Ugye, emlékszünk még Lengyel Zoltánra, a falusi kiskirály - képviselőre? Akinek még semmi sem dereng, annak is mindjárt fölcsillan a szeme, róla láthatunk az Index jóvoltából Magyarországon először pucér fotókat egy közszolgáról, ill. állítólag ő volt a képeken.
Aztán neki volt tetlegességtől sem mentes afférja a rendőrökkel. Lehet, hogy a rendőrök is elvetették a sulykot, de az is látszott egy igazi arrogáns bunkóról van szó. Amikor undorodom éppen a Fidesztől, ilyen figuráknak képzelem az apparátusát, szimpatizánsait.
Nekem vele kapcsolatban mégis a legszebb történet az, amikor a faluja nem választotta újra képviselőnek. Sértődöttségében ez a kisszerű alak szolgálati lakásának kertjéből és a ház elől kivágtak a fákat, és egyéb rongálásoktól sem riadt visszam, mondván ezt a lyukat ő tette élhetővé, nehogy már a következő egyébként demokratikusan megválasztott polgármesternő rendes környezetben élhessen! Végül a Fidesz is érzékeltethette ezzel az arctalan nagyarcúval, hogy többet használna, ha a párton kívül folytatná, ki is lépett a frakcióból.
Szóval ez az alak kb. egy évnyi töprengés után föladja függetlenségét, és kisgazda lesz. Jó választás. Egyrészt abban a pártban föl sem tűnne egy újabb önkényeskedő kiskirály, másrészt annak a pártnak már nem lehet ártani.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bandeenator · http://kritika3.blog.hu 2008.09.15. 14:34:29
Az MSZP-ben lehetett zsidózni, a választókat patkányként emlegetni stb. Ilyenekt nem lehet a Fidszeben. A fent leírthozt hasonló emberek sem valók oda. Egy párt, ami legalább válogat - saját érdekében.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.09.16. 09:23:34
Érdekesség: Lengyel nem szavazta meg a feloszlatást. Ki érti ezt?