2013. április 01. 07:54 - Reckl_Amál

A híres emigráns

Gerendás Péter búcsúlevele szívbemarkoló és húsbavágó egyszerre. Elkeseredésében viszont elég sokat csúsztat benne, félremagyarázza a dolgokat sajnos. Továbbá elég jól rávilágítanak szavai arra a tévedésre, amelyben a magyar zenészek többsége él.

A gitáros két fő okot nevezett meg emigrálása kiváltójának: egyrészt szerinte "fasizálódik" az ország. Másrészt pedig saját boldogulása ellehetetlenült.
A két magyarázat jobban összefügg, mint Gerendás ezt talán gondolta.

Tovább
5 komment
2013. március 28. 00:58 - Reckl_Amál

A Benn-sztori

Benn.JPGKönyvbemutatóra voltam hivatalos, de sajnos a könyvről kevesebb szó esett, mint szerettem volna. Talán nem értem a bemutató műfaját egészen - nem jártam túl sokon - de nekem hiányérzetem támadt amiatt, hogy egy sort sem olvastak föl abból a könyvből, amely miatt összejött a társaság.

Utólag persze meg lehet ezt ideologizálni. Az egyébként is magyaros szokás, és emiatt rá is fér Gottfried Benn német költőre; elvégre az ő verseinek magyarítását ünnepeltük. Elég nagy hangsúlyt kapott a bemutatásban, hogy Benn elég nehézkesen illeszthető be a magyar költészeti hagyományokba. Három fekete öves bölcsész gyürkőzött neki, mégsem tudtak olyan magyar megfelelőt találni, akinek ismeretében el tudja képzelni őt az is, aki eddig nem mélyedt el benne.
De pont ezért érdemes kiadni ilyen szó szerint hiánypótló szerzőket magyarul is, magyarázták. Ha valamiért a magyar irodalomnak nincs olyan költője, aki Benn világához hasonló benyomást tudott volna hagyni az olvasóban, akkor importálni kell azt műfordítás útján.

Szóval talán igazságtalan hiányolni a műbe való betekintést. Talán pont ezzel is illusztrálni akarták a szervezők Benn lényegét, az íratlan szabályokkal való szembenállást. Várhatja az érdeklődő, hogy egy Benn-bemutatón majd hall Benn-sorokat, de erre semmi garancia sincs. 
Talán a beszélgetők számára biztosított asztal kompozíciójának középpontjába tett, ám egyszer sem megérintett könyv okozta rejtett feszültségek tudat alatt arra sarkallják majd a jelenlévőket, hogy megvásárolják a könyvet (itt egyébként a poszt olvasói is megtehetik, nekem is innen van), és mohón rávetik magukat a benni szavakra a sok csigázás után. Mintha a csehovi puska sosem sülne el. Ma már talán csak ennek van értelme.

Tovább
1 komment
2013. március 23. 03:49 - Reckl_Amál

Alacsony felbontás

Az unatkozó netezők egyik kedvenc vitatémája, hogy a GIF fájlformátum nevét hogyan kell kimondani. Mindig azt az álláspontot képviseltem, hogy a magyar fonetikának megfelelően, de a fejlesztő CompuServe eloszlatta a bizonytalanságot, mintegy ellentmondva az elképzelésemnek. Helyesen "dzsif" a kiejtése.
Amire sajnos viszont nem áll rá a szájam.

Viszont a műfajt továbbra is szeretem. A mai vezető trend az irodalmi alkotások terén az, hogy a médium szempontjából elemzik a műveket. Ez első hallásra kicsit úgy tűnt nekem, mintha a lényegre törés mellékessé vált volna. Mégis van létjogosultsága a technikai háttér vizsgálatának, mert a vivőanyag mai sokszínűségében műfaji sajátosságok származnak abból, milyen formában hozzáférhető a dolog.

A már említett gif például egy képfájlba tömöríti több képet, és mivel a fájl nem túl nagy, nem túl bonyolult, a képsor is leegyszerűsödik. Így egy-egy történésből szükségszerűen kiragadja a legfontosabbat, és ezt végtelen ciklusba helyezi.

A mai játék mindezt hivatott bizonyítani. Tíz híres film egy-egy emblematikus jelenetét dolgozta föl a pixelek szerelmese. A felismerhetőség pedig azt mutatja meg, nem tisztán az irodalomban érdemes a médiumot közelebbről megfigyelni.

A filmek: Django elszabadul, Taxisofőr, Ponyvaregény, Amerikai pszichó, Jurassic Park, Az, Kill Bill, Robotzsaru, Gépnarancs, Szellemirtók

Tovább
9 komment
2013. március 23. 02:44 - Reckl_Amál

Díj kölcsönbe

Bejegyzés alcíme...

A visszakérés mindig nagyon kellemetlen aktus.

Jogosnak és természetesnek kellene lennie. Nem annak kellene szégyenkeznie, aki visszakéri a saját tulajdonát, hanem annak, aki nem érzi, valamivel tartozik.

Van olyan persze, aki megérdemli e kínt meggondolatlansága okán. Ilyen Balog Zoltán Emberi Erőforrás miniszter kínos levele miatt. A címzett az a Szaniszló Ferenc, akit múlt pénteken tüntettek ki Táncsics-díjjal. A hírre korábbi díjazottak sorra adták vissza az elismerést, mert az egykori külföldi tudósítóból debilnácivá züllő tévéssel nem szeretnének semmilyen vonatkozásban együtt említve lenni.

Nem akarom az izraeli és az amerikai nagykövetek jelentőségét lekicsinyleni, de a korábbi Táncsics-díjasok határozott elutasítását nagyobb jelentőségűnek tartom, mint a diplomaták tiltakozását.
Ha nem pusztán elvi okokból kérnék ki maguknak a díjazottak - ami teljesen érthető - akkor is jogos az ellenállásuk.

A Táncsics-díj ugyanis ezzel a kis manőverrel nullára amortizálódott. Nemcsak azért, mert egy érdemtelen ember kapta meg; már más díjak is kerültek méltatlan kezekbe, aztán, amikor újra a megfelelő embert jutalmazták vele, a díj megtisztult, és csak azok maradtak piszkosak, akik adták és kapták.
A Táncsics-díj nimbuszának lerombolása pontosan azzal válik teljessé, amit a miniszter csinál.

Tovább
Címkék: Címkék
15 komment
2013. március 15. 17:48 - Reckl_Amál

Márciusi ifjak 2013

semjénlovon.JPGKár, hogy ilyen ítéletidőnek kell tombolnia ahhoz, hogy végre ne sajátítsák ki maguknak a politikusok az ünnepet. 

Ha nem olvasom ezt a hírt a HVG-n, valószínűleg mégis Semjén Zsolt élő lovasszobrával aposztrofálom a 2013-as március 15-ét.
Ha valakinek túl elvont az alkotmányjog, esetleg amúgy is végtelenül utálja a hajléktalanokat, ezért nem érzett még rá a mostani rezsim érzéketlenségére, ez a pojáca talán ráébreszti valamire. Az országban (igen, azon a területen, amelyet ma Magyarországnak neveznek, és amelynek az irányításával ezek sajnos meg lettek bízva) katasztrófahelyzet van, ez a bohóc meg Erdélyben parádézik. Játssza a huszárt. Meg az eszét.

Tovább
10 komment
2013. március 10. 01:43 - Reckl_Amál

Szombat esti idegláz

20130207-sztarok-folyamatosan-valtozik-a-szombat4.jpgAzért celeb és celeb között is van különbség. Ez a ma esti tanulság az RTLII szerkesztői számára. Büntetlenül nem lehet  idegileg instabil emberekkel élő műsort csinálni.

Maga a műsor nem érdemelne sok szót: híres emberek táncolnak hétről hétre egymással versenyt igen giccses látványos környezetben. Az RTL egyik legjobban kivitelezett műsora volt ez egyébként a múltban, amelyet éppen ezért érdemes volt leporolni. Azt viszont már előre lehetett érezni, a mostani mezőny meglehetősen híg a korábbiakhoz képest. Az innen ismert Südi Iringó például nyíltan lehülyegyerekezte a fájóan irritáló Istenes Bencét, akivel kénytelen táncolni. (Nagyon helyesen!) A Házasodik a paraszt egyik férjjelöltjének tenyerestalpas egyszerűségét pedig alig leplezett lenézéssel gúnyolta partnere, és kicsit a műsorvezetők is; hogy kerül a gumicsizma a parkettre, gondolhatták.

A kieső Bálint Antónia viszont olyan hisztirohamot kapott a nézői szavazatok elmaradása miatt, amelyre a műsor készítői és résztvevői nem voltak fölkészülve.

Tovább
Szólj hozzá!
2013. március 08. 14:37 - Reckl_Amál

Popaganda

Ron English kortárs festő, a címben szereplő irányzat talán legismertebb képviselője. Legfőbb inspirációja Andy Warhol, az ő pop-art-gondolatát fejlesztette tovább. Művészetének sajátossága, hogy az elmúlt korok remekműveit frissíti föl a popkultúrából ismert ikonokkal. Ezáltal nemcsak meghökkentőségében vicces alkotások születnek, de egyúttal jó alapot is szolgáltat az eheti játékhoz.

A Tovább gomb megnyomása után nyolc műve tárul föl, én pedig az eredeti festményekre kérdezek rá. A segítség most sem marad el: megnevezem, mely klasszikusok alapjaiból nőtt ki egy újabb remekmű. Ugyan vannak jó válaszok, ismét bátorítanék mindenkit a képek elemzésére, véleményezésére.

Tovább
5 komment
2013. február 27. 08:13 - Reckl_Amál

A szemüveg

Bejegyzés alcíme...

hugo-boss-eyewear-lars-burmeister2.jpgTermészetesen szemüveg-ügyben is a széllel szemben foglaltam állást. Míg sokan kifejezetten nem szeretik a szemüveget, sőt, gyerekként tragédiának fogják föl, ha egyszercsak szükségük lesz rá, én titokban mindig szerettem volna egyet.

Ez a kívánságom négy éve aztán teljesült is. A munkahelyi látásvizsgálat eredményeképpen felírtak nekem egy nem éppen erős szemüveget. Azzal a megállapodással, hogy csak akkor vegyem föl, ha szükségem van rá. Tavaly tavaszig valóban főleg csak moziban és meccsnézésre vettem föl. Meg persze, ha valami okosságot kivetítettek a falra a prezentációkon. Mivel az ilyen jellegű eseményeken általában mint tolmács veszek részt, az U-alakú asztal a vászontól számított legtávolabbi pontján foglalok helyet, és nekem nem árt látni, mi van odaírva, biztonságból is fölveszem. A Power Point stílusú vetítések betűmérete ma sem jelent különösebb vizuális kihívást, ezért - be kell valljam - sokszor a szerep miatt is tettem föl.

Tovább
Címkék: Címkék
6 komment
2013. február 26. 14:49 - Reckl_Amál

Párhuzam

Bejegyzés alcíme...

Nem tudom másnak is feltűnt-e a hasonlóság az ELTE BTK HÖK listája és a Magyar Szülők Országos Egyesülete által tett javaslat között.

Mindkettő a saját értékrendjét kívánja ráerőltetni másokra, illetve nem csupán primátusban gondolkodik, hanem kizárólagosságban. Primitív, üres előítéletekben fogalmazza meg azokat az alapelveket, amelyek a világot szükségképpen jóra és rosszra osztja föl.

Szigorú, de nem igazságos, és még kevésbé következetes. Jellemzője mindkét önnön farkába harapó szempontrendszernek, hogy alkotói egyfelől nem állnak ki mellette, amikor kritika éri, de a takarásból azért erősen kardoskodnak az érdekében.
Holott mindkettő funkciója eleve kérdéses. Magánízlés közakaratnak hazudva, körültekintés és megalapozottság nélkül. Bolond beszéd, és rendszer sincs benne.

Nem véletlen egybeesés ez. Még csak nem is valamilyen vadhajtása a bonyolult magyar léleknek. (Hiszen a bigottok paradicsomában, Amerikában csak úgy hemzsegnek az ilyen unatkozó feleségekből álló erkölcsdiszkontok.) Az összefüggés kézenfekvő: a hökösök az egyesült szülők gyerekei.

Tovább
Címkék: Címkék
3 komment
2013. február 14. 14:38 - Reckl_Amál

Holt Költők - For men

dead writers.jpgTekintettel arra a véletlen konstellációra, hogy a játék alapanyaga már tegnap felhasználható állapotban itt lapult az asztalomon, és hogy holnap titkos küldetésre megyek. (Utóbbiról majd később.) Ezért már ma fölteszem ezt az eddigiekhez képest formabontó játékot.

Most ugyanis irodalmi műveltségre, képzelőerőre, átélési képességre van szükség. Ezen kívül pedig nem árt, ha kifinomult szaglással is rendelkezik, aki most szerencsét próbál.

Egy amerikai cég költők - írók ihlette illatkombinációkat kínál. Hogy mennyire illenek egymáshoz ezek az aromák, valószínűleg elsősorban az arányoktól függ. Mindenesetre kell némi illat-fantázia, hogy az elegyet elképzelje az ember egységükben.

Bár van exakt megfejtés is, megfelelő indoklással alternatív megoldásokat is elfogadunk. Sőt, a kreatívabb olvasókat bátorítom is, akár kitalálhatnak más parfümöket is. A cég természetesen elfogult az angol nyelvű irodalmárokkal, sőt, kifejezetten nagy helyet foglal el a szortimentjükben az amerikai próza. Ezért különösen a magyar irodalom nagyjainak illatfelhőit lenne jó megálmodni. Akár komolyan is.

Tovább
8 komment
2013. február 13. 16:20 - Reckl_Amál

A diákbüszkeség napjai

Bejegyzés alcíme...

fhipsters.jpgEgyszer már megírtam - a 2008-as Pride kapcsán - hogy minden résztvevő hülye volt. Nemcsak az akkorra felbátorodott hordalék, akik előre záposított tojásokkal dobálta a felvonulókat, hanem az ott fontoskodó politikusok, és bizony a felvonulók maguk is.

A mai történetnek ugyanez a konklúziója, csak most nem melegek kontra neonácik a felállás, hanem egyetemfoglalók - egyetem - B-közép (ami nagyjából azonosítható a neonácikkal, szellemi színvonal tekintetében mindenképp) néz szembe egymással. Bár utóbbiak csak annyira színesítik a képet, mint 2008 júliusában a magánföldalattin távozó miniszterelnök és neje. Bosszantó bornírtság, de csak epizódszereplés.

Tovább
Címkék: Címkék
5 komment
2013. február 11. 16:10 - Reckl_Amál

Az illúziók foglyai

kvartet 1.pngKvartett - A nagy négyes - filmkritika

Zenészek számára fenntartott idősek otthonában játszódik ez a kedélyes történet. Látszik, aki egész életében zenélt, az akkor sem hagyja abba, amikor már nem lenne muszáj. Ez ugyanis nem csak munka, ez igazi hivstás, sőt, életforma.

Nyilvánvalóan ezt a sosem elvésző muzikalitást csatornázzák le az évente megrendezendő adománygyűjtő gálán, ahol minden lakó kedvére előállhat egy műsorszámmal. Az operaénekesek természetesen operával készülnek. A három már aktív korában is jó viszonyban álló lakótárs legnagyobb sikere a Rigoletto volt, ki is adták lemezen. Amikor a negyedik főszereplő is beköltözik, kézenfekvő lesz, a legendás kvartettet kell előadniuk a Verdi-operából. (Kapóra jön, hogy Verdi születésnapja adja az aktuális gála apropóját. 2013-ban egyébként 200 éves lenne a nagy zeneszerző, melyről például a new yorki Metropolitan operaház is megemlékezik idei műsortervében. Különös módon pont a Rigoletto a következő előadás, amelyre jegyünk van.)

Tovább
3 komment
2013. február 10. 04:06 - Reckl_Amál

A Dal 2013 - második elődöntő

Nagyon nagy mértékben nem változott a véleményem A Dal című showműsorról, amely az idei Euróvízió magyar indulóját hívatott megtalálni. Dicséretes, hogy olvassák a kritikákat, és pozitívan reagálnak is rá, nem úgy, mint például a tehetségkutatás mai legmélyebb bugyra, az X Faktor harmadik szériája, akik hisztiztek a kritikai megjegyzések hatására.

Hiába nézhetőbb műsor A Dal, sajnos a lényeg, vagyis a Dalok továbbra sem igazán átütőek, bár ez a felhozatal  összességében azért valamivel jobb volt, mint a múltkori.

Tovább
7 komment
2013. február 10. 03:29 - Reckl_Amál

Bajnai tévedései

Az ATV jóvoltából az ilyesmi iránt érdeklődő végignézheti az évnek ebben a szakaszában aktuális évértékelőket. A sort szombaton az Együtt 2014 nyitotta. Ahogy már tavaly október 23-án, most is Juhász Péter (Milla) és Kónya Péter (Szolidaritás) gyenge beszédei után Bajnai Gordon (Haza és Haladás) hosszú, de sokkal összeszedettebb és értelmesebb szónoklata követte.

Egyszer már azt a trükköt bevetették, hogy Bajnait, akinek rétori képességeitől még hívei is tartottak - alaptalanul, hogy a beszéde hatását felerősítendő két kimondottan rossz szöveg hangozzék el előtte. Mind a kendermagos idők óta külsejében igen kikupálódott Juhász, mind a baloldali populizmus kliséit elsajátító ex-katona Kónya erőtlen, érdektelen mondatok végtelennek tűnő sorával untatta a főleg nyugdíjasokból álló közönséget.
Ha a hóvirágok elhervadására megalakuló párt legközelebb összetrombitálja híveit, a profizmus látszatának érdekében ne szólaljanak föl Juhászék! Vagy tanuljanak meg beszélni. Előbbi könnyebben kivitelezhető.

Tovább
32 komment
2013. február 08. 12:29 - Reckl_Amál

Személyessé tett hősök

Az eheti játékot a múltkori folytatásának is lehet tekinteni. A múltkor, amikor klasszikus horror-hősöknek beöltöztett amerikai elnököket kellett fölismerni, azzal zártam a felvezetést, hogy az elszántabb rajongók bizony néha annyira azonosulnak az általuk istenített karakterrel, hogy magukra öltik azok külsejét. Ma már ezt a szokást azonban nem kell zárt ajtók mögött kiélni, mert nemhogy nem ciki Darth Vaderként megjelenni valahol, hanem kifejezetten menő a hasonlóan gondolkodók körében egy-egy jobban sikerült hacuka.

Ma azonban nem olyanokat mutatok, akik ízig-vérig elsajátították e kitalált szereplők külső lényegét. Hanem azokat a jószándékú, ám nem kellő eszköztárral rendelkező próbálkozókat, akik csak nyomokban - sőt, néha még úgy sem - emlékeztetnek az idolra.
Ez adja a játék nehézségét is. Egy Batmannek látszó Batmant felismerni nem nagy kunszt. De a képregény és sci-fik hőseit újraértelmező amatőrök logikáját esetleg az lehet.

Tovább
5 komment
2013. február 04. 13:15 - Reckl_Amál

Névbitorlók

kuno.jpgHa Klebelsberg Kuno egykori kultuszminiszter leszármazottja lennék, most udvarias, de határozott hangú levélben kérném az Oktatási Államtitkárságot, ne használja ősöm jó csengésű nevét az újonnan alapított intézményfenntartó központok hitelességének megalapozására.

Klebelsberg Kuno a szellemi fölény elméletének atyja. Trianon után az ország felemelkedését a műveltségben és a szaktudásban látta. Nagyon helyesen olyan mennyiségű pénzt lobbizott ki ezért az oktatás javára, melyre sem előtte, sem azóta sem volt példa. Ennek pedig még eredményei is lettek: a közoktatás hálózata kiépült az országban, az analfabétizmus visszaszorult, és kialakult a tanárképzés rendje.

Mivel a szocializmus nem szívesen ismerte el Klebelsberg munkásságát (hiszen ki akarták sajátítani az analfabétizmus felszámolását és az egységes és általános iskolarendszer létrehozását), szinte automatikus volt, hogy a konzervatívok a rendszerváltás után már nyíltan büszkén emlékeztek Klebelsbergre. Noha kriktikusai szemére hányják, hogy kissé merev, kis mozgásteret biztosító volt a rendszere, mindenki elismeri az álalta előhívott fellendülést az oktatási és kulturális téren.

Olyanról viszont nem hallottam, hogy Klebelsberg szabadrablást engedélyezett volna felesleges komisszárjainak. Mint ahogy ez a múlt hét végén Nyíregyházán történt.

Tovább
5 komment
2013. február 03. 01:42 - Reckl_Amál

Nem megy, ne erőltessük!

Félve gondolok bele abba, milyen lehetett az a kétszáznál is több pályamű, amely végül nem jutott el a legjobb harminc közé A Dal című versenyben. Amit ugyanis az első adásban láttam és hallottam, az a középszintet is csak időnként ütötte meg.

A formátumon tavaly óta nem sokat változtattak. Továbbra is úgy érzik, hogy Rákay Philip főintendáns uramnál, Csiszár Jenőnél műsorvezetőnél és az egykaptafa-stílus koronázatlan királyánál, Rakonczai Viktor zeneszerzőnél nincs szakavatottabb annak eldöntésére, ki képviselje Magyarországot a májusi Eurovízión.
Ha az ember félreteszi az előítéleteit, akkor a véleményezéseik és pontozásaik alapján érthető, miért aggályos, hogy ők válogatnak a dalok között. Vagyis lenne aggályos, ha lenne bármi jelentősége az európai dalversenynek.
A zsűribe beült még Rúzsa Magdi, aki azon kevés magyar indulók közé tartozik, akik sem dalukkal, sem eredményükkel nem égették az országot. Azonban neki is csak saját dolgaiban biztos az ízlése, a dalokról neki is csak közhelyek jutottak eszébe.
Wolf Katit pedig a Compact Disco frontembere, Valkó Csaba váltotta. Nem csoda, ha e név nem mond semmit, tavaly az ő zenekara ért el utolsó előtti helyet érdektelen, jellegtelen számával. Jogos tehát, hogy csatlakozott azokhoz a jó szimatú döntnökökhöz, akik őt delegálták 2012-ben a nagy megmérettetésre...
Talán mondani sem kell, hogy a nagy, üres ömlengések sorát ő sem szakította meg.

Tovább
42 komment
2013. február 02. 09:51 - Reckl_Amál

Szörnyű politikusok!

Az időzítésen még lehet dolgozni, hiszen a múlt hét eseménye volt a szinte filmszerűen megrendezett elnöki beiktatás, miután Barack Obamát másodszor megválasztották. De az eheti játék főszereplőire sajnos csak most leltem.

Érdekes crossovere ez két nagyon amerikai dolognak. Egyrészt az elnök iránti odaadás nyilvánul meg ebben a kis gegben. Hiába fazonírozták a legismertebb elnököket szörnyekké, azért az ilyen karikírozásból mindig érződik a szeretet. Arról nem is beszélve, hogy a mumusoknak néha talán még nagyobb is a rajongótábora mint egy-egy amerikai elnöknek. Szóval abból az irányból is megközelíthetnék a dolgot, hogy kicsit dehonesztáló lehet egy rémre nézve, ha egyes elnökök alakjában jelennek meg.

A másik tipikusan amerikai szokás, hogy ha valami kicsit is népszerű - de lehet, az is elég, ha ismert - karakterből ún. action figure lesz. Vagyis egyfajta nem túl bántó 3D karikatúra, mely elvileg alkalmas arra, hogy a gyerekek eljátsszák vele újra a filmet.

De persze tudjuk, legalább annyi felnőtt rajongó is beszerzi kedvenceit.A felnőttek nem játszanak babákkal viszont.

Nekik több pénzük van, mint a gyerekeknek, így inkább saját maguk öltöznek be a szívüknek kedves szereplőknek.

A most következő figurákat ténylegesen meg lehet vásárolni. Mivel a Reckl Amál blog nem internetes áruház, a mi játékunk most csak a felismerésre korlátozódik. Melyik elnök milyen szörnyet alakít?

Tovább
9 komment
2013. február 01. 15:37 - Reckl_Amál

Amál csodálatos élete

konsp cover.jpgÚgy látszik, ez a hét Reckl Amál személyi kultuszával van teli. Hétfőn volt az ötödik évfordulója a blog indulásának, mely által magamat blogveteránnak nyilvánítottam.

Nem gondoltam, hogy újra előkerül a téma, dehát nem mehetek el életem egyik, ha nem A legszebb ajándéka mellett szó nélkül. Amál-féle életemben kétségtelenül a legnagyobb esemény. Kicsit rímel is arra, amit az előző posztban fejtegettem arról, hogy indulhat akármilyen tabula rasával az ember itt a nagy virtuális kozmoszban, végül valahogy mégis utoléri a valóság.

Ez a manifesztáció könyv formájában történt.

Tovább
2 komment
2013. január 28. 14:16 - Reckl_Amál

5 év

Bejegyzés alcíme...

5 Birthday 2.jpgPontosan öt évvel ezelőtt kezdtem írni ezt a blogot. Akkor is hétfő volt, és csak úgy belevágtam. Semmi fölkészülés, semmi tudatos nagy-levegő.
Eredetileg nem blogot akartam egyébként, hanem egy honlapot, de erről testvérem lebeszélt mondván, nem akarok (és nem is tudok) én a html-kódokkal bíbelődni. Úgyis magvas gondolataim megosztása a cél, erre pedig a legjobb lehetőség az olyan blogszolgáltató, mint ez itt, vagyis blog.hu.

Reckl Amál viszont kicsit idősebb a blognál. Eredeti célom ezzel az álnévvel a BKV megleckéztetése, illetve jobb híján bosszantása volt.
2007-ben lett olyan állásom, amelynek helyszínéhez buszra kellett szállni. Minden nap, kétszer. Őszre már felgyülemlett bennem annyi feszültség a pulykapénz-vadászokkal szemben, hogy több panaszos levelet is írtam az ügyfélszolgálatnak. Ahonnan udvarias, de semmitmondó, a problémát meg nem oldó válaszok érkeztek. Egy különösen botrányos esemény után úgy döntöttem, inkognitóban naponta fogom bombázni őket. Erre találtam ki a Reckl Amál nevet, és még lehiggadásom előtt regisztráltam vele egy levelezőrendszerben.

Tovább
Címkék: Címkék
9 komment
2013. január 26. 06:48 - Reckl_Amál

Álomvilágok

Tekintettel a blog közelgő születésnapjára, valami igazán ünnepélyessel, fejedelmivel szeretnék kedveskedni azoknak, akik a játékért járnak ide.

A világ egyik legismertebb fotóművésze, Annie Leibovitz nagyon híres sztárok bevonásával sűrítette képbe a Disney Filmstúdió legemlékezetesebb munkáit.
A fotókat elnézve igazán élvezetes lett a végeredmény megcsillantva e két nagy név jellegzetességeit. Leibovitz hozta a sztárok személyiségének tökéletes ismeretét és ráérzett arra is, hogy a Disney nem véletlenül nevezi magát Álomgyárnak. A képek a klasszikus Disney-re jellemző varázslatos és makulátlan esztétika jegyében készültek. Talán az sem véletlen, hogy szinte mindegyik fotó régebbi filmek főhőseit ábrázolja. Az utóbbi idők rajzfilmjei komoly fejtörésre és -csóválásra sarkallják azokat, akik már rég Disney-rajongók. Volnának, ha hagynák.

Ám ez a sorozat - amelyből csak kiragadtam tíz példát - a dicső múlt előtt tiszteleg. Ez a játék annyira nem nehéz, hiszen ma már az egyetemes kultúra részei ezek a mesék. Ezért két megfejtést várok. Egyfelől a felsorolt híresembereket kell a képekhez rendelni, és B kérdésként azt is kérem odaírni, melyik karaktert formálják meg. Vigyázat! Egy képen többen is lehetnek.

Tovább
7 komment
2013. január 20. 02:10 - Reckl_Amál

Gyerekrajz

Szeretek azzal hencegni, hogy egyszer kitüntetettje voltam egy gyermekrajz-pályázatnak, ami az én rajztehetségem ismeretében igazán nagy szó. Persze, ha kibontjuk az igazság többi részletét is, el kell mondjam, pályaművem természetfotó volt. Az eheti játék sem teljesen felel meg a címben említett kategóriának. Rajznak ugyan rajz, de nem gyermekek a szerzők, hanem egy amerikai rajzoló, aki a zsírkrétás stílust szemelte ki magának, hogy megjelenítsen egy-egy ismert filmet.

Természetesen a feladvány e filmek címe. Támpontnak pedig felsorolom e címeket, ezeket kell a képekhez hozzárendelni. Gyerekjáték!

Tovább
5 komment
2013. január 19. 07:50 - Reckl_Amál

Az értéktelen gesztus

Bejegyzés alcíme...

Mesterházy Attilának nagybetűs nap, amikor valamit mond. Mert többnyire unalmas, ötlettelen, szellemtelen figura, aki kiváló címerállata a legnagyobb ellenzékinek mondott tesze-tosza pártnak emiatt.

Szóval a semmitmondó ember mondott valamit, de talán jobb, ha inkább visszatér a róla elnevezett szürke hétköznapokhoz. Ez a valami ugyanis elképesztően bénára sikeredett.

Az MSZP most Erdélyben haknizik, mert megrémisztette őket a kiterjesztett szavazójog. Hajlamosak voltak elhinni azt a fideszes vágyálmot, hogy a határontúli magyar az csak jobboldali, és azon belül is kizárólag Fidesz-szavazó lehet. Ezt persze a Fidesz találta ki és terjeszti, a valóság ennél összetettebb, de jól jellemzi mindkét ún. nagy pártot. A Fidesz cinizmusát és általános tiszteletlenségét (potenciális) választóival szemben, és az MSZP rátermettségének hiányát.

A lángelme Mesterházy tehát beszopta a fideszes propagandát, ami elég kínos az ellenzéki pártvezértől, de legalább értjük, miért nem tudott még tőkét kovácsolni ebből a pocsék színvonalú, gőgös kormányzásból az MSZP.

Tovább
Címkék: Címkék
99 komment
süti beállítások módosítása