Na, most dicsekszem egy kicsit! A szobám felújítása gyakorlatilag lezárult, már csak néhány apróság van hátra. Régi vágyamat teljesítettem egyúttal, amikor beszereztem az utolsó "nagy" bútordarabot, egy fésülködőasztalt. Persze az IKEÁ-ból mert sajnos 9 nm-en nem lehet csak úgy beállítani egy ilyen monstrumot, áldozni kell a praktikumnak is, ezért a kis Hemnes (még nem sikerült rájönnünk, hogy fiú vagy lány*) valójában egy hibrid. "Deréktól" fölfelé fésülködőasztal, szép fehér asztallappal, hatalmas, ovális tükörrel, aprócska fiókokkal, az alsó része viszont komód három szögletes, nagy fiókkal.

Azért a fiókok első ránézésre tűnnek csak nagynak, miután beléjük gyömöszöltem a cuccaim egy töredékét, hamar kiderült, annyira nem is hatalmasak. A legalsó, legnagyobb szinten vannak a táskáim, a második emelet a csecsebecséké és a sminké, a harmadik pedig fehérneműs fiók lett. Ez volt mindig is az álmom, hogy kihúzzam egy komód fiókját, amelyből csak úgy lazán előkapok egy bugyit. Tudom, egyszerű álom, de legalább megvalósítottam.

A vonzalmam az ilyen bútorokért messzire nyúlik vissza, ahogy belegondoltam. Két gyerekkori játék indíthatta el. Egyrészt, ugye, egy tisztességesen felszerelt Barbie-házból sem hiányozhat a fésülködőasztal. Természetesen nálunk is volt. Rózsaszín műanyagból készült, és valószínűleg biztonsági okokból tükör gyanánt kifeszített fóliát aplikáltak bele. Sajnos ez viszonylag lehetetlenné tette, hogy a baba lássa is magát benne, de ettől még évekig játszottam vele.

A másik, talán meghatározóbb forrás az általam Rózsaszín Háznak keresztelt aprócska, de hiper-szuper babaházban volt. A Rózsaszín Ház valójában sárga volt, ha jobban belegondolok, csak a teteje volt rózsaszín, és azt többnyire le is vettük, hogy bele tudjunk nyúlni a házba. Életemben nem láttam még egy olyan klassz játékot, mint amilyen ez volt! Természetesen ma is megvan, semmi pénzért sem válnék meg tőle. Érdekessége az volt, hogy a házban minden működött. Apró pöckökkel, csavarókkal, gombokkal lehetett mindenfélét csinálni, és még a falakat is lehetett tologatni, így teremtve nagyobb teret abban a helyiségben, ahol a játék maga zajlott. Ha az ember lehajtotta a fali ingaórát, akkor az vasalódeszka lett. A liftet megfelelő ideig forgatva zuhanykabin váltotta föl. A kertben még a virágok növését is lehetett szabályozni egy tekerő segítségével. És az emeleti hálószobában ott volt az ágy, amelynek rögtön három állása is volt: egyrészt kanapé, amelyet franciaággyá lehetett kihúzni, és ha az ember a franciaágyat felhajtotta, akkor ott volt a tükrös fésülködőasztal. A tükör sajnos itt sem üvegből volt, hanem fóliából, de ez sem zavart különösebben. (Nem kizárt, hogy az IKEA is sokat merített ebből a játékból.)

Azt hiszem, nem igényel különösebb magyarázatot ezek után, miért vágytam ennyire a sajátomra. Be volt programozva, erre voltam nevelve.

Anyukám eleinte fölöslegesnek tartotta, de persze nem ellenezte. Most viszont már imádja, de tényleg szép is, sokkal szebb, mint az IKEA honlapján. Kalandos volt a megvétele egyébként, csak harmadszorra sikerült. Viszonylag keveset tartanak belőle raktáron, nem sok olyan babaőrült rohangál Budapest utcáin, mint én. Amikor először mentünk volna, reggel csekkoltuk a raktárkészletet, és bizony sem Budaörsön, sem az Örs vezér terén nem volt egy sem. De következő hétfőn már igen, úgyhogy munka után az öcsém fölvett. Valami hülye kamionos fejre állt a nullás és a hetes találkozásánál, így csak öcsém éleslátásának köszönhetően nem álltuk végig a sort (se ki, se be ilyenkor, ugye). Visszafordultunk, hogy akkor az Örs vezér tere következik, de mivel egy órába tellett Csepelre visszajutni, föladtuk.

A hét végéig kellett toporognom a célvonal előtt, péntekre szabadságot vettem ki, mert szombaton túl sok a vásárló az IKEÁ-ban, és azt én nagyon nem szeretem. (Nem csak ezért, előtte való nap költöztem vissza.) De örömmel jelenthetem, péntek reggel is elég sokan vannak, bár azért nem annyian. Két darab volt az online készleten. Bíztam benne, nem kapkodják el. Előttünk közvetlenül két kopasz izomtibor ment be az áruházba, őszintén reméltük, őket nem a fésülködőasztal vonzotta ide.

Amint az előzményekből kiderül, nem ezért jöttek, ill. mi értünk oda hamarabb. Egy igazi svéd manó szolgált minket ki, elirányított a Törökbálinti Depóba, ahol már elő volt készítve a cucc. Éppen belefért a Skodába a két nagy doboz. Kiemeléskor (az egyik 46 kilós volt) persze nem neveztem volna kicsinek, de utólag furcsállom, hogyan csomagolták úgy be abba a lapos dobozba ezt a tankot. Természetesen ennek a cuccnak az összerakásához kihívtuk az IKEA embereit, mert eleve nem vállalkoztunk rá. Nekik is közel egy órát vett igénybe, jobb, hogy mi hozzá sem fogtunk.

Most gyönyörködöm benne, de igazság szerint már belaktam. A fiókok, ugye, tele vannak, és az asztallap hátsó részére is felsorakoztattam a parfümjeim szép kis fióláit. Az asztallap szerepet játszik majd a blog életében is, hiszen most, hogy megváltam az íróasztalomtól, onnan írom majd a posztokat a laptomon. Azt hiszem, az előzetes tervekkel ellentétben a vezetékes telefon is odaköltözik majd.

*Utánanéztem, se nem fiú, se nem lány, hanem egy norvég tartomány! (Abból indultam ki, hogy minden IKEA bútor svéd keresztnevet visel, bár ha belegondolok, láttam én már Flört nevű cuccot is. Hemnes nekem való hely lenne, a népsűrűség 3 fő/km2. Egyébként valami olyat jelent, hogy az otthonhoz legközelebb fekvő. Stimmel.