Utoljára 2006-ban voltam nyaralni, aztán olyan munkám lett, hogy valahogy nem sikerült hosszabb szabadságot kivenni. De az igazság az, nem is igazán szeretek utazgatni.

Nem vagyok egyátalá garasoskodó, sőt, de az utazásra, nyaralásra mindig sajnáltam a pénzt. Sosem értettem azokat az embereket, akik képesek az egy év alatt összekuporgatott kis vagyonkájukat egy hét tengerben történő lubickolásra "kidobni". Persze ebben (is) elkényeztetett gyerek vagyok: '98-ig minden évben elment a család két hétre valahova, többnyire Balatonfüredre, de jártunk Angliában és Görögországban is. De én sosem éreztem magam igazán jól. Egyedül azok a kis kiruccanások voltak jók, amikor a barátaimmal mentünk a Balatonra. Az egy időben az év fénypontja volt, de ma már megszervezhetetlen, ezért nem is próbálkozunk vele.

Ehelyett itthon töltök idén öt egybefüggő napot. Karácsony óta nem volt ilyen, és bizony elfáradtam, ahogy írtam.

És mit csinálok? Első nap és ma semmit, ez elég jó program valakinek, aki fáradt. Amúgy is tombol ez rohadt kánikula, nincs értelme kimozdulni a házból. A testvérem is itthon van, szépen lehúzzuk a redőnyöket, behúzzuk a függönyöket, és fölcsavarjuk a szélgépeket. A videóba betettük ma a Szigorúan piszkos ügynök című filmkedvencünket, és persze most is tetszett. Azt valljuk, hogy főzzön ebben a hőségben a Komeini ajatollah, ezért minden nap rendelünk ételt, hol innen, hol onnan. Ugye, utazásra nem költünk, szállásra sem, úgyhogy pazarlásrl szó sincs.

Szerdán kacsamellet ettem wokban pírított tésztával. Remek volt a kacsa állaga. Kacsában mind a két végletet szeretem: a rosé színű elegánsat, ahogyan az előkelő helyeken szolgálják föl, és a hazai pecsenyét, amely jól meg van sütve. Na ez a szerdai a kettő között volt, én sötétrózsaszínnek neveztem el.

Tegnap átjött az én kis legjobb pajtásom, aki szintén a kínhalál szélén tántorog kissé kábultan ettől az iszonyatos időjárástól. Úgyhogy először elmentünk hármasban a Tescóba állóventillátort venni. Bartákám nem túl gyakori látogató a hipermarketben, utoljára is velem volt a lassan másfél éves blog indulása előtt két hónappal. Így az ismeretlen felfedezésének örömével tolta a kocsit a polcsorok között. Most indiszkrét leszek, elmondom, mit vett: egy állóventillátort (távirányítóval, nehéz a mozgás a hőségben), egy üveg whiskyt és egy csomag pisztáciát. Testvéremmel azon mosolyogtunk (végre megtudja!), hogy ez egy legénylakás komplett berendezése.

Én impulzusos vásárlóhoz híven vettem egy rózsaszín szegélyű pilótanapszemüveget. Úgy látszik, az apánk igazi, tükröződős szemüvege mély nyomokat hagyott mindkettőnkben, mert tavaly kiderült, az öcsém is pilótafazonúra vágyik, és azóta én is bevallottam végre magamnak, mégsem csak a hülye macsóknak tetszik az ilyen. Nem mintha apámról ezt gondoltam róla, amikor tíz éve Siófokon pont egy ilyen modellt választott magának. Fogalma sem volt róla, hogy ez kult és örök divat bizonyos körökben valószínűleg, csak megtetszett neki, és kész.
Szóval megvan a 23. napszemüvegem (csak ötöt hordok felváltva, ill. ezzel együtt hatot). Eddig azért nem vettem, mert azért ez egy férfias darab. Egyébként sem vagyok túl nőies jelenség, évekig férficipőt hordtam stb. Egy ideje viszont kényszerítem magam arra, hogy férfi dolgokat egyszerűen nem hordok. Persze egy-egy cipő láttán néha elgyöngülök, de általában rácsapok ilyenkor a kezemre: Nem szabad! Nő vagy. (Nyugi, nem vagyok transzi, csak valamiért azt hittem, ezek jól állnak. Juventus ventus.)

Megérkezve a házunkba a fiúk rögtön hozzá is láttak a ventillátor összeszereléséhez, és nem hiába vettem én pilótaszemüveget, a kis drága nyugodtan vállalhatott volna szinkronszerepet az Aviátor egyik-másik kültéri jelenetébe.

Társasjáték következett. Először a Bolse Vitával kínoztuk magunkat. Ez a játék tíz éve óriási kedven volt. A játék célja: bejutni a Kremlbe. Ehhez 40 év kommunista tapasztalatra van szükség. Közben pedig vidám (Lenin-díj, pártitkárság, a norma 175%-os teljesítése) és kevésbé vidám (szamizdattal történő elkapás, feketézés miatt történő elkapás és persze Szibéria) dolgok történhetnek, a dobókocka szeszélyétől függően. Abbahagytuk, elvesztette valahogy a varázsát.

Ebédeltünk. Én brokkolira tekert roston sült pulykát ettem tejszínes szósszal és steakburgonyával. Nagyon - nagyon jó volt. Ajánlom is a La Stregát mindenkinek, aki Dél-Pesten lakik.

Mivel a Kérdezz! Felelek majdnem összes kártyáját végigjátszottuk, előkerült egy másik klasszikus, a Mindent vagy semmit! Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy egyelőre egyedül én vagyok 100%-os benne. Igaz, az esti römit öcsém nyerte.

Ma a KFC-ből hoz a tesóm pár finom falatot. Régebben szerettem a gyorséttermeket, de mára szinte csak a Kentuckyt szeretem, gondolom, Sanders ezredes 11 fűszerből álló speciális panírjába valami rászoktatót is tett, mert nem lehet megunni. Sajnos drága, de amíg nem szűnik meg a hidegétkezési jegy, addig rántott csirke lesz belőle. (Mi a fenét fogok jövőre cafeteriában kérni?)

Mindháromn nap voltam a sebészeten, sajnos komolyabb a dolog, mint előtte hittem. Bár se fájdalmaim, se lázam nincsen, nem akar a duzzanat eltűnni, úgyhogy még hétfőn is (sajnos) vissza kell mennem. Talán tegnap kevesebbet kellett volna mozogni (igen, még ennél is) és ebben a vacak időben jegelni, de teljesen elfelejtkeztem róla.
Első nap egyébként azon nevettem, amikor a vérzést elállítandó kint ültem a váróban, hogy itt ülök feltett lábbal, egy pálmafa alatt. Teljesen helytálló volt a helyzetfelismerés, az igazságnak csak az az apró szelete nem volt kibontva, hogy a rendelőintézetben...

Egyébként jó kedvem van. Holnap például egy grillpartyra vagyok hivatalos. Már eddig is nagy tapasztalat gyűlt össze a grillezést illetően, de most az ismereteinket és a horizntunkat bővítettük a Malackaraj blog (Erősen ajánlott mindenkinek, aki szokott enni, aki meg főzni is, annak kötelező. Amúgy Goldenblogot nyert, amihez gratulálunk.) ötleteivel.

Miért is utaznék a világ végére, ha itt is minden megvan, ami kell? Ahogy például tegnap éreztem magam, azzal semmilyen puccos üdülőhely nem veheti föl a versenyt.