Mostanra ért véget annak a kutatásnak az első köre, amelynek tárgya az Etiópiában talált előember csontvázán végeztek. Az Ardipithecus ramidust, vagy ahogy ők nevezik, Ardit sokan az emberré válás hiányzó láncszemének tekintették, de ma már tudják, léte inkább újabb kérdéseket vet föl, ahelyett, hogy magyarázná mindazt, amit korábban gondoltak.
Ardi kb. 4,4 millió éves, és a másik ősanyához, Lucyhoz hasonlóan, ő is nőnemű volt. Csontváza majdnem teljes, csak néhány kisebb idegen csonttal kellett kiegészíteni, amelyet szintén ezen az a nyugat-afrikai lelőhelyen találtak.
Ardival kapcsolatban az a legzavarbaejtőbb, hogy sokkal kevésbé „majomszerű”, mint amilyennek korábban elképzelték a vele egyidős őseinket. (Kb. 6 és 4 millió évvel ezelőtt élhetett az Ardipithecus.) Végtagjai ugyan kifejezetten alkalmasak a fákon való mozgásra, de a földön, két lábon való járás sem lehetett ritka, ráadásul Ardi már nem a bokáira támaszkodva haladt, hanem sokkal inkább a talpain, ahogy a mai ember is. Termete kisebb volt: 120 cm magas és 50 kg. Fogazata is különbözik a majmokétól: szemfoga nem nagy és hegyes. Arra utal egyébként, hogy főleg gyümölcsökkel és magvakkal táplálkozott, de nem vetette meg a kisebb állatokat és a tojást sem. Arra következtetnek, hogy békés, nagyon alacsony agresszivitású élőlény volt. Az agya kb. akkora volt, mint a mai csimpánzoknak, vagyis a mai emberéhez képest lényegesen kisebb, de a koponyaalapja nagyon hasonlatos a későbbi, valódi előemberéhez.
Eddig az afrikai szavannát gondolták az emberré válás első számú helyszínének, de Ardiék nem ott éltek, hanem ma már sajnos nem létező, dús, hűvösebb, csapadékosabb klímájú erdősségekben.
Tim White, a Berkeley Egyetem kutatója, a Ardi-projekt vezetője szerint, azért is kiemelten fontos ez a lelet, mert ő már nem majom, de még nem is ember. „Mozaik-lénynek” nevezi, hiszen egyszerre rendelkezik mindkét irányra jellemző tulajdonságokkal. A kutatás legfőbb tanulsága, hogy a majom és az emberi fejlődés szétválása már sokkal korábban megkezdődött, mint hitték.
Amellett, hogy az ábrázoláson látszik, mennyire megszerették a kutatók Ardit – hiszen rendkívül, kedves, jóságos és szépséges arcot festettek neki – azért bennem fölmerül néhány kérdés, amelyre a dpa hírügynökség cikke nem tér ki. Előre szólok, nem vagyok sem őslénykutató, sem antropológus, sőt még állatorvos sem.
A legnagyobb szöget a fejembe a felegyenesedett járás ütötte. Mert - eddigi felszínes ismereteim szerint - a két lábon való közlekedés legfőbb előnye az volt, hogy messzire elláthattak eleink. Ez a szavanna-elméletnek tökéletesen megfelel, hiszen a nagy síkságon nagy területet kellett belátni. De egy sejtelmes, árnyas erdőben nincsenek nagy látótávolságok. Ez az élőhely sokkal inkább magyarázza az emberi szem sajátosságait. Az ember látása nem kiemelkedően jó a hozzá hasonló állatokéhoz képest, és messze elmarad a ragadozókétól mozgásérzékelésben. Ellenben a szín-és térlátása kiváló. A térlátás a szavannán is kifejlődhetett, de a színekre való érzékenység inkább egy olyan bonyolult és változatos helyszínen, mint egy buja erdő.
De a felegyenesedés kérdése továbbra sem tisztázott. Miért jó egy erdőben élő gerincesnek, ha két lábon (is) tud járni? Hiszen ez a járás még a mai embernek is megterheli az ízületeit, a derekát, a hátát, elég instabil, és menekülésre pedig szinte teljesen alkalmatlan (egy négylábú ragadozóval szemben). Márpedig ezzel a tulajdonsággal Ardiék már jóideje rendelkezhettek, hiszen az anatómiájuk is alkalmazkodott hozzá. Talán a gyümölcsök elérése volt a cél, de ehhez viszont ott volt remek fáramászó képességük. Talán a mimikri miatt volt fontos: az ellenfelek kevésbé mertek rájuk támadni, ha nagyobbnak mutatták magukat. Ezek lehetnek a sztenderd magyarázatok. De nekem az is eszembe jutott, hogy talán van még egy (még sok) hiányzó láncszem, talán egy még korábbi "mozaik-ős", aki valamilyen pusztaságon élt, és az Ardipithecus csak örökölte ezt a képességét és ezt a csontozatot. Mi meg tőle...
A harmadik, amire felfigyeltem, hogy mennyire hangsúlyozzák az "előember" szelídségét. A majmok között vannak nagyon agresszív kegyetlenkedők, mint a csimpánzok, és békés, nyugodt gorillák is.
És az emberek? Manapság divatos közhely, hogy az ember az egyetlen olyan faj a Földön, amelyik élvezetből öl. Én ebben nemigen hiszek. Inkább azt tartom valószínűnek, hogy aki így tesz, az vagy veszélyes pszichopata, vagy nincs tisztában azzal, mit is tesz. Az agresszió kialakulását is nagyban befolyásolta az élőhely. A síkvidéken nagy területen éltek együtt az előemberek, ezt meg kellett védeni, az agresszió szükséges volt. De az erdei, kiscsoportos életformának nem kedvezett volna a sok összeférhetetlen egyed. Az ember ma nagy népsűrűségű városokban él, az agressziója azért irányul fajtársaira, mert természetes ellenségei megfogyatkoztak. Gondolom legalábbis. Az agresszió hullámzott az idők során, hol több, hol kevesebb kellett belőle. Éppen ezért nem tudom egyik irányhoz sem hozzárendelni.
Izgalmas dolgok ezek, szeretek rajtuk merengeni. Annyira képlékeny minden, annyira bizonytalan. Nem is értem azt az ifjúkori balgaságomat, amikor a tudományt és a vallást alapvetően különbözőnek gondoltam.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
KZsoci 2009.10.02. 17:30:56
attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.10.03. 06:27:55
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.10.05. 12:06:46
Az, hogy milyen úton jutottak el őseink az emberré váláshoz, fontos az ember mint élőlény megértése szempontjából. Ha értjük, hogy miért és hogyan alakultak az emberi faj jellemzői, akkor jobban értjük a mai embereket is. Ez elég fontos.
Hitler manapság sokkal inkább mitikus figura, mint történelmi személyiség. Sajnálatos, mert így az ő történelmi szerepéből sokkal kevesebbet lehet megérteni. Pedig nagyon fontos lenne, hiszen azok a tendenciák, amelyek Hitlert és a pártját hatalomra juttatták folyamatosan jelen vannak. De az ilyen kincsvadászos marhaságok, mint egy koponya, ehhez nem járulnak hozzá semmivel. Csak ezt a pogányos ökörséget mélyítik.
Ardi nem konkrét személy, nem történelmi személyiség. Azért vizsgálják a csontvázát, mert nincs más, nem tudunk mást. Ennyi idő távlatából az életmódja a lényeges, és ez alapvetően összefügg az anatómiájával. Na de Hitler anatómiája kit érdekel?
(Az pedig, bár ezt a cikk nem fejti ki, hogy arra lehet következtetni a hamis koponyából, hogy Hitler esetleg megúszta a szovjetek betörését, annyi fejthető meg, hogy mindvégig maradtak hívei. De ez sem újdonság, hiszen ma is vannak.)
Ugye érted, hogy ez két különböző tudomány? Az egyik antropológia, a másik történelem.
2009.10.06. 09:50:46