Patrick Swayze-vel a fogorvosnál találkoztam először.

Jól hangzik, de azért kibontom az igazság többi részletét is. 1990-ben, egy hasonló őszi napon éppen a pesterzsébeti gyerekfogászat felé tartottunk, amikor a csajok egy bizonyos Patrick Svájzéről (ők akkor így ejtették a nevét) beszéltek. Leginkább nem gondoltam semmit, fogalmam sem volt, hogy kiről van szó.

Két évvel később gyerekkorom egyik legrosszabb döntése folytán egy egész hetet táborban töltöttem - először és utoljára - és a buszon természetesen betették a videóba a Dirty Dancinget. Persze fanyalogtam, mert már akkor is gyanús volt minden, amiért mások nagyon rajongtak.

De a film zenéje tetszett. És ennyi idő után bevallhatom, a hangulata is igencsak bejött.

Később már - amikor a korcsoport előtti kötelező pózolás terhe nem nyomott - otthon, egy karácsonyi matiné közepette újra megnéztem, és tetszett. Ez egy bájos, butácska történet, de kiskamasz lányként (meggyőződésem, hogy fiúként is, de ott a fenti teher még sokkal-sokkal nagyobb) nem is nagyon van ennél izgalmasabb szcenárió. Az ember elmegy egy dögunalmas nyaralásra a szüleivel, de előbukkan a HMCS Johnny, aki veszélyes nagyfiú és még ráadásul remek táncos is. Sőt, még rendes is, nem csak az kell neki.

Ennek ellenére kit ne csapott volna meg a romlottság édeskés, és valamiért mégis vonzó szele annál a jelenetnél, amikor a helyi fiatalok a Do you love me? c. slágerre nagyon illetlenül, hovatovább erkölcstelenül összesimulva, már-már... -va táncolnak? Nem vagyok egy szenvedélyes típus és a táncot is inkább nézni szeretem, a banális dolgoktól meg a falra mászom, de kevés olyan emlékezetesen izgató jelenetre emlékszem, mint amikor magát a Piszkos Táncot járták. A zenét is ronggyá hallgattam, amit érthettek szó szerint, mivel ez még bőven a kazettás időszak.

A film sikere egyébként pont ez. Minden megvan benne, amire egy tinédzser vágyik. Szerelem, buli, tánc, szülőktől való elszakadás, siker, jóképű, jófej fiú, és nem utolsó sorban sok szép ruha. De a fő: az átváltozás. Baby szürke, tétova, kicsit csúnyácska kislányként érkezik, és a vakáció alatt szépséges, kívánatos nagyobb lánnyá virágzik ki. Nagyon giccsesen hangzik, tudom, és persze a film is az, mégis működik, mégis 1 millió VHS-t adtak el belőle annak idején. Nem tudom rá azt mondani, hogy nem jó. Szeretjük a meséket.

Másfél évvel később történelem óra helyett a Ghost softosan erotikus képsorai meredt az osztály tekintete. A Ghost talán még a Dirty Dancingnél is bárgyúbb történet, de valahogy nem bírok arra sem dühvel gondolni. Jellegzetességei ennek is vannak: az ifjú pár játéka a fazekaskorongnál például mindenkinek megvan szerintem. És bizony Demi Moore akkor még helyes, fiatal színésznő volt, aki ügyesen kiválasztotta a tehetségéhez mért szerepeket, nem pedig egy agyonoperált, de a vásznon semmit sem mutató szipirtyó. A filmben Whoopie Goldberg is feltűnik, neki ezzel kezdődött a nagy időszaka.

Számomra a legjobb Swayze-film viszon a Wong Foo. A '90-es évek férfi színészei közül hárman a film kedvéért pucckirálynőnek öltöznek. Valószínű, hogy Wesley Snipes-t sem láttam volna soha játszani - és nem is konstatálhattam volna, hogy nem csak ütni, rúgni, harapni tud - ha nem nézem meg ezt a kedves vígjátékot.

Megdöbbentő, hogy ez a hármas (Swayze, Snipes és John Leguizamo), akiket azért nem a színészóriások között tartunk számon, ebben a filmben kiváló, hibátlan. És nagyon jól néznek ki, nemcsak megdöbbentően, nemcsak viccesen, tényleg jól. Pótolja be feltétlenül, akinek eddig még kimaradt!

Szegény Swayze életéről nem sokat tudok. Az meglepett, hogy már 57 éves volt, legalább tíz évvel fiatalabbnak képzeltem. Nem voltam odaadó rajongója, de ismertem, és most éledezik bennem egyfajta hiányérzet. Ez is csak jelzi, hogy nagyon gyorsan múlik az idő. Régebben csak öreg híres emberek haltak meg, most meg már azok, akikről saját kútfőből tudom, kik voltak.