A csengetett, m'lord?, gondolom, sokak kedvenc sorozata, én is nagyon szeretem.
A sok nagy karakter mellett visszatérő epizód, hogy a "föntiek" nagy lakomáiról a "lentiek" sem maradnak le, kivéve persze szegény Mable-t.
Nekem ez mindig tetszett.
És mostanában részese is vagyok valami ilyesminek. Az irodánk a gyárigazgatói folyosón van, a tárgyalótermek szomszédságában. Ha valamilyen nagyobb szabású vendégség van, mindig rendelnek kajákat. Ezek maradékát (általában marad bőségesen) a mi Mrs. Liptonunk, Irénke osztja szét az itt dolgozók között. A repertoár a pogácsáktól a kanapékon át egészen a hideg sültekkel dúsított tálakig terjed.
Igen, tudom, ez potyázás. Talán nem túl elegáns, és egyébként fizetnek annyit, hogy jut kajára. Mégis, Isten bocsássa meg ezt a kicsinyességet, annyira jól esik ez a pár falat!(Mert azért nem esszük magunkat degeszre, éppen csak bele-belekóstolunk a finomságokba.)
Szóval nem volt az rossz előérzet, hogy Mrs. Liptonék nem csupán az ízek kedvéért "hasznosították" a maradékot, hanem az ebben rejlő kellemes cinkoságért is, ami miatt mi lentiek össze tudunk kacsintani egymással. Ahogy Lord Meldrum házának személyzete is minden további nélkül leült a báránysültek mellé.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Zolimoni 2008.10.17. 16:33:22
De a legjobb és legpotyább:
Jönnek a termékminták, amikor van egy tender, és egy kollégámnak az a melója, hogy elkészítse a beküldött ételeket, tálaljon, és nekünk annyi a melónk, hogy mindent meg kell kostólni, és utána pontozni, hogy melyik a legjobb. Na, ez szupi volt, amikor 6 szállítótól jött be fagyasztott túrósrétes, mákosrétes, meggyesrétes, és azt kellett végigenni. Viszont a 4féle citromlevet, na azt nem kívánom senkinek.