Már egy éve elhatároztam, idén egy egész hetet kiveszek nyáron is. Most érzem is, elfáradtam. Egyrészt fájnak a tagjaim, másrészt spontán nagyokat alszom.

A főnökömnek persze fizikai fájdalmat okozott ez ismét. Nem értem meg, miért olyan nagy baj, ha az ember néha pihenni akar. Azt a 22 napot sajnálja tőlem, ami jár? Múlt héten félig viccesen próbálkozott. Egyik nap azt firtatta, milyen kellemes a légkondicionált irodában. Kár ilyenkor szabadságra menni. Aztán meg - pénteken, az utolsó percekben - azt fejtegette, hogy ennyi időre nincs is értelme elmenni, mert nem lehet igazán kikapcsolódni...

Főleg focimeccsekkel telik az idő. De nem azzal a feszült koncentrációval, ahogy régebben itthon megtanultuk. Levegőt se nagyon volt szabad venni, most viszont néha még kommentelni is van időm. Szívesen mennék az NST-re, de elég gagyi dolognak tartanám, ha akkor csatlakoznék be, amikor épp vb van. Engem viszont más foci már régóta nemigen érdekel. Amikor 1994-ben "megszerettem" a focit, akkor is csak a vb idejére tartotta fenn az érdeklődésemet. Emlékszem, a brazil győzelem után olyan hiányérzetem volt, hogy következő vasárnap ráfanyalodtam két világvégi magyar csapat meccsére. Nagyon kiábrándító volt.

Ennek ellenére nem a sztárparádé vonz. Sokkal jobban szeretem a vb elejét, mint a végét. A csoportkor valahogy érdekesebb. Mikor máskor látnánk egy Japán-Kamerúnt, mint ma például. Nem értek a focihoz, nyilván ezért tetszik a vb. Akik folyton panaszkodnak, hogy nincs elég gól, talán elgondolkodhatnának, nem a telhetetlen nézők (és a belőlük élő focibiznisz) miatt fáradnak el ilyenkorra a hiper-szuper bajnokságokban a klasszisok. Eddig csak a németek játszottak úgy, ahogy egy esélyestől elvárható. A többi agyonterhelt sztár, Messi, Eto'o, Rooney vagy csak lohol az események után, vagy sorozatosan hibázik.

Persze a csalással bekerült, hatalmas arcú, a pályán viszont semmit sem muató franciák már rájöttek a problémák okára. A vuvuzela tehet róla. Meg a labda. Hofi jut erről eszembe. "A kapufa a hibás! Az a rohadt akác!"

Szerencsére a FIFA nem tiltja ki egyelőre a zúgó kürtöket. Remélem, a franciák hamar kiesnek.

Szombaton lesz a 10 éves érettségi találkozónk. Nem szívesen megyek oda. De mivel egy igen jó barátom szervezi, nem akartam lemondani. Sokat gondokodtam a megoldáson. Egy ideig megnyugtatott az a lehetőség, hogy az eseménynek csak az egyik felén veszek részt. A valódi nosztalgián, amikor a volt termünkben emlékezünk. Az étterembe és megannyi közhelyes, felszínes és fölösleges small-talkba nem keveredem. Stílszerű is lenne, és ahogy látom, egyre többen csak a suliba jönnek. Ez a közösség, és benne számos kapcsolat, csak a gimnázium falai között működött. (És hát persze számos, amely még ott sem.) Azokkal pedig - és ezt én minden osztálytalálkozó előtt el szoktam mondani - akik ma is fontosak, másképp is sikerül összejönni. A Facebook korában pedig szinte bárki élete nyomon követhető. Ja, hogy ott csak a "publikus" dolgokat látni. Hát bizony egy osztálytalálkozón sincs másképp. Pont azért szokott hiányérzetem lenni, mert az igazán érdekes dolgokra nincs idő. Semmit sem utálok annyira, mintha lehetne egy jót is beszélgetni, de csak kollektíven unatkozunk.

Miért csinálom mégis végig a teljes programot? Egyrészt: mert a szervező számít rám. Másrészt, mert egy osztálytalálkozón nincs alkalmam elmagyarázni érthetően, miért nem mennék...