Na, gyógyul a lábam. Ma voltam kontrollon, és bár láttam már szebbet a természet csodái közül, azért annyira már nem vészes a dolog. Szerencsére az orvos szerint sem. A világ föllélegezhet, Reckl Amál "sebe rendben" (papírom is van róla), "enyhe hyperaemia még észlelhető". Megnéztem a szótárban, a hyperaemia vérbőséget takar. Vagyis még nem nyugodott meg teljesen, azért remélem, nemsokára cipőt is vehetek. Szerencsére a Crocs utánzat, amelyben most járok, elég jó, de én azért cipőben érzem magam igazán biztonságban. Persze ha nem kéne egy-egy kilométert gyalogolni a munkahelyemhez meg vissza, továbbá alacsonypadlós buszok járnának, az jelentősen megerősítené a nyáron sokkal praktikusabb papucsok iránti bizalmamat. A szandál kizárt, óvódás korom óta utálom.
Egyébként - money makes the world go round - gyógyuló sebre való három másodperces ránézés: 1308, 80 Ft. Lenne, ha nem a TB fizetné.
Gondoltam magamban, hogy feldobom a hangulatot azzal, ha elmondom, a sebészt Dr. Mészárosnak hívják. Én legalábbis az ilyeneken jókat mulatok.
Képet nem teszek be, mert azért nem minden olvasómat utálom. Annyira. (Csak, aki túl komolyan veszi a dolgokat.)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Loge · http://bloge.blog.hu/ 2009.07.22. 17:13:42
(Jó, egyszer voltam, mert meg kellett újítani a jogsit.)
Pyry 2009.07.22. 19:46:50
A Dr. Mészárosnál már csak az én gyerekkori orvosom volt a jobb, akit Dr. Kaszásnak hívtak :D
attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.07.23. 20:01:15
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.07.25. 13:11:06
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.07.25. 16:48:20
Amúgy sajnos rosszabbra fordult az állapotom, elképzelhető, hogy újabb, drasztikusabb műtét vár rám. :(
Mighty 2009.07.30. 11:07:31
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.08.02. 12:50:39