Nagyot téved, aki azt gondolja, ezt egy kis sajtos pogi. Nem, nem, ez maga a rosszra csábító sátán!

Talán páran emlékeznek arra az esetre, amikor azért rúgtak ki valakit, mert államot lopott, értsd: a munkahelyén - engedély nélkül! - töltötte a mobilját. (Link: http://recklamal.blog.hu/2009/08/11/a_kisstiluseg_netovabbja ) Már akkor színt vallottam, én is áramtolvaj vagyok, bizony. Ráadásul notórius.

Most megint lecsapott a mindentlátó német főnöki szem! A veszfáliai építésiügyi szövetség egyik titkárnőjének tették az enyveskezű szűrét. Meg is érdemelte.

Hát mit képzel ez a nő, hogy csak úgy felzabálja, amit a főnökök meghagytak?! Csak úgy ráront az igazgató úr belébe már nem férő fél zsemlére?! Ahelyett, hogy a cég nevében elküldené az éhező afrikaiaknak, ahogy ez mindenhol máshol szokás! Nem, ez a mohó, önbíráskodó nőszemély bizony megette azt a fél zsemlét.

Szerencsére az egyik éles szemű kolléga szemtanúja volt a példátlan és vérlázító visszaélésnek, és ahogy azt kell, jelentette a felettesének, aki azonnali hatállyal elbocsájtotta a cégnél közel harminc éve dolgozó munkatársat.

Most itt rettegek! Mert tegnap egy jól sikerült meeting után nemcsak, hogy ettünk az asztalra tett pogácsákból, de az egyik kollégám még csomagolt is nekem párat a hosszú útra. (Két ajtóval arrébb van az irodánk.) Mi van, ha ez egy csel volt, és így akarnak kirúgatni? Mi van, ha ma azért nincs itt a főnököm egész nap, mert már készítik elő a példás büntetéssel egybekötött kipenderítésemet?

Mert bizony én is visszaéltem a bizalommal, mint ez a német titkárnő. Ezzel az indokkal küldték el. Szegény azzal védekezett, hogy nem gondolta, a megmaradt szendvicsekből (melyeket előzőleg ő készített el) nem ehet. Máskor is, ha maradt valami, azt az ott dolgozók fogyaszthatták el. De, gondolom, ezzel csak magára húzta a sorozat-bezabáló skarlát betűjét.

Annyira kisstílű, lábszagú, pitiáner baromság ez már megint! Két eset lehetséges. Vagy tényleg hiányzik az a fél zsemle a cég eredményes évéhez, akkor viszont - és ezt már a mobilos sztorinál írtam - ennek a cégnek befellegzett. Ha fél zsemlén múlik bármi is, akkor vége, akkor ne csak a titkárnő menjen el, hanem mindenki! Ha viszont ez a legnagyobb problémájuk, akkor örüljenek neki, és hívják meg húsz fogásos díszvacsorára az alkalmazottakat!

A besúgót meg - bármely eset áll is fönn - rúgják ki! Az ilyen gerinctelen emberek veszélyesek, gondolkodás nélkül besúgják azt is, akinek most besúgtak, ha úgy fordulnak a dolgok.

Tréfa - filmkritika

A film kiváló! A történetvezetés, a rendezés (a Filmszemle díját meg is kapta Gárdos Péter), a miliő és a szereplők - minden egységesen jó.

A klasszikus fiúiskolás történet egyébként Kosztolányi azonos című novelláján alapszik. (Tessék elolvasni, öt perc sincs: http://rendhaz-bp.piar.hu/~vizhanyo/2003a/szakkor/olvas/trefa.html ) A novella maga viszont vázlatos, a ravasz Kosztolányi mintha egy versét írta volna meg prózában.*

De a filmnek ez az irodalmi mű csak ugródeszka, mert Gárdos és állandó forgatókönyvírója, Bíró Zsuzsa éppen csak ihletet merített a háború előtti fiúiskolában történtekből.

Igazi, régi, klasszikus mozi ez, nem akar okoskodni, művészieskedni, és ez nagyon élvezetes. Mert a sztori önmagában annyira erős, annyi kérdést vet föl, hogy fölösleges is volna bárminemű magyarázkodás.

A filmben egy katolikus fiúiskola mindennapjait látjuk. Az intézményben eléggé liberális elveket vallanak, vagyis nem akarnak minden apróságot megtorolni. Egészen addig nagy is ebben az egyetértés, amíg egy fiatal, katonás jellemű pap nem csatlakozik a tanári karhoz. Őt nem hagyja nyugodni, hogy a gyerekeknek majdnem mindent szabad, és főleg az, hogy nincs büntetés. Ennek legnagyobb kárvallottja az osztályelső, aki minden nap otromba, de gyerekes ugratások áldozata. A fiatal pap véget akar ezeknek vetni, de a hetedikesek osztályfőnöke próbálja csillapítani ifjonti indulatát mondván, nem komoly dolgok ezek.

A gyerekek nagy bánatára a túlságosan is jólelkű papot letaglózza egy rossz hír, és így a csuhás őrmester könnyedén veszi át a hatalmat. Első lépésként beszervezi az érzékeny lelkű strébert besúgónak, miután az osztályt ellene fordította. Eddig sem szerették, eddig is szívatták, de most már gyűlölik is. Szép lassan meggyőzi idős, megfáradt kollégáit, hogy erős kéz kell az elkanászodó kölykök megregulázásához, és ez az erős kéz az ő karjából nőtt ki.

Innentől kezdve a tréfák már nem csupán gyerekcsínyek, hanem súlyuk van, innentől már minden egyes kihágás hőstett. A háború akkor kezdődik igazán, amikor a jóságos atya elhagyja a líceumot. Az osztály két vezéregyénisége, az ifjú Kosztolányit megidézni kívánó, bátor és okos fiú (Esti Kornél?), ill. a nagydarab szadista barom együtt szöknek ki az intézményből a városba. A nők miatt, természetesen. Csak amíg a gonosz behemót a kuplerájba megy, a fiatal költő első szerelméhez, a kissé mesterkélt viselkedésű mozipénztároshoz. Az első diadalt arat, legalábbis primitív agyával azt hiszi, akkora szám egy kurvával lefeküdni, a másik pedig az első csóktól mámoros. Így mennek vissza, és a sötét és nyirkos közös hálóteremben folytatódik a dorbézolás. Csak az eminens bújik ágyába, hátha kivételesen nem veszik észre. De sajnos mégis. A sokat tapasztalt prédák türelmével tűri a nagydarab hülye minden szemétkedését, mert bízik benne, ha nem ellenkezik, akkor nem érdekes, békén hagyják. De sajnos a kefélés túlpörgette a fiút, és elmegy a legvégsőkig. Ami már nem tréfa.

A film nagyon fontos és aktuális témáról beszél, és szerencsére nem foglal állást. Ez az engedékenység és a fegyelem kérdése. Meddig terjedhet a társadalom türelme a szabályok ellen vétőkkel szemben? A kis kihágásokat el lehet-e nézni? Vagy: léteznek egyátalán kis kihágások, vagy a lényeg az, hogy a szabály az szabály?

Két szélsőséget látunk: az időközben élete legnagyobb traumáját átélő papot, aki a jóságban jobban hisz talán, mint Istenben. (Ezért veszi is le a reverendát, mert számára Isten többé már nem jó. Így ő ezt nem képes tovább képviselni.) Illetve az Istenben a hatalmat és az erőt csodáló, fiatal, militáns jellemű fiatal testnevelőtanárt. Ő nem Isten, hanem az egyház embere. Meglepően kevés szó esik egyébként a hitről vagy Istenről a filmben. Persze, ez nem egy öncélú, köldöknéző hely, hanem egy iskola, amelyet működtetni kell. Tréning atya sosem beszél Istenről, ám az inkvizícióról igen. Nagyon jellemző.

De mindkettejük módszere megbukik. Az egyik engedékenysége miatt a gyerekek gyakorlott rosszalkodók, a másik diktatúrája pedig olyan feszültséget (és boldogtalanságot) szül, hogy abban nem csoda, ha páran megőrülnek.

A film befejezése zseniális. Egyszerre csak felpörög a tempó, és máris a Legyek ura szigetén vagyunk. Aztán jön a felirat. Nincs magyarázat, nincs semmi. Még Kosztolányi szellős novellája is bőbeszédűbb ennél a résznél. És ez így jó!

A film képei leginkább azokra a tablókra emlékeztetnek, amelyek minden középiskola falain ott vannak, és már legalább ötven - hatvan évesek, vagy még öregebbek. A kontúrok elmosódtak, az arcok ismeretlenek, és a ruhák ódivatúak. Ehhez társulnak az alakok: a szikár papi testek elegáns fekete, makulátlan reverendákban, kopaszra borotvált fejek, és többnyire komor arckifejezés ül a ráncosodó arcokon. Csak a fiatal pap, a magát humortalannak nevező, és ezt bizonyító tornatanár mosolyog sokat hidegen.

A Tréfa egyébként lehet az első világháború metaforája is. Tegnap még azt hittem, Kosztolányi is kicsit arra akarta terelni az olvasót, hogy a háborúhoz ez a két társadalomszemléleti véglet vezetett. De a Tréfát 1912-ben írta, vagyis csak sejthette, hogy jön a háború, ha egyátalán az ilyesmit lehet előre sejteni. Pedig az I. világháború sem indult másnak, mint blitzkriegnek, mire lehullanak a levelek, vége is lesz, mondták akkor. Aztán a dolgok elfajultak, és az első világháború csak megágyazott a másodiknak.

Csak nem ez a kis novella lenne a mi saját kis, különbejártú Mario, a varázslónk?

Értékelés: 10/10 - Nyugodt szívvel!

*Mivel abban a megtiszteltetésben van részünk, hogy a blogot napi rendszerességgel olvassa egy Kosztolányi-szakértő, most ne kapjon a szívéhez! Avagy kapjon, és okosítson ki minket a novelláról!

Sóhaj!

Link: http://zolivagyok.blog.hu/2009/10/06/lokalis_el_camino

Tudatosabb szerkesztéssel biztosan elkerültük volna, hogy két posztajánló legyen egymás után, de az élet így hozta...

Az ajánlott írás minősége természetesen most is kiváló, de a mondandója engem egyrészt elszomorít, másrészt kicsit fölháborít.

Bennünket, pestieket mindig nagyképűnek szokás tartani, pedig az egész egyszerűen csak tény, hogy minden van, ami kell, a vidéki települések zöme ezt nem tudja nyújtani. Mert a főváros olyan, amilyen, de semmi pénzért nem mennék el innen máshova lakni. Nekem a hazaszeretet nem is annyira az országhoz, mint inkább Dél-Pesthez kötődik, ahol születésem óta élek.

Az előítéletet viszont többnyire pont fordítva látom a valóságban. Inkább a Budapestre költözött vidékiek szoktak önmagukat hősként feltüntetni. Mert ők megcsinálták! Kivakarták magukat a szarból, és most itt vannak velünk, akik, ugye, mind ezüstkanállal a szánkban születtünk, és mindig, minden csak úgy az ölünkbe hullott. Nekem eleve skizofrén az az állapot, hogy valaki kezét - lábát törve eljön a szülőfalujából, itt sokkal jobban él, de mindvégig arról hablatyol, hogy a hátrahagyott hely mennyivel jobb azért, mint Pest. Hát akkor miért nem maradtál ott, ídesapa? Nekünk, született pestieknek is jobb volna, ha több munkahely, több parkolóhely és általában nagyobb élettér jutna a saját városunkban. Én senki más településére nem megyek oda, mert bár szoktam kritizálni Budapestet, ahogy mondtam, egész életemben itt fogok élni.

De alapvetően nem érdekel, ki honnan jött, mert az nem számít. Az ember olyan reggeli séták során, melyről Zoli is ír, megveregetheti a saját vállát. De ez a gőg, ez a lenézés - ahogy neki is kommentben leírtam - számomra nagyon ellenszenves.

Saját tapasztalatból is csatlakoznék ahhoz a közhelyhez, hogy minden ember élete másképpen nehéz. És eléggé dühít, hogy sok, a szülőfalvát a budapesti kényelemre és praktikumra cserélő, alapból azt gondolja, az ő teljesítménye abstart többet ér, mint azé, aki innen indult. Tehetek én arról, hogy történetesen itt születtem? Talán szégyellnem kellene magamat emiatt? Dehogy! Mégis folyton éreztetik velem, hogy igen. Hogy az én jó jegyeim, az én munkahelyi teljesítményem az csak természetes - ilyen háttérrel. Hát nem az!

Elkényeztetett pestiként látom a többi elkényeztetett pesti kölyök sorsának alakulását. Elárulom, még velünk is néha előfordul, hogy megbukunk, vagy munkanélküliek leszünk, sőt egy-két szegény ember is van a budapesti bennszülöttek között.

Nyilván aki, hozzám hasonlóan, (és most jön saját vállam veregetése) az élete nagy részét végigtanulta, és most igyekszik jól dolgozni, az csak nagy szerencséjének köszönheti mindezt. Saját energia, saját erőfeszítés nincs benne, a milliomos szüleink (Van, akinek nem olyan van itt, Budapesten?) csak úgy vettek nekünk egy-egy új osztályfőnököt, amikor meguntuk, vagy kellemetlenkedni kezdett...

Jó lenne már, ha vidéki társaink leszoknának erről az önajnárról, ha az számítana, hogy ki hol tart, és nem az határozná meg egy ember értékét, hogy honnan indult. Előre is köszönöm.

Nem a legfrissebb blogbejegyzés, de szuper!

Link: http://csucsuka.blog.hu/2008/07/30/teljes_napfogyatkozas

Már rég írni akartam a Tom és Jerryről, de ilyet nem tudnék. A rajzfilm zsenialitásához csak egy ilyen zseniális poszt illik. Kivételesen nagyon érdemes a hozzászólásokat is elolvasni, mert csak hozzátesznek az egyébként is nagyon humoros szöveghez.

Mindig is imádtam a Tom és Jerryt, és természetesen Tomnak szurkoltam végig. Akkora sztárokkal van dolgunk, hogy a merchandising cuccaik kamu, szocreál változata Magyarországon is kapható volt. Nekem (és az öcsémnek is) volt Tom&Jerry - s melegítőm, és plüss (khmm, pamut, de inkább vattával töltött géprongy volt az) macska és egér már a nyolcvanas években. Rengeteg részt föl is vettünk videokazettára, de Csunderlik Peti kollégához hasonlóan az utóbbi időben a Cartoon Networkön nézzük.

Az egyik abszolút kedvenc részletem, amikor Tom a bulldoggal versenyez, mert egyiküket ki fogja rakni a gazda. Értelemszerűen az maradhat, aki Jerryt semlegesíti. A versenyláz elragadja őket, a szőnyegen futó Jerryre rátekerik a nehéz anyagot, és a falról levett kardokkal szeletelni kezdik a szőnyeget, olyan lelkesedéssel, hogy csak akkor döbbennek rá, mit is tettek, amikor a gazdájuk lábáról is levágják a papucsot.

A másik, amikor a nagykutya altatni próbálja kis porontyát, de Tom mindig túl hangosan hajkurássza Jerryt. A bulldog megfenyegeti., hogy ha még egyszer fölébreszti a kicsit, akkor kicsinálja. Jerry úgy csűri - csavarja, hogy Tom végül trombitán fúj nem szándékos, de annál zajosabb ébresztőt a kölyöknek. A "jutalma": a nagykutya ráhúzza a fejére a trombitát, amitől a feje kisebb lesz.

Nagyon bénák ezek a dolgok így leírva, de szerintem mindenkinek megvannak. 

Különösen azért éljen és viruljon a Tom és Jerry univerzum, mert a mai rajzfilmek egytől-egyig nézhetetlen marhaságok. Nem csoda, hogy a mai gyerekek majdnem mind elviselhetetlen hiperaktívok meg sni-k.

Negyven éve a mai napon kezdte sugározni a BBC - természetesen az éjszakai sávban - a Monty Python Repülő Cirkusza című műsort.

Én nem régóta, csak 16 éve nézem meg újra és újra és újra és újra.

Köszönjük szépen a BBC-nek, hogy nem figyeltek oda igazán, amikor engedélyezték ezt a műsort.

Köszönet a Magyar Televíziónak, hogy a médiaháború első felvonása miatt ők sem nézték meg, mire nyom a cenzor engedélyező pecsétet.

De mindenek előtt köszönet: Terry Jonesnak, Graham Chapmannek, John Cleese-nek, Michael Palinnek, Eric Idle-nek és Terry Gilliamnek.

(És Galla Miklósnak!)

Még a végén igaza lesz Juszt Lászlónak, és tényleg politikai tisztogatás zajlik a tévéknél! A hétvége híre volt, hogy a Bárdos - Máté házaspárt kipenderítették a Tényekből. Állítólag anyagi okokból, mert kettejük gázsija a hírműsor 8%-át tette ki, ami tényleg aránytalanul sok. Az már egy másik kérdés, hogy vajon ki kötött a két sztárbemondóval ilyen szerződést, és főleg, akkor miért érte meg ennyiért.

Sokkal inkább azt sejti az ember, hogy Bárdosékat politikai okokból tették lapátra. A házaspárt ugyanis köztudottan baráti szálak fűzik Gyurcsányékhoz, többször együtt is nyaraltak például. Korábban, amikor Gyurcsány volt még a miniszterelnök, nem merült föl, hogy Bárdosék túl drágák volnának, pedig a csatornának már akkor sem ment jól. De most, hogy a TV2 gerinctelen, tehetségtelen vezetése érzi a változás szelét, csinál egy kis szállást már jóelőre. Hátha Orbánék értékelik a lépést, és tovább kapaszkodhatnak a vacak székükbe. És bár senki sem élvezi úgy a talpnyalást, mint Orbán Viktor, azért ez a kirúgás már túl későn történik. A jobbos legendáriumban a kertévék a gonosz megtestesülései, mindenki ki lesz onnan rúgatva. Habár szar emberre mindig szükség van a nagytakarításnál.

Bárdosék még hatalomra kerülése előttről ismerték Gyurcsányékat, nem tudom, ilyenkor mi a helyes. Meg kell ilyenkor egy régi, jó ismerőssel szakítani a kapcsolatot a szakmaiság érdekében?

Mindenesetre Bárdosék sosem voltak részrehajlóbbak, mint a többi híradó, a munkájukon különösebben nem látszott, hogy Gyurcsány emberei lennének. Én elégedett voltam velük, sajnálom, hogy ilyen ízléstelenül, méltatlanul kell távozniuk. A TV2 most már nemcsak azt tudta bizonyítani, hogy épkézláb műsorokat képtelen készíteni, hogy még Vágó Istvánnal is képes megbukni, hanem azt is, hogy gyáva, törtető és tisztességtelen.

Mostanra ért véget annak a kutatásnak az első köre, amelynek tárgya az Etiópiában talált előember csontvázán végeztek. Az Ardipithecus ramidust, vagy ahogy ők nevezik, Ardit sokan az emberré válás hiányzó láncszemének tekintették, de ma már tudják, léte inkább újabb kérdéseket vet föl, ahelyett, hogy magyarázná mindazt, amit korábban gondoltak.

Ardi kb. 4,4 millió éves, és a másik ősanyához, Lucyhoz hasonlóan, ő is nőnemű volt. Csontváza majdnem teljes, csak néhány kisebb idegen csonttal kellett kiegészíteni, amelyet szintén ezen az a nyugat-afrikai lelőhelyen találtak.

A Népszabadságban olvastam: http://nol.hu/lap/mo/20091002-veszelyben_a_ket_tannyelvu_tanitas

A cikk szerint a 2010-es költségvetésben már nem tervezik az induló tanévre, hogy normatívát adjanak a két tanítási nyelvű oktatásra. Az információt az mszp-s Tatai-Tóth András is megerősített, és azzal magyarázta a képtelen ötletet, hogy a kéttannyelvű tanítás nem oktatási alapfeladat.

Nem az, persze. Miért is kellene egy olyan országban a színvonalas nyelvoktatást finanszírozni, ahol az emberek kétharmada semmilyen nyelven sem beszél, saját bevallása szerint?

Érintett vagyok, mert valaha én is kéttannyelvűben érettségiztem, és nyugodtan mondhatom, hogy 18 évig tartó tanulmányaim során a legtöbb hasznát annak a biztos és használható nyelvtudásnak vettem, amelyet egy ilyen iskolában szereztem meg.

Ráadásul a kéttannyelvű alapvetően erős iskola, válogatott jó tanulókkal és többnyire jó tanárokkal. Ebben nagy szerepe vannak annak a vonzerőnek, amelyet a speciális tanterv jelent. Tehát nem csak a nyelvi képzés miatt érdemes oda járni, hanem az általános magas színvonalért is. És nem utolsó sorban azért a lehetőségért, hogy az ember cserediákként el is tölthet némi időt az által tanult nyelvű országban. Nyugi, azt nem az adófizetők fizették, hanem a szüleink és az iskola alapítványa.

Persze felfoghatjuk ezt valamiféle, mai, kormánykörökben nagyon is divatos esélyegyenlőségi intézkedésnek is: ha a legtöbb iskola érettségiig, vagyis 12 év alatt, képtelen egy nyelvet középfokú szintig megtanítani, akkor a kéttannyelvűsöknek miért lehessen már az érettségivel felsőfokújuk? Ne jöjjön senki itt most a pluszmunkával és az egyéb erőfeszítésekkel (az ma egyébként sem divatos)! Ne a többieknek segítsünk több nyelvórával, használható nyelvtanítási koncepcióval, esetleg jobb nyelvtanár-képzéssel, hanem azoktól is vegyük el a lehetőséget, akik nyelv szempontjából már sínen vannak!

Teljesen igaza van a Karinthy (angol kéttannyelvű) igazgatónőjének, nem lehet a talajt csak úgy kirántani több ezer gyerek alól. Ha már valamelyik valószínűleg felesleges bürökrata eldöntötte, hogy az oktatás kis pénzéből kell újabb és újabb összegeket elvenni, akkor miért a sikerágazattól, egy olyan helyről, amely valódi eredményeket tudott és tud felmutatni? És miért ilyen drasztikusan, hogy azonnal mindent elvesznek? Hogy azok sem fejezhetik be a így tanulmányaikat, akik már így tanulnak egy ideje? Önmagában a leépítés gondolata is csúf, de ebben az azonnali formában meg egyszerűen botrányos.

Sajnos a cikk nem írja, pontosan mennyi többletpénzbe kerül ez a kb. 100 iskolában működő oktatási forma. (Vagyis a normatívát látjuk, de a teljes összeget csak megsaccolni lehet: 68e Ft/ fő * 30 fő * 100 iskola =  204 millió Ft, ugye? közben rájöttem, a számítás így helytelen) De szerintem ennyit meg kellene annak a ritkaságnak érnie, hogy közoktatási keretek között a mai magyar iskolában használható és korszerű tudást kaphatnak a diákok.

És akkor most jöhetne a szokásos szólam, hogy bezzeg erre, arra, amarra meg van pénz, engem ez nem érdekel most. Csak ismételten elképedek, hogy itt már tényleg minden mindegy, itt már mindent szét lehet dúlni. És akkor jön egy ilyen párt-senki, és közli, hogy ez nem alapfeladat. Hát legyen az! Üsse kő, olyan formában is jó lesz, hogy a nem-kéttannyelvűsök is kapjanak - alapszinten - valódi nyelvtudást.

Sőt, inkább már semmit se csináljon ez a kormány! Lehetőleg ne nyúljon semmihez, mert fordított Midász király módjára, amihez hozzáér, azonnal szarrá változik!

Megtört ölelések - filmkritika

Ez a film bár minden kritikus szerint, akiket olvastam, Almodóvar részleges önparódiája, és leginkább saját magáról szól, mint bármi másról, érdekes módon nekem nagyon atipikus a rendező munkái között.

Először is, mert végre nem fél a férfiaktól, és az egy főre jutó erős nők arányát is sikerült jelentősen visszaszorítania. Sőt, mintha kissé haragudna a szívének oly kedves Penélope Cruz által játszott karakterre, aki csak látszatra erős nő. Egyrészt többszörösen csúnyán elbánik vele, másrészt nem hízelgő az, amit végig sugall róla.

A szépséges és szenvedélyes Lena ugyanis - mit szépítsük - egy kurva. Utalnak rá, hogy régebben tényleg az volt. Aztán a feszültség két erős és hatalmas férfi között gerjesztődik: az egyik a film producere, akivel Lena kvázi-házasságban él (igaziban is élne, csak Lena nem akarja), a másik a film rendezője, a nő szeretője.

Nem tudom, csak nekem tűnt-e így, de a nő vonzalma a rendező iránt eleinte nem romantikus természetű. Lenának egyetlen álma van, hogy híres színésznő lehessen, de sajnos nincs meg benne a kellő tehetség. (Cruz remek, ahogy a filmben forgatott vígjátékban ügyetlenkedik, és olyan mesterségesen játszik, hogy az már fájdalom. A legjobb Jennifer Aniston paródia.) Ahogy nagyon machós Mateót is elsőször csak a vadászösztön hajtja, egy ilyen jó nőt a maga fajta erősen középkorú donjuannak be kell cserkésznie.

Aztán pechjükre tényleg egymásba szeretnek. Mert az öreg producer, aki valószínűleg tényleg szereti egykori, ifjú titkárnőjét, meg tudná bocsájtani, hogy a csajszi félrelép. Bár majd' belepusztul a féltékenységbe, sokáig csak gyűjti a bizonyítékokat, de egyúttal győzködi is magát, hogy talán az egyértelmű mégsem az, aminek látszik... De amikor az imádott nő undorral nyilatkozik az öreg férfival töltött pásztorórákról, akkor fordul a kocka. Tévedés azt gondolni, hogy a chilei üzletemberből a féltékenység hívja elő az állatot, az csak felébreszti; a mélységes fájdalom és csalódottság az, ami miatt elveszti a fejét. Borzalmas érzés szembesülni azzal, hogy a szeretete és a szerelme nem csupán viszonzatlan (mert ezzel valószínűleg tisztában van), hanem szó szerint hányást vált ki Lenából. Ehhez képest bosszúja minimális, lényegtelen, nem is magánéleti. Csak a szörnyű, véletlen baleset miatt tűnik ő szörnyetegnek. A szerelmespárt ért katasztrófa nélküle is bekövetkezhetett volna.

Mateo a baleset után már csak Harry Caine-ként, írói alteregójaként létezik, mert valódi, rendezői énjét halottnak tekinti. A környezete ezt valamilyen mentális zavarnak hiszi, pedig teljesen igaza van. Mateo tényleg meghalt, bár a baleset csak a határozott pontot tette az i-re. Amikor Mateo és Lena elmenekülnek a dühödt férj elől, vége szakad az addigi művészéletnek, a madridi "sztárságnak", ahogy az is nyilvánvaló, Lena első filmje egyben az utolsó is, férje el tudja intézni, hogy soha, sehol ne kapjon többet szerepet. Egy darabig persze kitartanak a mézeshetek, de az is biztos, az ő kapcsolatuk is hamar megromlott volna. Mert szép dolog a szerelem, de egyikük sem ilyen életről álmodott.

A filmnek itt vége is lehetne, eddig ugyanis egész jó - a történet apróbb - nagyobb banalitásait ellensúlyozza a jó szerkesztés, a borotvaéles képek és persze a kiváló játék. Kellemes, izgalmas, izgató hangulatú film - eddig. De sajnos Almodóvar itt megrogyasztja a film struktúráját, és bár mint információ fontos, de mint jelenet pocsék, amikor az örök barát, Judit elmeséli, mi történt Madridban, amíg a szerelmesek a tengerparton "bujkáltak". Hiába jó a feszültség fokozása, egyszerre túl sok, amit Judit elmond. Aránytalan az egész. És az első ránézésre bénának látszó kerettörténetről (a betegeskedő Diegót szórakoztatja vele Harry) így bizonyosodik be, hogy tényleg béna. Az öreg mester hosszan időzik a romantikán, a B-kategóriás vígjáték forgatásán történteken, Judit drámája meg öt percben le van zavarva. Pedig nem az a dráma, hogy a fiatal pipi megcsalja az öreg kitartóját, hanem az, hogy ezért az elhibázott lépésért hányan fizetnek nagy árat. Határozottan meglep, hogy Almodóvar ezt nem tudta érzékletesebben megmutatni.

Nem értem továbbá, mi szükség volt a meleg vonalra. Semmi. Kár, hogy Almodóvar más konfliktust nem tud elképzelni apa és fia között, mint ezt. A meleg fiú karaktere nagyon fontos, de teljesen elhibázott. Ő a kulcsa majdnem mindennek, pedig szinte alig szólal meg, alig van jelen. A jelen eseményeit is az ő felbukkanása indítja el, a lelepleződést is ő készíti elő videofelvételeivel és végül, a balesetnél is fontos a jelenléte. Azt írják az okosok, hogy rajta keresztül Almodóvar kicsit magán nevet, de akkor miért terheli meg a karaktert ilyen sorsfordító mozzanatokkal?

Hogy a film vége teljes csőd legyen, még beletették a drámák jolly jokerét, az "Én vagyok az apád." - felismerést. Ami mulattató, hogy a fiú ezt kb. olyan lezseren kezeli, mint ahogy az ilyenből már túl sokat is látott néző. Ennek a bejelentésnek sincs sokkal több értelme, mint a kötelező buzizásnak. Semmit sem befolyásol, szerintem semmi jelentősége sincsen.

A film végül azzal zárul, hogy szegény Mateo feltámad. Harry, miután megtudja az igazságot, vagyis Judit igazságát, amely túlzottan már nem izgatja, újra nekiül utolsó filmjének, hogy elkészítse a rendezői változatot.

Hagyta volna Mateót mindenki, Judit is, Almodóvar is, békében nyugodni! Inkább csinálták volna meg Harry a film elején forgatókönyvként felmerülő ötletét Arthur Miller letagadott fiáról, sokkal érdekesebb lehetett volna, mint ez a rétestésztává nyújtott, túlspilázott sztori.

Értékelés: 6/10 - A színészek jók voltak, mint Almodóvarnál mindig, nem ők tehetnek róla.

Kivételesen nem brit, hanem amerikai tudósok megállapították, hogy az a koponya, amelyet Hitlerének tulajdonítottak, valójában női. Ez szerintük alátámasztani látszik azt a nézetet, hogy a náci diktátor öngyilkosságát csak megjátszották, és Hitler meglépett Berlinből még a szovjet megszállás előtt.

Fontos ez? Hitler, ha nem is halt volna meg akkor, a továbbiakban nem létezett már. Semmi jelentősége sincs ennek mai szemmel nézve, a tudományos értéke kb. annyi, mint amikor valaki mindenféle vizsgálatok alapján elkészítette Jézus "valódi" képmását.

Elismerem, sajátos párosítás, ám a közös bennük az, hogy a fizikai valójuk meglehetősen eltörpül a szellemi - történelmi szerepük mögött. Kit érdekel, hogy Jézusnak elállt-e a füle? Ahogy az sem fontos, mikor és miért halt meg Hitler. Értelmetlen, tudományoskodó magamutogatás ez is, nem több.

Na, most dicsekszem egy kicsit! A szobám felújítása gyakorlatilag lezárult, már csak néhány apróság van hátra. Régi vágyamat teljesítettem egyúttal, amikor beszereztem az utolsó "nagy" bútordarabot, egy fésülködőasztalt. Persze az IKEÁ-ból mert sajnos 9 nm-en nem lehet csak úgy beállítani egy ilyen monstrumot, áldozni kell a praktikumnak is, ezért a kis Hemnes (még nem sikerült rájönnünk, hogy fiú vagy lány*) valójában egy hibrid. "Deréktól" fölfelé fésülködőasztal, szép fehér asztallappal, hatalmas, ovális tükörrel, aprócska fiókokkal, az alsó része viszont komód három szögletes, nagy fiókkal.

Azért a fiókok első ránézésre tűnnek csak nagynak, miután beléjük gyömöszöltem a cuccaim egy töredékét, hamar kiderült, annyira nem is hatalmasak. A legalsó, legnagyobb szinten vannak a táskáim, a második emelet a csecsebecséké és a sminké, a harmadik pedig fehérneműs fiók lett. Ez volt mindig is az álmom, hogy kihúzzam egy komód fiókját, amelyből csak úgy lazán előkapok egy bugyit. Tudom, egyszerű álom, de legalább megvalósítottam.

A vonzalmam az ilyen bútorokért messzire nyúlik vissza, ahogy belegondoltam. Két gyerekkori játék indíthatta el. Egyrészt, ugye, egy tisztességesen felszerelt Barbie-házból sem hiányozhat a fésülködőasztal. Természetesen nálunk is volt. Rózsaszín műanyagból készült, és valószínűleg biztonsági okokból tükör gyanánt kifeszített fóliát aplikáltak bele. Sajnos ez viszonylag lehetetlenné tette, hogy a baba lássa is magát benne, de ettől még évekig játszottam vele.

A másik, talán meghatározóbb forrás az általam Rózsaszín Háznak keresztelt aprócska, de hiper-szuper babaházban volt. A Rózsaszín Ház valójában sárga volt, ha jobban belegondolok, csak a teteje volt rózsaszín, és azt többnyire le is vettük, hogy bele tudjunk nyúlni a házba. Életemben nem láttam még egy olyan klassz játékot, mint amilyen ez volt! Természetesen ma is megvan, semmi pénzért sem válnék meg tőle. Érdekessége az volt, hogy a házban minden működött. Apró pöckökkel, csavarókkal, gombokkal lehetett mindenfélét csinálni, és még a falakat is lehetett tologatni, így teremtve nagyobb teret abban a helyiségben, ahol a játék maga zajlott. Ha az ember lehajtotta a fali ingaórát, akkor az vasalódeszka lett. A liftet megfelelő ideig forgatva zuhanykabin váltotta föl. A kertben még a virágok növését is lehetett szabályozni egy tekerő segítségével. És az emeleti hálószobában ott volt az ágy, amelynek rögtön három állása is volt: egyrészt kanapé, amelyet franciaággyá lehetett kihúzni, és ha az ember a franciaágyat felhajtotta, akkor ott volt a tükrös fésülködőasztal. A tükör sajnos itt sem üvegből volt, hanem fóliából, de ez sem zavart különösebben. (Nem kizárt, hogy az IKEA is sokat merített ebből a játékból.)

Azt hiszem, nem igényel különösebb magyarázatot ezek után, miért vágytam ennyire a sajátomra. Be volt programozva, erre voltam nevelve.

Anyukám eleinte fölöslegesnek tartotta, de persze nem ellenezte. Most viszont már imádja, de tényleg szép is, sokkal szebb, mint az IKEA honlapján. Kalandos volt a megvétele egyébként, csak harmadszorra sikerült. Viszonylag keveset tartanak belőle raktáron, nem sok olyan babaőrült rohangál Budapest utcáin, mint én. Amikor először mentünk volna, reggel csekkoltuk a raktárkészletet, és bizony sem Budaörsön, sem az Örs vezér terén nem volt egy sem. De következő hétfőn már igen, úgyhogy munka után az öcsém fölvett. Valami hülye kamionos fejre állt a nullás és a hetes találkozásánál, így csak öcsém éleslátásának köszönhetően nem álltuk végig a sort (se ki, se be ilyenkor, ugye). Visszafordultunk, hogy akkor az Örs vezér tere következik, de mivel egy órába tellett Csepelre visszajutni, föladtuk.

A hét végéig kellett toporognom a célvonal előtt, péntekre szabadságot vettem ki, mert szombaton túl sok a vásárló az IKEÁ-ban, és azt én nagyon nem szeretem. (Nem csak ezért, előtte való nap költöztem vissza.) De örömmel jelenthetem, péntek reggel is elég sokan vannak, bár azért nem annyian. Két darab volt az online készleten. Bíztam benne, nem kapkodják el. Előttünk közvetlenül két kopasz izomtibor ment be az áruházba, őszintén reméltük, őket nem a fésülködőasztal vonzotta ide.

Amint az előzményekből kiderül, nem ezért jöttek, ill. mi értünk oda hamarabb. Egy igazi svéd manó szolgált minket ki, elirányított a Törökbálinti Depóba, ahol már elő volt készítve a cucc. Éppen belefért a Skodába a két nagy doboz. Kiemeléskor (az egyik 46 kilós volt) persze nem neveztem volna kicsinek, de utólag furcsállom, hogyan csomagolták úgy be abba a lapos dobozba ezt a tankot. Természetesen ennek a cuccnak az összerakásához kihívtuk az IKEA embereit, mert eleve nem vállalkoztunk rá. Nekik is közel egy órát vett igénybe, jobb, hogy mi hozzá sem fogtunk.

Most gyönyörködöm benne, de igazság szerint már belaktam. A fiókok, ugye, tele vannak, és az asztallap hátsó részére is felsorakoztattam a parfümjeim szép kis fióláit. Az asztallap szerepet játszik majd a blog életében is, hiszen most, hogy megváltam az íróasztalomtól, onnan írom majd a posztokat a laptomon. Azt hiszem, az előzetes tervekkel ellentétben a vezetékes telefon is odaköltözik majd.

*Utánanéztem, se nem fiú, se nem lány, hanem egy norvég tartomány! (Abból indultam ki, hogy minden IKEA bútor svéd keresztnevet visel, bár ha belegondolok, láttam én már Flört nevű cuccot is. Hemnes nekem való hely lenne, a népsűrűség 3 fő/km2. Egyébként valami olyat jelent, hogy az otthonhoz legközelebb fekvő. Stimmel.

A Renault-csalás kibukott, de úgy látszik csak azért, mert nemcsak a csapat vezetése, hanem a tagok is kellően gerinctelenek voltak ahhoz, hogy kiderüljön az igazság. Briatore, akit most elvileg örökre eltiltottak a FIA által szervezett összes autósporttól, már a Schumacher-érában is hétpróbás csaló volt. Hiába a legeredményesebb versenyző Schumacher, hiába ismerjük el képességét, azért azt mindenki tudja, aki 1994-ben figyelte a Forma-1-et, első világbajnoksága nem volt teljesen tiszta ügy. Akkor elég csúnyán elkapták a grabancát, de szegény Damon Hill (akinek én akkortájt szurkoltam) kevés volt a német legyőzéséhez.

Szóval egyátalán nem lep, hogy tavaly meg Alonsónak segítettek. Sajnos az ellenszenves spanyolt nem büntették meg, pedig nehezen hihető, hogy fogalma sem volt a suskusról. Sajnos a csaló csapatot is csak felfüggesztve zárták ki, és ha két szezont kibírnak csalás (vagyis inkább lebukás nélkül), akkor mintha ez sem lett volna. Mint az okosoktól megtudtam, ez nem nagyvonalúság, hanem a sport jövője érdekében történt. Mert a válság miatt az autógyárak nehezen tudják igazolni azokat a milliókat, amelyeket a sportra fordítanak. A BMW már be is jelentette, hogy kiszáll, a Renault kizárására pedig talán mások is úgy döntöttek volna, nem éri meg nekik ilyen szigor mellett reklámozni a kocsijaikat. Mert nyilván mások is csalnak, csak az ő csapatukban nincsenek olyan árulók, mint a frissen kirúgott Nelsinho Piquet, a legendás macho versenyző mérsékelt tehetségű fiacskája. Persze az ízléses viszontválaszra sem kellett sokat várnia a közvéleménynek, Briatore, az kiöregedett playboy már azt sugallta, hogy Piguet jr. meleg. Ezt így azért nem volt bátorsága kimondani, csak annyit ejtett el, hogy a híres és főleg befolyásos papa aggódik, mert huszonéves fia Európában egy ötven éves férfival. A dörzsölt olasz hozzátette, nem tudja, milyen viszonyban vannak, de hát ki nem érti ebből a lényeget. Érezzük emögött hiába lett a jó Flavio már évtizedekkel ezelőtt dúsgazdag üzletember, továbbra is a nagyszájú primitívség munkál benne.

Szóval elég kínos ez a csend, amellyel a versenytársak fogadták a nem túl kemény döntést. Máskülönben nem kussolnának ilyen mélyen, hanem követelnék a sport tisztaságát beszennyező gárda azonnali távozását. De semmi ilyesmit nem hallottam, igaz nem is nagyon védték a csapatot. Nagy szégyen ez, most nem vagyok büszke arra, hogy ez a sport idestova 16 éve az egyik kedvencem.

De Alonso nem véletlenül minden idők legellenszenvesebb versenyzője a szememben. Tegnap harmadik lett, talán korrekt körülmények között, és a sajtótájékoztatón Briatorének ajánlotta dobogós helyét. Ezért utálom, és sajnálom nagyon, hogy megúszta ezt az ügyet. Egy éve csalt a csapata, ráadásul nem olyan "fehérgallérosan", mint a schumacheri időkben, apró műszaki szabálytalanságokkal, hanem komoly veszélyt, ill. balesetet okozva. (Vajon akkor mi lenne az ítélet, ha bárki megsérül a Piquet-gyerek manőverének következtében, akár ő maga?)

Alonsót azért utálták ki - joggal - a McLarenből, mert nem volt csapatjátékos, folyton kritizálta a nyilvánosság előtt a csapatot. Aztán Alonso visszakerült a Renault-hoz, és kiderült, ha csalásról van szó, akkor annyira nem magányos farkas. Ha igazi sportember lenne, neki kéne a legjobban szidni a csapatot. Mert az ő tisztességét is megtépázza az eset. Az ő győzelmének érdekében történt a csalás, pedig Alonso a középmezőnyben kullogta végig a 2008-as szezont. Föl kellene háborodnia tehát, ha ártatlan lenne. De nem az, és tegnapi, volt főnöke felé tett gesztusával be is ismerte, ő is benne van nyakig. Továbbá azt is kinyilvánította, amit tettek, helyes volt, és a büntetés pedig jogtalan.

Ahogy mondom, nem nagy tisztesség ma Forma-1 rajongónak lenni.

Jó lenne, ha egy jogász elmagyarázná, miért volt fontos az új Családjogi törvényben (amely mint önálló jogszabály megszűnik, és a Ptk. részévé válik) az a kitétel, hogy nagybácsi - unokahúg, ill. nagynéni - unokaöccs is házasodhassék.

Mert azt értem, hogy a házasulást mint jogi aktust egyszerűsítették. Hátha így több embernek lesz kedve hozzá, és talán több gyerek is születik. A hülye kereszténydemokraták persze ágáltak, még mindig nem értik, hogy a házasítás szerencsére már nem csak azok monopóliuma, akik nevében ők szennyezik a közéletet butaságaikkal.
Az egyszerűsítés nem rossz tehát szerintem.

Nem tudom viszont, mi köze az államnak ahhoz, hogy a házas felek egymással miben állapodnak meg. A törvény ugyanis nem a hűséget írja elő, hanem az együttműködést. (Utóbbi értelmét is kifejthetné valaki, ha már itt tartunk...) Erre is csahol az Isten háta mögül kellemetlenkedő banda, de nekik legalább deklaráltan szokásuk, hogy bele akarnak szólni más emberek magánéletébe.

De hogy ezt a családon belüli házasodásra vonatkozó passzust mi okolta, az nem világos.

Talán akkora társadalmi igény lenne rá? Nem emlékszem olyan tömeges megmozdulásokra, ahol ezrek azt követelték volna, hogy hadd vegyék el unokahúgukat, hadd menjenek hozzá bátyjuk fiához. Bocsánat, hogy rá akarom erőltetni másokra a vaskalapos ízlésemet (pont mint a KDNP), de normális családokban ez egyébként is elképzelhetetlen, sőt valahol még perverz is. És nem is látom a magyar társadalom olyan változását, amely miatt ez valamiféle hiánypótló szabályozás lenne.

Ami sokkal természetesebb és jogosabb, az meg kimaradt. Ez a melegek bejegyzett élettársi kapcsolatának a törvényi elismerése. Évek óta ígérgették, és az utolsó percben mégsem fért bele a törvényjavaslatba. De a gyáva kormányzat - és ebben annak a szarházi Draskovicsnak is benne van a keze - most a választások közeledtével ráeszmélt arra, hogy bizony nagyon erős a homofóbia Magyarországon. Mivel az SZDSZ döglött ló, a "melegházassággal" már nem tud beelőzni, a múltkori melegfelvonulás pedig bizonyította, nagy ellenszenvet képes kiváltani, aki a meleg ügyért harcol. Az embereket általában nem érdeklik a buzik, de a többség irtózik attól, hogy szembesülnie kelljen a homoszexualitással. A melegek törvény és állam által elismert együttélés valóságossá tenné őket, azt meg nem bírja befogadni a magyar ember gyomra.

De hogy egészen közeli rokonok egybekeljenek, azt lehet. Ha valaki elveszi a saját testvérének a lányát, az rendben van, de a szomszéd fiúval viszont már ne legyenek együtt! Ezt én aligha fogom valaha is megérteni.

Kivételesen igazat kell adjak Réparobinak (Oppardon! Répássy Róbert képviselő úrnak!), aki szerint az igazságügyi miniszter presztizskérdést csinált a Polgári Törvénykönyv reformjából. Még Horn kért föl igazi szakértőket ugyanis, olyanokat, akik munkájával az őt követő Orbán-kabinet is egyetértett. Aztán 2007-ben, amikor a polihisztor Draskovics érthetetlen módon a terület minisztere lett, az évtizedes munkát sutba dobták, saját kútfőből megalkották ezt, és lóhalálában, cérnavékony többséggel elfogadtatták a saját, a szakma által erősen kritizált művüket.

Az MSZP-ben annyira hülyék néha, hogy az már fáj. Vajon hány olyan szavazó lesz, aki azt mondja majd, hát igen, ez a kormány eladósította az országot, de van új Ptk-nk! Baromság! Ez pusztán az a tökkelütött gőgösség hozatta létre, amely az ilyen pitiáner, vacak alakokra jellemző, mint Draskovics. Én nagyon nem örülnék neki, ha a következő kormány elszámoltatás címén boszorkányüldözést rendezne magától balra a valódi munka helyett, de Draskovicsot jó volna rácsok mögött látni. Gondolom, nem véletlen, hogy minden téren többszörösen bizonyított szakmai, politikai és emberi alkalmatlansága ellenére végig ott sündöröghet. Ha a Fidesz okos (de nem lesz az, mert ott is akad hülye bőven, és Orbán meg szintén önös okokból imádja belőlük fölépíteni a seregét), elég lenne Draskovicsot elkapni, amilyen gerinctelen - és amennyit valószínűleg tud - rajta keresztül másokat is el lehetne érni.

Nem zavar valójában ez a pár módosítás, mert ha károsak is lennének, egy éven belül úgyis megszüntetik őket. Ahogy - nincsenek illúzióim - a meleg témakör is újra háttérba szorulna. Az bánt, hogy ilyen hülyeségekkel foglalkoznak pusztán hiúságból.

Nagyon sajnálom. Minden filmje klasszikus. Még egy szimpatikus emberrel kevesebb van a világon...
 

Hétfőtől nincs Napkelte!

Öcsém küldte a hírt azzal a kommentárral, hogy ennek itt volt már az ideje. Hát szerintem is.

Az utóbbi években eléggé hanyagoltam a Napkeltét, mert egyszerűen érdektelen. Persze elfogult, persze balra nyal, persze Gyárfás és legtöbb műsorvezetője ellenszenves. De ettől még lehetne jó a műsor, tíz éve például még az volt. De mostanra annyira ellaposodott, annyira unalmassá vált, hogy tényleg csak az nézte, aki nem tud mást fogni.

A Napkelte mégsem a színvonaltalanságába fulladt bele, hanem abba, hogy a tv-nél költségvetési okokból nem tűrik meg a külsős műsorokat többé. Ezért nem lesz több Á la carte, ezért távozik a rémeket látó Juszt is (L.: http://comment.blog.hu/2009/09/24/juszt_politikat_szimatol_musora_megszuntetese_mogott ), és a sokak által szeretett Beugró is. Nekem igazán egyik sem fog hiányozni. Most a Naptévének is annyi, és szinte biztos vagyok benne, hogy az őt követő, belsős műsor, a Ma reggel ugyanolyan fantáziátlan lesz, mint a címe. (Azért teszünk vele egy próbát.)

Kérdés, hogy a Naptévé hol folytatja. Mert nem ez az első alkalom, hogy a köztévé nem kért többet a Gyárfás féle amatőr-tévézésből. (Igaz, '99-ben nyíltan politikai okokból tette ki őket a Fidesz.) Akkor a TV3-ra menekült a maffiózó és kis csapata, annak megszűnésekor egy napra eltűntek, de egy akkortájt felbukkanó adó, bizonyos Magyar ATV nyitotta meg előttük addig nem használt, reggeli sávját. A 2002-es szoci hatalom-visszavétel után meg már alig várták a Naptévét vissza a közszolgálatiba. Nagyjából akkorra tehető elromlása, akkor már pusztán a lojalitással beérték, szakmailag nem kellett nyújtaniuk semmit sem. Azok sem, akik egyébként képesek lettek volna rá. A végső döfést a Fidesz/ KDNP bojkottja jelentette, mint ismeretes a két ellenzéki párt két és fél éve nem hajlandó megjelenni az Angol utcában. Akkor öngólnak gondoltam, de végül mégis a műsor húzta a rövidebbet. A jobbosok médiafront mindenkit megelőzött. A Hír TV és az Echo (és persze a Lánchíd Rádió) modern, korszerű - legalábbis külsőre. Ha ilyen Pörzséket meg Philipeket nem engednének szerepelni, akkor még a talpnyaló idiotizmus is normál határok között maradhatna, a hangnem meg olyan, amilyen. (Ettől még ezek a csatornák is természetesen részrehajlóak - ahogy ezt az ORTT is megállapította non sense határozatában - csak éppen ezt deklarálják is, de főleg nem közszolgálati tévék.) Ezek a csatornák messze megelőzik a Naptévét nézőszámban is. Egyébként volt ilyen feltétel támasztva Gyárfásékkal szemben, de a ravasz káder kitalálta, sőt szerződésbe is foglaltatta, hogy rá nem a szokásos 18 - 49-es nézői korcsoport vonatkozik, mint mindenki másra, hanem a Naptévéhez hűséges nyugdíjas nézőket is beleveheti a nézettségbe. Akkor is már nagy szakemberek ültek a tévénél...

A lényeget már megfogalmazták előttem, elég volt a Napkeltéből. Elég volt abból, hogy itt egyesek megrekedtek húsz évvel ezelőtt. A Napkelte tipikus példája azoknak, akik bár az előző rendszerben remekül éltek, a rendszerváltás letéteményeseinek hiszik magukat. Nem szokásom a nagy "forradalmároktól" sem hasra esni, de azért elég humoros, hogy mennyire elégedettek magukkal a csodálatos szerepüket illetően. Olyan emberekről - és ez nemcsak a Napkelte gárdája, hanem a vendégeik, sőt a nézőik is (vagyis ahogy én a tipikus, a Napkeltét örömmel figyelő embereket elképzelem) - akik az előző rendszerben nagyon is megtalálták a számításukat, de a rendszerváltás sem okozott nekik különösebb gondot. Azóta viszont azt hangoztatják, hogy mivel nem lövettek a tömegbe, valójában ők mozdították előre a rendszerváltást. A vicc az egészben persze mégis az, hogy még ez sem igaz. Ezek a kiöregedett színésznőcskék, kiérdemesült zenészek és évek óta egy helyben toporgó írók, gondolkodók még ennyire sem voltak benne. Mert annyira azért nem voltak közel a tűzhöz. Most mégis rendszerváltó generációnak képzelik magukat, holott az egész megtörtént velük.

Ezek az emberek azóta nem sokat tettek le az asztalra, sokan semmit, és a Napkelte - többek között - az a miliő (szó szerint is, vessünk egy pillantást a díszletekre), amelyik elhiteti, a mai Magyarország megtette a magáét húsz éve, és azóta hátra lehet dőlni. Ezek miatt az emberek miatt hiszik még mindig sokan, hogy nekik mindenféle juttatás jár, hogy a verseny az ördögtől való, hogy elég kicsit dolgozgatni, és monnyon le mindenki, aki ezt másképp gondolja. Mert a Napkelte üzenete pontosan ez: nem változott semmi. De a tragédia az, hogy igazuk van. Csak éppen ők is okozták. Ironikus módon most pont a megszorítások miatt kell távozniuk.

Messzire jutottunk, pedig a lényeget már az elején megfogalmazta a testvérem: itt volt az ideje.

Minden tiszteletem a Pythonoké, de ha a Spamalot olyan, mint az a jelenet, amelyet az Esti Showderben láttunk, akkor inkább szkanderozzon a színpadon Zalatnay művésznő és Nick Árpád. Abban több volt a művészet.

Érdekes, mai divatszóval élve, retrós hangulatban vagyok a héten.

Tegnap például nem mentem be dolgozni. Semmi gond, igazolt lógás volt a Printexpo nevű szakkiállításon. De mivel a Hungexpo elég messze van a munkahelyemtől, egész napra elengedtek. Maga a kiállítás nem túl érdekes egyébként, nem vagyok műszaki szaki, úgyhogy csak lézengtem a standok között, és jó magyarhoz méltóan begyűjtöttem mindenféle ingyenes és ennek megfelelően többnyire hasznavehetetlen cuccot. Még nem dobtam ki őket, de kivételesen erős leszek, és az új szobám elfoglalásával párhuzamosan magamnak tett fogadalom nevében ma kipenderítem az egészet. Az önmagamnak tett, vagyis nehezen ellenőrizhető ígéretem lényege, hogy rendet tartok. Nem beteges, nácis rendet, mert attól egyrészt kiráz a hideg, másrészt úgysem tudnám tartani. Csak törekszem arra, hogy legalább elméletben legyen meg a dolgok helye, ahová akaraterőtől duzzadó pillanataimban eltehetem a szétdobált dolgokat. Egyébként ez remek ürügy és önigazolás arra, hogy imádott svédjeimnél végre ne csak vázákat meg színes poharakat vegyek, hanem bútort is. (És persze húsgolyókat, ma is azt eszünk.)

De a nosztalgiázás nem erre vonatkozik, mert ez új elem az életemben (mármint annak elismerése, hogy a rend azért értelmesebb, mint a rendetlenség. Öregszem, na!) Hanem a napközbeni csavargás. Régen, mikor állandóan otthon voltam, néha fogtam magam, és gondosan megtervezett körutakat jártam be. Természetesen jutalomfalatok inkluzíve. Akkor azt hittem, shoppingolni megyek, de most már egyértelmű, az csak a látszólagos cél volt. Tegnap is ott voltam az Árkádban, amelyet az egyik legszínvonalasabb plazának tartok (csak ne lenne kinn a francban!), és csak azt vettem, amire tényleg szükségem volt: szivacsot és zuhanyfal-lemosót. Szemeztem egy darabig egy akciós hajformázóval, ezt így, hogy nem történt semmi, bevallhatom. De az ilyenek pláne abban a fényben fölöslegesek igazán, hogy néha még megszárítani sincs kedvem a hajamat. És ügyesség, no meg gömbcsukló híján sajátosan sikerülnek általában az ilyen frizurák. (És persze van már pár ilyen cuccom. Szörnyű kimondani, de olyan is, amelyiket még nem is használtam. Olyan szívesen rendeznék egyszer egy ilyen wellness - kényeztető bulit; egyszer majdnem csináltunk is ilyet, de sajnos az ilyen intim helyzetek valahogy nem passzolnak bele a barátságainkba. És eszméletlen vicces, hogy ezen dolgok kimondásához blogot kell írni.) Másnak hogyhogy megy?

Mindenesetre a szobám új arculata buodoir-os (A fellengzős vérfarkas vinne el! 9 nm-ről beszélünk.). Szóval ki tudja, mit vált ki az egyes emberekből...

Régen a hajléktalan szabadságával mászkáltam olyankor a városban, amikor mások elvileg dolgoznak. És tegnap megint átéltem a majdnem három évvel ezelőtti élményeket.

Tegnap újra éreztem ezt a gondtalanságot, de közben meg ott volt a tudat, hogy ma van hova bejönni dolgozni.

Ki tudja, miért de ma fölmentem egykori gimnáziumom honlapjára. Aranyos. Találtam egy interjút az igazgatóval, amely vágatlanul mehetne a Modorosblogra. Szinte hallottam a hangját, ahogy ezeket kimódolt mondatokat mondhatta, mindig is nyomdakészen tudott fogalmazni. Angolul is (ő volt az egyik angoltanárunk).

A másik remek feature, hogy az összes tablót föltették a netre. Természetesen azonnal megnéztem a sajátunkat. Valószínűleg az volt az utolsó, amelyet a diákok maguk készítettek. Nem azért, mert az egyik készítő vagyok, de most is nagyon tetszett. A pokol - mennyország témát választottuk. Fenn glóriával és szárnyacskával a tanárok, lenn meg mi szarvacskával és villás farokkal (utóbbikat én magam rajzoltam!). Eredetileg a lovagterem falán lévő festmények ötletre szavaztam, de mivel az osztályom a tanárok számát majdnem egy osztálynyira duzzasztotta, így ez jobban nézett ki. Nagyon örülök, hogy nem egy közepesen kreatív fotós rakta össze valami a korszellembnek megfelelő, semmitmondó színekkel és formákkal megkomponálva, hanem mi. Hallottam olyan hangokat annak idején főleg szülőktől, hogy ez túl vad, de már akkor sem érdekelt. Nem a szülőknek csináltuk, hanem magunknak.

Természetesen az öcsém tablóját is megnéztem. Nem tudom, miért, de ők olyan semmilyenek, vagy ellenszenvesek voltak mindig. Nem külön-külön, úgy nem igazán ismertem őket, hanem mint közösség. Valószínűleg az osztályfőnök miatt is: középkorú, kicsit alkoholista kinézetű némettanárnő. Barátságtalan és nem különösebben jó tanár. Dyson barátom osztályfőnöke tornatanár volt, bunkónak is tűnt az egész társaság. (Az ő tablójukat is megnéztem természetesen.)

És persze az apámét is. 1971-ben végzett, és érdekes módon azon a képen úgy néz ki, mint egy görög szobor, pedig szegény sosem volt egy férfiszépség. De az a komolyság és eltökéltség, ami ott látszik, klasszikus arcélt ad neki.

Érdekes dolog, hogy bár a család nagyon nem fotogén (öcsém már szinte az), az érettségi képeink nagyon jól sikerültek. Már évekkel az érettségi előtt rettegtem, milyen képpel kerülök ki a falra. De egész vállalható lett.

Amit körbe is küldtem osztálytársaim között, az a tantestületi kirándulások képei. Jó régi, közel húsz éves képek ezek, hét persze, hogy mókásak! A tanárok sajátosan topis megjelenése úgyis kedvenc gonoszkodásom volt. Van valamilyen szabály arra, hogy egy tanárnak nem szabad jólöltözöttnek lennie? Olyan dolgokat vonultattak néha föl egyesek, hogy (kár)öröm volt nézni.

Szerettem ebbe a gimnáziumba járni, bár ma már tudom, eléggé rosszul ítéltem meg a helyzetemet. Ahogy már írtam itt is, valószínűleg nem szerethettek túlzottan az osztálytársaim, de ez leginkább már csak ilyenkor jut eszembe. Két vigaszom is van. Egyrészt szerencsére voltak barátaim, kit érdekel ebben a szerencsés esetben egy-két nekem is ellenszenves ember véleménye? Másrészt akkor, ott sikertörténetnek és népszerűségnek éltem meg az egészet, vagyis általában jól éreztem magam. Minden a legjobban alakult: akkor jó volt, de azért kiderült az igazság is, csak éppen már semmit sem befolyásol.

Pár hete egy teszveszes ismerősöm unszolására regisztráltam a Facebookon is (valószínűleg Amálnak is lesz oldala, de még nem csináltam meg). Ott bejelölt egy olyan osztálytársam, akivel általános 1. osztálytól érettségiig egy osztályba jártunk. Azt hallottam, hogy indiai a barátja, nagy csodálattal nézegettem meg viszont esküvői képeit. Tradicionális indiai esküvője volt, és úgy nézett ki, mint egy mesekönyv szereplője. Remekül állt neki a díszes szári, és az arcfestés pedig elmondhatatlanul szép, a férje nagyon szimpatikus. Mint valami hercegi pár. Like.

Az is kiderült, hogy valószínűleg a Maldív-szigeteken élnék, ha nem Budapesten, Meryl Streep játszana a rólam szóló filmben - ez eddig szintén like. Viszont azt nem is értem, hogy jöhetett ki olyan eredmény, hogy Fernando Alonso lennék. (Tudom, tudom, tipikus kezdő fészbúkos hülyeségek ezek, dehát kezdő fészbúkos vagyok.)

Nem tartom kizártnak, hogy a szobám elkészültével lesznek itt képek is. Persze kit érdekel ez, gondolnám én is. De manapság, amikor komplett honlapokat alapítanak ilyen információk közlésére (http://www.ibrokemypenis.com/ , kösz, Subba!), szerintem elbírja a net az én új szobámat is.

(Ezt a posztot Reckl Amál írta, csupán technikai okok miatt jelenik meg az én nevem alatt.)

A legújabb kampányfogás, ill. elnézést, politikai döntés szerint 200 megpályázható állás vár diplomás cigány fiatalokra a magyar közigazgatásban. A felzárkóztatási program lényege, hogy helyzetbe hozza a cigány értelmiséget. Ahogy Bajnai mondta egy meglehetősen giccses mondatában a magyar klu klux klán elfogása után eljött a magya Obama ideje. (A beszéd írója lehetőleg menjen vissza a reklámszakma mosópor és toalettkacsa részlegébe, ott többre megy az ilyen frappánsságokkal.)
 
Miért lenne ez jó? Mert tényleg munkalehetőséget jelent. Szollár Domokos kormányszóvivő szerint októberre nyilvánosak lesznek a pályázatok, vagyis pusztán a diploma és a származás nem jelent szabadjegyet a közszférába, versengeni kell a helyekért. Ez is támogatandó. Igenis kelljen a pozícióért küzdeni!
 
Azért is jó lehetne az elképzelés, mert így végre látszódna a roma értelmiség. Jelenleg ugyanis nagy részük rejtőzködik, mint mondják. Sok olyan ember van, aki saját vélt vagy valós érdekében nem vallja magát cigánynak, mert úgy érzi, ezzel azonnal elpárologna sok-sok szimpátia irányában.
 
Apropó származás! Ha jól tudom, Magyarországon az számít cigánynak, aki annak mondja magát. Le lehet ellenőrizni? Nem hiszem. Akkor mi alapján szűrik, hogy valaki jogosult-e a kedvezményre? Amúgy olyanról sem tudok, hogy a közigazgatás kapui zárva lennének egyébként a cigányok előtt. Én jópár szervnél felvételiztem, és sosem kérdeztek rá a származásomra. Eddig nem számított.
 
Akik nem „szégyellik” a származásukat, azok többnyire nem olyan végzettséggel rendelkeznek, amely a közszolgálatban azonnal alkalmazható. A bölcsészek (tanárok, néprajzosok stb.) viszont nem is szorulnak különösebb segítségre. Ők többnyire nem maguknak akarnak egy-egy ún. zsíros állást*, hanem annak az ügynek kunyerálnának pénzt, amelynek dolgoznak. (Illetve akiket vonzanak a pozíciók, szintén megtalálják a számításukat. Így működnek a romaszervezetek ma Magyarországon.) Ezeket az embereket nem kell helyzetbe hozni, mert nem szorulnak rá. És igazság szerint nem is alkalmasok köztisztviselőnek. (*Kezdő tisztviselőnek lenni nem akkora szám. Nem fizetik túl az embert, és meg sem becsülik. Azt viszont a köztisztviselői törvény nem teszi lehetővé, hogy valaki ne a létra alján kezdjen, hanem mondjuk címzetes tanácsosként. De lehet, hogy ebben az esetben ettől a szabálytól is nagyvonalúan eltekintenek.)
 
Mert minden látszat ellenére, a közszolgálat is szakma. Egy bölcsész is bele tud tanulni rutinfeladatokba, de akkor meg minek képeznek az e téren otthonosabban mozgó közgazdászokat, jogászokat és persze igazgatásszervezőket? Vajon az hiányzik-e a nem túl rózsás megítélésű közigazgatásnak, hogy olyanokkal bővítsék a létszámukat, akik deklaráltan nem értenek hozzá? És továbbmenve, kit érdekel a közvélemény; teljesen normális állampolgári elvárás, hogy egy közhivatalba belépve ott szakszerű ügyintézésben lesz része. Engem ügyfélként egyátalán nem érdekel, hogy a bejutott kérelmemet azért nem bírálták el jól, mert most éppen a magyar Obama program (alcím: De jó fejek vagyunk!) egyik kiválasztottja próbálkozik.
 
Szóval melegen ajánlom, hogy a szakmaiság legyen a legfontosabb szempont! Ezen áll vagy bukik az egész program sikere. Mert azon túl, hogy valóban kétszáz munkahelyet teremtenek, nyilvánvaló a társadalmi üzenet. A cigányok minden lehetséges szinten történő integrációja van a háttérben, amely egyébként támogatandó elgondolás.
De ha ez egy PR-fogás csupán, akkor sokkal többet árt, mint használ. Ha most itt beültetnek mindenféle embereket mindenféle székekbe, és ettől rettenetesen jó embernek érzik magukat, akkor tévednek. Szakmaiság nélkül a program hiteltelen, csak rossz mellékízű pozitív diszkrimináció. (Amelynek másik felén rögtön ott a többszörös negatív diszkrimináció a nem-cigány, szakmai diplomával rendelkezőkkel szemben.)
 
Rossz előjelek már most is vannak. Először is a létszámstop figyelmen kívül hagyása. 2003 óta, amikor Draskovics éppen a pénzügyekhez értett miniszteri szinten, folyamatosan ezzel terrorizálják a köztisztviselőket, igaz, nem nagyon tartják be. Ezt sem az észszerűség indukálta egyébként. Csak a folyton letagadott, de vígan alkalmazott fűnyíróelv. Hivatalosan viszont azt kommunikálják saját embereik (az állam valódi működtetői) felé, hogy húzzák össze magukat, mert a létszámstop csak befelé érvényes, kifelé mehet bárki. Újra elhelyezkedni már nem fog tudni.
Erre most arcon köpik őket ezzel: létszámstop ide vagy oda, mostantól évente valahogy csinálunk helyet kétszáz cigány munkavállalónak.
 
Szóval ezekre a bérekre van pénz a válság ellenére is, gondolja mindenki, még szegény IQ light Demcsák Zsuzsa is. Erre kiderül, hogy ezt nem a normál költségvetés szponzorálja, hanem uniós források. Így már mindjárt más! Vagyis arra kérünk, és talán kapunk pénzt az Uniótól, hogy egyébként nem szükséges bürokratáknak legyen plusz hely a különböző szerveknél. Miközben a deklarált cél az, hogy szépen folyamatosan kicsinyítsék az államot.
Hát ezzel aztán jól előkészítik pártfogoltjaik szívélyes fogadtatását!
 
Amúgy a kormány a szokásosnál előrelátóbb volt, mert tisztában van a feszültségekkel. Ezért azokhoz az intézményekhez, ahol a pályázatok nyertesei elfoglalják helyüket, ún. mentorokat küldenek. Ezek a mediátorok majd elsimiítják a konfliktusokat. Gondolom, jó pénzért és persze csak látszólag. A konfliktus ugyanis nem azon a helyen keletkezett, és nem is az az ember generálta, aki – érthető módon egyébként – jelentkezett a programba, és elnyerte az állást. Hanem az a helyzet, amelybe a közigazgatáshoz teljesen dilettáns kormányzat keverte saját embereit és kedvenc pártfogoltjait.
 
És a legszomorúbb, hogy még a kormányzat sem lesz ettől „jobb fej”. Mert a burjánzó cigányellenes hangulatban ez csak olaj a tűzre. Mert a cigány társadalom legnagyobb problémája most nem ez, így a nyomorgó, analfabéta cigányoknak ez nem lesz érv az MSZP mellett. Mert a bujkáló roma értelmiség nem jön elő rejtekéből tömegesen egy ilyen mézesmadzagra. (Tudják jól, hogy a kormányváltás után úgyis vége.)
 
Amúgy felhúznia magát szintén nem érdemes senkinek, mert ebből sem lesz semmi sem.

A Legyen Ön is milliomos! szünetében már képes vagyok konstatálni, hogy a legújabb Vágó-Fábry csörtét utóbbi kiütéssel nyerte meg. A Legyen Ön is milliomos! továbbra is az egyik legjobb vetélkedő, és hiába fanyalogtunk Fábry miatt, kifejezetten jól csinálja ezt a számára idegen műfajt.

Hűha! Liptai Claudia kubai fiúval is pózolt a Playboy fotózáson! Úristen, de primitív ez az egész!

Eleve nem értem, hogy Liptainak miért kell ez. (Hárommillióért, mi másért.) Sajnos hiába szép nő, nem Playboy-nyuszi. Nem is kell, hogy az legyen. De ezzel a magamutogató és pénzhajhászó akcióval elérte, hogy a nőket csak Kovi műveiből ismerő (sokszor csupán lelki) taknyosok becsméreljék.

A Playboy tényleg a legsötétebb, legprimitívebb emberi reakciókra épít. Most például ez a szenzáció: Claudia partnere a fotózáson egy egzotikus fiú volt, egyenesen Kubából. Ez még mindig az a kádárista szemlélet, hogy aki külföldi, az kapásból jobb, értékesebb.

Ha lenne a Playboy pucájában egy csepp valódi vér, akkor Claudia egy igazi, magyar cigányfiúval mímelné a bujaságot, annak lenne értelme. De ez így csak óvatos szalonerotika. Az Nánási Pál féle fékezett kreativitású celebfotósok unalmas, tizenkettő-egytucat munkája. Csak nehogy valami jelentése legyen, csak nehogy kilógjunk kicsit a sorból, csak nehogy mondjunk valamit!

Már hosszú ideje megérdemelné az a pár ember, aki még jár ide, hogy hetente olvasson két - három szöveget, megtudja, mi történik éppen.

Nem kifogásképpen mondom, mert nem ez az oka a blog lassulásának, de negyedik hete felújítunk. Két helyiségben zajlottak a munkák: a fürdőszobában és az én szobámban. Ezeken a helyeken viszont szó szerint földig rombolták az egészet. A csöveket is kicserélték a falban, úgyhogy nemcsak szép lett, de biztonságos is a hát fele. A többihez még gyűjtjük a pénzt és az energiát, most ezek voltak a legsürgősebbek. Az már biztos, hogy sohasem fogok építkezni, már ez is eltúlzott macera volt nekem.

Pedig sokszor otthon sem voltam. Mivel én a teljes felújítás alatt dolgoztam, és pont azok a feltételek nem voltak biztosítva, ami ehhez kell (tisztálkodás és alvás), hét közben a nagynénémnél laktam Budán. Hétvégére rohantam haza, otthon "megjelenhetek" közepesen piszkosan is. Nyilván életképtelen vagyok, de nekem a lavórban való mosakodástól nem lett tisztaságérzetem. Jó dolog bepiszkolódni amúgy (pl. horgászat közben), de csak abban a tudatban, ha aztán úgyis zuhanyozás lesz a vége.

A nagynéném ambivalens érzéseket vált ki belőlem, mióta élek. Mert amilyen egyszerű gondolatok születnek meg a fejében, amelyek azért rendesen közöl is, annyira összetett személyiség. Gyerekkoromban féltem tőle, mert türelmetlen volt, és mindenért ordított. Később jófejnek tűnt, de csak átmenetileg. Mostanában leginkább sajnálom. Hatvan múltával egyedül él, szar nyugdíja van, de éhbérért, feketén dolgozik mellette. És az egyedüllét nem neki való, rettenetesen szenved tőle. Azt hiszem, rá mondják, hogy jobb sorsra lett volna érdemes, ha... És akkor itt jönnének az okosságok, egy másik ember életének az értékelése.

Már előre tartottam a vele való élettől. Engem kétség kívül szeret. Nem csoda, mert bár egyikünk sem szívesen ismerné el, de eléggé hasonlítunk egymásra. Ezt egyébként 10 éves korom óta érzem, de nyilván rásegített az is, hogy a szüleim szemében mindig ő volt a negatív bezzeg rokon. Csak ilyen ne legyél, kislányom!

Nyilván ők is érezték a hasonlóságot, ezért mondták. Mert az öcsémnek például sosem.

Az első héten csak "ismerkedtünk" egymással, alapvetően nem utálok vele lenni, bár sokszor nem könnyű. Aztán az első hét szombatján eltörte a vállát emberbarát városunk egyik kiváló járdáján elesve. Az azt követő hét elég rossz volt. Nem is a pátyolgatás miatt, az meglepően egyszerűen ment. Hanem azért, mert végig rossz kedve volt a baleset miatt, és ha neki még rossz kedve is van, az a vég. Akkor azon gondolkodtam, valahogy meg kell oldani, hogy hazamehessek, az a hét volt a legrosszabb.

Múlt hét - amibe végülis úgy fogtam bele, hogy az utolsó - valahogy elrepült. Szombaton végleg befejezték a fürdőszobát, szép lett, jó lett. A legfőbb változás, hogy a kád megszűnt, helyette viszont végre zuhanyfülke várja a felfrissülni és megtisztulni vágyókat. De a wc is új, a csempék és a padlólapok is. Tényleg szép munka volt. Gyorsan, az árajánlat keretein belül, szépen csinálták meg a mesterek, nem is gondoltam volna, hogy ilyen még van.

Hétvégén a parkettás dolgozott serényen a szobámon. Ki nem cseréltettük azért a parkettát, de újracsiszoltattuk és lakkoztattuk. Mostanra szárad meg, de mivel az új ágyam holnap érkezik, még egy utolsó éjszakát Budán töltök. Saját keverékemmel készített melegszendvics lesz a menü nagynéném kérésére. Két hete a sötét napok egyetlen örömsugára volt ez az Amál féle kaja. (El kell áruljam, ez a melegszendvicskrém csak részben a sajátom, a lényegét az apámtól lestem el.) Jó kis búcsúvacsora lesz, mondta a nagynéném tegnap. Búcsúvacsora? Nem megyek messzire, és szerintem vasárnap találkozunk is.

De értem én egyébként. Neki a velem töltött legszarabb idők is jobban teltek, mint bármilyen egyedül. Ahogy Dr. House nevű barátom kicsit más kontextusban sokszor mondta, szegény ember vízzel főz. Hát igen, van olyan foka a magánynak, ahol még egy amálféleség is hiányzik, ha elmegy. (Mert azt jól sejti, hogy egyhamar nem töltök nála három hetet egyhuzamban. Bár azt már eltökéltem, hogy gyakrabban látogatom.)

Most már egész jól van a válla is, könnyedén mozog. A lábán lévő jumbo zúzódás is felszívódott (vittem neki fekete nadálytő-krémet). Szerintem boldogul egyedül is, de azért látogatjuk majd rendszeresen. De az már nem olyan lesz! Nem olyan, mintha ott lakna vele valaki.

Furcsa, hogy ez jutott eszembe, de ez a három és fél hét is csak megerősítette bennem, hogy soha sem szeretnék megházasodni. Még akkor sem, ha a nagynéni kívül esik a potenciális jelöltek körén. Nekem nem hiányzik az, hogy egy fárasztó nap után nyaggassanak, meg ne csinálhassam, amihez kedvem van. Épp eleget kell a munkahelyemen alkalmazkodni, és én nem igazán szeretek mások kénye-kedve szerint létezni. Ennek semmi köze a szeretethez, mert megértem én, hogy semmi rossz szándék nincs emögött, és nem is rovom neki igazán föl. A szituációt nem bírom. És ha ez egy születésemtől fogva ismert rokonommal sem működik, hogy működne egy vadidegennel? Mondjuk, egyelőre még nem kellett felvennem egy asszisztenst, aki napi 8 - 10 órában a házassági ajánlataimmal foglalkozik...

Biztos hülye vagyok, de kicsit én is sajnálom, hogy vége. Magam sem gondoltam volna, hogy ezt mondom. Még egy hete sem. De felteszem leginkább azért van ez, mert most már tényleg csupán órák kérdése, és teljesen hazaköltözhetek. De addig még túl kell élnem a ma estét. A nagynéném annyira elszomorodik egy-egy vendégeskedés vége miatt, hogy önkéntelenül is elront mindent negatív energiáival.

Még hévezem egyet oda és holnap reggel vissza Csepelre (az nagyon jó!), aztán jön az újabb feladat: be, ill. visszarendezni a szobámat.

Patrick Swayze-vel a fogorvosnál találkoztam először.

Jól hangzik, de azért kibontom az igazság többi részletét is. 1990-ben, egy hasonló őszi napon éppen a pesterzsébeti gyerekfogászat felé tartottunk, amikor a csajok egy bizonyos Patrick Svájzéről (ők akkor így ejtették a nevét) beszéltek. Leginkább nem gondoltam semmit, fogalmam sem volt, hogy kiről van szó.

Két évvel később gyerekkorom egyik legrosszabb döntése folytán egy egész hetet táborban töltöttem - először és utoljára - és a buszon természetesen betették a videóba a Dirty Dancinget. Persze fanyalogtam, mert már akkor is gyanús volt minden, amiért mások nagyon rajongtak.

De a film zenéje tetszett. És ennyi idő után bevallhatom, a hangulata is igencsak bejött.

Később már - amikor a korcsoport előtti kötelező pózolás terhe nem nyomott - otthon, egy karácsonyi matiné közepette újra megnéztem, és tetszett. Ez egy bájos, butácska történet, de kiskamasz lányként (meggyőződésem, hogy fiúként is, de ott a fenti teher még sokkal-sokkal nagyobb) nem is nagyon van ennél izgalmasabb szcenárió. Az ember elmegy egy dögunalmas nyaralásra a szüleivel, de előbukkan a HMCS Johnny, aki veszélyes nagyfiú és még ráadásul remek táncos is. Sőt, még rendes is, nem csak az kell neki.

Ennek ellenére kit ne csapott volna meg a romlottság édeskés, és valamiért mégis vonzó szele annál a jelenetnél, amikor a helyi fiatalok a Do you love me? c. slágerre nagyon illetlenül, hovatovább erkölcstelenül összesimulva, már-már... -va táncolnak? Nem vagyok egy szenvedélyes típus és a táncot is inkább nézni szeretem, a banális dolgoktól meg a falra mászom, de kevés olyan emlékezetesen izgató jelenetre emlékszem, mint amikor magát a Piszkos Táncot járták. A zenét is ronggyá hallgattam, amit érthettek szó szerint, mivel ez még bőven a kazettás időszak.

A film sikere egyébként pont ez. Minden megvan benne, amire egy tinédzser vágyik. Szerelem, buli, tánc, szülőktől való elszakadás, siker, jóképű, jófej fiú, és nem utolsó sorban sok szép ruha. De a fő: az átváltozás. Baby szürke, tétova, kicsit csúnyácska kislányként érkezik, és a vakáció alatt szépséges, kívánatos nagyobb lánnyá virágzik ki. Nagyon giccsesen hangzik, tudom, és persze a film is az, mégis működik, mégis 1 millió VHS-t adtak el belőle annak idején. Nem tudom rá azt mondani, hogy nem jó. Szeretjük a meséket.

Másfél évvel később történelem óra helyett a Ghost softosan erotikus képsorai meredt az osztály tekintete. A Ghost talán még a Dirty Dancingnél is bárgyúbb történet, de valahogy nem bírok arra sem dühvel gondolni. Jellegzetességei ennek is vannak: az ifjú pár játéka a fazekaskorongnál például mindenkinek megvan szerintem. És bizony Demi Moore akkor még helyes, fiatal színésznő volt, aki ügyesen kiválasztotta a tehetségéhez mért szerepeket, nem pedig egy agyonoperált, de a vásznon semmit sem mutató szipirtyó. A filmben Whoopie Goldberg is feltűnik, neki ezzel kezdődött a nagy időszaka.

Számomra a legjobb Swayze-film viszon a Wong Foo. A '90-es évek férfi színészei közül hárman a film kedvéért pucckirálynőnek öltöznek. Valószínű, hogy Wesley Snipes-t sem láttam volna soha játszani - és nem is konstatálhattam volna, hogy nem csak ütni, rúgni, harapni tud - ha nem nézem meg ezt a kedves vígjátékot.

Megdöbbentő, hogy ez a hármas (Swayze, Snipes és John Leguizamo), akiket azért nem a színészóriások között tartunk számon, ebben a filmben kiváló, hibátlan. És nagyon jól néznek ki, nemcsak megdöbbentően, nemcsak viccesen, tényleg jól. Pótolja be feltétlenül, akinek eddig még kimaradt!

Szegény Swayze életéről nem sokat tudok. Az meglepett, hogy már 57 éves volt, legalább tíz évvel fiatalabbnak képzeltem. Nem voltam odaadó rajongója, de ismertem, és most éledezik bennem egyfajta hiányérzet. Ez is csak jelzi, hogy nagyon gyorsan múlik az idő. Régebben csak öreg híres emberek haltak meg, most meg már azok, akikről saját kútfőből tudom, kik voltak.

Ezentúl, ha megkérdeznek, mi a foglalkozásom, a fene sem fog termékmenedzsert mondani. Lábtörlő vagyok ugyanis. Nem egy szép otthon, kedvesen giccses Welcome feliratú lábrötlője, hanem valami tanya bejárata előtt ázom a sárba és a szarban, ezután a hét után legalábbis így érzem magam.

Pár napja a könyvelésben van valami zűr. A könyvelő, aki egy rettenetes idióta, nem érti. Ezt nem is csodálom, de nem igazán értem, hogy miért nekem kell megkeresnem a hibát. Azért pénteken csak elírásokból összejött 1,9 millió forint... Ezzel nyomasztanak már lassan két hete, természetesen azzal a prekoncepcióval, hogy mi, termékmenedzserek, toltuk el. Lehet. De a könyvelést akkor is a könyvelőnek kell rendben tartania.

Szerdán izgalmas nap volt: új terméket kezdtünk gyártani. Hosszadalmas bénázás után estére megszülték a rendelt mennyiséget. Értelemszerűen egy prototípus esetén még nincs alapanygból nagy alapanyagkészletünk, ezért azt találtuk ki, amíg minden beállítás a helyén van, másik anyagot használjunk. Ezt én ráírtam a gyártási utasításra, amelynek betartása a munkásoknak kötelessége. Amikor reggel mentem be, volt egy később beigazolódó megérzésem. Persze, hogy a szűkösen rendelkezésre álló anyag volt a gépben. Mondtam, cseréljék ki, mutattam is nekik a lapot. Szó nélkül kicserélték. Amikor a főnököm megtudta ezt, csapot egy (szerintem) eltúlzott balhét. A fiúk azzal védekeztek, hogy én utólag írtam rá, ezért nem tudták. Ez sajnos nem volt igaz.  Gyáva, gerinctelen banda! Ők voltak - ismét - figyelmetlenek, de én nem szóltam. Amúgy, ha utóbb írtam volna rá, akkor is kötelező lett volna, a gyártás reggelén ugyanis már ott volt.

És hogy a hét szépen záruljon, pénteken meghallgathattuk Béla bá' újabb épületes meglátásait a megfelelő hozzáállásról. El tudtam volna küldeni a p*csába, de annyit nem ér nekem azért, inkább leírom. A történet úgy kezdődött, hogy kolléganőm sötét vevője képtelen ötlettel állt elő. Három óra után bejelentette, hogy neki abban a pillanatban kell valami, szervezzünk fuvart. Ennek a menete az, hogy hétfőre kérünk egy autót, du háromkor már senki sem tud egy kamiont - pláne részrakományra - elővarázsolni aznapra. Vagy, ha tudna is, nem éri meg. (Ugye a részrakomány mellé kell még más áru is, különben az egészet kell fizetni.)
Szóval a kolléganőm nemet kellett mondjon a vevőnek. Azért talán az az előzmény is érdekes, hogy a kedves vevő az azt megelőző három napon napi háromszor változtatgatta az igényét. Teljesítettük volna a kívánságát, ha időben szól.

Mondtam a kolléganőmnek, hogy ezt nem is tudtuk volna megszervezni. Erre a nagyokos elkezdett okítani. Először is, hogy rossz a hozzáállásunk. Mert a vevő a legfontosabb, mindent meg kell tenni érte. Ez végtelen igazságtalan volt. Mindketten rugalmasak vagyunk, a fent említett szerdai gyártás miatt is kellett túlórázni, persze semmit sem kapok érte, szóval jófejségből maradtam jóval a munkaidőm lejárta után. És ez nem kivételes dolog. Más és más okokból hetente egy-kétszer előfordul, és én egy szó nélkül természetesnek véve kivárom a végét, akármeddig is tart.

Nem panaszkodásképp írom, mert tudomásul vettem, néha elnyúlik egy-egy nap, általában nem rám kell várni. Mint mondtam, ezért nekem egy fillérrel sem fizetnek többet. Cserébe viszont elvárom, hogy legalább becsüljék meg a dolgot. Például azzal, hogy amikor egy irreális kérést elutasítunk, nem támadnak rá az emberre azonnal mondván, rossz a hozzáállása. Mindenféle kritikát meg lehet fogalmazni, de az elkötelezettségemet nem engedem megkérdőjelezni! Természetesen én is azt gondolom, hogy minden a vevőkért történik, de a józan ész határain belül. Nem ígérhetünk meg olyat, amit nem tudunk teljesíteni.

Aztán jött a mártír-műsor, hogy ő mennyit dolgozik. Kár, hogy hiába. Leginkább azért kell sokat az irodában ülnie, mert végiggondolatalnul dolgozik, egyátalán nem hatékonyan. Mindig másfél órával később érkezik, rengeteg hülyeséget pofázik, és azt se tudja, milyen nap van általában. Az szép, hogy azért megcsinálja, amit kell. De az nem érdem, hogy neki azért nyúlnak bele az estébe a napjai, mert szarakodik. (Ez a kiselőadás is negyven perc volt.)

Azt sem vette figyelembe, hogy más 12 órát ülni a gép előtt, mint mondjuk ugyanez a targonca ülésén. A targoncásunk kiváló munkaerő, de nem várható el tőle, hogy minden nap 10 meg 12 órákat dolgozzék, főleg, hogy szólt, pénteken csak két órával tovább tud maradni a munkaideje letelte után. Riposzt:  de ki is fizetjük neki a túlórát. Még szép! Ez a minimum.

Komolyan mondom, mintha nem dolgozna 40 éve a gyárban! Egy üzem működtetése nem csettitntésekkel megy, hanem tervszerűen. Nálunk így is állandóan felrúgják a terveket - pont a vevők miatt - akkor legalább azt lássa be, amit tényleg nem lehet. Leginkább azért, mert nem rajtunk múlik.

Ja, azért annyit még fontosnak tartok, ezen a kiszállításon semmi sem múlik, hétfőn délre megkapják az árut. A vevő részéről is csupán egy futó ötlet volt szerintem. Fél órával később már egész mást akart volna. Nem is csinált belőle gondot.

Általában a vevők sokkal lazábbak és megértőbbek, mint ez a fafejű. Úgy látszik, ők vannak olyan intelligensek, hogy megértik, hogyan működik egy üzem. És csak akkor ragaszkodnak valamihez, ha tényleg nem lehet másképp.

Ki nem állhatom az ilyen igazságtalan kioktatást, és bár szeretem a munkámat, rossz érzéssel megyek be hétfőn, mert akkor is majd ezt az alakot kell hallgatnom egész nap, és félek, hogy egyszer elveszítem a türelmemet. Akkor megmondanám, hogy nem azért kevés a vevőnk, mert nem állunk jól hozzá a dolgokhoz a kiszállításoknál, hanem mert az értékesítési igazgató ahelyett, hogy a vevőket hajkurássza, a kollégáinak beszél lyukat a hasába, és még igaza sincs.

Na, végre meg tudtam nézni:

http://velvet.hu/blogok/muffin/2009/09/04/ha_hitler_megdug_meghalsz/

A német AIDS-ellenes kampány azzal operál, hogy a vírust tömeggyilkosnak nevezi. És ha tömeggyilkos, akkor ki más, mint maga a sátáni Hitler?

Még a Velvet szerint is teljesen ötlettelen ez a szpot. Borzasztó erőltetett és elcsépelt. Okoskodó magamutogatás ez, vacak vergődés. Hatása semmi sem lesz, hiába beszélünk róla. (Borzasztó üres marhaságnak érzem, és főleg nem igaznak, ha egy ún. társadalmi célú kampány megbukik, a készítői azért dörzsölik a tenyerüket, mert legalább forog gyenge munkájuk. Nagyon nem.)

Nekem már az nagyon zavaró, hogy a reklám nagy része öncélú szoftpornó. Azonnal monnyonle minden kliprendező, aki a szenvedélyes szexet csak így bírja ábrázolni. Klasszikus vizuális modorosság, már mindenütt láttuk ezerszer. Most megspékelték azzal, hogy a jóseggű, izmos, fiatal Hitler ötven éves, eszelős arcát is rámontírozták. Bravó! Ilyenkor gondolja csak igazán az ember, hogy milyen igaz az a vicc, mely szerint a világ egyik legrövidebb könyve A német vicc ezer éve.

És még értelme sincs az egésznek a silány megvalósításon túl.

Egyrészt az AIDS igazán Afrikában tömeggyilkos. És ott nem ez a szépen bevilágított, modellek között zajló szenvedélyeskedés miatt terjed a betegség. Esetleg a mindenkori, óvszerellenes pápák fejét is be lehetne vágni, persze nem a fönti kontextusba, hanem mondjuk a nyíltan rasszista Robert Mugabe feje helyére.

De persze nem nekik készült a szpot. Ha jól értem, a fiatalok figyelmére tart igényt. Akkor viszont remek ötlet a 47 mp-ből 45-ben a gondtalan, felelőtlen szexet reklámozni.

Aztán továbbmenve Hitler áldozatai között voltak nyilván promiszkuózus disznók, akik röptiben a legyet is, és szentéletű emberek, sőt, gyerekek is szép számmal. A haláltáborok ellen nem volt óv-szer. Az AIDS ellen lehet védekezni, nem mondom, hogy aki megkapja, az meg is érdemli, természetesen a dolog nem ilyen egyszerű. De a holokauszt áldozatainak nem volt választása. Nem egy cselekedetük juttatta őket oda, hanem a származásuk. Ez olyan ordító és bántó különbség, hogy nem csodálom a túlélők szervezeteinek tiltakozását. (Ezért nehéz hozzáférni, a Youtube-ról le is szedték. Ami egyébként szintén túlzás.)

És azért azt sem ártana hozzátenni, hogy ha Hitlernek ilyen szexben lett volna része, akkor aligha lett volna világháború...

Az ősz a legnagyobb minőségi változás az év során: az örökösnek tűnő bárgyú, nyári punnyadás után végre normálisra fordul az időjárás, régebben végre véget ért az unalmas nyári szünet és a tv-k is megint új műsorokat játszanak.

Már többször írtam, hogy ez a közel négy hónapig tartó tv-s vakáció elég nagy szemétség. Ha belegondolunk, akkor kiderül, a tv-k valójában csak 8 hónapig dolgoznak, és ez még a tanárokénál is hosszabb lazulás. Nyáron szinte mindenütt ismétléseket és főleg borzalmas sorozatokat adnak. Kivételt jelentenek a közéleti - ideológiai csatornák. Ott is van szünet persze, de nem egy teljes harmadév.

A beindulással nemcsak a megszokott műsorok térnek vissza, hanem ilyenkorra pozícionálják a premiereket is. Múlt hétfőn a TV2 rögtön két újdonsággal is jelentkezett. Inkább ne tette volna.

Vágó István másfél éve nem szerepelt természetes közegében, a vetélkedőben, viszont unalmában sikerült magát erősen lejáratni erősen elvakult politikai nézeteivel és sajátos reklámszerepléseivel. Vágó mindezek ellenére közkedvelt ember. Én is kedvelem mint műsorvezetőt, mint magánember meg nem érdekel. Amíg van egy jó kis kvíz a feneke alatt, addig úgyse nagyon exponálhatja magát politikailag. Nyilatkozta is, hogy mostantól "okosabban", visszafogottabban fog politizálni. Mindenki leszűrte, a TV2 szólt neki, hogy nem illik az imidzséhez az orbánozás.

A Párbaj azonban egy nyögvenyelős játék. Nem lenne rossz az ötlet: a játékosok gyakorlatilag válaszaik helyességének esélyét kell latolgassák. Az ember vagy nagyon biztos a dolgában, mert mindent tud, vagy jól taktikázik. A nyerő az, ha mindkettőt tudja egyszerre, lehetőleg gyorsan.

De már megint bosszantóan hanyag és ostoba az előkészítés. Az első probléma, hogy a kérdések rosszak. Úgy tűnik, Vágó sztárgázsijába sajnos a kérdések szerkesztése nem fér bele, ami elég nagy baj, mert ahhoz nagyon ért a kvízprofesszornak aposztrofált tévés. A mostani szerkesztő amatőr, műveletlen és jópofáskodási hajlamban szenved. A kérdések vagy igénytelenül egyszerűek, vagy megfejthetetlenek.

A másik rettenetesen silány munka a casting volt. Itt is nagyon zavaró a jófejkedés, ill. árulkodó, hogy a TV2 szerint ki a jófej. Sajnos túl sok valóság show-ba való alak bukkant föl rögtön a vetélkedő elején. Vágó már nagyon ki lehetett éhezve, mert egyelőre a legsötétebbekkel is nagyon türelmes.

De ez a TV2 szokásos bénázásai, akár túl is lehetne lépni rajtuk. Sajnos a TV2 valószínűleg sosem lesz képes igényes, végiggondolt, rendesen előkészített műsort készíteni.

Ellenben a játék koncepcionális hibával is küzd, és ez a legrosszabb benne. Egy kvízműsortól sok érdekes kérdést és okfejtést vár az ember. Itt viszont nagyon kevés kérdés hangzik el, és a játékosok is csak egymással izmoznak, és próbálják egymást félrevezetni. De csak ütődött vigyorgás lesz belőle.

Vágó azért "választotta" ezt a játékot, mert állítólag pörgős. Nem az, béna jófejek próbálnak humorosak lenni, és ez természetesen nem sikerül nekik.

Ennél is sokkal aggályosabb a Celebműszak című műsor. Ügyesen a Barátok közttel tették egy sávba, így gyakorlatilag esélyt sem adtak neki, bár nem lesz kár érte, amikor öt - hat héten belül leveszik a műsorról. Erre sem mondhatják, hogy ők találták föl a spanyol viaszt. Vesznek három agyonhasznált, bármire hajlandó megélhetési senkit, és polgári munkákra fogják őket. Persze értjük mi ebben a fricskát, hiszen minden második hozzászólás a celeb bandához az, hogy dolgozzanak. Hát most dolgoznak! Persze kamerák előtt, enyhén szólva megrendezettnek látszó helyzetekben. Kordáné kamaszlányosan felsikkant, amikor szegény kis tapír megjelenik az ajtóban. (Még az állatok nevét sem tudja. Nem, nem a tapírról beszélek.) Szőke András gusztustalanul zabálja a bolt dinnyéjét. Az is megkapó volt, amikor szegény öregasszony nemcsak összeesett az utcán, de még egy ilyen sörszagú, tetovált csávó is a fejét csókolgatta a mentőautóban. Há' nem jófej ez a Zolee gyerek?

És jó, legyen! Egyszer talán még szórakoztató is ez az egész. De egy héten át mi a fene érdekes ebben? Ezen a héten Bódi Margó taxizik, Bárdosi Sándor gyerekfelügyel, és a változatosság kedvéért mindenki Norbija rendőrködik. Ezekbe már bele sem néztem, de a mutatókat látva más sem nagyon.

Pedig a Barátok jó nagy vacakság mostanában. Nagynénémnél lakom három hete, úgyhogy látom minden este Berényiéket, akik még ebben a banális marhaságrengetegben is épületesebbek, mint a konkurencia szappan-hősei. Az e héten bemutatott 1000. részt a Comment:com blog egyenesen a magyar televíziózás mélypontjának nevezte. Nehéz lenne ezzel vitatkozni. Az álom-epizódok félelmetesek. Megint ugyanaz a hozzáállás, ami a Párbaj játékos-válogatóján volt: jófejek leszünk, ha beledöglünk is. Ennek szokott erős izzadságszaga lenni, rosszabb esetben - mint most is - az illetfelhőt még a penetráns kakiszag is megkoronázza. Hogy ilyesmire pénze legyen a csatornának...

Az RTL a humor nagyágyúit ünnepelte a múlt héten, tíz éves lett a Heti hetes. Hogy megfelelően kedvet csináljanak a talk show-hoz, a Vacsoracsata különszámmal jelentkezett. Egész héten a hetek (ill. hatok) főztek. Elég jellemző volt - de ez általános a műsor más szereplőire nézve is - hogy ki hogyan látta vendégül a többieket. Hajós klasszikus vendégséggel, jó kajákkal, kedvesen, normálisan. Bajor proccolva. Hajdu Steve olyan semmilyen módon, de korrekten. Farkasházy proccolva és smucig stílusban egyszerre (ellenszenv-skálámon újabb pontokat ért el ellenszenves, hárpiaszerű feleségével, és annak az idióta csodalónak érdektelen gazdájával). Hernádi különcködő algáival és egy olyan dallal, amelytől végképp felmerült bennem, épelméjű vajon ez a nő. És végül Kern, akit nem lehet nem szeretni. TV2, hahó! Így néz ki egy tényleg jófej ember.

Egyúttal elvitte a bandát egy hajós körútra. Olyanra, amiről német nyugdíjasok tízezrei álmodoznak. Ennek "izgalmas" képeit végigkövethette, akit érdekelt, a Fókuszban.

De maga a műsor semmi különös sem volt. Leszámítva azt az alapvető hibát, hogy bejátszottak régi jeleneteket. Most jöttem rá, miért nézzük ezt a kifulladó műsort még mindig. Mert régen tényleg szuper volt. Bár most, hogy Orbánék valószínűleg visszatérnek, van még esély, hogy megint jó lesz.

Hernádi egyébként a remek margarinos reklám után újabb égésre készül. A Csillag születik c. marhaság második évadjában lesz zsűritag. Készüljünk föl egy újabb Utasi Árpira. (Aki nem hajlandó szerbül szakmunkát tanulni. Szegény kis hülye.)

Magamnak annyit leszűrtem ismét, hogy maradok a kedvenceimnél: a közéleti beszélgetéseknél és a mindenféle helyszínelőknél. Most egyébként a legjobb sorozat a Hazudj, ha tudsz! Tessék belenézni, remek!