2010. október 27. 00:01 - Reckl_Amál

Egy lelkesítő remekmű

Óriási meglepetés volt, amikor láttam, hogy Kenneth Branagh rendezte ezt a Varázsfuvola-adaptációt.

Ismerjük Branagh stílusát, vonzalmát a festményszerű, kosztümös produkciókhoz. Sokaknak nem jön be, sziruposnak tartják, és tényleg sokszor szépelgő. Viszon profi és alapos. És jól választja meg a feldolgozandó műveket. Többnyire nagy klasszikusokat vesz elő, melyeket már annyian és annyiféleképpen értelmeztek, hogy igazán formabontó csak valami hagyományos lehet.

 

Már, amennyire hagyományos a Varázsfuvolát az I. világháború környezetébe elhelyezni. A megvalósítás szokás szerint kifogástalan. Talán csak a számítógépes grafikák néznek ki kicsit bénán. De szerencsére ez nem az Avatar, van lényegesebb dolog a CGI-knél is a film nézése közben.

Branagh most is rendkívül jó érzékkel választotta ki a szereplőket. Számomra teljesen ismeretlen művészeket látunk-hallunk a világ minden pontjáról. De mind nagyon jók.

Szintén érdekesség volt nekem, hogy angolul énekelnek, még sosem hallottam a Varázsfuvolát angolul.

A ma már nehezen dekódolható szabadkőműves-utalások teljesen kimaradtak, helyette azonban van egy kissé naiv-optimista világbéke hangulata a műnek. Mintha a bölcsesség és a szeretet önmagában hatásos lenne a vak gyűlölet és a fegyverek ellen... A valóságban ez nem ilyen egyszerű, de a film legalább igazságot szolgáltat az erről álmodozóknak.
A háború értelmetlen, a háború őrület. Ez a film elsődleges mondanivalója. Sokszor hallottuk már? Elnézve a világot nem elégszer...

Különösen azért érdekes ez, hiszen bizonyos modern hülyék szexistának és rasszistának kiáltották ki ezt az operát. (A két negatív figura az Éj Királynője és Monostatos, a bőrszínéről panaszkodó, gerinctelen szolga.) Sarastro birodalmában viszont megférnek egymás mellett a mindenféle emberek. Különösen akkor hangsúlyozzák ezt ki, amikor a híres Ó, Ízisz és Ozirisz... kezdetű áriánál a végeláthatatlan, amerikai stílusú katonai temetőben a hősök falán mindenféle nációhoz tartozó áldozatok nevei olvashatóak, nemcsak latin, de kínai, héber és arab betűkkel is. Didaktikus persze, és ahogy mondtam, sokan emiatt ki nem állhatják Kenneth Branagh munkáit. Nekem mindenesetre tetszik ennek a jelenetnek a méltóságteljessége.

A film 2006-ban készült, és méltatlanul ismeretlen. Most kaptam Tritonus barátnőmtől, aki nem először kedveskedik nekem Mozart e kedves operájával. Jó kis utó-születésnapi ajándék! Köszönöm. 

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr672401955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tritonus 2010.10.27. 22:51:31

És milyen az a rész, amikor Papageno álmodozik a nőkről? Kissé drogos... :)

tritonus 2010.10.27. 22:53:57

Meg amikor az Éjkirálynő szájából jön ki a tank?
süti beállítások módosítása