Sóhaj!

Link: http://zolivagyok.blog.hu/2009/10/06/lokalis_el_camino

Tudatosabb szerkesztéssel biztosan elkerültük volna, hogy két posztajánló legyen egymás után, de az élet így hozta...

Az ajánlott írás minősége természetesen most is kiváló, de a mondandója engem egyrészt elszomorít, másrészt kicsit fölháborít.

Bennünket, pestieket mindig nagyképűnek szokás tartani, pedig az egész egyszerűen csak tény, hogy minden van, ami kell, a vidéki települések zöme ezt nem tudja nyújtani. Mert a főváros olyan, amilyen, de semmi pénzért nem mennék el innen máshova lakni. Nekem a hazaszeretet nem is annyira az országhoz, mint inkább Dél-Pesthez kötődik, ahol születésem óta élek.

Az előítéletet viszont többnyire pont fordítva látom a valóságban. Inkább a Budapestre költözött vidékiek szoktak önmagukat hősként feltüntetni. Mert ők megcsinálták! Kivakarták magukat a szarból, és most itt vannak velünk, akik, ugye, mind ezüstkanállal a szánkban születtünk, és mindig, minden csak úgy az ölünkbe hullott. Nekem eleve skizofrén az az állapot, hogy valaki kezét - lábát törve eljön a szülőfalujából, itt sokkal jobban él, de mindvégig arról hablatyol, hogy a hátrahagyott hely mennyivel jobb azért, mint Pest. Hát akkor miért nem maradtál ott, ídesapa? Nekünk, született pestieknek is jobb volna, ha több munkahely, több parkolóhely és általában nagyobb élettér jutna a saját városunkban. Én senki más településére nem megyek oda, mert bár szoktam kritizálni Budapestet, ahogy mondtam, egész életemben itt fogok élni.

De alapvetően nem érdekel, ki honnan jött, mert az nem számít. Az ember olyan reggeli séták során, melyről Zoli is ír, megveregetheti a saját vállát. De ez a gőg, ez a lenézés - ahogy neki is kommentben leírtam - számomra nagyon ellenszenves.

Saját tapasztalatból is csatlakoznék ahhoz a közhelyhez, hogy minden ember élete másképpen nehéz. És eléggé dühít, hogy sok, a szülőfalvát a budapesti kényelemre és praktikumra cserélő, alapból azt gondolja, az ő teljesítménye abstart többet ér, mint azé, aki innen indult. Tehetek én arról, hogy történetesen itt születtem? Talán szégyellnem kellene magamat emiatt? Dehogy! Mégis folyton éreztetik velem, hogy igen. Hogy az én jó jegyeim, az én munkahelyi teljesítményem az csak természetes - ilyen háttérrel. Hát nem az!

Elkényeztetett pestiként látom a többi elkényeztetett pesti kölyök sorsának alakulását. Elárulom, még velünk is néha előfordul, hogy megbukunk, vagy munkanélküliek leszünk, sőt egy-két szegény ember is van a budapesti bennszülöttek között.

Nyilván aki, hozzám hasonlóan, (és most jön saját vállam veregetése) az élete nagy részét végigtanulta, és most igyekszik jól dolgozni, az csak nagy szerencséjének köszönheti mindezt. Saját energia, saját erőfeszítés nincs benne, a milliomos szüleink (Van, akinek nem olyan van itt, Budapesten?) csak úgy vettek nekünk egy-egy új osztályfőnököt, amikor meguntuk, vagy kellemetlenkedni kezdett...

Jó lenne már, ha vidéki társaink leszoknának erről az önajnárról, ha az számítana, hogy ki hol tart, és nem az határozná meg egy ember értékét, hogy honnan indult. Előre is köszönöm.