2015-ig a Bajor Szövetségi Állam birtokolja a Mein Kampf kiadói jogait, de persze ha akarnának sem élhettek vele, mert Németországban egész egyszerűen be van tiltva. Nem is jelent meg az elmúlt 64 évben.

Most viszont kifejezetten a németországi zsidó közösség kezdeményezi, hogy a moratórium letelte előtt mégis adják ki Hitler rettegett könyvét. Csak éppen a náci idológia alapművét lássák el magyarázatokkal és megjegyzésekkel. (http://index.hu/kulfold/2009/08/05/a_nemetorszagi_zsidok_kiadnak_a_mein_kampfot/ )

Ezzel nagyon egyet tudok érteni. Nagy hiba lenne ugyanis tiltott gyümölcsként kezelni az idők végezetéig. Arról nem is beszélve, hogy én személy szerint mindig szerettem volna elolvasni kíváncsiságból, és nálunk talán kapni is lehet (a napokban elhunyt Püski Sándor könyvesboltjában például), de ilyen helyekre én nem szívesen tenném be a lábam.

Kíváncsi vagyok, vajon tényleg annyira magával ragadó, annyira meggyőző-e az írás, vagy - ahogy én sejtem - középszerű, közhelyes, még a retorikai fogásai sem erősek, csak éppen az, amit kiváltott, tette "naggyá" és fontossá.

Hitler végletes ikon. Igazi szerepe zavaros. Régi mániám, és pár évvel ezelőtt ez még szinte eretnekségnek számított, hogy Hitler főgonoszi státusza nagyon félreviszi annak a rettenetes kornak a megértését. Nem tudom, miért, de eléggé leegyszerűsítették a korszakot. Van a legvéresebb kezű diktátor, aki talán a Sátán megtestesülése, talán csak egy megveszekedett elmebeteg. Sokak szerint mindkettő. Ő aztán jól megölette a fél világot, végül öngyilkos lett.

Nekem ez viszont az utóbbi években egyre kevesebb, egyre kevésbé kielégítő. Sokkal inkább úgy látom, Hitler egy halálosan beteg társadalom legbetegebb tagja volt, és hatalomra kerülése sokkal inkább magyarázható kontraszelekcióval, mint okosan felépített politikusi karrierrel. Az első világháborúból hazatérő Hitler csatlakozásakor az NSDAP-nak mindössze 600 tagja volt. A párt vezetése pedig nagy örömmel használta tagtoborzásra az ebben tehetséges fiatalembert.

Hitler későbbi szerepléseit általában karizmatikusnak, a retorika csúcspontjának szokás tartani. Lehet, bennem van a hiba, de már gyerekként, amikor nem sokat értettem a dolgokból, kissé megmosolyogtam az agresszívan hadonászó alakot. Eleinte egész egyszerűen nem értettem, miért és hogyan volt képes arra, hogy magával ragadja majdnem az egész ország közvéleményét és belerángassa egyébként is megtépázott hazáját egy eleve vesztésre ítélt háborúba. Ma már tudni vélem. Hitlernek két trükkje volt: egyrészt pontosan azt mondta, amit hallani akartak az emberek. Ki ne szeretne egy nagy (a legnagyobb) nemzethez tartozni? Ki ne szeretné magát kiválasztottnak és a jövő zálogának látni? Pláne a sok a világgazdasági válság miatt meggyötört, megalázott, kisemmizett ember. Hitler sikerének másik kulcsa saját maga volt, a nagyszabású ígéretek megtestesült beváltója. Pedig Németország ebben az időben csak látszólag virágzott, a fellendülés csak része volt a pokoli káprázatnak. Nemrégiben láttam egy Kor-kép című könyvben az ötvenes évek Magyarországáról fotókat: csupa kisimult arcú, reményteljes, büszke ember. Közben meg pontosan tudjuk, milyen is volt az ötvenes évek igazi arca. Hitler sehonnani emberként érkezett meg Németországba (hiszen mégcsak német se volt) egy vesztes háború után, és másfél évtized múlva ő volt a birodalmi kancellár, A Kiválasztott Nép Első Számú Kiválasztottja!

De mindezt nem egyedül érte el - Hitler politikai ténykedésének talán ez a legnagyobb hazugsága - hanem bizony ott állt mögötte az apparátus. Akik a látnok ötleteit aprópénzre váltva megvalósították. Akik az SS tagjait kiképezték is irányították; akik a haláltáborokat fölépítették; akik az egészségügyi törvényeket megírták (pl. a szellemi fogyatékosok halálba küldéséről szólót). Sok ismert és még több ismeretlen figura, akik mind nagyon kellemesen éldegéltek azon a szemétdombon, amit akkortájt a Harmadik Birodalom néven emlegettek.

Nem kollektív bűnösségről van szó, nem a német nép volt a hibás. Nem is lehetne, hiszen őket is megtizedelték ilyen - olyan indokokkal. Hanem azokat az embereket, akik Hitler árnyékában építgették bizarr karrierjüket, és a sok jel szerint egyre elborultabb elméjű vezért leginkább egyfajta bábnak használták. Ahogy a nácipárt már a kezdetekben is.
Nem menti ez föl Hitlert semmilyen felelősség alól. Ettől ő még a világtörténelem egyik legnagyobb gazembere. De azok is, akik haszonélvezői voltak annak a rendszernek, csak épp a nevüket nem tudjuk. Akik mindenféle, ma már lényegtelen érdekeik miatt rászabadítottak egy elmebeteget saját országukra, aztán pedig kritikátlanul követték utasításait, és nem fékezték meg, pedig pontosan tudták, mi zajlik. Mindeközben nemzetinek hazudták magukat, miközben a németség legnagyobb hazaárulói voltak.

Bár a beszűkültség netovábbja, de még ma is találkozom olyanokkal, akiknek a németekről ez jut elsőként az eszébe. Kicsit sem vagyok német, de pusztán a nyelvtudásom miatt volt, aki éreztette velem, hogy a német beszédet am Block szalonképtelennek tartja. (Az egyik ilyen esetet meg is írtam a blogon. Egy cseh üzletembernek tolmácsoltam angolul. Aztán fölajánlottam neki, hogy németül is mehet, mire ő vérmes tekintettel közölte, hogy képtelen a német nyelvet beszélni, mert a nagymamája Auschwitzban végezte. Nagyon szar érzés volt.)

Képzeljük el, amikor egy igazi német szembesül ezzel az előítélettel!

Szóval szívesen elolvasnám ezt a könyvet, legális kiadásként, nem valami, a barna szennyből élő könyvkiadó zsebét gyarapítva ezzel. A mostani németek bölcsességét pedig egyre jobban csodálom. Régebben üres frázisnak tartottam a legendás, múlttal való szembenézésüket, az utóbbi években viszont rendre bizonyítják a bátorságukat filmjeikkel és a hasonló kezdeményezésekkel. Mi ezen az úton megtorpantunk, sőt - rossznyelvek szerint - elindultunk visszafelé.

Vasárnapról hétfő hajnalra fegyveresek rontottak be egy alvó család házába, az anyát agyonlőtték, kiskamasz lányát "csak" szitává, de életben maradt.

Sok jel szerint ez a brutális támadás is a Cigányellenes Halálosztag műve, akik eddig - a feltételezések szerint mindig ugyanazok - 6 embert öltek meg és 5-öt megsebesítettek. A rendőrségi gyanú szerint az indíték etnikai, vagyis ezeknek az embereknek az volt a bűnük, hogy cigányok. Ráadásul az tette őket könnyű célponttá, hogy a faluvégen laktak, vagyis könnyen megközelíthető házban.

Annyira hülye országban élünk, hogy a lényeget, hogy embereket ölnek találomra, már senki sem fogja föl?

Mert mindenütt csak a tunkolás megy. A hülye Fidesz már rögtön képes volt Draskovics azóta kipukkadt bizonyítékhamisításáról beszélni. Ugyanabban a mondatban, amelyet úgy kezdtek, hogy mennyire sajnálják az áldozatot. Menjenek a fenébe!

De az ellenfél sem maradt el semmiben. Azok a szokásos rasszista alapritmusra rákeverték a települési őrség lejárt lemezét.

A Szabad Demokrata Retkes Attila Egyszemélyes Párt egyenesen összehívná az Országgyűlést, ne feledjük, kezdő még. Minek? A már szinte alig Tisztelt Ház mit tudna ebben a dologban tenni? Semmit. Az elkövetők bűnözők, valószínűleg elmebetegek is, de alapvetően bűnözők. Az ő elkapásuk a rendőrség feladata volna, nem a parlamenti pártoké.

Már beszéltek erről éppen eleget. És nem utolsó sorban Retkes elődei tehetnek arról, hogy a rasszizmus erősödőben van. Egy igazi liberális ekkor - nem túl látványosan - azt mondja: bízik a jogállamban; rendőrség, bíróság, büntetésvégrehajtás - ez a megoldás. Az más kérdés, hogy ezért is sokan körberöhögnék. Csak éppen a hordószónokot a politikustól az választja el, hogy akkor is a rendhez és a szabályokhoz ragaszkodik, amikor az nem népszerű. Az SZDSZ meg amúgy is hiába kapálózik, éppen ezért akár tehetne valamit jót is.

És persze a visszhangok!

Egyesek szerint ez a gyilkosságsorozat provokáció. Vagy maguk a cigányok öldöklik egymást, vagy maga a kormány (slágergyanúsított: a titkosszolgálat) áll a háttérben. Tényleg itt tartunk? Tényleg képesek egyesek ilyesmit komolyan feltételezni? Hogy Draskovicsék utasítására a titkosszolgálat szabadcsapatai keresik a megfelelő áldozatokat, és lecsapnak? Disznók ezek, tudjuk jól, de amatőr és gyáva disznók, és azért én minden ellenére nem tudok ilyet elképzelni sem.

Mások sokallják a felderítésre fordított energiát. Én nem. Szerintem ezek mindenekelőtt veszélyes bűnözők. Fontos, hogy az ilyeneket elkapják. Mivel eddig nem sikerült, az erősítés jogos. Természetesen nem tudom, nem tudhatom, hogy mindig ugyanazok voltak-e, egy erre specializálódott csoport különböző tagjai rontottak-e rá az áldozatokra az egyes alkalmakkor (logikai alapon ezt tartom valószínűleg, de csak spekulálok), vagy egymást utánozzák ezek a bátor legények (leányok?) egymástól függetlenül. De ha ezek a tettek teljesen elszigeteltek egymástól, akkor sem más a megítélésük: aki embert öl, annak börtönben a helye.

Vegyük már észre, mi történt! Váratlanul megtámadtak fegyveres emberek ártalmatlan ártatlanokat, és megölték őket. Rablógyilkosság kizárható, hiszen sosem tűnt el semmi semelyik helyszínről. És az áldozatok mind elég szegények voltak. De a lehetőségek közé fölvesszük az uzsorások leszámolását vagy az elmérgesedett családi perpatvart, amire az előítéletes emberek elsőként gondolnak, akkor sem változik a lényeg. Emberek haltak meg.

És erre nincs magyarázat. Nem érvényes az a próbálkozás sem, amikor valaki próbál cigánybűnözéssel visszavágni. Teljesen mindegy, hogy mások mit csinálnak. Az egyik fél bűne nem menti föl a másik felet a bűnei alól. Arról nem is beszélve, hogy nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy felekről beszélni igenis rasszizmus. Bűnözők vannak és nem bűnözők. Ha ezt a vonalat húzzuk meg a társadalomban, az éppen elég.

Természetesen ezen az alapon jogos igény, ha az áldozatoknál ugyanígy járunk el. Elméletileg egyet is értek ezzel. Ha végre sikerülne ezeket az alattomos szemeteket kivonni a forgalomból, lehetne az indítékot is tisztázni. Mert ha ezek csak a család haragosai voltak, akkor valóban nem lényeges, hogy az áldozat minek született. Ellenben, ha a rendőrségnek lenne igaza, és valóban valami önjelölt igazságosztó banda származási alapon gyilkolt, akkor fontos.

Sokan a radikálisok szerepéről beszélnek. Én elég minimálisnak érzem ezt, annak ellenére, hogy hajlok a hatóságok hivatalos véleményét elfogadni. A radikálisok a nem-radikálisokkal együtt érték el ezt a hisztérikus közhangulatot, és csak idő kérdése volt, hogy mikor mutatkoznak az első patologikus jelenségek. Ezek a fegyvermániás őrültek most a cigányokat pécézték ki maguknak, hiszen ma nagy divat őket utálni. Vagyis a radikálisok legfeljebb divatdiktátorok, nem igaziak; ha föl lehet nekik valamit róni (és ez sem csekélység) az a szabadszájúság és az őszinteség demagóg összekeverése. Mert a magyar radikális elsősorban beszél - szerencsére -  de ezzel is éppen elég kárt okoz, például jogalapot szolgáltat egy impotens és tehetségtelen kormányzatnak, akik cigánygyűlölethez az okokat szorgalmasan építik föl és az emberi jogokra hivatkozva valóságos bűnözőknek és egyéb deviánsoknak segítenek megúszni a dolgokat. Közben pedig mi cigány és nem-cigány normális emberek egy egyre veszélyesebb (vagy annak tűnő) társadalomban próbálunk boldogulni.

Legalább mi legyünk észnél!

Nem elég szegény Felipe Massának, hogy komoly fejsérülést szenvedett a Hungaroringen, tegnap este búcsúzóul még a brazil foci egyik nagy himnuszát, a Mas que nadát is meg kellett hallgatnia Kordáné Balázs Klári előadásában. Illetve kellett volna, ha a brazil autóversenyző az ATV-t nézi, ami azért nem túl valószínű...

A tréfát félretéve rendkívül szimpatikus család Massáé. Az apja tegnap este minden magyarnak megköszönte, hogy a fia mindent megkapott itt nálunk, amire csak szüksége volt. Pedig leginkább annak a profi módon dolgozó orvos-teamnek jár a hála, akik egy forma 1-es csapatot megszégyenítő flottsággal és bravúrral hajtották végre a szükséges beavatkozásokat. Ezzel is jó hírünk megy a világban.

A sikeres műtétek híre csak kiszűrődik a műtőből. De amit én is láthattam és érthettem az egészből, az a helyzet szintén profi kezelése. Ezek az orvosok megértették, a világsajtó kíváncsi, mondani kell nekik valamit, nem lehet elbújni előlük. És ezt a feladatot is remekül végrehajtották: a nyilatkozatok mindig összeszedett és érthetőek voltak, sőt az orvosok foglalkozásidegen munkáját szinkrontolmács segítette.

Azt is nagyon díjazom, hogy vigyáztak Massára. Semmilyen illetéktelen rajongó vagy sajtós nem zavarta a kritikus órákban. Ellenben a családnak lehetővé tették, hogy amikor csak akarnak, ott legyenek. Massáné még a szomszéd szobát is megkapta.

Sok mindennek örülök tehát ezen hírek kapcsán.

Először is az agyonátkozott magyar egészségügy miatt. Nagyon nem gondolom, hogy alaptalan volna a magyar betegek sorsát a rózsaszínnél valamivel baljósabb színben látni, de megint attól tartok, a panaszkultúra kicsit itt is eltúlozza a rosszat. Szinte sosem beszélnek arról, hogy az egész rendszer vázát többnyire ilyen profik adják, mint a Honvéd Kórház teamje. Mondom ezt úgy, hogy alapvető bizalmatlanságot érzek az orvosokkal szemben. De a Massa-történet bizalmat ad. Lehetne így is...

Örömmel látom, hogy a magyar társadalom egészségesen áll hozzá ehhez a balesethez és a következményeihez. Lehet persze, hogy csak olyan orgánumokat hallottam megnyilvánulni és csak olyan fórumokat láttam, ahol pozitív és főleg emberi reakciók voltak. Mindenesetre a magyar közvélemény egy emberként drukkolt a versenyzőért, és könnyebbült meg, amikor túl volt a nehezén. Sehol sem láttam olyan véleményt, hogy bezzeg Massa első osztályú ellátást kap, de ha átlagember lenne,  akkor rá se bagóztak volna. Vagy olyan kisstílű irigykedéseket, amelyekben azt firtatják, mennyibe is volt a magyar államnak, ill. az adófizetőknek, hogy egy külföldi sportolót itt pátyolgatunk. Annak idején a Senna-baleset kapcsán még olyat is olvastam, hogy hát bizony, az autóversenyzésben ez benne van. Ő vállalta a rizikót. De valamiért ezek a színvonaltalanságok most elmaradtak, és ez jó.

Ezenkívül megismerkedhettünk Massa rendkívül szimpatikus családjával. Igazi, összetéveszthetetlen brazil vonásaik vannak, ez tűnt föl elsőként. Persze ez braziloktól nem akkora fegyvertény, másrészt meg hülyeségnek hangzik, hogy egy népnek van egy arca. Mégis.

Főleg Massa apja ilyen. Akinek a hálája igenis jól esik.

A másik nagyon rokonszenves ember Massa felesége. Tetszik, hogy nem valami csilivili celebkurva, mint Hamilton pussycat dollja például. Hanem egy valódi, ismeretlen és természetesen szép nő. Schumacher felesége hasonló.

És ha már Schumacher...Úgy tűnik, megtörténik az, amiről még álmodni sem mertünk: Michael Schumacher visszatér, amíg Massa lábadozik! Ez óriási hír! Biztos unatkozik, mert egyébként az ő szempontjából elég nagy ostobaság. Az idei Ferrari nem az igazi. Schumacher az utolsó két évben kikapott Alonsótól, mégis az emberek arra emlékeznek, hogy a sportág legnagyobbja. És még Ross Brawn is másik csapatnál főnökösködik, fiai rendre nyerik a versenyeket, és vezetik a VB-t is. Lehetnek rossz nyelvek, amelyek majd Schumi esetleges nehézségein köszörülik magukat. De aztán lehet, hogy Schumachertől az autó is, a csapat is szárnyakat kap. Az egyébként sem unalmas szezonnak viszont mindenképp pikáns felhangot ad.

Tanulság? Always look at the bright side of life.
 

Vagyis majdnem. Még hátra van Cseh László 400 m vegyes döntője, ahová a második legjobb idővel került be. Hátha...

De a vizes vb-nek lassan vége. Elég jól zárunk, reméljük még szépítünk is egy kicsit. Persze lehetne fanyalogni, hogy "csak" egy aranyérem, de végre föl kéne fogni (minimum Peking óta), hogy már nem vagyunk akkora sportnemzet. És főleg az agyonpénzelt, a sportot iparként működtető nagyvadak mellett szépek ezek az eredmények. A úszókkal én elégedett vagyok.

A vízilabdázókkal kevésbé. De közben meg tudom, ez már - férfiaknál, nőknél egyaránt - egy másik csapat. Ettől azért még lehetne pontosan passzolni, mert alapvetően ilyen kis apróságokon múlott, de lesz ez még jobb is.

Tegnap este azért néztük a döntőt, és sajnos a szerbek nyertek. De csak ötméteresekkel, a spanyol ellenfél végig jobb volt, picin múlott csak.

Szintén sajnálatos, hogy az undormány Phelps is indult, de legalább nem nyert meg mindent. Ez az én szememben két lábon járó doppinglabor ismét bizonyította, hogy a sport sötét oldalának nagykövete. Hiába vannak világrekordjai és aranyérmei, semmit sem ért a sport igazi szelleméből. Egy viszonylag, ismeretlen, fiatal német, bizonyos Biedermann megverte. Erre őrjöngeni kezdett. Mit képzel ez a kyborg? Hogy csak ő nyerhet? Másrészt az idomárjával (some call it edző) háborogtak, hogy azonnal tilcsákbe a cápadresszt. Azt az eszközt, amit először pont Phelps hordott és amiben mindenkit megvert. Most, hogy mások is átvették a dolgot, sőt valaki egyszer az életben le bírta győzni a biorobotot, máris fáj nekik. Amúgy 2010. január 1-től tilos a használata. Aminek én egyébként örülök, mert természetellenes irányba vitte el a sportot.

Ugye, a poszt elején arra intettem a sportközvéleményt, hogy lépjen túl a régi beidegződésen, ami a magyar sporttal szembeni elvárásokat illeti, most viszont én leszek ósdi és vaskalapos. Egyszerűen nem bírom elviselni ezt a berlini olimpiára való mentalitást. Hogy csak a győzelem számít, és azért semmi sem drága. Csak ma nem a nemzetiszocialista eszménykép áll mögötte, hanem a pénz beteges imádata. Túl sok pénz van a sportban, és abból ilyen egészségtelen kinövések lesznek, mint ez a ostoba, jellegtelen úszógép Phelps, akinek még drogoznia is szabad. (Én akkor örökre eltiltottam volnam, mikor kiderült, hogy füvet szívott.)

Szóval ha ez lenne a sport jövője, akkor rám mint nézőre ne számítsanak! Nagy veszteség, gondolná valami nagyokos. Pedig a legnagyobb veszteség ebben a mediatizált, reklámokból élő világban a néző. Ha mi elpártolunk, és nem hagyjuk magunkat ezekkel a túlprofi dolgokkal elkápráztatni, akkor kénytelenek lesznek változtatni. Persze erre nem számítok, de szerencsére még kivonhatja magát az ember az egészből. (És ez már valamelyest máris megtörtént: egészen keveset láttam a versenyekből.)

1986-ban történelmet írt Budapest: a vasfüggöny mögött akkor lépett föl nyugati rockegyüttes először. Az a Queen koncert azóta is legendás, ami nem utolsósorban köszönhető Zsombolyai János kiváló filmjének, a Live in Budapestnek. Ősrégi Queen-fórumosként rendszeresen tapasztalom, hogy sok ma tizenéves amerikai/ ausztrál vagy japán rajongó innen ismeri a fővárost, és mivel ez egy kiváló este volt, egyúttal látatlanban is szereti, Budapest számára kedvesen csengő hangsor. (Mint nekünk Knebworth Angliában, amiről én valószínűleg sosem hallottam volna, ha két héttel később nem ott tartják meg az együttes utolsó fellépését.) Sőt, én is mint budapesti, gyakran élvezem a kitüntetett figyelmet, amit emiatt néha kapok aranyosan izgatott emberek aranyosan izgatott kérdései formájában.

Most már nem akkora szenzáció, ha egy valódi világsztár eljön Pestre, hiszen már benne vagyunk a koncertszervezés nemzetközi vérkeringésében. De Madonna, úgy látszik, túl nagy falat.

Bár Madonna zenéjét mindig bírtam (a személyét kevésbé, erőszakos vega, erőszakos kabbalista, és azt sem szeretem, ha valaki nincs tisztában a korával), erre a koncertre nem vágytam. Az ilyen koncert nem az én világom: túl sok az ember, ráadásul meleg is lesz, és elég (túl) drága is a jegy. Ellenben vagyok akkora sznob, hogy örülök a városom miatt, hogy elég fontos ahhoz, hogy Madonnáék rátegyék a térképükre.

De szegény Madonna mikor megérkezik (ha egyátalán), helyet kell keressen magának, ugyanis pillanatnyilag nincs hol föllépnie.

Mielőtt elküldeném azt a gazember Kistelekit, ahova való, fontos leszögezni, a főbűnös a szervező. Evidens, hogy ha három embernek szervezek bulit, akkor is először azt tisztázom, hol legyen. És persze itt már megvolt a Kincsem Park, ami elég sajátos helyszín, és a lovasok is tiltakoztak ellene, de az biztosnak látszott. Aztán gondoltak egyet és fejben át is vitték a Puskásba a showt. Ott is le volt papírozva már minden, amikor ez a senkiházi alak jelentkezett. Gondolom, aki legalább fél füllel, mint én, figyeli a magyar focit, tudja, Kisteleki nem más, mint egy piti bűnöző, aki a hozzá hasonlók jóvoltából évek óta üldögél az MLSZ élén. A problémája: a feltüzelt Madonna-hívek tönkreteszik a füvet. Márpedig augusztus legvégén világbajnoki csoportmérközés lesz. Ha jól tudom a svédek ellen, úgyhogy nagy esélyeink vannak. Szóval a focisták főnöke kitiltotta Madonnát.

Mióta ez a ma már rozzant stadion áll, mindig is ott tartották a legnagyobb szabású koncerteket. (A '86-os Queent is.) Eddig miért élte túl a stadion a Rolling Stones-t vagy George Michaelt? Akkor miért nem volt gond?

Lehet itt persze hivatkozni mindenféle dologra, én pontosan tudom, miről szól ez az egész. A Kisteleki féle mentalitásról. Arról, hogy van egy kis hatalma és keresztbe tesz, megmutatja, ki az úr a háznál. (A magam részéről meg teszek a VB-selejtezőre, úgysem jutunk ki. És talán jobb is: legalább nem égetjük magunkat ezzel a mai színvonaltalansággal.)

Ha a dolog nem rendeződik hamarosan, a Madonna koncert elmaradhat. Ezzel örökre szerte is foszolhat a hard core Madonna-rajongók álma, hogy egyszer itt is föllép az énekesnő. Mert ezután a fiaskó után nem jön többet ebbe a gagyi országba.

Pedig újra poptörténelmet lehetett volna írni, ha jól alakulnak a dolgok. Ebben az agyonmarketingozott világban ugyanis az a minimum, hogy a koncertturnéról DVD-t adnak ki. Itt két választás lehetséges: vagy a legjobban sikerült koncertet emelik kézzel fogható legendává vagy a legjobban sikerült dalokból állítanak össze egy csokorra valót. Ennek bármelyikét megcsípni nagy fegyvertény volna (különösen az elsőt), de ebből a koncertből arra fogunk a leginkább emlékezni, hogy pár alkalmatlan szervező és egy kiskirály hajlamú gengszter veszélyeztette. Persze csak, ha tényleg megtartják.

Egy pár óra késésben vagyok, mert igazából tegnap volt másfél éves a blog. Lehetne merengeni az elmúlt fél évben történteken is, de ez volt már, és manapság ez az egyik fő gondom az írással, hogy bizony a dolgok ismétlődnek. A világ igazából csak nagyon lassan és nagyon kicsiket változik.

Inkább a blogszféra mai állapotáról értekezem kicsit. Vicces ezt azzal a mondattal kezdeni, hogy a blogszféra fikció. Csak azt hisszük, hogy a blogok összessége valami sajátos rend mentén egységet alkot. Pedig nem. Vannak blogok, sok között nagy az átjárás és a lefedés, de ezek többnyire véletlenszerű koalíciók, szó sincs valami belső szabályrendszerről, bármennyire is szeretnék egyesek látni ezt.

Hűséges (és lusta) típus lévén főleg blog.hu-s blogokat olvasok. Érdekes megfigyelni a blogok életciklusait. A jó blog már az elején is jó, és a gyakorlat ebben az esetben nem feltétlenül teszi a mestert. A rutin árt a blog eredeti szellemének, vagyis annak a törekvésnek, hogy az ember végre elmondhassa, amit gondol. Egyrészt, mert ennek az igénynek a feszítése egyre kisebb, hiszen naponta meg lehet szólalni (vagy akár óránként, percenként). Másrészt ott az ismertség. Amikor az ember belefog, akkor még sokkal kisebb a kockázat. Legfeljebb tényleg csak az anyukája meg a szomszéd olvassa, és az egész eldöcög egy nem túl izgalmas, de biztonságos mezsgyén.

De ha valakire rászoknak mások is, akkor onnantól kezdve ott a felelősség, nem lehet csalódást okozni olyan kedves embereknek, akik így ismeretlenül is kíváncsiak az írásokra. (Most szándékosan "kifelejtem" azokat, akik valamilyen perverzió folytán berzenkedni járnak vissza egy számukra ellenszenves blogra. Sosem fogom őket megérteni...) Sőt, nemhogy olvasnak, de veszik a fáradságot, és elgondolkodnak, és az eredményt meg is osztják. A kommentekért mindig hálás voltam, természetesen azokéra gondolok, akik mondani is akartak valamit, nem csupán az ellenszenvüket kifejezni.

Szóval, ha valaki kiépít (valaki körül kiépül) egy kis olvasói kör, legyen ez bármekkora, akkor már nem írhat az ember akármit. Legalábbis működni kezd benne egy fékező mechanizmus. (A Reckl Amál átlagos napi látogatottsága 200 - 300 olvasó, sokan közülük RSS-en keresztül jönnek, tehát visszatérők. Mindig jó látni a jelenlevők számának megugrását a frissen publikált írás mellett. A mi kapacitásunknak és ízlésünknek ez egy ideális szám amúgy.) Gyakran kapom magam azon, ezt így leírhatom-e, vagy nagyon kivágja a biztosítékot. És ezt nem tartom minden esetben helyesnek.

Minden blog leül néha, de ez is teljesen érthető. Emberek ülnek mögöttük a gépnél, az élet meg nemcsak a blogolásról szól. Nekem is - hála Istennek - sok a munkám az utóbbi időben, és ilyenkor bizony háttérbe szorul az írás, mégha lelkiismeret-furdalásom is van miatta.

A kérdés tehát az, vissza lehet-e térni. Loge blogja kiváló bizonyíték erre. Fél év kihagyás után a szokott magas színvonalon megy tovább, és ez kiemelkedő teljesítmény.

Szintén önmérsékletre inti a bloggert az Index címlap "veszélye". Azt hiszem, a blogketrec az Index egyik legnagyobb találmánya, mert az arra hajlamosok között versenyt generál a kijutásért. Így az Index gyakorlatilag ingyen jut hozzá mindenféle cikkekhez. Kedvére válogathat közöttük, és "csak" a számítástechnikai hátteret kell hozzá biztosítania.

A címlap kétélű: egyrészt figyelem örömet okoz, másrészt nagyon megütheti a bokáját az ember.

Azt mondtam, hogy nincs alapvető szabályosság a blogszféra egészén, pedig a címlap azért sarokkő. Megosztja a blogolókat. Persze, mint minden népszerű dolgot, ezt is sikk utálni. Egy egyébként értelmes blogon olvastam, hogy ma már ciki kikerülni a címlapra. Ugyan már! A címlap - bár szerkesztési elvei hagynak némi kívánnivalót maguk után szerintem is - továbbra is elismerés. Nem feltétlenül az írás színvonaláé (bár a demagóg módon hangoztatott dolgokkal ellentétben rendszeresen vannak kiváló írói vénájú emberek is kint, mint például Zoli), de mindenesetre azt azért jelenti, hogy a szerző rátalált valamire, amit az Index szerkesztői érdekesnek találnak. Az Index pedig az ország vezető hírportálja, így igenis számít készítőinek véleménye. Mondom, én sem értek vele sokszor egyet, mert sok olyasmit is kitesznek, ami szerintem sem oda való, de erre is van megoldás. Nem olvasom el őket.

Engem inkább csak az zavar, hogy tőlem sem mindig azt teszik ki, ami szerintem a legjobb.

Persze a címlap sok hívatlan vendéget is bevonz, akik senkinek, így nekem sem, hiányoznak, mégis én továbbra is vállalom, jó a címlapon lenni. Főleg azért, mert izgalmas, sejteni sem lehet a kimenetelét. Ez néha tragikus: az apákról szóló, szerintem teljesen ártalmatlan írásom ellenséges, szemét fogadtatása után megfordult a fejemben, hogy abbahagyom ezt az egészet. Minek legyen én ennek a gondolkodásra képtelen csőcseléknek itt őszinte? De rájöttem, hogy nem is nekik írok, vannak normális olvasók, sőt hiszek benne, hogy az olvasóim túlnyomó többsége normális. (Mit is jelent ez a szó? Csak annyit, hogy az illető képes moderálni magát.)

Lehet, hogy nem menő tehát bevallani, de nekem jó érzés, ha fölfigyelnek a munkámra. Csak annyira ciki tehát kikerülni, amennyire az ciki, amit az ember leír.

Egyúttal tiszteletben tartom azok véleményét is, akiknek ez nem fontos. Kezdetben föl sem merült bennem ez a lehetőség, ám viszonylag hamar (a blog létének 4. napján) rámbukkantak.

Ha tanulságot szeretnénk, hát a főoldal bizonyítja, az irigység csúnya dolog, és még csúnyább dolgokra sarkall. De az általam csak hordaléknak nevezett felhasználókkal szembeni averzióimról már bőven beszámoltam korábban, nem ismétlem magam.

Ki kell rá térni, bár nem szívesen teszem, a Bloggerszövetség és a bloggerigazolvány szerintem elég nagy melléfogás. Most már persze az a hivatalos vélemény, hogy ez egy poén. Csak épp kissé félresikerült: nagyon sokan komolyan vették. Én leginkább azért nem, mert nem érdekelnek az ilyen csoportosulások, sőt semmilyen csoportosulás sem érdekel. A blogszféra fikció, mi valójában csak virtuális ismerősök vagyunk, a valóságban valószínűleg kicsit (vagy nagyon?) mások, mint itt, így a valóságban nincs értelme megismerni egymást. (Ehhez tartom is magam: az olvasóim közül csak azokkal szoktam személyesen érintkezni, akiket már a blog előtti időkben is személyesen ismertem.) Épp ezért a blogtalálkozókat is felesleges dolognak tartom. Merthogy minek? Szóval engem nem érintett volna semmilyen formában, ha történetesen nem csupán egy elpuskázott hoax. (Bennem azért motoszkál a dolog, hogy a nagy röhögések mögött azért kicsi le is tesztelték, mi lenne, ha...)

Már írtam, jobb lenne, ha a blog.hu nem akarna több lenni, mint szolgáltató. Sajnos voltak olyan rendelkezések, amelyek arra mutattak, a blog.hu kissé bővíteni szeretné a hatáskörét. Mivel a technikai problémáim mindenféle lehetséges próbálkozás ellenére sem múltak el, javasolnám az új fronttrend javítgatását ehelyett az indexesekre sajnos jellemző, számomra nem túl szimpatikus nagyokosi tempó helyett.

További jó olvasást kívánok! Rajtam nem fog múlni, lesz mit!

Már várom a napot, amikor a magyar nyelvésztársadalom vállára emeli Draskovics Tibort mint a nyelv legfőbb színesítőjét. Legutóbbi akciójával ugyanis a sötét jelző több jelentéstartalmának is megfelel.

A sztori ismerős, Draskovics a magyar terrorizmus ellen folytatott harcának fordulópontjaként bemutat egy felvételt, amelyről azt állítja, köze van a Magyarok Nyilai nevű szervezethez. A sajtótájékoztatót tart, ahol ki is oszt DVD-ket, amelyeken egy rét közepén látványos robbanás látszik. A rendészeti miniszter szerint ez fontos bizonyíték.

Aztán szép lassan kiderül az igazság: a felvétel egy évekkel ezelőtti ügy bizonyítéka. Az egyébként elég heves detonáció néhány akkori nagykamasz próbálkozása volt, akiket el is ítéltek a felvétel alapján. Az ügynek volt egy kis médiavisszhangja is, kb. annyi, hogy Ili néni a gangon az internetet ostorozhatta, mert, képzelje, Magdikám, ott még a bomba receptje is le van írva.

És most Draskovics - a szabadsága előtt last minute - előáll ezzel a kis házi videóval, hogy ezek terroristák.

Bevallom, nem egészen értem, hogy ez most mire volt jó.

Jelenleg - horribile dictu - a kormány helyzete stabil. Már a Fidesz sem beszél előrehozott választásokról, az illegitim fantomok, a Kóka-fiúk majd megszavazzák a költségvetést, és ez pont elég a következő választásig.
Nincs szükség a terror-ellenesek összetrombitálására. Egyrészt az emberek már meglehetősen unják a dolgot, másrészt - ahogy ezt reggel Tarján Péter biztonsági szakértő is elmondta - csak a vezető politikusoknak van félnivalójuk. A terroristák csak őket fenyegetik, a lakosságot nem.

Tematizálás volna az ubiszezonban? Megintcsak értelmetlen. Egyrészt, mert a rendszerváltás óta nem volt olyan, hogy uborkaszezon, másrészt mert ez azért egy absztrakció, nem olyan, amire rákapnak az emberek. Ha ma megkérdeznek valakit, mi a nagyobb baj Magyarországon: a terrorizmus vagy a munkanélküliség, akkor talán nem is érti a kérdést. Ma Magyarországon nem lehet a terrorizmust tapasztalni. A "klasszikus" bűnözés elburjánzásától és eldurvulásától sokkal többen tartanak. Ha már pont a rendészeti miniszter szólal meg, akkor elvárnánk, hogy releváns problémákkal foglalkozzék. Pláne, hogy az MSZP kissé későn eszmélve, de most mindenütt arról beszél, hogy őszre kitalálják a non plus ultra megoldást a bűnözés ellen.

A sötétség egyik fele ez. Nem értjük, miért kellett ekkora feneket kerekíteni valaminek, aminek szinte semmi értelme vagy jelentősége sincs. A Fidesz egyenesen bizonyítékhamisítással vádolja Draskovicsot, és Bajnaitól követelik leváltását. A háttérben valami újabb titkosszolgálati kavarás sejthető. A kormány épp most próbál kimászni a csúfosan elvesztett Laborcz - UD ZRt. ügyből, erre újabb gyanús dologba ártják magukat.

A sötétség másik fele a gyatra megvalósítás. Kicsit úgy járt Draskovics, mint Fábry egyik hőse, akinek rossz szokása volt a kávéházba belépéskor egy nagy dobbantás közben szellenteni. Egyszer viszont rosszul ütemezte a dolgokat, megvolt a dobbantás, minden szem a fickóra szegeződött, és csak akkor jött a purcantás...

Már többen ráismertek a helyszínre, az esetre, a rendőrség is szabadkozik, a felvétel nem bizonyíték, az csak afféle politikusi szófordulat volt. Kommunikációs baki történt, na. Majd kirúgnak pár osztályvezetőhelyettest, és folytatódhat az egyébként oly magas színvonalú munka.

A baj csak az, hogy valakik tényleg robbantottak. Hogy milyen szándékkal, az nem ismert. Tudjuk be az élénk fantáziának és az ifjúkor tabudöntögetéseinek! (Hiszen kárt nem okoztak vele.) De ha ez történetesen valamiféle teszt volt egy valóságos merénylet előtt, akkor sem terrorizmus. Őrültek és bűnözők voltak, vannak és lesznek. Ettől még nem helyes az ilyen cselekedet, de ennyire azért nem kell tőlük rettegni. Amatőr bohócok ezek, az élükön egy nevetséges, senkiházi alakkal. (Igaz, ha én is akkora pejnahajder lennék, mint Draskovics, én sem venném félvállról.)

Ez van gyerekek! Ebben az országban operett-miniszterek utasítják az operett-rendőrséget, akik operett-terroristákat üldöznek. Nem is tudom, mit csinálnának egymás nélkül. Jól mondja a tanúban a börtönőr: "Egy brancs maguk, ne is tagadják!"

Megint ment a balhé a futballhuligánok között, most épp a románokkal.

Az Újpest román ellenfelének ultrái gyalázatosan ízléstelen transzparenssel várták a magyar drukkereket ("Mennyi ideig van szar egy magyar nőben? 9 hónapig.) Ezen persze mindenki felháborodott, jogosan. Bár én nem vettem magamra pár suttyó román provokatív szemétségét. Rám ez nem vonatkozik, őket minősíti, nem engem.

Most - a fene sem tudja, minek - a románok jöttek ide, és a magyarok is bemutatták, hogy huligánkodásban ők sem rosszak. Volt itt bombariadó (a játékosok szállásán) és persze verekedés is.

Erre a gonosz polititológus, az egyetlen nem analfabéta futbalhuligán, tépte a száját, hogy micsoda nemzetgyalázás. Gondolom, amikor az ő fradista népsége zíghájlozott a Hertha-meccsen, azt lehetett.

Nem ez a nemzetgyalázás, ez csak szarházi román bunkók hőzöngése, és nem a magyarokról szól, nem is románokról, hanem az emberi hülyeségről, ami egyetemes.

Ha nemzetgyalázás kell, akkor jó lesz a szlovák nyelvtörvény, ami szégyen és gyalázat, a sovinizmus legrohadtabb példája.

De ez sem lehet egyértelmű. Mert van, akinek ezt is bele kell húznia a pitiáner napi pártpolitizálásba.

A tegnap esti Korrektúrában megint kibújt a bunkó Bayer Zsoltból, megint láthatta bárki, kivel állunk szemben. Szegény Bolgár György volt a célpont, aki a 168 Órában írt a szlovák nyelvtörvényről egy szamárságot. Ha valaki akkora hülyeséget csinál (szándékosan?), hogy összehasonlít egy száz évvel ezelőtti törvényt a maival, és ezzel akar bevinni egy ütést a patás Orbán Viktornak, akkor azt hagyni kell, hadd "tündököljön" saját baromsága teljes fényében. Ehhez képest Bayernek muszáj volt gusztustalan, útszéli stílusban megnyilvánulnia.

Bayer azt találta mondani, hogy "Bolgár György benyalt a szlovákoknak a meleg szarig". És ezt a magát nemzeti konzervatívnak nevező csatorna leadta...

Bolgár is, Bayer is bértollnokok, a végtelenségig elfogultak, és ez jól jövedelmez nekik, a saját köreikben népszerűek. Most történetesen Bayernek van igaza. De annyi minimális emberi színvonal sincs benne, hogy ezt a kis dicsőséget elegánsan élje meg. Ezzel az arányvesztett, bunkó kifakadással csak segít Bolgárnak. Mert aki nem érti, hogy a szlovák nyelvtörvény mekkora disznóság, az hajlamos lesz Bolgárnak hinni. Hiszen a másik egy disznó.

Egy megszerezhetetlen Queen-könyv miatt kerültem először a netes aukciók közelébe. A sajnos azóta megszűnt HQFC (Hungarian Queen Forum & Club) fórumában ajánlotta valaki, hogy a Vaterára valaki föltette. Azonnal ott voltam, regisztráltam és 371 Ft-ért elvittem a többiek elől.

Aztán több éves szünet után tavaly végképp rákaptam, és bizony a riválisnál. A Teszveszen mindent árulnak, de az én szememben leginkább virtuális turkáló. Mivel eléggé szeretek ruhát venni, viszont az anyagi lehetőségeim korlátozottak, ez az egyik jó módja a kompromisszumnak. Tavaly áprilisban teljesen a hatása alá kerültem, és minden nap böngészgettem az ajánlatokat. Most, hogy mindenféle aggódnivalóm van, újra kedvet kaptam. Így jöttem rá, hogy márciusban jártam ott utoljára.

Már nézegetni is szórakoztató. Az egész helyet átjárja az amatőrség bája. Ez a fotókon látszik a legjobban. Vicces, hogy egyes embereknek mennyire fogalma sincs a fotózásról. Azt még én is tudom, hogy a fénynek érdemes a fotós háta mögött lenni, hacsak nem az a cél, hogy a sötétség sejtelme lengje át a képet. Úgy sejtem, ez egy a terméket jó fényben feltüntetni kívánó felvétel esetén nem nyerő kompozíció.
Különösen azok a fényképek jók, ahol az eladó a modell feladatát is elvállalja. Ennek a súlyosabb változata, amikor a fotó a családi archívumból kerül elő, De legalább őszinte az ilyen kínálat: tényleg használt az a ruha.

Ezzel elérkeztünk a következő kérdéshez. Az állapot meghatározásának az én szememben két megközelítése van. Egyrészt az őszinteség, másrészt a pofátlanság.
A Teszvesz egyes felhasználói a használt/ vadonatúj kifejezések sokszínű variálásával rávilágítanak arra, hogy abszolút igazság még egy ilyen látszólag egyszerű kérdésben sincs. Erre a rutinosabbak rá is jöttek, és kitaláltak egy sajátos kategóriát, ezek a címkés ruhák. Elvileg a címkés ruha, ugye, új. Néha viszont ez a címke attól az angol second hand shoptól származik, amelyiktől az eladó beszerezte...

Néha megdöbbent, milyen állapotú árut tesznek föl, ami persze senkinek sem kell. Aztán látom újra és újra felbukkani újabb és újabb aukciókban. Ez főleg az eladói díj miatt érthetetlen.
A legviccesebb viszont az, amikor az eladó nagy igyekezetében blődségeket ír kedvcsinálóként az áruhoz. Így lesz a kissé kifakult fekete pólóból "vagány" például. De az sem rossz, amikor egy felnőtt nő eladó a felsőjét "nagy cicis nőciknek" ajánlja. Ilyenkor boldogan kattint rá az ember lánya, nem?

A Teszvesz igazi nagyágyúi többszáz darabos készlettel várják a vásárlóikat. Foglalkozásukat tekintve általában kismamák. A kisgyerekes családoknak nyilván jól jön pár forint kiegészítés, de szerintem nincs ebben akkora pénz, nekem az az érzésem, hogy egy ekkora - sokszor teljesen eladhatatlan holmikból álló - szotimentet fenntartani inkább ráfizetés, mint üzlet. De az is nyilvánvaló, hogy aki belevág, annak rengeteg felesleges ideje van, és eléggé unatkozik. De akármekkora is a veszteség a dologban, még mindig sokkal jobb, mint amikor a kismamák piálni kezdenek.
Úgy is tekinthetünk rá. hogy én ezzel járulok hozzá (az adómon kívül) az ifjú családok boldogulásához.

A Teszvesz nagymenői saját eladói oldallal rendelkeznek. Ezt rendre ki is dekorálják a neten föllelhető, ingyenes gifekkel, ill. a gyerekük fotójával. Hadd legyen a kis Kevin már két évesen sztár. Különösen frappáns megoldás, ha Szendire kattintva be lehet tenni az eladót (akinek Sexybaby666 a nickje, ami, gondolom, még az anyaság előtti időkben ragadt rá) a kedvencek közé.
Én nem bánom, ha valaki cicomáz, de ismerje a mértéket. Amúgy aki ruhákkal akar kereskedni, annak nem kellene azonnal elárulnia magáról, hogy nincs ízlése. (És még azzal is bosszantja a potenciális vevőjét, hogy percekig tölt be a gép minden újabb oldalt.)

Persze a rizikó mindig fennáll: az embert átverik. De velem még csak egyetlen egyszer fordult elő, hogy átutaltam a pénzt, és nem kaptam meg a cuccot. Egy darabig írogattam neki e-maileket, nem válaszolt, aztán a Teszvesznek is, kizárták.
De egyébként csak apróbb becsapások történtek. Legtöbbször az érkezett, amit vártam.

A teszveszés nem csupán vásárlás. Aki valódi másodkézbeli ruhaboltban szokott vásárolni, ismeri azt az érzést, azt a többletet, amit a normál bolthoz képest érez az ember. Ez bizony a sikeres vadászat felett érzett diadal! Miután az ember átnyálazott mindenféle hervasztó, unalmas, kifakult, agyonhasznált rongyot, és rábukkan arra a pár igazgyöngyre, amelyek pont belepasszolnak a nagy műgonddal felépített ruhatár puzzle-jébe.
Ha túllicitálnak, a rendszer figyelmeztet, és akkor indul a verseny. Az aukció lejárata környékén az ember fölmegy az oldalra, és tesz egy utolsó ajánlatot. Ha az ellenfél (az igazán jó darabokat mások is kiszúrják) szemfüles, még ő is megpróbálkozik egy végső licittel. Ilyenkor másodperceken múlik, hogy ki nyer. A győzelem pillanata pedig még itt is mámorító.

A jó eladókhoz odaszokik az ember, és kellemes, nekem valóan távolságtartó kapcsolatok alakulnak ki. Volt már olyan, aki küldött ajándékot, mások maguktól kedvezményekkel lepnek meg. Őket be szoktam állítani, és naponta kapom az infót a friss dolgaikról.

Egy ilyen enyhe boltkórosságban szenvedőnek, mint én, a Teszvesz ideális. Vásárolnom muszáj, akkor inkább olcsón. Ráadásul azért ez így lényegesen macerásabb, úgyhogy jobban meggondolom a dolgot. Nem beszélve arról, hogy pár félresikerült vásárlás kijózanító hatású. Hetekre elmegy a kedvem olyankor. (Igaz, ez egy boltban is megtörténhet, és gyakran meg is történik. Nem én vagyok a magyar kiskereskedelem legnagyobb rajongója.) De a reacionalizáláson túl mégiscsak az élvezet miatt csinálom.

Massa sajnálatos balesete miatt a Magyar Nagydíj időmérő edzése elhúzódott, ez felborította az RTL Klub műsorát is. A Pasifalók c. unalomgerjesztő amerikai sorozat aktuális része ma elmaradt, viszont ott volt pár fölös perc a Forma 1 és a Rejtélyek városa aktuális epizódja között.

Mit csinál ilyenkor egy csatorna? Kitömi a plusz adásidőt valamivel. Nem először fordul elő, hogy ilyenkor a szégyenletesen gagyi Gálvölgyi Show izzadmányaiból adnak le egyet-kettőt.

Tudom, hogy a puszták népe valamiért viccesnek találja ennek a, úgy látszik, túl értékelt alaknak a kínos műsorát, de ebből legalább kiderül, mit gondol róla az RTL Klub.

Gálvölgyi és tehetségtelen csapata a töltelék, a valamire csak jó lesz kategória. (Ezért fáj a szívem, hogy pont az általam kedvelt Pusztaszeri Kornélt és Józsa Imrét mutatták, akik szenvednek ezekben a silány szkeccsekben.)

Egyébként az RTL-nek igaza van.

Kéréssel fordulok a blog közönségéhez, főleg a számítógépes zsenikhez.

A fronttrend-csere óta csak passzívan tudom követni a blog.hu eseményeit a munkahelyi gépemről. Sem kommentelni, sem posztolni nem tudok, sem itt, sem más blogokon. Szóval mindkettőben mások segítségére szorulok, amit nem szeretek.

Minden poszt alatt csak az rss-es izé jelenik meg, a kommentdoboz nem, ezt "le is fotóztam". Ha be akarok lépni a blog szerkesztőfelületébe, nem történik semmi, fehér marad a képernyő.

Ha valaki sejti, mi lehet a gond, akkor szánjon meg, és mondja el akár hozzászólásként, akár privát üzenetben, mit tehetek ennek leküzdésére.

Előre is köszönöm!

Na, gyógyul a lábam. Ma voltam kontrollon, és bár láttam már szebbet a természet csodái közül, azért annyira már nem vészes a dolog. Szerencsére az orvos szerint sem. A világ föllélegezhet, Reckl Amál "sebe rendben" (papírom is van róla), "enyhe hyperaemia még észlelhető". Megnéztem a szótárban, a hyperaemia vérbőséget takar. Vagyis még nem nyugodott meg teljesen, azért remélem, nemsokára cipőt is vehetek. Szerencsére a Crocs utánzat, amelyben most járok, elég jó, de én azért cipőben érzem magam igazán biztonságban. Persze ha nem kéne egy-egy kilométert gyalogolni a munkahelyemhez meg vissza, továbbá alacsonypadlós buszok járnának, az jelentősen megerősítené a nyáron sokkal praktikusabb papucsok iránti bizalmamat. A szandál kizárt, óvódás korom óta utálom.

Egyébként - money makes the world go round - gyógyuló sebre való három másodperces ránézés: 1308, 80 Ft. Lenne, ha nem a TB fizetné.

Gondoltam magamban, hogy feldobom a hangulatot azzal, ha elmondom, a sebészt Dr. Mészárosnak hívják. Én legalábbis az ilyeneken jókat mulatok.

Képet nem teszek be, mert azért nem minden olvasómat utálom. Annyira. (Csak, aki túl komolyan veszi a dolgokat.)

Megint volt egy vihar, megint okozott károkat.

Igaz, egy héttel előre lehetett tudni, hogy jön, és kivételesen tényleg akkor jött és olyan volt, mint mondták.
De a magyar embert ez nem érdekli. Őt nem olyan fából faragták, hogy majd egy kis szél miatt kijön a Balatonból. Majd, ha tényleg fúj, akkor ő eldönti, hogy megszakítja-e a jól megérdemelt nyaralást.

Ugyanez vonatkozik a házára is. Az eszem megáll attól, hogy mindig, automatikusan lökik a pénzt azoknak, akik nincsenek biztosítva. Legalább egy kis dorgálás lenne! Mert persze segíteni kell, elvégre azért van értelme társadalomban, államban élni, hogy ha baj van (elviszi a szél a tetőt pl.), akkor ne legyen az ember teljesen magára utalva. De akkor én, aki az állam atyai gálánsságát végülis finanszírozom, elvárnám, hogy minimum egy kis oktatás legyen, mielőtt a pénzt azonnal és mindenek előtt folyósítják! Legalább annyit mondjanak el, hogy a magántulajdon felelősséggel is jár. Ha valakinek háza van, az gondoskodjék a biztonságáról. Ha a természet erői ellen nincs is 100%-os védelem, legalább kártérítésre van lehetőség. Ennek módja pedig az, hogy a háztulajdonos szépen elmegy a biztosítóhoz, és fizet neki.

Az öntudatos, érett gondolkodású ember ezt teszi, nem pedig reménykedik, hogy nem lesz semmi baj. Aztán, ha mégis, tartja a markát. Az állam meg fizessen neki, mert, ugye, mint annyi minden ebben az országban, ez is természetesen jár.

Persze nem mindenkinek, csak annak, aki - felelőtlenül - nem készült föl az esetleges bajra. Megint az jár rosszul, aki rendesen viselkedett, aki betartotta a szabályokat. Mert akinek volt biztosítása, annak fizet a biztosító, de ez is a biztosítás értelme. Ezért a szolgáltatásért az ügyfél ugyanis fizetett. Könnyen előfordulhat, hogy egy életen át.

De Magyarországon másképpen van. A biztosítók be is zárhatnak ilyen konkurencia mellett. Melyik biztosító vállalná azt, hogy valaki semmit sem fizet be, de ha kár éri, akkor fizetni kell. Automatikusan.

Illetve ez így nem igaz! Méghogy semmit sem fizettek ezért! Természetesen nem a semmiből húzzák elő azt a pénzt, hanem az állami közösből. Ahová azok is befizetik az adóikat, akik felelősen gondolkodva saját magukról, a saját zsebükből külön gondoskodnak.

Szóval, aki biztosítást köt, az nem csupán azért kerül hátrányos helyzetbe, mert olyanért fizet, amit ezek szerint az állam is megad. Hanem azért is, mert a haszonélvezők megsegítésébe is - noha nem önként - beszállhattak.

Nem azt mondom, hogy ne segítsen az állam a bajba jutottakon. Épp elég "büntetés", ami történik, abban a helyzetben nem is lehet mérlegelni. De - mint biztosított és adófizető - elvárnám, hogy legalább elmagyarázzák, miért van erre szükség.

Az álomvilágomban persze kölcsönök képe lebeg. Vagyis mindenkinek segítőkezet, csak apránként visszaszedik.
Ha valaki többszörösen él (vissza) a társadalom jóindulatával, és továbbra sem köt biztosítást, annál be lehet építeni valami kamatocskát is.
Az ötlet azért nem annyira szívtelen, mint első látásra tűnik. A valódi biztosítók is plusz költségként számítják föl, ha valaki nagyobb kockázatot vállal.
Ha valaki ingyenbiztosítónak nézi szegény, kifosztott államunkat, az legalább egy kicsit érezze, mit is jelent ez a jogviszony.

Ha az állam atyáskodik (ami néha tényleg a dolga), akkor neveljen is, ne csak zsebpénzt osztogasson!

Pár pillanatkép a szombat viharból.

A testvérem - viharvadász storm spotter- a soroksári leshelyén készítette ezeket a képeket.

Lenyűgöző! A fák hajlása, a két méter magasságig kavargó porvihar.

Én sajnos minderről lemaradtam, mert egy ilyen erejű hidegfronttól én jóformán ájultan esem el. Ahogy a szél vadul zúgni kezdett, egyszerűen csak odabotorkáltam az ágyamhoz, és mozdulatlanul aludtam.

Azóta szerencsére normalizálódott az időjárás, de csak rövid időre. A hét végén megint 40 fok lesz. Sajnos.

A képeket köszönjük KZsocinak.

Farkasházy Tivadar mesélte egyszer egy bikaviadalról, hogy a közönség messze nem tisztelt minden torrerót, mint ahogy azt ő képzelte. Voltak kedvenceik, akiket hangosan ünnepeltek, akit viszont utáltak, azt bizony kegyetlenül kifütyülték. Farkasházyt meglepte az eset, és utánajárt. A tanulság pedig nagyon fontos: senki sem kényszerítette a népszerűtlen matadort arra, hogy kiálljon. Ha pedig kiállt, akkor viselje el a közönség ellenszenvét is.

Ezt a bölcsességet üzenném annak az öntelt, túlfizetett és kiöregedő angol focistának is, aki a hétvégén majdnem összeverekedett egy elégedetlen és amúgy bunkó nézővel. Beckham barátunk, ez a beképzelt és túlértékelt pöcs, csak a mohóságáért kiérdemelt rajongói véleménnyel szembesült. Azért, mert sok kis hülye - aki még életében nem nézett végig egy meccset sem, még Beckhammel sem - megveszi a sok bóvlit csak, mert ennek az ízlésficamos családnak valamelyik tagjával reklámozzák, továbbá összepisili magát csupán a képük láttán, vagyunk bőven, akik ezt a felszínes, műanyag gagyit, amit a Beckham név takar, egyszerűen utáljuk és elutasítjuk. Most kivételesen ő maga is láthatta, vannak ellendrukkerek is. Szinte sajnálom, hogy nem voltam ott. Minden labdaérintésére füttyögés volt a közönség válasza, a fene egye meg, hogy nem voltam ott!

A Hír TV azzal csinált hülyét magából pénteken, hogy a Híradóban főhírként a rigójancsi áfája körüli zűrzavart mondta be. Mert ha a csokis sütemény az egykori cigányprímás nevét viseli, akkor 25% az áfa, ha viszont csak körülírják, akkor 18%.

Mire utal ez az egész? Vajon emögött is az idegenszívű karvalytőke cinizmusa búvik meg vagy egyszerűen az új áfatörvény fércmunka?

Az elmúlt hét évben persze sok gyanús alak megfordult a kormányzat környékén, de nekem erős az a megérzésem, hogy az MSZP-SZDSZ országlás elsődleges szimbóluma nem Don Corleone, hanem Mekk mester.

Nem azért hoznak elsősorban ilyen törvényeket, mert így jól lehet szívni szegény magyarnak. Hanem azért, mert ezektől a tehetségtelen emberektől ennyi tellik. Dilettantizmus ez, nem nemzetrontás.
Van egy évek óta önmagát impotenssé tevő kormányzat, akik többnyire nem igazán értik, mi történik. (Ez az őszödi beszéd egyik legmegdöbbentőbb tanulsága.) A kezükben olyan eszköz van, amelyhez nem értenek, nem tudják használni, ez pedig a kormányzás elmúlt hét évének legdurvább tanulsága.

A sok disznóságnál (amely minden kormányzat körül előfordul, bár ez természetesen nem mentség) nagyobb baj, hogy egyetlen valódi program vagy terv sem született, ill. amibe belefogtak (eü.), az siralmas eredménnyel zárult. A legsúlyosabb átverés egy kormány részéről az, ha kiderül, nem tudnak kormányozni.

A rigójancsi áfája jó példa erre. Egy olyan jelentőségű jogszabály esetén, mint az áfatörvény, körültekintő hatásvizsgálatot kell végezni. Végig kell gondolni, melyik áru vagy szolgáltatás milyen adókulcsba tartozzék. A rigójancsi-eset ezt bizonyítja, nem mást.

Ennek a kormánynak vége, egy hete fő csatlósát is elvesztette, akármikor lesznek a választások (Magyarország érdekében reméljük, minél előbb), a jobboldal győzedelmeskedik. Nekem normál körülmények között úgy kéne egy Fidesz-kormány, mint egy púp a hátamra, de most a közös ellenség, a Jobbik miatt kénytelen vagyok félretenni az ellenszenvemet. Könnyebb, ha a médiájuk végre felhagy a régi manírokkal, és nem feltételez ciánt a csokihabban. Hanem egyszerűen, tárgyilagosan kimondja, ez a sütemény bizony ehetetlen, a cukrász szakma szégyene.

Utoljára 2006-ban voltam nyaralni, aztán olyan munkám lett, hogy valahogy nem sikerült hosszabb szabadságot kivenni. De az igazság az, nem is igazán szeretek utazgatni.

Nem vagyok egyátalá garasoskodó, sőt, de az utazásra, nyaralásra mindig sajnáltam a pénzt. Sosem értettem azokat az embereket, akik képesek az egy év alatt összekuporgatott kis vagyonkájukat egy hét tengerben történő lubickolásra "kidobni". Persze ebben (is) elkényeztetett gyerek vagyok: '98-ig minden évben elment a család két hétre valahova, többnyire Balatonfüredre, de jártunk Angliában és Görögországban is. De én sosem éreztem magam igazán jól. Egyedül azok a kis kiruccanások voltak jók, amikor a barátaimmal mentünk a Balatonra. Az egy időben az év fénypontja volt, de ma már megszervezhetetlen, ezért nem is próbálkozunk vele.

Ehelyett itthon töltök idén öt egybefüggő napot. Karácsony óta nem volt ilyen, és bizony elfáradtam, ahogy írtam.

És mit csinálok? Első nap és ma semmit, ez elég jó program valakinek, aki fáradt. Amúgy is tombol ez rohadt kánikula, nincs értelme kimozdulni a házból. A testvérem is itthon van, szépen lehúzzuk a redőnyöket, behúzzuk a függönyöket, és fölcsavarjuk a szélgépeket. A videóba betettük ma a Szigorúan piszkos ügynök című filmkedvencünket, és persze most is tetszett. Azt valljuk, hogy főzzön ebben a hőségben a Komeini ajatollah, ezért minden nap rendelünk ételt, hol innen, hol onnan. Ugye, utazásra nem költünk, szállásra sem, úgyhogy pazarlásrl szó sincs.

Szerdán kacsamellet ettem wokban pírított tésztával. Remek volt a kacsa állaga. Kacsában mind a két végletet szeretem: a rosé színű elegánsat, ahogyan az előkelő helyeken szolgálják föl, és a hazai pecsenyét, amely jól meg van sütve. Na ez a szerdai a kettő között volt, én sötétrózsaszínnek neveztem el.

Tegnap átjött az én kis legjobb pajtásom, aki szintén a kínhalál szélén tántorog kissé kábultan ettől az iszonyatos időjárástól. Úgyhogy először elmentünk hármasban a Tescóba állóventillátort venni. Bartákám nem túl gyakori látogató a hipermarketben, utoljára is velem volt a lassan másfél éves blog indulása előtt két hónappal. Így az ismeretlen felfedezésének örömével tolta a kocsit a polcsorok között. Most indiszkrét leszek, elmondom, mit vett: egy állóventillátort (távirányítóval, nehéz a mozgás a hőségben), egy üveg whiskyt és egy csomag pisztáciát. Testvéremmel azon mosolyogtunk (végre megtudja!), hogy ez egy legénylakás komplett berendezése.

Én impulzusos vásárlóhoz híven vettem egy rózsaszín szegélyű pilótanapszemüveget. Úgy látszik, az apánk igazi, tükröződős szemüvege mély nyomokat hagyott mindkettőnkben, mert tavaly kiderült, az öcsém is pilótafazonúra vágyik, és azóta én is bevallottam végre magamnak, mégsem csak a hülye macsóknak tetszik az ilyen. Nem mintha apámról ezt gondoltam róla, amikor tíz éve Siófokon pont egy ilyen modellt választott magának. Fogalma sem volt róla, hogy ez kult és örök divat bizonyos körökben valószínűleg, csak megtetszett neki, és kész.
Szóval megvan a 23. napszemüvegem (csak ötöt hordok felváltva, ill. ezzel együtt hatot). Eddig azért nem vettem, mert azért ez egy férfias darab. Egyébként sem vagyok túl nőies jelenség, évekig férficipőt hordtam stb. Egy ideje viszont kényszerítem magam arra, hogy férfi dolgokat egyszerűen nem hordok. Persze egy-egy cipő láttán néha elgyöngülök, de általában rácsapok ilyenkor a kezemre: Nem szabad! Nő vagy. (Nyugi, nem vagyok transzi, csak valamiért azt hittem, ezek jól állnak. Juventus ventus.)

Megérkezve a házunkba a fiúk rögtön hozzá is láttak a ventillátor összeszereléséhez, és nem hiába vettem én pilótaszemüveget, a kis drága nyugodtan vállalhatott volna szinkronszerepet az Aviátor egyik-másik kültéri jelenetébe.

Társasjáték következett. Először a Bolse Vitával kínoztuk magunkat. Ez a játék tíz éve óriási kedven volt. A játék célja: bejutni a Kremlbe. Ehhez 40 év kommunista tapasztalatra van szükség. Közben pedig vidám (Lenin-díj, pártitkárság, a norma 175%-os teljesítése) és kevésbé vidám (szamizdattal történő elkapás, feketézés miatt történő elkapás és persze Szibéria) dolgok történhetnek, a dobókocka szeszélyétől függően. Abbahagytuk, elvesztette valahogy a varázsát.

Ebédeltünk. Én brokkolira tekert roston sült pulykát ettem tejszínes szósszal és steakburgonyával. Nagyon - nagyon jó volt. Ajánlom is a La Stregát mindenkinek, aki Dél-Pesten lakik.

Mivel a Kérdezz! Felelek majdnem összes kártyáját végigjátszottuk, előkerült egy másik klasszikus, a Mindent vagy semmit! Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy egyelőre egyedül én vagyok 100%-os benne. Igaz, az esti römit öcsém nyerte.

Ma a KFC-ből hoz a tesóm pár finom falatot. Régebben szerettem a gyorséttermeket, de mára szinte csak a Kentuckyt szeretem, gondolom, Sanders ezredes 11 fűszerből álló speciális panírjába valami rászoktatót is tett, mert nem lehet megunni. Sajnos drága, de amíg nem szűnik meg a hidegétkezési jegy, addig rántott csirke lesz belőle. (Mi a fenét fogok jövőre cafeteriában kérni?)

Mindháromn nap voltam a sebészeten, sajnos komolyabb a dolog, mint előtte hittem. Bár se fájdalmaim, se lázam nincsen, nem akar a duzzanat eltűnni, úgyhogy még hétfőn is (sajnos) vissza kell mennem. Talán tegnap kevesebbet kellett volna mozogni (igen, még ennél is) és ebben a vacak időben jegelni, de teljesen elfelejtkeztem róla.
Első nap egyébként azon nevettem, amikor a vérzést elállítandó kint ültem a váróban, hogy itt ülök feltett lábbal, egy pálmafa alatt. Teljesen helytálló volt a helyzetfelismerés, az igazságnak csak az az apró szelete nem volt kibontva, hogy a rendelőintézetben...

Egyébként jó kedvem van. Holnap például egy grillpartyra vagyok hivatalos. Már eddig is nagy tapasztalat gyűlt össze a grillezést illetően, de most az ismereteinket és a horizntunkat bővítettük a Malackaraj blog (Erősen ajánlott mindenkinek, aki szokott enni, aki meg főzni is, annak kötelező. Amúgy Goldenblogot nyert, amihez gratulálunk.) ötleteivel.

Miért is utaznék a világ végére, ha itt is minden megvan, ami kell? Ahogy például tegnap éreztem magam, azzal semmilyen puccos üdülőhely nem veheti föl a versenyt.

Pár nap szünetet tartok a munkában, egyúttal lábadozom a mai lábműtétem után is. Karácsony óta nem voltam szabadságon, és tegnap este egyszercsak rámszakadt az egész időszak összes fáradtsága.

Ma reggel aztán elmentem a sebészetre, ahol hosszú ideje kínzó bajomtól 4172, 80 Ft-ért megszabadítottak. Természetesen az összeget a TB állja, én ezt már sokszorosan befizettem. Tavaly ősszel is volt egy kis műtétem, akkor magánrendelőbe mentem. De - magamat is meglepő módon - sokkal elégedettebb vagyok az állami szolgáltatással. A puccos rendelőben egy 10 másodperces szemrevételezés 4000 Ft-ba került, és 12 nappal később került sor magára a beavatkozásra, ami további 6000 Ft-ba fájt. Egykedvű orvos, nem túl készséges személyzet és az utolsó kontrollnál 40 perc plusz várakozás a megbeszélt időhöz képest. (A kontroll újabb 1000 Ft.)

Ma meg bementem, és megcsinálták, holnap még újrakötözik, és ennyi! Hétfőig meg itthon ülök, hülye leszek dolgozni ebben a rohadt kánikulában! Utálom ezt az időjárást, igazán vége lehetne már! De még most is, ebben a 37 fokban is azt mondom, inkább ez, mint az ónos eső! Eleink választhattak volna valami normálisabb klímájú országot is.

Az SZDSZ megérdemli a csúfos véget! Ennyi a seggéből kibújni nem tudó, beszűkült ember egy rakáson nem nagyon fordul elő máshol, csak ebben a pártban. Ez a párt állítólag valamikor az értelmiség pártja volt, hát ma ostoba, elkényelmesedett, elvakult alakok gyűjtőhelye. Megérdemlik, hogy végleg eltűnjenek.

Az utolsó utáni percben végre jelentkezik valaki, aki hajlandó szembenézni évek úton tévúton járó pártjának valódi arcával. Öntelt, kiélt arc ez, már mindenki utálja az országban. De ezeknek még az EP-választás eredménye sem elég világos! 64 000 szavazó! A Blikket kétszer ennyien veszik meg naponta!

És mi ellen kell tiltakozni? Az új elnök "bárdolatlan" nyilatkozatai ellen. Mert nem az a rossz, amit egyesek az SZDSZ zászlaja alatt műveltek, hanem az, aki beszélni merészel róla. Nem az ellen a vacak, silány politizálás ellen kell belső petíciókat indítani, amely a pártot tönkretette, és az ország több stratégiai területén is nehezen orvosolható károkat okozott (oktatás, eü stb.), hanem az új, tapasztatlan elnök önhitt füleknek fájdalmasan igaz szavai ellen.

Ma 229-en az SZDSZ-ből aláírtak egy levelet, amelyben az elnököt vádolják, mondván a pártban egységre kellene törekedni. Tetszik érteni? Van egy szabályosan megválasztott elnök, és a párt egyes nagypofái három nap után már szervezkednek ellene. Az egységesség érdekében.

Ez 229 beismerő vallomás. Kiállás a rossz politika és a rossz emberek mellett. Retkes Attila pedig- akárhonnan jött és akármit akar - az egyetlen manapság arrafelé, akinek minimális józan esze van még.

Én a helyében lemondanék, nem érdemes ilyen barmok közé keveredni.

A nagymúltú focicsapat hosszú évek után végre visszatér az első osztályba. Mivel a Bundesliga egyik legjobb csapata a közelben jár, megtisztelik az éppen visszakapaszkodott magyar csapatot egy barátságos mérkőzéssel, melyet a német élvonalbeliek 2-0-ra meg is nyernek.

A meccs hangulatos kísérője az a néhány "idióta" - ahogy a külföldi edző hajszálpontosan nevezi őket - akik színvonalas "Sieg Heil!" bekiabálásokkal foglalnak össze mindent, amit a németekről tudnak és gondolnak. (Gondolom, azért ilyenkor egy kis irigység is munkál bennük. A németek abban is jobbak voltak, a fene vinné el őket!)

Persze majd ezt is tagadják, hiszen a magyar huligán rendelkezik azzal a hasznos tulajdonsággal, hogy a videó egyértelmű képei ellenében is képes szemrebbenés nélkül azt vallani, hogy az nem is ő, ő nem is járt ott, vagy ha mégis, valami sajátos tudatállapotban volt, de felelősnek semmiképp sem nevezhető.
Majd a vezérszurkoló, a Gonosz Politológus megmagyarázza, hogy a németek mivel provokálták ki szegény hősies hazánkfiaiból ezt a nem is olyan súlyos viselkedést, amely minden európai országban előfordulhat.

A magam részéről viszont rettentően elegem van már abból, hogy manapság már minden utcasarkon összeverődik egy-egy nacionalista gittegylet, és égeti az országot az egész világ előtt szalonképtelen, hülye viselkedésével.

Ja, ez nem politika. A német edző mondta jól, ezek csak "idióták".

Retkes Attila máris olyat tett, amilyet az utóbbi években az SZDSZ-nek a környékén senki: reálisan vázolta a helyzetet. (Na jó, Horn Gábor spicces beszólása is elég pontos volt, csak épp nem hivatalos.)

Kóka János tényleg "vállalhatatlan". Tökéletes szóválasztás ez! Mert borzasztóan erős, borzasztóan igaz, mégsem mocskolódó. Igazi verdikt!

Mit is jelent ez a szó? Elsősorban azt, hogy a párt megvonja a támogatást Kókától. A SZDSZ elnöke nem akarja, hogy ez az ember fémjelezze őket, mert nem képesek vele azonosulni. És Retkes ebben is nagyon ügyes és elegáns egyszerre: nem karaktergyilkosságra készül (szakítva a nagypártok hagyományával), hiszen elmondja, régóta ismeri a Jánost, a személye ellen semmi kifogása. A politikai céljait és módszereit kritizálja, és azokon van is mit.

Elsőként a pannon puma-időszak gazdaságpolitikáját, melyet egy bravúros fogással a vagyonadó múlt heti fura megszavazásával zár le Retkes. És ebből könnyedén átlendül a frakció helytelen, már-már tisztességtelen vezetésére. Nem akar ő régi, mély sebekben vájkálni, elég neki annyi, hogy erre a nagy port kavart adóra utaljon. Az SZDSZ mint párt, a szervezet leköszönő elnöke, Fodor Gábor, és a frakció csaknem fele a vagyonadó ellen volt, de Kóka és barátai ezzel nem törődve, hozzásegítették az MSZP-t ehhez a sokat vitatott és vitatható törvényhez. Látszólag meggyőződésből, de Retkes sejteti, nem járt rosszul, aki Bajnai mellé állt.

Retkes jól keveri a kártyákat. Pontosan tudja, hogy a párt nagy része, különösen vidéken, mögé áll, ha Kókát támadja. Aki figyeli az SZDSZ sorsának alakulását, láthatja, hogy szinte mindenki a Kóka pártiak ellen fordult. A megyei vezetők például két hete adják egymás kezébe a kilincset Kálmán Olgánál az Egyenes beszédben, és egyikük sem fogta magát vissza, amikor Kókát kellett vádolni. Még olyan korifeusok, mint Demszky, is kiálltak az egykori gazdasági miniszter mögül. (Bár ő azért lehet, hogy csak érezte a friss szeleket, és igyekszik már előre jóban lenni az új pártvezetéssel. Jól helyezkedik, na!)

Retkes jól mérte föl a helyzetet: a döglődő párton úgy lehet segíteni, ha határozottan szakítanak az eddigi hibákkal. Ennek egyik látványos módszere, ha a nem kívánatos személyeket eltávolítja. Kóka mára - egyébként tegnapi szereplése után végképp, de erről később - hivatalosan is az ország legundorítóbb politikusa. Akinek sikerül őt semlegesíteni, az népszerűségre számíthat párton belül és kívül egyaránt.

Mert Retkes okosabb, mint elődje. Egyszerre képes kiszolgálni a pártbeli igényeket, és a választók kívánságait is. Annak ellenére, hogy a nyilvánosság előtt kb. két hete van köze az SZDSZ-hez, máris magára vállalta az SZDSZ összes bűnét: az 1994 - 1998 közötti koalíciót, a fölényeskedő pártvezetői stílust, az őszödi beszéd körüli némaságot, a 2006-os rendőri brutalitások nyugtázását, az ál-ellenzékiséget. Ő az első ebben a pártban, aki önkritikát gyakorol, anélkül, hogy a süllyedő hajóról rögtön a következő pillanatban a hűsítő habokba vetné magát. Ő az első ebben a pártban az elmúlt évtizedben, aki nem csak azokra hallgat és nem csak azoknak beszél, akik ott sündörögnek körülötte, hanem próbál nyitni mások felé is. Nem szdsz-eseket akar megszólítani (érdekes, hogy már az ő nemlétüknek a kimondása is újítás), hanem mindenkit, akiben a liberalizmusnak egy kis csírája még ott kókadozik. Sőt, liberalizmusról már csak én beszélek, mivel a szót teljesen lejáratták az utóbbi időben, Retkes már szabadelvűséget emleget.

Egészen pontosan nemzeti szabadelvűséget, hogy ezzel hárítsa a legsúklyosabb jobbos szitkot, az SZDSZ magyarellenes voltát. Célja, hogy a vidéken élő szabadelvűeket is megtalálják, hiszen valaha az SZDSZ országos párt volt. A szavazói nem tűntek el, csak már nem bíznak az SZDSZ-ben. Ha halványan emlékszünk még az EP-bukást megelőző kampányra, látjuk, mondanivaló már semmi sem maradt. Aki még mindig liberálisnak érezte magát, inkább szavazott az ismeretlen LMP-re.

Most Kóka nem mond le, sőt be is szólt az új elnöknek mondván, a pártból már csak a frakció működik, mintha az újdonsült elnök felelős lenne. Szegény hülye Kóka János! Nem is tudja, hogy beteges gőgjéből fakadó sértettsége mennyit segít Retkes Attilának! Egyrészt újfent bizonyította, hogy egy cseppnyi demokratikus érzék sem szorult belé. A párt küldöttei, vagyis a párttagok egyenes képviselői, nagy arányban szintén elküldték Kókát, ő mégis marad, és még neki áll feljebb. Kár, hogy ennek a sajnálatos módon a magyar közéletben tevékenykedő alaknak csak az nem rémlik, hogy a pártot évek óta félig-meddig ő irányítja. Az elcsalt elnökválasztást követően még elnök is volt. Sokkal inkább felelős ő a párt leamortizálódásáért, mint Retkes. (Pénteken még, amikor Fodor merészelte a csodálatosan muzsikáló frakcióvezetőt kritizálni, ő volt a hunyó. Tényleg elkéépesztő, hogy ilyen silány emberek /Nem politikusok! Emberek!/ idáig eljuthatnak.) Megint csak az látszik, ezt a szélhámost nem érdekli mások véleménye. Mit számít a tisztesség, mit számít az erkölcs? Neki jogilag joga van ott trónolni a frakcióvezetői székben, és ha talál elég követőt, akkor megint lehet Bajnaiék lakája.

De Retkes egyelőre kemény kezet ígér, fegyelmit és akát kizárást is, ha Kóka önként nem veti magát alá a párt döntésének. Mert a jog nem mindig az ő oldalán áll. Bár azért ez elég kisgazdás megoldás lenne. De Torgyán is zárt ki annak idején olyanokat, akik bőven megérdemelték...

Szóval, ha sikerülne Retkesnek mindezt végigvinni, akkor talán van esély. Mert egy épkézláb liberális pártra szükség lenne. Sokan igenis örülnének, ha lenne hathatós ellenpontja a "szent turulra" felesküdő katonás bandának. Persze nem olyan, aki csak vádaskodni tud, és a védelme csak bizonyos emberekre terjed ki. Hanem egy olyan párt, amelyik nem csak nevében szabad és független.

Azt egyébként, hogy Retkes Attila jó irányt választott, a ma reggeli újságíró-attak is bizonyítja. A Nap tv Keresztűz rovatában úgy támadták a szoci közeli kérdezők, hogy csak na!

Egy nagy hibája van Retkesnek, hogy nem korábban jött. Mert egyátalán nem biztos, hogy ez sikerül. Az SZDSZ-t már csak gépek tartják életben, Dr. Kóka pedig már fel is ajánlott pár szervet a szintén nagyon beteg MSZP-nek.

De Retkes Attila legalább megpróbálja. És ez jó!

Anyukámnak is most van a névnapja, és nem akármilyen ajándékot kapott barátnőjétől.

Az áprilisban itt járt Tony Curtis által dedikált életrajzot! Először egy borítékot nyújtott át a barátnő, amelyben fotók örökítik meg a pillanatot. A képek alatt a szöveg: "A nagy találkozás 40 év késéssel"

Anyukám még poénkodott is: rámontírozta-e magát Curtis mellé. De nem, a fotó igazi volt. Tony Curtis, egy valódi, békebeli hollywoodi sztár éppen anyukámnak dedikálta életrajzát. Én meg pár perce láttam is a könyvet és az aláírást is.

Teljesen izgatott vagyok még most is, mert annyira valószínűtlen ez az egész. Mindig nagyon szimpatikus, jófej ember volt a szememben, és a Van, aki forrón szereti - t már vagy ezerszer láttam, de imádom.

Tökjó és köszönjük!

(Képen nem az mi autogrammunk látható. Majd megpróbálom beszkennelni, de lehet, hogy nem fog menni, nem akarom a könyvet tönkremenni.)

A Port.hu bugja miatt sajátos pillanatképet jelenített meg pár perce. (Nyilván a műsorajánlóból csípték el Dr. T-t.)

Tudtuk, hogy a média nagyon szereti az egykori hordószónokot foglalkoztatni, de hogy ekkora szórakoztató potenciál lenne az öregben, tán még Lieb(a)mann Katalin sem sejtette...

Erre a mártírra aztán büszke lehet az egész Jobbik és az elvileg már nem létező gárda is!

http://webcast.tv2.hu/mokka/index.php?m=video&video_id=399049

Alig kell ehhez valamilyen kommentárt fűzni. A láthatóan földbuta alak beszélni is alig tud, de legalább idomítható. Szépen visszamondja azokat a dolgokat, amelyeket megtanítottak neki, kár, hogy látszik, még a saját szavait sem érti.

Egy igaz magyar! Ránézésre maximum 30 éves, de már rokkantnyugdíjas. Égbekiáltó ostobaságán kívül azonban nem teljesen érthető, miért százalékolták le. Azért a csökkent képességekből arra futja ennek a félkegyelműnek, hogy minden ilyen balhén az első sorban ott álljon. Persze ő nem azért megy oda sosem, hanem a "szólásvélemény" miatt. Na persze!

Vicces, hogy az ügyvédje, akit a Nemzeti Jogászok "rendeltek ki" mellé, szintén undorodik tőle. Ahogy mondja, ő csak azért kérte az azóta elítélt elmeszakértői vizsgálatát, mert időt akart nyerni, elvégre a tárgyalás előtti este 10-kor tudta meg, neki kell védenie ezt a vértanút.

Azt már megszoktuk, hogy a nagy rendpárti hazafiak nem vállalják tetteik következményeit. Egyik sem állt még ki, hogy a videón tényleg ő látszik, tényleg megtette, és ha ez a törvény, akkor aláveti magát, maximum nem ért egyet vele. Látszik a képeken, hogy ez a szerencsétlen azért közelít fél lábon a rendőr felé, hogy megrúgja. Hogy huligán létére olyan kétbalkezes, hogy elesett, és a rúgás épp csak súrolta a rendőr lábát, nem menti föl. Videó van róla, egyértelmű, látszik, de mégis tagadja. Az ügyvéd meg csak arról tud hebegni, hogy a láb a civil mögött vagy előtt volt, mintha ennek bármi jelentősége is lenne.

Ha félreteszem a kárörömömet, akkor lássuk meg egy pillanatra az áldozatot ebben az idiótában. (Azért sajnálni nem kell!) Szellemileg igencsak visszamaradott, hajléktalan rokkantnyugdíjas 30, max. 40 évesen. Nem hiszem, hogy ragadnának rá a nők, talán még haverjai sincsenek. Az ilyen embernek megváltás, amikor rátalál egy ilyen gárdaféle szervezetre. Mert első sorba, ágyútölteléknek vagy túsznak jó ő is. És ígérnek neki barátságot meg hősiességet, közben ez a szerencsétlen gyakorlatilag egyedül viszi el a balhét.

Az ítélet miatt nem sajnálom, de egyébként elég szánalmas. A Gárdát irányító alakok meg minden egyes ilyen esettel csak azt bizonyítják, hogy emberileg azért nem állnak a helyzet magaslatán. És nem mentség az sem, hogy más, elvileg szalonképesebb politikusok sem.