A blog koncepció nélkül indult szűk két és fél éve, de egyet már az első pillanattól fogva tudtam. A mai napról meg fogok emlékezni. Mert előre tudtam, megrázó lesz.
2010. július 7. - Ringo Starr, a Beatles dobosa 70 éve született.
A világ egyik első tinibálványa, a gombafejűek szomorú-kék szemű plüsskutyája 70 éves... Ettől én érzem magam öregnek.
Ő ugyanis már rég nem változik, egy beatle szempontjából nincs nagy különbség az 50, 60 vagy 70 között.Az ember egyrészt mindenhogyan szereti őket, és örül, ha látja, másrészt a magamfajta kórosan koravének meg úgyis egy életen át hordozzák magukban a lemaradottság érzését. Bezzeg, ha X évvel korábban születtünk volna... pedig már egy ideje sejtem, hogy ez csak annyit jelentene, hogy most valaki Reckl Amálról írna 70. születésnapi köszöntőt. Nem feltétlenül Ringo - bár nem lenne rossz.
Mindig Ringót szerettem a fiúk közül a legjobban. Tudom, hogy dobolni alig tudott, de most őszintén, a Beatlest nem a virtuozitásukért szereti az ember. Az öcsém rendszeresen felröhög, amikor Ringo mint zenész szóba kerül. És ő ilyen kérdésekben persze nagyon autentikus, mégis illetlennek érzem ezt felhánytorgatni. Elvben nem vagyok a bálványok ledöntése ellen, csak ne az én bálványaimról legyen szó! Rossz érzés, na!
Ringo tűnik a legjobb fejnek a bandából ma is. Semmi hatalmi villongás, semmi feleségverés, semmi keleti maszlag. Jó, persze a nyolcvanas évekre azért ő is masszív alkoholista lett, de egyébként semmi rosszat sem tudnék róla mondani. Arról nem szólva, hogy ez szinte semmi. Amíg a többiek gyűlölettől és drogtól fűtve első menedzserük, az Epstein fémjelezte korszaktól erősen eltávolodva egymást okolták mindenért, ő csendben eldobolgatott a háttérben. Aztán tudomásul vette, feloszlott a Beatles. Ha ennyi volt, hát ennyi volt.
Pedig elég jó számok kötődnek hozzá. Az Octopus' Garden, a With a Little Help from my Friends vagy maga a Sárga tengeralattjáró, utóbbi valós nagyságát mi sem mutatja jobban, minthogy magyar futbalrigmus lett belőle, enyhén módosított szöveggel ("Mocskos Kispest a legnagyobb cigány", ugyebár.)
Jó lenne leírni, hogy milyen kár, hogy csak ritkán énekelt, de sajnos ezen a téren is voltak deficitek.
Ringo szerény zenészi képességei ellenére meghonosította a dobosok egyik archetípusát. Ő az, aki csak formailag tartozik az együtteshez, dalokat nem nagyon ír, a döntésekben nem nagyon dönt; a disznókat eteti, a gombokhoz nem nyúlkál.
Kedvelem ezt a típust. Talán a mai jeles napon bevallhatom, magam is ilyen akartam lenni. Azt éreztem, hogy olyan dallamokat nem fogok soha írni, mint McCartney, ahogy olyan szövegeket sem, mint Lennon, és némi szárnypróbálgatás után valószínűsítettem, a harrisoni gitárjátékról szintén csak álmodozhatom. De a színpad hátulján, a dobszerkó mögött elbújva (kisebb vagyok, mint Ringo, ami nagy szó) elpötyögnék egy darabig. A ritmusszekciói karrierem egy rumbatök impulzusos megvásárlása után úgy megtorpant, hogy azóta sem mozdult egy tappottat sem.
Érdekes viszont, hogy a két első Beatles-film (A nehéz nap éjszakája és a Help!) főszerepét Ringóra bízták. Elvileg önmagát játssza ezekben a remek humorú játékfilmekben. Kicsit szomorkás, frusztrált figura, akit nem vesznek igazán komolyan, de szeretnek a többiek. Mondom: plüsskutya. Az elsőben, amely gyakorlatilag nem más, mint egy 75 perces Beatles-reklám, a bonyodalmat Paul intrikus nagyapja keveri (akinek magyar hangja, Somogyvári Rudolf, az én nagyapám iskolatársa volt. Amikor erről tudomást szereztem jó másfél évtizede, euférikus büszkeség töltött el, szegről-végről, de mi is a Beatles-mitológia része vagyunk.) A kicsit szélhámos kisöreg Ringo kisebbségi komplexusát fölhasználva a többiek ellen hangolja, és "dezertál". Céltalan csámborgása a tizenéves spleen szimbóluma, ezerszer megnéztem.
A Help!-nél már látszik a kábítószer és Távol-Kelet hatása. John Lennon egyszer azt nyilatkozta, hogy a forgatás alatt végig be voltak állva. Így pláne nagy teljesítmény, hogy a film a hatvanas évek nagy vígjátékainak (az Estély habfürdővel vagy a Pitkin-filmek) sorába beleillik. Bár tény, hogy kissé pszichedelikus (ezt a szót ma már csak egy ilyen írásban ér leírni). Szegény Ringo óvatlanul fölvesz egy gyűrűt - ugye a kezén lévő sok-sok gyűrűről váltott Richardról Ringóra karrierje hajnalán - amelyet egy rajongótól kap. Csak az sajnos pont az indiai Kaili-szekta áldozati gyűrűje, és aki viseli, azt napnyugtáig föl kell áldozni... A szekta guruja és emberei üldözik az együttest annak természetes előfordulási helyein (a stúdióban), és kevésbé szokványos helyeken, például a Buckingham palotában, ahová biztonsági okokból költöztetik őket. Végül a Bahamákra menekülnek, de ott sincs nyugtuk; ekkor már őrült tudósék is a nyomukban vannak. És bizony a cudar vég közelg... de aztán hogy, hogy nem egy beach partyba torkollik a kaland. És, hogy igazán nagy legyen a zűrzavar, a végefőcim alatt a Sevillai borbély nyitánya hallható. Ennek okát, értelmét még nem sikerült megfejtenem. (Mondjuk, az egy isteni zene, szó se róla!)
Ringo betöltötte a hetvenet, te jó ég! Felfoghatatlanul repül az idő...
Ez egy teljesen öncélú poszt lesz, és lehet, hogy a testvérem kívül senki sem érti. Azoktól is elnézést kérek, akik Gálvölgyi Jánossal és velem ellentétben nem szeretik a focit. A VB-ből indulunk ki, de ez most csak díszlet.
Egyszer földrajzórán Afrika nagy tavairól tartottam kiselőadást. Minden jól ment, csak akkor torpantam meg egy kissé, amikor sehol sem volt a Viktória-tó. Hát micsoda térkép az, ahol Afrika legnagyobb tavát nem tüntetik föl? Villámcsapásszerűen ért a felismerés: Dél-Amerikáé. Izgatottságomban eltévesztettem...
Mától a T-Kábelen újra van VH-1! Welcome back!
Már szinte elfelejtettem, mennyire szeretek éjszaka, de legalábbis sötétben sétálni. A munkám miatt rá kellett szoknom a nappali életre. Pedig jó lenne fordítva. Álmodoztunk is erről egyszer egy balatoni nyaraláson bő tíz éve. De jó lenne nappal aludni, éjjel élni, dolgozni! Csakhát a kötelező vámpírkorszakból a többség kinő, a magamfélék meg talán egy életen át megőrzik vonzódásukat az éjjelhez.
Már egy éve elhatároztam, idén egy egész hetet kiveszek nyáron is. Most érzem is, elfáradtam. Egyrészt fájnak a tagjaim, másrészt spontán nagyokat alszom..jpg)
Vannak emberek - például anyukám unokabátyja - akik irtóznak a kutya gondolatától is. Piszkosnak, hovatovább fertőzőnek tartják; mintha minden kutya veszett volna. Pedig tapasztalt bkv-utasként pontosan látom (érzem), az emberek sokszor sokkal rosszabbak, mint a kutyák e szempontból.
Nagyon szeretjük a rókákat is. A kutyafélék családjába tartoznak, és ez a rokonság több mint nyilvánvaló. A róka is szereti a kényelmet, mint ezt a fotó is bizonyítja, és abban is hasonlít, hogy alkalmazkodóképes. Ezt a tulajdonságot tartom ugyanis a kutya legfőbb jellemzőjének, hiszen egyike a három dolgonak, amely minden emberi civilizációban megtalálható (az alkoholon és a házasságon kívül; ne keressünk összefüggést!). A rókák kényszerből ugyan, de bemerészkednek a külvárosokba, de ma már nemcsak a baromfiudvart dézsmálják meg, hanem néha bizony egyéb civilizációs előnyökre is rákapnak.

Immáron hivatalosan is beadta a Fidesz-KDNP a kormányprogramját. Dicséretes gyorsasággal és sok helyen megkérdőjelezhető tartalommal. (Az ember bízik benne, hogy a sok haszontalan, de a hívek populista igényeit kiszolgáló rendelkezés után végre az érdemi munka is elkezdődik.)
Az idei szezon nagy dérrel-dúrral beharangozott szenzációja volt az Operaház és a Vígszínház koprodukciójában színre vitt Varázsfuvola. Egy barátunk unszolására el is mentünk megnézni, vegyes érzésekkel távoztunk.