2008. október 13. 14:29 - Reckl_Amál

Ebony and Ivory

A popzenei giccs csimborasszója a címben említett Stevie Wonder & Paul McCartney dal. Magyarul a Pély Barnabással gazdagított Roy és Ádám énekelte Feketén a hófehér címen. Ebben a számban a szövegíró a rasszok közötti megbékélést a zongorabillentyűkhöz hasonlította, vagyis hogy a fekete és a fehér billentyűk kiegészítik egymást, nem konkurálnak.

Ehhez hasonló "fecsegés" jelent meg a Heti Válasz legutóbbi számában. A magyar közélet két legvitatottabb női politikusa "csapott" össze: Morvai Krisztina és Mohácsi Viktória vitázott egymással három oldalon keresztül. Illetve csak csapott volna össze, vitázott volna... Az egyébként nagy formátumú rovat (szerkeszti Stumpf Dávid András, sorry) újra csak két párhuzamos monológot mondott föl. Tizenöt mondatonként fölváltva.

Pár hónappal ezelőtt hasonlóan vártam Vágó István és Fábry Sándor beszélgetését, de az is ugyanilyen csalódás volt, mint a szélsőségesség dámáinak vitája.

Mohácsi Viktória végig a kettős mérce mentén beszélt a cigányságról. Megengedve magának olyan értelmetlenségeket, hogy kvázi Göncöl Katalint börtönbe kéne zárni, mert az általa szerkesztett kriminológiai tankönyvben szerepel az a kifejezés, hogy cigánybűnözés. (Hűha, most itt is szerepel!) Ez körülbelül olyan dolog, mint lemengelézni azt az orvost, amelyik kimutatja, hogy bizonyos betegségekre a fekete populáció hajlamosabb. (Pláne, hogy amennyire tudom, a modern kriminológia nem genetikai alapon használja a bűnös szót.)
Néha arról beszél, hogy ő mennyi mindent akart, de a kormány nem engedte. Talán pont az a politikus dolga, hogy a jó elképzeléseket végigvigye, meggyőzze a döntésre megválaszottakat. Szóval nem biztos, hogy okos azzal érvelni, hogy azért eredménytelen a cigánypolitika, mert a tisztelt politikusnő nem tudja elérni a szándékait. Nem baj, az SZDSZ egyelőre úgysem álmodozhat az Európai Parlamentről.
Az egyetlen értékelhető, bár nem újszerű gondolat Mohácsi szájából :úgy fejtette meg a Jobbik indulatának okát, miszerint a Jobbik nem a cigányokra haragszik, hanem a tehetetlen hatalomra. De azért nem kell Gyurcsányt lenyakazni, még szép, hogy fél éve még koalíciós partnerek voltak. És különben is sikerült volna bármilyen intelligens gondolatot széttiporni azzal, hogy végsősoron Hitler is az emberek akaratát teljesítette...

Morvai Krisztinánál becsülendő, hogy eleinte próbált beszélgetni. Furcsa dolog, de ha az ember csak olvassa ennek a nőnek a szavait, akkor valahogy rokonszenvesebb az egész. Lehet, többet használna az ügyeinek, ha személyesen nem nyilvánulna meg, bár az archiány minden politikai tömörülést sújtó tünet.
Szóval Krisztina próbált először megértő és empatikus lenni, de ez a kriminológiai tankönyv dolog nála is kiverte a biztosítékot, és onnantól fogva nem is fogta magát vissza. A szokásos nagyon okosnak vélt Morvai-futamokat hallhattuk a szokásosnál lágyabb hangszerelésben. Ez egyébként Morvai új trükkje, próbál nagyon empatikusnak látszani a cigányokkal szemben, azért ezt még gyakorolnia kell.

A beszélgetés szokatlanul békés volt, és csak időnként, valószínűleg csak a jó szerkesztésnek köszönhetően kapcsolódik a két mondanivaló egymásba. Ennél csak az bosszantóbb, hogy semmi sem derült ki ebből a cikkből. Fölösleges szócséplés volt az egész. De erről nem a Heti Válasz tehet, mert szerintem ez a rovatuk, és főleg az, hogy meg tudnak szervezni ilyen találkozókat, nagyon jó. Kommentár nélkül - nem tudom, hogy ez-e a szándék - pedig remek pillanatkép arról az alapvető kommunikációs diszfunkcióról, amely miatt a teljes mai, magyar politikai paletta alkalmatlan, a friss gondolatokra való képesség hiányáról.

 

41 komment
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr70711584

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Árokásó Top100 2008.10.13. 22:26:16

Árokásó Top 20A közbeszéd elszánt rongálóiírta: ÁCS FERENCMegjelent a Reakció magazin búcsúszámában.Aczéltól Pörzsén át Vásárhelyiig: a Reakció spéci listával kíván további kellemes gyűlöletfélórákat a magyar sajtó köpködésben megfáradt munkásainak. Ha Ön…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Joschka Fischer (törölt) 2008.10.13. 19:54:45

Stumpf András szerkeszti, Stumpf Dávid nevű újságíró nincs a Heti Válasznál, Fábry vs. Vágóról meg: antagon.blog.hu/2008/06/10/vago_vs_fabry_a_heti_valaszban_a_nagy_arnyekboksz

Pista Bácsi 2008.10.13. 19:59:03

Gondolom, hogy nem célja a blognak a cigánybűnözés létének, vagy nemlétének taglalása, tehát nem taglalom.

Persze, ha taglalnám, akkor mehetnék én is a börtönbe M. Viktória szerint...

Csak azt tudnám, hogy hol él az a nő?!?!

Tapmancs 2008.10.13. 20:02:52

Mohácsi Viktória mondja özvegy Szögi Lajosné szemébe hogy nincs cigánybűnözés.

Szalahadin 2008.10.13. 20:09:29

Mindenképpen becsülendő a HV próbálkozása arra, hogy ütköztesse a véleményeket, én egy dolgot fontolnék meg a helyükben: ha komoly dologról szeretnének érdemi vitát látni, annak a lényege veszik el a terjedelmi korláttal. Ha a cigányság integrációjának kérdését, amely az egyik legkomplexebb a magyar társadalom előtt álló feladatok közül, 3 oldalban akár csak vázolni is lehetne, akkor nyilván nem tartanánk itt. Sajnos nem lehet, így az egész "vita" valóban megmarad a felszínen, párhuzamos monológként. Ha terjedelmi korlátok nem lettek volna, MV valószínűleg egy KO vereséggel hagyta volna el a helyszínt, mert miután minden aljas és hazug liberális lózungot elpuffogtatott, utána nem tudott volna önálló gondolatot felmutatni. Tehát, véleményem szerint a terjedelmi korlátok MV-t segítették, nem tudott kiderülni, hogy a "gazdik" hülyeségeinek automatikus felmondása után maga a nagy és sötét világűr követezik, ezt csak MV egyéb megnyilvánulásai alapján lehet leszűrni.

misimisi 2008.10.13. 20:19:31

"Ez körülbelül olyan dolog, mint lemengelézni azt az orvost, amelyik kimutatja, hogy bizonyos betegségekre a fekete populáció hajlamosabb."

Nem olyan, átkozottul nem olyan. Magyaráznám, de minek. (Van az a mondás, hogy ha magyaráznom kell, meg se kérdezd...)

Dr Kangörény 2008.10.13. 20:25:14

Számomra ez tökéletesen megfelel annak, mintha a cigányok és a szkinhedek ütnék egymást.

Őszintén szólva két szélsőséges idióta kinyilatkoztatása szart sem ér. És az az újság, amelyik két vállalhatatlan ember véleményét közölve akar véleményt formálni semmivel sem jobb, mint a blikk, vagy valami hasonló szarság.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.10.13. 20:29:36

A gond már a Fábry-Vágó "vitával" is az volt (írtam is az Antagonon), hogy nem volt vitavezető, moderátor, aki kijelölte volna a beszélgetés irányát. Így aztán még szép, hogy abszurd drámába illő, értelmetlen párhuzamos monológ lesz a dologból.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.10.13. 20:56:00

Azért ez számomra valahol vicces, hogy Mohácsi Viktóriát itt leszélsőségesezik, meg azt sugallják, Morvai Krisztina erkölcsi fölényben lett volna vele szemben... Azaz nem is vicces, inkább elszomorító.

ezsoezso 2008.10.13. 21:01:43

Idézet Morvai leveléből, amit a Tarkamagyaroknak írt:
Szerintem van benne néhány normális, megszívlelendő gondolat:

"Munkára fel, Kedves Tarka Magyarok, tegyenek a kirekesztés, a diszkrimináció ellen!

Kérem azt is, hogy végre tegyék magukat igazán tarkává! Figyelem egyre gyakoribb vonulásaikat, s hiányolom, hogy kéz a kézben vonulna cigányember és nem cigányember. Miért nem fogják meg egymás kezét, Kedves Tarkák? Miért olyan fehér az egész tömeg? A rossznyelvek szerint azért, mert önök leginkább olyan kivételezett, gazdag, luxuskörülmények között élő emberek, akik romával még soha életükben nem találkoztak, legfeljebb egy méregdrága belvárosi étteremben cigányzenét hallgatva.

Olyan aljas rágalmak is elhangzanak, hogy önök nem is vegyülnének a magyar cigánysággal és az integrált oktatást például meghagyják a kiszolgáltatott falusi embereknek. Tegyenek a megalapozatlan rágalmak ellen, kedves tarkák! Mindenki, aki csatlakozott a Tarka Magyar mozgalomhoz, hívjon meg évente legalább egy hónapra egy sokgyerekes vidéki cigánycsaládot és lássa vendégül saját otthonában. Gyermekeit pedig a Rózsadombról vagy Lipótvárosból küldje el Dél-Somogyba, Borsodba, Szabolcsba és járassa ott iskolába, mondjuk egy tanéven át. Szűnjön meg a szegregáció! Tarkítsák az országot.

Kérem a Tarka Magyar mozgalomhoz csatlakozott Magyar Zsidó Kulturális Egyesületet, hogy álljon élére a kezdeményezésnek. Hívjon fel minden egyes zsidó iskolát arra, hogy nyissák meg kapuikat a vidéki roma gyerekek előtt! Váljon tarkává a Lauder iskola, s sorra a többi is! Üljön minden zsidó gyermek mellett egy cigány gyermek, ismerkedjenek egymás kultúrájával, hagyományaival, szokásaival! Ne szerénykedjenek tovább fővárosi zsidó identitású honfitársaink, ne mondjanak le a sokszínűség, a tarkaság hétköznapi örömeiről a vidék nem tarka magyarjainak javára. Vegyék ki aktívabban részüket a tarkaság igazi örömeiből!
Remélem, jó tanácsaimat megfogadják, szívből kívánok sok sikert a Tarka Magyaroknak!
Szeretettel
Morvai Krisztina
Budapest, 2008. október 4."

bvb09 2008.10.13. 21:05:11

Azér' a leggázabb az, amikor Mohácsi Viktória a 2006. okt 23-i jogtiprások kapcsán azzal védekezik, hogy azok ügyében azért nem emelte fel a szavát, mert nem ismeri a hazai viszonyokat. Magyarországról!! megválasztott EP képviselőnő!! Hát jöjjön néha haza a kúrvaannyát bazmeg!

Judy Epokit 2008.10.13. 21:18:57

A Hetiválasz ezen rovata semmi más mint egy értelmiséginek álcázott bulvár. Nem sokkal jobb mint egy Mónika. Az eddig megjelent részei gyakorlatilag ugyanazt hozták amit már eddig is ismerhettünk a médiából. Két emlbematikus fazon ki-ki a saját ellenpólusával nagyban eldumál egymás mellett a konszenzus minimális esélye nélkül. Kivétel a Kéri Stumpf menet, mert ők egymás tenyeréből ettek. Az egész HV egyre olvashatatlanabb...

bög 2008.10.13. 21:35:33

ezsoezso 2008.10.13. 21:01:43

nem vagyok egy morvai fan, de ez a levél kurva jó:)

átlátó 2008.10.13. 21:56:41

Nekem például a cigányokkal kapcsolatosan nem az a bajom, hogy folyamatosan bűnözői életmódot folytató egyedei különböző jogcímeken támogatásokat kapnak. Nekem az a bajom a Magyar Állam-mal, hogy ad.

Shopping 2008.10.13. 21:56:44

A 90-es évek vége felé egy bankban dolgoztam.
A Mohácsi Viktória akkor még egy senki volt, (bár most sem több) de már akkor tenyérbemászó stílusa volt. Mondjuk másként nem is juthatott volna oda ahol most van. Mert valljuk be, pár év alatt EP képviselőnek lenni az kicsit gyors, nem??

Nyitott szem (törölt) 2008.10.13. 22:02:30

Judy Epokit

Nem, nem így van: a HV egyre olvashatóbb. Még két három év, és leveri a HVG-t, mint... Szóval úgy.
Miért?
- Gondolkodik, nem előítéletekből építkezik
- Provokálni mer
- Saját feltételezett célcsoportját sem szolgálja ki, (legalábbis nem elvtelenül - mint teszi ezt a Demokrata, a Népszava, a Tallózó, a 168 óra, a Magyar Fórum, stb...)
- Kérdezni, gondolkodni mer
- Sokszínű értékorientált. Megfér benne a politika aborral, a budai élet a webkritikával, a nyelvelmélet a popzenével.

Igaz Borókai kolléga jegyzeteiben időnként elrúgja a pöttyöst, de legalább tud írni, van stílus és nyelvérzéke. De azért sokszor igaza van. Nem tojik be leírni azt, amit egy fröccs mellett is elmond.

És ez a vita éppen azért jó, mert nem előre lejátszott, mert van benne meglepetés: adott egy bigott vasszűz, és egy liberális gondolkodó, aki vitát folytat egy fontos ügyről. De arra hogy a bigott monogramja MV és a liberális sgondolkodóé MK, csak akkor jössz rá, ha Te is mersz nyitott lenni.

Na uff, jó éjszakát.

Yeto 2008.10.13. 22:03:19

Nem emlékszem arra, hogy MV beszédet tartott volna a Hősökön, ami után cigányok végigrandalíroztak a városon, de majd biztos megmondja valaki, mikor volt.

phaidros 2008.10.13. 22:07:12

Shopping, miért érdekes hogy a bankban dolgoztál?

Szalahadin 2008.10.13. 22:09:47

fedor!
Szerintem nem erkölcsi, hanem szellemi fölényről szólt több komment is, MV pedig annyiban valóban szélsőséges, hogy a legaljasabb és legostobább liberális lózungokat pufogtatja, ezen túl egy hámozott lufi.
Hogy erkölcsileg kinek van igaza, az egy másik kérdés, annyi biztos, hogy nem a cigányt csak filmen látó Tarka Marháknak. Szájat tépni és pofázni az ő helyzetükből roppant egyszerű, ahhoz nem kell konkrét helyzetekben konkrét cigányokat elviselni.
Ha engem kérdezel, erkölcsileg azoknak a cigányoknak és nem cigányoknak van igazuk, akik a nem a szájukat tépik, hanem minden nehézség ellenére megpróbálnak beilleszkedni egyik oldalról, illetve hajlandóak túllépni az előítéleteiken másik oldalról.
Akiknek a legkevésbé van igazuk, azok az elviselhetetlenül aljas, bűnpártoló liberális jogvédők, az, hogy a helyzet idáig fajult, nagyrészt az ő művük. Aki őszintén beszélni akar a helyzetről, azt azonnal lenácizzák, lerasszistázzák, megölve ezzel a párbeszéd minden lehetőségét. Az emberi jogok védelmét pedig folyamatosan összekeverik a bűnpártolással, a bűnöző, rablógyilkos, bestiális ocsmányságokat elkövető cigányokat szemrebbenés nélkül áldozatnak hazudják, az élni akaró, munkájuk eredményét megvédeni igyekvő magyarokat pedig rasszistának. Legutóbb Kis János tette ezt a Hétvége mellékletben. Neki is azt kívánom, magyarázza el néhány cigányok által a közelmúltban meggyilkolt magyar özvegyének, ki az áldozat és ki az elkövető.

Szalahadin 2008.10.13. 22:18:21

yeto!
Lehet, hogy Neked eddig nem tűnt fel, de Magyarország nem egyenlő Budapest belvárosával, bármennyire is ezt akarja beadagolni Neked néhány nagytudású liberális. Ha pedig túllépsz ezen, akkor országosan tetszőlegesen kiválasztott napon is találhatsz randalírozó, törvénnyel összetűzésbe kerülő cigányokat. Tehát, válaszolva a kérdésedre, ez a fajta randalírozás folyamatosan történik, így felesleges lenne konkrét időponthoz kötni.
Mindez persze nem felmentés a szélsőjobbos csürhe tetteire, csak érdemes lenne néha előmásznod a belvárosi gumibelsőből és szétnézni, mi folyik Magyarországon.

giannoni 2008.10.13. 22:37:08

ezsoezso! Felmentés a jobbikos Asszonyságnak? Miért gondolja MK hogy a TM-on csak a jómóduak vettek részt. A szokásos ájtatos gúnyos hangvétel jellemzi minden sorát. Azok vettek részt, akik békességet, nyugalmat szeretnének, biztonságot és hogy ne kelljen senkinek sem félnie a kirekesztéstől. Az első sorban a pártok és az egyházak vezetőinek kellett volna kart karba öltve mennie. Sajna ez Mo-on képtelenség. A Miniszterelnököt is megkövezte az ellenzék, mert magánemberként részt vett. Szomorú

S. Annyi 2008.10.13. 23:49:40

És ha Mohácsi Viktória kimossa a Duna vizében a Göncöl Katalin által szerkesztett kriminológiai tankönyvet, akkor nem lesz cigánybűnözés. Hoppá, én is használtam a szót, amit nem lehet kimondaNI, Ni, NI (Gyalog galopp után szabadon...)

S. Annyi 2008.10.13. 23:51:38

Félek a kirekesztéstől, amióta a múltkor berúgtam és az asszony kirekesztett éjszakára. Pedig csak magánemberként vettem részt a kocsmai ivászatban.

ezsoezso 2008.10.13. 23:54:12

Giannoni!
Nem olvastad el figyelmesen és egyébként ez csak egy részlet a teljes levélből.
Személy szerint nem kedvelem Morvait, de ebben az esetben teljesen igaza van.
A kirekesztés pedig a zsidók hagyománya, nem a magyaroké. Például, probálj meg nem zsidóként a Lauder iskolába tanulni!
Gyurcsánynak pedig semmi keresnivalója nem volt ott, pont azért, mert még a tarkamarhák is politikamentes eseményt akartak, márpedig Gyurcsány jelenleg miniszterelnök. Ha majd nem lesz az oda megy ahova akar, de addig nem szabad. Ezt minden politikus jobb és baloldali megértette, felfogta, kivéve Gyurcsány Ferencet. Nos, ez a szomorú.....

Kopiás Attila Steve 2008.10.14. 00:52:07

MK attól nem lesz fél fokkal sem intelligensebb, hogy tizen körbenyáladzák szerencsétlen irományát...
Konkrétan egy vegyes roma-fehér demonstrációról hiányolja, hogy romák fehérek miért nem együtt demonstrálnak. A kedvencem a bombagyár Tarka Magyar videó, ahol egymás után vágták (nem figyeltek a drágák gondolom) azt a részt, amikor a TM beszédben elhangzik a rendőri túlkapások elleni erőszak és MK "miért nem szólaltok fel a rendőri túlkapások ellen?" szövege, másik öngól.
Az meg, hogy az integrálás mellett ironizál, komolyan nem is értem, igen, pont ez a cél, arról beszélnek a "liberális cigányfajvédők", hogy gáz ez a cigányokkal szemben ez a szegregáció ami egyre erősödik és ezen változtatni kell. Mert nemzsidó magyarokat felvesznek "zsidó" iskolába (függetlenül attól, hogy a szélsőjobb pletyka szerint nem, de attól még de), romák viszont már csak anyagi helyzetük és addigi lemorzsolódásuk miatt közelébe sem kerülnek.
Szóval egy beszéden belül három öngól, ez mondjuk tényleg teljesítmény... :+)
GyF viszont tényleg szomorú. Egyébként nem azért mert kijött, mert féltucat politikus kint volt még, mint utólag láttam fotókon, de azok nem reklámozták be előtte-utána az MTI-ben, hanem azt tették, amire szervezőként kértük őket. Aláírták, magánemberként kijöttek és nem verték a nyálukat. Mert ha valamin magánemberként veszel részt, arról nem adsz interjút az MTI-nek, mert az MTI nem foglalkozik magánemberek programjával.

borzzz 2008.10.14. 04:54:02

"A kirekesztés pedig a zsidók hagyománya, nem a magyaroké. Például, probálj meg nem zsidóként a Lauder iskolába tanulni!"

Nem színezem, olvtárs: Hazudsz! Bárki tanulhat és tanul is a Lauderben. Cigányok is. És ennek - a te állításoddal szemben - utána lehet nézni.

(zárójel: Morvainak nem a nézeteitől kapok kiütést - azokhoz joga van -, hanem attól az undorítóan kenetes nyelvi készlettől és érveléstechnikától, amibe az eccerű, zsigeri gyűlölködését csomagolja)

borzzz 2008.10.14. 04:56:44

Bocs, ezt kifelejtettem:

Mohácsi V. buta, mint a sár, ami abból is látszik, hogy elhitte, nem gesztusként van ott, ahová tették, hanem az érdemeiért.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.14. 06:58:20

Nem Stumpf Dávid, hanem Stumpf András.

phaidros 2008.10.14. 08:02:29

borzzz,
ez esetben a Laudernek csak annyiban van jelentősége, mint bármelyik más "elit" iskolának - tessék odavinni vidéki cigány gyerekeket, illetve a puccos politikusgyerekeket a vidéki fullcigány osztályokba, hamár ilyen tarkák vagyunk. :(

Lunitari 2008.10.14. 09:20:47

KA_Steve,

"hogy gáz ez a cigányokkal szemben ez a szegregáció ami egyre erősödik és ezen változtatni kell"

Szerinted miért erősödik? Mert ok nélkül kezdik gyülölni egymást a magyarok (a cigányok is magyarok)? Nevetséges írásodat jobb lett volna ha nem küldöd ide. Mindenre tekintet nélkül én is utálnám és kirekeszteném a gyereket és tanárt verő egyéneket függetlenül, hogy milyen a bőrszíne...stb a többiről már nem is beszélve.

"romák viszont már csak anyagi helyzetük és addigi lemorzsolódásuk miatt közelébe sem kerülnek" Ez kirekesztés, szegregáció..gratulálok.. ki is beszélt az öngólról?

Salsa · http://gondolatimunkafazis.blog.hu/ 2008.10.14. 09:20:51

tényleg szomorú, hogy mifelénk mennyien tekintik ez egyszerű, hétköznapi liberális nézetek szélsőségesnek. mert ugye nálunk az a nem szélsőségesen liberális, az áll "középen" aki azért egy kicsit rasszista. hiszen bizonyos rasszista állítások igazságát el kell fogadnia, ahhoz, hogy ne minősüljön szélsőségesen liberálisnak, mégha a rasszizmus axiómáit, vagy kvázi-axiómáit nyíltan el is utasítja. ez persze nem egyéb, mit a dolgok végigondolásának megspórolása (mivelhogy a vállalt rasszista állítások csak azokkal a raszista predikciókkal együtt lehetnek érvényesek, amiket ilyenkor illik nem elfogadni)

a HV vonatkozó rovata eredetileg szimpatikus vállalkoznásnak tűnt, amíg el nem olvastam. Gyakorlatilag értelmetlen, sosincs benne semmilyen párbeszéd, semmilyen vita. Nincs reakció a másik érveire. és itt persze lehet mondani, hogy ez nem a szerkesztők hibája, hanem a vitázó feleké, ami igaz is. de egészen biztos, hogy politikai -és nem politikai- celebek és kvázi-celebek helyett kevésbé közönségvonzó nevekkel annál értelmesebb dolgok jönnének ki ebből a dologból.

sutyerák 2008.10.14. 09:22:46

Mogorvai Hisztina egy ideggörcs,Mohácsi V. pedig nem .

Lunitari 2008.10.14. 09:34:28

Salsa,

"tényleg szomorú, hogy mifelénk mennyien tekintik ez egyszerű, hétköznapi liberális nézetek szélsőségesnek. "

Mifelénk? Miről beszélsz? Nézd meg Írországot vagy a vendégszeretetükről híres olaszokat. A bűnőzőket sehol nem szeretik és ez nem bőrszínfüggő (olaszoknál vicces lenne ezt mondani), ti ezt nem tudjátok felfogni....

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.10.14. 09:38:16

"Furcsa dolog, de ha az ember csak olvassa ennek a nőnek a szavait, akkor valahogy rokonszenvesebb az egész."

nekem meg pont fordítva:
ha látom azt a szájat, ami mondja, engem konkrétan és nem kicsit, cselekvésre ösztönöz, minden negítív indulat nélkül.

Cigánybűnözés pont úgy nincs, mint ahogy fehérek is vannak az olimpia 100-as döntöjében, mert semmilyen genetikai különbség nincs, pláne nem kulturális beágyazottság.

Nem félreérteni!;-)

Üdv.

Salsa · http://gondolatimunkafazis.blog.hu/ 2008.10.14. 09:38:25

Lunitari!

" A bűnőzőket sehol nem szeretik"
épp erről beszélek.

Lunitari 2008.10.14. 09:46:55

Salsa,

Te nem erről beszélsz már bocs, mert itthon nem büntetik a bünözőket. Súlyos életellenes bűncselekményekkel vannak szabadlábon és bűnöznek tovább csak mert cigányok. Erről pedig a "Liberális"-ok tehetnek...mert nem szabad szegények megélhetési bűnözők meg a többi hülyeségüket hangoztatják....pl ha normális ország lenne Olaszliszka után 50 bünöző lenne sitten tényleges életfogytiggal..... Kint pedig nyilvántartásba veszik őket, meg hazatoloncolják + amelyik saját polgár sitre kerül..nem rohangál 2 gyilkosság után szabadlábon...

Lunitari 2008.10.14. 09:51:30

malacka69

"mert semmilyen genetikai különbség "

Úgye tudod mekkora baromságot írtál? Genetikailag különbözünk mert a rasszért is egy gén felelős. :) Sőt ha nem különböznénk, akkor hogy lenne bizonyíték a bíroságok előtt? :)

Salsa · http://gondolatimunkafazis.blog.hu/ 2008.10.14. 10:05:52

Lunitari,

ez is egy tipikus rasszista toposz. amelyik szerint ebben az országban pozitív diszkrimináció van. pedig nincs. sem pozitív, sem negatív diszkrimináció nincs -már ami a törvényeket illeti. ellenben igen komoly negatív diszkrimináció éri egyes embereket a társadalom részéről.

ez persze nem jelenti azt, hogy a "cigánykérdés" leegyszerűsíthető lenne pusztán erre. messze nem. ettől persze még igaz, hogy sajnos nálunk a társadalom többsége nettó rasszista (no meg xenofób is).

Lunitari 2008.10.14. 10:15:20

Salsa,

Na ezt tudjátok..rasszistázni.
Naív vagy. Ha csak sima híreket nézel ott is elhangzik, hogy pl eddig is elkövetett már mindent...mégis szabadlábon van..stb.
"sem pozitív, sem negatív diszkrimináció nincs" LOL LOL LOL. Fogadunk ha én megyek be és verem meg a gyerek tanárát másnapra sitten leszek? Jah meg emlékszem mikor a kommandósok vezetőjét elmarasztalták csak mert az akció során a cigányoknak térdelniük kellett stb...nem tűnik fel senkinek, hogy a kínaiaknak és mindenkinek térdelni kell ilyen helyzetben stb...szánalmas vagy. Érdekes a híres jégkorongos bűnöző jó pár évet kapott pedig nem ölt meg senkit, ellenben kisebségiek csoportosan elkövetett brutális emberölésekért sem kapnak 8-évnél többet...Te egy tipikus "liberális" vagy. Az idézőjel nem véletlen közötök sincs a szó valódi jelentéséhez...;)

QM 2008.10.14. 10:33:37

Salsa,

"tényleg szomorú, hogy mifelénk mennyien tekintik ez egyszerű, hétköznapi liberális nézetek szélsőségesnek. "
"Salsa,
Na ezt tudjátok..rasszistázni"

Kurva jó érv rendszer. Ennél jobb már csak a "DE..." volt.

Ha felteszem azt a kérdést,: hogy a f@szba van az, hogy a világ minden táján pont ezzel a népcsoporttal nem tudnak mit kezdeni? Akkor már rasszista vagyok? Mert a legnagyobb libsi hazugság az ott van, mintha ez speciálisan magyar kérdés lenne. Mintha a világ összes más országában ez nem lenne gond, minden más országban a liberális gondolkodás eredményeként, már beilleszkedtek a többségi társadalomba, identitástudatukat és kultúrájukat megőrízve. Csak nekünk kell szégyelni magunkat, hogy aljas módon kirekesztjuk őket, meg rasszisták vagyunk, meg fasiszták.
Akkor most szégyenlem magam egy picit, mert hogy én is csóró vagyok, és nemtudom 3m-es fallal, örzővédőkkel védett területről hinteni a másság gyönyöréhez vezető egy IGAZ utat.

Nzoltan 2008.10.14. 10:51:58

ez is egy tipikus rasszista toposz. amelyik szerint ebben az országban pozitív diszkrimináció van. pedig nincs. sem pozitív, sem negatív diszkrimináció nincs -már ami a törvényeket illeti.

Már miért ne lenne? Ez a lényege a kisebbségi politikának. Van ugye, hogy mindenki egyenlő, mindenkit ugyanazok a jogok illetnek meg. Ez a demokráciában az alap. Majd hozunk törvényeket, amik a valamilyen kisebbségről szólnak, azok javára/ kárára, stb... A lényeg az, hogy van egy nevesített csoport akikkel másképp kell bánni. És ez itt a lényeg.

Nzoltan 2008.10.14. 10:53:54

De szarul fogalmaztam....
süti beállítások módosítása