Úgy látszik, ez a hét Reckl Amál személyi kultuszával van teli. Hétfőn volt az ötödik évfordulója a blog indulásának, mely által magamat blogveteránnak nyilvánítottam.

Nem gondoltam, hogy újra előkerül a téma, dehát nem mehetek el életem egyik, ha nem A legszebb ajándéka mellett szó nélkül. Amál-féle életemben kétségtelenül a legnagyobb esemény. Kicsit rímel is arra, amit az előző posztban fejtegettem arról, hogy indulhat akármilyen tabula rasával az ember itt a nagy virtuális kozmoszban, végül valahogy mégis utoléri a valóság.

Ez a manifesztáció könyv formájában történt.

Elvileg nem meséltem volna itt arról, hogy a valódi életből származó barátaimmal - akik olvasóim is, naná! - elmentünk egy jót vacsorázni a kedvenc steak house-unkba az öt évet ünneplendő. Nekem már az kellemes érzés volt, hogy mindenki örömmel elfogadta a meghívást, és csak igazolt hiányzások miatt nem lett teljes a létszám.
Nem meséltem volna tehát, mert joggal szontyolodhat el az olyan olvasó, aki csak Amált ismeri, miért nem jöhetett, ha egyszer Amált ünnepeljük.
Viszont én sosem voltam híve a blogtalálkozóknak. Akármennyire is önmagát igyekszik adni az ember, az írói énje meg a hús-vér azért sosem fedik egymást tökéletesen.
Kérem, elégedjenek meg e ismeretlen ismerősök azzal a pár nem túl jó minőségű képpel, melyet azon frissiben készítettem, amint hazaértem.

No, de vissza a fősodorhoz! A vacsora közepe táján előkerült egy szép csomag. Benne pedig az elmúlt öt év legemlékezetesebb posztjai nyomtatásban, fűzve, kötve. Az írásokat a meghívottak válogatták, és pár sorban el is magyarázták, miért éppen az a szöveg ragadta meg őket, amit választottak. Ezek elegánsan mini-előszóként, vagy egyfajta mottóként a posztok címe és törzse közé lettek beszerkesztve. Dőlt betű, idézőjel - ahogy kell.
A hozzászólók is szereplői e műnek, hiszen a műfaj nagy szakértője, aki a kötetet (Ah, kötet...) szerkesztette, helyesen látja, mégha offline-ba is csapnak át a dolgok, a kommentek hozzátartoznak egy-egy bejegyzéshez.

Talán sejthető, számomra a kis indoklások a legizgalmasabbak. A hiúság okozta izgalmon - az írásaimat papíron, könyvalakban látni - már túlvagyok. Éjjel nem aludtam sokat, ezeket olvasgattam.
A kedvesség mellett van pár olvasói mondat, amely egészen erős.
Egyik ősrégi olvasóm már a szelekcióval üzen. Az egyik írás - újraolvasni egészen megrendítő volt, akárcsak a szituáció, amely szülte - a veszteségről szól. A másik a kitartás jutalmáról. A hozzájuk írt apró elemzés pedig megdöbbentett, mennyire érthető is, ami akkor történt.
A másik választó egy elég gyengén megírt (röstellem is) szöveget vett elő. De ahogy kiderül a most készült felvezetésből is, onnan gyökerezik minden jó. Például ez a könyv is.

Köszönöm mindenkinek, aki részt vett benne. Egészen érdekes, már-már testen kívüli élmény volt a virtuális művemet a valódi kezembe venni. A saját könyvemet.