2015-ig a Bajor Szövetségi Állam birtokolja a Mein Kampf kiadói jogait, de persze ha akarnának sem élhettek vele, mert Németországban egész egyszerűen be van tiltva. Nem is jelent meg az elmúlt 64 évben.
Most viszont kifejezetten a németországi zsidó közösség kezdeményezi, hogy a moratórium letelte előtt mégis adják ki Hitler rettegett könyvét. Csak éppen a náci idológia alapművét lássák el magyarázatokkal és megjegyzésekkel. (http://index.hu/kulfold/2009/08/05/a_nemetorszagi_zsidok_kiadnak_a_mein_kampfot/ )
Ezzel nagyon egyet tudok érteni. Nagy hiba lenne ugyanis tiltott gyümölcsként kezelni az idők végezetéig. Arról nem is beszélve, hogy én személy szerint mindig szerettem volna elolvasni kíváncsiságból, és nálunk talán kapni is lehet (a napokban elhunyt Püski Sándor könyvesboltjában például), de ilyen helyekre én nem szívesen tenném be a lábam.
Kíváncsi vagyok, vajon tényleg annyira magával ragadó, annyira meggyőző-e az írás, vagy - ahogy én sejtem - középszerű, közhelyes, még a retorikai fogásai sem erősek, csak éppen az, amit kiváltott, tette "naggyá" és fontossá.
Hitler végletes ikon. Igazi szerepe zavaros. Régi mániám, és pár évvel ezelőtt ez még szinte eretnekségnek számított, hogy Hitler főgonoszi státusza nagyon félreviszi annak a rettenetes kornak a megértését. Nem tudom, miért, de eléggé leegyszerűsítették a korszakot. Van a legvéresebb kezű diktátor, aki talán a Sátán megtestesülése, talán csak egy megveszekedett elmebeteg. Sokak szerint mindkettő. Ő aztán jól megölette a fél világot, végül öngyilkos lett.
Nekem ez viszont az utóbbi években egyre kevesebb, egyre kevésbé kielégítő. Sokkal inkább úgy látom, Hitler egy halálosan beteg társadalom legbetegebb tagja volt, és hatalomra kerülése sokkal inkább magyarázható kontraszelekcióval, mint okosan felépített politikusi karrierrel. Az első világháborúból hazatérő Hitler csatlakozásakor az NSDAP-nak mindössze 600 tagja volt. A párt vezetése pedig nagy örömmel használta tagtoborzásra az ebben tehetséges fiatalembert.
Hitler későbbi szerepléseit általában karizmatikusnak, a retorika csúcspontjának szokás tartani. Lehet, bennem van a hiba, de már gyerekként, amikor nem sokat értettem a dolgokból, kissé megmosolyogtam az agresszívan hadonászó alakot. Eleinte egész egyszerűen nem értettem, miért és hogyan volt képes arra, hogy magával ragadja majdnem az egész ország közvéleményét és belerángassa egyébként is megtépázott hazáját egy eleve vesztésre ítélt háborúba. Ma már tudni vélem. Hitlernek két trükkje volt: egyrészt pontosan azt mondta, amit hallani akartak az emberek. Ki ne szeretne egy nagy (a legnagyobb) nemzethez tartozni? Ki ne szeretné magát kiválasztottnak és a jövő zálogának látni? Pláne a sok a világgazdasági válság miatt meggyötört, megalázott, kisemmizett ember. Hitler sikerének másik kulcsa saját maga volt, a nagyszabású ígéretek megtestesült beváltója. Pedig Németország ebben az időben csak látszólag virágzott, a fellendülés csak része volt a pokoli káprázatnak. Nemrégiben láttam egy Kor-kép című könyvben az ötvenes évek Magyarországáról fotókat: csupa kisimult arcú, reményteljes, büszke ember. Közben meg pontosan tudjuk, milyen is volt az ötvenes évek igazi arca. Hitler sehonnani emberként érkezett meg Németországba (hiszen mégcsak német se volt) egy vesztes háború után, és másfél évtized múlva ő volt a birodalmi kancellár, A Kiválasztott Nép Első Számú Kiválasztottja!
De mindezt nem egyedül érte el - Hitler politikai ténykedésének talán ez a legnagyobb hazugsága - hanem bizony ott állt mögötte az apparátus. Akik a látnok ötleteit aprópénzre váltva megvalósították. Akik az SS tagjait kiképezték is irányították; akik a haláltáborokat fölépítették; akik az egészségügyi törvényeket megírták (pl. a szellemi fogyatékosok halálba küldéséről szólót). Sok ismert és még több ismeretlen figura, akik mind nagyon kellemesen éldegéltek azon a szemétdombon, amit akkortájt a Harmadik Birodalom néven emlegettek.
Nem kollektív bűnösségről van szó, nem a német nép volt a hibás. Nem is lehetne, hiszen őket is megtizedelték ilyen - olyan indokokkal. Hanem azokat az embereket, akik Hitler árnyékában építgették bizarr karrierjüket, és a sok jel szerint egyre elborultabb elméjű vezért leginkább egyfajta bábnak használták. Ahogy a nácipárt már a kezdetekben is.
Nem menti ez föl Hitlert semmilyen felelősség alól. Ettől ő még a világtörténelem egyik legnagyobb gazembere. De azok is, akik haszonélvezői voltak annak a rendszernek, csak épp a nevüket nem tudjuk. Akik mindenféle, ma már lényegtelen érdekeik miatt rászabadítottak egy elmebeteget saját országukra, aztán pedig kritikátlanul követték utasításait, és nem fékezték meg, pedig pontosan tudták, mi zajlik. Mindeközben nemzetinek hazudták magukat, miközben a németség legnagyobb hazaárulói voltak.
Bár a beszűkültség netovábbja, de még ma is találkozom olyanokkal, akiknek a németekről ez jut elsőként az eszébe. Kicsit sem vagyok német, de pusztán a nyelvtudásom miatt volt, aki éreztette velem, hogy a német beszédet am Block szalonképtelennek tartja. (Az egyik ilyen esetet meg is írtam a blogon. Egy cseh üzletembernek tolmácsoltam angolul. Aztán fölajánlottam neki, hogy németül is mehet, mire ő vérmes tekintettel közölte, hogy képtelen a német nyelvet beszélni, mert a nagymamája Auschwitzban végezte. Nagyon szar érzés volt.)
Képzeljük el, amikor egy igazi német szembesül ezzel az előítélettel!
Szóval szívesen elolvasnám ezt a könyvet, legális kiadásként, nem valami, a barna szennyből élő könyvkiadó zsebét gyarapítva ezzel. A mostani németek bölcsességét pedig egyre jobban csodálom. Régebben üres frázisnak tartottam a legendás, múlttal való szembenézésüket, az utóbbi években viszont rendre bizonyítják a bátorságukat filmjeikkel és a hasonló kezdeményezésekkel. Mi ezen az úton megtorpantunk, sőt - rossznyelvek szerint - elindultunk visszafelé.

1986-ban történelmet írt Budapest: a vasfüggöny mögött akkor lépett föl nyugati rockegyüttes először. Az a Queen koncert azóta is legendás, ami nem utolsósorban köszönhető Zsombolyai János kiváló filmjének, a Live in Budapestnek. Ősrégi Queen-fórumosként rendszeresen tapasztalom, hogy sok ma tizenéves amerikai/ ausztrál vagy japán rajongó innen ismeri a fővárost, és mivel ez egy kiváló este volt, egyúttal látatlanban is szereti, Budapest számára kedvesen csengő hangsor. (Mint nekünk Knebworth Angliában, amiről én valószínűleg sosem hallottam volna, ha két héttel később nem ott tartják meg az együttes utolsó fellépését.) Sőt, én is mint budapesti, gyakran élvezem a kitüntetett figyelmet, amit emiatt néha kapok aranyosan izgatott emberek aranyosan izgatott kérdései formájában.
Egy megszerezhetetlen Queen-könyv miatt kerültem először a netes aukciók közelébe. A sajnos azóta megszűnt HQFC (Hungarian Queen Forum & Club) fórumában ajánlotta valaki, hogy a Vaterára valaki föltette. Azonnal ott voltam, regisztráltam és 371 Ft-ért elvittem a többiek elől.
indig, automatikusan lökik a pénzt azoknak, akik nincsenek biztosítva. Legalább egy kis dorgálás lenne! Mert persze segíteni kell, elvégre azért van értelme társadalomban, államban élni, hogy ha baj van (elviszi a szél a tetőt pl.), akkor ne legyen az ember teljesen magára utalva. De akkor én, aki az állam atyai gálánsságát végülis finanszírozom, elvárnám, hogy minimum egy kis oktatás legyen, mielőtt a pénzt azonnal és mindenek előtt folyósítják! Legalább annyit mondjanak el, hogy a magántulajdon felelősséggel is jár. Ha valakinek háza van, az gondoskodjék a biztonságáról. Ha a természet erői ellen nincs is 100%-os védelem, legalább kártérítésre van lehetőség. Ennek módja pedig az, hogy a háztulajdonos szépen elmegy a biztosítóhoz, és fizet neki.


Farkasházy Tivadar mesélte egyszer egy bikaviadalról, hogy a közönség messze nem tisztelt minden torrerót, mint ahogy azt ő képzelte. Voltak kedvenceik, akiket hangosan ünnepeltek, akit viszont utáltak, azt bizony kegyetlenül kifütyülték. Farkasházyt meglepte az eset, és utánajárt. A tanulság pedig nagyon fontos: senki sem kényszerítette a népszerűtlen matadort arra, hogy kiálljon. Ha pedig kiállt, akkor viselje el a közönség ellenszenvét is.
Utoljára 2006-ban voltam nyaralni, aztán olyan munkám lett, hogy valahogy nem sikerült hosszabb szabadságot kivenni. De az igazság az, nem is igazán szeretek utazgatni.
Retkes Attila máris olyat tett, amilyet az utóbbi években az SZDSZ-nek a környékén senki: reálisan vázolta a helyzetet. (Na jó, Horn Gábor spicces beszólása is elég pontos volt, csak épp nem hivatalos.)
Anyukámnak is most van a névnapja, és nem akármilyen ajándékot kapott barátnőjétől.