Szakácskirály - tv-kritika

Ma indult az ország első számú szakácsát kereső versenysorozat, melynek az ATV tűzött műsorára.

Az ígéret kecsegtető volt. Végre olyan emberek versenyeznek főzőtudásukkal, akik ezt profi módon teszik a hétköznapokban is. A zsűri pedig nem a versenytársakból áll, hanem a többségét szakemberek alkotják, és hogy az ún. sztárok se hiányozzanak, két változó ismert, de laikus gourmet szintén értékel.

A koncepció tehát jó, mégha kicsit lopás is. A TV Paprikán kb. egy éve már megy egy olyan főzőverseny, ahol Nagy-Britannia minden szegletéből érkező séfek küzdenek azért, hogy a győztes a királynő fogadásán dolgozhasson. De miért ne lehetne egy jó műsort kicsit lemásolni a mi viszonyainkra?

Fölkérték Kertész Zsuzsát, a magyar televíziózás egyik klasszikus alakját műsorvezetőnek. Gondoltam is, végre valaki, aki tudja, hogy kell ezt csinálni.

Sajnos azonban a műsor - elsősorban a rossz szerkesztés miatt - messze az elvárásom alatt teljesített. A versenyzők semmilyenek voltak, ha már a brit változatot vették alapul, akkor talán kellett volna nekik lehetőséget biztosítani, hogy kicsit többet beszéljenek önmagukról, a főztjükről, a konyhaművészeti filozófiájukról, és akár egymásról is. De a műsor nem haladt a korral, a szakács számára továbbra is a "személyzet" néma tagja, szolgálatkész iparos fehér sapkában. Persze néha irritáló, hogy a sztárfodrászok, sztárbutikosok és sztárutcaseprők korát éljük, egy ilyen versenyben azért nem ártana a séf személyes varázsának megcsillantása.

A zsűri három állandó tagja, Aczél László gasztro-blogger, Dr. Kiss János, a szakácstudományok doktora és Vajda Péter esztéta, hiteles ítészek. Általában nem beszélnek hosszan, de sokszor nem túl érdekes, amit mondanak, sőt néha nehezen követhető.
Az első adásban a két póttag Magyar Attila és Hajdú Steve voltak. Rendben van, hogy a tv a sztárokból (is) él, de akkor már meghívhattak volna két olyan színészt is akár, akiken nem látszik, hogy a szinte-mindegy-mi-csak-sok-legyen gasztronómiai irányzat követői. Értékelhető hozzászólásuk nem volt. Kínos jópofizásuk a serénykedő szakácsokkal főleg azért volt vicces, mert a szakácsok elnéző mosollyal konstatálták próbálkozásaikat.

A műsorvezetés kimondottan rossz, úgy látszik, Kertész Zsuzsa nemcsak azért nincs a képernyőn, mert a trendi fiatalok elfoglalták a helyét. Amennyire bölcs dolog volt visszavonulni, annyira nem az most visszatérni, és lerombolni az illúziókat.
A műsor borszakértője teljesen alkalmatlan az ilyen szereplésre. Kifejezetten árt a műsor egészének.

Nem tudom, miért gondolták azt a műsor készítői, hogy az a szerkezet fenntartja majd a néző figyelmét, hogy a rövid bemutatkozást követően hosszasan főznek a szakácsok, és végül a zsűri pár valóban keresetlen szóban értékel. De semmit sem látunk! A gasztro-műsor nagy hátránya, hogy a néző sem az illatokat, sem az ízeket nem érezheti. De akkor legalább hadd lássa az alapanyagokat önmagukban, aztán ahogy szép lassan összeállnak egy egységes dologgá. Végül pedig jöhet a tálalás művészete, ahogy a német mondja, das Auge isst mit. (Vö. A szem is eszik.) De ennek a műsornak a készítői elkövetik azt az ilyen műfajban végzetes hibát, hogy alig mutatják magát az ételt.
Ehhez képest unalmas nüansz, hogy a főzés alatt kellemetlen, műanyag-zene aláfestés mellett a zsűri beszélget, halkan és érdektelenül.

A műsor végén minden feszültséget mellőzően kihirdették a győztest, aki emiatt egy kicsit el is mosolyodott.

Kár ezért a műsorért, mert könnyedén lehetett volna jó is. Kicsit olyan volt az egész, mint az az étel, amelynek minden alapanyagát szereti az ember, de együtt valahogy nem stimmelnek, és ráadásul kicsit túl is főzték, kicsit el is sózták... Szóval kár érte.