Szakácskirály - tv-kritika

Ma indult az ország első számú szakácsát kereső versenysorozat, melynek az ATV tűzött műsorára.

Az ígéret kecsegtető volt. Végre olyan emberek versenyeznek főzőtudásukkal, akik ezt profi módon teszik a hétköznapokban is. A zsűri pedig nem a versenytársakból áll, hanem a többségét szakemberek alkotják, és hogy az ún. sztárok se hiányozzanak, két változó ismert, de laikus gourmet szintén értékel.

A koncepció tehát jó, mégha kicsit lopás is. A TV Paprikán kb. egy éve már megy egy olyan főzőverseny, ahol Nagy-Britannia minden szegletéből érkező séfek küzdenek azért, hogy a győztes a királynő fogadásán dolgozhasson. De miért ne lehetne egy jó műsort kicsit lemásolni a mi viszonyainkra?

Fölkérték Kertész Zsuzsát, a magyar televíziózás egyik klasszikus alakját műsorvezetőnek. Gondoltam is, végre valaki, aki tudja, hogy kell ezt csinálni.

Sajnos azonban a műsor - elsősorban a rossz szerkesztés miatt - messze az elvárásom alatt teljesített. A versenyzők semmilyenek voltak, ha már a brit változatot vették alapul, akkor talán kellett volna nekik lehetőséget biztosítani, hogy kicsit többet beszéljenek önmagukról, a főztjükről, a konyhaművészeti filozófiájukról, és akár egymásról is. De a műsor nem haladt a korral, a szakács számára továbbra is a "személyzet" néma tagja, szolgálatkész iparos fehér sapkában. Persze néha irritáló, hogy a sztárfodrászok, sztárbutikosok és sztárutcaseprők korát éljük, egy ilyen versenyben azért nem ártana a séf személyes varázsának megcsillantása.

A zsűri három állandó tagja, Aczél László gasztro-blogger, Dr. Kiss János, a szakácstudományok doktora és Vajda Péter esztéta, hiteles ítészek. Általában nem beszélnek hosszan, de sokszor nem túl érdekes, amit mondanak, sőt néha nehezen követhető.
Az első adásban a két póttag Magyar Attila és Hajdú Steve voltak. Rendben van, hogy a tv a sztárokból (is) él, de akkor már meghívhattak volna két olyan színészt is akár, akiken nem látszik, hogy a szinte-mindegy-mi-csak-sok-legyen gasztronómiai irányzat követői. Értékelhető hozzászólásuk nem volt. Kínos jópofizásuk a serénykedő szakácsokkal főleg azért volt vicces, mert a szakácsok elnéző mosollyal konstatálták próbálkozásaikat.

A műsorvezetés kimondottan rossz, úgy látszik, Kertész Zsuzsa nemcsak azért nincs a képernyőn, mert a trendi fiatalok elfoglalták a helyét. Amennyire bölcs dolog volt visszavonulni, annyira nem az most visszatérni, és lerombolni az illúziókat.
A műsor borszakértője teljesen alkalmatlan az ilyen szereplésre. Kifejezetten árt a műsor egészének.

Nem tudom, miért gondolták azt a műsor készítői, hogy az a szerkezet fenntartja majd a néző figyelmét, hogy a rövid bemutatkozást követően hosszasan főznek a szakácsok, és végül a zsűri pár valóban keresetlen szóban értékel. De semmit sem látunk! A gasztro-műsor nagy hátránya, hogy a néző sem az illatokat, sem az ízeket nem érezheti. De akkor legalább hadd lássa az alapanyagokat önmagukban, aztán ahogy szép lassan összeállnak egy egységes dologgá. Végül pedig jöhet a tálalás művészete, ahogy a német mondja, das Auge isst mit. (Vö. A szem is eszik.) De ennek a műsornak a készítői elkövetik azt az ilyen műfajban végzetes hibát, hogy alig mutatják magát az ételt.
Ehhez képest unalmas nüansz, hogy a főzés alatt kellemetlen, műanyag-zene aláfestés mellett a zsűri beszélget, halkan és érdektelenül.

A műsor végén minden feszültséget mellőzően kihirdették a győztest, aki emiatt egy kicsit el is mosolyodott.

Kár ezért a műsorért, mert könnyedén lehetett volna jó is. Kicsit olyan volt az egész, mint az az étel, amelynek minden alapanyagát szereti az ember, de együtt valahogy nem stimmelnek, és ráadásul kicsit túl is főzték, kicsit el is sózták... Szóval kár érte.

Az egyik legizgalmasabb dolog a blogokkal kapcsolatban, hogy kik olvassák ezeket az írásokat. Ilyen szempontból meghatározó élmény az első olyan kommentelő megjelenése, akit nem ismerek személyesen.

Pár hete "fejlesztettem" a blogot azzal, hogy föltettem számlálókat, melyekre kattintva látni lehet azt is, honnan keresik föl az oldalt. Már az sem semmi, hogy minden földrészről kattantak már Amálra, vagy, hogy van Szaud-Arábiában egy állandó olvasóm (akit így ismeretlenül is üdvözlök). De az, hogy egy atlanti-óceáni támaszponton szolgáljon egyik olvasóm, az nem semmi! Mostantól óvatosan fogok fogalmazni, amikor a pacifista kirohanásaimat írom...

A Hullám - filmkritika

A német film valós események feldolgozása. Eredetileg egy amerikai kisváros középiskolában esett meg, hogy egy ambíciózus tanár vezetésével kialakult egy az iskolát, sőt a környéket uraló csoport. A hatvanas évek Amerikája helyett most azonban napjaink Németországa a helyszín.

A feladat az, hogy egy héten át egy témával foglalkozzanak. Ez a téma az autokrácia. A tanárt, aki inkább az anarchiáról beszélne, inspirálják az érdekes dolgok, melyeket a diákok mondanak. És tíz perc szünet alatt kitalálja, az osztályon belül létrehoz egy autoriter közösséget, ezzel demonstrálva a diktatúrák jellemzőit. Ám a játék túlságosan megtetszik a diákoknak, és jópáran komolyabban veszik, mint kéne. Mozgalmuk, a Hullám fennhatóságát kiterjesztik az iskolára és később a városra is. Amikor a tanár rádöbben, mennyire messze ment a dolog, már képtelen véget vetni neki. Így a politikaóra kísérlete tragédiába torkollik.

A film több szempontból is érdekes. Egyrészt döbbenetes, hogy csupán egyetlen hét leforgása alatt kialakulhat ez a rendszer. Szintén nagyon mélyen elgondolkodtató, hogy a tanár ugyan tudatosan manipulálja a diákjait, de ezt nem rejti véka alá. Rögtön az elején elmondja, mit fog csinálni, és mégis uralma alá tudja vonni hallgatóságát.

Mégsem azért tartom nagyon jónak a filmet, mert felvázolja a diktatúrák hiteles anatómiáját. Hanem mert rávilágít arra, amit én mindig is hiányolok a történelmi munkákból, az egyes emberek működésének leírására. Elmagyarázza, miért van mindig esély a diktatúrák kialakulására. Ez ugyanis az első felvetés, ez indítja be a tanár fantáziáját. Mivel felkészületlenül érkezik az órára, a diktatúrák kapcsán a Harmadik Birodalomról kezd beszélgetést. Erre ezek a fiatal németek (akik már az újraegyesítés után születtek), két nagyon érdekes dolgot is mondanak. Egyrészt nagyon unják már a náci korszakot, nem értik, miért kell még nekik is bűntudatot érezniük a hatvan évvel ezelőtt történtekért. Én itt meg is állnék egy pillanatra, a film nem teszi sajnos. A németek előttünk mindig is nagy bezzeg nép voltak e tekintetben. Ők bezzeg szembenéztek a történelmükkel... halljuk állandóan. Pedig valójában az átlagos német diák csak azt tudja, hogy a náci az rossz. Nem magyarázza el neki senki, hogy miért, és főleg azt sem, mi miért történt. Az eredeti, amerikai esetben így kezdődik a beszélgetés. Azt a tanárt megkérdezték, hogy engedhették a németek, hogy Hitler hatalomra kerüljön. Fontos tanulság ez, a történelem nem szentírás, nem elég megtanulni a tényeket, sokkal fontosabb érteni az összefüggéseket. Különben nem lesz több az antifasizmus mint mondókák sokasága.

Szóval a film nagy erőssége, hogy fölvonultat néhány tipikus személyiséget, akik szinte automatikusan lesznek a Hullám és főleg Wenger tanár úr hívei: az elhanyagolt, elnyomott gyerek, akit mindenki csak kihasznál és kinevet; a sportoló, aki nem gondolkodik, hanem parancsokat hajt végre; a bizonytalan lány, aki egyedül érzi magát, és nem utolsó sorban a tanár. Eleinte úgy tűnik, Wenger egy közkedvelt, fontos figura az iskolában, aki mer másképp hozzáállni a tanításhoz, mint kollégái. Pedig valójában egy problémás ember, akit nagyon nem elégít ki helyzete. A hatalom lenyűgözi, szinte a megszállotjává válik, és azt hiszi, ő aztán bármit megtehet. Amikor ráébred, mit tett, próbál változtatni, de sajnos a Hullám rajta is túlnő.

Fontos, talán mai szemmel a legfontosabb annak a milliőnek a leírása, amelyben megfogan a mozgalom. Csupa lézengő, szabadjára engedett, céltalan kamasz - az életük teljesen értelmetlen és nincs benne semmi érték. Igazán egyikük sem boldogok, füveznek, piálnak, verekszenek. Olyanok, mint a ketrecbe zárt állatok. Mind jó körülmények között élnek, a szüleiktől mindent megkapnak, leszámítva a figyelmet, az értékeket és a törődést. Remek jelenet, amikor az egyik lány elmondja az anyjának, hogy 10 - 12 éves öccse dohányzik, és talán szólni kéne, hogy ne tegye. Az anya, akit jobban leköt a férje és szexuális életük, mely nyitott könyv a gyerekek előtt is, csak annyit mond, a gyerek találja meg maga a saját korlátait. Tipikus hozzáállás! Kényelmetlen lenne nemet mondani a kölyöknek, inkább azt hazudjuk, az elveink miatt nem lépünk közbe. Pedig az mégcsak nem is elvek kérdése, hogy egy 10 éves gyerek cigizzék-e, evidencia, hogy ne! A nevelésben nincs helye a demokráciának. Főleg, hogy ez nem is az, hanem csak a nemtörödömség megideologizálása.

A filmben ábrázolt dolgok fájóan aktuálisak. A mai, nyugati típusú társadalom meglehetősen szétzilált állapotban van. A film azt mutatja meg, mennyire helytelen és veszélyes, ha az emberek nem tudnak orientálódni, ha a társadalom csak a politika absztrakt szakszava, és nem valós közösségek összessége. A fordulópont ugyanis az, amikor Wenger tanár úr elmagyarázza a közösség erejét. Állítása szerint az autokrácia hármas alapja: a fegyelem, a közösség és a tettek. Bár a fegyelem is sokaknak tetszik (egyszerű a világ, ha megmondják föntről, mit kell csinálni), de a Hullám akkor kel életre, amikor a diákok rájönnek, milyen jó érzés valahova tartozni. A tettek erejét már nem is kell magyarázni, innentől magától működik a gépezet.

Láttuk, hogy komplett iskolai osztályokat hoznak el a filmre, mely többé - kevésbé az ő nyelvükön magyarázza el ezeket a fontos kérdéseket. Bár néhol talán nem túl hiteles az, ahogyan a diákok viselkednek, beszélnek. És azt is gondolom, nem árt a filmet némi történelmi ismerettel megtámogatni, ettől függetlenül jó ötlet ez a csoportos filmnézés. A történelemről lényegesen többet tanít, mint a saját magától meghatódott Honfoglalás (amire az én generációm volt kivezényelve) vagy az érthetetlen, vontatott Hídember.

Értékelés: 9/10

(A filmről, ill. annak háterréről olvasható a német nyelvű blogomon is egy írás. Szóval a téma iránt érdeklődők kattintsanak ide:  http://ilonaspricht.blog.de/2008/10/21/leben-film-geschichte-gesellschaft-diewelle-4907194 )

A Bonanzának igaza volt. Nem tesz jót, ha a címben szereplő dolog történik.

Nagyon csalódott voltam a szombati Megasztár végeredménye miatt. Nem csoda, hogy a magyar popzene döglődik, ha a magyar ízlés ilyen.

A Megasztár mint műsor arról kéne szóljon, hogy megkeresik azt az előadót, akiből a poppiacon a legtöbbet lehet kihozni. Vagyis egy érdekes, vonzó, ám alakítható személyiséget, aki nem mellesleg jól is énekel. Erre a mostani állás szerint az a két versenyző a legalkalmasabb, akiket a nézők a legkevesebbre tartottak. Hát igen, egyiknek sincs idióta, akarnok anyja, aki bármire képes, csak a pofája ott legyen a címlapon, egyiknek sem volt kamu szívrohama a héten, egyiknek sincs félig-meddig befutott nővére. Csak izgalmasak és sok bennük a potenciál. És messze nem az éneklésről beszélek, nem vagyok naív, tudom, hogy ez a műfaj nemcsak erről szól. Vannak Balogh Imrénél és Nkuya Soniánál jobb énekesek a mostani mezőnyben is. De egy harmincas apukánál, aki meglehetősen unalmasan dünnyög el unalmas számokat vagy a musical-színésztanoncnál, aki eddig még nem vette a fáradtságot, hogy megtanuljon egy számot a repertoárján kívül, vagy a Vajdaságból importált ripacsnál, akiért úgy el van ájulva a zsűri, pedig kevés mesterkéltebb figura lépett arra a csicsás színpadra, szóval náluk érdekesebbek.

Ha a magyar zeneipar komolyan venné végre magát, és nem a tahók számára adna csak ki albumokat, akkor inkább olyanokra építkezne, mint Imre vagy Sonia. Többek között emiatt nem nagyon veszek magyar lemezeket: hiányolom belőle a profizmusnak még a látszatát is.

A zsűri is megbánta, hogy jópár vacak produkciót dícsért, látszott az arcukon az értetlenség. Szinte már előkerült a fiók mélyéről a Pély-féle Hol van a fületek? - cetli, csak a Hol van az agyatok? vagy a Hol van az ízlésetek? találóbb lett volna.

Tegnap este a TV2 gagyi-riportshowja, a Napló, kicist mosdatni próbálta Friderikuszt. A sok hülye néző, aki persze név és arc nélkül kígyót, békát kiabál bárkire, föl volt háborodva azon, hogy Friderikusz Sándor ki mert mondani evidenciákat. Ezért a csatornánál kicsit menteni próbálták. Pedig ez a műsor - licenc alapján is - pont arról szól, hogy lehúzza ezt a sok "művészt" oda, ahova való. Mellesleg jegyzem meg, a győztes fényét növeli, ha a zsűri képes keményen fogalmazni a valóban gyengékkel szemben. Így a dícséretük is csak  viszonylagos. Bízom Friderikuszban, és bár nem hiszem, hogy ez eljut hozzá, szeretném üzenni, én pont azt várom el tőle, amit a TOP 15-ben csinált.

Hogy az a csaj, aki annyira jelentős volt, hogy az előző posztban a nevét sem sikerült rendesen leírnom, mennyire nem érdemli meg az első vonalat, azt az bizonyítja, hogy tegnap este már a Nemzet Pincebogaránál, Hajdú Péternél védte meg senkit sem érdeklő személyét. Nem néztem végig, mert kit érdekel. Csak annyiban "érdekes", hogy szerepeltetésével megint sikerült kiszolgálni a sajátos igazságérzetű magyar átlagnéző ízlését.

Szombaton végre bemutatkozott Dyson barátom, és örömmel látom, hogy az olvasók pozitívan reagáltak első, szerintem kiváló írására. Azért is örülnék, ha időnként szerzőként is aktivizálná magát, mert megvan benne pont az, ami belőlem hiányzik, hogy rövidre tudja zárni a gondolatait, és nagyon szabatosan tud fogalmazni, és - feltételezem, ez ki is fog derülni - csodásan provokál.

A Nemzeti Csúcsot 11 és 13 óra között live streaming segítségével követtem a neten, szóval a pártok 15 perceit láttam. Egyetértve az előttem szólóval, ez az egész semmit sem ért. Demján meg már kezdheti is magán a jövedelmek nominálértékének csökkentését. Nem azt a kisebbsséget kell büntetni a válság miatt, akik amúgy is megteszik, ami tőlük telik, és eltartják ezt az országot.
Egyébként pedig sikerült az egész alá kerülni öt emelettel: http://sasika61mondja.blog.hu/2008/10/17/ismet_csucsformaban_a_fidelitas . (Az egész blog baromi jó, olvassátok!)

Tóta W. Árpádot végre megkapta azt, ami neki jár! Bizony az ilyen véres szájú zsidógyűllőknek meg kell mondani, mennyi az annyi! Ha már a pofájukat nem lehet betapasztani. (Figyelem: a kurzív betűkkel olvasható szöveg irónia, nem kell minden szavát komolyan venni!)
Mivel Tóta W. olyan "választ" fogalmazott meg, amelynél én biztosan nem tudok jobbat írni, csak felhívom a figyelmet erre az ügyre. Itt olvasható: http://w.blog.hu/2008/10/18/az_en_antiszemitizmusom . Érdemes a kommenteket is átböngészni, a népítélet ugyanis megszületett erről a hülyék gyűlekezetéről, amely a MÚOSZ nevet viseli. Erre mondják, hogy akinek van humora, az mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes.
Van azonban egy érdekes, továbbgondolásra érdemes gondolat. Tóta W. ezt a blogján jelentette meg, ha pl. Reckl Amál  néven írja, lehet, nem is tudja meg senki, hogy az valójában Worluk. Szóval a kérdés nagyon is jogos, miért vonatkoznak egy hivatásos újságírói testület etikai szabályai egy blogerre? A kommentek között olvasom, hogy a Brüsszeli Bürokraták már tervezik a blogerrekre vonatkozó etikai kódexet. Nyilván ez a legnagyobb feladat, a hitelválság majd elmúlik, de ha valaki leírja a blogján, hogy vesszenek a pirézek, és ezt mind a három barátja elolvassa, az ellen föl kell lépni... Szóval, azt hiszem, erre még visszatérek később.

További bloghírek: az általam sokat látogatott Szegénységblog iránt a Népszabadság is érdeklődött. Már leírtam odaát, hogy a blog leérdekesebb kérdése, hogy valós személy írja-e vagy ez egy hack. Én a legutóbbi időkig szentül hittem, Szegényné az, akinek mondja magát. De a publicitás mértéke, amit kap, kicsit elgondolkodtatja az embert. Mindenesetre múlt szombaton írtam egy vendégposztot, melyet persze szokás szerint nem akartak megérteni páran... Hosszan el is vitatkoztak egymással.
Ezért érdekes dolog, hogy a Népszabi cikkjének a címe kvázi az én gondolatom.
Azt írtam múlt szombaton:

"A Szegénység blog sikere pont ez. Az emberek szembenézhetnek egyik legnagyobb félelmükkel, sőt kicsit bele is élhetik magukat anélkül, hogy jelenlegi jólétükből föl kéne adni valamit."

(Az egész itt olvasható: http://szegenygazdagok.blog.hu/2008/10/11/szegyenfolt_szegenyseg .)
A Népszabadság cikkének meg ez a címe: Félelmeinkkel szembesít a szegénységblog (Ez meg itt található: http://nol.hu/lap/mo/lap-20081018-20081018-22 .) Illetve egy idézet az interjúból:

 "A blog sikerét az emberek félelmeiben látja. Azt mondja, hogy mivel szegénység ellen nem lehet biztosítást kötni, szinte bárki belesodródhat, sokan a blogon szembesülnek félelmeikkel."

Szerintem ezek a dolgok eléggé hasonlítanak. Büszke is lehetnék, de kicsit rosszul esik, hogy miközben én önként és dalolva "szállítok" egy írást (mellyel egyúttal le is teszem a garast a blog hitelessége mellett), és csak így átveszik a gomdolatomat. Nem azt vártam, hogy a Népszabadság újságírója megemlíti a dolog forrását, de az jobb lett volna, ha Szegényné a blogon igen. Mindegy, spongyát rá!

Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy a ma bemutathatom újdonsült szerzőtársamat. CLS Dyson törzsolvasó és törzskommentelő volt eddig, végre elfogadta felkérésemet, és megírta első bejegyzését.

Fogadják/fogadjátok szeretettel!

Üdv:
Amál

Ha a profikon múlna, nem nagyon lehetne. A magyar humor hanyatlik. Érdekes, hogy pont a rendszerváltás óta. Sokan az összefüggést abban látják, hogy a diktatúra alatt csak viccek formájában lehetett kiengedni a feszültséget. Ma már bármit lehet mondani. Majdnem.

Rendszerváltás a humorban is

Közhely, hogy a múlt rendszer a humort egyfajta szelepnek tekintette, és pár embernek (mint pl. Hofi) megengedte, hogy olyasmiről is beszéljen gunyoros formában, amiről egyébként nyilvámosság előtt nem volt szabad.
Ugyan Hofi már jópár éve meghalt, sokan maradtak ma is a kabarék színpadán azokból az időkből. Ilyen a Mikroszkóp Színpad teljes kompániája, de például Farkasházy Tivadar is.

Nagyon nem szeretem azt az érvelést, hogy aki '90 előtt is volt már valaki, az ma már ne nagyon legyen az. Mert ez nem minőségi kategória. Főleg, mert a másik oldal Fábry Sándoron kívül nem bír magából kiizzadni egyetlen humoristát sem.

Ennek ellenére - és tegyünk most félre mindenféle emberi megítélést - változás kéne. Nem politikai értelemben, a humorista ne játssza meg a pártatlant. Hanem ízlésben, stílusban és eszköztárban. Az emberekről nem is beszélve.

Kifáradtak

És ha már itt tartunk, az is megérne egy misét, miért mindig ugyanazokat az arcokat látjuk. A már említett Hofi harminc évvel ezelőtti műsorát vajon még hányszor kívánja az mtv levetíteni? Nem az a baj, hogy rossz, sok minden ma szemmel is érthető, de így, hogy nincs mellette más, lassan, elnézést, unalmas.

Az élők között is rengeteg olyan van, aki már nem tud újat mutatni. Akinek már nincs tarsolyában semmi, mert fizikailag is lehetetlen.
Ne tessék félreérteni, ez nem (csak) a generációk harca, hanem a fásultság és az újdonság harca. Az, aki ki tud állni valami újjal, megnyeri ezt. De sajnos azok, akik pár éve még újítónak számítottak, azok ma már róják apró köreiket a mókuskerékben. Hogy egy személyes kedvencemet mondjam, a Laár pour Laár társulat esete. Bő tíz éve végig lehetett röhögni minden műsorukat, öt évvel ezelőttről is emlékszem még jó szövegekre, de a végén már csak ismételték magukat, az abszurd tartalmak helyét átvették a buta grimaszok.

Kifáradt már a mester is, Fábry Sándor. Az ő műsora is olyan volt régebben, hogy csak na... És nincsenek illúzióim, akkor is volt kaki - pisi bőven, de más is. Persze azért Fábry azért még mindig a jobbak közé tartozik így is, de a műsora a kimerültség tipikus tüneteit mutatja.

Ahogy a Heti Hetesben sincs már szinte semmi spiritusz. Ez már tényleg csak kereseti lehetőség amúgy is jól fizetett színészek és egyéb előadók számára. Persze az emberek nézik, de gyanítom, a Megasztár könnyedén megverné a humor egykori nagyágyúit. Unalmasak, na!

Tehetségtelenek kora

Valamikor a nyolcvanas évek végén/ kilencvenes évek elején elterjedt a tévhit, hogy az, akinek furcsa arcformája van, és ezt még büszkén meg is mutatja, az már humorista. Mással Maksa és a körülötte kavargók tevékenysége aligha magyarázható.

Ebbe a sorba nyugodtan beleilleszthető Éles István, Bach Szilvia, a Defekt Duó vagy Varga Ferenc József. Ők a rendszerváltás környéki humorfesztiválokon bukkantak föl, de az egy - két számból álló repertoárral rendelkező amatőrizmusnál nem vitték azóta sem többre. Megélhetési nevettetők ők, akik csak hogy ne kelljen rendes munkát végezni, inkább járják a céges bulikat és a szociális otthonokat. Szalonspicces, ill. kissé elhanyagolt közönségük hálás.

Ezen a fronton tivornyázik az Irigy Hónaljmirigy is. Nagyon hasonló tünetek vannak ebben a bajban is: valaha ígéretes amatőrök voltak. Első lemezük frappáns, szemtelen és kifejezetten vicces volt, és még egy - két album erejéig meg tudtak ebből valamit őrizni. De aztán jött a tv-s szereplés, és az aztán minden illúziót, amelyet a nyolc kan megújulási tehetségéről feltételezett, szétzúzott. Érthetetlen módon készítik sorozatban az egyformán szellemtelen, primitív műsorokat. Bár feltétlen érdemük, hogy nem szándékoltan, de rámutattak Mohácsi Viktória butaságára. De ennek is legalább öt éve.

Elkényelmesedők

Tipikus példa is van rá: Bagi Iván és Nacsa Olivér. A tehetségükkel nincs baj, nem is hülyék, és még csak nem is undorítóak. Csak sosem tölti meg ez két parodista remekül megformált karaktereit valós tartalommal. Hiába beszélnek tökéletesen Baló György hangján, ha vele kapcsolatban csak annyira telik, hogy ping pong labda szemei vannak. Először ez óriási volt, de hogy azóta semmi más nem jutott róla vagy helyzetéről eszükbe...

Gálvölgyit is ebbe a kategóriába sorolnám. Valaha a Gálvölgyi Show a legjobb műsor votl a tv-ben. Remel paródiák, szellems jellenetek és sok felejthetetlen pillanat. Igaz, akkor évente két műsor készült, és nem 12. És persze igaza van Gálvölgyinek abban, hogy ma kevesebb a karizma a tv-ben látott emberekben, nehezebb őket elcsípni, de azért meg lehetne próbálni.

Korszerűtlenség

Olyan dolog ez, mint az operett: azért, mert 100 éve jó volt, az nem jelenti automatikusan, hogy semmit sem kell rajta változtatni.
Igaz ez az ún. klasszikus pesti kabaréra és viccre. Hacsek és Sajó klasszikus, de idejétmúlt. Hiába frissítik néha a témákat, az élethelyzet, a beszédmód vagyis röviden az a világ már nem létezik. Pedig maga a műfaj óriási lehetőség. Ennél nem kell jobb szituáció: két ember beszélget, ugratják egymást, az egyik flegma, a másik ideges, és mégis látszik, hogy barátok. Ehhez nem kell a Nyugat Budapestjének milliője. Csak bátorság és ötlet kellene hozzá.

Stand up

Persze ez sem új műfaj, csak nálunk tűnik annak, pedig annak idején Kellér Dezső sem csinált egyebet, mint dumált. A magyar stand uposok szélsőségesek: vannak nagyon jók, és rettenetesen rosszak. Tudni kell viszont, és meglep, hogy például a TV2-höz még nem jutott el, hogy ez egy rétegműfaj. Ez nem olyan, mint a Szeszélyes évszakok anno, hogy az egész család leülhetett elé, akár Rózsadombon, akár Bivalybaznádon. Éppen ezért hiába nyit egyfajta utat, de fősodor nem lesz belőle.

Comedy Central

Itt van, megérkezett. Pár hete Magyarországon is fogható a Comedy Central, az amerikai humorcsatorna. Tőlem nagyon idegen a kínálata. A sit comokat a Jóbarátok óta kifejezetten nem szeretem, mert erőltetettnek, kiszámíthatónak tartom, és még egyszer sem láttam benne jó színészi játékot.
A vicces felnőtt rajzfilmek (South Park, Family Guy, The Simpsons) nagyot szóltak, amikor elindultak, de mára érdektelenek; azon versenyeznek, ki tud nagyobb hülyeséget kitalálni. Ez egyébként nem hátrány egy humoros műsornál, de már látszik az alkotói energiák pangása.
De lényeg mégis az, hogy ez a csatorna már megérkezett, és napi 12 órában sugározza a vezető amcsi sorozatokat. Szóval kösse föl a gatyáját a magyar humor, mert a konkurencia már itt kopogtat az ajtón.

Egy kis szépség:

Angolosoknak itt van ez a szép és egyszerű szöveg: http://www.loglar.com/song.php?id=1173. Illik hozzá ez a megnyugtató és meditatív zene, és a normál esetben gyönyörű képminőségű, szabad asszociációkat engedő klip.

Egyébként magamnak küldöm, és mindenkinek, aki szeret(i).

Üdv:

Amál

A jobboldali napilap hétfőn nagy, véres betűkkel megírta, hogy a világgazdasági válság kellős közepén a szocialisták pártkongresszusán tepertős pogácsa helyett kaviár meg libamáj volt a menü.

Rettentően utálom az ilyen kicsinyességet. Ez körülbelül az a szellemiség, mint amikor a Kacsamesék egyik epizódjában Dagobert bácsi elveszíti (átmenetileg) a vagyonát, és egyből ott áll az egész család és a személyzet foltos ruhában a híd alatt... Vagyis gyermeteg, irigy és igazából hülyeség.

Az MSZP-t nem kell megvédeni. Sok lomha gondolkodású, változásra képtelen, államférfinak, ill. e fogalom női megfelelőjének (szerintem nincs rá külön szó) alkalmatlan ember gyülekezete. Egy bulvárpártelnök vezetése alatt, aki azt hiszi, hogy a kormányzás csupán hadarós ötletelés; tartalom nélkül, szlogenekkel letudható.
Rettenetesen nem értik a szituációt. Hétfő reggel a Mokka vendége volt Lamperth Mónika, talán elnökhelyettes most. Az erre irányuló kérdésre nem azt mondta, amit a józan ész diktálna: nem az a lényeg, hogy mit ettünk, hanem hogy miről beszéltünk. Ehelyett az egykori belügy- majd munkaügyi miniszterasszony rögtön védekezni kezdett. Ő egész nap dolgozott, egész nap tárgyalt, nem jutott a svédasztalhoz, nem tudja, mi volt a választék. Szegény! Kár, hogy ezzel az ügyetlen szöveggel csak magára húzta a cinkosságot, mert aki, ugye, mosakodik, az már félig be is ismeri a bűnt.
Így azt a látszatott keltette, hogy az MSZP nem más mint olyan emberek gyülekezete, akik kajálni járnak a pártba, és még szégyellik is.

De ez - újabb gasztonómiai fordulattal élve - a kölcsönkenyér - effektus. Nyolc évvel ezelőtt a kegyelemdöfés előtt álló kisgazdáknak még adott a Fidesz egy kis erődöcskét, ahol nyugodtan kamatoztathatták nemtudásukat. A Környezetgazdálkodási Intézet és annak vezetője (a kisgazdáknál szokatlanul affektáló Gordos Dénes - micsoda memóriám van!) sokkal híresebb volt a szintén kisgazda szemmel talán kissé szokatlan dzsentri hangulatú, úrhatnám mulatozásokról, mint a fenntartható fejlődésért folytatott munkájáról. A Környezetgazdálkodási Intézet akkor kiemelten hi-tech-nek számító plazmatévéket vett az urak szórakoztatására, és az államügyektől megfáradt gyomrok éhségét libériás inasok által felszolgált szarvasgombás, libamájas ínyencségek csillapították.

Ez az akkori sajtóban és például a Heti Hetesben sok-sok gúnyolódás tárgya volt, sokáig cikkeztek róla mint az akkori kormány rongyrázásának ékes bizonyítékaként. Persze az állampolgárt bőszíti az ilyen, de mára a választók helyre tették ezt sok szerencsétlent, akik Torgyán doktor nem létező subájából bújtak elő. Egy - két kivételtől eltekintve (mint pl. Túri Kovács Béla, bár ő nem idióta, csak ízléstelenül simulékony) a kisgazdák már csak a legfrisebb közelmúltunk sajátos alakjai, többnyire arc nélkül.

Azért az MSZP elgondolkodhatna ezen. Mert nem az volt a legfőbb baj a Környezetgazdálkodási Intézet egykori vezetésével, ahogyan most - akár válságtól függetlenül is - kormánnyal sem, hogy libamájjal tömték a fejüket. Hanem, hogy az a fej sajnos üres és haszontalan. De - ha már kisgazdák - zárjuk egy sokat mondó népi bölcseséggel ezt a kis elmékedést: aki nem dolgozik... Szóval ez is bonyolultabb, mint ahogy első blikkre gondolnánk.

A csengetett, m'lord?, gondolom, sokak kedvenc sorozata, én is nagyon szeretem.

A sok nagy karakter mellett visszatérő epizód, hogy a "föntiek" nagy lakomáiról a "lentiek" sem maradnak le, kivéve persze szegény Mable-t.

Nekem ez mindig tetszett.

És mostanában részese is vagyok valami ilyesminek. Az irodánk a gyárigazgatói folyosón van, a tárgyalótermek szomszédságában. Ha valamilyen nagyobb szabású vendégség van, mindig rendelnek kajákat. Ezek maradékát (általában marad bőségesen) a mi Mrs. Liptonunk, Irénke osztja szét az itt dolgozók között. A repertoár a pogácsáktól a kanapékon át egészen a hideg sültekkel dúsított tálakig terjed.

Igen, tudom, ez potyázás. Talán nem túl elegáns, és egyébként fizetnek annyit, hogy jut kajára. Mégis, Isten bocsássa meg ezt a kicsinyességet, annyira jól esik ez a pár falat!(Mert azért nem esszük magunkat degeszre, éppen csak bele-belekóstolunk a finomságokba.)

Szóval nem volt az rossz előérzet, hogy Mrs. Liptonék nem csupán az ízek kedvéért "hasznosították" a maradékot, hanem az ebben rejlő kellemes cinkoságért is, ami miatt mi lentiek össze tudunk kacsintani egymással. Ahogy Lord Meldrum házának személyzete is minden további nélkül leült a báránysültek mellé.

Jópofa összeállítás olvasható a B-oldal című zenei blogon. A tíz legjobb meleg sláger.

http://b-oldal.blog.hu/2008/10/15/top10_meleghimnusz_evor

Mivel rendkívüli módon szeretem ezt a műfajt, ezért nagy megelégedéssel és egyetértéssel néztem végig a listát.

Egyébként nem túl régóta olvasgatom a blogot, és így az egészet jó szívvel ajánlom: kellemes stílusban írnak főleg popzenéről.

Bemutatom az általam delegált, és ahogy látom kevéssé ismert leszbikus dallal. Annyira kedves, bájos ez klip, finom humorral megfűszerezve... De íme:

Ugyanezzel a címmel egyébként pár hete egy Katy Perry nevű lányzó is kijött, de az sokkal inkább a pornófilmekből ismert, mű, hetero férfiak szórakoztatására való leszbikus képet erősíti. Vagyis, hogy a gyönyörű hetero lányok néha egymásra találnak, leginkább a fiújuk felizgatására.

Szerencsésen, és talán sikeresen túlvagyok sokirányú feladataim közül a legkellemetlenebben: vége egyelőre a tolmácsolásnak. Írásban minden nap fordítok, de nagy plénum (a gyár krémje) előtt szerencsére csak viszonylag ritkán kerülök ebbe a szerepbe.

Így reményeim szerint még átvészelek négy laza napot (közben pénteken születésnap), aztán végre elmegyek egy hét szabadságra. Eddig ez a leghosszabb idén. Majd a karácsonyi leállás lesz még hasonló, és az sincs már igazán messze.

Ha még egy gondolatra visszatérhetek a tolmácsolásra, volt egy érdekes mozzanat, amin azóta is (vagyis kb. négy órája, nem túl hosszú idő azért) töprengek. Mondtam a cseh vendégünknek, hogy nem muszáj angolul tartania, mert németül is beszélek. (Naná, németül sokkal jobban és szívesebben.) Erre ő elmondta, szeretett volna németül megtanulni, de mivel az apja négy évig munkaszolgálatos volt, a nagybátyja pedig Ausschwitzban halt meg, fizikailag képtelen rá.

Egyébként egy kedélyes, derűs cseh ember volt, jó beszélőkével, kicsit furcsa kiejtéssel. Nesze neked Budapest - Prága "párharc".

Szóval itt ülök a félig benyomott hawaii-gombom mellett (reménykedve, hogy semmi baj nem vagy nagy meló nem fut már be), és azon töprengek, remélhetőleg nem voltam bunkó, ha akaratlanul is.

Zuhanás - filmkritika

Gyorsan letudom a prózai dolgokat, mert egy filmkölteményről van szó egyébként. A magyar cím nem megfelelő. Eredetileg The Fall a film címe, de már ez is egy játék, sok jelentéssel bíró, elmélkedésre sarkalló elem. A történetet és megoldását is egyszerre létrehozó esemény. S bár a zuhanás szó valóban szintén nagyon költői, és ezáltal illik a filmhez, mégsem fejezi ki a lényeget, ezért téves.

Mindig beteszek erre a helyre egy képet a filmből, hogy legalább egy kicsit el tudja képzelni a filmet még nem látott olvasó a hangulatot. De most egyetlen képet nem tudok kiválasztani (sajnos nincs is honnan válogatni, szomorúan kevés képre lehet bukkani a neten), szóval kivételesen a film egy-egy képi csúcspontját fölvinultató kedvcsinálót másolok be ide.

A filmet egyébként Tarsem Sikh indiai rendező készítette, és bármilyen eredetinek is tűnik minden, ez valójában egy bolgár film gazdag remake-je. Azért emeltem ki a rendező nevét, mert talán még többet elárul ennek a művésznek a féktelen fantáziájáról, ha elmondom, a REM Loosing my Religion című fantasztikus videoklipjét, majd 2000-ben A Sejt c. filmet is ő rendezte.

A Zuhanás történetéről olyanokat írnak, hogy a képzelet és a valóság keveredése fantasztikus vizuális élménnyel körítve. Ezzel én vitatkoznék. A történet lényege két nagy megrázkodtatáson túlesett ember barátsága. Egyikük szívét összetörte egy nő, ezért kaszkadőrként egy veszélyes jelenet forgatását öngyilkossági kísérletre használja. De végül "csak" deréktól lefelé megbénul. A másik román bevándorlók kislánya, aki narancsszüret közben leesett, és eltörte a karját. Az ő életét az forgatta föl, hogy rablók támadták meg a szülői házat, felgyújtották, és az apját megölték. De mivel a kislány még csak 7 - 8 éves, nem tudatosult benne az egész, csak ösztönösen érzi a fájdalmat, és próbálja élvezni az életet.

A kórházban találkoznak, és a fiú fordulatos meséket mond a lánynak. Persze kezdetben ezek csak az unalmat űző játszadozások a képzelet világában, de a dolog hamar komolyra fordul. A film nagy erőssége, hogy rámutat, a mese nem valami absztrakt, l'art pour l'art dolog (jó esetben), hanem a valóság láttatásának egyfajta technikája. Amikor a "fő" mese beindul, egyre nyilvánvalóbb, a valóság hangzik el. Csak éppen a mese kliséit fölhasználva, hogy a kislány is megértse, ill. hogy a fiúnak ne kelljen kimondania egy az egyben a számára fájdalmas igazságokat. Ezért szépít.

A film képi világa kivételes. A rendező már többször bizonyította, kivételes érzékkel alkotja meg a lélegzetelállítóbbnál lélegzetelállítóbb látványokat. Technikai részlet talán, de az alkotók megesküsznek, hogy nem használtak speciális effektusokat, hanem mindaz, ami látszik, valahol a világban ténylegesen létezik, összesen 18 országban folyt a filmezés. Ha ez igaz, akkor különösen nagy ívű ez a munka. Egyébként az az érzésem, hogy magát a filmet is be akarták vonni egy kis misztikus mázzal. Legendákat terjesztenek róla, az egyik az effektusok hiánya, de például az is, hogy a kislányt játszó ténylegesen román gyerekszínész eredetileg fonetikusan tanulta a szövegét, de a végére megtanult angolul, vagy hogy azt hitte, a kaszkadőrt játszó Lee Pace tényleg mozgássérült.

Nagyon jó, bár a mesékre jellemzően egysíkú karakterek indulnak a mese síkjában együttesen a gonosz Szörnyeteg Kormányzó ellen. Nagyon jó szimbólumai ezek az ún. alantas érzéseknek. Mert nem mások ezek a banditák, mint a fiú érzései. A Felszabadított Rabszolga nyilván az alapvető igazságtalanság miatt érzett bosszúvágyat jelenti, a feleségét elvesztő Indus a féltékenységet (végig zöld ruhában van), Charles Darwin, a furcsa öltözékű majombarát tudós a tehetetlenség, az elfojtás és a szorongás mestere, Luigi, a robbantásszakértő az elvakult dühöt, a Misztikus Bölcs pedig a kommunikációra képtelenségét. Mindent, amit a fiú egyszerre érez. És mindennek ellenére ő maga is megjelenik, mint kissé ideggyenge, szenvedélybeteg bandavezér, aki a távol-keleti kulisszák ellenére tablettákkal enyhíti fájdalmait.

Szóval szerintem nem a képzelet keveredik a valósággal, legalábbis nem a dramaturgiával, hanem a képi világ segítségével megjelenítik egy élénk fantáziájú gyerek még képi gondolatait, valójában a valóság agyi feldolgozásának csodálatos ábrázolása.

A film sajnos kissé vontatott egy szakaszában, és bár a főszereplőnek gyönyörű, hatalmas, szomorú szemei vannak, talán nagy falat neki ez az egész. De lényegében azért nem rossz a Halottnak a csókból ismert Lee Pace, csak a karakternek annyira sokfélének kell lennie, hogy valószínűleg a legtöbb színésznek beletört volna a bicskája.

A történet tragikus vonala az, hogy míg a kislány hősnek látja a Maszkos Banditát, addig a fiú tönkrement életét látja benne. A fiú meg akar halni, és a mese segítségével arra manipulálja, hogy lopjon neki elég gyógyszert az öngyilkossághoz. A kislány megteszi, ám egy kisebb malőr folytán csak mély álom, majd dühöngés lesz a vége.
A következő gyógyszerlopásnál a kislány leesik a polcról, ahová fölmászott, és újra megsérül. És ekkor vége van a mesék idejének! S bár a fiú el akar futni egész tönkrement életétől, a kislány nem hagyja. Míg a mesében a főgonosz veri meg a fiút, addig a kórteremben a kislány ordítja, hogy ezt nem lehet!

A történet vége nagyon valóságos, és ezért jó. Egy hollywoodi filmtől azt várná az ember, hogy a kórházból kikerülve a fiú örökbe fogadja a lánykát, és boldogan élnek... De nem ez történik. A kislány visszakerül a családjához, és sokszor gondol barátjára, akiről csak sejtjük, végül elfogadja a filmgyár fájdalomdíját.

Értékelés: 8/10

A popzenei giccs csimborasszója a címben említett Stevie Wonder & Paul McCartney dal. Magyarul a Pély Barnabással gazdagított Roy és Ádám énekelte Feketén a hófehér címen. Ebben a számban a szövegíró a rasszok közötti megbékélést a zongorabillentyűkhöz hasonlította, vagyis hogy a fekete és a fehér billentyűk kiegészítik egymást, nem konkurálnak.

Ehhez hasonló "fecsegés" jelent meg a Heti Válasz legutóbbi számában. A magyar közélet két legvitatottabb női politikusa "csapott" össze: Morvai Krisztina és Mohácsi Viktória vitázott egymással három oldalon keresztül. Illetve csak csapott volna össze, vitázott volna... Az egyébként nagy formátumú rovat (szerkeszti Stumpf Dávid András, sorry) újra csak két párhuzamos monológot mondott föl. Tizenöt mondatonként fölváltva.

Pár hónappal ezelőtt hasonlóan vártam Vágó István és Fábry Sándor beszélgetését, de az is ugyanilyen csalódás volt, mint a szélsőségesség dámáinak vitája.

Mohácsi Viktória végig a kettős mérce mentén beszélt a cigányságról. Megengedve magának olyan értelmetlenségeket, hogy kvázi Göncöl Katalint börtönbe kéne zárni, mert az általa szerkesztett kriminológiai tankönyvben szerepel az a kifejezés, hogy cigánybűnözés. (Hűha, most itt is szerepel!) Ez körülbelül olyan dolog, mint lemengelézni azt az orvost, amelyik kimutatja, hogy bizonyos betegségekre a fekete populáció hajlamosabb. (Pláne, hogy amennyire tudom, a modern kriminológia nem genetikai alapon használja a bűnös szót.)
Néha arról beszél, hogy ő mennyi mindent akart, de a kormány nem engedte. Talán pont az a politikus dolga, hogy a jó elképzeléseket végigvigye, meggyőzze a döntésre megválaszottakat. Szóval nem biztos, hogy okos azzal érvelni, hogy azért eredménytelen a cigánypolitika, mert a tisztelt politikusnő nem tudja elérni a szándékait. Nem baj, az SZDSZ egyelőre úgysem álmodozhat az Európai Parlamentről.
Az egyetlen értékelhető, bár nem újszerű gondolat Mohácsi szájából :úgy fejtette meg a Jobbik indulatának okát, miszerint a Jobbik nem a cigányokra haragszik, hanem a tehetetlen hatalomra. De azért nem kell Gyurcsányt lenyakazni, még szép, hogy fél éve még koalíciós partnerek voltak. És különben is sikerült volna bármilyen intelligens gondolatot széttiporni azzal, hogy végsősoron Hitler is az emberek akaratát teljesítette...

Morvai Krisztinánál becsülendő, hogy eleinte próbált beszélgetni. Furcsa dolog, de ha az ember csak olvassa ennek a nőnek a szavait, akkor valahogy rokonszenvesebb az egész. Lehet, többet használna az ügyeinek, ha személyesen nem nyilvánulna meg, bár az archiány minden politikai tömörülést sújtó tünet.
Szóval Krisztina próbált először megértő és empatikus lenni, de ez a kriminológiai tankönyv dolog nála is kiverte a biztosítékot, és onnantól fogva nem is fogta magát vissza. A szokásos nagyon okosnak vélt Morvai-futamokat hallhattuk a szokásosnál lágyabb hangszerelésben. Ez egyébként Morvai új trükkje, próbál nagyon empatikusnak látszani a cigányokkal szemben, azért ezt még gyakorolnia kell.

A beszélgetés szokatlanul békés volt, és csak időnként, valószínűleg csak a jó szerkesztésnek köszönhetően kapcsolódik a két mondanivaló egymásba. Ennél csak az bosszantóbb, hogy semmi sem derült ki ebből a cikkből. Fölösleges szócséplés volt az egész. De erről nem a Heti Válasz tehet, mert szerintem ez a rovatuk, és főleg az, hogy meg tudnak szervezni ilyen találkozókat, nagyon jó. Kommentár nélkül - nem tudom, hogy ez-e a szándék - pedig remek pillanatkép arról az alapvető kommunikációs diszfunkcióról, amely miatt a teljes mai, magyar politikai paletta alkalmatlan, a friss gondolatokra való képesség hiányáról.

Friss hír: http://index.hu/politika/belfold/lengymdf010/

Lengyel Zoltán, az egykori fideszes képviselő, belép az MDF-frakcióba, amely Vas kilépésével méreten aluli lett volna, ezáltal ma éjfélig ki kellett volna mondani a feloszlatását.

A hétvégén lehetett arról hallani, hogy Dávid Ibolya emberei minden független képviselőt felkerestek, mindenféle ajánlatokkal. Állítólag a papíron független, ám kormánytag Gyenesey István lakásán is jártak, hátha...

Ma reggel még úgy nézett ki, az MDF végképp eltűnik mint parlamenti párt. Mert persze az a kilenc ember bent marad, de egységként már semmiben sem tudnak résztvenni. Most az egy másik kérdés, hogy évek óta nem zajlik érdemi munka az Országgyűlésben. A párt megítélésének nem tett volna jót, ha kirántják alóluk azt a minimális talajt, melyen most állnak.

Lengyel Zoltánt viszon sikerül meggyőzni, hogy hagyja ott egy személyes kisgazda "frakcióját", és mentse meg az MDF-et. Nekem ez meglepetés.

Csak azt nem tudom, pozitív vagy negatív. Egyrészt örülök, hogy négy párt marad a parlamentben, másrészt Lengyel Zoltán nem éppen olyan figura a politikában, aki javít a párt megítélésén, ill. nem valószínű, hogy a létszámon kívül bármit is tudna gyarapítani.

És főleg: vajon milyen alkut kötöttek ezzel az emberrel, aki nyilván nem szívjóságból ül át az MDF-be? Vajon mit kért, amit az MDF kénytelen volt megadni? Nem lesz-e ebből második Tisztelet Társasága-ügy, nem abba bukik-e bele majd a párt megint, hogy vállalhatatlan eszközökkel emberekkel érte el a célját?

Ez baj azzal, ha az ember mindenkit kizár a pártból, aki szerinte nem oda való, hogy a végén nem marad párt.

Egészen tegnap estig azt hittem, az ilyen charták meg tarkák azért nem vonzzák az embereket, mert politikai szándékokat sejtenek mögöttük. Aztán rájöttem, miért nem csatlakozik a magyar emberek többsége a békemenetekhez. Mert a békétlenséget szereti.

Tegnap egyik személyes barátom és örökös padtársam, Pontilyen írt egy szubjektív összehasonlítást Budapestről és Prágáról. Két hiba csúszott a dologba: egyrészt bevallotta, igazán még nem járt a cseh fővárosban (és ennek ellenére le merte írni, Budapestet ő személyesen érdekesebbnek tartja), továbbá az Index ügyeletes szerkesztője címlapra érdemesnek ítélte az írást.

Gyakorló bloggerként tudja az ember, hogy a címlap két élű fegyver. Egyrészt jó érzés, hogy az ember nem a falnak beszél, másrészt együttjár azzal, hogy sok olyan embert is a blogra vonz, akik a kutyának sem hiányoznak. Mert bunkók, mert agresszívek, mert semmi illembeli minimumot nem ismernek, ha olyat olvasnak, amivel nem értenek egyet. Pedig elvileg az egyet nem értés viszi előre a világot, de nem ez a szőrszálhasogató, pusztán szemétkedő kivagyiság, amellyel egyesek (szerencsére számos ellenpélda is van)  rátámadnak a bloggerre. Mit képzelnek ezek magukról? Milyen alapon faszoznak/ barmoznak/ abnormálisoznak le valakit, aki a saját blogjában le merte írni a véleményét? Honnan van ennyi rosszindulat? És főleg: mire jó ez azon kívül, hogy ez a sok bunkó levezeti a benne felgyülemlett feszültséget? És állítólag ez az elit!

De Pontilyen blogja csak egy kiragadott példa. Talán csak az az eset, ahol végképp betelt a pohár. Ha egy ilyen - valljuk be - nem nagy jelentőségű kérdésben is ilyen indulatok kezdenek kavarogni, mi lesz, ha valaki valami igazán húsbavágó témát jár körül? Megkeresik a bloggert, statáriumot ül az önjelölt, nagy tudású és kikezdhetetlen hitelességű bíróság, és a végén a kert végében főbe lövik azt, aki rosszat szólt? Szerintük.

Általános megfigyelésem, hogy egyesek kifejezetten azt keresik a blogszférában, mibe bele lehet kötni. Mindegy, csak legyen valami, ami miatt le lehet írni egy másik emberről, akinek talán a nevét sem jegyzik meg, hogy hülye, abnormális, barom... Ez persze megalapozott, és 100 %-osan objektív vélemény, mert XYZ sztárhozzászóló, a messze földön híres orákulum, a Mindent Látó Szem írta le. Természetesen a tévedés az ő részéről minden esetben kizárt, így a másik fél automatikusan egy segg, egy semmit tudó, dilletáns barom, akire bármit mondhatunk mint személyre, ami csak eszünkbe jut. Mert a bloggernek kutyakötelessége abból a tárgykörből minimum kisdoktori címmel rendelkeznie, amiről ír. Véleményt, benyomásokat, urambocsá' logikátlanságokat nem engedhet meg magának, mert nem. A hír szent, a vélemény szabad, néha. (De ha történetesen tárgyi tévedések nincsenek is a szövegben, biztosan lesz olyan élesszemű és -eszű olvasó, aki egy sajtóhiba miatt elküldi a szerzőt a búsba, mert egy kifelejtett vesszőnek komoly hordereje van!)

Ezzel szemben hozzászólói státuszból minden megengedett. A kommenternek szabad bárkit három sor felületes elolvasása után nyugodtan pocskondiáznia, megaláznia; szavait indokolnia, objektíven megalapoznia nem kell, az kizárólag a bloggerrel szembeni elvárás.

Persze azt mondhatják, ez a kettős mérce jogos, mert a blogger állt ki a nyilvánosság elé a véleményével, mindenkinek joga van leírni, amit ez alapján gondol. És ez igaz is. De miért kell az esetleges ellenvéleményt még megfűszerezni sok-sok sértéssel, személyeskedéssel; miért fűti az utálat és az agresszió ezeket az embereket? Miért nem lehet hagyni a fenébe azt a szöveget, amelyet hülyeségnek tartunk?
És még valami: ez a kettős mérce azért sem jogos, mert egy blog - hiába írja profi újságíró, mint például Tóta W. Árpád (aki mellesleg szintén megelégelte a hülyéket, és előzetesen szelektál a hozzászólások között. Biztos, mert ő is csak egy abnormális.) - nem egyenlő a profi sajtóval. Egész egyszerűen más műfaj. Nem az egyetemes, objektív igazságok tárháza, hanem a blog attól jó, ha szubjektív, ha a témákon keresztül kirajzolódik egy portré, ami nem kell, hogy valós legyen. Ez egy játék, nem kell véresen komolyan venni.
Másrészt bárki indíthat blogot. Ahol bármit leírhat. De tapasztalataim szerint azonban a legbunkóbbak nem írnak saját blogot, csak járják a blog.hu oldalait, és ha épp rájuk jön, rúgnak egyet valakibe, aki legalább veszi a fáradságot és alkot valami újat. Hogy tetszik-e, az ízlés kérdése, és ugyebár ízlések és pofonok... De a primitívje már csak a pofonokig jut.
És mégse ez a legszomorúbb. Hanem az, ha olyan viselkedik így, aki maga is ismeri ezt az oldalt, aki maga is rendelkezik tapasztalattal arról, milyen dolgozni egy cikken, és utána pár embertől megkapni, hogy ő maga úgy hülye, ahogy van, csak mert, az ég az nem ultramarin, hanem tengerkék...

Szóval nem tudom, mi a fenét várunk ebben az országban. Nem tudom, miért várjuk a nagy összeborulást, az egyetértést, az új kiegyezést, amikor azért átharapják az ember torkát több száz kommenten át, mert az egyik város neki jobban tetszik bizonyos szempontból. Bár az igaz, hogy ez már nem Budapestről szól, hanem az egész országról.

Újra leírom, csalódott és kiábrándult vagyok, és a magam részéről undorodom ezektől az emberektől.

Ma a Megasztárban eldőlt, ki az a tíz induló, akik a következő hetekben versenyezhetnek a nézők kegyeiért, és a legnépszerűbb 2008 hangja lesz.

Újdonság, hogy a zsűri egy fővel bővült, Fenyő Miklós, Eszenyi Enikő és Mester Tamás mellé beült Friderkusz Sándor is. Én meg azt hittem, ez csak álhír, mely irányít egy kis figyelmet a műsorra.
De Fridi tényleg ott ült, és szerencsére elemében volt.

A másik személyi változás, hogy Görög Zita helyett a bájos Szekeres Nóra vette át a másodműsorvezetői státuszt. Állítólag eredetileg Epres Panni topmodell kapta volna a feladatot, de őt már a főpróbán "kiszavazták" a műsor készítői, mert annyira nem feküdt neki. Ki tudja, mi történt, nézőként üdvözlöm Szekeres Nórát, mert kellemes jelenség, a dolognak teljesen megfelelő.

A legjobb 15 énekes összességében jó produkciót nyújtott, a nem szakértő néző (mint én) leginkább szimpátia alapján tudta eldönteni, ki jusson a finisbe, ki a levesbe.

A tíz döntős személyével egyet tudok érteni. Szerencsére egyetlen olyan versenyző van, akit szívesebben látnék otthon, mint a színpadon. Engem nem győzött meg Bencsik Tamara ripacskodó előadása, Pataki Szilvia viszont túl hamar elvérzett. Valóban nem a klasszikus popsztár, de nagyon szép hangszíne van.

Annak ellenére nem bánom a 14 éves Hien és a 13 éves Lüszi (sic!) továbbjutott, hogy pár hete még bosszantott a gyerekek indulásának lehetősége. A két kislány jó! A kérdőjel ettől még nem szállt el, nem tudom, helyes-e, ha ennyire fiatal emberek bekerülnek ebbe a kavalkádba.

Nekem egyébként Sonia és Balogh Imre tetszettek a leginkább. Király Linda öccse, Viktor meglepően jó volt, a swing iránt elkötelezett fiú, Lakatos Krisztián is ügyesen oldotta meg a feladatot. Bár nem popszámot választott, a Bicska Maxi olyan dal, amelyet mindenki ismer. Fekete Dávid "lustasága", hogy saját műfajából, a musicalből választott egy számot, majdnem a helyébe került. A zene az kell c. szám jó, de nem a Megasztárban.

A két leggyengébb induló csont nélkül esett ki: Németh Patricia túlvállalta magát, Szabados Attila pedig egyszerűen unalmas volt, és még ezt az egyszerű Robbie Williams számot sem értette meg igazán. Nem kár értük.

Érdekes, említésre méltó esemény volt továbbá Friderikusz és Ambrus Kitti Rita "vitája". Kitti Rita egy mutatós, ám valóban nem túl jellegzetes lány. Hozzá hasonlók már többször szerepeltek egy - két fordulón keresztül. Friderikusz elmondta (egyébként nemcsak neki az este során), hogy untatta. A lány vesztére ellenállni próbált. Fridi ekkora elvégezte a kegyelemdöfést: arra utalt, ha még 29 évesen sem futott be, az nem lehet véletlen. És emiatt örülök Friderikusz Sándor jelenlétének, remélem, tartja ezt a kíméletlenül őszinte hangot, mert ha ez marad, akkor ez a zsűri lényegesen jobb lesz, mint az előző. Ebben nagy partnere lehet Mester Tamás, időnként Eszenyi Enikő.

Jövő héten folytatódik a műsor, természetesen nézni fogom.

Update: A Velvet megint fröcsög a Megasztárra, most Friderikusz miatt, aki a Hét Lúzere címre is pályázik. Csak annyi megjegyzést hadd fűzzek hozzá, hogy ismerni kellene Friderikuszt egy kicsikét, tudni kéne, hogy amikor még "csak" showman volt, mennyire adott arra, hogy a saját műsorában csak első rangú produkciókat lehessen látni. Nem kell ahhoz tojást tojni, hogy lássuk, ha záp.

Ma reggel a Nap tv meghívta Kocsi István BKV-vezért egy kis hajnali csevelyre.

Sajnos azonban az igazgató úr nem érkezett meg időben, mert a Szabadság tér 17-be hajtatott. Kár, hogy a Nap tv stúdiója az Angol utcában van.

(Nem baj, addig legalább hosszabban fejthette ki az MTK fejese az álláspontját. Ez a tipikus "régi bútordarab" hosszú, logikátlan mondatokkal próbálta magyarázni azt a kicsinyes és abszolút jogtalan eljárást, melynek során Kovács Katit kirúgták a klubból. Micsoda ostoba, szemét banda ez!)

Szóval olyen bárkivel előfordulhat, hogy eltéved, mégis kicsit ciki, hogy pont a budapesti tömegközlekedésért leginkább felelő emberrel esik ez meg.

Verebes viszont csak pár percig szörcsögött Kocsissal. Kell a műsoridő a Mikroszkóp szörnyválogatottjának. Fontosabb is az a pár még csak negyvenszer elmesélt sztori, mint a BKV vezérigazgatójával folytatott beszélgetés. Bár, ha belegondolok, hogy Verebes "kombinénak" nevezte a Combinót, ami neki nem tetszik, akkor talán nem is baj.

OFF

Most mondja a Híradó, hogy Jörg Haider osztrák populista politikus halálos autóbalesetet szenvedett. Jólneveltségem okán nem kommentálom a hírt.

Még tart a budapesti NATO-csúcs. Nem baj, engem szerencsére annak ellenére nem érint, hogy ebben a városban dolgozom és élek.

Ellenben egy furcsaságot megfigyeltem. Azt hiszem, ezek a nagy szakértelemmel rendelkező, különleges státuszt élvező hölgyek és urak le vannak maradva egy kicsit.

Eleve képmutatásnak tartom azt az öntömjénezést, amelyet a NATO rendez maga körül, milyen sikeres volt harcuk a terrorizmus ellen. Egyrészt sokkal nem lett szerintem biztonságosabb a világ, igaz ezt kritikát némileg enyhíti, én előtte sem rettegtem különösebben a terroristáktól. Nem hiszem, hogy pont a Gubacsi hídat akarnák aláaknázni... Ha már arról van szó, hogy csökkent a biztonságérzetem, akkor az inkább belföldi okokra vezethető vissza.
Másrészt egy szakértő olvasóm pár hónapja elmagyarázta, hogy a közvéleménynek foglalma sincs (sem lehet) arról, mi mindent hiúsítottak meg ügyes és okos szövetségeseink. Erről az a véleményem, hogy vagy ne tudjunk semmit, és nem-tudom-nem-fáj filozófia alapján éljük tovább a hétköznapi életünket. Vagy igenis lássuk, mire költik azt a sok pénzt terrorelhárítás címén. Nekem inkább az első felelne meg. Nézetem szerint ugyanis, a terror a legnagyobb kárt azzal okozza, hogy pánikot kelt. De ez a lebegtetés, ez az örökös készenlét nekem nem kell.

Ettől függetlenül időszerűtlennek tartok jelen helyzetben egy ilyen eseményt. A nyugati világ éppen szétesőben van, és ezt a válságot mi okoztuk magunknak. Ehhez nincs szükség semmilyen külső ellenségre, elég csupán belesüppedni abba a kényelmes hazugságba, amelyet az erőn felüli hitelek jelentenek. Abba az amerikai álomba, hogy bárki beköltözhet a Lila akác közbe, és ott büntetlenül úgy tehet, mintha az élet csak egy játék lenne.

És a magyar politika mit csinál? Lohol az után az ország után, amely már jelenleg is nagyobb gondot okozott Magyarországnak (és még fog is), mint Afganisztán és Irak együttvéve. De azért megduplázzuk a hadseregre szánt költségvetési pénzeket, mikor a normál működésre se nagyon van. És ha ténylegesen begyűrűzik a felelőtlen amerikai hitelpolitika okozta világválság még sokkal kevesebb lesz. De nekünk ott kell lenni Afganisztánban, bár semmi közünk hozzá, mert az önző, buta nagytestvér azt mondta.

Furcsa egy világ ez. A kormányszóvivő szerint ez a csúcs kiváló országimázs egyben. Hiszen 400 külföldi újságíró is jelen van, akik majd viszik a jóhírünket stb. Egyrészt ők nem miattunk jöttek ide, hanem mert "jelentős" világpolitikai esemény van. Nem hiszem, hogy különösebben kíváncsiak lennének az országra. A másik dolog pedig az, hogy bár nem könnyű mindezt megszervezni, de attól még rutinfeladat. Egy modern országnak erre képesnek kell lennie, ne csináljunk belőle sikerpropagandát!

Ami pedig az országimázst illeti. Régi rögeszmém (gyakorlatilag azóta tartó, amióta ezt a szót ismerjük), hogy a legfőbb országimázs az, ha az emberek jól érzik magukat a hazájukban. Ezt elérni Magyarországon a prosperálás idején is bravúr lenne elérni, hát még most. De azért arra lehetne figyelni, hogy ilyen gyermetegségekkel ne borzolják az emberek idegeit, mint az ablaknyitási tilalom. Ha tényleg erre van szükség, akkor legyen. (Bár én föl lennék háborodva...) Viszont ez a hülyéskedés, hogy nincsenek fix szabályok, teljesen fölösleges volt, és lehet, hogy egy-egy külföldi fotóriporter eggyel több morcos arccal a gépében távozik az országból...

Gyerekkoromban mindig nagyot nevettem azon a hasonlaton, amikor a kacsa kinyitja a sütő ajtaját és elégedetten kiszól: De jó illatom van!

Most láttam is egy ilyen esetet. A nagy sikerűnek nem mondható, viszont felszínes és buta Joshi Bharat műsor mai vendége Albert Györgyi majdnem-férje, állítólagos utolsó nagy szerelme volt. (A neve nem érdekes.)

Az illető nagy gyászában már szombaton, vagyis Albert halálának másnapján elment a jógihoz, hogy könnyes-dühös beszélgetés során még egyszer elmondhassa azt, amit gondol.

Esetében azonban még véletlenül sem feltételezem a gyurcsányi mély megrendülést, amelynek nyomát a szemfüles néző tegnap láthatta is, az ő bánata teljesen hiteles volt. Éppen ezért érthetetlen, miért megy be a bulvársajtót ennyire gyülölő és közvetve Györgyi haláláért okoló ember a bulvársajtó egyik alsó bugyrába, a délutáni talk show-ba. Hiába álcázták indiai bölccsel a dolgot, ezt egy újságírónak azért illene felismerni.

Szóval a majdnem-férj ezt "szörnyeteg országot" tette felelőssé Albert Györgyi haláláért. És persze sokan sokszor tényleg rosszul érezzük magunkat ebben az országban, de az még eszembe sem jutott, hogy a szemét magyarok miatt fogok meghalni.

Aztán a bulvársajtó is felelős. Az, amelyiket Györgyivel még életében, és úgy tűnik, utána is szívesen ellát anyaggal ez a személy. Lehet diszkréten élni Magyarországon, ha valaki sztár, akkor is. De pláne akkor, ha már rég nem az. Fájdalom, de AGy már rég csak abból élt, hogy beszólt fűnek-fának.

Aztán jött Joshi, aki "érezte" Albert Györgyi jelenlétét a stúdióban. Természetesen, ha ebben hisz, az az ő dolga. De egy láthatóan gyászoló, ám erre nem fogékony emberre ráerőltetni ezt, pláne a szörnyű, amerikai tv-s prédikátorok ájtatoskodó modorában, még az ilyen típusú műsorok legendásan alacsony színvonala alatt van.

Miért néztem mégis végig? Mert nem hittem el az egész szituációt. Nem értettem, ha valaki ennyire megveti ezt a csatornát (a Hal tortánban történtekre többször is utalt az úr), miért szolgálja ki a leggusztustalanabb műsorpolitika állítólagos érdekeit. Másrészt negatív értelemben lenyűgözött, hogy az ún. indiai bölcs a legsekélyesebb közhelyekkel tudott csak dobálózni. Groteszk mellékzönge csupán, hogy a majdnem-férj is érezte ezt, s bár semmit sem mondott, látszott, nem a palástolás mestere.

Ha az az Albert Györgyi, akinek én őt jópár éve megismertem, látta volna ezt a műsort, szétcikizte volna őket. Igyekszem erre az emberre emlékezni, és nem arra, akiről én is írtam pár hete rosszallóan. Ahogy egyébként blogokat látom, a többség szintén ezt az utat választotta.

A tegnapi tragikus vonatbaleset egyik kisérőjelensége ihlette meg Szily Lászlót:

http://index.hu/velemeny/jegyzet/bruhuhu/

Érdekes olvasmány, amelyhez csupán annyit fűznék, én mindkét alternatívát el tudom képzelni: a magyar politika legnagyobb ripacsának újabb fellépését és a mentálisan megrozzant kormányfő megnyilatkozását is. Akár egyszerre is.

Milyen jó is volt, amikor a rendkívül szimpatikus és sokoldalú Pély Barnabás kis táblákon közölte a nézőkkel a véleményét! Vagy a Mamagésa a nála harminc évvel fiatalabb Torres Daninak (Emlékszik még rá valaki rajtam kívül?) csapta a szelet a "kis latin bika" szexepiljének állandó felemlegetésével! Esetleg a Nemzet Lelkiismerete, Bakács Tibor Settenkedő próbálta fontoskodó módon kioktatni az országot hazaszeretetből, hiteltelen pátoszával rengeteget elvéve Oláh Ibolya talán legfényesebb előadásából. Az is rettenetesen szakmai és korrekt volt, hogy az első széria győztesének húga, a rettenetesen irritáló ripacs, Tóth Gabi a másodikban bármilyen gyenge lehetett, tovább jutott, mert aztán a Naplóban lehetett mutogatni a TV2 saját bejáratú tehetséges családját.

Mindig szerettem ezt a műsort, többek között a zsűri miatt is. (Persze leginkább Pierrot, az őt váltó Novák Péter és Presser miatt, de Bakácsot leszámítva a többiekkel sem volt alapvető probléma.) Ettől függetlenül az a zsűri is követett el számos hibát. Ők viszont már a többé - kevésbé dicső múlt.

Valamiért a magával szembeni igényességéről méltán híres Velvetnél szúrja valakinek az új zsűri a szemét. Legfrissebb cikkükben ( http://velvet.hu/celeb/mega1005/ ) már arról írnak, a zsűri leváltását követelik. Milyen praktikus ez a magyar nyelv! Következmény nélkül lehet csúsztatni. Ha akarjuk, ez a mondat úgy általános alany, hogy ez az emberek általános véleménye, jópáran kirúgnák a zsűrit, ha tehetnék. Ehhez képest a cikkből kiderül, hogy egy olvasói levélben szerepel csupán ez a szigorú kitétel. Azért ez csupán csepp a tengerben. (Mégha a Velvet szerzője egyet is ért ezzel a cseppel.)

Korábban azt írták meg, hogy nem nézik a műsort. Ezt 60 találomra megszólított utcaembere válaszai alapján állapították meg. Érdekes, hogy a hivatalos nézettségi mérések ugyan szintén nem egetverő számokat mutatnak, de 10%-nál azért lényegesen többet. Ráadásul ebben a tendenciózus cikkben (nem ugyanaz a szerző!) is fölmerül a zsűri alkalmatlanságának vádja. A cikket végigolvasva kiderül, van olyan válaszoló, aki ezzel egyetért, és van, aki nem. Szóval itt aztán megint jogosan vonták le a kemény konklúziót.

Nem az a baj, hogy Velvet néhány vagy akár összes szerzője nem szereti ezt a zsűrit, szívük joga, ahogyan ezt leírni is. Sőt, én magam is tudok olyan döntést említeni, amivel nem értettem egyet. De ez a módszer, hogy az olvasók mögé bújva keltik a hangulatot a műsor ellen, enyhén szólva is furcsa. Ha nem akarok mindenféle összeesküvés elméletekbe belemenni, hogy a Velvet kinek az érdekeltségébe tartozik és hasonlók, akkor csupán arra gondolok (és ez tűnik valószínűbbnek), hogy egyszerűen ezek a nagy formátumú szerzők nagyon szívesen beülnének egy jó kis ítészi székbe észt osztani.

Biztos örül, hogy sikerült megmentenie az amerikai bankokat.

Dancing Bush Make Bush dance the night away!

Play this free game now!!

 Még mindig jobb, mintha inna...

Jó hétvégét!

Amál

PS: A political correctness nevében és Dyson barátom fölvidítására.

McCain Vs Obama Risk it all and use superior tactics to win the Presidential Election

Play this free game now!!

PS2: Hogy Bush ne egyedül mozogjon, kap egy barátot.

Blair The Motivator Can you help Tony motivate the party into shape?

Play this free game now!!

A Viasat 3 új valóság showjáról már számos írás született, én most azért jelentkezem egy újabbal, mert már látjuk, milyen.
Az első Bár a magyar reality-k prototípusa volt, és egy-két nagyon ellenszenves szereplőt leszámítva néha kifejezetten érdekes volt. Mostanra a Bár 2.0-nak sikerült az összes rossz dolgot összegyűjteni, ami az első műsorfolyam báját teljesen elvette. A sok helyen megvitatott, hírhedt előéletű nőszemély szerepletétésétől a cicababára fazonírozott, beszélő szobanövény társműsorvezetőn át, a harmad - negyed rangú celebek (mert ők megérdemlik ezt az irritáló szót) felvonultatásáig.
De a műsor legnagyobb hibája - mint a műfaj számos példájából tudhatjuk - az unalom. Nem karaktereket válogattak, hanem olyan embereket, akik pár hónap múlva vélhetőleg jól mutatnak majd valamilyen magazin fotóin, akik talán vannak annyira igénytelenek, hogy kamerák előtt szexeljenek (vagy meztelenül mászkáljanak, vagy masszíroztassák magukat stb.). Szóval nincs sok értelme egy exhibicionizmusra épülő műsorban pont a magamutogatást kritizálni. Ellenben az alapvető hiba, ha a néző elalszik a képernyő előtt.

A TV2 három új műsorral próbálja földobni a hétköznapok szürkeségét. Sajnos sikertelenül. Joshi Bharat délutánonként okoskodó talk show-t vezet, ahol természetesen a társadalom alja és néha másodvonalbeli celebek vitatkoznak egymással. Megint ugyanaz a baj: egy délutáni beszélgetős műsrotól marhaság azt várni, hogy majd nagy mélységek lesznek, de sajnos mindennemű kreativitás hiányzik az egészből: mindig ugyanazok, mindig ugyanúgy kerülnek elő.
A Senorita Szöszit nem láttam, mert eleve nem érdekel a dél-amerikai szappanoperák és a magyar híres-ember-reality hibridje
Viszont megjelent Magyarországon is a 10! A német RTL-ről ismerem ezt a műsort, ezért a koncepciót már értettem. Egy meghatározott szempont szerint fölállítanak egy 10-es listát, amit TV2 közeli ismert arcok kommentálnak. Az első műsor a plasztikai műtétekről szólt: Zalatnaytól Kelemen Annán és Michael Jacksonon át eljutottunk a 180 cm-es mellbőséggel egykor rendelkező Lollo Ferrariig. Közben nagyon eredeti dolgokat mondtak a hozzászólok, akik szerintem mi is lehetnénk ennyi erővel, mert a híres ember sem frappánsabb, mint a nem híres, legalább is ezek nem voltak azok. Egyébként a legszimpatikusabb kommentárokat Bódy Margó mondta. A lista egyetlen tanulsága, hogy plasztikai sebészhez mentálisan teljesen egészséges ember ritkán fordul...
A probléma: semmi merészet nem mertek mondani, sajnos sem Herczeg Zoltán, sem Makány Márta nem tudott igazán emlékezeteset hozzátenni. (Mert, ugye, a Kovács Árontól vagy Debreczeni Zitától nem is várnánk...) Ha ennek a műsornak van értelme, hát az pont az, hogy ezek az emberek vicceset vagy döbbeneteset mondanak, de ez egyelőre nem sikerült. Azért jövő héten is be fogom kapcsolni. A műsorvezetőről majd később, egyelőre semleges.

Ami viszont nagyon dühít, hogy a kábelszolgáltató pont a VH-1 helyére szuszakolta be a Comedy Centralt. Ezen a csatornán végtelenítve mennek ezek az erőltett, amerikai vígjátéksorozatok, melyekért annyira divat rajongani, mert annyira jók szakmailag.
Sajnos a magyar változatot még a Kretén - Litkai Gergely vonallal is megterhelik, melynek eredményeképpen nemcsak kínosan erőltetett, de még amatőr kivitelű műsorok is lesznek. Az első benyomás már megvolt: amikor odakapcsoltam éppen a Kreténből ismert Susogós mackók szellentettek. Talán a péntek esti kínálat javít: lesz Laár pour Laár (remélem, a kezdetektől, mert azt azért nézném) és Waczak Szálló (bár párszor már láttuk), esetleg Jon Stewart (bár az Oscaron nem tetszett), igaz aznap az Echón Tóth Gy. László is egy kabaré.

Update: A Bár 2.0 gyakorlatilag megbukott, a rend kedvéért végigjátsszák...
Olvasnivaló: http://index.hu/kultur/media/bar1551/

Ma kivételesen nem a Velvet címlapjával jelentkezik ez a visszatérő rövat, hanem három tv-s példával arra, mennyire képben vannak a mai szerkesztők Magyarországon, mennyire a világ ütőerén tartják a kezüket politikusaink.

"Lógni fogsz!"

Arnóth Sándor Fidesz képviselő ezzel a kedves beszólással fejezte ki véleményét az államtitkár mondandójáról. Ekkor az Országgyűlés elnöke, Szily Katalin a dolgot némileg túlreagálva azonnali hatállyal házbizottsági ülést hívott össze, a képviselőt elmarasztalták, aki végül lemondott. Sajátos dolog, hogy a nyilvánvaló bunkósága után a logikus utat választó politikust egyesek már egyenesen korrektnek tartják.
És én még azt hittem, a kisgazdák kieséséve eltűntek a parasztok a parlamentből...

A történet mai szempontból érdekesebbik fele azonban, ami az esti műsorban zajlott. Kálmán Olga ugyanis behívta az MSZP egyik szürke figuráját, Göndör Istvánt, aki már bűncselekményről beszélt. Mert ez a tapló elszólás kategóriájánál súlyosabb, ez már tényleges fenyegetés. Rögtön előkerült persze a kölcsönös megfigyelés témaköre is. Erre csak annyit mondanék, a németek mondását ide helyezve: aki üvegházban lakik, ne dobálózzék téglával.
 

The monster's back

Komolyan mondom, nem értem a Mokka szerkesztőit. Lehet, hogy van ott valaki, akinek Papp "Pimasz" Gergő ellenszenvesebb, mint nekem? Hihetetlen megalázó feladatokat lőcsölnek rá helyszíni tudósítások formájában. Ma reggel például a jó arányérzékkel megáldott Mokka-szerkesztőség a műsor első 13 percét egy nem létező ügynek szentelte. Húsz évvel ezelőtt történt egy kegyetlen bűncselekmény valahol vidéken, és a tettes most szabadul. A helyiek meg állítólag rettegnek a bosszújától, páran már látták is a faluban körbesomfordálni. Erre Papp kiszáll, de semmi mást nem tud mutatni, csak egy reggeli csendbe süppedő mezőt. A bácsi, akit megszólít, meg nem fél, sőt magasról tesz erre az egészre.
Komolyan várom már Papp Gergő riportját arról, hogy róka ólálkodik a tyúkól körül Középkunszabaggyán.
 

A Vének Tanácsa kicsit lemaradt

Az ATV azzal alapozta meg kb. tíz évvel ezelőtt a brandjét, hogy hétfőn baloldali, pénteken (szélső)jobboldali sajtóklubot sugárzott. A pénteki, legendás társaság szétszéledt: Lovas már csak ír, Bayer echós lett, Csermely mondatokra vadászik, Bencsik meg eltűnt a süllyesztőben. Ám az azóta nyugdíjas-csatornaként üzemelő ATV a balos újságírók három doyen-jét megtartotta, akik Désy János kicsit tenyérbemászó moderációjára reagálnak, általában így: Orbán? Pfui, Teufel!
Tegnap sem volt másképp. Egy egész műsoron keresztül képesek voltak a megfigyelési ügyön agyalni. Miközben a szokásos szólamok (nem européer, nem demokratikus, álságos, dajcs nagymamája stb.) mentek, az amerikai kongersszus a 700 milliárd dolláros "segélycsomag" ellen voksolt. Ez a döntés az egész világot befolyásolja, ha történt valami tényleg fontos  a világban az utóbbi időben, akkor ez az volt. (Nem szembeállításként, de az Echón szintén akkor futó Ez történhet a héten c. elemzőműsort egy pillanatra megszakították, hogy ezt közöljék a nézőkkel, és onnantól kezdve eszerint folytatták a diskurzust a rendszerváltás óta nem nagyon szereplő Botos Katalinnal.)
Szóval a három öreg róka, de főleg a műsor hátterében dolgozók most jól megmutatták, mi a lényeg.

Egyébként egy ideje már le akartam írni, hogy mit gondol rólunk, bloggerekről Mészáros Tamás. Hát kedves kollégák, bizony hülyék vagyunk, persze ő nem így mondta. Pontosabban fogalmazva tehát nincs meg sem a kellő történelmi/ politikai/ társadalmi ismeretünk, sem pedig a tisztességre való hajlandóságunk, amikor ezeket a blogokat írjuk. Jobb lenne, ha nem csinálnánk.
Hát igen, milyen szép idők voltak azok, amikor mindenféle hülye állampolgár még nem ugatott bele a közéletbe, mikor még csak a kocsmapultot támasztva mondta el a véleményét, és a nyilvánosságot igazi profik uralták.

A bloggerek felkészültsége valóban változó, én sem vagyok politológus, sőt még újságíró sem. Csak időközben változott a világ, és mi, laikusok többek között azért is írunk, mert hivatásos kollégáink szövegeivel nem vagyunk megelégedve. De biztos ez is a mi sarunk.