúrni, de legalább nem írt róla Nagy szerszám címmel könyvet, mint Liebmann Katalin. Apropó Liebmann! Hol is vezet ő most műsort?

Az előbb említett koncepció nyilvánosságra hozásának frappáns módja, hogy Széles meghívatja magát saját tulajdonú tévéjének Napi aktuális című műsorába, ahol Matúz Gábor kamaszosan bájos mosollyal és izgalommal kérdezett alá a Főnök úrnak. Szép ez, és én nem is akarom kritizálni Szélest, mert mióta az Echo van, nincs unalmas estém, de ez így mégis annyira ciki. Viszont főleg nekem volt az: az smsezők legszívesebben kezet csókoltak volna Szélesnek.

A másik echós gyöngyszem a napi mini Korrektúra. A nagyot maga Bayer Zsolt vezeti péntek esténként. Sajnos rendkívül zavar, hogy állandó vendég a rosszindulatúan hülye Tóth Gy. László, aki - mint nemrég megtudtam - az Echo programigazgatója is egyben. De nem ez a baj vele, hanem hogy szerencsétlen rettenetes hülyeségeket beszél össze. Ahogy Pontilyen azonos nevű blogján már megírta, nagy kár ezért a műsorért.
De most a napi változatról szeretnék szólni pár szót. Magyar Hírlap Sajtóklub a címe, és a lehetetlenre vállalkozik: Tóth Gy. alá menni öt emelettel. És sikerül neki! Múlt héten a Lánczi Richárd vezénylete alatt Pindroch Tamás és valamilyen Csilla beszélgettek. Szörnyű volt! Egyedül a kormánymonnyonle koncepciót követték, semmi fölkészülés, semmi ötlet. Úgy látszik, még a kormány ócsárláshoz is kell(ene) tehetség.

Ugye, emlékszünk még Lengyel Zoltánra, a falusi kiskirály - képviselőre? Akinek még semmi sem dereng, annak is mindjárt fölcsillan a szeme, róla láthatunk az Index jóvoltából Magyarországon először pucér fotókat egy közszolgáról, ill. állítólag ő volt a képeken.
Aztán neki volt tetlegességtől sem mentes afférja a rendőrökkel. Lehet, hogy a rendőrök is elvetették a sulykot, de az is látszott egy igazi arrogáns bunkóról van szó. Amikor undorodom éppen a Fidesztől, ilyen figuráknak képzelem az apparátusát, szimpatizánsait.
Nekem vele kapcsolatban mégis a legszebb történet az, amikor a faluja nem választotta újra képviselőnek. Sértődöttségében ez a kisszerű alak szolgálati lakásának kertjéből és a ház elől kivágtak a fákat, és egyéb rongálásoktól sem riadt visszam, mondván ezt a lyukat ő tette élhetővé, nehogy már a következő egyébként demokratikusan megválasztott polgármesternő rendes környezetben élhessen! Végül a Fidesz is érzékeltethette ezzel az arctalan nagyarcúval, hogy többet használna, ha a párton kívül folytatná, ki is lépett a frakcióból.

Szóval ez az alak kb. egy évnyi töprengés után föladja függetlenségét, és kisgazda lesz. Jó választás. Egyrészt abban a pártban föl sem tűnne egy újabb önkényeskedő kiskirály, másrészt annak a pártnak már nem lehet ártani.

Almássy Kornél még elég fiatal, és politikai karrierje látszólag máris befejeződött. Sokat akart a szarka...

Dávid Ibolya elmozdíthatatlan, igaz, az MDF-ben más épkézláb ember nincs továbbra sem. Almássy sem volt való első embernek, de legalább megpróbálta... Rögtön az elején elindult Herényi, Dávid Ibolya személyi testőre, a normálisember, részéről a vagdalkozás. Almássyt nem akarja itt senki, csak a Fidesz érdekeit szolgálja, hogy indul. Ha tényleg nincs támogatottsága, akkor minek ennyire kapálózni ellene?

Aztán beindult a kampány. A Fidesz megint nem bírt magával, és rögtön odaállt Almássy mellé, csökkentve az ifjú titán esélyét, hogy fenn tudja tartani a függetlenség látszatát. Dávid Ibolya pedig kicsit sértődötten, hogy valaki ki meri kezdeni az ő hatalmát, nem foglalkozott vele. Arra ott volt a normálisember, aki továbbra is ostorozta.

Pedig Almássy rátapintott egy lényeges kérdésre: az MDF mint parlamenti párt és a gyanús hírű Tisztelet Társasága közötti barátságot firtatta. Az már más lapra tartozik, vajon jót tesz-e egy pártnak, ha az ilyen kényes dolgokat boncolgatja leendő elnökük. Vajon okos-e az a jelölt, aki egy ilyen helyzetben, amikor bármikor jöhet csak úgy egy ogy-i választás a saját pártját vádolja tisztességtelenséggel. Persze, persze pontosabban pártja mostani vezetőségét, de a választó az már csak olyan fából van faragva, hogy a pártot vezetésével azonosítja. Főleg igaz ez egy olyan pártnál, ahol csak vezetés van.

Aztán felpörögtek az események. Csütörtökön mindenki cd-ket villogtatott, rajta a bizonyíték valamiről, amit én még most sem értek. Almássy zsarolásáról beszélt, megvádolva Dávidékat, majd tegnap visszalépett az elnökjelöltségétől. A cd-ről hallhattunk egy részletet, amelyen valaki állítólag Csányi Sándor bankvezérrel beszélget arról, hogy valami terhelő kellene Dávid Ibolyára nézvést. Nagy nehezen elhangzik Almássy neve is, igaz, Csányi mondja.
Sajnos nem értem, hogy mi történt. Csak azt tudom, hogy ez már megint a nagy pártoknak jó. A hír érthetetlenségén túl az marad majd meg a fejekben, hogy valami titkosszolgálati kavarás zajlott az MDF körül. Kicsit jobb memóriájú választópolgárok majd felidézik, Dávid Ibolya főleg azért irányítja már tíz éve a pártot, mert minden riválisától valahogy megszabadult - kizárták őket, ami egy Lezsák-félénél leginkább jó ízlésre vall, de rossz mellékzöngéje van. Most a fiatal reménység, Almássy Kornél keménykedett addig, amíg egyszerre csak zsarolni kezdték, és úgy látszik, volt mivel...

A versenynek máris vége ellenjelölt híján. De legalább a párt legalkalmasabb embere lesz az elnök. Ez persze sokak érdekét sérti. Almássy Kornél karrierje pedig a mélybe zuhat, legalább nem ütötte meg magát nagyon.

El fogsz tűnni a süllyesztőben. Kicsit úgy, mint a kisgazdák, kicsit úgy, mint jóval korábban a szocdemek.

Minden létező hibát elkövettél és elkövetsz, amit csak el lehet a mai politikában. Ennek pedig kiérdemelt következményei miatt azonban nemcsak te szenvedsz, hanem az egész ország.

Köröm-, illetve koalíció-szakadtáig ragaszkodtál a magyar politikatörténet egy legtehetségtelenebb, legalkalmatlanabb miniszteréhez. Amikor meg a közösen megalapozott bukás miatt Horváth Ágnest végre teljesen jogosan kipenderítették, leléptél, és álságosan ellenzékinek nevezed magad azóta. Persze az eredeti kormányzati szereppel járó kényelmes felügyelőbizottsági állásokból nem akaródzik fölállni.

Elég ironikus továbbá, hogy egy olyan párt szajkózza a szakértői kormány mitikus eszményét, amelyik az utóbbi években főleg dilettantizmusáról tett tanúbizonyságot. A legújabb időkben még a hazai pályának számító nyilvános szereplések és kommunikáció terén is. És ha már volt szó a hozzá nem értésről: ennek a mostani, cselekvőképteln kormánynak egyetlen igazi tevékenységre futotta (volna), és ez az egészségügyi reform volt. Valahogyan kierőszakoltad magadnak, hogy a te embered vezényelje le a dolgot, sajátos és nagy ellenszenvet kivívó elképzelései alapján. A szerző nem eü szakértő, nem tudja, mennyire volt helyes az, amit Dr. Molnár Lajos elkezdett. Egy biztos viszont, és ez már politika inkompetencia: nem lehet az emberek ilyen mérvű ellenállása közepette a legjobb tervet sem megvalósítani. Ha ezt a minisztereid nem tudják, nem alkalmasak. Horváth doktornő pedig számtalan alkalommal bukott meg gyakorlatilag minden kérdésben.
De lehetne említeni a 18 éve gyakorlatilag abszurd módon uralkodó Demszky Gábor Budapest elleni rémtetteit is.

Megdöbbent, mennyire nem ismerted még ki egykori koalíciós partneredet, mellyel 14 éve működsz együtt. Komolyan gondolod, hogy Gyurcsány Ferenc magától kiadja a kezéből a hatalmat, ameddig csak egy fia paragrafus létezik, amelyre hivatkozhat? Ha így van, akkor semmit sem értettél meg az elmúlt négy évről.

El fogsz tűnni a süllyesztőben, mert ma már mindenki utál ebben az országban. A jobb oldal eleve, ez nem titok. Még a visszafogottabbak is szitokszóként alkalmazzák a liberális jelzőt. Persze demagóg populisták mind, vagy legalábbis ez az egyszerű magyarázat, de azért elgondolkodtató, miért kell egy eszmét kisajátítani?

De sikerek is vannak: 1998 óta először neked sikerült Orbán Viktortól elvenni a bal média és hallgatósága által neki adott patás ördög imidzset. Ma már a bal hülyéi nem a Fideszre hörögnek, hanem rátok: betelefonáló kisnyugdíjastól az ún. sajtóklubos elemzőig.

Sőt, sok-sok ember egykori választóid közül is a pokolba kíván. Például enne a blognak a szerzője is szavazott már rád, de nagyon megbánta. Mert képmutató, nagyképű és kioktató vagy, ráadásul mindezt úgy, hogy közben fogalmad sincs a valóságról, ill. úgy teszel, mintha nem lenne. Nem tudni, melyik a rosszabb.

Persze nem érzékeled ezeket a dolgokat, mert nem állsz szóba azokkal, akik nem értenek veled egyet. Azok mind bolsevikfasiszták. Neked elég a körülötted sertepertélő entellektüellek mértékadó véleménye. Te mindenkitől elvárod, hogy az ún. szabadság nevében mindenféle elképzelésedet a családról, oktatásról, egészségügyről toleráljon, viszont rendszeresen vindikálod magadnak a jogot, hogy azonnal lenácizz mindenkit, aki nem ugrik a levegőbe örömében azonnal "kiváló" ötleteid hallattán. Miért fontosabb a deviáns gyerek mondvacsinált joga, mint az összes többié? Miért egyértelmű a könnyűnek nevezett drogok liberalizációja, amikor legalább annyi érv szól ellene, mint mellette? De te nem társadalmi vitát akarsz, hanem mindent azonnal bevezetni, ilyenkor rettenetes intellektusod adta önbizalmad tudatja veled, te jobban tudod, mint bárki más, de legalábbis a sok vaskalapos, gonosz, ellenvéleményt hangoztató polgár.

Akárhogy lesz is, SZDSZ, el fogsz tűnni. Akár végignyögjük ezt a másfél évet a nagy semmit tevésben, és nézzük, ahogy omlik össze a gazdaság és emiatt ugranak össze az emberek. Akkor 2010-ben tűnsz el végre. Ha meg az utóbbi években kivételnek számító módon végre csatlakoznál azokhoz, akik az Országgyűléd feloszlatása mellett teszik le a voksukat (vagyis csatlakoznál oda, ahol vagy, az ellenzékhez), akkor már jövőre. Lásd be, lejárattad magad, már senki sem hisz benned, nincs tovább!

A klasszikus angol regények szerint a nem dolgozó angol arisztokrácia öt órakor teát fogyasztott tejjel. Kellemes, ártalmatlan úri passzió volt ez, jó alkalom arra, hogy az unalmas vidéki élet monotóniáját egy kis csevegéssel megtörjék stb.

Magyarországon viszont nem az angol lordok és lady-k nem dolgoznak, de a délután csevelyt ettől függetlenül igénylik. Nekik sugározzák a tv-k (és a rádiók) a betelefonálós műsorokat, ahol kb. 300 Ft-ért mindenki elmondhatja, amit gondol úgy általában a világról, de leginkább a politikáról. Az éllovasok ebben a műsorban az ideológiailag nyíltan elkötelezett csatornák: az ATV, a Hír TV és az Echo (bár utóbbi kicsit később várja a hívásokat, viszont egy igazi címeres sztár fogadja őket: Pörzse Sándor).

Ez a műsortípus lehetne igazán érdekes is. Havas Henriknek is volt egy ilyen próbálkozása, vasárnap este 10-től éjfélig beszélgetett az azóta sajnálatos módon megszűnt SatEliten. Csakhát ott előre szűrték a betelefonálókat, viszont a néző így egy érdekfeszítő beszélgetésnek lehetett tanúja általában. Havas nem engedte eltérni a témától az éppen soron lévő beszélgetőpartnerét, és nem volt rest rendre utasítani, ha az illető elragadtatta magát.

A ma futó műsorokban viszont az a cél, hogy minél őrültebb emberek minél nagyobb ökörségeket hangoztassanak. A műsorvezetőnek pedig nincs is más dolga, mint ezeket a hülyeségeket komoly arccal végighallgatni, és többnyire kis kérdésekkel tompítani, de a végén azért egyetérteni.

Úgy látszik, ez kell ma: fanatizmus, idiotizmus, végtelen tájékozatlanság és butaság!
Csak gratulálni tudok a pártoknak ehhez a kiváló törzsközönséghez. Egyúttal nem csodálom, hogy aki teheti, az meglép ebből az országból. Nem a politikusokat kell elküldeni, hanem az őket megválasztó népet kellene leváltani. De ezt, ugye, nem lehet.

Már volt ilyen poszt valamikor, régebben. Érdekes dolog, hogy a Velvet ajánlója ismét annak bajnoka, ki tud minél kisebb felületen, minél több baromságot leírni.

De mindenki tapasztalja meg a saját szemével:

Akkor is leírtam, most is ide kívánkozik, no comment. (Ez persze a kedves olvasó kedvét ne szegje, ha mondanivalója támad!)

Ki más lenne, mint Gyurcsány Ferenc, a miniszterelnök? Tegnap megalakította a Magyar Charta nevű mozgalmat, melynek célja a magyarországi szélsőségesek elleni tiltakozás. Kiváltója a július elején a melegfelvonuláson történtek.

Végigolvastam a listát, érdemes. A szokásos hivatásos aláírók és egyéb szimpatizánsok között megbújik pár név, akik miatt szomorú vagyok nagyon. Szomorú vagyok, mert ők tényleg évek óta hitelesen küzdenek a diszkrimináció ellen, vagy csak egyszerűen a munkájuk színvonala révén egyszerűen hitelesek.

És ezért okos Gyurcsány. Mert ezeket a kiváló, okos, tehetséges és tisztességes (!) embereket is rá tudta venni erre az aláírásra. Mert mit tehet valaki, akit arról ismernek az emberek, hogy fölemeli a szavát, amikor a társadalmilag erkölcstelen dolog történik? Megteheti-e, hogy nem ír alá egy szélsőjobb - ellenes kezdeményezést? Következetesen képviselheti-e az Ügyet azok után, ha egy ilyen iniciatívára nemet mondott?

Én innen, a gép mögül azt mondom, igen. De ez így könnyű. Ezek az emberek többnyire abból élnek, hogy az emberek elé kiállnak, a zenéjükkel, a színjátékukkal, a verseikkel - folyamatosan kiteszik magukat a közönség ítéletének. Másrészt a ostoba náci maszlag ellen törvényesen, ízlésesen a közvélemény tud föllépni. Ha valaki hiteltelenné válik (vagy azzá teszik) az emberek előtt, akkor a munkája nem lehet eredményes, akkor egy pofázó idiótának fog látszani, aki többet árt, mint használ.

Szóval Gyurcsány okos, mert ezzel az antiszemita - újfasiszta hitelkártyával még mindig ki tudja csikarni számos ténylegesen elismert és mértékadó ember (hiába próbálják őket a másik oldalon egy füst alatt, egységesen lesajnálni) kiállását maga mellett, pedig már nagyon régóta nincs rajta semmilyen fedezet. De választani kell! Mert ő és Orbán barátja közös megegyezéssel megszüntették a belga státuszt Magyarországon. (De az is lehet, hogy mindent megtettek a kialakulása ellen.)

Az ígéret szép szó - filmkritika

Annak idején ez a blog azzal a bejegyzéssel indult, mennyire nem szeretem ezt a szerbes filmes világot. Erre a filmre nem is ültem volna be, ha barátnőm nem szerette volna megnézni. Alkalmazkodtam tehát, azzal a hátsó szándékkal, hogy majd végre jól lehúzhatok egy filmet. De be kell valljam, jól szórakoztam.

Azért rá kellett hangolódnom erre a modern népmesére. Eleinte kényelmetlenül néztem az abszurd ökörködéseket, de aztán fölvettem a fordulatszámot hamar.

A történet nagyon egyszerű, már-már sablonos. A furfangos nagypapa és unokája élik egyszerű, de nagyszerű életüket Isten háta mögötti falujukban. Aztán jön a Hatóság három bunkó képében, és bezárja az iskolát, mert csak az unoka jár oda.
Fél évvel később a nagypapa rájön, nemsokára meg fog halni, és akkor mi lesz a kisfiúval. Ezért egyetlen tehenükkel a városba küldi, adja el az állatot, az árán vegyen egy Szt. Miklós képet és találjon magának feleséget.
Így keveredik Cane a városi alvilág egyik kiskirályának látószögébe. Egyúttal megpillantja azt a lányt is, akit szívesen elvenne.
Számos abszurd kaland után legyőzik a gonosz maffiózót és bűnbandáját, és egybekelnek. Sőt, még a nagypapa sem hal meg, hanem elveszi a kikapós tanárnőt feleségül.

A filmben végig keverednek a valóságos és a meseszerű elemek, de végül a mese jön ki győzedelmesen. Az életet naturalistán látjuk: mindenféle emberi gyarlóság, sőt perverzitások (a bűnözők körében rendkívül népszerű a zoofília) is bőven előfordulnak. A szereplők nincsenek igazán kidolgozva, inkább jellegzetes karakterek ők, mint valóságos emberek. Minden el van túlozva, minden rendkívül sarkos. A történet a maga szereti a szereplőt, illetve talán pontosabb, ha azt írom, elnéző velük. A legromlottabb (pulykákra gerjedő, emberkereskedő, anyakomplexusos maffiózó) is valahogy szerethető. (Hihetetlen, hogy én egy ilyen emberre ezt mondom!)

A film visszatérő eleme a lövöldözés és a délszlávos mulatozás, bármilyen helyzetben. A film kissé elnyújtott és erőltetett fináléjában aztán ez a kettő egymásra talál: a nagypapa lakodalmát, ill. unokája és a helyes lány esküvőjét a maffiózók zavarják meg. Ezt itt már kissé eltúlozták. A film itt eléggé elveszíti a ritmusát, és egyik fő erényét, a meglepetések sorjázását. Nem kellene minden kínálkozó alkalmat kihasználni, közhelyesen szólva a kevesebb néha több.

Ki kell emelni a film zenéjét. Végig megy az umca-umca. Néha az az ember érzése, hogy ez a túláradóan derűs, lendületes zene mozgatja a történetet, amely itt-ott megdöccen kicsit, bár nem zavaróan. Mindenesetre nagyon sokat segít a filmnek a kiváló zene. (Ezt sem gondoltam volna, hogy ilyen jugoszláv lagzilajcsizásra azt mondom, tetszik.)

Másik "szépsége" a filmnek a finoman átsejlő hazaszeretet: olyan tájakat mutat nekünk az operatőr, hogy szinte nem is tűnik valóságosnak. Egyébként a filmet ilyen szempontból csak dicsérni lehet. Pontos, tökéletesen beállított képeket látunk, anélkül, hogy érződne rajtuk a mesterkéltség.

Sajnos kicsit barokkos viszont a forgatókönyv és a rendezés (mindkettőért Emir Kusturica a felelős): tele van fölösleges részletekkel. Bár a film kezdeti hangulatához sokat hozzátesz a Hatóság megjelenés és gusztustalan dajdajozása, túl sok dramaturgiai szerepe nincsen. Ahogy az egész féltékenységi szálnak sem. A tanfelügyelő ugyanis rendszeresen visszajár, hogy meghódítsa a tanárnőt, de mindig póruljár. A történet ezen ága öncélú: olcsó eszközökkel (ráadásul mindig ugyanazzal) nevetett.

Összegzésül: a filmen sokat lehet nevetni, nagy erénye, hogy kedves öniróniával mutatja a mai Szerbiát, sok-sok utalással a közelmúltra és a jelenre. (Elnézést, aki meg akarja nézni ezt most ne olvassa. A legnagyobb poént meg kell osztanom: a maffiafőnök bordélyáról azt mondja az egyik szereplő, hogy azt még a NATO sem merte lebombázni. Zseniális, mennyi apró tüske egyetlen mondatban!)

A dramaturgia viszont sok helyen pontatlan, biceg. A jelenetek túl hosszúak időnként, de általában is jellemző az aránytalanság.
Szóval az egész kicsit olyan, mint amilyennek a Balkánt képzeljük: kedves, de azért elég kaotikus. (És semmi pénzért nem élnék ott.)

Értékelés: 7/10

Szombat esti az "élmény". A Budapest TV ilyenkor zenés - táncos esztrádműsort sugároz, melybe bele szoktunk nézni, hátha röhögünk egy jót a sok szerencsétlen tehetségtelen balféken.

Most viszont inkább sírni lett volna kedvünk. Valamilyen megfontolásból Kádár Mónika és zombi vendégei Máté Péterre emlékeztek. Mindenféle huszadrangú vendéglátozósoktól a jövő sztárságával etetett énekiskola-tanítványokig fölvonultak a fellépők, és gyenge, MIDI-alapokra eltátogták a közel harminc éve halott művész számait. Borzalmas volt!

Én mindig jónak tartottam Máté Péter számait, azon kevesek közé tartozott, akik valahogy sosem számítottak cikinek, az idő sem ártott a dalai nagy részének. De ezeknek a zenei sarlatánoknak sikerült megmutatniuk: ha rajtuk múlna, le tudnák rombolni bárki nimbuszát egyetlen este alatt.

A profi hangulatot fokozandó még le is huppantak a leginkább buta, értelmetlen kérdéseivel feltűnő Mónika mellé, és elbeszélgettek Máté Péterről. A negyven éve befutni képtelenek persze mind személyesen ismerték, és persze mindenki a barátja volt. Egyikük még azt a pofátlanságot is megengedte magának, hogy a művész még meg is dicsérte, milyen szépen énekelte a számát.

Tudom. Ne nézzem, ha nem tetszik! Tudom. Ízlések és pofonok. Tudom. Legyek objektív.

Akkor sem értem, miért nem lehet megakadályozni, hogy ilyen tehetségtelen nímandok rongálják bármelyik tényleg nagy művész hírnevét, hitelét!

Első benyomások az első casting után

A Megasztárt pihentették egy szezon erejéig, és most új zsűrivel, némileg módosult szabályokkal újfent jelentkezik a TV2 legsikeresebb műsora. Talán az egyetlen olyan, amely feltétel nélkül mindig meg tudta verni a konkurenciát, naná, hogy a csatorna nem hagyja csak úgy abba. Főleg, hogy jelentkezőkben sosincs hiány; úgy látszik, tehetségekből kifogyhatatlan Magyarország.

Sajnos azonban többségük inkább az önjelölt fajtából való, de ez nem újdonság. Ellenben dicsérendő, hogy az unalmas és fölösleges tagoktól hemzsegő zsűrit lecserélték egy másikra, amelyik ma jól mutatkozott be.
Fenyő Miklósban bíztam. Lehet őt persze lesajnálni, de ez azon a tényen nem változtat, hogy ő maga és később felfedezettjei meglehetősen sikeresek voltak. Hogy a mai trendekről mennyi fogalma van, azt nem tudom. Mindenesetre egyelőre úgy tűnik, ő bírta a legnehezebben a tehetségmentes idióták próbálkozásait.
Eszenyi Enikő izgalmas választás. Nehéz közös pontokat találni közte és a Megasztár által képviselt műfajokkal. Ettől függetlenül nem mozog idegenül ebben a szituációban sem. Különösen tetszik egyedi öltözködési stílusa, remélem, nem engedik az ízlésficamos Lakatos Márkot a közelébe.
Mester Tamást még a TV2 is úgy hirdeti, hogy szakmai körökben elismert, de a nagy áttörésre azért még várnia kell. Én kicsit másképp emlékszem, jópár éve a Mester és tanítványai benne volt az élvonalban, mégha nem is túl sokáig. Ez viszont jó kiindulás arra, amit a Megasztárban a legjobban szeretünk, a versenyzők földbe döngölésére szigorú elbírálására. Az előző szériában is Pély Barnabás és Soma keménykedtek a legtöbbet, Pressernek vagy Pierrot-nak már nem kellett erőlködnie, hogy hiteles zsűritag legyen.

A mostani casting legaranyosabb, egyben talán legígéretesebb szereplője a vietnami származású Hien volt, aki magyar akcentussal beszélt vietnamiul. Ennél fontosabb, hogy helyes, természetes jelenség volt, és akkor még nem beszéltünk kiváló hangjáról.

A legviccesebb számomra az a pénzügyi asszisztensként aposztrófált csaj volt, aki finom becsiccsentve járult a döntnökök elé. Számomra érthetetlen módon kapott egy második esélyt, pedig az ilyen ivós emberkéket eleve diszkvalifikálni kellett volna.

Eléggé kiborít továbbá az az új szabály, hogy 12 év az alsó korhatár. Ismerve a szánalmas magyar közönségszavazási szokásokat könnyen lehet, hogy egy gyerek nyeri a versenyt. Ezzel megismétlődne az Utasi Árpi-féle fiaskó. Értsük már meg: a gyerek játsszék, járon iskolába, neveljék, aztán legyen csak sztár. Egy gyerek fejlettségi fokával összeegyeztethetetlen a sztárság. Vagy rendezzek énekversenyt külön gyerekeknek, ahol Barbie-csomagot meg Legót lehet nyerni, de nem egy lakást!

Ugyanennyire zavart az az ózdi testvérpár, akik az őket ért valóban tragikus baleset után a Megasztárból nyert pénzen akarnak némi kárpótlást. Azért szomorú ez az egész, mert az egyik fiú nem volt rossz, nem alaptalanul jutott tovább. De őt nem is hibáztatom, mert még szintén elég fiatal. Ez a baromság, hogy azért kell tehetségkutatóra jelentkezni, nehogy az ember munkával, átlagemberként érjen el valamit a kedves apuka agyszüleménye. Nehéz helyzet ez, mert a nézők is hagyják magukat befolyásolni az ilyen történetek által, pedig nem kéne. Ez a verseny nem arról szól, kinek jönne a legjobban a pénz, hanem arról, ki a legjobb. Egyszer egyébként ez a tv-nemzet már döntött ezen az alapon. 2002-ben Éva nyerte a Big Brothert, sorsának negatív alakulása a bulvárt még izgatja, de nemsokára már csak valamilyen idegszanatóriumot...

A zavaró tényezők ellenére várjuk a folytatást, egyelőre röhögni szeretnénk. A későbbiekben pedig arra leszek kíváncsi, hol tart ma a magyar ízlés.

Tudom, manapság sikk őt egy nevetséges pedofilnak tartani, aki valahogy megúszta a büntetést, én mégis mellette állok.

Persze nem tudhatom, hogy az egyébként ma 50 éves egykori popsztár mit tett és mit nem tett. Ezért is írtam így a címet: ez csak hit.

Ez a hit egyrészt szól annak a csodálatos művésznek, akit már nagyon hosszú ideje nem látunk. De akire minden magára valamit is adó pop-rajongó emlékszik. Michael Jackson fénykorában ugyanis megalkotta a pop etalonját. Fantasztikus számokat vett fel különleges, összetéveszthetetlen hangján; emlékezetes, ma már műfaji alapvetésnek számító klipeket forgatott hozzájuk; aztán világsraszóló, látványos koncertkörútakat énekelt, táncolt végig.

Már több mint tíz éve nem látjuk ezt a Jackót, és nekem személy szerint nagyon hiányzik.

Fölösleges volna karrierjének mérföldköveit fölsorolni, mindenki tudja ezeket. Lehet, hogy nem lexikoni pontossággal, mégis legtöbb munkáját mindenki hallotta már. Zenetörténelmet írt, megmutatta, a pop nem csak locsi-fecsi rágógumi-zene. Hogy a fülbemászás és az igényesség nem zárja ki egymást. Kreativitásának, fantáziájának, és nem utolsó sorban profizmusának és tehetségének határa csak a csillagos ég volt.

Aztán ez az élet tönkrement. Megintcsak fölösleges szócséplés lenne hosszan értekezni botrányairól, furcsaságairól. A kiváló Dangerous c. lemez után Michael Jackson varázsa szép lassan szertefoszlott a világ előtt. Először csak plasztikai műtétei miatt gúnyolták, aztán kiröhögték önmagának állított monumentális szobrát, melyet a History album kapcsán helyezett el a budapesti Hősök terén, végül a társadalomra veszélyes pedofil képe rajzolódott ki. Utóbbi kapcsán lerángatták trónjáról: a santa monicai bíróság előtt kellett felelni tettéért. Bár abszolút nem értettem volna egyet Jackson börtönbüntetésével, mégis nagyon meglepett, hogy az esküdtszék fölmentette.

És itt vissza is térnék arra, hogy miért hiszek Michael Jackson ártatlanságában. A dologról az a sokat idézett, és nagy port kavart interjú győzött meg, melyet egy angol tv riportere készített Jackóval.  A fickó a leggusztustalanabb firkászi hagyományokat követve csőbe húzta Jacksont, aki nem tudta magát megvédeni az agresszív, provokatív és manipulatív kérdésekkel szemben. A riporter azzal jelentkezett Michaelnél, hogy készítsenek egy közös dokumentumfilmet a művész életéről. Jacko valószínűleg kapott az alkalmon, ekkor már nem mentek olyan jól az eladásai.
Beengedte a riporter neverlandi otthonába, és tőle valóban szokatlan őszinteségről beszélt mindenről. Sok érdekes dolgot mondott. Ha nem egy habzószájú őrültet akartak volna bemutatni, kiderült volna, sokkal több dologgal van tisztában a popsztár, mint gondolták volna. Ilyenkor egy tisztességes újságíró leáll, és belegondol, mekkora teljesítmény volna ezt az űrlénynek látszó embert elsőként többé kevésbé normálisnak bemutatni. De a riporter úgy döntött, hogy egyszerűbb rámenni a pedofil elmebeteg vonalra. És addig kínozni Michaelt a szokásos baromságokkal, amíg elveszíti a türelmét, és elkezd hülyeségeket beszélni.
Ha az ember végignézi Jackson mimikáját, testtartását a beszélgetés során, akkor a testbeszédben laikusként is látja az árulás pillanatát. Jackót becsapták, és most bent van a kelepcében. Sajnos nem tudott kiszabadulni.

Amikor a konkrét esetre terelődött a szó, Michael egy pillanatra legyőzi ellenfelét. A riporter megkérdezte, tényleg egy ágyban aludt a gyerekekkel. És Jacko megmondta, hogy igen. Nem kertelt, nem beszélt mellé. A riporter érezte, nyeregben van. Meg is engedett magának egy erkölcsi prédikációt, ám Michael erre is tudott érdemben reagálni. Elmondta, hogy a riporter a hülye, mert neki az ágyról csak a szex jut eszébe, miközben ágyból tv-t is lehet nézni, kekszet majszolni tejjel meg csak ágyban az igazi.
És miközben Michael Jackson megközelítése sokkal emberibb, egyúttal a végső csapás önmagára. Az Amerikában uralkodó protestáns fundamentalizmus ugyanis nem ismeri ezt a kiskamaszos lazaságot. Csak annyit hallottak meg az egészből, hogy Michael Jackson, a felnőtt férfi tizenéves fiúkkal feküdt az ágyban, kész. Az ember, ugyebár, fegyelmezett puritán: asztalnál evés, ágyban szex (természetesen kizárólag szaporodási céllal)!

A történet innentől ismert. Két dolog azért érthetetlen maradt számomra: az egyik a helyi ügyész vérszomjas viselkedése. Valamiért presztizskérdést csinált a szerencsétlen, mentálisan kicsit tényleg sérült egykori popikon elítéléséből. A másik Jackson magatartása a bíróság előtt. Nem értem, miért viselkedett úgy, mintha teljesen holdkóros lenne. Az interjúban hosszan beszélt az életéről, ha eltekintettünk a külsőségektől, akkor egy majdnem normális embert láttunk. Ezt a bíróság előtt sem ártott volna...

Felmentése után az amerikai sajtó mindent megtett, hogy tovább rombolja Jackson maradék nimbuszát. Leírták róla, hogy manapság egy arab szektával barátkozik, ez a hazaárulás diszkrét báját sejteti. Aztán azt is, hogy anyagilag tönkrement, és Neverlandet is el kell adnia. Az utolsó hír szerint egy arab szultán vendégszeretét élvezi.

Valószínűleg sosem jut már vissza a csúcsra, hírnevét nem tudja már helyreállítani Amerikában, és lemezeladások szempontjából a hazai piac számít. Ha adna a véleményemre, akkor valószínűleg nem jelenne meg többet a nyilvánosság előtt, és bízna abban, hogy idővel a zenéjére emlékeznek, mert arra nagyon is érdemes.